A fizika speciális mibenléte, végső értelme és a kozmosz logikája, önfejlődése gyanúsan egybetartozik szerény nyomott véleményem szerint.
Az igen-nem fekete-fehér kérdésfeltevés nagyon hasznosnak mutatja magát. Univerzális kérdés-válasznak elfogadni azonban csak azok számára tűnik alkalmasnak, akik a bizonytalanságot, meghatározatlanságot nem képesek elviselni.
A szubjektum kiiktatása helyett annak idézőjelbe tételét kellene megpróbálniuk talán.
A reduktív mellett párhuzamosan az analógiás analízist javallott elménkben alkalmazni.
Nem tudok klubról... én magányos farkasként fogadom magamba a hasonló tanokat. Persze van nekem "rendes" kutatási témám is, abban van csoportom, de a kvantumgravitáció egyiküket sem érdekli annyira.
Tudomásom szerint a fizika egy olyan tudomány, amely kísérletileg igen/nem válasszal eldönthető kérdésekkel foglalkozik, nem pedig "végső kérdésekkel". Ezeket meghagyja a filozófiának. Azt én sem várom el, hogy a filozófia is formalizálható legyen. De azt sajnálnám, ha a fizika visszacsúszna a filozófia mocsarába.
A 'tapasztalat minden aspektusa' tartalmazza azokat a végső bizonytalanságokat is /pl. univerzum tömege/ ahol a 'tudomány látása ködbe vész'.
A 'végső kérdések'ről nem tehetsz fel szóbajöhetően releváns előfeltevéseket logikai alapnak, mert azokat éppen 'a' konklúzióként lehet csak ebben az esetben értelmezni.
Az 'egzakt megoldás' vagy a 'nincs megoldás' ítéletek/predikátumok/ Gödel óta az eldönthetetlenség tartományában 'lebegnek' , mert a logikai probléma a saját axiomatikus alapjáig de facto visszafejthető.
A 'matematikai-Nobel díj'ról én valahol mást olvastam, de ezen nem veszünk össze...
Az általad ecsetelteket asszem leginkább sörök mellett, vagy enyhe borközi állapotban tudnám elmémbe interiorizálni, mintegy lebontva és fellazítva a hagyományos vulgáris tér-idő szemléletemet...Tudod, az új kontextus...
Nincs valami ilyesféle klubszerű összejövetel valahol? Fizikusok szabad rögeszme-futtatása a hipotézisek free-style versenyében?
Ennél azért komolyabban konvergensnek-konzisztensnek tartom, hehe.
HypoTézisSzomj
Egyszerüen nem azt derül ki az eddig felhalmozott ismeretekböl, hogy a tapasztalat minden aspektusa formalizálható lenne
"Egy logikai problémának vagy van matematikai precizitású egzakt megoldása, vagy nincs megoldása...A technika mai korlátaiból fakadó problémákat és nehézségeket nem a kőkorszakba való visszatéréssel, hanem csakis a technika továbbfejlesztésével, tökéletesítésével lehet leküzdeni."
(Ruzsa Imre)
Ja, és ezt Alain Connes találta ki. E területen végzett munkájáért Fierz medált kapott, ami lényegében a Nobel-díj matematikai megfelelöje (Nobel ugyebár nem alapított díjat matematikusoknak).
Nem. Az alapötlet a következö: vegyünk egy tetszöleges Riemann sokaságot (igazából topologikus tér is megteszi, de az nem geometria. Geometria az, ha távolság is van, azaz metrika). Ez egy olyan halmaz, ami egyfajta görbült geometria: pontok halmaza, valamiféle távolságfogalommal és differenciálással. Ilyenek pl. a görbült felületek mondjuk három dimenziós euklidészi térben (pl. gömb), de az újdonság az, hogy ez a fogalom létezik beágyazás nélkül is. Ezt már jó ideje használja az általános relativitáselmélet. Így lehet, hogy az Univerzum 4 dimenziós és görbült, de nincs beágyazva semmiféle magasabb dimenziós sík térbe, mint egy görbült felület (ld. felfúvódó lufi-hasonlat a táguló világegyetemröl: annak is ez a gyenge pontja).
