FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Nekem olyan az evés, mint valami drog. Beveszem és abban a pillanatban olyan, de olyan jól érzem magam! Sajnos csak abban a pillanatban, utána vált a lelkiállapot - és borzalmas érzés lesz a nagyszerűből.
Nyugtató az evés? Vagy szeretetpótlék? De elragadja azokat is, akik szeretnek és akiket szeretnek...
Nem lehet, hogy abból indult ki ez az egész, hogy mi nem fogadtuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és azóta is képtelenek vagyunk erre? Vagy ti elfogadjátok magatokat? Én szeretnék másmilyen lenni, ugyanakkor senkivel sem szeretnék cserélni, nem ismerek olyan embert, akinek a bőrébe bebújnék - mégsem vagyok elégedett magammal...
Nekem a tanulás szarul megy. Okos vagyok és mázlista, kizárólag így vannak meg a vizsgáim. Nem szoktam ugyanis tanulni. Vagy mezei lustaság vagy az elegánsabb koncentrációképtelenség az oka.
TÉNYLEG nem tudom.
És nagyon vékony voltam kis koromban, ritkán ettem, akkor is csak ha éhes voltam, akkor is keveset, amíg az éhség meg nem szűnt.
Elég érthetetlen ez az egész.
Nekem úgy tűnik, teljesen megszűntek a rohamok. (Vagy kopogjam le?) Igazából egyfolytában ennék, de valahogy meg bírom állni (tulajdonképpen hetek óta teljesen, de már az elmúlt fél évben a közepénél, tehát a rosszul lét előtt meg tudtam állni).
Tegnap ettem egy croassiant-t és iszonyatosan bűntudatom lett. Hihi.
Ez a tanulás kérdés nehéz.
A bulímiás ismerősöm, aki iszonyúan benne van ebben a betegségben... ő nagyon jól tanul az egyetemen.
Tulajdonképpen... néha azt érzem, mi önmagunkat gyűlöljük és ez az egész önbűntetés. (A bezabálás, amit rosszullét és bűntudat, "háj", stb. követ). Nem tanulni vagy tanulni...
nem tanulni: omoljon össze csak minden
tanulni: szenvedj, tanulj... ?
akkor még néhány kérdés. Írtam, hogy én egyáltalán nem voltam evéscentrikus gyerekkoromban (tehát pubertáskor előtt), az ételek hidegen hagytak.
most is hidegen hagynak, és lényegében az a fogalom, hogy "gourmand" a lehető legkevésbé illik rám.
tehát az önjutalmazásnak itt talán nem közvetlenül az étel révén megszerezető élvezet az értelme.
egyébként a többiek beszámolójából is kderül, hogy még véletlenül se finom ételeket esznek, és nyilvánvalóan nem élvezetből esznek. a csoki példa itt félrevezető lehet.
de ha nem az, akkor micsoda?
szimbolizál valamit az evés?
és akkor még egyszer: miért a szénhidrátok?
feltétlenül meg fogom nézni a könyvet, ami ajánlott.
engem szoptatott anyám kilenc hónapig, amit később, depressziós korszakomban egyszerűen elképzelni se tudtam (mármint hogy én "ebből a szörnyű nőből táplálkoztam").
gyerekkoromban viszont válogatós voltam (és ebből a szempontból a nagymamák elkényeztettek), nem ettem meg, amit nem szerettem, és a legtöbb ételt nem szerettem.
emlékeim arról vannak, hogy kedvenc nagyanyám (az egyetlen, akivel jó kapcsolatom volt a családban), könyörög, hogy egyek, de én nem eszem.
Engem nem szoptatott a mamám, tápszert kaptam. Gyerekként viszont nem érdekeltek az ennivalók, még a csoki sem, a mikuláscsomagból még húsvétra is maradt.
Emlékszem, hogy egyszer a szüleim egy távolabbi ismerősről beszélgettek, hogy X. néni eléggé túlsúlyos, pedig szegény időnként kihányja a tortaszeletet, amit megevett. Ezen én akkor teljesen ledöbbentem, nem értettem X. nénit. Ha úgyis kihányja, akkor minek eszi meg??? Most már együttérzek vele...
Caff: Egész éjszaka nem aludtál? Az tényleg nagyon fárasztó. Ha lefekszel este, nem tudsz elaludni, fel kell kelned enni? És ha valami jó kis nyugtató teával bújsz ágyba? Vagy egy kis pohár meleg tejjel? Állítólag ezek altatnak.
