Kellemes meglepetés, hogy viszonylag sok trolis projekt került a listába az e-buszokkal szemben. Ha csak a harmadára-negyedére lenne elég pénzmag, már az is igen komoly előrelépést jelentene.
Érdekes Kecskemét helyi előterjesztés még júniusról a 25 db csuklós hibrid Mercedes kiváltásának alternatíváival kapcsolatban. Nem láttam még a fórumon.
Csak ez így nem több, mint egy üres ténymegállapítás. Igen, tényleg lettek volna kínálkozó lehetőségek, amelyeket a., egy működő struktúrában bűn lett volna / lenne nem megcsinálni; b., ha van egy szent őrült, akkor meg lett volna csinálna (igen jó eséllyel rosszul...); c., a véletlen még ezek nélkül is hozhatta volna /hozhatja úgy, hogy van / lett volna / lesz belőle valami.
Tíz évem ment rá a saját szakterületemen, hogy miután felismertem, felismertük a kollégákkal, hogy nincs lehetőség valóban érdemi, strukturális szintű javuláshoz hozzájárulni, ezekre a kiskapukra játszva csináljunk mindig valami értelmeset. Összességében minden kísérletünk kudarcba fulladt, mindig ugyanazon motívumok mentén. Cserébe ha nem is felfedeztem a hazának, mindenesetre a korábbinál jóval nagyobb terepet tudtam adni egy szent őrültnek, aki Prima Primissima díjas lett, s most szent meggyőződése, hogy az egész szakmát meg tudja újítani (természetesen hülyeség az egész).
Fájdalom, de ezek a kiskapuk csak elméletileg léteznek. Amint elkezded megjátszani őket, azonnal kiderül, hogy ez ezért lehetetlen, az azért fog úgy sikerülni, ahogy a körúti kerékpársáv. Ezek nem emberi hülyeségek miatt alakulnak így (hiszen mindenhol ugyanilyen emberek dolgoznak, ott is, ahol jól működnek a dolgok), hanem azért, mert az emberi hülyeségek megelőzésére, kiiktatására, ellensúlyozására teljesen alkalmatlan most már a struktúra.
Nem azt írtam, hogy a méhlegelők 90%-át nyírták tarba, hanem azt, hogy a fű 90%-át. Ha kell, ha nem, nyírják a füvet, de persze a valóban fontos pollenmentesítést meg úgy általában telibe szarják.
Kezdem azzal, hogy az első bekezdéseddel teljes mértékben egyetértek. Az utolsó mondatod első felével szintén, ezekben szerintem nincsen vita közöttünk.
Viszont csak részben adok igazat abban, hogy nem segít a fejlődésben, ha az őrültekről kimondjuk, hogy őrültek, de ez maradjon az én gondom és inkább lépjünk túl rajta.
Ahogyan korábban is írtam, szerintem még ebben a szétzilált és ellenséges környezetben is sokkal több lehetőség volt/van mint amennyit a fővárosi és a kerületi önkormányzatok megvalósítottak.
Teoretikusan más szavakkal, szerintem a rendelkezésre álló erőforrásokat és lehetőségeket nem használták ki maximálisan ha tényleg annyira fontos az élhető város, a klímaváltozás elleni intézkedések, stb.
Megint azt mondom, nem vagyok naív, nyilván arra fordították azokat az erőforrásokat, hogy úgy tűnjön tettek valamit, de közben kényesen ügyeltek arra, hogy a politikai támogatottságuk növekedjen, ezért is folytattak és folytatnak ők is, mint a kormány szimbólumokat felmutató látszatpolitizálást.
Nem tudom, mindenesetre a hír az OMSZ hivatalos FB-oldalán jelent meg, így nem hiszem, hogy ők nézték volna be.
Én például arra is kíváncsi lennék, hogy valakiben felmerült-e, hogy mennyire jó ötlet sűrű felszíni gyalogosforgalmat terelni egy közismerten nem túl jó állapotú felüljáró alá.
A méhlegelőnek nagyon szép és jó a marketingje, csak az előnye vannak reklámozva, de vannak hátrányai is, pl. kullancsinkubátor is egyben.
