FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Ha három éve változott meg a súlyod és az evési profilod, akkor nagy a valószínűsége, hogy a tartós alacsony súlyodnak is pszichés háttere van. Nem lehet persze kizárni, hogy kialakult valami felszívódási zavar, vagy a tartós stressz miatt rossz az emésztésed, ezt csak orvosi vizsgálat tudja eldönteni. Érdemes lenne először belgyógyászatilag kivizsgálni az emésztésedet (nincs-e felgyorsulva az anyagcserét, nem rossz-e a felszívódásod stb), és utána el kellene menni egy evészavar szakemberhez, akivel átbeszélnéd az egészet, ha szülkséges. Érdemes evési naplót is vezetni, amiben minden nap pontosan beírod, hogy mit, mennyit, hol, milyen helyzetben eszel, és átnézve lehet jó tanácsokat adni, hogyan változtass az evési szokásaidon, hogy hatékonyabb legyen a táplálékfelhasználásod.
Kedves Tamás,
örülök, hogy van végre ilyen topic, itt talán hasznos tanácsot kapok.
Ha jól gondolom, orvosi értelemben nem vagyok sem anorexiás, sem bulimiás, fiú vagyok (26) és nem vagyok homokos.
Mégis evési zavaraim vannak, testsúlyom viszont aggasztóan kevés. 187 cm-es magasságomhoz kb állandó 67-70 kg párosul, és mindenféle probálkozásom ellenére sem tudok komolyabb súlyt magamon tartani. Néha, ünnep adta nagy kajálások esetén felszedek 2-3 plusz kilót, de két nap alatt visszaállok, bár a gyomrom alaposan kitágult. Hozzá kell tennem, hogy a dolog kb 3 éve tart (azelott 77-80 kg voltam), akkor egy elég nehéz, deprós és zurzavaros korszakot éltem. A dolgok azóta rendben vannak félig-meddig, sok munka, hajtás, stressz, ritka étkezések (mivel nem láttam eredményét a rendszeres étkezésnek), és néha étvágyfokozó "ajzószerek".
Nem tudom, hogy pszichés vagy egyéb orvosi eredtu a problémám, ezért nem is tudom, melyik úton induljak.
Most ennyi, várom válaszod.
Az evési zavarokat csak az elmúlt 20 évben kezdte "komolyan venni" a hivatalos orvostudomány. Lady Diana közismert bulímiája óta már nem ciki arról beszélni, hogy a súlyos diéta, a hányás és falásrohamok bizony nehezen leküzdhető problémát jelentenek. Napjainkban a testsúllyal való foglalkozás nem elsősorban a kövérség testi betegségeket okozó ismert rizikója miatt gyakori, hanem inkább a média, divatmagazinok által sugallt "elfogadott" testképhez való igazodás az, ami komoly diétára, fogyókúrára sarkall legtöbbünket.
Az evési zavarok közül az anorexia nervosa és a bulímia a leggyakoribb. Az anorexia nervosa-s egyének súlyos fogyókúrával, testedzéssel mindent megtesznek azért, hogy testsúlyuk nehogy a korra és testmagasságra vonatkozó minimális testsúlynorma felett legyen, emiatt súlyosan soványak. Ezek az emberek látható soványságuk ellenére folyamatosan attól rettegnek, hogy elhíznak. Általában a környezet tiltakozása ellenére túlsúlyosnak tartják magukat, vagy pedig úgy érzik, hogy valamelyik testtájuk túl kövér, még akkor is, ha nyilvánvalóan soványak. A nők esetében ebben a stádiumban általában elmarad a menstruáció.
A bulímiás páciensekre ugyanígy jellemző, hogy állandóan aggodalmaskodnak az alakjuk és a testsúlyuk miatt, azonban szigorú diétájukat kontrollálhatatlannak megélt falásrohamok szakítják meg, amikor is nagy mennyiségű ételt fogyasztanak el rövid idő alatt. Rendszerint önhánytatással, hashajtó vagy vízhajtó szedésével, testedzéssel próbálják a falásrohamok utáni bűntudatban testsúlyukat csökkenteni.