Az ezen értelmezett differenciálható függvények egy algebrát alkotnak. Az állítás az, hogy minden geometriai fogalom lefordítható ezen algebrán megfogalmazott fogalmakká. Vagyis a háttérben lévö sokaság, a pontok halmaza lényegtelen, a geometria a függvények algebrájában van. Elég meglepö állítás, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy pontokból álló terekkel operáljunk, de ha jól meggondolod, ami kézre áll, azok pl. a koordináták, de azok meg igazából a sokaságon definiált függvények (pontokhoz a megfelelö koordinátákat rendelik).
A függvényalgebra kommutatív. Maga az alapsokaság, mint pontok halmaza, egyszerüen a függvényalgebra maximális ideáljainak halmaza (nem tudom, mennyi algebrát tudsz).
Na most az ötlet az: mi van, ha el is hagyom a sokaságot, és a kommutatív algebra helyett nemkommutatív algebrát veszek? Ebben a pillanatban eltünik az az interpretáció, hogy ezek egy sokaságon értelmezett függvények lennének (a Gelfand-féle reprezentációs tétel értelmében ha az algebra kommutatív, akkor reprezentálható egy sokaságon értelmezett függvények algebrájaként). Mivel minden geometriai fogalom (pl. metrika, kohomológia, homológia stb.) értelmezve van magán az algebrán, nem is kell a sokaság maga. Ekkor elöáll a nemkommutatív geometria. Geometria pontok nélkül!
Ezt úgy lehet felfogni, hogy a sokaság koordinátái nem kommutálnak, azaz ha kvantumelméletben nézem öket, nem mérhetök egyszerre. És ekkor jön a felismerés: dehát ezt gondoljuk a kvantumgravitációról is, hogy a koordináták, metrika stb. operátorértéküek lesznek, és azt is gondoljuk, hogy pl. a távolságok, koordináták nem mérhetök tetszöleges pontossággal!
Ezen alapul az az ötlet, miszerint a kvantum téridö alapja egy nemkommutatív geometria. Ezt kellene megtalálni, és megfogalmazni, és akkor elöttünk állna a kvantumgravitáció elmélete.
Ez még ugyan nem sikerült, de az elméleti fizikában a jelenlegi tapasztalatokat leíró ún. standard modellt sikerült már nemkommutatív geometriával megfogalmazni. A Higgs mezöre akkor nincs szükség, viszont a téridönek két kópiája van, és a spontán szimmetriasértés, valamint a részecsketömegek ennek a következménye.
A nemkommutatív geometria olyasmit jelent, hogy irányfüggő, irányított/vektor?/, irreverzibilis dolgokat vizsgál?
/Jól emléxem, hogy a kommutáció: a+b=b+a ,:általános esetben, ugye?/
Nem rohanok sehova. Egyszerüen nem azt derül ki az eddig felhalmozott ismeretekböl, hogy a tapasztalat minden aspektusa formalizálható lenne. Akkor minek belegyömöszölni a Prokrusztész ágyába?
Kár a valóságon eröszakot venni. Így is sok kérdés merül fel a modellek érvényességével kapcsolatban (és nem azért, mert nem eléggé formalizáltak).
A nemstandard analízist tudtommal nem használják. Viszont pl. a nemkommutatív geometriát igen, és az is van annyira "eretnek". Ennek az oka valószínüleg az, hogy Alain Connes egy olyan karizmatikus alak, aki az átlag matematikusnál jobban érti a fizikát, tehát jobban tudja, mire kell hajtania.
Ha a nemstandard analízist is valaki kibogozza, és tisztába teszi, mik lennének az elönyei (azon kívül, hogy van benne omega meg epszilon, mert ettöl még nem leszünk boldogabbak), akkor majd az is betör a fizikába. Nekünk fizikusoknak van elég más dolgunk is.
Szerintem most a fizikában a kulcsszó az erösen kölcsönható (nemperturbatív) jelenségek megértése, valamint az általános kovariancia összehozása a kvantumelmélettel (a második egyébként feltételezi az elsöt). És itt komoly haladás tapasztalható (bár a második kérdésben komoly hátráltató tényezö a megfelelö kísérleti input hiánya). Ebben segítene a nemstandard analízis? Amennyit én tudok róla, abból kötve hiszem.
Na Persze, ha ennyire sietsz, az más. De mi a csodának ez a nagy rohanás? Pár milliárd évünk még van arra, hogy mindent megértsünk, rendesen kiepszilonozva is, nemde?