Ha egy országban 90%-ban tarba nyírják a füvet, ha kell, ha nem (lehetőleg minél több helyen damilos fűkaszával), ott nem igazán mondható érvényesen, hogy a méhlegelők agyon lennének reklámozva.
Igen, tudom. De mit lehet tenni? Ha egy rendszer nincs jól összerakva, erősen diszfunkcionális (1. fejlettségi szint); kifejezetten irtja a jó példák sejtszerű összekapcsolódását, az alulról jövő hálózatosodó innovációt (2. fejlettségi szint); sőt most már ellenségesen néz a szigetszerűen elzárkózó, csak belülre építkező innovációkra is (3. fejlettségi szint); akkor nem marad más, mint a túl korán zseninek kinevezett, vagy ezen zsenivé kinevezésért szent meggyőződéssel teperő megszállottak köre (4. fejlettségi szint). Ha ez sincs, akkor menthetetlen apátiába, anarchiába süllyed a szervezet / társadalom (5. fejlettségi szint).
A szent őrültekkel nem lehet mit kezdeni. Törekedni kellene arra, hogy visszamozogjunk a 3., de lehetőleg inkább a 2. szintre. Ezt viszont sem az nem segíti, ha ezredjére is megállapítjuk, hogy a szent őrült tényleg őrült.
Az általad szent őrülteknek nevezettekkel az a bajom, hogy sajnos ténylegesen is őrültek, és a másik pedig az, hogy a beidegződésükön nem képesek változtatni, azaz nem tudják újragondolni a saját elképzeléseiket/sztereotípiáikat, ezért az elképzeléseikből nem is tudnak és nem is akarnak engedni, más nem tőlük eredeztethető, vagy a világképükbe nem illő, de egyébként nagyon is jó ötleteket lesöpörnek az asztalról.
A méhlegelőnek nagyon szép és jó a marketingje, csak az előnye vannak reklámozva, de vannak hátrányai is, pl. kullancsinkubátor is egyben.
Vagy 10-15 éve akarták felújítani az utcánkat, a lakóknak kiadtak egy kb. 60 oldalas dokumentációt benne azokkal, akiknek jóvá kell hagyni az engedélyt. Én 17(!) engedélyre emlékszem, többek között a tűzoltók is csak úgy adtak engedélyt, hogy az utca közepén lévő tűzcsap valamelyik irányból mindig elérhető. Bevallom, arra nem emlékszem, hogy a mentőknek is kellett engedélyt adni, de furcsállanám, ha nem. Persze lehet, hogy azóta változott a rendszer, de én azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy aki kiadta az engedélyt a mentősök részéről, az benézte, most meg lapít...
Mert rezignált amit leírt, az egy olyan működési modellt fest le, amiben igazából semmit sem lehetne csinálni, mégis történnek dolgok.
Lényegében ez történik. Ennek az árnyékában pedig iszonyú nehéz lehet mozogni, mert rengeteg energiát felemészt. Amiket hiányolsz, azok részben a Bardóczi-féle kertészeti vonalon azért vannak (méhlegelők, ilyen-olyan lélegző szigetek), de biztosan számtalan lehetőség maradna még.
Az a probléma, hogy egy teljesen kiherélt struktúra úgy működik, hogy a., valahogy történnek a dolgok (pont ahogy írod); b., ha van egy vonalon, területen egy szent őrült, akkor az ő tevékenységének a jelentősége nagyon felerősödik, mert az egyre általánosabb beleszarás mellett végre valaki akar is, meg (legalább látszatra) tud is tenni valamit.
Ha van egy ilyen szent őrült, akkor lesz méhlegelő, ha nem, akkor eszébe sem jut évtizedekig senkinek. Ha van ilyen szent őrült, akkor lesz kerékpársáv akár a buszsávra félig merőlegesen ráfektetve is, ha nem, nem.
Ja, a szent őrültek egyébként középtávon is kibírhatatlanok.
De mégsem a szent őrülteket kell kárhoztatni, hanem azt a struktúrát, ami kitermeli azt a helyzetet, amiben szinte már csak ők tudnak labdába rúgni.
