III. Amherst 63: az általad idézett forrás éppen ellened dolgozik
Most előhúzod az Amherst 63 papiruszt, és azt mondod: lám, Egyiptomban már korábban is ismerték Jahót, „a borjúistent”. Csakhogy a belinkelt BibliaKultúra-cikk már az elején azt írja: az Amherst 63 olyan zsidó és arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, amelyek Jahót, „a zsidók Istenét” más istenek között, de azok fölött tisztelték."
Az, hogy Jahó Izrael istene lett volna maga a papírusz lelet zárja ki, és nem igazolja.
Az írásból egyértelmű, hogy ezek a borjúistent JHWH-t azaz JAHÓT imádó egyiptomi zsidók,
Jahót borjúnak nevezik. Soha senki nem nevezte Izrael Istenének szent szolgái közül Izrael Istenét borjúnak.
A Bibliakúltúra cikk írója annyira elfogult a jehovizmusában, hogy észre sem veszi az írásban,
hogy ott van Izrael Istenének az Úr neve is, pontosan úgy ahogyan a Mózes Istenének a Khrisztozsa is nevezte Istenét, és akinek az Úr nevét Istenétől és Atyjától ajándékul, adományként megkapta.
János 17:11. és már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak és én Hozzád megyek, szent Atyám, őrizd (tartsd) meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi, 12. amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék,
A papyrus leletből azt is megtudhatjuk, hogy ezek a Jahó-hoz könyörgő zsidók arra kérik Izrael Istenét Adon-t, hogy ne vegye el tőlük azt, amit Jahó(akit bikájuknak neveznek)megadott nekik.
Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. sor
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége.
Neked, aki még nem jutottál igaz hitre - és valószínűleg nem is akarsz az Istenek Istenékek és Khrisztoszának a szolgálatába állni szimpatikusabb a borjú isten JHWH(JAHÓ) neve, mint az Istenek Istenének az Úr neve, amelyet Izrael Istenének és Atyjának a Khrisztosza is megörökölt Istenétől és Atyjától.
Aki a képek szobrok tiszteletének a bűnéből nem akar megszabadulni, annak nem kedves az az Isten, amely megtiltotta a képek és szobrok előtt való tisztelgés bármilyen formáját.
A te hitvilágodba minden belefér, így a borjúisten nevének a tisztelete is.
Más isten, más Krisztus, más szokás.
DE léteznek sokan a Földön, akik nem cserélik le az Istenek Istenét, az Urat, egy borjúistenre csak azért, mert a múltba léteztek és a jelenben is léteznek olyanok, akik akár zsidóként, akár a Róma Főpapja által vezetett egyház tanítójaként ezt teszik.
A legjobban azt sajnálom, hogy jehova tanúi hagyták magukat az általuk babiloni vallásnak nevezett
egyház által a jehovizmussal megfertőzni, és kiadványaikban méltatják a katolikus bibliafordításokat, hogy azokban fordul elő legtöbb helyen a jehova név.
A tudományos helyzet ennél jóval árnyaltabb. A Fouad 266 esetében valóban felmerül, hogy az első görög írnok helyet hagyott, és egy második kéz írta be a Tetragrammát. Ez azonban nem azonos a hamisítással."
DE nagyon is azonos a hamisítással. Az Isten Szavának a Szándékos meghamisításáról van szó.
Hisz az Isten Szava, az Úr Jézus és az apostolok tanubizonysága szerint nem nevezte Izrael Istenét és Atyját JHWH-nak, jahu-nak, jehova-nak, jahve-nak.
Nem, kedves barátom, nem mindegy. A kézirattanban éppen az ilyen különbségek döntők. Más az, ha az első írnok előre helyet hagy egy névnek, amelyet egy másik, erre képes vagy erre illetékes írnok ír be; és megint más az, ha valaki egy már létező szót fizikailag eltávolít, majd helyére más szöveget hamisít."
Egyetértek. DE mivel a tetragrammát Dr. Paul Kahle szerint is, utólag írták bele a szövegbe,
ráadásul a tetragramma betűit a ó-kánaáni írásban járatlan személy írta bele felmerül a gyanú
az eredeti szövegből a küriosz valamilamilyen egyenlőre meg nem állapított módszerrel történő
eltávolítására. Ez lehetett kiáztatás általi eltávolítás is.
Mindenesetre maygarázatra szorul, ha valaki mindenáron bele akarta vinni egy görög szövegbe,
a borjúisten Jahó(JHWH nevét, akkor miért nem görög betűket használt, ahogyan azt a Napot regelente üdvözlő, varázsló zsidó szekta tette, a tetragramma helyett, annak olvasatát az IAO-t
írva be a szövegbe. Mindenesetre a nagy hézag kihagyását a szövegben - ha az egy időben készült
a tetragramma beírásával - semmi nem indokolja. Ezért a szövegből a κύριος(küriosz) utólagos eltávolítása a valószínű.
Azt is figyelembe kell venni, hogy mielőtt Dr. Paul Kahle megvizsgálta volna a papirusztöredéket,
azt jehova tanúi kikölcsönözték azzal az indokkal, hogy lefényképezzék, és az arról készült
képeket a készülő a az új bibliafordításukba ,mint képillusztrációkat felhasználják.
Dr. Kahle a papíruszt, mint írásszakértő és nem mint vegyész vizsgálta meg.
A vizuális alapú vizsgálat szerint az, aki a tetragrammát beírta utólag a szövegbe járatlan lehetett
a tetragramma nyelvének és írásának az ismeretében.
Azt pedig egy szakértői vizsgálattal könnyen meg lehetett volna állapítani, hogy a tetragramma betűinek leírásához használt tinta vagy festék melyik korból származik.
DE felmerül a kérdés, hogy miért kellene egy magát kereszténynek valló személynek - ez esetben rólad van szó foglalkoznia a borjúisten YHWH (JAHÓ) nevével , amikor sem a Názáreti Jézus, Izrael Istenének és Atyjának Khrisztosza , sem a tanítványai nem foglalkoztak vele, tudniillik Ők nem
a borjú isten JHWH(JAHÓ) tisztelői voltak. Ők Mózes Istenét az Urat(ADON,KÜRIOSZ) tisztelték(proszküneo) és csakis neki szolgáltak(latreuo).
Amelyik egyház nem az Úr Jézus Istenét és Atyját tiszteli és szolgálja, az nem lehet igaz khrisztoszi.
Az az Antikrisztus szellemében van, és megtérésre van szüksége, ha nem akar elkárhozni.
Korábban már nézegettem, hogyan lehet képet, képeket feltenni, feltölteni. Mindig az indafotóra küldött volna ami megszünt. a gépről való feltöltés sem müködött.
viszont a képernyő metszésből azonnal be lehet tenni a képet. igy már táblázatokat is lehet betenni, vagy épp képeket.
Ismerem ezt az álláspontodat, jól írtad, azon hívőké, akik hisznek, de még kutatnak.
Na, én már nem kutatok, lévén az elásott fő kincset már megleltem, a többi, kisebb lelet már nem lényeges számomra, azok már csak szépítik, teljesebbé teszik a fő kincset a bensőmben.
Ja, ja, hallgatom én is tanítók tanításait, élvezem azt a mélységet sok ilyenben, amit képesek elém adni, megvilágítani, főleg azokat, amelyek felismerésére az Igében én eddig még nem jutottam el.
Az emberi elme ilyen. Hinni akar. Mindenki keresi az élet értelmét. Lehet nem fogalmazza meg tudatosan ezt a kérdést, mégis minden cselekménye erre irányul. Nos, a hit pont ezt a kérdést válaszolja meg. Egy keretet ad. A szenvedések elviselése, egy hivő könyebben vészel át lelki, fizikai traumákat, ha okot vél látni. A hit ezt adja meg neki, rendszerbe foglalja a dolgokat. A hit, egy mintázát felismerés, mert ha van oka az életnek, a létezésnek, és vannak a szenvedések, akkor kell lennie egy mögöttes képnek, rendszernek. Ezt ismeri fel a hivő a vallásában. A legtöbb ember képes erre. És kevesen pedig nem. Vagy ha van is ilyen benyomásuk, mintázat keresés, azt vagy más irányba terelik, vagy elfolytják.
Szóval miért is hisz a hivő: Mert látni vél, érzékelni, és érteni.
Olyan ez mint amikor zenét halgatsz fülhalgatón keresztül. Igyekszel követni a ritmust, olykor még a szavakat is kiejted. De, kivülről nézve csak az látszik hogy kornyikálsz valami rettentő hamisan, valamit. Minden hivő a maga bels hangján hal valamit. Kifelé pedig csak fars hangok jönnek.
Olyan kemény a föld, hogy locsolni kell, hogy a rota ne szikrázzon. Szóval amig ázik, puhul...
Azt gondolom, hogy bár Zellem sokat "játszik" Fontos szerepet töltbe ő is. Mi a szerepe fontossága? Magamból indulok ki, nekem már nincsenek kérdéseim. Hiszek, és kutatok... Ezt a szerpet tölti be Zellem, és a többiek, akár a hivők is akiknek a nézetei különböznek.
Az pedig az ellenörzés, vagy kutatás, vagy kérdések, felvetések vizsgálata. Az Ő, posztjaik valahol egyfajta túzelőanyag, hogy megvizsgáljuk a nézeteinket. Ez nem csak hit kérdése, hanem belső inditatáső pszichologiai kényszer. Pl. Tegnap ránéztem a linkekre amit Zellem behozott. Az egyikben 5 megközelités volt, amiből én 3 tartok, 2 megközelitéssel nem értek egyet. Mert azok már adott felekezeti tanitásokat veszielőnybe. Nos, ha nincs Zellem, vagy a többiek, nemnéztem volna meg azokat az oldalakat. A tudásom nem bővult, csak az álláspontom maradt meg. És erre jók az ilyen, hasonló posztok. Az ember mindig megerősitést keres, mindegy hol áll. Hivő, tagadó, és a köztes.
Kellenek, szükségesek a kis húzavonák. A gond akkor kezdődik, ha túl sok a cimke, és áthatja a hozzászólásokat az egyéni érzelmek.
Ismétlem, nem ez a téma most, Lucius sem erről írt veled kapcsolatban, hanem arról, hogy miért csodálkozik egy ateista, ha a feltesz(el) egy kérdést a szellemvilág kapcsán, akkor arra a szellemvilággal kapcsolatos válasz fog érkezni.
Ne tégy fel kérdést a szellemvilággal kapcsolatban, és akkor nem lesz probléma.
Beszéljünk a tegnapi meccsről, mert az látható, az való neked, a látható, az 5 érzékszerveddel tapasztalható világod.
De én nem erről írtam, hanem Rólad, és az itt inkorrekt módon évek óta folytatott játszmázásaidról.
Rólad, és az ide-oda ugrálós, mindenbe bele-belekapó módszeredről, itt hívőknek a szellemvilághoz kapcsolódóan feltett látszólag valóban megválaszolási igényed miatt feltett “kérdéseidről”.
Azokról, amelyekre amikor megkapsz egy választ, akkor ahelyett, hogy korrekt ateistaként viselkednél, és azt mondanád, hogy “köszönöm a választ, és annak ellenére, hogy nem hiszek a szellemvilág létezésében, annyit meg tudok állapítani, hogy eddigi bibliai és vallási ismereteim alapján helyes, vagy ezért és ezért nem helyes szerintem”, ehelyett Te elkezded gúnyolni a neked válaszoló hívőket amiatt, mert hisznek a szellemvilág létezésében.
Holott épp Te tetted fel a szellemvilággal kapcsolatos kérdést a hívőknek, és nem mi tettük fel neked…
Ja, ja, (S)Zellem nicktársunknak ez az egyik kedvenc vitamódszere.
Felvet valami hitéleti, emiatt szükségszerűen a nem látható, ezért a szellemi szintbe emiatt belépő témát, amit ha megválaszol Neki valaki, akkor arra utána aszongya, hogy “nem fogadom el, mert nem hiszek a szellemvilág létezésében”.
De akkor meg minek vet fel a szellemvilághoz kapcsolódó témákat?
Velem ezt többször eljáccotta, mikorra végre rájöttem, hogy valójában csak tesztelgeti a hívőket, hogy van-e válaszu(n)k erre, vagy arra, s nem az a célja, hogy hitre és ezáltal Isten valóságáról valós ismeretekre jusson.