Ami az előadásokat illeti, próbálj meg valakivel összeállni, és járjatok együtt az órákra, akkor kevésbé tudsz ellógni, mert előtte is magyarázkodnod kell. Én mindig tartottam magamnál almát és sokat ittam, hogy ne érezzem magam éhesnek. A vizsgaidőszak egy kicsit rosszabb volt, mert akkor végig otthon kellett ülni és koncentrálni, ami nem volt egyszerű feladat. Ezért sokszor a barátaimhoz, vagy könyvtárba mentem tanulni. Persze így meg hiányzott az otthoni nyugodt környezet, sehogy sem volt jó. Nagyon szurkolok neked, hogy sikerüljön kilábalnod az evészavarból!!! (Én tegnap is jól bezabáltam. De legalább tudom, miért - halálosan éhes voltam, mert nem ettem eleget. De ha van egy-egy jó nap, az már haladás.)
Nem azt jelenti, hogy valaki az első szénhidrát bevitelnél megnöveli a vércukor szintjét, hogy akkor már abba is marad a roham, hiszen a falásrohamnak ez csak az egyik kiváltója lehet, és nem mindig ez van túlsúlyban az okok között. Általában a pszichoanalitikus elméletek szerint a kora kisgyermekkortól borul fel az étkezéshez való viszony, és maga az evés rítusa válik önjutalmazóvá, a korai anya-gyerek kapcsolat elmaradt hiányosságait szimbolizálandó a biztos pont (pl. a szptatás) megnyugtató erejével hat.
A szorongásoldók tehát elsősorban ezért nem hatnak mindig a falásroham megelőzésében (de egyébként csökkenthetik az előzők miatt a gyakoriságát), mert nem mindig a szorongás váltja ki a rosszullétet, hanem sokkal bonyolultabb, mélyen rögzült okai vannak annak, hogy az evés ilyen központi feszültségoldó, önidentitásképző helytre került a személyiségműködésükben. Részletesen erről jól lehet olvasni Dévald Péter: Öndestruktivitás evészavarokban című korábban már ajánlott könyvében. Egyelőre ennyi jut eszembe, ha valamit kihagytam volna írjatok.
Azt találom furcsának, hogy ÉPPEN a szénhidrátokra támad az embernek "farkas"éhsége, vagyis olyan éhség, ahol az evést nem követi az evéskényszer enyhülése (mert éhségről nem is feltétlenül van szó), hanem inkább fokozza.
Úgy értem, ha a szénhidrát fél perc alatt az agyban van, akkor az agy elvileg megkapja a megfelelő feedbacket, és kiadhatná a szervezetnek a parancsot, hogy álljon le a táplálkozással. "Elég, jól laktam."
Ennek az ellenkezője történik, a szénhidrát bevitel - az első szelet kenyér vagy csoki - nem csökkenti, hanem növeli a vágyat a további szeletek után.
Amikor az éhség nem bulímiás, akkor a feedback működik, és az ember jóllakottnak érzi magát, nem akar tovább enni.
Szóval miért eszik a bulímiás? (Mert hogy miért hány, stb., az egyszerűbb.)
Ha a bulimia szorongáscsökkentő "önterápia" (ez egybevág a saját élményeimmel), akkor egyszerű szorongásoldók adagolásával nem csökkenthető a kényszerérzet?
A szénhidrátok túlzott fogyasztása valóban gyakori bulímiában, ennek az oka, hogy ez az a tápanyag, aminek a leggyorsabb a felszívódása, és az agy közvetlenül tudja felhasználni, glükóz formájában. Azaz, ha megeszünk egy fagyit, abból a cukor (ami az agyasejtek kerozinja) fél percen belül a véráramon át bejut az agyba, mig más táplálékok esetében (fehérje, zsírok) ez többszöri átalakuláson keresztül történik, és sokkal lassabb. Más oka is van a szénhidrát fogyasztás preferenciájának: a bulímiások étrendje nagyon rapszódikus, az evési naplók alapján a legjellemzőbb a hosszú koplalások (vagy relatív éhezések) és hirtelen falásrohamok váltakozása. A vércukorszint csökkenése élettanilag szorongással is jár, emiatt ennek gyors megszüntetése jutalmazó szereppel bír. Vannak akik reggel egészen addig feszültek és rossz a hangulatuk, amig nem isznak egy cukros kávét, vagy nem esznek valamit.
A bulímiának van ún. kényszerspektrum hipotézise, amely szerint a falásroham visszatérő, rituális, de énidegen cselekvés, amely a szorongást csökkenti. Ezért a bulímia viselkedésterápiájában használunk olyan viselekdésterápiás elemeket is, amelyeket elsősorban a kényszerbetegség terápiájában fejlesztettek ki (pl. ingerexpozíció- válaszmegelőzés technika: ilyenkor egy falásroham után (ingerexpozíció) egy kontroll személy jelenlétében megakadályozzák a hányást (válaszmegelőzés), és egy idő után a szervezet megtanulja elviselni a szorongást, ami ilyenkor fellép, és aztán megszünik). Paradox technikák is jól alkalmazhatók, pl. előírásszerüen, napi kétszer kell hányni evés után (ez általában ahhoz vezet, hogy a páciens egyszer sem tud hányni, mivel tudatosan sokkal nehezebb - de ez is a cél).
