FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
OFF
Bigyóka:
Hogy találtad magadnak ezt a csudaszép nevet? Az a baj, hogy ez a Hősemberem neve. Már megijedtem, hogy önálló életre kelt, és nekiállt írogatni a Fórumba...
ON
Szia GrizliGéza!
Nem tudom, hogy látogatod-e még e fórumot, de én sajnos csak most tévedtem ide, így csak most tudok írni.
Én már 6 éve a bulimia bűvkörében élek, és hát mit ne mondjak szörnyű!!! Rengeteg gyógyszert megettem, rengeteg pénz költöttem orvosokra, de a mai napig hiába. Mert hát ugye közvetlen környzetem nem igen partner az egész szenvedésben. Igaz megértem őket, mert bele lehet fáradni egy idő után, csak hát pont még inkább beledöngöli ez a bulimiást mélyen a földbe, önértékelése sárba esik, s akkor neki annyi!
Tudom nagyon nehéz velünk, hisz szeretetigényünk illetve az igény, hogy foglalkozzanak velünk egy normális emberhez képest szerintem százszorosan erőssebb, de ha még van türelmed ne hagyd magára mennyasszonyodat! Szerintem nagyobb szüksége van Rád, mint valaha!
Én csak annyit tudok mondani s egyben kérni, hogy ha mennyasszonyodnak lenne kedve erről beszélni egy ilyennel, mint én akkor keressetek meg! Mert szerintem egy bulimiást az érti meg, aki tudja, hogy mit is jelent annak lenni!
Várom jelentkezéseteket, de addig is nagyon vigyázzatok egymásra!!!
A VH1 zenei tévén láttam egy portréműsort, ez a "Behind the music" sorozat egyik része volt. A Carpenters volt terítéken. Sok nagyon híres daluk van, talán kevesen tudják, hogy ők azok. A topikhoz úgy kapcsolódik, hogy a testvérpárból egyikük, Karen Carpenter anorexiás volt, illetve az lett. Sok szó volt erről a műsorban, a testvére, barátok, menedzser, zenésztársak nyilatkoztak, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni a problémával. A betegség egyik okaként valószínűsítették az igen erős leterheltséget (idegi feszültség), valamint az erre is visszavezethető magánéleti kudarcokat. Ami kitűnt, az az, hogy nem elégséges a szerető családi légkör (szülők, testvér), a barátok noszogatása, sőt, az időszakonkénti orvosi kezelés sem. A műsor, a nyilatkozatok alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy komoly és hosszas környezetváltozás, a feszültséget okozó helyekről, helyzetekből való kiemelés segíthet, természetesen a baráti, társi, rokoni figyelem és törődés mellett.
A történet egyébként szomorú, és megdöbbentő egyben. Karen Carpentert időnként bevitték kezelésre, és rövid ideig tartó látszólagos javulást el is tudtak érni, de végül 7 évvel az első jelek jelentkezése után meghalt. Mutattak sok felvételt a Carpenters karrirjének kezdetéről, atán későbbi időkből, az utolsó évekből is. Döbbenet, ahogy abból a szép nőből egy rémálom vált, egy csont és bőr árnyék. Hátborzongató, hogy a hangja mindvégig ugyanolyan csodálatos maradt.
Pár éve olvastam egy cikket, Albert Györgyi írta, hog yő is hasonlóval küszködött. Nem tudom, talán Nők Lapjában volt (néha beleolvasgatok ilyenbe is).
Keress rá a www.extrs.hu/bulimia címre.Ha nincs meg,megpróbálhatom belinkelni..
Az anorexiáról is van szó ott,egy pszichiáter állította össze az oldalt.
Emilt is küldhetsz,vagy kérhetsz tájékoztató anyagot.
Sok sikert!!
Újra felhozom a topicot. Egyrészt mert érdekel, mi minden történt Veletek azóta.
Másrészt viszont nagy baj van: erősen tartok tőle, hogy a legjobb barátnőm Erdeilányhoz és Violához hasonló cipőben jár.