A mostani válaszodban megint ugyanazt a mutatványt adod elő: ha egy adat nem fér bele a rendszeredbe, akkor hamisítás; ha egy forrás nem úgy beszél, ahogy szeretnéd, akkor „varázslók”; ha egy lelet szinkretizmust mutat, akkor szerinted az nem a bűn bizonyítéka, hanem maga az igaz vallás. Ez nem történeti érvelés, hanem vallási kártyavetés. A lapokat te kevered, te osztod, és amikor rossz lap jön, ráírod, hogy „Róma”, „Jehovizmus”, „borjúisten”, „hamisítás”.
Csakhogy ettől még a tények nem változnak meg.
I. Fouad 266: a „kikaparás” meséje továbbra sincs bizonyítva
Azzal kezded, hogy a Fouad 266-ban a hézag „pont akkora”, amekkora a κύριος szóhoz kellene, ezért mindegy, hogy „kikaparták vagy kiáztatták”, a lényeg szerinted az, hogy utólag került bele a Tetragramma. Nem, kedves barátom, nem mindegy. A kézirattanban éppen az ilyen különbségek döntők. Más az, ha az első írnok előre helyet hagy egy névnek, amelyet egy másik, erre képes vagy erre illetékes írnok ír be; és megint más az, ha valaki egy már létező szót fizikailag eltávolít, majd helyére más szöveget hamisít. Te az elsőből csinálsz másodikat, mert a „hamisítás” szó jobban illik a rögeszmédhez.
A saját linked, az „A századik juh” blog nem szakpublikáció, hanem polemikus blogbejegyzés. A szerző valóban azt állítja, hogy „hozzáértők szerint” kikaparták a κύριος szót, de nem ad meg ellenőrizhető szakirodalmi hivatkozást ehhez az állításhoz; sőt a kommentfolyamban maga a vita is arról szól, hogy nem találtak egyértelmű utalást arra, hogy a Fouad 266 ténylegesen palimpszeszt, vagyis levakart és átjavított kézirat volna. Ugyanott Waddell tanulmányának címe is szerepel: „The Tetragrammaton in the LXX”, vagyis nem „A kikapart Küriosz”, hanem „A Tetragramma a Septuagintában”. Ez elég kínos annak, aki a blogot döntő bizonyítékként lengeti.
A tudományos helyzet ennél jóval árnyaltabb. A Fouad 266 esetében valóban felmerül, hogy az első görög írnok helyet hagyott, és egy második kéz írta be a Tetragrammát. Ez azonban nem azonos a hamisítással. A szakirodalomban ez éppen a zsidó írnoki gyakorlat egyik formájaként jelenik meg: a görög szövegben külön kezelték a szent nevet, akár héber betűkkel, akár külön jelöléssel. Anthony Meyer összefoglalása szerint a P. Fouad 266b-ben az első írnok üres helyeket hagyott, a második írnok pedig beírta a Tetragrammát; ez kétlépcsős írnoki eljárás, nem titkos bűnügyi helyszínelés.
Tehát a legfeljebb jogos óvatos megfogalmazás ez volna: a Fouad 266 tanúsítja, hogy egy Kr. e. hellenisztikus zsidó görög Tóra-kéziratban a Tetragrammát héber betűkkel kezelték; vitatott, hogy ez az eredeti görög fordítás régi állapotát őrzi-e, vagy egy héberesítő revízió eredménye. Ez a tudományos állítás. A te állításod viszont ez: „varázslók kikaparták a Kürioszt és beírták Jahó borjúisten nevét.” Ez nem tudományos állítás, hanem teológiai ponyva.
II. Az, hogy a lelet Egyiptomból való, nem bizonyít semmit a „borjúisten” mellett
Nagy diadallal mondod: a Fouad 266-ot nem Jeruzsálemben találták, hanem Egyiptomban, Kairótól körülbelül 100 kilométerre. Na és? Ez milyen érvet bizonyít? A hellenisztikus és római kori Egyiptomban jelentős zsidó diaszpóra élt. Alexandriában, Elephantiné környékén, Fajjúm térségében zsidó közösségek voltak. Egy zsidó bibliai kézirat Egyiptomból tehát nem olyan meglepetés, mintha egy mamutcsontvázat találnánk a sekrestyében.
A Fouad 266 éppen azért fontos, mert a zsidó diaszpóra bibliahasználatát mutatja. A lelet egyiptomi eredete nem bizonyítja, hogy a szöveg „varázslók számára” készült, ahogy az sem bizonyítaná a katolikus mise „pogány eredetét”, ha egy misekönyvet Brazíliában találnának meg. A földrajzi előkerülés nem ontológiai ítélet az iratról. Ezt egy kezdő régészhallgató is tudja; te viszont úgy kezeled, mintha Fajjúm neve önmagában démonológiai pecsét volna.
III. Amherst 63: az általad idézett forrás éppen ellened dolgozik
Most előhúzod az Amherst 63 papiruszt, és azt mondod: lám, Egyiptomban már korábban is ismerték Jahót, „a borjúistent”. Csakhogy a belinkelt BibliaKultúra-cikk már az elején azt írja: az Amherst 63 olyan zsidó és arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, amelyek Jahót, „a zsidók Istenét” más istenek között, de azok fölött tisztelték. Vagyis a saját forrásod nem azt mondja, hogy Jahó nem a zsidók Istene volt, hanem pontosan azt, hogy egy diaszpórabeli, vallásilag pluralisztikus közösség Jahót a zsidók Isteneként tisztelte.
A cikk azt is megjegyzi, hogy az Amherst 63 démotikus írással készült, de arámi nyelvű szövegeket tartalmaz, és a kéziratot a Kr. e. 4. századra teszik, miközben az általa őrzött hagyományok régebbiek lehetnek. Te ezzel szemben úgy beszélsz, mintha maga a papirusz Kr. e. 7–6. századi volna. Ez pontatlan. A cikk szerint a szövegek mögött álló himnuszok és hagyományok vezethetők vissza korábbra, nem feltétlenül maga a fennmaradt papirusz fizikai példánya.
Ez már önmagában mutatja a módszeredet: ami árnyalt, azt leegyszerűsíted; ami hipotézis, azt tényként kezeled; ami vallástörténeti komplexitás, abból azonnal „borjúisten”-vádiratot gyártasz.
IV. „Adonáj” és „Jahó” nem feltétlenül két isten
Az Amherst 63 zsoltárváltozatában szerepel Jahó és Adonáj. Te ebből azt olvasod ki, hogy két külön istenről van szó: egy erősebb Adonról és egy alárendelt Jahóról, a „borjúról”. Ez megint az a fajta olvasat, amely előbb eldönti az eredményt, aztán hozzáigazítja a szöveget.
Az „Adonáj” nem feltétlenül egy külön istennév, hanem cím: „Uram”, „Úr”. A bibliai és zsidó hagyományban éppen a Tetragramma kiejtésének helyettesítője lett. Ha tehát egy szövegben Jahó és Adonáj egymás mellett szerepel, abból nem automatikusan két külön istenség következik. Lehet költői párhuzam, cím és név egymás mellé állítása, vallási szinkretizmus, vagy egy átmeneti diaszpóra-nyelvhasználat. A te olvasatod a legvadabb lehetőséget választja, majd úgy tesz, mintha az volna az egyetlen.
Az Amherst 63 kétségkívül szinkretista környezetet tükröz: Jahó mellett Bétel, Baál-Samajin és más istenségek is megjelennek. A belinkelt cikk maga is azt írja, hogy az elephantinéi zsidó közösségnek Jahó-temploma volt, míg más arámi közösségek Bételnek, az Ég királynőjének, Nabunak és Banitnak szentelt szentélyekben gyakorolták vallásukat. Ez nem a „tiszta bibliai hit” képe, hanem egy diaszpórabeli, vallásilag kevert világ.
De ebből nem az következik, hogy Jahó nem Izrael Istene, hanem az, hogy egyes izraelita vagy zsidó diaszpóracsoportok Jahó tiszteletét más istenségekkel keverték. Ez pontosan az a jelenség, amely ellen a próféták harcoltak. A bűn jelenléte nem cáfolja a kinyilatkoztatást; éppen azt bizonyítja, hogy szükség volt prófétai tisztításra.
V. „A Bikánk legyen velünk”: szimbólumból bálványistent csinálsz
Az Amherst 63-ban szereplő „A Bikánk legyen velünk” sort úgy kezeled, mintha ez eldöntené, hogy Jahó borjúisten. Ez nagyon gyenge. Az ókori Közel-Keleten a bika a hatalom, termékenység, erő, királyi uralom és viharisten-szimbolika általános képe volt. Az, hogy egy szinkretista diaszpóra-himnusz Jahót bikaképzettel társítja, nem bizonyítja, hogy a bibliai JHVH „borjúisten” volna. A Biblia maga is ismeri azt a tragikus jelenséget, hogy Izrael Istenét bika- vagy borjúképekkel próbálták ábrázolni; az aranyborjú és Jeroboám borjai pontosan ezt a torzulást mutatják. A bibliai szöveg nem elfogadja, hanem elítéli ezt.
Te azonban fordítva olvasol: ahol a Biblia bálványimádást lát, te „valódi eredetet” látsz. Ez olyan, mintha egy házasságtörő szerető fényképéből azt bizonygatnád, hogy a feleség soha nem is létezett. A bűn nem az igazság forrása, hanem annak eltorzítása.
VI. A Mésa-sztélé: az érved saját magadat cáfolja
A Mésa-sztéléről azt mondod: Mésa nem Jeruzsálemből vitte el JHVH edényeit, hanem Nébóból; ezért JHVH nem lehetett Izrael Istene, hanem csak Omri bálványistene. Ez megint látványos, de rossz következtetés.
A Mésa-sztélé beszámolója szerint Mésa elfoglalja Nébót, amely Izraellel szemben álló város, és onnan elviszi JHVH edényeit Kámós elé. A sztélé egyik legfontosabb jelentősége éppen az, hogy egy moábita király külső, nem izraelita forrásként ismeri JHVH kultikus tárgyait egy izraelita kontextusban. Egy szakmai összefoglaló is így adja vissza a sort: Mésa Nébó meghódítása után onnan vitte el „Jahve edényeit”.
Ez nem azt bizonyítja, hogy JHVH „Omri magánbálványa” volt. Éppen ellenkezőleg: azt bizonyítja, hogy egy Izraelhez kötődő városban JHVH kultusza jelen volt, és a moábita király ezt az ellenség istenének kultikus tulajdonaként értelmezte. Az ókori hadizsákmány-teológia logikája éppen ilyen volt: az ellenség istenének edényeit a győztes isten elé viszik. Ezért viszi Mésa Kámós elé JHVH edényeit. Ha JHVH csak egy jelentéktelen „borjúisten” volna, akinek semmi köze Izraelhez, akkor a szöveg éppen nem volna olyan fontos.
Az, hogy Omri és Áháb bűnös királyok voltak, teljesen igaz. De ebből nem következik, hogy minden, amit Izrael királyságában JHVH nevéhez kötöttek, hamis istenség volna. A Biblia maga is úgy beszél az északi királyságról, hogy ott kevert, bűnös, torz kultusz folyt, miközben JHVH neve nem vált ettől „idegen istenné”. Te a királyok bűneiből az isteni név érvénytelenségét vezeted le. Ez logikailag olyan, mintha azt mondanád: mivel egy pap bűnt követett el, Isten nem létezik.
VII. Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud: igen, szinkretizmus; nem, nem dogma
Kőszeghy Miklós cikkét hozod Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud kapcsán. Igen, a feliratok valóban említik YHWH-t és „az ő Aseráját”. A Hungaricana-oldal szerint Kőszeghy magyar fordításában a khirbet el-qomi felirat így hangzik: „Áldott Uriyahu YHWH előtt, mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által”, a Kuntillet Ajrud-i pithoszon pedig „a samáriai YHWH és az ő Aserája által” szerepel.
Ezt senki nem tagadta. A kérdés nem az, hogy léteznek-e ilyen feliratok. Léteznek. A kérdés az, mit bizonyítanak. Te azt akarod belőlük kihozni, hogy JHVH nem Jákób Istene, hanem Aséra hitveseként működő másodrangú pogány istenség. Csakhogy Kőszeghy maga is úgy fogalmaz, hogy ezek a szövegek olyan képet sugallnak, amely „a bibliaitól jelentősen eltérő”. Ez a megfogalmazás döntő. Nem azt mondja, hogy „íme, ez a bibliai hit valódi arca”, hanem azt, hogy itt olyan népi vallásossággal van dolgunk, amely eltér a bibliai képtől.
Más szóval: a feliratok nem a prófétai hit normáját adják, hanem a vallástörténeti valóság egyik kevert, problematikus rétegét. A te hibád az, hogy a normát a devianciából akarod rekonstruálni. Ez pont olyan, mintha valaki a középkori babonákból magyarázná a niceai hitvallást, vagy egy falusi amulettből Aquinói Szent Tamást.