Amin talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy a rezignált által leírt politikai oldalak közötti adok-kapok, ellenére/mellett mégis miket lehetett volna/lehetne tenni.
Mert rezignált amit leírt, az egy olyan működési modellt fest le, amiben igazából semmit sem lehetne csinálni, mégis történnek dolgok.
A forrás és hatáskör megvonások közepette a főváros elég komoly forrást tesz bele pl. stratégiák gyártásába, ezt mindenkinek el kell ismernie, nem csak a Közlekedésbizotnsági és a Lánchíd jövőbeni szerepe stratégiákra gondolok, vannak mások is, tovább ott vannak a látszattevékenységek, lakógyűlés, közösségi gyűlések, stb.
Miközben azért lenne még mindig mozgástér látványos és semmivel sem kevésbé fontos és szimbolikus lépésekre.
Egyetlen példa, a Ferenc körút a Tűzoltó és a Tompa utca közötti szakaszán csak annyit kellene tenni, hogy az útszegélytől befelé 2-2,5 méter szélességben a járda aszfaltját feltörni és csinálni zöldítést, ezzel csökkentve a burkolt felületet és mutatva, hogy a főváros igenis ahol lehet kis költséggel de tesz valamit a városi hősziget hatás csökkentésére.
Másik példa:
Beton unicity elemekkel, dézsafákkal, festékkel és némi lámpaprogram módosítással a Közraktár utcát is gyakorlatilag fillérekből élhetőbbé, gyalogos és kerékpáros barátabbá lehetne tenni, nem kellene várni a milliárdokat, hogy majd egyszer faltól-falig át legyen építve.
A város energiafogyasztásának csökkentésének lehetőségét sem tiltotta meg, vagy vette el még az állam, mégsem látni semmilyen látványos és hatékony intézkedési tervnek még a látszatát sem.
Amit leírtam, továbbra is tartom, nem gondolom összeesküvés-elméletnek, és nem csak egy konkrétan megnevezett civil szervezetre koncentrálj, hanem vedd az összes többit mellé, akik együtt leuralják a közbeszédet is, meg a szakmainak nevezett beszédeket is.
A városok életének csak egy része a közlekedés, ha úgy tetszik a nagy komplex egész rendszernek csak egy alrendszere, az én problémám, hogy csak erre az egyre koncentrálnak, és ezt csak azért teszik, mert itt lehet nulla pénzügyi ráfordítással a legnagyobb vélt haszon elérését várni.
A probléma társadalmi érzékeléséhez sokkal nagyobb tömeget kellene érintenie hosszabb időtávban. Láthatóan ez azt jelenti, hogy 1-2 hónapnál huzamosabb ideig és több százezere, de akár milliós számú érintettel.
Van az a kényelmi szint, ami alá az ember egyénként sem és társadalomként sem lesz hajlandó lemondani még az összeomlás pillanatában sem.
Szerintem egy kicsit ilyen az egyéni motorizált közlekedés is, korlátozásokkal valamennyire meg lehet próbálni kordában tartani, vagy visszaszorítani talán egy kicsit, de ezek például Budapest jelenlegi lehetőségei mellett teljesen esélytelenek, Bécs városa, amit szerintem te jobban ismersz, mint én, mutatja a példát, hogy a nulla forintos megoldások nem elegendőek, ahogyan az sem megoldás, hogy mindenhonnan elvesznek egy-egy forgalmi sávot, és majd fasort ültetnek, vagy zöldítenek, ezek a kis lépések kellenek, és szükségesek, csak vannak feltételei.
Ha nincsenek meg a feltételek, és pénz se nagyon van, akkor olyan helyeket kell keresni, ahol azokat a szükséges kis lépéseket meg lehet lépni. Ilyenek az általam leírt Ferenc körúti példa. Senkinek nem lép a tyúkszemére, olcsón és gyorsan megvalósítható és látványos is.
Még egy példa, kedvenc vesszőparipám a fővárosi parkolási rendszer visszásságára, hogy amikor bevezették az új zóna rendszert, akkor sem gondolkodtak a várospolitikusok, hogy a fővárosi tulajdonban lévő mélygarázsok díjszabásával mi legyen.
