Ha jól rémlik, akkor nem kigyűjtötted, csak megemlítetted, hogy ezekben a topikokban is dúl az első személy használata. Az pedig valóban feltételezés, hogy ezen topikok lakói használnának vagy sem ilyen személyes névmást választott válogatottjukra a magyar ellen, de amíg ezt nem tették meg, addig nem irritálják vele a közösséget. Ti megtettétek, emiatt olyan az általános vélemény rólatok, amilyen.
Nem, sajnos nem lehet ezzel így mit kezdeni. Hiába találnának többes elsőt majd az olasz topicban egy magyarok elleni meccsen, az se jelentene semmit és attól még nem oldódna meg az a probléma, ami itt folyik ebben a topicban. Lehet utálni a hollandoknak szurkoló itteni magyarokat de egy idő után ez már csak megszokásból lesz így, az pedig mindenben gázos.
Úgyis egy 3/4 év és jön az EB, majd szépen előkerülnek a válogatott topicok (ez a holland topic nem biztos sajnos) és lehet majd szemezgetni a "Jajj, hogy hagyhattuk ki ezt a helyzetet" meg "Hogy nem tudtuk megverni ezeket a gyenge osztrákokat" szövegek...
Egyszer már kigyűjtöttem nekik 2013 őszén az angol, olasz, spanyol, német, argentin, brazil topicokból a többes első személy használatát, de hiába, arra azt mondták, hogy az más, ha azok játszottak volna a magyar válogatottal (akkoriban nem játszottak, tehát a dolog bizonyíthatalan!), akkor ők nem használtak volna többes szám első személyt. Ellentétben velünk.
Aztán ez vagy így van, vagy nem, majd kiderül, ha lesz pl. egy összesorsolt olasz-magyar.
Mint az írva vagyon lejjebb, a biztosítékot az vágta ki, hogy a magyarok ellen is első személyt használtak, és a magyarok ellen szurkoltak a helyiek, ami magyar nyelvű fórumon minimum vörös posztó. Ilyen attitűd egyébként nem tapasztalható egyéb válogatott topikban. Hogy IRL mi történik, az más tészta, bár közvetve annak is van hatása, hiszen ezen a fórumon a DK-ba írók leginkább itt találkoznak a válogatott meccsen az ellen mezében feszítő nézőkhöz hasonló értékrendet képviselő - és sokakat irritáló - figurákkal.
Lehet nyomozni ezt a szám/személy dolgot, de mindekettő (de németek, brazilok, agrentinok meg még 1-2 szintén említhetőek) általam említett válogatottnak komoly szurkolóbázisa van az országban de nem feltétlen írnak ide a fórumba. De még ha itt a DK-ban is körbenézünk láthatjuk, hogy ugyanúgy képesek egy másik ország válogatottjának akár fanatikusan is, teljesen beleélve magukat szurkolni.
Sajnos ez sem jött be, itt alap a többes szám első személy, nem sokat kellett az elsőhöz visszagörgetnem.
A piros iksz egyébként valóban kiváló megoldás, bár a topiklakók megítélését aligha változtatja meg, persze ez meg nem kell, hogy érdekelje a helyieket.
Az az egy lehet hogy több, mint amit itt találsz a legutóbbi 100 hozzászólásban.
Engem csak az zavar, hogy engem kitiltottak 2 hozzászólás után az Aston Villa topicból, mert megjegyeztem hogy egy frissen érkező játékosuk lesz a legjobb magasan, de itt valamiért nem néz körbe a moderátor ennél durvább megjegyzésekre sem. Na mindegy én nem is fogok szólni, tényleg a piros X a megoldás.
Csak az érdekesség kedvéért átnyálaztam az olasz és az angol topik utolsó 100-100 hozzászólását (kb 1 év termése), a két topikban összesen egyszer fordult elő, hogy többes szám első személyt használt volna valaki. Szóval ez a blöff nem jött be, de szép próbálkozás volt.
"De én csak arról írtam, hogy amikor, akárhogy is 1:0 volt, Silva hatalmas helyzetet hagyott ki, és egyből utána 2:0 helyett 1:1 lett."