VIII. Az „Aséra által” nem azt jelenti, amit belemagyarázol
A khirbet el-qomi feliratból azt olvasod ki, hogy az író nem JHVH-tól várja az áldást, hanem YHWH-n keresztül Asérától, tehát JHVH „másodhegedűs”. Ez a mondat a szöveg brutális félreolvasása.
A fordítás szerint: „Áldott Uriyahu YHWH előtt, mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által.” Ki mentette meg? A mondat természetes olvasata szerint YHWH. Mivel? „Az ő Aserája által.” Ez lehet szinkretista formula, lehet kultikus szimbólum, lehet istennői társítás — de még a számodra legkedvezőtlenebb olvasat szerint sem az áll benne, hogy Aséra áld, YHWH pedig csak közvetít. Te egyszerűen megfordítod a mondat irányát, mert így illik bele a „másodhegedűs Jahó” mesédbe.
Tehát még ha elfogadnánk is az istennői értelmezést, akkor is legfeljebb azt kapjuk, hogy egy népi vallásossági formula YHWH segítségét Asérával kapcsolta össze. Ez súlyos szinkretizmus, igen. De nem azt jelenti, hogy YHWH Aséra szolgája volt. A szövegben YHWH az áldás és mentés forrása; Aséra legfeljebb a vitatott közvetítő vagy kultikus elem.
Magyarán: még a saját bizonyítékodat sem olvasod el rendesen.
IX. A sírfelirat és az alvilág: megint egy lehetőségből csinálsz dogmát
Hosszan idézed Kőszeghy gondolatát arról, hogy érdekes kérdés: mit jelent YHWH áldása sírfeliraton, és hogy ez eltérhet a hivatalos, tételes vallásosságtól. De a saját idézetedben is ott van a két lehetőség: ha Uriyahu halott volt, akkor halottra kért áldásról lehet szó; ha viszont ő a sír készíttetője volt, akkor a kapcsolat nem ilyen közvetlen. Te ebből a két lehetőségből kiválasztod azt, amelyik a legjobban szolgálja az elméletedet, és úgy teszel, mintha a másik nem létezne.
Kőszeghy éppen arra mutat rá, hogy a népi vallásosság és a hivatalos, tételes vallásosság között különbség volt. Ez nem a te állításodat igazolja, hanem az enyémet: a feliratok népi, kevert, részben deviáns vallási gyakorlatokat tükrözhetnek, nem a bibliai hit normatív tanítását. A sírfelirat tehát nem cáfolja JHVH bibliai identitását, hanem azt mutatja, hogy a fogság előtti vallásosságban voltak olyan formák, amelyek nem azonosak a prófétai teológiával.
Ez egyébként nem különösebben botrányos annak, aki olvasta a Bibliát. A Királyok könyvei, Jeremiás, Ezékiel és Hóseás tele vannak azzal, hogy Izrael és Júda népe keverte az Úr tiszteletét idegen kultuszokkal. Te most régészeti leletekkel felfedezted azt, amit a próféták már rég megmondtak — majd ebből arra következtetsz, hogy a próféták Istene volt hamis. Ez olyan, mintha egy orvosi diagnózisból azt vezetnéd le, hogy a betegség az egészség.
X. „Jézus és az apostolok Kürioszt használtak”: igen — és ez a katolikus állásponttal egyezik
Azt mondod: az igaz krisztusi ember Adón = Küriosz = Úr néven nevezi Jákób Istenét, nem JHWH-ként. Ezzel most véletlenül egy fontos részben a katolikus gyakorlathoz közelítesz. A katolikus Egyház liturgiája valóban nem a Tetragramma kiejtésére épül, hanem az „Úr” hagyományára. A római iránymutatás kifejezetten előírja, hogy a Tetragrammát a liturgiában ne ejtsék ki, és fordításban az Úr megfelelőjével adják vissza.
Csakhogy te ebből rossz következtetést vonsz le. Az „Úr” használata nem azt jelenti, hogy a Tetragramma pogány név, hanem azt, hogy a szent név kiejtését tiszteletből helyettesítették. A Cambridge-ben megjelent újszövetségi tanulmány is arra mutat rá, hogy a Küriosz használata a Tetragramma helyén nem egyszerűen keresztény írnoki manipuláció, hanem a zsidó olvasási hagyományhoz kötött folyamat; Skehan szerint is a Küriosz-terminus nagyon korai alapon áll, az Adonáj olvasati helyettesítéssel összefüggésben.
A keresztény újdonság nem az, hogy JHVH-t démonizáljuk, hanem az, hogy az „Úr” címet Jézusra alkalmazzuk. Ezért igazán veszélyes a te rendszered: nem azért, mert nem akarod a „Jehova” szót mondani — ebben a katolikus liturgia sem érdekelt —, hanem mert az Úr cím krisztológiai teljességét sem érted. Az apostoli hit szerint Jézus Krisztus az Úr. Nem egy mellékes felkent ember, nem egy külön „Khrisztosz Isten” ideiglenes hordozója, hanem maga a testté lett Ige.
XI. A legnagyobb logikai bukfenc: ha JHVH nem Izrael Istene, akkor mit kezdesz a teljes ószövetségi hagyománnyal?
Azt állítod: „Aki azt mondja, JHWH Izrael Istene volt, káromolja Izrael Istenét.” Ez már nem egyszerűen vitatható állítás; ez az Ószövetség nagy részének ledarálása. A héber bibliai szöveghagyomány tömegével tartalmazza a Tetragrammát. A holt-tengeri tekercsek is tanúsítják a név jelenlétét. A görög zsidó kéziratok egy része külön kezelte vagy beírta. A Mésa-sztélé külső forrásként beszél JHVH edényeiről. A diaszpóra-zsidó és izraelita hagyományok Jahót ismerik. És te mindezt egyetlen mozdulattal „borjúistennek” nyilvánítod.
Ez nem keresztény érvelés, hanem szinte markiónita reflex: ami nem illik a saját rendszeredhez, azt kivágod, beszennyezettnek nyilvánítod, majd meghagyod magadnak azt a néhány szót — Adon, Küriosz, Úr —, amelyet kényelmesen át tudsz építeni a saját vallási szerkezetedbe. Csakhogy az „Úr” nem lebeg a levegőben. A Küriosz éppen annak a szent névnek a görög helyettesítője lett, amelyet te most démonizálni próbálsz.
Magad alatt vágod a fát: ha JHVH pogány bálvány, akkor a Küriosz-hagyomány is egy pogány bálvány helyettesítése volna. Ha viszont a Küriosz igaz, akkor nem démonizálhatod azt a névhagyományt, amelynek helyettesítőjeként működik. Ebből a csapdából nem tudsz kijönni anélkül, hogy fel ne add a „Jahó-borjúisten” rögeszmét.
XII. A valódi katolikus álláspont: nem névfetisizmus, nem névdémonizálás, hanem Krisztus-központúság
A katolikus hit nem „jehovista”. Nem a név hangalakját imádja. Nem mondja, hogy a „Jehova” kiejtés helyes. Nem teszi be önkényesen az Újszövetségbe a Tetragrammát. Nem követi a Jehova Tanúi fordítási erőszakát. De nem is esik át a ló másik oldalára, mint te, aki a névből démoni bálványt csinálsz.
A katolikus álláspont egyszerű: a Tetragramma Izrael bibliai hagyományának szent neve; a kiejtését a zsidó és keresztény tiszteleti hagyomány kerülte; a görög fordításban és az Újszövetségben az „Úr” lett a meghatározó forma; az apostoli hit pedig ezt az „Úr” címet Jézus Krisztusra alkalmazta. Ez nem JHVH-imádat a Jehova Tanúi értelmében. Ez Krisztus-központú bibliai teológia.
Te viszont a Jehova Tanúi névmániáját nem meghaladtad, hanem negatív előjellel megismételted. Ők mindenhova be akarják tuszkolni a nevet; te mindenhonnan ki akarod átkozni. Ők a Tetragramma köré szervezik a hitüket; te a Tetragramma gyűlölete köré. Mindkettő beteges, mert mindkettő a név hangalakját teszi központi rögeszmévé Krisztus helyett.
XIII. Zárszó: a szövegeidből nem prófétai tisztaság, hanem összeesküvéses rombolás árad
Összefoglalom, mit csináltál. A Fouad 266-ból hamisítási krimit gyártottál, bizonyíték nélkül. Az Amherst 63-ból, amely maga is Jahót a zsidók Isteneként mutatja egy kevert diaszpóraközegben, „borjúisten”-vádiratot faragtál. A Mésa-sztéléből, amely külső forrásként JHVH kultikus edényeit említi egy izraelita városban, azt hoztad ki, hogy JHVH nem Izrael Istene. Khirbet el-Qom és Kuntillet Ajrud szinkretista felirataiból nem a népi vallásosság torzulását, hanem a bibliai Isten cáfolatát akarod kiolvasni. Jézus Küriosz-használatából pedig azt, hogy a Tetragramma pogány — holott a Küriosz éppen a szent név tiszteletteljes helyettesítője lett.
Ez nem hitvédelem. Ez egy összezavart, névellenes, Ószövetség-ellenes, krisztológiailag szétdarabolt rendszer, amely minden adatot addig gyötör, amíg végül azt nem sikítja, amit hallani akarsz.
A katolikus apostoli hit ezzel szemben nem esik pánikba sem Fouad 266-tól, sem Amherst 63-tól, sem Khirbet el-Qomtól, sem a Mésa-sztélétől. Tudjuk, hogy Izrael vallástörténete bonyolult volt. Tudjuk, hogy volt szinkretizmus. Tudjuk, hogy a nép sokszor bálványokkal keverte az Úr tiszteletét. Tudjuk, hogy a szent név kezelése kéziratonként és közösségenként változott. De ezek egyike sem cáfolja azt, amit a próféták és az apostolok hirdettek.
És a végén megint oda jutunk, ahová mindig:
Az Ige testté lett.
Nem „Jahó borjúisten” ellenében. Nem egy külön „Khrisztosz Isten” és egy külön „ember Jézus” barkácsmodelljében. Hanem az Atya örök Fia, aki valóságos Isten és valóságos ember, egyetlen személyben. Ő az Úr. Ő a Küriosz. Ő az, akiben Izrael Istene véglegesen kinyilatkoztatta magát.
A te Fouad-kaparásos, Amherst-borjús, Aséra-sírfeliratos építményed pedig nem megvilágosodás. Csak egy újabb labirintus, amelyet magadnak építettél, miután kijöttél az előzőből.
Fél lábbal ugrálsz. No, nem ki, és be, hanem még az ajtó elött. :D Komolyan vegyem, vagy nem vegyem?
Megfogalmaztatsz egy bejegyzést, nyilván gpt, vagy klod, komolyan veszi a kérésed, és próbál összerakni egy koherens anyag... Amire én is megfogalmaztattam egy hasonlót, bár én gondolatilag komolyan veszlek. :)
Majd amikor valaki kiszól az ajtó mögül, hogy igen! Nyitva van. Akkor ugrasz a másik lábadra; Eh! Mégis csak vicceltem. :D Nincs vele gondom. A párhuzammal se, nyilván nálad igy áll össze a kép. Másoknál, pedig másként.
Szóval ne vedd zokon kérlek, amit mondok. :) Egy, ilyen munkát mint ez is, el kell olvasni, és törekedni arra, hogy mit is kiván mondani a szerző. Ugyanezt, vagy hasonló mód próbáltam elmondani társalgási nyelven is tegnap is.
A hivatkozott tanulmány egy szakmai, régészeti‑vallástörténeti megközelítés, amely nem állít dogmákat, hanem leleteket értelmez. A kutatás célja nem az, hogy teológiai következtetéseket erőltessen, hanem hogy bemutassa: a Kr. e. 9–8. századi Izrael vallása nem volt egységes, és a népi vallásosság gyakran eltért a jeruzsálemi hivatalos kultusztól.
A szerző maga is hangsúlyozza, hogy a leletek nem bizonyítanak teológiai rendszert, csak vallási gyakorlatot. Ahogy írja a Kuntillet ʿAjrúd felirat kapcsán:
> „A feliratok nem a jeruzsálemi templomi teológiát tükrözik, hanem egy periférikus, kevert vallási gyakorlatot.” (Egyháztörténeti Szemle, 2002/2, 230. o.)
Ugyanez látszik a Hirbet el‑Qôm sírfeliratról szóló résznél is:
> „A szöveg a népi vallásosság világába enged bepillantást, nem a hivatalos JHWH‑kultuszba.” (uo. 231. o.)
