Mindenesetre ez az egyéves igazolvány körüli félreértés elgondolkodtatott. Egyesek azt mondják, hogy Wass azért lett öngyilkos, mert ilyen igazolványt kapott. Pedig abban nem az állampolgárság volt ideiglenes - hiszen a magyar jogban nincs ideiglenes állampolgárság -, hanem az azt igazoló igazolvány. Mint amikor valaki elveszti a személyijét, és addig, amíg nem készül el az új, kap egy ideiglenes igazolványt, ami általában fél-egy évig érvényes, mondván, annyi időn belül biztos meglesz a végleges igazolvány is. Ha ezt az egyéves időtartamot szegény Wass az állampolgárságra értette, esetleg úgy magyarázták neki, akkor az bizony fatális félreértés.
A magyar irodalom a XX. században olyan csúcsra tört, hogy pazarlón dúskálunk a lángelmékben. Minőségi összevetésük esztelen luxusköltekezés. Arany magányos óriás a maga idejében, ezért az őt megillető helyet meg is kapta az utódoktól. Ám pár évtizeddel később hihetetlen áradása indul a magyar irodalomnak, ezért Kosztolányi - mondjuk mi - már csak másodhegedűs Ady mellett, holott hegycsúcs mindkettő a magyar hepehupán. Ezek vagyunk mi, ahelyett, hogy hálásan tisztelegnénk mindenki előtt, aki emelt akár egy arasznyit is a magyar szellemen.
Olyan nagy bajnak véled, ha megjelenik ellenvélemény? Ezeket nem személyes sértésnek és inzultusnak kellene tekinteni, hanem egy másik véleménynek, amit illendő tolerálni.
Mivel nem vagyok író/költő/esztéta/kritikus/stb, szóval olyan, aki szakszerűen képes írásművek irodalmi értékének megítélésére, ezért megnyugtatóan olvastam Pomogáts Béla méltatását WA munkásságáról. Arra gondoltam, hogy akkor mégsem ficamodott ki az érzékelésem, amikor annyira megkedveltem Wasst, hogy szinte az összes elérhető művét elolvastam.
Érthetetlen számomra, ha mondjuk nyitnék egy Csáth Géza topikot, akkor azon a Csáth-kedvelőket azzal hűtenének le egyesek, hogy az igazi irodalom Krúdynál kezdődik, tehát inkább az utóbbit olvassák a népek, felejtsük már el azt a harmadvonalbeli Csáthot.
Takaró Mihály irodalomtörténész: Wass Albert élete és munkássága a magyarság érdekében címmel tartott előadsának hanganyaga Elhangzott a Léleképítő sorozat 2006. február 13-i estéjén Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Ház 102 perc / 48 Mb
Wass Albert irodalmi munkásságáról pedig tessék kérem ezt megvásárolni és elolvasni:
Tulajdonképp az általam olvasott minden könyvében. Illetve az itt Általatok bemásolt részletekben is fölbukkannak. De ezek olyan dolgok, amelyeket nem lehet didaktikusan elmagyarázni, az embernek vagy van rá füle, vagy nincsen - és lehet, hogy jobban jár, ha nincsen. Viszont Á.V. szerint a Farkasverem az irodalmi szempontokból leginkább értékelhető regénye, ezek után kíváncsi vagyok rá.
Ez pedig félrevezető lehet, hiszen a meglévő kánon is szubjektív. Most például utalhatnék arra, hogy mennyire kanonizált James Joyce és a regény új (akkori új természetesen) megformálása, miközben az is lehetséges, hogy kamu az egész. Elismerve, hogy Joyce ismereteit és kvalitásait tekintve élenjáró művelt alak volt, nem predesztinálja őt arra, hogy az általa letett termék is klasszikus. Sokan osztják ezt, sokan nem.
"Sematikusnak érzem az emberábrázolásait. A nyelvhasználat olykor megbicsaklik, olykor egyenesen hiteltelen. Időnként szájbarágóan dagályos, időnként pongyola. Ugyanazokat a dolgokat járja újra meg újra körbe. A történetmondás megdöccen, időnként következetlen. Szívesen nyúl népi bölcsességnek álcázott közhelyekhez. Máskor megmarad a felszín kaparászásában, nem elég mély."
Esetleg mondanál ezekere egy-két példát is? Valóban érdekelne, hogy melyik regényekben vagy egyéb írásokban fedezted ezeket fel.
Már ne haragudj, de olyat megint csak nem mondtam, hogy Wassé egy kupac... akármi.
Azt mondtam, hogy szerintem gyönge író. Sematikusnak érzem az emberábrázolásait. A nyelvhasználat olykor megbicsaklik, olykor egyenesen hiteltelen. Időnként szájbarágóan dagályos, időnként pongyola. Ugyanazokat a dolgokat járja újra meg újra körbe. A történetmondás megdöccen, időnként következetlen. Szívesen nyúl népi bölcsességnek álcázott közhelyekhez. Máskor megmarad a felszín kaparászásában, nem elég mély.
De ettől persze hogy lehet szeretni. Ezek irodalmi szempontok, és semmi közük az erkölcsi mondandóhoz. Ráadásul a privát véleményem, nem biztos, hogy igazam van. S azért neki is voltak jó pillanatai.
Hapsi, privát véleményed érdekelne (ez csak utólag jutott eszembe), azt meg tudnád fogalmazni, mitől jobbak Tamási írásai Wassétől (pongyolán fogalmazva)? Mi az, ami miatt Tamási "irodalom a javából" Wass pedig egy kupac ..akármi?
Majdnem igazat adok Neked, Leevee, két ponton nem:
"cizellát, hosszú bonyolult költői, írói képekkel teli művet"
Ez talán előítélet, és nem kevés lesajnálás van benne. Tévedés azt gondolni, hogy ez adná az irodalmat. Sőt. Vedd elő mondjuk Móriczot vagy Kosztolányit. Az erdélyiek közül Tamásit. Hol találsz ilyet benne? Pedig az mind irodalom a javából.
"nomeg azért is, mert az a bizonyos erkölcsi vezérfonalat nem érzed magadénak"
Ez is előítélet. Az előbbi posztban épp azt mondtam, hogy a kettő elkülöníthető, sőt talán jobb is elkülöníteni. Miért ne érezhetném a magaménak azt a bizonyos erkölcsi vezérfonalat, miközben Wasst mint írót gyöngének tartom? Egyáltalán: mondhatunk-e olyat nyugodt lelkiismerettel bárkiről is, hogy azért, mert Wass írói kvalitásairól így nyilatkozik, biztosan nem érzi a magáénak azt az erkölcsiséget? Szerintem erre nincs jogunk, és nincs is benne mindig igazunk. A kettő két külön kategória. Miért ne érezhetné a magáénak valaki ugyanazt az erkölcsiséget, miközben azt gondolja, hogy noha Wasst ezt az erkölcsiséget igyekszik ábrázolni, ez szimplán az irodalmi eszközeit tekintve nem sikerül neki?
PS: megtisztelsz, hogy írónak nevezel, de én messze vagyok az effélétől.