A fitnesz klubok, testépítő szalonok tele vannak testképzavaros, evészavarban szenvedő, magukat önkínzó módon, lassan tönkretevő fiatalokkal, akik néha nem is tudják, hogy milyen betegségben szenvednek. Ma már pszichoterápia és/vagy gyógyszeres kezelés segítségével ezek a zavarok sikerrel gyógyíthatók.
Ha a témában olyan problémája, dilemmája, kérdése van, amelyet másokkal is megosztana, várom hozzászólását. Amennyiben gondjait nem akarja nyilvánossá tenni, írjon nekem magán-emilt.
Nem, nálam nincs önhánytatás. HÁLA A JÓ ÉGNEK. Nem is érzek vágyat rá. Összesen annyi, hogy ha sokat eszem, és már tele vagyok, és még kívánok enni, nem jó szó, még muszáj enni, akkor iszok egy jó adag jeges vizet. A prozac valamnnyit segít, azt hiszem. Meg próbálom magamat nagyon figyelni, hogy mikor jön rám jobban a hoppáré.
Szia!
A purgálás annyit mint, önhánytatás
Ismerős, amit leírtál. Nálam már az a baj, hogy nem tudok változtatni, annyira a mindennapjaimmá vált. Bármennyire is kibirhatatlan a helyzet számomra, akkor is abban a bizonyos pillanatban nincs megállás.
Ha még az elején vagy, akkor próbálj meg küzdeni, mert akkor még van remény, de ha már több éve benne vagy, eljutsz oda, ahová én, s azt nem kivánom Neked!
Vigyázz magadra nagyon!!!
Én is prozac.
Mi az a napi 10-15 purgálás? Nálunk a beöntést hívták úgy.
Én talán nem élem meg ennyire drámaian a helyzetet, mondjuk úgy hogy kényelmetlen. És az a felfedezés, hogy ez betegség és nem az én jellemhibám, sokat javított az "én"-képemen. Persze most meg az a veszély, hogy nem akarok kürdeni, mert hát ez úgyis betegség. Kicsit ördögi kör.
Ne hálálkodj könyörgöm, ez a minimum.
Most nincsenek nálam a számok, de ha felhívod a Kék Vonal ingyenes számát,
0680-505-000, és elmondod, hogy mi a gond, nagyon sok telefonszámot és
címet fognak adni neked.
Sok sikert, és vigyázz magadra. :-)
Kedves Bluemoon!
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!!!
De sajnos nem hiszek benne nagyon, hogy gyógyítható, hisz már 7. éve "üzöm az ipart", de valahol mindig elcsúszom s akkor annyi. Meg hát az is rossz, hogy olyan helyen élek, ahol a táplálkozási zavarok kezelésével nem igen foglalkoznak.
Ezért, ha tényleg tudsz valami segitséget kérlek írd meg. Én már mindenre elszánt vagyok, csak már szabadulhassam ettől a kíntól.
Köszi mégegyszer.
Köszönöm, hogy nem hagytál válasz nélkül.
Valahogy nálam is így kezdődött. Én is azért mentem el orvoshoz, hogy írjon fel valami fogyasztószert, mert már nem birom tovább ezt az evés/ nem evés állapotot. Ő erre mondta, hogy ... azt nekem, irány a dili-doki. Mondtam, hogy köszönöm szépen, de hát azért már csak nem megyek oda. De hát múlott az idő, én meg a hónapok közepére már kifogytam a keresetemből, mind elzabáltam... S hát így én is rájöttem, hogy ennek nem lesz jó vége, na meghát kedves szüleim keményen csesztettek. Egyre inkább magamba fordultam és csak falás körül forgott - forog mai is sajnos - minden gondolatom.