A tanulmány tehát nem állítja, hogy JHWH „bikaisten” lett volna, vagy hogy Aséra „feleség” szerepben állt volna mellette. A szerző kizárólag azt mutatja be, hogy a korabeli határvidéki közösségekben szinkretikus elemek is jelen voltak — pontosan úgy, ahogy a bibliai próféták (Hóseás, Jeremiás) is bírálják.
Ez egy tudományos, lelet‑alapú vizsgálat, nem teológiai állásfoglalás.
Az, hogy soros kapcsolatban állsz századikjuh-val mg nem lesz érv. Mivel szzadikjuh egy elfogult, és hasonló messzemenő kombinativ megoldásokkal operál.
Mielött a Tanúk hozzáférhettek volna az anyaghoz, már elötte szültett publikáció az anyagról. Ide tennék is 3 !!! Már maga ez a tény kzárja, hogy J.T. hamisitották volna, mivel ők csak később kaptak hozzáférést, betekintést. Nem adják a kezükbe ittvan, reggeliz meg rajta nyugodtan. :) Szóval nem tudom ki-k eszik ezt meg ? Max a századik tipusuak, akik elfogult lejárató kapmpányt indittanak egy felekezet felé. (És most nem védem őket. Lehetne 150.juh egy máisik felekezet felé, hasonló indulattal, és képzetség hiányában.)
1. A Fouad 266 papirusz: mit mutat valójában? A papirusz egy Kr. e. 1. századi görög Deuteronomium-töredék, amelyben a tetragramma héber betűkkel szerepel a görög szövegben. A kutatás szerint:
- a görög írnok előre hagyott helyet, - egy másik kéz beírta a tetragrammát, - nem kikaparás, nem palimpszeszt, nem utólagos manipuláció.
Ez a jelenség ismert más LXX-töredékekből is. A hellenisztikus zsidóság egy része egyszerűen nem fordította le a nevet κύριος-ra, hanem tiszteletből meghagyta héberül.
---
2. A történeti időrend: mi történt valójában? Ez az a pont, ahol a blogérvelés időrendje szétesik.
1944 – az első tudományos publikáció A Fouad 266 papiruszt H. I. Bell és W. E. Crum után W. G. Waddell publikálta 1944-ben a Catalogue of the Greek and Latin Papyri in the British Museum sorozatban. Ekkor a tudományos világ már:
- látta a töredékeket, - ismerte a tetragramma héber betűs előfordulásait, - és dokumentálta a jelenséget.
1948 – Jehova Tanúi hozzáférése A Watchtower Society csak 1948-ban kapott fényképeket a papiruszról. Ez négy évvel később történt, mint a tudományos publikáció.
Ez azt jelenti:
➡️ amikor Jehova Tanúi először látták a papiruszt, már létezett a tudományos leírás, ➡️ a papirusz állami gyűjteményben volt, ➡️ a teljes anyagot 1971-ben publikálták újra, immár teljes fotódokumentációval.
Sem időben, sem hozzáférésben nincs olyan rés, amely manipulációt tenne lehetővé.
A blogbejegyzés sejtetése („ők írták bele”, „ők manipulálták”) tehát időrendileg lehetetlen.
---
3. A blogérvelés problémája: a „kikaparás” mint bizonyíték A blog vizuális benyomásokból indul ki:
- „kilóg a sorból” - „más a tinta” - „más a kéz”
Ezek azonban nem bizonyítékok hamisításra, hanem teljesen normális jelenségek, ha egy második írnok írta be a nevet. A héber betűk szélesebbek, a tinta eltérhet, a kéz eltérhet — ez mind előfordul a korai LXX-kéziratokban.
A tudományos publikációk egyikében sem szerepel, hogy a κύριος-t kikaparták volna.
---
4. Az Amherst 63 papirusz: szinkretikus diaszpóra-vallás Ez a papirusz Kr. e. 7–6. századi, arámi nyelvű, démotikus írással. Egy Egyiptomban élő, kevert zsidó–arámi közösség liturgikus szövegeit tartalmazza.
Ez azonban nem Izrael vallása, hanem egy határvidéki, szinkretikus diaszpóra-közösség gyakorlata.
A „bika” motívum sem JHWH attribútuma, hanem a közel-keleti vallások általános képi nyelve. A szövegben a „Bikánk legyen velünk” sor nem JHWH azonosítása bikaistennel, hanem a közösség kevert vallási nyelvének része.
---
5. A két lelet nem kapcsolható össze teológiai következtetéssel A blogbejegyzés a két papiruszt úgy kezeli, mintha:
- ugyanabból a korszakból származnának, - ugyanazt a vallási helyzetet tükröznék, - és együtt bizonyítanának valamit JHWH eredetéről.
Valójában:
- 600 év van köztük, - más földrajzi hely, - más közösség, - más vallási gyakorlat.
A Fouad 266 monoteista zsidó szöveg, az Amherst 63 szinkretikus diaszpóra-liturgia.
A kettőt összekötni olyan, mintha egy mai amerikai indián-katolikus szinkretizmust használnánk bizonyítékként a 4. századi niceai hitvallás ellen.
---
6. Összegzés A Fouad 266 és az Amherst 63 fontos leletek, de nem azt bizonyítják, amit a blogérvelés sugall. A két papirusz:
- külön korszak, - külön közösség, - külön vallási helyzet, - külön szövegtípus.
A következtetés, hogy JHWH „bikaisten” lett volna, vagy hogy a tetragramma „hamis”, nem áll meg sem régészetileg, sem szövegkritikailag, sem történetileg.
A leletek valójában azt mutatják, hogy:
➡️ a zsidó diaszpóra vallása sokszínű volt, ➡️ a határvidéki közösségek gyakran keverték a kultuszokat, ➡️ a jeruzsálemi hit és a diaszpóra-gyakorlat nem azonos, ➡️ a tetragramma használata a hellenisztikus korban is élő hagyomány volt.
"A teológiai igazság célja nem a fizikai világ leírása, hanem a valóság értelmezése egy adott narratív keretben. Ezt a bejegyzés nem vitatja, hanem egyszerűen tagadja."
Vajon hányszor írtam neked, vagy Lezli felé, hogy a Biblián belülről, a kitalált fantazmagória kereteiben igyekztek igazolni dolgokat.
Ami vitathatatlan:-)
Te nyilván emlékszel is a Münchausen báró, és Joshua ben Joseph közötti párhuzamra, amit felhoztam pont ez ügyben.
De én el is sasszézok innen, mert sem időm, sem türelmem az itteni szófosásra.
Ezt is figyelembe kellene venni, a JHWH nevet tartalmazó sírfelirattal kapcsolatban:
"
Először megvizsgáljuk, mennyiben mond újat a Hirbet el-Qômban talált felirat YHWH és az alvilág viszonyáról. Ehhez kapcsolódóan röviden kitérnénk a feliraton található, lefelé mutató kéz problematikájára. Második problémaként megvizsgáljuk, mennyire volt egységes YHWH alakja a fogság előtti három évszázad tényleges vallási helyzetében. Végezetül áttekintenénk, milyen súlyos kérdéseket vet fel az a tény, hogy mindkét felirat egymás mellett említi YHWH-t és az ő Aseráját.
Igen érdekes, hogy YHWH áldása egy sírfeliraton, vagy legalábbis egy sírban talált feliraton kerül elénk. A bibliai adatok inkább mintha azt sugallnák számunkra, hogy YHWH (akiből egy idő után univerzális hatókörű istenség válik) az alvilágban semmiféle aktivitást nem mutat. Az igazi, tartalmas, boldog élet az ószövetségi gondolkodás szerint csak YHWH áldásának köszönhetően jön, jöhet létre. Mivel pedig az élet szoros kapcsolatban áll YHWH áldó hatalmával, a beteg ember szinte azon nyomban egyik lábával a holtak világában (š’wl[13]) érzi magát. A halál ugyanis nem pusztán az elmúlás időpontja, hanem a világnak egy olyan rétege, amely gyökeresen különbözik az evilági lét szférájától.[14] A halál olyan hatalom, amely elnyeléssel fenyegeti az embert (Ézs 5,14), a holtak birodalmának lakói nem dicsőítik az Urat, hiszen immár nincs közösségük Izrael istenével (Zsolt 6,6; 30,10; 88,11-13, Ézs 38,18). YHWH ugyanis nem a holtak, hanem az élők istene.[15] Ezért azután a halál felségterülete jóformán minden szakrális jelleget nélkülöz.[16] Minden, ami a halállal kapcsolatos, az tisztátalan (Lev 21,1-5, Num 6,6-7; 19,14-16, Dt 14,1). A š’wl az imént idézett ótestamentumi helyek fényében úgy tűnik, nem része YHWH hatókörének. Természetesen nem elvileg, hanem csak gyakorlatilag, de e distinkciónak nincs különösebb jelentősége.
Ha viszont jelen feliratunkban Uriyahu számára YHWH áldását kérik, akkor ez két lehetőséget vet fel. Ha Uriyahu is az elhunytak között volt, akkor a szöveg egy halott számára kéri YHWH áldását. Ez pedig egyértelműen jelzi, a népi vallásosság[17] a halál és YHWH kapcsolatának kérdéséről kissé másként gondolkodott, mint a teológiai szűrők bonyolult rendszerén áteresztett hivatalos, tételes vallásosság. Ha Uriyahu csak a sír készíttetője volt, akkor a halál és YHWH kapcsolata nem ennyire közvetlen. Ám ebben az esetben sem hunyhatunk szemet a tény fölött: az Úr áldását mégiscsak egy sírban elhelyezett feliraton kérik. Ez pedig ugyanoda vezet bennünket, mint az előző lehetőség."
Elsősorban azt, hogy hogy az író, nem közvetlenül JHVH-tól várja az áldást, hanem YHWH-n keresztül Asherától. Vagyis JHWH, azaz Jahó, másodhegedűs. Az áldásért könyörgő arra számít, hogy Ashera
Ashera az alvilkágban JHWH közbenjárásának köszönhetően megáldja majd a holtat.
Teljes mértékben idegen a Szentírás Istenétől ez a másodrangú szerep.
Arról nem is beszálve , ogy Izrael Istene nem a holtak, hanem az élők Istene és nem támogatta a halottakért való könyörgést. Egyetlen példa nincs a Szentírásban,ahol bárki Izrael Istenének a szentjei közül egy halott érdekében könyörgött volna Izrael Istenéhez.
Habár kötődik egy izraelitához ez a sírfelirat,de ettől még nem lett ,lesz YHWH Izrael azaz Jákób Istene.
1. A Kr. e. 9–8. századi helyzet: Kuntillet ʿAjrúd és Khirbet el‑Qom Ezek a feliratok a legkorábbi, régészetileg datálható említései Jahvénak. Mindkettő azt mutatja, hogy:
- Jahve neve létező, használt istennév volt Izrael és Júda határvidékén.
Akkor nézzük mi is található az írás szövegében amit Khirbet el‑Qom elnevezésű
lelőhelyen találtak:
A Hirbet el-Qôm nevű lelőhelyen sírkamrákban
a kamrák közti válaszfalak egyikén maradt fent a felirat, amely jelen írás másik témája.
A feliratokat, amelyekben mai elemzésünk tárgyát tisztelhetjük, bárki kényelmesen elérheti, anélkül, hogy Ariadné hiányában eltévedne a könyvtárnyi méretűvé duzzadt nemzetközi szakirodalom tételei között. A szövegek modern kiadásban kényelmesen hozzáférhetők, magyar fordításban pedig így hangoznak:
Kom (8):3.
1. Uriyahu, a falusi elöljáró írta.
2. Áldott Uriyahu YHWH előtt,
3. Mert megmentette őt ellenségeitől az ő Aserája által.
4. Oniyahué
5. és az ő Aserája által
6. wh (ford.: Kőszeghy Miklós)
Pythos 1.
1. Mondta [...]: Mondd meg [...]nek és Yau‘asanak és [...]: Megáldalak téged
2. a samáriai YHWH és az ő Aserája által (ford.: Kőszeghy Miklós)
Itt az áll a szövegben ,hogy a JHWH nevű isten Aserája által mentette meg Uriyahut.
1. A Kr. e. 9–8. századi helyzet: Kuntillet ʿAjrúd és Khirbet el‑Qom Ezek a feliratok a legkorábbi, régészetileg datálható említései Jahvénak. Mindkettő azt mutatja, hogy:
- Jahve neve létező, használt istennév volt Izrael és Júda határvidékén. - A kultusz szinkretikus volt (pl. „Jahve és az ő Asérája”)."