Apropó epszilon. Tudsz a nemstandard analízisnek valami értelmes fizikai alkalmazásáról? Az ember azt gondolná, hogy ezt az intuitíven gondolkodni szerető fizikusok preferálják a standarddal szemben (tulajndonképpen már Newton óta ezt használják lustaságból). Amióta "legalizálva vannak" az infinitézimálisok és végtelenek , használja valaki ezt a legális verziót? Vagy így már nem olyan érdekes?
Én értem :). Jó, ez csak vicc (azért nem egészen).
Helyes arányok: nem egészen szubjektív. A fizika jól meghatározott problémákkal foglalkozik. Anyag mikroszerkezete. Téridö, kozmológia. Csillagfejlödés, galaxisok kialakulása. Szilárdtestek fázisátalakulásai, egyéb jellemzöi (egyik szívem csücske pl. a Kondó effektus). Földi légkör leírása. Stb.
Vagyis vannak fizikai rendszerek, vagy fizikai aspektusból szemlélt rendszerek (akár egy ember is, akit persze lehet biológiai, pszichológia vagy történeti aspektusból is nézni). Ezekben vannak konkrét jelenségek, mérhetö eredmények, összefüggések észlelt jelenségek között.
Erre kell modellt alkotni. Modell az valami olyasmi, ami kevesebb elöfeltevésböl indulva többet magyaráz, rendszerbe foglalja a tapasztalatot.
A helyes arányok ott kezdödnek, hogy mi segíti elö ezt a munkát: a fizikai jelenségek modelljének elkészítését, összekapcsolását a tapasztalattal. Maga ez is tapasztalaton alapul: milyen megközelítés jött be eddig? Hol vannak a nehézségek?
Példa: több fogalmunk lenne-e arról, hogyan számoljuk ki a proton tömegét, ha valaki Matolcsi-módra kiprecírozná a QCD-t? (Egyébként egészen jól meg lehet tenni rácstérelméleti alapokon, és folynak is ilyen kutatások: ezt hívják konstruktív térelméletnek, és egészen jól állnak, bár vannak még persze bizonyítatlan sejtések). Válasz: a tapasztalat azt mutatja, hogy nem! A dologra rá kell szabadítani szilárdtestfizikai és statfiz analógiákból adódó módszereket, és így valóban van jelentös haladás. Talán egy napon ki is jön majd az az 1 GeV.
Másik példa: tudna-e segíteni matematikai precizitás, hogy felírjuk a nemperturbatív húrelméletet? Válasz: úgy tünik nem... a perturbatív részben is elég sok matek van, a nemperturbatív infó mégis a fizikai intuícióból jött eddig is. Igaz, még mindig kevés. De elég erösen az az érzése az embernek, hogy amire hajtunk, ahhoz a fizikát kéne jobban tudni.
Harmadik: miért nincs kvantumgravitációs elmélet? Hiába precíziózod ki a kvantummechanikát és az áltrelt, ettöl még nem lesz jobb. Az ötlet ismét csak a fizikai intuíciótól várható, ami ellenben a kísérleti tapasztalatra, ennek hiányában az analógiás gondolkodásra támaszkodik.
Dirac-egyenlet: mikor már lehetett tudni, mi a helyes eredmény, mert Dirac gyököt vont a Klein-Gordon operátorból, már lehetett hozzá matekot gyártani (Poincaré csoport irreducibilis unitér ábrázolásai). Ja, meg még kellettek Wigner munkái a szimmetriacsoportokról a kvantummechanikában. És addig?
Szinte nincs példa arra, hogy új fizikai megismerés keletkezett volna matematikai reszelgetés nyomán. Még az áltrelt (ami talán a legközelebb esik a "köldöknézés beletalál" kategóriához) is Einsteinnek és nem Hilbertnek köszönhetjük, pedig a matematikai ideának (Einstein tenzor: Rmn-1/2gmnR speciális tulajdonságai) az utóbbi is birtokában volt! Fel is írta lényegében az Einstein egyenletet, csak éppen nem tudott belöle fizikát csinálni. Einstein ellenben értette, mit jelent a súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalenciájának elve, valamint az általános relativitás elve. Ezek fizikai elvek, nem matematikaiak. Adott modellben adott módon megvalósulnak, de nincs átfogó matematikai megfogalmazásuk.
Na ezek már számomra is felfogható gondolatok.
A "helyes arányok" kérdése viszont azt hiszem éppannyira szubjektív, mint a zenei ízlésé. Meg persze a megértés folyamata sem mindenkinél egyforma (kivéve nálam:))
Azt pedig egyáltalán nem érzem igazságtalannak, ha azt mondod, hogy nem értem a fizikát. Persze, hogy nem. Mondj valakit, aki igen.