Eléggé kilátástalan helyzetben van, iszonyú dilemma előtt áll, amiben nincs jó döntés, maximum csak rossz és kevésbé rossz, de egyelőre még ezt sem sikerült szétválasztania. És ez így megy már hónapok óta. (Bár az utóbbi napokban mintha javulna a helyzet. Ráadásul szerelem-ügyileg is eléggé padlóra került nemrég, de hosszasan.) Kezdetben fogyott, mert sokat tornázott, odafigyelt, mit eszik, és tényleg nagyon csinos lett. De. Az utóbbi időben ez a dolog kezd szerintem kórossá válni. A 170 centijéhez mindössze 50-52 kg. Ez így még magában nem lenne baj (bár pár éve mág 60-65 körül volt), hiszen ha így érzi magát jól, miért ne. Tényleg nagyon csinos lány.
A baj az, hogy nem és nem eszik, gyengül, iszonyú karikák vannak a szeme alatt, és ő maga is mondja, hogy nem jó ez így. De egyszerűen nem kívánja az ételt, rá se bír nézni, sokszor eszébe sem jut, hogy ennie kellene. És ami végül ide hozott ebbe a topicba, az az, hogy minden egyes leadott kilót győzelemnek érez!!!! (Ezt csak nagy sokára ismertem fel.)
Próbálom terelgetni, segíteni neki úgy, hogy ne is vegye észre, de sajnos nekem is elég sok bajom van mostanság.
Segítsetek! Aggódom érte, mert ha ez egy pár hónapig így folytatódik még, teljesen le fog gyengülni, össze fog omlani.
Lehet, hogy csak eltúlzom az egészet, és nincs is semmi baja, csak meg akar felelni korunk girhes nőideáljának, de... Szóval aggódom.
Meg nehany megjegyzes:
1) Meg egy siteot (ez is angol) talaltam ami kifejezetten anorexiaval, bulimiaval es a targykorbe tartozo dolgokkal foglalkozik (ezt nem tanulmanyoztam at rendesen csak beleqkkantottam):
http://www.anred.com/
2) Elozo levelemben irt http://www.mentalhealth.com
siteon talalhato "diganosztizalo" funkciot azert ne vegyetek tul komolyan(!)
A Bulémia (Bulimia Nervosa) egy igen sulyos illetve azza valhato többnyire lelki eredetu betegseg szindromája (tunete). Ennek elobb utobb - mint a megelozo hozzaszolasok ekesen bizonyitjak - törvényszeruen igen sulyos szomatikus szovodmenyei lesznek amennyiben idejeben nem ismerik fel es nem kezelik.
Az ilyen embereknek __FELTETLEN__ mielőbbi(!!!) orvosi segítségre van szüksége sok esetben gyógyszeres kezelest igenyel a hatterben huzodo betegseg (pl antidepresszans szerek hasznalata)!
A temarol eleg reszletes leirasokat talalhattok itt (angol nyelven):
http://www.mentalhealth.com/dis/p20-et02.html
(en inkabb a European Description-t javaslom bar 2segkivul az a nehezebben olvashato).
Egy magyar nyelvu cikk pedig itt:
http://www.pszichologia.hu/cikk/bulimia.htm
Ez is eleg korrekt.
A lenyeg - es itt a vilagert sem szeretnek senkit megbantani, de az ilyen esetekben ill. ilyen gyanu eseten a delikvensnek adando tanacsok jobb ha megmaradnak a "biztatas" es az orvoshoz iranyitas szintjen, mivel egy laikus es maga a beteg sem tudja felmerni az eset sulyat es mint minden lelki eredetu betegsegnek hihetetlen sok oka lehet.
Blanca! Tudom nem konnyu raszanni magad arra, hogy elmenj az orvoshoz, foleg nem egy a kozvetlen kornyezetedben levohoz megis erot kell venni magadon es mindenkepp latogass el szakorvoshoz, amig nem keso. Hidd el nagyon sok fiatal lannyal jar veled egy cipoben (3-5%)!!!
Csak az eleje lesz nehez, kerj meg valakit akiben bizol (baratnot - baratot), hogy kiserjen el a dokihoz elso alkalommal (nem is kell az orrara kotni a pontos okot ha szegyelled).
Ha ez megnyugtat en is kisergettem egyetemista koromban a szobatarsamat a bor es nemibeteg gondozoba pedig az a hely aztan Sunset-beach a pszichiatriahoz kepest! :) Kulonben is bizonyos munkakorok, jogositvanyok megszerzesehez egyenesen _kell_ pszichiatriai vizsgalat tehat nem "ciki" odamenni.