Szerintem a mai napig nem fordultam volna orvoshoz, hogy ha nem lenne apukámnak egy pszichiáter ismerőse, aki egyszer csak eljött hozzánk. S én rögvest kaptam az alkalmon és kértem tőle egy időpontot. Ez volt '95.októberében. Azóta már rengeteg minden történt velem, de sajnos változást nem észleltem. O.k.- ne legyek telhetetlen - , kisebb változások észrevehetőek, de a lényeg az evéstől való függőségem nem változott. Sőt inkább, hogy mindenki, főképpen én jobban figyelek magamra, a napi 10-15 purgálást teljesítem.
Ilyenkor gondolom, hogy miért nem lehetek másban is ilyen klasszis, mint ebben a szörnyű harcban. Rengeteg gyógyszert is megettem már ez idő alatt, de ami úgy ahogy bevált az a Prozac. Ezen gyógyszertől legalább nem bőgöm nap, mint nap.
Bocsika, hogy ennyire bőre eresztettem el magam, de annyira, de annyira ... szörnyű az egész!!!
Mégegyszer köszönöm, hogy írtál.
Nálam valószínű, hogy mellesleg rendes depreszsió (is) van, mivel az összes egyéb tüneteit nagyjából produkálom. (állandó ólmos fáradtság, totál nemtörődömség, stb, hosszú lista) A gyógyszer ezeken szinte pillanatok alatt segített. de a terápia biztos jó. MIlyen csoport volt ez? Hol?
Az alábbiakban írtam már magamról és hogy terápián múlt el a kényszeres evésem. Amit magadról írsz az kényszeres evés tüneteit mutatja. Tudom jól milyen rossz ez az érzés, hiába próbáltam fogyni, mindig zabálás volt a vége. Iszonyú volt, az önbizalmam egyenlő volt a nullával, akaratgyengének tartottam magam.
A csoportot vezető pszichológusnő szerint az antidepresszánsok nem oldanak meg semmit, tünetielg sem jók, a bajok gyökeréig kell lemenni. Azt kell megszűntetni és rögtön (!) elmúlik a kényszeres evés. Nálam legalábbis így volt. Nagyon jó volt és sokat segített a csoport és az is, hogy beszélgethettem hasonló gondokkal küszködő emberekkel. Megmutatták, hogy nem jellemgyengeségről van szó, hanem lelki eredetű problémákról, amit meg lehet oldani és amiktől nem vagyok "csökkent" értékű. Mióta megoldódtak a problémák olyan mintha újjászülettem volna. Képes vagyok napi 5-ször 2-300 kcal kaját enni és nem vagyok éhes, sőt élvezem is az ételt. Annak idején magamba tömtem mindent, de mégsem volt elég. A problémák elől menekültem, de ez nem volt tudatos. Éppen ezért estem kétségbe, nem értettem, mi történik velem, mivel előtte sikeresen fogyókúráztam többször.
Te tényleg beteg vagy? Nem tudod, hogy hova lehet fordulni? Ha gondolod, én tudok adni neked címeket, ahol tudnak neked segíteni.
Ez gyógyítható betegség. Ne keseredj el.
Nehezen tudom beazonosítani hogy mióta, mert azt hittem, hogy egyszerűen nincs akaraterőm visszafogni magamat, mint az a sok ember aki vígan fogyózik, 10-20-30 kg-kat fogynak, én meg ha nem is rohamosan, de lassan híztam, mert a hűtőszekrényt minden este magamra borítottam. Mondom elmegyek a körzetihez valami étvágycsökkentőért, most már annyi féle van, legalább a kezdő löketet adja az meg. A doktprnéni meg beutalt mindenféle kivizsgálásra, többek közt pszichiáterhez. Az az tovább kérdezgetett, és azt mondta BINGÓ, ez depi.
Természetesen rendszeresen kell orvoshoz járni, az antidepresszáns nem multivitamin, hogy csak úgy kilóra kérjem a patikában.
realdoko,
Én is hasonló tünetekkel mentem orvoshoz (evés-hánytatás nélkül) most antidepresszánson vagyok, mert ez a depi egyik tünete. Valamennyit használ.
W
Köszönöm szavaidat!
