Végre hazánkban is a kultikus brit sci-fi sorozat. Mindenkinek, akit érdekel a kilencedik és tizedik doktor története, de a klasszikus sorozat kedvelői is teret kaphatnak itt.
Egyetértek az előttem szólóval. Azért illeszkedik tökéletesen a történet, mert aköré építette fel, ami már megvolt korábban. Elég béna író lenne Moffat, ha nem lenne legalább ennyire következetes a saját története. :)
River mint a doki jövendő felesége, aki vele ellentétes irányban halad az időben, szerintem ez akár korábbi ötlet is lehet. Hogy River Amy lánya, ez szerintem jóval a Silence in Library után vetődött fel, merthogy eleve kérdéses, hogy a SIL alatt Amy karaktere már tervbe lett volna véve. Max. az 5. szezon közepétől tudom elképzelni, hogy Moffatban felmerült volna ez az ötlet. A 6. szezon első részében viszont már tudta szvsz.
ja, nem is azért kérdeztem, hogy anyázni kezdjek, csak szerintem simán valószínű, hogy River karakterét nemcsak a hatodik évadnál rántotta elő Moffat, hanem tervezgette már régebb óta. meg egy interjúban is olvastam Alex-szel valami ilyesmit. szóval nem értem, miért lenne olyan abszurd lehetőség, hogy már a silence in the libraryban pontosan tudta, hogy ki az a nőszemély, akit odaküld, hiszen tökéletesen illeszkedik a későbbi szálakhoz.
egy dolog, hogy nem volt, ellenben River sztorija szerintem már ki volt találva, különben nem lehetett volna ilyen szépen görgetni a sztorit. meg nem hiszem, hogy olyan híres színésznőt akartak volna elkapni a szerepre, ha jelentéktelen lett volna :)
és oké, hogy Tennant nem olyan fiatal, de még nála is egy jó 10-essel idősebb Alex. tehát nem olyan élesen, de még ott is fennáll ez.
a könyvtárosban meg szerintem a kezdetektől, náluk is azt jelentette, hogy olyan fiatalnak :) vagyis, hogy olyan keveset megéltnek, rémlik, hogy erről diskuráltak is valamit.
Nem, éppen nem ez történt. Mivel azt mondta, hogy a "szemeit" nem látta még ilyen fiatalnak. Szóval még nem látta ennyire keveset megéltnek, vagyis tapasztalatlannak. És szerintem Matt-re lehet azt mondani, hogy fiatal, de a szemei rendkívül öregek.
Amikor Alex Kingston a képbe került, még sehol sem volt Matt Smith. Sőt! A könyvtáros részben még pont azt mondta River a Doktornak, hogy sosem látta őt ilyen fiatalon. Ebbe belemagyarázhatjuk, hogy azt jelenti, hogy még nem látta ezt a korai énjét, de az epizód készítésének idejében még nem ezt jelentette a mondat.
azon gondolkodtam, vajon River szerepére miért ilyen idős színésznőt (63-as születésű) kerestek? eredetileg ugye Kate Winsletet akarták, de ő se olyan fiatal már... lehet túlkombinálom, de sztem lehet lesz jelentősége. a Doki majd' 1000 év után is fiatalka, egy huszonéves színész játssza, míg a párjának egy kifejezetten jóval idősebb nőt választanak? fura.
nem mintha bajom lenne Alex Kingstonnal, gyönyörű, és imádom az arckifejezéseit, méltó párja a Dokinak, csak mindemellett furcsa, hogy ők nem egy korosztály (és mivel egy időúrról van szó, aki eleve lassan öregszik, gondolom nem ezzel akarták pluszba érzékeltetni azt, hogy ellentétesen haladnak).
Anno Tennant távozása után is mindenki azt mondta, hogy nagyon magason van a mérce az "utódnak". Aztán tessék, megtalálták Matt Smith-t, aki nagyszerű teljesítményt nyújt. Szóval, én nem féltem a castingosokat.
Amúgy szerintem azért emelték ki külön, hogy marad Matt a Doki, mert múltkor valahol volt róla egy cikk, hogy Hollywoodba készül.