A lenyeg gyozd meg magad hogy ez neked jo lesz, gondolj arra, hogy egy orvos pont arra tette fel az eletet, hogy neked segitsen a bajban, nyugodtan fordulhatsz hozza bizalommal, a gondodat diszkreten fogja kezelni, komolyan vesz tudja majd mit kell tenni, de egyedul csak egy megfeleloen kepzett ember akinek gyakorlata is van (kello szamu esetet latott/tanulmanyozott) kepes arra, hogy segitsen.
Alapállapot, hogy egy férfiért sem érdemes...
de mit is nem érdemes?
Nem érdemes felforgatnod az életed, feladnod a függetlenséged, feladnod az önálló döntés jogát és lehetőségét.
De nem csak egy férfiért nem érdemes, szinte egy emberi kapcsolat sem éri meg azt az áldozatot, hogy annyira feladd önmagad, hogy ebből depresszió legyen!!! Ha úgy érzed egy kapcsolatban, hogy neked erődön felül VISELKEDNI kell, MEGFELELNI minden áron, akkor az mindenképp káros. Tudom, hogy nagyon nehéz az embernek önmaga lenni, ha már olyan régóta "viselkedik", hogy már nem is emlékszik arra, hogy mik az ő igényei, de meg kell próbálni.
Példul itt van a zabálás. Én akkor léptem a gyógyulás útjára, amikor elkezdtem megkérdezni magamtól "valóban éhes vagyok? valóban ERRE az ételre van szükségem?" És kiderült, hogy a kajálás nagy többsége afféle pótcselekvés, unaloműzés, szeretetpótlás. Ez a tipikus kényszeres evés...
Kényeztesd magad, de másképp. Vedd meg magadnak azt a könyvet, ruhát, vázát, stb, amire régóta vágysz, menj el szoliba, és közben sűrűn mondogasd magadban, hogy IGEN, EZT ÉN MEGÉRDEMLEM!
Ne kérdezd meg magadtól, mit szólnának mások, csak tedd, amit kívánsz, ez enyhít a depresszión!
A pasi ugyeim sok kellemetlenseget okoztak nekem is.. Soxor elhataroztam en is hogy nem kell senki, a legjobb egyedul.. persze ennek soha nem lett jo vege.. A mostani kapcsolataim szinte mind depresszioval vegzodtek... Egy ferfiert nem erdemes - aki nem erdemli +:)))) Ez van :)
Nekem is voltak "étkezési zavaraim". Időnként rámtört a farkasétvágy, utána meg utáltam magam, és nekiálltam koplalni. Na az nem ment, úgyhogy bánatomban megint elkezdtem zabálni. Ettől aztán megint szarul éreztem magam, akarattalan, tehetetlen rongybabának. Mondjuk én csak hashajtóztam, de azt hiszem az se sokkal egészségesebb...
RIPityom írta valahol régebben, hogy egy barátnője ezzel "büntette magát". Na ez pontosan erről szól. Büntetjük magunkat, mert nem vagyunk olyanok, amit a környezetünk vár tőlünk. Nekem is voltak zűrjeim a szüleimmel (anyám iszonyú szigorú volt), és voltak zűrjeim a hapsijaimmal is. A lényeg: mindig úgy éreztem, nekem kell megfelelni mások elvárásainak. Most ugyan egyedül élek, de ez már többé nem okoz stresszt, nincs hiányérzetem, amiért nincs akinek be kell vinnem reggel a kávét, este a sört, stb.
Kedves Blanca!
Légy egy kicsit önző!!!
Nagyon jót teszel magadnak, ha kicsit kényezteted magad, és nem teszel fel olyan kérdéseket, hogy "Megérdemlem és ezt?..." Higgy benne, megérdemled. Ne sajnálj magadtól semmit, az ételt se, más örömöket se. Máris enyhülni fog a depressziód. Higgy nekem, én ezen mind keresztülmentem már.
.. azt hiszem a valaszt arra, hogy ezt miert tesszuk..nagyon nehez lenne megadni.. sot szerintem konkretan nem lehet...
Soxor gondolkodtam en is rajt.. hogy vajonn miert.. miert csinalom... hogy egyik pillanatban magamba tomom.. es kozben mar uton vagyok ...-be... szal.. egyszeruen.. nincs magyarazat.. Az agyam mar teljesen raallt erre, es keptelen vagyok kontrollalni magam, nem tudom iranyitani a dolgokat... Soha Soha Soha ne probalja + ezt senki.. !!!!!!!!