Az első ember vagy szinte, aki mellettünk áll ki. Még sosem hallottam ennyire empátiás mondatokat. Köszönöm! Teljes mértékben igaz, hogy aki nincs benne, nem tudja, hogy milyen szörnyű így élni. Mert ez kész rémálom!
Barátnőd nem akar olyanokkal találkozni, beszélgetni, aki ebben a bűvkörben él? Mivel én is már több éve őrlödöm ebben a mókuskerékben számomra is nagyon fontos lenne, egy megértő sorstárs. S hátha egymásnak tudnák segíteni! Hisz tudom, hogy olyan értékei lehetnek barátnődnek, amit vétek e szörnyű "kór" mögé rejteni.
Ha tudsz maradj mellette! Tudom nagyon nehéz, de vigyázz Ő rá!!!
Szia!
Örültem piszkosul, amikor olvastam írásodat! Irigyellek, hogy Te már nem félsz az étkezésektől!
Ha szabad kérdeznem; hová jártál csoport fogalalkozásra? Ha van időd írj egy kicsit magadról kérlek szépen!!!
Előre is köszönöm!
Nem. A bulimia vagy bulemia a kronikus evesrohamok utani kenyszeres onhanyatas, az anorexia nervosa psziches eredetu kenyszeres sovanysag. Az anorexias eszik is sokszor rendesen,megis fogy. 20 evesen voltam anorexias, 42 kilora fogytam le.A vesesullyedesemet csak muteti uton lehetett helyrehozni. De minden ok, jol vagyok mar hosszu evek ota.nekem orvosi segitseggel, de gyogyszerek nelkul sikerult kimasznom a godorbol. Nem volt konnyu dolog.
Egy nekem nagyon fontos ember másfél éve van benne, alig tudja valaki, a saját anyja sem például.
Asszem nagyon jól ismerem a témát, olvastam is róla mindent.
Annyit akarok csak mondani, hogy ez a "kövérnek érzi magát" móka az elején van, de sokszor teljesen lényegét veszti. Az én drága ismerősöm magasról szarik már arra, hogy hány kilo vagy milyen az alakja (egyébként nagyon izmos, szép alakja van, de ez halál mindegy), egyszerűen nem bír szabadulni, retteg, ha kaját lát, már halál ideges, vagy koplal vagy zabál, és hánynia kell.
Rengeteg alverzióját találtuk meg a bulimíának, jómagam ugyanolyan zabálási rohamokat csináltam, de soha nem okádtam, helyette a zabálási roham után pár napig nem ettem egy falatot sem, majd a pár napos éhezés és rettegés után újabb kontrollvesztéses állatias falás.
Embertelen volt, úgy érzem, az őrület határán voltam, pár hónapig tartott, mert szerencsés gyerek vagyok.
Persze a gyomrom totál kikészítette. Hálát adok a sorsnak, hogy nem kezdtem el hányi.
A kilok rég nem számítanak. Nem számít semmi, csak a betegség és a rettegés.
Senki ne merje kiröhögni, ha nem tudja, miről van szó.
Lehet, hogy tudok valamiben segíteni...
Én is ebben a betegségben szenvedtem több mint fél évig, borzalmas volt.
Ebben az időben 12 kg-t híztam, amitől egyre rosszabbul éreztem magam.
A baj egyértelműen lelki eredetű. Az utolsó hónapokban terápiára jártam. Ez egy csoport, amit kényszeres evéssel küzködőknek hozott létre a pszichológus. Kb. 3 hónapja jöttem helyre lelkileg a csoportban tanultak hatására. Azóta 8 kg-tól szabadultam meg viszonylag könnyedén, már nem kín az evés! Magammal is egyre jobban kibékültem.
Kérdezzetek, ha tudok, szívesen segítek!
Keresem azok jelentkezését, akik evészavarosok, akik számára az evés egyben a gyönyör, mámor s kín egyben, s akik úgy érzik egyedül vannak!
Segítsetek sorstársra találni!
Előre is köszönöm mindenkinek!!!