Ja, értem. Hát, érdekes megközelítés. Nem baj, hogy úgy a mérkőzés egészét tekintve ez csak egy kiragadott részlet, lényeg, hogy kellően alátámasztja a mondanivalódat. :-)
"...én inkább Rijkaardot, Davidsot, Litmanent és Robbent hiányoltam."
Ebben van igazság.
"Ha bármelyik poszton, egy jobb játszik, az hozzájárul a gondok megoldásához."
Egy "talán" jobb, ezt azért tegyük hozzá, ha már kihangsúlyoztad. Narsingh és Van der Wiel esetében valóban nehezen lehetett volna rosszabbat találni, de ha előre látja az ember, hogy mi lesz, akkor a török meccsen Blind és Cillessen helyett is mást kellett volna keresni.
Jelets a modinál, hogy ebben a fórumban zárjanak be minden külföldi válogatott topicot. Vagy ha nincs kedved, nézz körbe mondjuk az angol meg olasz válogatott topicban (a legjobban ezek pörögnek talán válogatott topicoknál), hányas számban beszélnek a "csapatukról. Alig várom, hogy az olaszok jöjjenek mondjuk selejzetőre és végre oda is betévedjen majd ez a sok gyökér kikérem magamnak úrfi.
Miért hülye gondolat az, hogy szarba sem veszem az olyan faszokat mint te aki a saját hazája válogatottjáról is idegenként beszél, magyar nyelven egy magyar oldalon. Díszbuzi hollandok, kötődés nélkül....Az aktualitást meg az adja, hogy SZOPTATOK! És ennek mérhetetlenül örülünk, na nem a hollandok miatt, hanem miattad meg amiatt a néhány fasz miatt akik itt vagytok és hollandabbak vagytok a hollandoknál.
Nem hiszem, hogy a pénzt kéne figyelniük ilyen helyzetben, de hozzáteszem egy váltás se garantálná az EB-szereplést azonnal. Utólag viszont azt érzem, a hét tutija volt, hogy a hollandok kikapnak Törökországban és ez nagyban volt köszönhető Blindnek is. Túl sokat volt Hiddink mellett, szinte semmi sikerélménye nem volt mellette, a VB-lázat nem tudja visszahozni viszont, mert ott a játékosok maguk is alapból motiváltak voltak már, nem úgy mint ilyen "középszerű" válogatottak elleni EB-selejtezőkön. De pontosan tudom, hogy a csapat gerince meg folyamatosan idősebb és már sosem lesz fiatalabb, kulcsposztokra meg nincsenek igazi született vezérek, mint volt már az fiatalon mondjuk Sneijder, aki az egész csapatot képes volt összefogni. Helyette most van egy Wijnaldum, aki már bántóan súlytalan, vagy Klaasen, aki úgy tűnik addig nem tud jól teljesíteni amíg az egész csapat gyenge, ellenben Sneijder már fiatalon hozott pontokat a válogatottnak (ami itt a lényegeseb...) és a klubjainak is még akkor is, ha a csapatnak nem ment.
Nem fognék mindent a jelenlegi és azelőtti edzőre, de egy teljes selejtezősorozaton való bukása mindkettőnek legyen már elég ahhoz, hogy el legyenek távolítva a posztjukról, na.
Miért jó az neked, hogy a hülye gondolataidat itt osztod meg? Maradj inkább a magyar válogatott csoportban és írkáld oda ezeket. Ott még pozitív válaszokat is fogsz rá kapni.
Szerintem most senki nem számítson arra, hogy edzőcsere lesz a válogatottnál. Ahogy már páran írták, úgy szerintem sem lenne most értelme mivel a maradék két meccsen ő sem tudna sokal többet segíteni. Azt majd leghamarabb a selejtezők után kellene. De akkor sem lesz szerntem. Ahogy olvasom, a válogatott vezetői rengeteg pénzt eldobáltak az utóbbi években az edzőcserékkel. Minden leváltott edzőt ki kellett fizetni mivel szerződése még tartott. Van Bastent pedig ki kellett vásárolni az AZ-ből mivel Blind őt akarta segédnek. Túl sok pénz elment ezekkel, hogy most Blind-nek is fizessenek.