Másfelöl Tamás hihetetlenül sokat adott nekem, mint oktató és ezért nagyon nagyra becsülöm. A helyes arányok meglátása azonban nagyon fontos. A világ megértéséhez, még egyszer hangsúlyozom, köldöknézéssel nem jutunk el. Vállalnunk kell a bizonytalant, mert nem adatik más nekünk.
1. Le lehet írni azt a valamit rendesen a mai tudásunkkal?
1.a) Rendelkezünk-e a megfelelö formalizmussal?
1.b) Értjük-e az adott fizikai témakört eléggé ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, melyik formalizmus a megfelelö?
A kvantumtérelméletnél sem a), sem b) nem áll fenn teljesen, bár b) egyre jobban teljesül. a)-ban is nagy haladás van, de elöször b)-t kell teljesen rendbetenni.
2. Megéri-e az eröfeszítést? Tanulunk-e belöle bármi lényegeset?
2.a) Mi az a szint, ameddig érdemes "kiepszilonozni" mindent?
2.b) Jobban értjük-e attól, ha kivesézzük a matematikai formalizmust?
2.c) Nem vész-e el lényeges információ a formalizmusra való túlzott koncentrálás közben? Nem feledkezünk-e meg éppen a valóságról?
Nekem a Matolcsi-féle megközelítésnél az volt az érzésem, hogy elszaladt a csikó, föleg a 2.a és 2.c tekintetében. 2.b még jó is volt, föleg pl. a forgó megfigyelök problematikájával a téridö modellben. Vagy a szuperluminális modellel.
Másik probléma volt, hogy nem ismerték eléggé a fizikát, pl. 1.a és 1.b tekintetében. Nem tudtak pl. semmit a 60-as évek utáni fejleményekröl (ami nem csoda, kb. eddig tartott az alapoktatás a reform elött az ELTE-n és még ezt az anyagot is hézagosan tekintette csak át).
Kisarkítva: matolcsista gyakran az lesz, aki nem érti a fizikát, és ezt matematikai formalizmussal próbálja helyettesíteni. Ez így kisarlítva persze igazságtalan és mellbevágó, ezt elismerem, de talán elég világos.
Másik oldalról elismerem, hogy fontos az elméleti fizika matematikai alapjait tisztázni. Magam is ilyenekkel foglalkozom, csak nem matolcsista vonalon, mivel szerintem az a vonal a lényegi problémák vonatkozásában egyszerüen terméketlen.
Egyetemi éveimet nagyrészt azzal töltöttem, hogy megpróbálam kitalálni, mit kellett volna a fizika könyvekben írni, hogy azt mondják, amit mondani szeretnének, de mellesleg igazak is legyenek a kijelentéseik
Erre Te:
Ismerem ezt a hozzáállást. Szerintem teljesen félrevisz. A fizikát kell megérteni ahhoz, hogy értsd, mit kell odaírni matematikailag, nem fordítva. A valóság diktál, a kísérleti tapasztalat, nem a spekuláció. Spekulatíve akár a világegyenletet is fel tudnám írni, csak a valósághoz semmi köze nem lenne.
Azért a Te logikádban is találni bakugrásokat:)
Nem tudom, miért lenne spekulatívabb, ha valamit rendesen leírok, mint ha ugyanazt rendetlenül. Aki ezt teszi, az vagy egyszerúen képtelen rendes munkára, vagy úgy tesz, mint az egyiptomi papok, akiknek nemigen volt ínyükre, hogy mások is megtudják, amit ők tudnak. Hogyan közelítsek a fizika felől, ha épp a fizikakönyv érthetetlen? Ha kritizálok valamit, attól formalista leszek? Sajnos, gondolatolvasó nem vagyok, nem tudhatom, mire gondolt a könyv írója, csak azt látom, hogy mit írt le. Ami hülyeség, az hülyeség. A többi pedig csak mosakodás. Szerintem többet ártasz a fizika presztízsének, ha ezt véded, mint ha símán elismered, hogy igazam van. Mint, ahogy a jelek szerint valójában gondolod, hiszen Te is megkülönbözteted a "jó" fizikakönyveket a többitől, és a saját módszeredet is különbnek tartod a gányoló öregekénél.