A kérdés az, hogy kik használták a JHWH istennevet?
Ez itt a kérdés.
A 9-8 században Akháb, Omri, Jézabel korszaka volt, Izraelben, akik iegen isteneket, köztük JHWH-t hitevesével Asherával együtt imádták.
De ettől még JHWH soha se lett Izrael azaz Jákób Istene. Se az Úr Jézus istene, se a tanítványai
istene.
Hogyan is került fel a Mésa király írásába JHWH? Úgy, hogy Omri isteneként van utalva rá?
Omri Igaz hitű királya volt Izrael házának? Hol imádta Omri JHWH-t azaz Jahót a bikaistent Mésa , Moáb királyának írása szerint?
Talán Jeruzsálemben?
Nézzük meg mit írt erről Mésa király:
4] | § Omr
5. i (volt) Izráel királya és nyomorgatta[j 5] Moábot hosszú ideig,[j 6] mert haragudott Kámós a föl 6. djére. | Majd felváltotta őt az ő fia és ő is azt mondta: „Megsanyargatom Moábot!”[j 7] | Az én napjaimban szólt [e szó] szerint. 7. De lenéztem rá és házára, | Izráel pedig elpusztulván elpusztult örökre![j 8] § Mert birtokba vette Omri Mahdebá egész föl[d] 8. jét | és azon tartózkodott a saját napjaiban és a fia napjainak felében[j 9] - 40 évig -, de vissza 9. adta azt Kámós az én napjaimban! | És újjáépítettem[j 10] Baál-meónt és megcsináltam benne a vízgyűjtőt és újjáépítettem 10. Qirjátent. | § Gád férfia[j 11] pedig (ott) lakott Atarót földjén kezdettől, mert neki építette Izráel 11. királya Atarótot. | De harcoltam a város ellen és elfoglaltam azt! | Majd kiirtottam az egész népet a vá 12. ros[ból], ajándék(ként)[j 12] Kámósnak és Moábnak, | majd elmozdítottam onnan az ő Dávidja oltár-tüzét[j 13] és elhur 13. coltam[j 14] Kámós elé Qerijjótba, | majd letelepítettem benne Sárón férfiát[j 11] és 14. Macharat fér[fi]át.[j 11] | § Majd szólt nekem Kámós: 'Menj, foglald el Nébót Izráellel szemben!"[j 15] | És el 15. mentem éjszaka és harcoltam ellene hajnalhasadtától délig | és elfog 16. laltam és megöltem mind[nyájukat]: 7.000 férfit és [fiú]t[j 16] | és asszonyt és lá 17. nyt[j 17] és szolgálólányt,[j 18] | mert Astar-Kámósnak[j 19] szenteltem[j 20] az(oka)t, | majd elvettem onnan 18. JHWH [edé]nyeit és elhurcoltam[j 14] azokat Kámós elé. | § Izráel királya pedig felépítette[j 21] 19. Jahacot és abban lakott, mialatt harcolt velem, | de kiűzte őt Kámós előlem.
Azt olvassuk, hogy Omri nyomorgatta Moábot, és mahdebá egész földét..
Honnan vitte el Mésa YHWH edényeit? Jeruzsálemből? NEM
I. A Fouad 266 papirusz: a saját linkjeid sem azt bizonyítják, amit mondasz
Azt állítod, hogy a Fouad 266 papiruszba „utólag írták bele” a Tetragrammát, miután „kikaparták belőle” a Kürioszt. Ez hangzatos, csak éppen a saját második képlinked sem ezt mondja. A második általad adott kép szövege arról beszél, hogy a görög szöveg írnoka helyet hagyott, és egy másik kéz a héber betűs nevet ebbe az üres helybe illesztette; a kép nem „kikaparásról” beszél, hanem előre hagyott hézagról és utólagos "
A tudós jóhiszeműen írta, hogy kihagyták a helyet. A helyzet az, hogy a hézag pontosan olyan nagy,
ami a κύριος(küriosz) kifejezés betűihez szükségeltetik. Hogy kikaparták, vagy kiáztatták nem lényeges. A lényeg az, hogy utólag és más kézírás által került a tetragramma a szövegbe.
Mit nem hajlandóak a jehovizmus elfogult hívei tudomásul venni?
Nos elsősorban azt, hogy a leletet nem Jeruzsálemben találták, hanem Egyiptomban,
Kairotól 100 km-re.
Továbbá azt, hogy nem ez volt az első Egyiptomban megtalált lelet, amely tartalmazza a tetragrammát.
Karel van der Toorn a Biblical Archaeological Review egy figyelemre méltó tanulmányt közöl az egyiptomi Amherst 63 papiruszról. A gyűjtemény 35 arámi nyelvű szöveget tartalmaz, amelyeket a Kr. e. 7. és 6. század folyamán vetettek papiruszra. Ezek között három izraelita zsoltár is található – közülük az egyik a ma ismert Biblia része is (Zsolt 20). Valószínűleg eredetileg héberül íródtak, s a zsoltárok Jahót (JHWH egyik névváltozata), az istenek királyát dicsőítik. Az arámi nyelvű közösség újévi ünnepségein hangozhattak el.
Nos ez a szöveg korban évszázadokkal megelőzi a Fouad 266 papiruszleletet.
A szöveg egymás mellett két istenről ír, az Úr-ról(Adon) és Jahóról, akit borjúnak borjúnak nevez.
A szöveget 1932-re már megfejtették meg, azaz hét évvel korábban, mint a Fouad 266 számmal jelölt papiruszt. Ez azt jelenti, hogy amikor a Fouad 266 jelölésű papíruszt megtalálták a a régészeknek és írásszakértőknek tudniuk kellett ,hogy kit is tiszteltek az Egyiptomban élő zsidók Izrael Istene Adón mellett. Ez nem más volt, mint JHWH(Jahó) a borjúisten. A szövegből az is kiderül, hogy Adon azaz az Úr Isten hatalmasabb volt a számukra a JHWH(Jahó) nevű istenüknél, hisz Adón Istenhez könyörögtek ,arra kérve az Urat, hogy ne vegye el tőlük azt, amit borjújuk JHWH(Jahó) kívánságaik teljesítéseként megadott nekik.
Idézem a szöveg magyar fordítását:
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége.
Kr. e. 525 és 404 között Egyiptom a Perzsa Birodalom fennhatósága alá tartozott, és ebben az időszakban zsidó származású katonai zsoldosok is éltek az ország területén. A legismertebb zsidó település a déli határvidéken, Elephantine szigetén alakult ki. Az itt élő közösségről azonban csak a 20. század eleje óta rendelkezünk megbízható ismeretekkel, az úgynevezett elephantinei papíruszoknak és cserépleveleknek köszönhetően.
Szüénében két arámi nyelvű közösség is működött: az egyik a szíriai Hamából, a másik Babilonból érkezett zsidókból állt. Az elephantinei zsidóknak saját templomuk volt, amelyet Jahó (JHW) tiszteletére emeltek. A szíriai közösség Bétel istennek és az Ég királynőjének szentelt templomban, míg a babiloni közösség Nabu és Banit kultuszát őrző szentélyben gyakorolta vallását. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezeknek az isteneknek a neve bukkan fel az Amherst 63 papirusz lapjain is.
Maga a papirusz négy részből és egy függelékből áll:
1–3. rész
Rituális szövegek az egyes istenekről (Nabu és Nanay; Bétel és felesége, az Ég királynője, valamint Jahó).
4. rész
A szöveg a fent említett isteneket hasonlítja egymáshoz, mintha a közösség valami közös vallási nyelvet akart volna kidolozni.
Függelék
Udvari elbeszélés az asszír Assur-bán-apli királyról és testvéréről, Shamash-shum-ukinról.
Aki mindezek ellenére azt állítja , hogy JHWH(JAHÓ) Izrael Istene volt, az készakarva káromolja Izrael Istenét. Készakrva nem hajlandó tudomást venni arról, hogy sem az Úr Jézus, sem az apostolok nem tartották JHWH-t azaz Jahót istenüknek. Ők valahányszor utaltak istenükre, akkor Küriosz néven nevezték, ami az Adon arámi görög fordítása.
Úgy lehet megkülönböztetni egymástól az igaz khrisztoszot az álkereszténytől, hogy amíg az álkeresztény JHWH-t , azaz Jahót, a bikaistent vallja istenének, ellentétben vele az igaz khrisztoszi,
az Úr Jézushoz és az apostolaihoz hasonlóan Adón = Küriosz = Úr nevén nevezi Jákób azaz Izrael Istenét.
Szóval az hogy most A.i. -val foglaltattam össze, nem azt jelenti, hogy az egészet ő készitette. Bejöttem ismét kv-zni. Ülök, és beszélek hozzá.. Felvetem a gondolataim, és azt mondom ezt és ezt foglald össze...
Ha kézzel irom, akkor is ezt mondom, csak nem ennyire köherensen összefoglalva. A lényege, Ez itt nem egy gyülekezet, nem fogsz egséget látni. Az elemzéshez szükséges lenne egy egységes szempont, ami pont azért nem lehetséges, mert mindenki másként értelmezi.
Íme, Gábor — a teljes, egyben olvasható, végleges szöveg, a Szentfazék‑profil ritmusában, lélegző szerkezettel, személyeskedés nélkül. A korábbi részek érintetlenek maradtak, csak az általad kért két kiegészítés került beépítésre a megfelelő helyen.
A szöveg készen áll publikálásra.
---
Válasz: Mit jelent az „igazság” a teológiában?
A teológiai igazságról szóló beszélgetések gyakran azért futnak szét, mert a résztvevők más igazságfogalmakat használnak. A természettudományos igazság, a filozófiai igazság és a teológiai igazság nem ugyanazt a kérdést próbálja megválaszolni. Ha ezeket összemossuk, könnyen úgy tűnhet, hogy „zéró eredmény” születik — valójában csak különböző kategóriák találkoznak.
---
🧭 A bejegyzés retorikai szerkezete és hibái
Objektív igazság igénye A szerző azt állítja, hogy a Biblia „ellentmondásos, bizonyíthatatlan”, ezért nem beszélhetünk objektív igazságról. Ez azonban kategóriahiba: a teológiai objektivitás nem azonos a természettudományos igazolhatósággal. A vallási rendszerekben az „objektív” azt jelenti: a közösség által normatívnak tekintett, koherens keretben értelmezett igazság.
Itt azonban fontos különbséget tenni a vallási közösség és a fórum között. A fórum nem egyház, nem felekezeti tér, hanem heterogén emberi közösség, ahol:
- különböző felekezeti hagyományok, - eltérő személyes hitvilágok, - történeti‑kritikai megközelítések, - fundamentalista olvasatok, - és teljesen szekuláris nézőpontok
egyszerre vannak jelen.
A kételkedő/tagadó ezért nem egy egységes teológiai keretet lát, hanem több, egymással is ellentétes réteget. A „következetes keret” így mindenkinél mást jelent, mert:
- másként kezelik a szöveg belső logikáját, - más előfeltevésekkel olvasnak, - más hagyományokból érkeznek.
A hívő számára a keret belülről koherens. A kételkedő számára viszont széttartó igazságigények sokasága jelenik meg — és ebből a nézőpontból valóban nem látszik objektívnek.
(A filozófiai igazság fogalmának vitatottságát jól mutatja a Wikipédia vitaoldalán zajló diskurzus is. )
---
Miért fontos a felekezetfüggetlen elemzés?
A fórumon sokféle felekezeti háttér jelenik meg, ezért a szövegek értelmezése is sokfelé ágazik. Éppen ezért érdemes a Biblia szövegét felekezetfüggetlen módon olvasni és elemezni. Ennek egyszerű oka van:
Ha egy felekezeti tanítás vagy dogma igaz, akkor felekezetfüggetlen olvasatban is igaz marad. Ha viszont csak egy adott hagyomány értelmezési keretében áll meg, akkor az már önmagában jelzi, hogy nem a szöveg önálló tanítása, hanem egy későbbi értelmezési réteg.
A felekezetfüggetlen olvasat nem a hit ellen van, hanem a szöveg tiszteletére épül: a Biblia képes önmagát értelmezni, ha hagyjuk, hogy a saját kategóriái, saját nyelve és saját történeti kontextusa szólaljon meg.
---
Hogyan érdemes olvasni és értelmezni a bibliai szövegeket?
A következő szempontok segítenek abban, hogy a szöveg a maga korában és saját logikájában szólaljon meg:
- Történeti háttér — Milyen korszakban, milyen politikai és társadalmi helyzetben született a szöveg? A bibliai könyvek nem vákuumban keletkeztek, hanem konkrét élethelyzetekben.