Ronald Koeman lehet majd Blind utódja a hírek szerint. Kérdés az, hogy amennyiben lesz pótselejtező, akkor nem-e kéne már az új edző akár most, csakhogy szerződés köti RK-t a Southamptonhoz meg biztos akarnak még esélyt adni Blindnek, mert ha már most kirúgnák azzal leégetné magát a teljes vezérkar, de addig is cselekednének legalább.
Basszus pont nem voltam itthon ilyen fontos időpontban....
Mivel többen megnyíltak holland kérdésben, én is azóta utálom mint a szart a holland válogatottat amióta egy Magyar-Holland kapcsán sem változott a többesszám első személy.
szóval Holland szopó magyar buzik....üdv a klubban a fasz másik oldalán :-D
Így is felfoghatod. Sneijder nagy helyzetet ügyetlenkedett el, és a 11-es sem volt jogos. De én csak arról írtam, hogy amikor, akárhogy is 1:0 volt, Silva hatalmas helyzetet hagyott ki, és egyből utána 2:0 helyett 1:1 lett.
"te Rivaldo, Ribery és Sztojcskov nevét vártad?"
Azért olyanok, mint Ronald de Boer ők is voltak, de én inkább Rijkaardot, Davidsot, Litmanent és Robbent hiányoltam. De Boer Barcelonában Van Gaal alatt jó, ha 10 teljes meccset játszott. Mikor volt nála ilyen kimagaslóan jó? A 95-ös Ajaxban jó volt, de messze nem a legjobb, míg a Barcában főleg kispados volt.
"„ÖNMAGÁBAN Riedewald (és Tete) beállítása nem oldja meg a gondokat”"
Ha bármelyik poszton, egy jobb játszik, az hozzájárul a gondok megoldásához. Talán Tete nem dobta volna a két török között álló Blindhez a labdát, és nem lett volna 2:0, amivel más lehetett volna a meccs.
Mindenhol kihangsúlyoztam, hogy talán. De Van der Wielnél és Narsinghnál az általam említettek csak jobbak lehettek volna. Pontosabban, ha Huntelaar játszik, Van Persie ment volna a szélre.
"Túloztam, bár a játék képének a 3:0 is megfelelt volna. És, ha Silva kb. 1 centivel magasabbra emeli a labdát, 2:0-ról nem hiszem, hogy fel tudtunk volna támadni."
Te nem olvasod el, amit írtam, vagy csak egyszerűen semmibe veszed? Hogy lehetne 0-3, amikor Sneijder hagyta ki a meccs első helyzetét (volt akkora, mint Silváé!)? Plusz szereztünk egy (szabályos) gólt is. Ez már kapásból 2-3. Miközben a 11-est meg sem lett volna szabad ítélnie a játékvezetőnek. De jó, maradjon az is. Akkor van egy jogtalan 11-es, egy Silva-helyzet és melyik volt a harmadik nagy spanyol lehetőség?
"Akkor még voltak elvei, volt foci filozófiája. Ma már épp olyan siker centrikus edző, mint a legtöbb.”
Jézusom! Ezt te komolyan írod? Minden edző – így Van Gaal is - elsősorban sikerekre vágyik, ez a normális! Az egy más kérdés, hogy milyen áron. Van Gaal véleményem szerint nem csinált semmi vérlázítót. Arról nem is szólva, hogy 20 év alatt rengeteg minden változott, az már nem működne, ami akkor működött. Nézd meg mennyi pénz volt akkor pl. a Premier League-ben és mennyi most? Hány topligás csapat indulhatott akkor a BL-ben és hány most? Akkor még nem volt Bosman-szabály sem. És egy Ajaxnál, Anderlechtnél, Celticnél, Portonál elfogadják, hogy ha az edző nem nyeri meg feltétlenül a BL-t, de egy Barcelonánál, Bayernnél, Manchester Unitednél más nem is lehet a cél!
„Ha van egy jó formában lévő Robbenje, akkor sikeres, ha nincs, mint most Manchesterben, akkor nem."
Ez hülyeség. Másnak is volt már jó formában lévő Robbenje, mégsem volt sikeres vele. Ill. Van Gaal Robben nélkül is volt sikeres.
