FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Szia!
A purgálás annyit mint, önhánytatás
Ismerős, amit leírtál. Nálam már az a baj, hogy nem tudok változtatni, annyira a mindennapjaimmá vált. Bármennyire is kibirhatatlan a helyzet számomra, akkor is abban a bizonyos pillanatban nincs megállás.
Ha még az elején vagy, akkor próbálj meg küzdeni, mert akkor még van remény, de ha már több éve benne vagy, eljutsz oda, ahová én, s azt nem kivánom Neked!
Vigyázz magadra nagyon!!!
Én is prozac.
Mi az a napi 10-15 purgálás? Nálunk a beöntést hívták úgy.
Én talán nem élem meg ennyire drámaian a helyzetet, mondjuk úgy hogy kényelmetlen. És az a felfedezés, hogy ez betegség és nem az én jellemhibám, sokat javított az "én"-képemen. Persze most meg az a veszély, hogy nem akarok kürdeni, mert hát ez úgyis betegség. Kicsit ördögi kör.
Ne hálálkodj könyörgöm, ez a minimum.
Most nincsenek nálam a számok, de ha felhívod a Kék Vonal ingyenes számát,
0680-505-000, és elmondod, hogy mi a gond, nagyon sok telefonszámot és
címet fognak adni neked.
Sok sikert, és vigyázz magadra. :-)
Kedves Bluemoon!
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!!!
De sajnos nem hiszek benne nagyon, hogy gyógyítható, hisz már 7. éve "üzöm az ipart", de valahol mindig elcsúszom s akkor annyi. Meg hát az is rossz, hogy olyan helyen élek, ahol a táplálkozási zavarok kezelésével nem igen foglalkoznak.
Ezért, ha tényleg tudsz valami segitséget kérlek írd meg. Én már mindenre elszánt vagyok, csak már szabadulhassam ettől a kíntól.
Köszi mégegyszer.
Köszönöm, hogy nem hagytál válasz nélkül.
Valahogy nálam is így kezdődött. Én is azért mentem el orvoshoz, hogy írjon fel valami fogyasztószert, mert már nem birom tovább ezt az evés/ nem evés állapotot. Ő erre mondta, hogy ... azt nekem, irány a dili-doki. Mondtam, hogy köszönöm szépen, de hát azért már csak nem megyek oda. De hát múlott az idő, én meg a hónapok közepére már kifogytam a keresetemből, mind elzabáltam... S hát így én is rájöttem, hogy ennek nem lesz jó vége, na meghát kedves szüleim keményen csesztettek. Egyre inkább magamba fordultam és csak falás körül forgott - forog mai is sajnos - minden gondolatom.
Szerintem a mai napig nem fordultam volna orvoshoz, hogy ha nem lenne apukámnak egy pszichiáter ismerőse, aki egyszer csak eljött hozzánk. S én rögvest kaptam az alkalmon és kértem tőle egy időpontot. Ez volt '95.októberében. Azóta már rengeteg minden történt velem, de sajnos változást nem észleltem. O.k.- ne legyek telhetetlen - , kisebb változások észrevehetőek, de a lényeg az evéstől való függőségem nem változott. Sőt inkább, hogy mindenki, főképpen én jobban figyelek magamra, a napi 10-15 purgálást teljesítem.
Ilyenkor gondolom, hogy miért nem lehetek másban is ilyen klasszis, mint ebben a szörnyű harcban. Rengeteg gyógyszert is megettem már ez idő alatt, de ami úgy ahogy bevált az a Prozac. Ezen gyógyszertől legalább nem bőgöm nap, mint nap.
Bocsika, hogy ennyire bőre eresztettem el magam, de annyira, de annyira ... szörnyű az egész!!!
Mégegyszer köszönöm, hogy írtál.
Nálam valószínű, hogy mellesleg rendes depreszsió (is) van, mivel az összes egyéb tüneteit nagyjából produkálom. (állandó ólmos fáradtság, totál nemtörődömség, stb, hosszú lista) A gyógyszer ezeken szinte pillanatok alatt segített. de a terápia biztos jó. MIlyen csoport volt ez? Hol?
Az alábbiakban írtam már magamról és hogy terápián múlt el a kényszeres evésem. Amit magadról írsz az kényszeres evés tüneteit mutatja. Tudom jól milyen rossz ez az érzés, hiába próbáltam fogyni, mindig zabálás volt a vége. Iszonyú volt, az önbizalmam egyenlő volt a nullával, akaratgyengének tartottam magam.