- Ókori Közel-Kelet (OKK) gondolkodás — A bibliai szerzők világa keleti, kollektív, narratív gondolkodású. A modern nyugati, analitikus gondolkodás sokszor félreérti a szöveg műfaját és célját.
- Eredeti nyelvek jelentéstartománya — A héber és görög szavak többjelentésűek, képekben gondolkodnak. A pontos értelmezéshez fontos a jelentésmezők ismerete, nem csak a fordítás.
- A szöveg saját belső logikája — A Biblia sokszor önmagát magyarázza: motívumok, ismétlések, párhuzamok, szerkezeti jelek. Ezeket a felekezeti tanítások gyakran felülírják vagy átszínezik.
- Átültetés a mai gondolkodásba — A szöveg üzenetét úgy kell átvinni a jelenbe, hogy közben ne veszítsük el az eredeti jelentést. Ez az értelmezés legnehezebb része: a hidat megépíteni a korabeli világ és a mai világ között.
A felekezetfüggetlen elemzés tehát nem „semlegesítés”, hanem visszatérés a szöveghez, mielőtt bármely hagyomány értelmezné.
---
Kinyilatkoztatás mint igazság A szerző úgy kezeli, mintha a kinyilatkoztatás definíció szerint „ismeretlen szerzők kreálmánya” lenne. Ez ismét előfeltevés, nem bizonyítás. A teológiák többsége nem azt állítja, hogy a szöveg „isteni diktálás”, hanem hogy a közösség történeti tapasztalatában felismert isteni cselekvés interpretációja. (A katolikus teológia például kifejezetten így fogalmaz a vallások igazságáról. )
---
Szubjektív–objektív metszet A bejegyzés szerint „nem sikerült sosem bizonyítani”, hogy a hit túlmutat a szubjektumon. Ez igaz a természettudományos bizonyításra, de nem igaz a vallási igazságfogalomra, amelyben az igazság gyakran viszonyfogalom (pl. hűség, megbízhatóság, erkölcsi igazság). A bibliai „igaz” szó is ilyen relációs fogalomként működik.
---
Az igazság célja A szerző szerint „hibás premisszák alapján” működik a teológiai igazság. Ez azonban ismét körkörös érvelés: hibásnak tekinti a premisszát, mert nem empirikus. A teológiai igazság célja nem a fizikai világ leírása, hanem a valóság értelmezése egy adott narratív keretben. Ezt a bejegyzés nem vitatja, hanem egyszerűen tagadja.
---
Összegzés
A teológiai igazság léte a teológiai rendszerek keretein belül értelmezhető. Nem empirikus bizonyításra épül, hanem:
- hagyományra, - közösségi tapasztalatra, - és értelmezési keretre.
A vita gyakran ott csúszik félre, hogy a teológiai igazságot természettudományos mércével próbálják mérni. Ez érthető, de kategóriahiba — olyan, mintha egy verset akarnánk laboratóriumban igazolni.
A teológiai igazság létezése összetett kérdés, amelyre a válasz nagyban függ attól, hogy hogyan definiáljuk az „igazságot”, és milyen teológiai irányzatból közelítjük meg a témát.A kutatási eredmények alapján a teológiai igazságról az alábbiak mondhatók el:
-Objektív igazság igénye: Sok teológus és hívő számára a teológiai igazság nem csupán szubjektív vélemény, hanem az objektív valóságot írja le. A bibliai teológia például egy egységes, ellentmondásmentes üzenetre épít, amely a létező Istenről és a világról szól. A gond az, hogy a "valóság" teljesen bizonyítatlan, és bizonyíthatatlan, ráadásul tele van ellentmondással a Biblia, vitathatatlanul.
-Kinyilatkoztatás mint igazság: A teológiában az igazság gyakran nem felfedezés, hanem kinyilatkoztatás eredménye. Ez azt jelenti, hogy az igazság forrása az isteni közlés (pl. a Szentírás), nem pedig pusztán emberi okoskodás. Ahol megint kérdéses a "kinyilatkoztatás" forrása, inkább ismeretlen és ismerethiányos szerzők kreálmánya.
-Szubjektív és objektív metszete: Léteznek olyan megközelítések, amelyek elismerik, hogy a teológiai igazság keresése során szubjektív tapasztalatok is szerepet játszanak. Ugyanakkor a hit szerint az igazság a szubjektív megélésen túl is létezik. Aha, csak nem sikerült sosem amióta kreálták Istent. Nem bizonyítható, hogy lefedi az igazságot. Persze igazság létezik a szubjektív hit megítéléseken kívül is, csak az nem objektív, nem is lehet az.
-Az "igazság" fogalma: A teológiában az igazság gyakran nemcsak ténybeli helyességet jelent, hanem viszonyulást, hűséget és életvezetési irányt is. A teológiai igazság célja, hogy igazodási pontot nyújtson a valóság értelmezéséhez. Hibás premisszák alapján lehetséges, de tények sosem szóltak mellette.
Összességében tehát a teológiai igazság létezik a teológiai rendszereken belül, de megragadása és értelmezése gyakran hitbéli meggyőződést és interpretációt igényel. Vagyis zéró eredmény a valósághoz, és a tényekhez képest.
Jó, tudom, a hívőket ez egyáltalán nem érdekli, az önbecsapásra van kihegyezve a vallási hit, hiszen azért hiedelem, hitrendszer amire alapoznak.
Íme, Gábor — egy publikálható, higgadt, térképet rajzoló válasz, amely nem vitatkozik, nem reagál a személyeskedésre, hanem szétválasztja a korszakokat, helyreteszi a forrásokat, és megmutatja, mi bizonyítható és mi nem. A stílus a Szentfazék‑profilodnak megfelelő: narratív, érthető, tudományos mélységű, de nem konfrontatív.
---
Válasz (publikálható, higgadt, elemző)
A kérdésben több, egymástól független korszak és forrástípus került egyetlen lánccá összefűzve. Én inkább külön nézem őket, mert csak így látszik tisztán, mit bizonyítanak a leletek, és mit nem.
1. A Kr. e. 9–8. századi helyzet: Kuntillet ʿAjrúd és Khirbet el‑Qom Ezek a feliratok a legkorábbi, régészetileg datálható említései Jahvénak. Mindkettő azt mutatja, hogy:
- Jahve neve létező, használt istennév volt Izrael és Júda határvidékén. - A kultusz szinkretikus volt (pl. „Jahve és az ő Asérája”). - A vallási gyakorlat nem volt egységes, amit a Biblia maga is elismer (pl. 2Kir 17; Hós 2; Jer 7).
Ez nem teológiai állítás, hanem történeti adat: a korai Izrael vallása Jahve‑kultuszra épült, sok helyi keveredéssel.
2. A Septuaginta kérdése (Kr. e. 3–1. század) A görög Ószövetség fordítói nem ejtették ki a tetragrammát, ezért:
- a legkorábbi LXX‑töredékekben IAO vagy paleo‑héber JHWH áll, - a későbbi kéziratokban κύριος (Küriosz).
Ez a gyakorlat a zsidó névtabu következménye, nem pedig bizonyíték arra, hogy Jahve neve „nem létezett”. A kumráni görög szövegekben valóban szerepel az IAO, ami azt mutatja, hogy párhuzamos hagyományok léteztek.
A Septuaginta tehát nem visszamenőleges bizonyíték a Kr. e. 9. századra — egyszerűen egy későbbi fordítói döntés.
3. Az evangéliumok és a korai keresztény szerzők (Kr. u. 1–2. század) A korai keresztények:
- zsidó hagyományt örököltek, - a tetragrammát nem ejtették ki, - a Küriosz formát használták.
Ez teljesen természetes, és nem mond semmit arról, hogy a korai Izraelben milyen istennév volt használatban.
4. A történeti kép összefoglalva A három korszakot külön vizsgálva a kép így áll össze:
- Kr. e. 9–8. század: régészeti feliratok → Jahve neve aktívan használt istennév. - Kr. e. 3–1. század: LXX → a Név kerülése a zsidó hagyomány része. - Kr. u. 1–2. század: keresztény szerzők → a Küriosz használata teológiai és liturgikus okból.
Ezek nem egymást cáfoló, hanem külön korszakokhoz tartozó jelenségek.
---
Záró gondolat A régészeti leletek nem teológiai igazságot bizonyítanak, hanem történeti állapotokat. A korai Izrael vallása Jahve‑kultuszt hordozott, sok helyi keveredéssel — ezt a Biblia és a régészet egyaránt megerősíti. A későbbi görög fordítások és keresztény szövegek pedig a névtabu és a liturgikus hagyomány miatt nem őrizték meg a tetragramma kiejtését.
---
Ha szeretnéd, készítek egy rövidebb, még higgadtabb, vagy blog‑formátumú változatot is:
Lassan, nagyon lassan, már már annyira az istenek, Isten kialakulása környékén kapirgáltok, hogy akár felsejlhet számotokra, hogy emberi kitalációkat véltek valóságosnak:-O:-P
Bár ez indokolatlan optimizmusnak tűnhet az irányomból:-)
A legújabb válaszod megint ugyanazt a módszert követi: ahol a kézirattani adat nem fér bele az elméletedbe, ott hamisítás; ahol a zsidó vallástörténet bonyolult, ott „borjúisten”; ahol a fordítási hagyomány árnyalt, ott „varázslók”; ahol a katolikus Egyház megkülönböztet, ott „kiforgatás”. Ez nem szövegmagyarázat, hanem teológiai kártyatrükk: ha piros lapot húzol, Róma hamisított; ha feketét, a zsidók hamisítottak; ha pedig egyik sem, akkor biztosan „napimádó varázslók” voltak.
A baj nem az, hogy kérdezel a Tetragrammáról, a Septuagintáról vagy az Aséra-feliratokról. Ezek valódi tudományos kérdések. A baj az, hogy te ezekre nem tudományos választ keresel, hanem minden adatot előre eldöntött dogmádhoz csavarsz: JHVH nem lehet Izrael Istene, a katolikus Egyház nem lehet hiteles, a kézirati hagyomány nem lehet megbízható, és minden, ami ezzel ellenkezik, automatikusan hamisítvány. Ez az érvelés nem erős; csak zárt.
I. A Fouad 266 papirusz: a saját linkjeid sem azt bizonyítják, amit mondasz
Azt állítod, hogy a Fouad 266 papiruszba „utólag írták bele” a Tetragrammát, miután „kikaparták belőle” a Kürioszt. Ez hangzatos, csak éppen a saját második képlinked sem ezt mondja. A második általad adott kép szövege arról beszél, hogy a görög szöveg írnoka helyet hagyott, és egy másik kéz a héber betűs nevet ebbe az üres helybe illesztette; a kép nem „kikaparásról” beszél, hanem előre hagyott hézagról és utólagos — de a másolási folyamat részeként történő — betoldásról. Ez óriási különbség. A te „kikaparták a Kürioszt” mesédhez kaparásnyom, anyagvizsgálat, paleográfiai szakvélemény, publikáció, szerző, folyóirat kellene. Ehelyett két képet mutatsz, amelyek közül az egyik éppen azt írja, hogy az első kéz helyet hagyott a névnek.
A Fouad 266 valóban egyiptomi eredetű, Fajjúm térségéből származó, görög nyelvű zsidó Septuaginta-kézirattöredék; a paleográfiai keltezés rendszerint a Kr. e. 1. század körülre teszi, és a Tetragramma héber betűs jelenléte miatt fontos tanúja annak, hogy egyes hellenisztikus zsidó kéziratokban a görög szövegbe is beillesztették az isteni nevet. A szakirodalomban vita van arról, hogy ez az eredeti görög fordítás ősi állapotát tükrözi-e, vagy inkább héberesítő javítási, revíziós gyakorlat; de a „varázslók számára készült hamisítás” nem tudományos következtetés, hanem a te fantáziád ünnepi ruhába öltöztetve.
A legjobb esetben, amit a vitapartneri álláspontod számára ki lehetne hozni, az ennyi: lehet, hogy egy második kéz írta be a Tetragrammát a fő görög írnok által hagyott helyekre, és lehet, hogy az alapul szolgáló görög szöveghagyományban már a Küriosz állt. De ebből nem következik, hogy „kikaparták”, nem következik, hogy „varázslókézirat”, nem következik, hogy „borjúisten”, és főleg nem következik, hogy JHVH ne lett volna Izrael szent neve. Legfeljebb azt bizonyítja, hogy a zsidó kézirati hagyományban a név kezelése nem volt egységes: volt, ahol Kürioszt írtak, volt, ahol héber betűkkel hagyták a Tetragrammát, volt, ahol más megoldások születtek.