Nem tudom , eljutott-e a hír máshoz is: http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-13694871 Mondjuk evidens,én pártolom is a dolgot, nem bánnám ha még jó két évadot kihúzna, elég jol megy a széria vele. Bár lehet hogy ezután már új Doktor lesz. Akkor viszont a castingolókat isten segítse, mert magas lécet kell átugrani a következő jelentkezővel Tennant, és Smith után. :)
Frankó!:) De azért a "Doktor halála" szakasz remélem nem igaz ,mármint abban a formában hogy remélem nem gyakják le az igazi dokit, kétlem h Matt Smith-el fejezödne be a széria (igazábol be se fejezödjön SOHA!). Mert az egy dolog hogy Smith azt mondta, addig csinálja ameddig csak lehet, mégis valszeg egyszer majdan egy messzi messzi galaxisban leváltja majd valaki. De én is remélem az nagyon nagyon naaaagyon soká lesz, mert megkedveltem ezt a dokit eléggé.:) Bowties are cool.
EEggen pontosan arra. :) Én még csak originál hanggal láttam, de nem nagyon fogott meg , szerintem a puritán bevezető :SPOILER: amikor pár "thug" lepuffantja a Doktort a Tardisból kilépve kicsit illuzioromboló volt számomra :D :SPOILER: miatt, ugyhogy nem is néztem végig. De ha létezik szinkronosan, talán megprobálom. Bár eddig nem sok jót hallottam a moziváltozatról.
Én ezért vagyok mindig bajban, amikor megkérdezik, hogy ki a kedvenc útitársam. Mert nekem nagy kedvencem Lady Christina de Souza (jó, inkább az őt alakító Michelle Ryan), és őt akarom mondani kapásból, viszont ő nem volt útitárs, mivel csak egy részben szerepelt (sajnos), és nem utazott a TARDIS-on (sőt, még csak nem is látta belülről) :)
Ha a '96-os DW mozifilmre gondolsz, azt éppen pár hete láttam. Nem is tudtam, hogy kiadták itthon bármilyen formában. Pedig igen, mivel szinkronos verziót néztem belőle. (Amúgy érdekes, hogy a Dokit játszó Paul McGann-nek ugyanaz volt a magyar hangja, mint aki később Christopher Eccleston-t szinkronizálta a 2005-ös 1. Évadban)
Magán a filmen egyékbként nem rágtam le a 10 körmömet, de egynek elment. Eric Roberts mint Mester nagyon kemény volt. :)
Útitársnak általában azt tekintik - és én is így értelmezem - aki egyértelműen a Doktorral együtt utazgat a TARDIS-szal, a TARDIS-ban lakik. Az más dolog, hogy egy-egy szereplő később megint felbukkan, mint Rose vagy Sarah Jane. Nagyon sok részben van a Doktoron és az aktuális útitárson túlmenően is főszereplő, ha azokat is bevennénk, akkor se vége se hossza nem lenne. Lehet helyenként látni, hogy beveszik a nyolcadik Doktor filmjének női főszereplőjét, vagy a mostani különrészek főszereplőit, de hát azok nem útitársak, csak legfeljebb társak egy történetben. Lehet azon merengeni, hogy a Mars Vizeinek legvégén pár embert a Földre hozott a Tardisszal, de azok se voltak útitársak a szó klassszikus értelmében.
Csak így hirtelen: K9-t nem ajándékozza SJS-nek, hanem SJS kap egy K9-est (a Mark III-ast). Az I-est Leela kapta meg, a II-est Romana vitte magával, a School Reunion végén látjuk az új IV-est. Illetve Romana II nem Idő Lord "révén", hanem Idő Lord "lévén" :)
Ha wilfred kihagyása hibának számít, akkor megemlítem, hogy Sarah Jane-t is be lehetne írni az adott epizódhoz az új szériában, hiszen azért az is fontos momentum a sorozatban :) Plusz -akár mennyire is utálják néhányan- Rose szereplését is meglehetne jelölni a negyedik évad megfelelő részeinél.
A régi sorozatot nem láttam, így arról véleményt nem tudok írni :S
hirtelen átfutásra annyi hogy nem tetted ki Wilfredet companionnak
amúgy nem tudja valaki, hogy mi van a Torchwood 3. kötettel, elvileg márciusban kellett volna megjelennie, de semmi nyoma sincsen könyvesboltokban vagy neten