Az ide vonatkozó könyvajánlataidat köszönöm szépen, feltétlenül meg fogom nézni őket. Én örülnék a legjobban, ha ezek hatására végre egyet tudnék érteni Veled.
Nem értelek félre, de tisztázni kell bizonyos dolgokat. Szándékosan vettem szó szerint a dolgot.
Modell-függö intuíciók: hát persze, mi mások lehetnének? És függnek a tapasztalattól is azért. Analógiákon alapulnak, mély meglátásokon. Mert amikor azt mondom, hogy az S mátrixot nem szabad végtelen térfogatban számolni, akkor igenis fizikai inputot használok: az ütközés ugyanis egy gyorsító kamrájában zajlik, ami persze nagy a kölcsönhatási hosszhoz képest, de messze nem végtelen nagy, és ez meg lényeges ahhoz, hogy a mennyiségek jóldefiniáltak legyenek.
Jó fizika könyvböl elég sok van: pl. kvantumtérelmélethez ajánlanám a Weinberg 3 kötetét, kombinálva Rivers pályaintegrálos könyvével, plusz Glimm-Jaffe. Ez elég jó áttekintés ahhoz, hogy értsd, miröl van szó. Plusz még Haag könyvét az algebrai kvantumtérelméletröl, és kellene valami rácstérelméleti könyv. Itzykson-Zuber sem rossz. És máris nem tünne olyan furcsának az egész...
Modern szemlélettel elég sokan oktatunk (többek között én is, ez itt az önreklám helye :)). Nyilván késöbb jobban letisztul, mi lényeges és mi nem, ma már nem a Björken-Drellt kellene alapnak venni. Tudom, hogy idösebb oktatók szemlélete sokkal inkább gányolós, de ott volt pl. az idösek közül Nagy Tibor az ELTE-n (sajnos már nincs), aki nagyon összefogottan meg tudta mondani, mit teszünk fel, hol csalunk, mi van belátva, és mi az, amit csak sejtünk. Az oktatás majd szépen átalakul, az új nemzedék már másképpen tanítja. Sokkal nagyobb a hangsúly a nemperturbatív és konstruktív technikákon.
Hogy ki kezdte Mo-n a szétválasztást, abba most nem érdemes belemenni. Én azt látom, hogy nálunk a modern matematikai fizikát effektíve csak fizikusok müvelik, persze fizikus módjára (bár sokan, mint én is, gyakran valóban matematikus módjára precíz tételeket bizonyítunk, és nálam minden mennyiség definiált szokott lenni). A Matolcsi-féle megközelítés egyáltalán nem nevezhetö modernnek. Ezen már túl vagyunk. Ahhoz, hogy a modellek letisztuljanak, a fizikát kell megérteni: mi az a lényegi tartalom, amit mondani akarunk. A formalizmussal nem mész semmire.
A kvantumtérelmélet megértéshez pl. lényeges infó jön a szilárdtestfizikából és a statisztikus fizikából. Amíg ezt nem látja meg valaki, addig hiábavaló megprobálni "rendbetenni" a renormálást, mert rossz végén fogja meg a dolgot. Sokkal inkább azt kell megkérdezni, tanít-e nekünk valami fizikát a végtelenek felbukkanása. Állítom, hogy igen, és segít letisztítani, mi a lényeges és mi nem az.
Arnold egyébként messze nem matolcsista vonal: ö éppen a modern matematikai fizika elöfutára. Souriau-t nem ismerem.
Egyetemi éveimet nagyrészt azzal töltöttem, hogy megpróbálam kitalálni, mit kellett volna a fizika könyvekben írni, hogy azt mondják, amit mondani szeretnének, de mellesleg igazak is legyenek a kijelentéseik
Ismerem ezt a hozzáállást. Szerintem teljesen félrevisz. A fizikát kell megérteni ahhoz, hogy értsd, mit kell odaírni matematikailag, nem fordítva. A valóság diktál, a kísérleti tapasztalat, nem a spekuláció. Spekulatíve akár a világegyenletet is fel tudnám írni, csak a valósághoz semmi köze nem lenne.
Az az érzésem, hogy megint félreértesz. Istem ments, hogy egy kalap alá vegyem a fizikát a New Age-gel. A vallással csak annyi rokonságot látok, hogy úgy tűnik, egyiket sem lehet puszta logikával megérteni, kell egyfajta "beleérzés" mindkettőhöz.
