s.: Katarof, Bárány, Ember ill. Burzon, Meszes, Nagy, Joszt, Murányi
p.: Hüvös 82'
Magas nézőszám előtt - kb. kétszázra tippelem -, 30 fős szegedi ultra folyamatos biztatása mellett vérbeli rangadót játszott egymással a két csapat. Felsőbb osztályokat is megjárt játékosaink szerint ez a meccs egy megye egyes rangadóra emlékeztetett, annak minden elemével együtt: sok futás, rengeteg ütközés, kevés helyzet... és részrehajló játékvezetés. Több, utólagosan tudomásunkra jutott info alapján elmondhatjuk, Csányi sporttárs (...) a szegváriak házibírója, aki ezt a meccs közben ki is fejtette, idézem "Nem értem, hogy miért engem küldtek, Szegváron születtem." Ezt aztán a meccsen bizonyította is: a szinte helyzetek nélkül lejátszott mérkőzésen két kontránkat véleményes szituációban, partjelző híján önmaga állította meg lesen, míg az ellenfél ugyanilyen akcióját legalább 2 méteres leshelyzetről elengedte, a mérkőzés egyetlen gólja ebből született. Mikor számonkértük tőle, a reakciója ennyi volt: "Menjenek a CSLSZ-be reklamálni." A mezőnyben a szegváriak sárga lapot érő belépőit nem torolta meg, rendszeresen mérlegelt - ezzel 2-3 sárga lapot, és legalább egy pirosat számon kérhetünk -, a mérkőzést pedig hozzávetőlegesen 5 perccel hamarabb lefújta! Úgy gondolom, tévedni lehet, hiszez az előfordul jóval magasabb szinten is, de amit ez a spori csinált Szegváron, kimerítette a csalást. A legszomorúbb az egészben, hogy biztos vagyok benne, nem véletlenül vezethette ezt a meccset...
Ezzel együtt elmondhatjuk, csapatunk nem érdemelt győzelmet, hiszen gólt nem sikerült szereznünk. Kapusuknak egyetlen komolyabb védenivalója nem akadt, igazi helyzetet sem igen sikerült kidolgoznunk, egyetlen veszélyes lehetőségünk Ács Sanyi szöglet utáni lövése volt, mely sajnos fölészállt, 2-3 veszélyesnek mondható szabadrúgásunkat sajnos kapu fölé-mellé tekertük. Azonban a hazaiak sem érdemeltek győzelmet, ez egy vérbeli iksz lett volna. Ha korrekt a játékvezetés...
Itt jegyzem meg, hogy a vasárnapi Nemzeti Sport utolsó oldalán (és a vélemény rovatban) korrekt cikk jelent meg a Legenda Kupáról... "Odabent" bizony néhányan elgondolkodhatnak az amatőr sport nemességének, tisztaságának mibenlétéről. Legyünk optimisták: biztosan ezt teszik...
A fordulóban hálistennek a közvetlen vetélytársaink is botlottak, így az utolsó hét forduló előtt még nem dőlt el semmi, versenyben maradtunk a feljutó helyért. Úgy gondolom, az Algyő II. után nekünk van a legjobb sorsolásunk a hátralévő meccsekre, simán teljesíthetjük a féléves tervet!:) Nem adjuk fel, míg lehetletnyi esély van célunk elérésére!
A hétvégén 100. hivatalos meccsünkön fogadjuk a csongrádiakat, reméljük "májuselsejés" hangulat lesz a meccsen. Várjuk minden szurkolónkat, szimpatizánsunkat, támogatónkat, legyen ez a szombat délután is - mint minden egyes FK meccs - a szegedi labdarúgás ünnepe!
ÉRDEKESSÉG:Szegvár-IKV derbyn a hazai játékosok eléggé jol ismerték a birot,játék közben ment a bratyizás,kettő megnemadott tizi, utánna közös pörköltözés!!!!Szerintetek hogy hivták az uriembert??? Tegnap ki vezette a meccset??? CSÁNYI P
Tegnapi nap elég keserűre sikeredett,egyet aludva a történtekre úgy gondolom az iksznél többet nem érdemeltünk.A Szegvár megerősödött,fogadja még az Algyőt,megy Szatymazra,semmi nincs még lefutva.A vereség ellenére kár világvége hangulatot teremteni.Táborunk létszámilag ismét meglepetést produkált,jó 30 fő tette tiszteletét második "pátriárkámban", és a rendkívül feszült hangulat ellenére simán lement a derby.
Remélem ma az öttömösi katlanból vesztesen távozik a fasszopó Szatymaz!!A tegnapi mecsről annyit,hogy bár győzelmet nem érdemeltünk,de a Szegvár igen erős bírói támogatással tartotta otthon a három pontot!Az "x" lett volna a reális eredmény!Nincs baj dolgozunk tovább és kiharcoljuk a fő célunkat,a feljutást!!Hála istennek meg a Csongrádnak nem nyert az IKV,de igen szoros a mezőny 2.helytől az 5-6.helyig!A hátralevő 7 meccset meg kell nyerni és nem lehet gond!!!Hajrá FK SZEGED
Urak! Hánykor és hol van találkozó? (Nem bírok aludni.) köszönöm Más: Jégkorong,A-csoportos VB Magyarország-Szlovákia 3-4 (0-1,1-2,2-1) Az a fránya 13 másodperc...
A gyengébbek kedvéért: Kekét a 70-ik percben dobta játékba az edzői konzorcium (Bandi, Havi, Csé, Vini, meg a kispad). (Hüvös mester nem tudott jelen lenni a tegnapi napon.)
Karcsi/Csabi - Jimmi, Meszes, Havas, Márk - Hali, Bandi - Muci, Vince, Gyuri - Hulánszky Csere a szünetben: Márk helyett Pikka, Bandi helyett Benji jobb hátra (Jim lépett fel szűrőbe), Toji helyett Jori.
Csere a huszonötödik percben: Havas helyett Keke középre (Vini állt be a védelem tengelyébe) Bandi még visszajött a végére Jimmi helyett
Mindkét kapuban tv-s srác védett, nem cseréltek kaput a szünetben. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-1, 1-2, 4-2, 4-3, 7-3.
A meccs egy részét látta: Kránicz
A góljaink:
Halász, Kocsárdis módon, a jobb oldalról keresztbe előtte a kapus felett a labdát. Igazán szép - és egyenlítő - gól volt. Jobb oldali szöglet után - a hosszúról, 11 méterről - Gyurka fejelt kapura. A labda nem jutott el a gólvonalig, hanem Muci fejére hullott, aki - másolva Acsi hétvégi produkcióját, köszönte, és a második félidő elején megszerezte a vezetést. A nekem felpasszolt labdával kapura fordultam, a balomon jött Hali és Gyurka, de inkább a jobbról berobbanó Muci elé passzoltam, aki egyet tolva rajta bejutott a 16-oson belüre, ahonnan jobbal a hosszúba bombázott.
Az első félidőben igen kulturáltan játszottunk, sok futás és sok passz. Ez a másodikban sem változott, és ameddig Vini elől volt, egyértelműen mi dolgoztunk ki több helyzetet (futószallagon, garmadával, és a többi). Szerintem ez volt az első meccsünk a kölkök ellen, amelyiken többet rúgtunk kapura, mint ők.
29.-én van a névnapom! így szép ajándék lönne egy szegvári győzelem!! :) de mindenképp nehéz meccs lesz szerintem..! de nyerni kell mindenképp!! HAJRÁ SZEGED HAJRÁ FK!!! :)