LeFaGySz mesék
a true festival of altitude (A verseny szervezői az idei Dauphiné útvonaláról)
A szép tanulmányozása párviadal, a művész rémülten felkiált, mielőtt legyőznék. (Charles Baudelaire)
A Földosztás utcától nem messze, tipikus északi házak közt, még a falu nagy része felett szemlélem a reggelt, mely fagyot hozott. Mostanában ritka szokása, csak elvétve mutat életjelet a tél, fáradtnak látszik, mintha nem lenne rá kíváncsi senki.
Ha végigmész az enyhén kanyarodó úton, már látni a Karancsot. Fehér leplet vont magára, időszakos megoldás a kíváncsi Nappal szemben, mely kilesi olykor a titkait.
Egykori Északi Zöld, megint a múlt, köszöni, megvolt, valakinek nagyon útban, pedig nincs is. Fel. Megint eszembe jut, mikor valaki megkérdezte GT-től, hogy lehet teljesíteni a LeFagySzot. A válasz ennyi volt: Rá kell feküdni a pályára.
Fel. Ráfeküdni a pályára. Még elérjük a fehéret. Odafent minden más, fentről minden, fentről minden más. Elillan a pillanat, futok, Tarászka-patak völgyének neveztem el a helyet, ahol az út titkos zugok felett siet tova, érdemben nem befolyásolva a lenti életet, jobb is, azt hiszem.
Valamit tud Jaat Mester, összerakja a majdnem lehetetlent a világszéppel. Míg a kápolna gerincén a szervek összehangoltan dolgoznak, az jár a fejemben, hogy innen indulhat égi útra pár madár, akik jól ismerik e vidéket és nagyravágyásból vagy ösztönből megragadják a felhőket. Beragadt mára egy nóta, az szól a belső rádión. (Mr Zsolt feat. Rudy Cardenas: Stepping Off The Edge) Just how im gonna fly i dont know i just gotta try
Odafönt a fiatalok biztatnak, tovább.
Az aszfalt fáj a térdnek, meg enni is kell, a földi dolgok közé rántanak a körülmények. Salgóvár után, mikor megint béke lesz, jöhet újra a menés. Favágó int, siessek, sokan mentek már el. Hát legyen, belekeveredtem egy szökésbe, csináljam végig, adjak ki mindent, semmi ne maradjon a hegyen. A kisbolt fontos állomás, vonat nélküli, a felüljáró lépcsőfokain a rozsda dolgozik megbízható munkaerőként.
Kisgyerekek köszönnek: szia, rászólnak a kutyára is, ettől jobb lesz a kedvem, elkapom a ritmust. Jó egyedül, arra lehet gondolni, amire és akire akarok. Az emlékműnél megállok. A múlt ismét. Másnak is fontos.
Őzek csoportja, mint élő jelenés, a Természet maga, intimitás, legott elsuhanó, de igazi. A fiatalokkal a piros pihenőjénél találkozom újra, még tart a szökés, de végidejét éli. Küzdelmes periódus. Aztán újfent a Természet, mufloncsapat az úton át, ugrosnak, gyorsaság és magasság (altitude), elegánsak és van bennük valami vakmerő is. Megállok, élőként vagyok benne az élőben.
Futok megint. Idővel az erőfeszítés csendet generál. Ezekért a csendekért vagyok, ezekben élek. Ahogy kanyarg az út, és hegy a hegyre rezonál, úgy közelítem meg a lényeget. Erek futnak a mélyben, a kékség fenn és még nem ébredt fel, még nem akar, ha álmodik, hagyd meg neki. Ezért jöttem, itthon vagyok, forog a világ körbe vagy csak az út teszi, hogy vezet, amerre a vadak nyomán szagos az út, amerre a szél is óvatost repül, a határok megnyílnak és találkozunk. Ilyen ez, ilyenek vagyunk.
A határon a határon. Sárban a jóakarat, pár szó elszabadul, amíg a félig döntött határköveket kerülgetem. Vissza lehet nézni. Kell az alibi. És tényleg, erre majd azt mondom, küzdelmes volt, pedig nem is, mert valójában ott jó, átlépni a határvonalon, túl lenni a feloldódás szakaszán, szerelemben maradni az összeállt egésszel.
Megadtam magam a mának
az északi oldal még mutat valami télies jelleget, de a madárdal elárulja, nincs sok keresnivalója. A Karancs udvarias vendéglátó, hosszan marasztal, közben nem tudni, valójában mit is szeretne.
Lefelé görcsölne a láb, de kérem, ne tegye és meghallgat, elfogadja a napot olyannak, amilyen: elszöktem minden elől, őzek és muflonok közé, ahol a hegyek odasírják elém a legszebb elképzeléseket.
A művelődési ház boldog, feladatot kapott és bírja becsülettel a munkát. Barátok fogadnak, értenek, adnak. Hazatértem. Ők adták a kulcsot hozzá. Köszönet érte. SzLA kiutal egy dicséretet, Jaat érdeklődik, milyenek a határok, Szilóval örülünk Stuyven győzelmének.
A Földosztás utca fölé szürke párák úsznak, hogy nyugodt éjszakája legyen. Mindenünk megvan hozzá.
