jogini
2011.08.02
0 0
989
Bajban van a tenger,hányingere támadt.
Viharosan öklendi mérgét,vissza a partra.
A szél is bántja,fokozva kínját.
Hasztalan hányja,veti magát,az undor
hatalmas dagálya, kínozza szüntelen.
Dobálja magát, szűk medrében,keserves
terhétől ,nem fosztja semmi.
Gyomrában tüzes fekélyek lángolnak,
feketén böfögve, ordító baját.
Bömbölve tombol,magával ránt mindent.
Mérgét méreggel tetézve,
hátát medrének feszítve,
fröcsögve ordítja kínját az égre.
jogini
2011.08.01
0 0
988
Ásító virágok torkát,
izgatott méhek,
csiklandozzák.
Kuncogó illatfelhők
szállnak,messze,
fel az égig.
Különös lények,
mohón szürcsölik.
Bódultan ásítoznak,
s kuncognak szüntelen.
Szellőkön ringanak,
napfényben fürdenek,
felhők között kergetik,
az alanti világok,
kacagó nektárát.
jogini
2011.08.01
0 0
987
Egy kis cinke ,
kint az ágon,
elcsicsrgi bánatát.
Itt a tél,és fázom.
Te kis ugri-bugri
jószág,életnek
apró hőse,de csodállak!
Könnyű tollruhádban,
meztelen csontlábaddal,
míly bátran viseled,
életed cifraságát.
jogini
2011.08.01
0 0
986
Fátylait igazgatja, már az alkony.
Egyenként szétteríti,hegyekre,völgyekre.
Végül a legszebbet,a vörösen izzó Napra.
Álomra hajtja fejét,s álmosan hallgatja,
az elnyugvó világ neszét.
jogini
2011.08.01
0 0
985
Császára az évnek,
deres ágyában,
magára húzza, jégszilánkos
takaróját.
Mindhiába, a fagyott
csendben,dicsét,kincsét
feladva, vérét ontva,
fáradtan ájul,a fagyos csendbe.
A jeges hatalomban,
boldogan álmodja, életnek
új diadalát.
gamidka
2011.08.01
0 0
983
Balla Zsuzsanna
Igéző
Csipkebogyó-csók, igéző parázs,
Nyugtalan nappalok, fülledt éji nász,
Örökkön bennük kószáló vágy
Fohásza betölt, átitat:
Pogány ima, kökény-áhítat,
Szerelmek rejteke, szirom-áldozat,
Virág kelyhében kábulat.
miafranc***
2011.06.10
0 0
980
Charles Baudelaire
Az ember és a tenger
Szabadság embere, tengert imádni hű!
Szeresd csak: tükröd ő, hullámló végtelenje
Minthogyha parttalan bús lelked képe lenne
S ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.
Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel,
Szem és kar rásimul s felejti már saját
Háborgását szíved, figyelve ős zaját,
Mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.
Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg:
Ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
Tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
A meghitt titkokat irigyen őrzitek.
És mégis, míg a vén századok tűnni térnek,
Kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
Jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
Oh örök birkózók, oh vad dacú fivérek!
Tóth Árpád
miafranc***
2011.06.10
0 0
979
Ady Endre
A KÉK TENGER PARTJÁN
Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.
Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.
miafranc***
2011.06.10
0 0
973
DSIDA JENŐ
A NAPHOZ
Te, ki szomorú lényegemmel
kezdettől kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg tűzzel
az én csóktalan homlokom.
Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkitől csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.
De szeretet-csók nincs szívökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a múlté,
minden ember-arc idegen.
Csak Te osztod a csókot mindig,
csak Tőled van, ki lángra kap -
Te a természet ős szerelme,
ujjongó-lelkű, drága Nap.
Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint szűzi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tűzzel
az én csóktalan homlokom.
miafranc***
2011.06.10
0 0
972
Dsida Jenő
A Semmi álma
Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami - én vagyok!
És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek...
És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!
Lopódzva jő az Alkony, -
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!... -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!
miafranc***
2011.06.10
0 0
970
Dsida Jenő
Az én dalom
Az én dalom a bérci hegynek
Vidáman csörtető patakja,
Madárka, mely a boldogságát
Minden fán, bokron eldalolja.
Az én dalom az őszi lombok
Borús, sejtelmes suttogása,
Hulló levelek zizegése,
Hollószárnyaknak csattogása.
Az én dalom földet megrázó
Dörgése a haragvó mennynek
Amelyre a zúgó visszhangok
Vad rettegéssel jaj-t felelnek.
Az én dalom egy halk imádság,
- Rebegik lázas, haló ajkak, -
Egy-egy utolsó kondulása
Szívemnek, e repedt harangnak.
miafranc***
2011.06.06
0 1
968
Czóbel Minka
Este felé
Sűrűsödnek az árnyak
Már a fejem felett,
Egyenként hullanak
Lassan a levelek.
De szebb a mély alkony,
Mint volt a friss hajnal,
Bódító illattal,
Hangos madár-dallal.