Koszi a reszletes leirast, kivancsian varom masok elbeszeleset is..
Szerencsere en semmi ilyesmi problemaval nem de nagyon kivancsi vagyok az emberekre, es szeretnem megtudni hogy mit miert tesznek..
"Bűntudatán önhánytatással igyekszik enyhíteni. A bulimiások általában tudják, hogy étkezési szokásuk beteges. Félnek a betegségüktől, kevésnek érzi akaraterejüket, hogy kóros tünetüktől megszabaduljanak. Éppen ezért a tünet tartós fennállásával hangulatuk a depresszió irányába tolódik, önértékelésük csökken. Közvetlen környezetük, családjuk előtt szégyellik kontrollt vesztett étkezésüket."
"A bulimia a táplálkozási zavarok egyik formája. Rohamszerű evéssel (zabálással), majd ezt követő bűntudattal, önvádlással, depresszióval járó körkép.
A rohamszerű bulimiás epizódok hátterében súlyos érzelmi törések, krízishelyzetek állnak. Ezek gyökerei az esetek nagy részében visszanyúlnak a gyermekkorhoz. A gyermekkori érzelmi sérüléseket - kielégítetlen szeretetigényt, a válás vagy szülő halála miatt bekövetkezett érzelmi biztonságvesztést - a későbbi személyiségfejlődés során "elfelejteni" látszik az egyén. Kiegyensúlyozottnak tűnik, annak is tudja magát. Közösségi alkalmazkodásban alapvető gondjai nincsenek. Annál több a közeli barátságok, partnerválasztás és párkapcsolat körül. Fokozott érzelmi biztonságra vágyik. Támaszt keres azokban, akikhez szorosan kötődik. Csalódásait saját kudarcként éli meg. Szinte belemenekül az evésbe.
A zabálási rohamok általában késő esti, éjszakai órákra tehetők. A bulimiában szenvedő ilyenkor válogatás nélkül veszi magához a táplálékot, valamiféle kényszert érez az evésre. Amikor már nem tud tovább enni, mert nyomást, fájdalmat érez a gyomrában, bűntudat gyötri"
.. Egy icipicivel jobban vagyok, de vajon meddig.. remelem minel tovabb... Ez igy nem mehet tovabb..
Szerencsere nalam nem jelentkeztek ilyen tuneket.. marmint ezalatt a nyelocso seruleset ertem.. Soxor verzett az en torkom is... de a kaja nem liftezik :) Ellenben a szemem korabban allando jelleggel beverzett.. - persze senki nem gondolta, hogy mitol tortent mindez.. A nyirokcsomoim allandoan beduzzadnak... es termeszetesen ezt egy kisebb megfazasra kellett fogni.. De ez mar elegge rossz, mert az utobbi idoben mar faj ha eszem ... Ahogy a kezem kinez az kesz katasztrofa.. mar nem mondhatom azt,hogy kisse megegettem... mert fura is lenne ennyi helyen... (ilyen bena nem vagyok :) Reggelente (kb 2 oran keresztul) ugy kohogok mint aki total megfazott... tudobol... melyrol... elegge kellemetlen.. Estenkent faj a torkom.. nyelni nehezen tudok...
Osszefoglalva...minel elobb szabadulnom kell... mert igy az eletem kesz csod...
Szióka,
de kimarhatja, ezért kell fokozottabban odafigyelnem a táplálkozásomra, csak ez olyan rossz, mert egy csomó olyan ételt meg kell vonnom magamtól amit szeretek. S én meg nem mindig bírok ellenálni és eszek, amit nem kéne, s akkor meg jön a baj...:-(
Egyébként a veszélyességi fokát nem ismerem pontosan, nem is szeretném megtudni, de valószínűleg fekély is kialakulhat ugyanúgy, ahogy a savasodás miatt gyomorfekély.
Ami még nagyon kellemetlen, az az ezzel járó vizsgálat(gyomortükrözés)+ egy heti mindennapos vérvétel.
Mikor két évvel ezelőtt voltam egy ilyen vizsgálatsorozaton, ahol ezt megállapították, egy héten keresztül szurkodtak, meg mindenféle löttyöt itattak velem,- a karom teljesen lila volt a sok szúrástól,teljesen kimerültem s ahogy utaztam a BKV-n, az emberek rosszallóan néztek rám, és hát nem mondhattam ,hogy elnézést de csak orvosi vizsgálatokra járok, nem vagyok narkós!!! Nem kívánom még az ellenségemnek sem ezt a tortúrát!