„Tegnap szurkolókkal beszélve elmesélte, kik voltak edzői pályafutása legjobb játékosai. Ezek Rooney mellett Ronald de Boer, Figo, Lahm és Schweinsteiger. Ezek után lehet őt még komolyan venni?”
Mármint ezt Van Gaal mondta? Mi kivetnivalót tartasz ebben a felsorolásban? Nyilván azokat sorolta fel, akik legjobban együtt tudtak vele működni. Vagy te Rivaldo, Ribery és Sztojcskov nevét vártad? :-)
„Hogy mi lesz a VB selejtezőkön, nem tudom. Remélem, a csapatban helyet kap több, addig feltörő tehetség. Mert tehetségekben most sincs hiány.”
Ez lehet, hogy kevés lesz a rutinos franciák, svédek, de lehet, hogy még a bolgárok ellen is.
„Ugye furcsa, hogy egy 18 éves, életében először válogatott srác, aki ugyan nem vallott szégyent, 10 pocsékul játszó társsal, nem vitte győzelemre a csapatot?”
Mondom, hogy nem olvasod el, amit írok! Kiemelem akkor a szövegből a lényeget: „ÖNMAGÁBAN Riedewald (és Tete) beállítása nem oldja meg a gondokat”.
„Ha Tete is játszott volna, talán már csak 9 rossz maradt volna.”
Mert ő biztos, hogy jó lett volna, igaz?
„És, ha Narsingh helyett Lens vagy Huntelaar kezdett volna, vagy legalább szünetben bement volna, már csak 8.”
És Lens meg Huntelaar is tuti jók lettek volna? Ne haragudj, de ez az érvelés komolytalan. Ha egy játékos beszáll egy padlón lévő csapatba, akkor az esetek többségében ő romlik hozzá a csapathoz és nem fordítva. Hacsak nem Messi, vagy CR lűkaliberű futballista az illető (bár, akkor meg úgyis kezdene…). De még Cristiano Ronaldo és a portugál válogatott esetében sem működik ez mindig.
"igencsak meglepő lett volna, ha összejön az a 3-0"
Túloztam, bár a játék képének a 3:0 is megfelelt volna. És, ha Silva kb. 1 centivel magasabbra emeli a labdát, 2:0-ról nem hiszem, hogy fel tudtunk volna támadni.
"értem, hogy nem bírod Van Gaalt"
A 95-ös Van Gaalt kedveltem. Akkor még voltak elvei, volt foci filozófiája. Ma már épp olyan siker centrikus edző, mint a legtöbb. Ha van egy jó formában lévő Robbenje, akkor sikeres, ha nincs, mint most Manchesterben, akkor nem. De abban igaza van, hogy ma már 4-3-3-mal, csak fantasztikus játékosokkal lehet sikert elérni, akármit is mond Cruijff. Végeredményben Hiddink talán legnagyobb hibája az volt, hogy visszatért, ahhoz megfelelő játékosok nélkül, az un. holland iskolához, csak azért, hogy ne úgy legyen, ahogy Van Gaal csinálta. Annál furcsább, hogy Blind is Hiddink stílusában folytatta, hiszen ő aztán Van Gaal tanítvány. Tegnap szurkolókkal beszélve elmesélte, kik voltak edzői pályafutása legjobb játékosai. Ezek Rooney mellett Ronald de Boer, Figo, Lahm és Schweinsteiger. Ezek után lehet őt még komolyan venni?
"A VB selejtezőkön (jövőre kezdődnek!) a jelenleg csak a Jong Ajax-ban játszó Nourit és Van de Beeket beválogatni elég merész húzás lenne"
Az első selejtező kb. egy év múlva lesz. Fél éve ki hitte volna, hogy mára Riedewald lesz, talán Blind mellett, a legjobb holland ballábas középhátvéd? Hogy Tete is jogosan kerül a keretbe, még 2 hónapja sem gondolta senki sem.
Hogy mi lesz a VB selejtezőkön, nem tudom. Remélem, a csapatban helyet kap több, addig feltörő tehetség. Mert tehetségekben most sincs hiány.