Tehát itt nem én kerültem bajba, hanem te. Mert ha a Tetragramma már Kr. e. zsidó görög bibliai kéziratban megjelenik, akkor nem mondhatod komolyan, hogy ez Ben Áser, Jeromos, középkori domonkosok vagy Jehova Tanúi találmánya. Ha pedig azt mondod, hogy minden ilyen adat hamisítás, akkor a bizonyítási terhed akkora, mint egy bazilika kupolája — és te ehhez jelenleg két képlinkkel és egy „szakértő mondta” típusú kocsmai formulával érkezel.
II. Jézus Lukács 4-ben „Úr”-t mond: igen — és ebből nem következik, amit szeretnél
Lukács 4,17–19-et idézed: Jézus Ézsaiás könyvéből olvas, és a szövegben „az Úr Szelleme” szerepel. Ebből arra következtetsz, hogy Jézus nem állt kapcsolatban JHVH-val, mert nem azt mondta, hogy „Jahó Szelleme van rajtam”. Ez az érved első hallásra látványosnak tűnhet annak, aki nem ismeri a zsidó olvasási és fordítási hagyományt. De aki ismeri, annak ez sajnos csak egy nagy lendülettel előadott félreértés.
A zsidó hagyományban a négybetűs istennév kiejtését már a második templom korában is kerülni kezdték, és olvasáskor helyettesítő kifejezéseket használtak. A görög bibliai szöveghagyományban ennek legfontosabb megfelelője a Küriosz, vagyis „Úr” lett. Az Egyház liturgikus gyakorlata ma is ezért kerüli a Tetragramma kiejtését, és a szent szövegben az „Úr” megfelelőjét használja; a 2008-as római iránymutatás is pontosan ezt a zsidó és keresztény hagyományt erősíti meg, nem pedig valamiféle „JHVH-imádatot” vezet be.
Tehát amikor Jézus a zsinagógában „Úr”-ként idézi Ézsaiást, abból nem az következik, hogy a Tetragramma pogány, hanem az, hogy Jézus a zsidó szentírásolvasás és a görög nyelvű evangéliumi közlés hagyományában jelenik meg. A keresztény újdonság nem az, hogy Jézus „eltörölte” JHVH nevét, hanem az, hogy az Úrnak járó ószövetségi nyelvet az apostoli igehirdetés Krisztusra alkalmazza. Ezért döntő, hogy az Újszövetségben Jézus a Küriosz: nem egy pogány név pótléka, hanem Izrael Istenének üdvözítő uralma jelenik meg benne.
A Sátán megkísértésekor Jézus szintén a Törvényt idézi: „Az Urat, a te Istenedet imádd.” Ebből sem következik, hogy a héber szövegben ismert isteni név hamis lett volna. Ez egyszerűen idézési és olvasási hagyomány. Ha minden olyan név vagy formula hamis volna, amelyet Jézus nem ejtett ki a görög evangéliumi szövegben, akkor a te rendszeredben fél Ószövetséget ki kellene dobni az ablakon. De te ezt is csak ott alkalmazod, ahol a saját JHVH-ellenes rögeszmédnek hasznos.
III. A „Jézus nem mondta ki a nevet” érv nem cáfolat, hanem csendből való következtetés
A fő állításod ez: Jézus és az apostolok nem használták a Jahó, Jahve, Jehova, IAO alakokat, tehát ezek nem tartozhatnak az igaz istenismerethez. Ez a csendből való érvelés klasszikus esete, ráadásul rosszul alkalmazva. Az evangéliumok görög szövegek; Jézus történeti beszéde arámi és héber liturgikus közeghez kötődött; az Ószövetség idézése pedig görögben rendszerint a Septuaginta nyelvén jelenik meg. Abból, hogy a görög evangéliumokban Küriosz áll, nem következik, hogy a héber név pogány lett volna.
Sőt, pontosan az ellenkező irányban kell gondolkodni. Ha az apostolok olyan ószövetségi helyeket idéznek, amelyek a héber hagyományban JHVH-ra vonatkoznak, és ezt a Küriosz-címet Krisztusra alkalmazzák, akkor a krisztológiai állítás sokkal erősebb, nem gyengébb. Pál nem azt mondja: „felejtsétek el Izrael Istenét, mert az pogány bálvány volt.” Pál azt mondja: Jézus Krisztus Úr. Ez a Septuaginta nyelvén éppen az a cím, amely Izrael Istenének helyettesítő neveként működött.
Vagyis te ott látod a cáfolatot, ahol valójában a keresztény krisztológia egyik legmélyebb bizonyítéka áll. Az Úr neve nem eltűnik, hanem Krisztusban beteljesedik.
IV. A Plymouth-címer: igen, Jehova áll rajta — és ettől még nem lesz Dániel 11 bizonyítéka
Azt mondod: „Nem az van a címerbe írva, hogy az Úr neve a legerősebb torony, hanem az, hogy Jehova.” Ez egyszerűen szőrszálhasogató félreterelés. A latin jelmondat: „Turris fortissima est nomen Jehova.” Ennek értelme: „a Jehova neve legerősebb torony”, vagy magyarosabb teológiai fordításban: „az Úr neve erős torony.” Ez nyilvánvalóan a Példabeszédek 18,10 latin hagyományú visszhangja. A heraldikai forrás is Plymouth címerének jelmondataként hozza, nem Dániel 11 titkos kulcsaként.
Senki nem tagadja, hogy a „Jehova” alak szerepel rajta. A kérdés az, hogy ebből következik-e bármi Dániel 11,38 „erődök istenére” nézve. Nem következik. Egy 17. századi angol címer mottója nem lehet visszamenőleges prófétai kulcs egy ószövetségi apokaliptikus szakaszhoz. Ha így olvasol Bibliát, akkor a jövő héten egy városi címerből a mennyei Jeruzsálem térképét is ki fogod magyarázni.
A „Jehova” középkori-kora újkori olvasata valóban nem a legvalószínűbb eredeti kiejtés. Ezt a katolikus tudomány régóta tudja. A „Jehova” alak a Tetragramma mássalhangzói és az Adonáj olvasási magánhangzóinak félreértett összeolvasásából alakult ki. De ebből csak az következik, hogy a „Jehova” kiejtés filológiailag problematikus. Nem az következik, hogy a Tetragramma pogány, nem az, hogy JHVH bikaisten, és nem az, hogy Izrael prófétai hite hamis.
V. Dániel 11 és a „maʿuzzîm”: szótári jelentésből nem lesz Plymouth–Jehova-prófécia
A héber מָעֻזִּים valóban az erősség, erőd, menedék fogalomköréhez tartozik. Ebben igazad van. De ebből semmi nem következik arra nézve, hogy a „Jehova” szó egy Plymouth-címeren Dániel 11 „erődök istenét” magyarázná. Egy szó szótári jelentése és egy apokaliptikus szöveg képi használata nem ugyanaz.
Dániel 11-ben az „erődök istene” a szövegkörnyezetben egy gőgös, önmagát felmagasztaló, idegen kultuszt és katonai hatalmat tisztelő király vallási-politikai magatartásának része. Hogy a tőalak másutt konkrét menedéket vagy erősséget jelent, az nem cáfolja a dánieli szöveg apokaliptikus-politikai jellegét. Az „oroszlán” is valódi állat, de ha Dániel látomásában birodalmi szimbólum, akkor nem állatkerti jelentéstani előadást tartunk róla.
Tehát hiába magyarázod a héber szót, nem oldod meg a problémát: a Dániel 11-ből JHVH ellen gyártott érved továbbra is légvár. A szó ismerete nem azonos a szöveg megértésével.
VI. Philón és az Ariszteasz-levél: most már mást cáfolsz, mint amit állítottál
Azt írod: Philón ismerte az Ariszteasz-levelet és megemlékezett a fordításról. Ez rendben van. De nem ezt vitattuk. Az eredeti állításod az volt, hogy „Philón Ariszteasz levele című munkájában” Zeuszt és JHVH-t egyazon istennek vallja. Erre mondtam: az Ariszteasz-levél nem Philón műve. Ez továbbra is igaz.
Az, hogy Philón ismerte vagy felhasználta a Septuaginta keletkezéséről szóló hagyományt, nem teszi az Ariszteasz-levelet Philón művévé, és nem teszi a szövegben szereplő hellenisztikus apologetikus megfogalmazást pogány azonosítássá. Az Ariszteasz-levélben szereplő mondat azt mondja, hogy a zsidók ugyanazt az egyetlen teremtő Istent tisztelik, akit más népek más nevekkel emlegetnek, például Zeuszként vagy Diszként. Ez nem „JHVH = görög bikaisten” tétel, hanem hellenisztikus zsidó missziós-apologetikus nyelv: a pogány uralkodó számára érthető filozófiai nyelven beszélnek az egyetlen Teremtőről.
Ha ezt szinkretizmusnak nevezed, akkor Pál areopágoszi beszédét is szinkretizmusnak kellene nevezned, mert ő is a pogányok vallási nyelvéből indul ki. Csakhogy Pál nem pogánnyá lett, hanem a pogány nyelvet használta az igaz Isten hirdetésére. Ugyanez a különbség itt is. Te ezt a különbséget azért mosod el, mert szükséged van rá, hogy minden JHVH-val kapcsolatos adat pogány fertőzésnek tűnjön.
VII. Aséra: nem az a kérdés, hogy létezett-e istennőként, hanem hogy mit bizonyít a felirat
Az Aséra-ügyben megint szalmabábut püfölsz. Nem azt mondtam, hogy Aséra soha nem volt istennő a kánaáni vallásban. Természetesen volt ilyen istennői alak és kultuszkör. A kérdés az, hogy a „JHVH és az ő Asérája” feliratokban a kifejezés pontosan mire utal: istennőre, kultikus tárgyra, szimbólumra, szentélyi oszlopra, vagy a kultusz valamely elemére. A szakirodalomban ez valóban vitatott kérdés; vannak, akik istennői értelmezést védenek, mások kultikus tárgyra vagy szimbólumra gondolnak.
De figyelj, mert itt van a döntő pont: még ha elfogadnánk is a legerősebb, számodra legkedvezőbb értelmezést, vagyis hogy egyes izraelita csoportok JHVH-t Aséra istennővel társították, abból sem következik, hogy a prófétai hit szerint JHVH pogány bikaisten volt. Abból az következik, hogy egyes izraeliták szinkretista módon, bálványos keveredéssel tisztelték. És ezt a Biblia maga is állandóan elítéli.
Ez a te módszertani csődöd. A bűn régészeti nyomát összekevered a hit normájával. Ha találsz egy feliratot, amely szerint valaki JHVH-t Asérával együtt említi, te rögtön azt mondod: „lám, ez volt az igazi JHVH.” Nem, ez legfeljebb azt bizonyítja, hogy az emberek bálványosan keverték az Úr tiszteletét. A próféták éppen ezért ostorozták Izraelt és Júdát. A bálványimádó népi vallásosság nem írja felül a kinyilatkoztatást.
Ezzel az erővel, ha egy falusi katolikus a középkorban babonás amulettet hordott a nyakában, abból azt kellene következtetnünk, hogy a katolikus dogmatika lényege a mágia. Ha egy protestáns uralkodó kivégeztetett valakit, abból azt kellene következtetnünk, hogy a reformáció lényege az akasztófa. Ez badarság. A visszaélés nem a lényeg.
VIII. A képtisztelet és a máglya: megint egy másik vitát rángatsz ide
A képek és szobrok előtti meghajlást is bekevered, mintha ez bizonyítana bármit JHVH és Aséra ügyében. A katolikus tanítás nem azt mondja, hogy képeket kell imádni. A katolikus tanítás éppen megkülönbözteti az Istennek kijáró imádást és a szentek tiszteletét. A bálványimádás tilalma nem minden ábrázolás tilalma, különben magát a templomi kerubábrázolásokat, a frigyláda fölötti kerubokat és a rézkígyó eredeti isteni parancsra történt elkészítését is ki kellene törölnöd a Bibliából.
A máglyák és vallási üldözések történeti kérdése külön téma. Lehet és kell is róla beszélni történeti árnyaltsággal, de ebből nem következik, hogy a katolikus képteológia bálványimádás. Te itt megint ugyanazt teszed: a történeti bűnt összekevered a dogmatikai állítással. Ez vitatechnikailag látványos, de logikailag gyenge.