Üdv és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok
andromeda
P.S.: Most megyek mert végre letelt a munkaidőm, ha lesz kérdés, jövő hét kedden ismét bekapcsolódok!:-)))
Halihó,
tehát, nálam az erőltetett hányástól alakult ki. Elég kellemetlenek a tünetei, mert ha eszem, sokszor 10 esetből 6-szor mindig visszajön a nyelőcsövembe az elfogyasztott étel(liftezik/bocsánat:-)), és nem kell mondanom, hogy ez nagyon rossz a savas íz miatt, meg attól, hogy úgy érzem magam, mintha egy fél ökröt megettem volna.
És az is előfordul ilyenkor, hogy kihányom (elnézést a vulgaritásért), mert annyira kellemetlen és elviselhetetlen ez az érzés. Most is ezt érzem így ebéd után, pedig tényleg alig ettem:-((
A lényeg, hogy nagyon oda kell figyelnem, hogy mit eszek, mert van egy pár(sok!) étel, amit régebben gond nélkül megettem, most viszont ha megeszem, gondok vannak, mert savat csinál, és általában iyenkor jön vissza a nyelőcsövembe...
Hát ennyi lenne, remélem valamennyire kielégítettem a kíváncsiságodat:-))
Szia Blanca!
Évekkel ezelőtt én is hasonló cipőben jártam, min Te és tudom milyen rossz ez Neked! Szerencsére nálam "csak" félévig tartott, mert közben a lelki életem rendeződőtt.
A dolog azzal kezdődőtt, hogy 3 éves kapcsolat után szakítottam a barátommal. Én kezdeményeztem mert a körülmények lehetetlenné tették a további folytatást. Egyrészt családi gondok az ő részéről, másrészt én akkoriban kezdtem el dolgozni,egy teljesen új környezetbe kerültem, ahol elismertek és valamilyen szinten sztároltak, s a barátom nem nagyon illett ebbe az új életformába, mert még főiskolára járt, teljesen másfajta problémák foglalkoztatták, mint engem, s ezt én teherként fogtam fel.
Azon a nyáron jó pár kilót leadtam, s tényleg iszonyatosan jól éreztem magam a bőrömben, egyik kollegámmal jobban összemelegedtünk (a barátom még mellettem volt "féllábbal"), s én voltam a világ legboldogabb embere. Később tudatosult bennem,hogy szerencsétlen barátomnak milyen rosszul esett ez az egész, ennek ellenére nem törődtem az érzéseivel, habzsoltam a jókedvet, s otthagytam.
Itt kezdődtek a gondok. A srác, akivel valamilyen szinten összejöttem, csak testi szinten "kívánta" ezt a kapcsolatot űzni. Nekem ez nem volt elég, mert érzelmi szálak is kötöttek hozzá. Kezdtem letargiába zuhanni, elkezdtem enni, mert ez legalább öröm volt számomra, meg bulizni gőzuerővel,hogy felejtsek. 2 hét alatt már jócskán 5-6 kilót felszedtem, s ekkor kezdődött el a rémálom, ettem és kihánytam, mert undorodtam magamtól. Nagyon rosszul éreztem magamat a bőrömben.Újra megpróbáltam a kapcsolatot felvenni a régi barátommal, de csak hamis illúziókat kergettem magam körül ezzel a próbálkozással, nem ment...
Tovább folytatódott. Teljesen kiégett, üres embernek éreztem magam. Szüleim teljesen hülyének tartottak azért amit csináltam, de én hajthatalan voltam. Akárhányszor ettem, ők is mondták, akárcsak a Te esetedben, hogy minek eszed, úgyis kihányod! Sőt a többi családtagnak is reklámozták, ami zavart de mégis csináltam... Nagyon rossz volt ez a félév. Nálam lelki problémák miatt volt az egész, és általában mindenki esetében erre vezethető vissza. Nem tudom, hogy Neked milyen konkrétan a kapcsolatod a szüleiddel,de ahogy olvastam a beírásaidat, valószínűnek tartom, hogy emiatt is vannak problémák, és ez is oka lehet a bulímiádnak...(ezzel bünteted őket(átvitt értelemben), s közben Magadat is)
Nekem szerencsére elmúlt ez a rossz korszak, mert összejöttem egy kollegámmal, s így rendeződött minden, végre ismét a régi bőrömbe bújtam vissza.