Én mindig beleírom a naplóba a tanulságokat is. (pl.: úgy éreztem, hogy túl sokat ettem, aztán később kiderült,hogy mégsem, mert 2 óra múlva már igen éhes voltam stb.)Így a hibákból is okulok (vannak még hibák, sajnos).
Én épp egy hete irkálom a kajákat. Mik volnának az új instrukciók?
Kedves doki, mi lehet az oka, hogy főleg a szénhidrátokkal van a baj? Nekem is pontosan ez volt a tapasztalatom: kenyér, keksz, cukros dolgok.
És miért érez az ember kifejezett fizikai kényszert az evésre - többen is írták, hogy remegnek, olyan gyorsasággal esznek, hogy szinte megfulladnak, stb. Úgy eszik a bulímiás, mint ahogy a fulladozó levegőt vesz.
Ez mivel, milyen pszichológiai vagy fiziológiai jelenséggel magyarázható?
Ha valaki komolyan vezeti az evési naplót, egy-két hét után lehet új instrukciók szerint vezetni, amit szívesen elmondok, ha leírjátok, hogy ki vezeti közületek, és van-e rá igény.
Szóval nem kell attól félnem, hogy fogyatékos kisbabának adok életet a bulimia miatt. Mondjuk a vetélés, a kis súly meg a koraszülés is elég kockázat - úgyhogy igyekszem javulni.
Kedves kis kőevő,
ez a gondolat engem is foglalkoztat(ott).
Különböző adekvát források (pszichiáter, nőgyógyász, szakirodalom)
szerint az evészavaros nők gyermekei általában az átlagnál jóval alacsonyabb
súlyúak - mint Eszter példája is mutatja.
Ami meglepett, hogy valaha evészavarban szenvedett nők másoknál gyakrabban
vetélnek el, akkor is, ha testsúlyuk és testzsír szintjük megfelelő.
Érdekes volt olvasni arról is, hogy terhesség alatt a bulímiás tünetek tartósan
javulnak.
Azt viszont nem tudom mi történik, ha a korábban evészavaros anyára
ismét rátör anorexiás/bulímiás periódus.
Nemcsak genetikai hajlamot, hanem ráadásként még negatív szocializációs
környezetet is "biztosítva" neveli a jövő újabb evés (vagy egyéb) zavaros
generációját ?
én szültem egy gyereket, nagyon kis csinos és okos, de 2,1 kg-val született, időre.
én is viszonylag kis súllyal születtem, a hugom is, és a hugom gyereke is, de ez a 2,1 alacsonysági rekord. a fiam méhen belül sorvadt volt, a placenta működési zavarai miatt.
mindamellett nyilván genetikai okai is vannak. nem tudok róla, hogy volna összefüggés a bulímiával.
bulímiás koromban nekem elmaradt a vérzésem, de előtte is és utána is szíre-szóra teherbe estem, sajnos.
Kiskőevőnek: A gyerek egészséges világrahozatalát nem befolyásolja a bulímia, általában azonban igaz, hogy azoknál a bulímiásoknál, akiknél menstruáció kimaradás is jelentkezik, vagy rendszertelen a menszesz (ami az anorexiában szinte mindig megvan a nagynmértékű soványság miatt) gyakran vezet ahhoz, hogy nem tud teherbe esni az illető. Tartós menszesz elmaradás ivarérett korban nem kedvez a méh kifejlődésének és hosszútávon (évek) akár meddőséghez is vezethet, de gyakran előfordul, hogy a méh is kisebb lesz, nem fejlődik olyan jól, mint ami az életkornak megfelelne, emiatt a megtermékenyített pete is nehezebben tapad meg benne. Általában azonban, ha már a megtermékenyítés sikerült, nincsa nagy baj, persze egy kisebb méretű méh esetében nagyobb a koraszülés kockázata. A menszesz elmaradás oka az evészavarokban általában kettős, egyrészt a szervezet zsírtartalma a diéták miatt nagyon lecsökken, és a női hormonok (amelyek a ciklusért is felelősek, ösztrogén, progeszteron), nem tudnak nagy mennyiségben raktározódni, ugyanis ezek zsírban oldódó, és a szervezetben ott raktározódó hormonok. Másrészt pszichoszomatikus okai is vannak a dolognak, ugyanis evészavarokban a leggyakoribb tünet a testképzavar, önmagunk el nem fogadása, a nőiséggel való baj, elégedetlenség, ami gyakran áttételesen megfosztja az evészavaros nőket a menszesztől is, vagy legalább is megzavarja azt.