"Azt meg látjuk, hogy önmagában Riedewald (és esetleg Tete) beállítása nem oldja meg a gondokat"
Ugye furcsa, hogy egy 18 éves, életében először válogatott srác, aki ugyan nem vallott szégyent, 10 pocsékul játszó társsal, nem vitte győzelemre a csapatot? Ha Tete is játszott volna, talán már csak 9 rossz maradt volna. És, ha Narsingh helyett Lens vagy Huntelaar kezdett volna, vagy legalább szünetben bement volna, már csak 8. Ez talán a többiekre is pozitívan hatott volna.
"hiszen a VB elsö 45 percében egy szavunk sem lehetett volna, ha a spanyolok 3:0-lal mennek az öltözőbe..."
Hát, igencsak meglepő lett volna, ha összejön az a 3-0, úgy, hogy gyakorlatilag egy komoly helyzetük volt, plusz egy jogtalan 11-essel szereztek vezetés, ugyanakkor az egész meccs Sneijder helyzetével indult (ezért is nem értem azt az okoskodást, hogy "ha 1-0 után a spanyolok belövik a helyzetüket...", miért csak az ő helyzeteik számítanak, Sneijderé miért nem?). Ja, és nem mellékesen még egy gólt is fejelt Van Persie az első 45 percben, hogy az miért nem számít, az rejtély számomra. Ha mindent összeszámolunk és azzal sem foglalkozunk, hogy a 11-esnél szabadrúgás járt volna kifelé, akkor is 2-2-nél tartunk.
Én értem, hogy nem bírod Van Gaalt, de azért ennyire ne rugaszkodjunk el a valóságtól (a vicc, hogy az Ajax-meccseken pont a fordítottját csinálod, ott az ellenfelek helyzeteit nem számolod).
Ami a védelmi hibákat illeti, a VB-n erősebb ellenfelek ellen is kevesebb volt belőlük, jobban össze volt rakva a védekezés és nagyságrendekkel jobb volt a koncentráció és az áldozatkészség is. Az csapatként működött, ez most csak 11 játékos. És ez alapvetően mégiscsak Van Gaal érdeme. A megúszott védelmi hibák inkább a 2012-13-as VB-selejtezők indulásakor voltak jellemzőek, ékes példája az akkori hazai 2-0 a törökök ellen.
De, mindegy, a mondandóm lényege az volt, hogy a 2014-es VB szereplés egy kicsúszott eredmény volt, egy egyébként már leszállóágban lévő generáció váratlan, de utolsó nagy villanása.
A VB selejtezőkön (jövőre kezdődnek!) a jelenleg csak a Jong Ajax-ban játszó Nourit és Van de Beeket beválogatni elég merész húzás lenne, pláne annak fényében, hogy nemzetközi szintű, rutinos középpályásból pont van elég. Védőből és klasszis csatárból viszont nem (illetve: addigra már nem lesz).
Vlaart kihagytam azoknak a listájáról, akiket nem válogattak be, pedig a tudása alapján éppenséggel elképzelhető lenne, de hát ő is folyton sérült.
Van der Wielt én nem írnám le, addigra lehet, hogy újra lesz csapata és akkor újra formába lendül. Martins Indi viszont sohasem tetszett igazán, őt el kell felejteni. Azt meg látjuk, hogy önmagában Riedewald (és esetleg Tete) beállítása nem oldja meg a gondokat, ha nincs csapatjáték és a védekezés nincs összerakva, akkor ez lesz az eredménye, akárki is játszik. És ilyenkor aztán már elmegy az önbizalom is, nem véletlen, hogy ebben a fázisban már nem sikerül semmi (lásd még: "egyéni hibák", "balszerencsés gólok", amiket az edzők szeretnek hangoztatni).