IX. Az „ősrobbanásos pap” megjegyzésed csak tudományellenes kitérő
Azzal gúnyolódsz, hogy „egyházad papjának ősrobbanás-elmélete” tagadta volna, hogy a Teremtő szavára álltak elő a dolgok. Ez a megjegyzés annyira mellékes, hogy szinte kár rá szót vesztegetni, de mégis jelzi a módszeredet. A teremtés tana metafizikai igazság: Isten a lét oka, a világ nem önmagától van. A kozmológiai tágulásról vagy a világegyetem fizikai kezdeti állapotáról szóló tudományos modell nem cáfolja a teremtést. A „hogyan írható le fizikailag a világegyetem korai állapota?” kérdés nem ugyanaz, mint a „miért van egyáltalán valami a semmi helyett?” kérdés.
Te itt is összekevered a kategóriákat. Mint amikor Dániel apokaliptikáját egy Plymouth-címerrel magyarázod, vagy egy kézirati helykitöltésből varázslóhamisítást gyártasz.
X. A „Róma majd beleteszi JHVH-t az Újszövetségbe” félelmed alaptalan
Azt írod, már csak azt várod, mikor adja ki Róma azt a Bibliát, amely az evangéliumokba és apostoli írásokba is beteszi a JHVH nevet, ahogyan a Jehova Tanúi Új Világ-fordítása teszi. Ez a vád különösen rossz helyre megy. A katolikus Egyház hivatalos liturgikus irányvonala éppen az, hogy a Tetragrammát nem kell kiejteni, és a fordításokban az Adonáj/Küriosz hagyományának megfelelően „Úr” megfelelővel kell visszaadni.
Tehát amitől félsz, azt nem a katolikus Egyház teszi, hanem éppen az a Jehova Tanúi-féle fordítási módszer, amelyet te látszólag elutasítasz. A katolikus szövegtudomány nem fogja önkényesen teleírni az Újszövetséget JHVH-val ott, ahol a görög kéziratokban nem ez áll. Pontosan azért nem, mert a kézirati hagyományt komolyabban veszi, mint a te névközpontú rögeszméd.
És ez a legnagyobb irónia: a Jehova Tanúi a név beemelésével követnek el szövegtani erőszakot; te pedig a név démonizálásával követed el ugyanezt ellenkező előjellel. Ők mindenhol JHVH-t akarnak látni. Te sehol sem akarod látni. Egyik sem katolikus, egyik sem józan, egyik sem apostoli.
XI. A „borjúisten Jahó” elméleted önmagát falja fel
Az egész szöveged egyik alaptétele, hogy JHVH „borjúisten”, „Jahó”, „pogány név”, amelyet bálványimádó zsidó csoportok csempésztek be. De ha ez igaz volna, akkor meg kellene magyaráznod, miért szerepel a név olyan korai és egymástól független hagyományokban, mint a héber bibliai szöveghagyomány, a korai epigráfiai emlékek, a Mésa-sztélé, a Ketef Hinnom-i amulettek, a holt-tengeri tekercsek és bizonyos görög zsidó kéziratok. A Ketef Hinnom-i ezüst amulettek például a Kr. e. 7–6. század körülre keltezett nagyon korai bibliai szövegtanúk, amelyek a papi áldás hagyományához kapcsolódnak.
A te válaszod erre mindig ugyanaz: hamisítás, bálványimádás, varázslók, szekta, beszennyezés. Ez kényelmes, mert így soha semmi nem cáfolhat téged. Csakhogy az ilyen elmélet nem bizonyítható, mert eleve minden ellenbizonyítékot hamisítványnak nevez. Ez nem hitvédelem, hanem hermetikusan zárt összeesküvés-rendszer.
XII. A döntő különbség: a katolikus hit nem JHVH-hangzáson, hanem Krisztuson áll
Ezt értsd meg végre: a katolikus hit nem azért védi a Tetragramma történeti hitelességét, mert „jehovista” volna. Nem vagyunk Jehova Tanúi. Nem imádunk hangalakot. Nem gondoljuk, hogy az üdvösség kulcsa az, hogy valaki jól ejti-e ki a négy betűt. Sőt, a katolikus liturgia éppen nem ejti ki a Tetragrammát.
A katolikus állítás sokkal egyszerűbb: a négybetűs istennév Izrael bibliai hagyományának része, nem lehet egy tollvonással „borjúistennek” nyilvánítani csak azért, mert egyes bálványos csoportok visszaéltek vele. A visszaélés nem szünteti meg az igaz használatot. A hamis pénz nem bizonyítja, hogy nincs valódi pénz. A bálványos torzítás nem bizonyítja, hogy nincs kinyilatkoztatott istennév.
A keresztény hit pedig azt mondja: az Atyát véglegesen a Fiú nyilatkoztatja ki. Jézus Krisztus az Úr. Ő nem egy „másik Krisztus”, nem egy ember, akibe ideiglenesen beköltözött egy isteni lény, nem a te henoteista rendszered mellékszereplője. Ő az Ige, aki testté lett.
XIII. Zárszó: amit most művelsz, az nem exegézis, hanem névellenes szektás tükörképe annak, ahonnan kiszabadultál
A szövegedből süt a régi Őrtorony-logika, csak kifordított előjellel. Ott mindent a név köré építettek; te mindent a név elleni harc köré építesz. Ott a hivatalos szervezet mondta meg, melyik adat mit jelent; nálad a saját belső rendszered mondja meg. Ott, ha a tény nem illett a tanításhoz, megmagyarázták; nálad, ha a kézirat nem illik a tanításhoz, „varázslók” és „hamisítók” kerülnek elő.
De az apostoli hit nem így működik. A katolikus Egyház képes egyszerre kimondani, hogy JHVH Izrael bibliai istenneve; hogy a név kiejtését tisztelettel kerülni kell; hogy a Septuaginta Küriosz-hagyománya jogos; hogy a keresztény Újszövetség ezt Krisztusra alkalmazza; és hogy Jézus Krisztusban nem egy névhangalak, hanem maga az élő Isten üdvözítő önkinyilatkoztatása érkezett el.
Te viszont mindenáron rombolni akarsz: JHVH-t borjúistenné, a Septuaginta-változatokat hamisítássá, a zsidó kézirati hagyományt varázslássá, a katolikus Egyházat csalássá, Krisztust pedig kettévágott szereplővé teszed. Ez nem „igaz hit”. Ez egy szellemi rombológép, amely végül saját magát darálja be.
A végső mondat továbbra is az, amelyet nem tudsz kikerülni:
Az Ige testté lett.
Nem „beköltözött”. Nem „ideiglenesen lakott”. Nem „külön Khrisztosz Isten” és „külön ember Jézus”. Hanem az Ige testté lett. Ez az apostoli hit. Ezzel szemben a te Fouad-kaparásos, Plymouth-címeres, Aséra-hitveses, borjúistenes elméleted nem áll meg. Nem azért, mert „Róma fél tőled”, hanem mert a saját súlya alatt omlik össze.
Dániel 11 szövegében az „erődök istene” a hatalom, katonai erő, önistenítés és idegen kultusz körébe tartozó apokaliptikus kép. Semmi köze nincs ahhoz, hogy egy későbbi angol címeren a Jehova alakú név szerepel."
Mint mindenben a Szentírással kapcsolatban, ebben a kérdésben is tévedsz.
A héber «מָעֻזִּים» (mā‘uzzîm) szó, amely a «מָעוֹז» (mā‘oz - erődítmény, menedék, bástya) többesszámú alakja, a Dániel könyvén (különösen Dániel 11:38-39) kívül közvetlen, ebben a ragozott formában ritkán fordul elő a Biblia más részein.
Azonban a tőalakja (מָעוֹז - maoz) vagy a ragozott/összetett formái (pl. mauzzey - ...erősségei) több helyen is megjelennek az Ószövetségben,nem mint apokaliptikus kép, hanem valóságos jelentése van.
zt állítod, hogy Philón az Ariszteasz-levélben Zeuszt és JHVH-t egyazon istennek vallja. Már itt elcsúszol: az Ariszteasz-levél nem Philón műve. Egy hellenisztikus zsidó pszeudoepigráf iratról van szó,"
Néhány évtizeddel Josephus Flavius előtt Alexandriai Philón is megemlékezik a fordításról. Ismerteti a levelet, közli az abban megadott körülményeket azzal az eltéréssel, hogy nála nem 72 napig dolgoztak a fordítók, hanem csak 70-ig.
Tehát Philon jobban ismerte az Areszteasz levelet és annak tartalmát, mint egyházad összes álszentjei akiket a fennállása alatt kitermelt. Philon ismerte a levelet és hivatkozott is arra./ Lásd a Fordítástudomány XI. (2009) 1. szám 101–109 oldalán megjelent Hell György írását./
IV. Aséra, Kuntillet Ajrud és a bálványkeveredés: a nép bűne nem Isten neve
Az Aséra-feliratokkal kapcsolatban ismét ugyanazt a módszertani hibát követed el. Igen, Kuntillet Ajrud és más leletek körül régóta vita folyik arról, mit jelent a „JHVH és az ő Asérája” kifejezés. A vita nem is egyszerű: egyes kutatók istennőre, mások kultikus tárgyra, szentélyre vagy szimbólumra gondolnak"
Ezzel azt akarod előadni, hogy JHVH-nak nem Ashera ,a termékenység istennője volt a hitvese a feliratok szerint , hanem egy tárgy?
Szerinted, Ashera nem istennőként létezett a pogányok hitvilágában, hanem egy tárgyként,
Vagy azok, akik imádták Asherát és vele együtt JHVH-t nem tudták , hogy Ashera valami tárgy?
Ez szánalmasabb, mint egyházad papjának az ősrobbanás elmélete,amivel tagadta , hogy a Teremtő Isten hagjára álltak elő a dolgok, ahogyan az a Szentírásból egyértelmű,
Létezik még olyan igazság, amit egyházad tanítói nem változtattak hazugsággá?
Abból, hogy Mózes Istene megtiltotta meghajolni(proszküneo) bármilyen kép vagy tárgy előtt
egyházad tanítói azt a következtetés vonták le, hogy aki nem hajlik meg képek, szobrok, tárgyak előtt, az eretnek és el kell pusztítani. Máglyán el kell égetni.
Ha egy szoborra vagy sírfeliratra az van ráírva, hogy Ashera JHVH hitvese volt, abból egyházad
tanítói azt a következtetést vonják le, hogy dehogy is volt?
Már csak azt várom, mikor adják Róma Főpapjának gondozásában azt a bibliát, amely az evangéliumokban és az apostolok írásaiban is tartalmazza majd a Borjúisten JHWH nevét,
ahogyan az jehova tanúi Új Világ fordítáásban tapasztalható.
A leletek pedig Nem azt bizonyitják, hogy egész Izrael fogott egy Jahve nevűt, és betette Krisztosz helyére. azt bizonyitja, hogy Jahve mindig is volt, az volt az eredeti vallás, és szépen átformálták, Határvidéken kivüli, de érintkező csoportok."
Nos ez az, amit nem tudsz bizonyítani, hogy Jahve volt az igaz imádat Izraelben.
Ha ez igaz lenne, akkor a Septuaginta fordítás tele lenne IAO azaz Jahó istennévvel,
ahogyan a kumráni szekta görög nyelvű írásaiban. DE nincs benen egyetlen helyen sem az IAO a Septuagintában. Erre előjöhetnél azzal, hogy a Septuaginta korábbi példányaiban benne lehetett,
csak azok a másolatok, amelyek a 4-5 században készültek, már elhagyták, és átírták Küroszra.
Ennek viszont ellent mondanak az Evangéliumok és az apostolok írásai is, ameléyekből az derül ki, hogy ahol az Úr Jézus vagy a apostolok a Septuagintából idéztek ott sem használták az IAO-t,
és azokon a helyeken sem , ahol az arámi szövegből idéztek.
Sőt léteznek keresztény írók írásai a második század elejéről és a második század második felének idejéből, amelyekben számtalan helyen idézik a Szentírást, mégsem nevezték Mózes Istenét JHWH-nak, Jahu-nak, Jahó-nak,Jehovának Jahve-nak, Jahuá-nak.
Sőt Jusztinosz azon írásában, amelyben a zsidó Trifónnal vitatkozik párhuzamosan idé a zsidók által használt szövegből és a Septuagintából, egyik forrás sem tartalmazta a borjúisten YHWH nevét,
vagy annak bármilyen kiejtési formáját.
Úgy látom a húskiolvasztás ideje nem volt elegendő ahhoz, hogy értelmes ötlettel állj elő.
Máskor szabjál magadnak hosszabb időt. Például határozd el magadban, ,amíg a szakálad megnő "X "
centiméter hosszúra. Talán ennyi dő alatt végre értelemre jutsz ebben a kérdésben.
