A napokba rá pillantottam a kondorosi ut végén, a zsilipnél lévő nudira, de ott a kutyát nem merik sétáltatni, a sok homokostól, (féltik az állatot). Az újpesti nudi, a kondorosihoz képpest, egy leányálom!
Egyszer voltam ott, egy esős hideg napon úgyhogy kültéren nem igazán lehetett lenni, bent elég lagymatag volt a hangulat, párok voltak leginkább, a kicsit hideg vizű nagy medencében pancsikoltak, vagy az oldalsó kicsit melegebb diszkrét medencében összebújtak. A szauna szeánszok viszont hangulatosak, vidámak voltak feldobták kicsit a hangulatot. Engem / szóló pasiként, 2 másik ismerős társaságában voltam / nem ragadott magával ezért nem is mentem többször.
Szívesen ;) Tegnap 2 óra körül lementünk sétálni a Gárdonyi nudira (semmi másra nem készülve), örömmel láttuk, hogy több mint 40-en voltak kint - velünk együtt 14 pár volt kint :) Annyira elkapott a lendület (a napsutés is közrejátszott) hogy levetköztünk és majdnem 6-ig kint voltunk ;) Az ott töltött idő alatt (legnagyobb örömünkre) nagyon sok régi ismerős jött oda hozzánk és átbeszélgettük az ott töltött időt. Mindenki (velünk együtt) reménykedik, hogy legalább a mostani állpotában megmarad a strand ;)
Tessék férfiasan elrendezni ezt. Hívd meg a megsértett embereket egy sörre, kérj elnézést tőlük, beszéljétek ki, hogy mi a gond. Ők se hiszem, hogy rosszat akarnának neked, vissza lehet vonni még mindent, komunikaljatok. Szépen beléjük álltál, most tessék elnézést kérni, és beszélni velük. Mind a mudistak vagyunk, tessék emberi módon elrendezni a történetet. Minket mindenki lenez, akkor legalább egymással ne baszunk ki. Tessék megbeszelni személyesen a problémát. Az első lépést neked kell megtenni, hívd meg őket egy adott helyre és időre, a többiek pedig menjenek el, ki kell ezt beszélni, és ha sikerül akkor békét kötni. Legalább egymást ne bántsuk, bántanak minket eleget a prüdek. Tessék lépni és beszélni egymással.