A csoportot vezető pszichológusnő szerint az antidepresszánsok nem oldanak meg semmit, tünetielg sem jók, a bajok gyökeréig kell lemenni. Azt kell megszűntetni és rögtön (!) elmúlik a kényszeres evés. Nálam legalábbis így volt. Nagyon jó volt és sokat segített a csoport és az is, hogy beszélgethettem hasonló gondokkal küszködő emberekkel. Megmutatták, hogy nem jellemgyengeségről van szó, hanem lelki eredetű problémákról, amit meg lehet oldani és amiktől nem vagyok "csökkent" értékű. Mióta megoldódtak a problémák olyan mintha újjászülettem volna. Képes vagyok napi 5-ször 2-300 kcal kaját enni és nem vagyok éhes, sőt élvezem is az ételt. Annak idején magamba tömtem mindent, de mégsem volt elég. A problémák elől menekültem, de ez nem volt tudatos. Éppen ezért estem kétségbe, nem értettem, mi történik velem, mivel előtte sikeresen fogyókúráztam többször.
Te tényleg beteg vagy? Nem tudod, hogy hova lehet fordulni? Ha gondolod, én tudok adni neked címeket, ahol tudnak neked segíteni.
Ez gyógyítható betegség. Ne keseredj el.
Nehezen tudom beazonosítani hogy mióta, mert azt hittem, hogy egyszerűen nincs akaraterőm visszafogni magamat, mint az a sok ember aki vígan fogyózik, 10-20-30 kg-kat fogynak, én meg ha nem is rohamosan, de lassan híztam, mert a hűtőszekrényt minden este magamra borítottam. Mondom elmegyek a körzetihez valami étvágycsökkentőért, most már annyi féle van, legalább a kezdő löketet adja az meg. A doktprnéni meg beutalt mindenféle kivizsgálásra, többek közt pszichiáterhez. Az az tovább kérdezgetett, és azt mondta BINGÓ, ez depi.
Természetesen rendszeresen kell orvoshoz járni, az antidepresszáns nem multivitamin, hogy csak úgy kilóra kérjem a patikában.
realdoko,
Én is hasonló tünetekkel mentem orvoshoz (evés-hánytatás nélkül) most antidepresszánson vagyok, mert ez a depi egyik tünete. Valamennyit használ.
W
Köszönöm szavaidat!
Az első ember vagy szinte, aki mellettünk áll ki. Még sosem hallottam ennyire empátiás mondatokat. Köszönöm! Teljes mértékben igaz, hogy aki nincs benne, nem tudja, hogy milyen szörnyű így élni. Mert ez kész rémálom!
Barátnőd nem akar olyanokkal találkozni, beszélgetni, aki ebben a bűvkörben él? Mivel én is már több éve őrlödöm ebben a mókuskerékben számomra is nagyon fontos lenne, egy megértő sorstárs. S hátha egymásnak tudnák segíteni! Hisz tudom, hogy olyan értékei lehetnek barátnődnek, amit vétek e szörnyű "kór" mögé rejteni.
Ha tudsz maradj mellette! Tudom nagyon nehéz, de vigyázz Ő rá!!!
Szia!
Örültem piszkosul, amikor olvastam írásodat! Irigyellek, hogy Te már nem félsz az étkezésektől!
Ha szabad kérdeznem; hová jártál csoport fogalalkozásra? Ha van időd írj egy kicsit magadról kérlek szépen!!!
Előre is köszönöm!
Nem. A bulimia vagy bulemia a kronikus evesrohamok utani kenyszeres onhanyatas, az anorexia nervosa psziches eredetu kenyszeres sovanysag. Az anorexias eszik is sokszor rendesen,megis fogy. 20 evesen voltam anorexias, 42 kilora fogytam le.A vesesullyedesemet csak muteti uton lehetett helyrehozni. De minden ok, jol vagyok mar hosszu evek ota.nekem orvosi segitseggel, de gyogyszerek nelkul sikerult kimasznom a godorbol. Nem volt konnyu dolog.
Egy nekem nagyon fontos ember másfél éve van benne, alig tudja valaki, a saját anyja sem például.
Asszem nagyon jól ismerem a témát, olvastam is róla mindent.
Annyit akarok csak mondani, hogy ez a "kövérnek érzi magát" móka az elején van, de sokszor teljesen lényegét veszti. Az én drága ismerősöm magasról szarik már arra, hogy hány kilo vagy milyen az alakja (egyébként nagyon izmos, szép alakja van, de ez halál mindegy), egyszerűen nem bír szabadulni, retteg, ha kaját lát, már halál ideges, vagy koplal vagy zabál, és hánynia kell.
Rengeteg alverzióját találtuk meg a bulimíának, jómagam ugyanolyan zabálási rohamokat csináltam, de soha nem okádtam, helyette a zabálási roham után pár napig nem ettem egy falatot sem, majd a pár napos éhezés és rettegés után újabb kontrollvesztéses állatias falás.