Így aztán a Rákóczi téri mélygarázs díjait a felszíni parkolási díjakhoz igazították.
Vajon nem lett volna értelmesebb a mélygarázsban kedvezőbb díjszabást alkalmazni, mint a felszínen, ezáltal az autósokat becsábítani a mélygarázsba, a felszínen meg inkább parkolóhelyeket megszüntetni, és zöldíteni?
Szóval a végére röviden, az a baj, hogy az ilyen okos megoldások mint ötletek fel sem tudnak merülni, mert a bejáratott szervezetek leuralják a teret, azaz igyekeznek a lehető legnagyobb zajt csapni, hogy más hangja ne legyen hallható.
Semmilyen torzítás nincsen, a KSH statisztikáiban van természetes személy és jogi személy által birtokolt kategória, nincs további bontás, így nincs megkülönböztetve a jogi személyen belül még az sem, hogy államigazgatási jogi személyhez köthető az a járműbirtoklás, vagy magánvállalkozó birtokolja azt a járművet.
A használat módjára vonatkozóan meg pláne nincsen bontás.
Viszont azt teljesen jól lehet látni, hogy hogyan alakul a ténylegesen magánszemélyek által birtokolt járművek száma.
Az, hogy a céges autókat mire és hogyan használják nyilván lehet egy sejtésünk, vagy tudásunk, viszont nem tartom jó megközelítésnek, hogy minden jogi személyiség által birtokolt gépjárművet egy kalap alá vegyen bárki is, és azt mondja, hogy minden oda tartozó autó juttatásként adott, sajátként használt autó lenne.
Ugyanezt a tehetetlen belátást tapasztalom jóval idősebb, közepesen iskolázott, minimálisan azért nyomtatott lapokból, de leginkább tévéből tájékozódó ismerőseim körében is. Ez már nem annyira extrém, hihetetlenül gyorsan változik ebből a szempontból a közfelfogás.
Nem látok különbséget a demográfiai és a környezeti probléma között: mindkettő a csapból is folyik (az előbbi igen erőteljes kormányzati hátszéllel, az utóbbi annak ellenére), mindkettőnek a súlyosságával elég sokan tisztában vannak ahhoz, hogy társadalmi problémaként definiálható legyen, s egyiknek a megoldásához sem jutunk egy cseppet sem közel. (Ráadásul nem kicsit össze is függ a kettő, ha túllépünk a régóta elnéptelenedő mo-i falvak tematikáján, s a demográfia valódi kihívásaira fókuszálunk.)
Azt, hogy mi társadalmi probléma, nem az határozza meg, hogy mennyire tudunk eredményesen alkalmazkodni az adott problémához (mert ha igen, akkor tkp. nem is probléma), hanem az, hogy mennyire valós; mennyire súlyosak a kockázatai; mennyire széles körű a potenciálisan érintettek köre (s ebből adódóan az alkalmazkodásnak mekkora hosszabb távon a reális esélye és mennyi a költsége).
Az ebből a szempontból lényegtelen, hogy épp most mennyien ismerik fel vagy mennyire értékelik jelentősnek az adott veszélyt. Ha csak azt tekintjük társadalmi problémának, amitől már most is szenved a társadalom fele, akkor igencsak rövidlátóak vagyunk, ami nem tudom, hogy fér egy eredetileg szakpolitikai topik feladatvállalásához.
Az elnéptelenő falvak, de főleg a reményvesztett kistérségek sorsára szerintem jelentősen nagyobb hatással van a hagyományosan nagyon centralizált és a vidék népességmegtartó képessége fokozása iránt csekély érdeklődést mutató fejlesztéspolitika sok évtizedes bomlasztása, mint a demográfiai összeomlás.
Az én - az átlagnál fiatalabb, humán értelmiségibb és budapestibb - buborékomban valami olyasmi a leginkább jellemző narratíva, hogy "van klímaváltozás, aggaszt, az emberek tehetnek róla, de a személyes életvitelemen azért csak minimális mértékben változtatok (inkább ilyen greenwashingközeli dolgokkal, mint a szelektív gyűjtés, a biomosópor meg a házi komposztálás), mert arra már nincs életstratégiám, hogy mit csinálnék, ha nem repülhetnénk és autózhatnék sokat".