"Azért sem túl fair a dolog, mert elvileg csak jövő nyáron vette volna át a csapatot, az valahol elég furcsa lenne, hogy még azelőtt kirúgnák, mielőtt az eredeti tervek szerinti kezdés elérkezik. Meg ez nem is elsősorban az ő sara, Hiddinktől egy olyan szituációt örökölt amiből sok jó nem sülhetett már ki"
Nem hiszem, hogy az gond lenne, hogy Blind kirúgása furcsa lenne. Az a baj, hogy nincs aki kirúghatná. A szövetség profi igazgatója, Van Oostveen, aki Koeman helyett Hiddinket nevezte ki, és egyből elkötelezte magát Blind mellett is, most kirúghatja Blindet. Az talán elképzelhető, hogy a szövetség elnöksége kirúgja Van Osstveent, aki bukásában magával rántja Blindet.
Hosszú listádból Janmaat hibája miatt kaptunk ki a csehektől, amit Hiddink nem bocsátott meg neki. Úgy látszik Blind is neheztel még rá. A Newcastle-ben rendszeresen játszik, és jó csapatok ellen is megállja a helyét. Több logika lett volna beválogatásában, mint a soha nem játszó Van der Wielében volt.
Van Ginkel is rendszeresen játszik a Stoke Cityben. Nem egy nagy csapat, de az ellenfelek komolyak. Még nem láttam ott, így nem tudom, milyen. Bas Dost viszont szóba jöhetett volna, és Narsinghnál bárki jobb lett volna.
"Váratlan fellángolásuk, de az is leginkább Van Gaal érdeme volt"
Talán jobb úgy fogalmazni, hogy 20-30%-ban Van Gaal érdeme volt, 20-30%-ban a szerencsének köszönhetö, hiszen a VB elsö 45 percében egy szavunk sem lehetett volna, ha a spanyolok 3:0-lal mennek az öltözőbe, ami után az Oranje a csoporton sem hiszem, hogy túljutott volna, és a maradék 40-60% a fantasztikus formában játszó Robben érdeme volt. Azóta Robben hol van, hol nincs, szerencse viszont egyáltalán nincs. A VB-n a védelmi hibákat rendre megúsztuk, azóta minden védelmi hiba azonnal gól, amihez hozzájött, hogy Hiddink minden meccsen más felállást, mást taktikát próbált ki. Blind azért sokat és nagyokat hibázott. Izland ellen két olyan játékos hibája járult, Robben sérülése mellett hozzá a vereséghez, akiket, mivel klubjukban nem játszanak, a keretbe sem lett volna szabad meghívnia. Riedewald, aki végül a védelem legjobbja volt, megmutatta, hogy a forma fontosabb, mint a tapasztalat. Nagy hiba volt a törökök ellen a jobboldalt lebénítani az Izland ellen nagyon rossz Van der Wiellel és Narsinghgal. Nem értem, miért nem tudta Hiddink kipróbálni Buttnert, Pieterst és még néhány egész jó bajnokságban aktív játékost. Blind nagy peche, hogy nem volt lehetösége kísérletezni.
Számomra nagy sokk volt Sneijder színtelen, szagtalan játéka. Emellett kétlábúsága mindig erössége volt. Egy helyzetet azzal szúrt el, hogy nem mert ballal lőni, és mire a labda jobb lábára került, már késő volt.
Hogy most mi lesz, nem tudom. Még akár EB is lehet, bár ennek esélye kicsi. A VB selejtezőkre viszont összeállhat egy egész jó csapat, hiszen évente feltűnnek újabb tehetségek. A jelenlegiekből ez lenne a csapatom: Cillessen
Tete, De Vrij, Riedewald, Willems
Klaassen, Blind, Strootman (ha ismét a régi lesz. Ha nem, lehet Wijnaldum, Bazoer, Dos Santos, Van Ginkel vagy akár Van de Beek vagy Nouri) El Ghazi, Dost/De Jong, Depay (vagy magára talál Kishna vagy Boetius?)
Tudom, hogy nem érdemes az ilyenekkel veszekedni mert a fejükbe vert gondolatokat nem tudod kiszedni. Csak elmondtam nekik a véleményemet amit rajtam kívül mindenki más is így gondol itt. Amúgy nem is érdekel, hogy mit írkálnak mert mindenkinek meglehet a saját gondolata. Ők így gondolják. Csak az lenne a jobb ha a saját csoportjukban írnák ezt le és nem itt. Csak azért mert magyar vagyok nem kell a magyar csapatnak szurkolnom elsősorban.