Embertelen volt, úgy érzem, az őrület határán voltam, pár hónapig tartott, mert szerencsés gyerek vagyok.
Persze a gyomrom totál kikészítette. Hálát adok a sorsnak, hogy nem kezdtem el hányi.
A kilok rég nem számítanak. Nem számít semmi, csak a betegség és a rettegés.
Senki ne merje kiröhögni, ha nem tudja, miről van szó.
Lehet, hogy tudok valamiben segíteni...
Én is ebben a betegségben szenvedtem több mint fél évig, borzalmas volt.
Ebben az időben 12 kg-t híztam, amitől egyre rosszabbul éreztem magam.
A baj egyértelműen lelki eredetű. Az utolsó hónapokban terápiára jártam. Ez egy csoport, amit kényszeres evéssel küzködőknek hozott létre a pszichológus. Kb. 3 hónapja jöttem helyre lelkileg a csoportban tanultak hatására. Azóta 8 kg-tól szabadultam meg viszonylag könnyedén, már nem kín az evés! Magammal is egyre jobban kibékültem.
Kérdezzetek, ha tudok, szívesen segítek!
Keresem azok jelentkezését, akik evészavarosok, akik számára az evés egyben a gyönyör, mámor s kín egyben, s akik úgy érzik egyedül vannak!
Segítsetek sorstársra találni!
Előre is köszönöm mindenkinek!!!
OFF
Bigyóka:
Hogy találtad magadnak ezt a csudaszép nevet? Az a baj, hogy ez a Hősemberem neve. Már megijedtem, hogy önálló életre kelt, és nekiállt írogatni a Fórumba...
ON
Szia GrizliGéza!
Nem tudom, hogy látogatod-e még e fórumot, de én sajnos csak most tévedtem ide, így csak most tudok írni.
Én már 6 éve a bulimia bűvkörében élek, és hát mit ne mondjak szörnyű!!! Rengeteg gyógyszert megettem, rengeteg pénz költöttem orvosokra, de a mai napig hiába. Mert hát ugye közvetlen környzetem nem igen partner az egész szenvedésben. Igaz megértem őket, mert bele lehet fáradni egy idő után, csak hát pont még inkább beledöngöli ez a bulimiást mélyen a földbe, önértékelése sárba esik, s akkor neki annyi!
Tudom nagyon nehéz velünk, hisz szeretetigényünk illetve az igény, hogy foglalkozzanak velünk egy normális emberhez képest szerintem százszorosan erőssebb, de ha még van türelmed ne hagyd magára mennyasszonyodat! Szerintem nagyobb szüksége van Rád, mint valaha!
Én csak annyit tudok mondani s egyben kérni, hogy ha mennyasszonyodnak lenne kedve erről beszélni egy ilyennel, mint én akkor keressetek meg! Mert szerintem egy bulimiást az érti meg, aki tudja, hogy mit is jelent annak lenni!
Várom jelentkezéseteket, de addig is nagyon vigyázzatok egymásra!!!
A VH1 zenei tévén láttam egy portréműsort, ez a "Behind the music" sorozat egyik része volt. A Carpenters volt terítéken. Sok nagyon híres daluk van, talán kevesen tudják, hogy ők azok. A topikhoz úgy kapcsolódik, hogy a testvérpárból egyikük, Karen Carpenter anorexiás volt, illetve az lett. Sok szó volt erről a műsorban, a testvére, barátok, menedzser, zenésztársak nyilatkoztak, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni a problémával. A betegség egyik okaként valószínűsítették az igen erős leterheltséget (idegi feszültség), valamint az erre is visszavezethető magánéleti kudarcokat. Ami kitűnt, az az, hogy nem elégséges a szerető családi légkör (szülők, testvér), a barátok noszogatása, sőt, az időszakonkénti orvosi kezelés sem. A műsor, a nyilatkozatok alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy komoly és hosszas környezetváltozás, a feszültséget okozó helyekről, helyzetekből való kiemelés segíthet, természetesen a baráti, társi, rokoni figyelem és törődés mellett.
A történet egyébként szomorú, és megdöbbentő egyben. Karen Carpentert időnként bevitték kezelésre, és rövid ideig tartó látszólagos javulást el is tudtak érni, de végül 7 évvel az első jelek jelentkezése után meghalt. Mutattak sok felvételt a Carpenters karrirjének kezdetéről, atán későbbi időkből, az utolsó évekből is. Döbbenet, ahogy abból a szép nőből egy rémálom vált, egy csont és bőr árnyék. Hátborzongató, hogy a hangja mindvégig ugyanolyan csodálatos maradt.
Pár éve olvastam egy cikket, Albert Györgyi írta, hog yő is hasonlóval küszködött. Nem tudom, talán Nők Lapjában volt (néha beleolvasgatok ilyenbe is).