Valószínűleg ez össztársadalmi szinten nem nagyon jelentős csoport, de azért egészen biztosan észrevehető méretű.
-----
Il Leone egy korábbi hozzászólására: 100%-ig jogos észrevétel, hogy a felsőbb rétegek sokkal többet is fogyasztanak, szerintem is fontos lenne elmozdulni az ökológiai lábnyom progresszíven növekvő közterhekkel való kompenzálása irányába - de nem hiszem, hogy ezen a topicon erről érdemben tudnánk értekezni, hiszen se a magánrepülő-adóztatás, se a homárimport nem városi és elővárosi közlekedési téma. Ami itt ontopic az elit életviteléből, azok pont olyan dolgok, amikben annyira nem tér el mondjuk a középosztály térhasználatától és fogyasztási szokásaitól: kertváros, urban sprawl, városi autóhasználat stb.
"Márpedig ha van tömegekre kiható probléma, akkor az automatikusan társadalmi probléma ráadásul ezt kétségtelenül tömegek érzékelik is."
Szerintem itt tévedsz, nem biztos hogy egy környezeti probléma automatikusan társadalmi probléma lesz főleg ha az egyéni érintettség kicsi.
A társadalom sokkal alkalmazkodóképesebb mint a környezet. A klímaváltozás egyéni szinten nem okoz drasztikus változást az életviteledben, társadalmi szinten meg lassú. Azaz az átlagembernek kipusztul 1-2 növénye, de az egyébként is szokott. Beszereli a klímát és örül hogy már az is van a házban. Drágább lesz a víz de olcsóbb a fűtés. Kissé mediterránabb lesz az idő. Itthon aligha lesz olyan környezeti hatás ami azonnali katasztrófát okozna, hogy mondjuk tömegesen belehalunk egy 50 fokos hőhullámba, ami változás lesz azzal meg együtt élünk, alkalmazkodunk.
Társadalmi szinten is sokkal gyorsabb folyamatok kezeléséhez vagyunk hozzászokva mondhatni a klímaváltozás pont azért tudott kinőni ekkorára mert képtelenek vagyunk mit kezdeni egy ilyen lassú folyamattal.
Az ország demográfiai katasztrófája sokkal gyorsabb. Hangsúlyosabban jelen van minden társadalmi kérdés mögött, látható, érezhető, vitathatatlan. Jobban érzékeljük. Akár a közlekedésben is. Mégsem ugranak a demográfiai aktivisták minden buszvezető hiányról szóló cikkhez (nincs is nagyon ilyen, mármint cikk róla) hogy na, ez is a demográfiai katasztrófa miatt van, nemzethalál 2050-re. Mert nem lett mémként bejáratva.
Pedig érezheted hogy minden egyes elnéptelenedő falu, reményvesztett kistérség mögött ez van ott, ezért nem tud előre lépni az ország mert egyre kevesebb ember tart el egyre többet, ezért fáj a kivándorlás-bevándorlás kérdése stb. Sokkal kézenfoghatóbb téma de mégis évtizedeken át mindenki máshová nézett és úgy tett mintha nem is lenne baj, csak a gazdaság gépezetében kell megtalálni a jólét titkos kapcsolóját. Keressük-keressük. Pedig anélkül sose lesz meg, hogy megoldd a demográfiai problémát, mégis azt játsszuk, hogy sikerülhet nélküle. Itt még arra se kell várni hogy egy környezeti probléma társadalmivá gyűrűzzön. Mégis évtizedeken át ez olyan "tudjuk, oké, de most mással foglalkozunk inkább" státuszban volt. Most talán nem, de igazából bármikor visszakerülhet oda.
Hogyne érzékelnénk. Tavaly a mezőgazdaságot le is nullázta, hogy a termés jó része elszáradt a nagy aszályban. A minden nyáron előforduló 40 fokot is érezzük.