Á, ott azért nincs ekkora kapkodás. Ezt a két selejtezőt még mindenképpen megkapja, már csak azért is, mert papíron még kijuthatnak.
Azért sem túl fair a dolog, mert elvileg csak jövő nyáron vette volna át a csapatot, az valahol elég furcsa lenne, hogy még azelőtt kirúgnák, mielőtt az eredeti tervek szerinti kezdés elérkezik. Meg ez nem is elsősorban az ő sara, Hiddinktől egy olyan szituációt örökölt amiből sok jó nem sülhetett már ki, maximum egy 3. hely, de a jelenlegi szétesett társasággal ez nem reális.
A válogatásnál sem hibázott nagyot, akiket kihagyott, azok jórészt vagy sérültek, vagy gyenge formában játszanak, vagy nem is játszanak a csapatukban. Vorm, Janmaat, Nuytinck, Van Rhijn, Willems, De Guzman, Fer, Clasie, Emanuelson, Strootman (ha egyáltalán játszik még valaha?), Van Ginkel, Maher, S. de Jong, Castaignos, Van Wolfswinkel, Elia ugrik be így hirtelen. Meg nem értett zsenik nem nagyon várnak bevetésre... :-)
Igazából már korábban esedékes lett volna egy generációváltás, mert a N. de Jong, Sneijder, Van der Vaart, Van Persie, Huntelaar, Robben-féle csapat 2008-ban és 2010-ben volt a csúcson, aztán 2012-re már annyira nagy volt az egójuk, hogy törvényszerű is volt a látványos bukta. A tavalyi VB-szereplés tulajdonképpen már egyáltalán nem volt benne abban a csapatban (esélytelennek is tartotta őket mindenki), az volt az ő utolsó, váratlan fellángolásuk, de az is leginkább Van Gaal érdeme volt. Remekül összerakta a csapatot, maximális taktikai fegyelmet várt el, mindenki tette a dolgát siránkozás nélkül és ennek meg is lett az eredménye. De ahogy ő távozott, megint mindenki ment a maga feje után, szét is esett az egész. Márpedig játéktudásban már nem olyan kiemelkedő ez a holland válogatott, hogy ezt megtehesse, ez most újfent be is bizonyosodott.
Most van néhány kiöregedőfélben lévő sztár (a fent felsoroltak), jó pár kiegészítő ember és néhány tehetséges fiatal, akikből vagy lesz valaki, vagy nem. El Ghaziból és Bazoerból valószínűleg igen, de hogy a többiek meddig jutnak, azt csak a jó isten tudja. Most úgy tűnik, hogy a Feyenoord egykori nagy reménységei (Van Beek, Rekik, Kongolo, K. Ebecilio, Ake, Vilhena, Boetius, Achachbar) közül kevés fog tudni áttörni. A (volt) Ajaxosok közül Tete és Riedewald most is ott volt a keretben, Ligeon, Zivkovic, Becker, Menig kölcsönben, Denswill és Kishna pedig már külföldön. De ha ezekből össze is áll egy ütőképes válogatott, az is legfeljebb csak 2-3 év múlva lesz.
Most szerintem sincs értelme váltani, csak a közvélemény Blind ellen fog fordulni. Hiába mentsége hirtelen közben kellett átvennie Hiddinktől és nem a terv szerint. Jól kifogta, de nemet se mondhatott. Túl sokkoló most élesben ez a bukta egy héten belül. Hiányzik a Van Gaal féle fegyelem, szervezettség is. Gólok se jönnek, de még sokat is kapnak. És megint fel fogják hozni Blindnek mindössze egy év tapasztalata van edzőként, annak is tíz éve, azóta csak asszisztens. A VB selejtező csoport se lesz gyenge.
Ugyan, hagyd már! Tök felesleges velük vitatkozni, már legalább tízszer átrágtuk velük ugyanazt. Hát, akkor mondjanak, amit akarnak, ha nekik jól esik. Én már egy ideje csak mosolygok az egészen. Most őszintén: változik attól valami, hogy tizenegyedszer is elmondják, hogy utálják a hollandokat, de különösen és leginkább gyűlölnek bennünket? Rájuk kell hagyni, aztán kész.