Az intuícióval szemben is csak olyan aggályaim lehetnek, hogy ezek az intuíciók meglehetősen modell-függők. Vagyis, a mai fizika (kissé bizonytalan lábakon álló) matematikai modelljére vonatkoznak az intuiciók, és nem afféle ab initio gondolatok, amelyek direkt kísérleti tapasztalatokra vonatkoznak. Ezért félek, hogy fennáll a veszélye annak, hogy félresiklik a dolog.
A matematika és a fizika kettéválasztása pedig az én személyes tapasztalataim szerint nem a matematikusokon, hanem a fizikusokon múlott. Engem nem a matematika érdekel, hanem a fizika. De ha egy fizikus nem tudja meg különböztetni az "akkor"-t az "akkor és csak akkor"-tól, az ne a matematikusokat vádolja szűklátókörűséggel. Természetesen nem rólad beszélek, hanem az egykori egyetemi oktatóimról és tankönyveimről. Egyetemi éveimet nagyrészt azzal töltöttem, hogy megpróbálam kitalálni, mit kellett volna a fizika könyvekben írni, hogy azt mondják, amit mondani szeretnének, de mellesleg igazak is legyenek a kijelentéseik (előszeretettel használták például a "spektráltétel"-t, ami olyan formában, ahogy a fizikusok citálták egyszerűen nem igaz). Tehát bizonyos fizikusok nagymértékű trehánysága az, amiért én ma az egész fizikát kissé fenntartással kezelem. Hozzá kell még tennem, hogy trehányságmentes tárgyalással kizárólag Matolcsinál találkoztam (na jó, azért máshol is, pl. Souriau, Arnold, stb., de ezek szerinted valószínűleg mind matolcsiánus könyvek).
Abban lehet némi igazad, hogy nem tanultam elég fizikát. Lehet, hogy rajtam is múlott, de hogy az egyetememen igen, az biztos. Elég, ha csak annyit említek, hogy az általános relativitáselmélet az általam elvégzett fizikus szakon egyáltalán nem szerepelt a tanagyagban! Külön spec. koll.-ra jártam ezt hallgatni egy geométerhez (érdekes módon őt meg lehetett érteni). Amikor pedig nála akartam írni a diplomamunkámat a "feket lyuknak nincs haja" témakörben, akkor azt eretnekség miatt nem engedélyezték a fizikusok.
Matolcsit pedig éppenhogy nem fetisizálom, hanem inkább le akarom hozni a földre. Nem tudom, milyen kifogásod lehet, hogy az absztrakt matematikai modelljét én fizikai axiómákkal próbáltam helyettesíteni. Lehet, hogy számodra ez köldöknézés, számomra viszont a megértést jelenti. És abból kiindulva, hogy valószínűleg sem átlagon felüli zseni, sem debilis nem vagyok, talán másnak is jelentheti ugyanezt.
Milyen esze van egy matematikusnak? Az intuíció talán nem játszik szerepet? A matematika talán nincs tele bizonyítatlan sejtésekkel? Gödel óta remélheted-e egyáltalán, hogy zárt rendszerben meg tudsz válaszolni minden kérdést?
A fizikához elsösörban fizikát kell tanulni. Abból jön a megfelelö intuíció. A vallást ne keverd ide.Mondjuk ott is illene különbséget tenni pl. a zen meg a New Age között. A zen már szinte tudományos szigorral müködik. A New Age nagy része meg össze-vissza dobált hablaty, jól-rosszul (inkább az utóbbi) feldolgozott és átplántált régi írások posztmodern eklektikája. Más egy dogmatikus vallás és mások azok, amike eleve elutasítanak bármilyen központi tekintélytöl jövö tanítást. Sok arca van ennek a dolognak is.
Ha azt gondolod, a fizika olyan, mint a New Age vagy másik oldalról a katolicizmus, akkor szvsz nem tanultál elég fizikát. Szerintem minden fizikus hallgató orrát bele kellene verni a tudásunk és a formalizmus határaiba. Az oktatásunk egyoldalú, mivel csak a hatékonyságát mutatja be, ami persze tagadhatatlan tény.
Megvannak a módszereink, hogyan kontrolláljuk az intuíciót. Pl. úgy, hogy egyszerre több analógiát, heurisztikát használunk, ellenörzö teszteket végzünk. Toy modelleken teszteljük az ötleteket. Egymással diszkutálunk és kíméletlenül kivesézzük a hiányosságokat.