Mindenesetre örök emléket hagyott nekem a bulímiám: teljesen szétszedte a gyomrom. Később gyomorfekélyem,gyomorgyulladásom lett (szerencsére ezeket meggyógyították), refluxot kaptam (nyelőcsővisszahajlás)- ez utóbbi kínozni fog életem végéig-, s a mai napig, és szerintem most már végleg problémák vannak/lesznek a gyomrommal...
Nehéz tanácsot adni, én lélekben Veled vagyok, mert tudom, hogy ez nagyon rossz. Próbáld meg pozitívabban látni a dolgokat, a problémákat ne magadba fojtani, inkább beszélj róluk másokkal, akiket arra érdemesnek tartassz, hogy megosszd velük a gondjaidat...
S ha ez nem megy, fordulj szakorvoshoz, hogy elkerüld a további kellemetlenségeket, lásd fentebb...
Szia,
.. hasonlo tortenetem nekem is volt .. meg mult nyaron.. A tortenet annyi, hogy exbaratommal hetvegere elutaztunk es persze .. elvileg en Ibolyanal a baratnomnel aludtam :) Ez az ami nekem nagyon nem megy.. szal ha nem mondok igazat arra egybol rajonnek.. Igy is tortent... Elegge kellemetlen volt.. Sajnos a dolog meg egyszer megismetlodott.. de az sokkal rosszabbul sult el.. nehany oraval kesobb erkeztem haza.. azaz masnap reggel.. es 'draga jo apam' kozolte velem hogy: "takarodj a szemem elol" - igy.. annyira rosszul esett komolyan.. hogy akkor mit ereztem, azt nem lehet elmondani..Utana egy hetig nem kommunikaltunk.. de rajottem hogy felesleges a sertett kislanyt jaszani.. a megbanas jelei rajta is jelentkeztek.. Szeretem apam, de komolyan.. egyszeruen felek, soxor rettegek tole.. Todod.. mindig arra torekedtem hogy ugy csinaljam a dolgaim hogy neki megfeleljek... es ezt o teljesen lereagalta.. Ez nagyon rosszul esett.. Anniyra kiabrandito, mikor igyexel, probalsz normalisan viselkedni es ... erre teljesen kozonnyel viseltet.. Szal.. nekem elegem lett.. es mar nem jopofizok, feleslegesen nem probalok a kedveben jarni.. nem beszelgetunk.. Tudom hogy sok gondja van.. de ne a csaladon vezesse ezt le..
Soxor utalok hazajonni... Nyarra is csinalok magamnak programot, mert hosszutavon en ezt nem tudom elviselni... Ez megint egy olyan erzes amit nem lehet leirni...
Egyebkent... nem tudom hogy mit csinaljak.. Van egy baratom aki nagyon szeret... de altalaban ilyenkor az a szituacio lep fel: hogy az a valaki nem kell, aki tenyleg mindenben megfelelo lenne...
Ez nagyon rossz, es nem tudom hogy miert mentem bele ebbe az egesz kapcsolatba... Mind1.. ezt meg kigondolom :)
Tudod,akartam már neked írni,mindenféle lökött gyerekkori sztorikról,de az történt,hogy a kisfiamnak eltörött a csuklója .Sajnos,egy éven belül most már másodszor.:((
Eléggé pocsék dolog,de hát ez van...
Nna,nem panaszkodni akartam,csak hát látod,senkinek sem fenékig tejfel:))
Tudod,én mivel hoztam ki a papámat annak idején a sodrából? Ha nem mentem haza éjjel a megbeszélt időre.
Tudtam,hogy szegény addig nem alszik,amíg nem hallja a kulcscsörgést a zárban,mégis mindig elkéstem,,,
Emiatt örökké lelkiismeretfurdalásom volt,és soha nem mertem igazán jól érezni magamat,:((
Aztán - ugyebár- ellógtunk a Balcsira ,persze stoppal,hiába adtak otthon pénzt a buszra(vonatra) Meg hát bagóztunk,bár hál' istennek a pia és a drog kimaradt.Stb...
Kedves Blanca,kellemes tavaszi szünetet!!
És vigyázz magadra!!
Tényleg nem olyan rossz ez az élet:))
