Tanársegéd, adjunktus, docens, professzor?
Magam csak arra emlkékszem, hogy annó nagyobbnál nagyobb szamárságokat nyilatkozott döntés előtt alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő ügyekben. Erre annó rámutattam nyilvánosan is.
nézd: a nagybátyám vezérkar (horthysta) tisztként Kistarcsára volt internálva, családja kitelepítve. A fia az általánost 8 iskolában végezte, érettségi előtt kicsapták a gimiből, mert járt a szája 56 után. Aztán 62-ben mégis felvették az elte bio-kémia szakára, és nagydoktor lett, és tud. kutató. az apja sofőr-raktáros-könyvelő-főkönyvelő.
a nővérem hasonló felmenőkkel (bár ott egy horthysta tábornok nagyapa súlyosbított) ugyanakkor bejutott az orvosira.
nem kellett egyiküknek sem sem párttagnak lenni, sem besúgónak.
lehet, hogy voltak ilyenek, de az biztos, hogy volt más út is.
nem kell a súlyos elnyomással takaródzni és ezzel igazolni az egyéni kudarcot.
Nektek mániátok a relativizálás? Ha a fidesznek van egy tömeggyikossa, akkor jogot formáltok, hogy a koalának is lehessen legalább egy ebből a kinálatból?
Sohasem állitottam, hogy kötelező. Csakhát ahány ember, annyi eset! Akit nem lehetett zsarolni, nem akart poziciót sem magának, azzal nehéz dolguk volt, akinek vaj volt a fején vagy ambiciói voltak valamilyen téren, azzal könnyebben mehetett a dolog. A mai "újszülötteknek" nem könnyű elképzelni, hogy még a '80as évek második felében sem lehetett látni a fényt az alagut végén! S aki nem akarta az életét/karrierjét feláldozni annak nem sok perspektivája lehetett a külföldre menkülésen kivül. De azt sem mindenki tehette/akarta.
nézd: öreg kollégám (meghalt már lassan két éve) elmondása szerint igazgatóhelyettes korában megpróbálták őt is beszervezni besúgónak - munkahelyén állandó jelleggen olyanok tartózkodtak, mint Bibó, Esterházy, és más, fordításból élő arisztokraták, őket kellett volna megfigyelnie a munkatársaink kívül. Egyszerűen közölte, ő erre nem alkalmas, nem vállalja. Az ügynök próbálkozott nála még egyszer-kétszer, de látta, hiába. Később már békén hagyták. Az igaz, sosem lett belőle igzgató, de a nyugalma és a jó lelkiismerete ennyit megért.
Szvsz a felelősége kellene nagyobb legyen a körzete szavazóival szemben. Csakhát pl. a miénk is 17 éve egyéni képviselő de csak a kampányban dugja ide az orrát, akkor se hoszú időre. viszont jól látható olyankor minden utcasarkon a pistike társaságában!
valamilyen szempontból minden ügynök az volt, s főleg azok akiket valamilyen zsarolással kényszeritettek rá. Persze voltak önklntesen is vigan dalolók.
Szabó istvántól, Szepessiig, Novák Dezsőtől, Szliágyi Domokosig s a többiekig igen száles a skála, hogy ki, miért, mikor és hogyan. Ez az ő tragédiájuk is. S azoké akiknek emiatt bajuk támadt. Viszont ők nem léteztek volna mint besugók, ha nem lettek volna beszervezők, ha nem kértek volna tőlük jelentéseket és azokat nem használták volna fel mások ellen. Nos a beszervezőkre, a tartótisztekre és főleg a felhasználókra tessék morogni. Pokorni papája nem ilyen volt, a halmaié viszont igen!
Persze. Ettől még egy demokráciában elvileg annál nagyobb súlya van egy álláspontnak, minél többen választják. A te logikád alapján néhány barátommal sokkal magasabb színvonalú Parlamentet tudnánk választani, mint így, nyolcmilliónyian. ;)
A legitimitása lehet nagyobb, de a racionalitása nem feltétlenül.
Javaslom a következő kisérletet:
Internetes sakkjátszma. Az egyik oldalon az emberek. Amelyik lépésre a legtöbb szavazat érkezik, ők azt lépik. A másik egy hivatásos sakkozó. Nem feltétlenül nagymester.