Szebb az alkony, - tisztább
Titokzatos fénye,
Kevesebb a vágya,
Forróbb a reménye.
miafranc***
2011.06.06
0 1
967
Benedek Elek
Erdőben
Járok-kelek kint a zöld erdőben, Az áldott nap most van ébredőben. Ébredését erdő, mező várja, Feléje száll Isten madárkája.
Fölkel a nap, sugarát már ontja, Kék ibolya a kelyhét kibontja: S gyenge fűszál meghajolva, szépen, Várja, hogy a nap rája is nézzen.
Hallga, hallga! Figyeljetek mostan, Vidám ének zeng fönn a magasban. Egy-egy dallam leszáll a mezőre... Dalolj, dalolj, tavasz hirdetője!
miafranc***
2011.06.06
0 0
966
Benedek Elek
Reggeli dal
Felébredt a nap, kapuját kitárta, Nótával köszönti a dalos madárka. Ébredez az erdő, már a rét sem alszik, Madár dalolása messzire elhallszik.
Harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan, Rásüt a napsugár s egyszerre elillan. Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben. S dalol a kis madár mindig ékesebben.
Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban.
Dalolj madár, dalolj, örvendezz a nyárnak, Dalolj, amíg a szép napok le nem járnak. Majd jön az őszi szél, elhervad a virág... Dalold, amíg lehet! ó, de szép a világ!
miafranc***
2011.06.06
0 1
964
Reményik Sándor
FÉRFI-ERDŐ
Eltűnt az üde smaragdragyogás, A lomb sűrűbb, sötétebb. Április ment, Május nyomába lépett, És közeleg a nyár. Az ifjú erdő komoly férfi már.
Összeborult a lomb, Mélyzöld kupola lett. Visszhangoz töprengő kérdéseket, És önmagának harsogva felel. A vihart addig nem engedi el, Míg búgó hangon meg nem áldja őt.
A fák: keményderekú gondolatok, Az ősi földből szívnak őserőt.
Koronájukat égnek emelik. Ha van Isten, ha nincs: Mindegy nekik. Mert nekik `úgy kell élni,` mintha volna!
Viharban, csendben rájok lehajolna. Mert nekik `nőni kell` - És nőni - csak az ég felé lehet.
Eltűnt az ifjú smaragdragyogás, Sötétebb lett a lomb. Amit harsogva mond: Riadó, érces, telthangú beszéd, Meggondolt felelet. Vagy ünnepélyes, komor hallgatás. Az erdő férfi lett.
miafranc***
2011.06.06
0 1
963
Eötvös Lóránd
Mi szép e táj
Mi szép e táj e völgynek mély ölében! Mi kék e tó! mi csillogó a hab! Rajt' megtörik szivárványnak színében, Az égből csillogón lenéző nap!
A tó fölött egy jég födte hegy van Sziklák födik hatalmas homlokát! Lenéz... s a csendes tükörsima tóban Megnézi arcán csillogó havát...
Más oldalról sziklafal keríti, Mint kő medencét a szép tó vizét, S egy vízesésnek egyhangú beszédi, Kíséri madárkák énekét!
Oly szép e táj! azt hinném itt az ég van Ha nem dobogna szívem a honért! E táj imitt más nemzetnek honában Föl nem cserélném hon egy kunyhóért!
miafranc***
2011.06.06
0 0
962
Fecske Csaba
Nyári képek
A dombon néhány hallgatag, csenevész borókabokor. Közöttük kecskék legelnek: szakállukon megül a por.
Aranyba fordul már a búza, telt kalászú bennük a remény. Tarkállik pipacs, imola: napfény – írta sok szép költemény.
Kár egy könnycsepp, gördül hegyek mögé a Nap. A vízen fecskeszárnnyal ejt sebet az alkonyat.
Mintha csak álmában kondulna, úgy szólal meg este a harang, s mint pitypang pihéje száll, lebeg az alélt falu fölött a hang.
miafranc***
2011.06.03
0 0
960
Czóbel Minka
Az erdő hangja XV.
Kik az erdőn vélem jártak,
Már csak ködbe olvadt árnyak,
Ki elfáradt, ki elkésett,
Ki a múltba elenyészett.
De hogy elmúlt a sok álom,
Az erdőt csak jobban látom,
Nem ütközve emberhangba,
Érthetőbb az erdő hangja:
A patak zúg, - fák zúgása,
Madárszárnyak suhogása,
Bogár rajnak libbenése
Sűrű szálú mohnövésbe.
Megroppan dűlt fák gallyába
Eliramló vadnak lába,
Szél megrezzen a fűszálban,
Kígyó siklik selymes lágyan.
Megcsendül naponta újra
Ezerszálú arany húrja
A beömlő napsugárnak,
Csillagfénynek, holdvilágnak.
Nincs az erdőn tegnap, holnap,
Mind egy csöndbe összeolvad,
Nagy hatalmas néma ének:
Ezerhangú örök élet.
(1914.)
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!