Aggaszt még egy dolog. Egyelőre nem tervezek kisbabát, mégis itt motoszkál az agyamban egy ezzel kapcsolatos gond, aggódom a jövő miatt.
Azt olvastam, hogy a terhesség alatt a bulimia bizonyos hormonok termelődése, meg az akkori lelkiállapot miatt megszűnik, és a szülés után jön újra elő. Általánosnak mondható-e ez? Mit tudsz erről, Tamás?
Ha én a mostani helyzetemben teherbe esnék (Isten őrizz, de ha mégis), akkor kárt szenvedhetne-e a magzat amiatt, hogy mondjuk az elektrolitháztartásommal gond van, vagy van egy kisebb vitaminhiányom (nem hinném, hogy komoly vitaminhiányom volna, kórosan sovány sem vagyok). Tehát: bulimiás nőknek születhet-e sérült kisbabája? Volt-e már erre példa? Mit mondanak az ezzel kapcsolatos tapasztalatok? Külföldön biztosan felmérték ezt már.
A Farkaséhség kifejezetten önsegítő könyv, arra való, hogy a segítségével egyedül kilábalj az evészavarból. Én nagyon jól megírt könyvnek tartom.
A Tamás által említett, nemrég kiadottat nem ismerem, remélem, még lehet kapni (hátha van benne valami új, valami plusz).
Caffeine, próbáld ki a naplót! Az említett könyv ezzel kapcsolatban sok hasznos tanáccsal szolgál, remélem, sikerül beszerezned.
Egek, én nem gondoltam, hogy a terápiában is ennyire lassan halad előre az ember. Ugyanannyi időbe telik a kilábalás, mint amennyi ideig benne volt az ember? Akkor még áll előttem néhány hét.... haha. De esküszöm, már haladok! El tudok jönni úgy a péksüteményes előtt (útbaesik vagy 5 hazafelé) már 3 napja, hogy oda sem nézek.
érdeklődéssel olvastam a leírásod, valóban tipikus. A prognozissal kapcsolatban el kell, hogy szomorítsalak: általában megerősíteni tudom azt a tapasztalatot, hogy ha valaki nem tud egyedül leszokni a bulímiáról, (ez egy- két éven belül kiderül), akkor legalább annyi időt kell eltöltenie a terápiában az első szekemberhez fordulás után, mint amennyi a bulimia kialakulása óta tart.
Az idézett könyv egyébként Cooper: Farkaséhség című könyve, de ajánlhatom még Túry Ferenc dr. könyvét (medicina) az Evési zavarok és terápiája címmel(most jelent meg) Dr. Szabó Pállal közösen, és Dévald Péter: Öndestruktivitás az evészavarokban című munkáját (1993, főleg könyvtárban).
Jaj, drágák!
Annyira egy cipőben járunk, nevessek vagy sírjak?
Mennyire ismerős ez! Ismerős a lekvár is, az éjjeli 3 is, ismerős bemenni úgy előadásra, hogy vagy éppen még rosszul vagyok az éjjeli evéstől, vagy pedig már eszeveszettül korog a gyomrom, és semmi mást nem szeretnlk, csak lefeküdni és aludni és fel nem ébredni többé.
Farkaséhség? Ez milyen könyv? Én nem ismerem.
Amúgy ez a dömpingszerűen elkezdett mozgás... hát én járok heti két kung fu edzésre meg időnként futok, ilyesmi, de sajna ez nem befolyásol semmit ebben az egészben.
Ráadásul a koplaló időszakokban többször mentem éh gyomorral edzésre, s többször zuhant a vércukor szintem úgy, hogy nem láttam, majdnem összeestem és le kellett ülnöm (ez persze mindig baromi kínos volt egy tradícionális kung fu gyakorlatozáson).
Mostmár eszem edzés előtt, ha törik, ha szakad.
Felfogom a 8 kilo többlet "súlyosságát" (jaj, de szellemes vagyok ma), nekem ugyanez a problémám. Hogy egyek normálisan, ha dagadt szarnak érzem magam? Én most azt csinálom hetek óta, hogy én is írom, mit eszek (ez iszonyúan viszi az embert, hogy este le KELL írnia), és én feleannyit eszek, mint "kéne", azaz lassan fogyok is. Ha ilyen ütemben megy tovább, még minimum egy hónapig így folytatom (inkább tovább), abban reménykedem, hogy ezalatt normalizálódik kissé a dolog, s könnyebb lesz normálisabban enni. (Bár nálam a normálisan evés MINDIG hízásal járt).
Szerintem írd te is.
Még valami: én egyfolytában Cola Light-ot iszom. Szerintem ez tioikusan bulímiás szokás, hihi.
A baráti körömben ketten vagyunk lányok, mindketten hasonló problémával étkezés terén, plussz van egy csapat fiú, nagy részüket kiskorom óta ismerem, nagyon szorors barátságok. Persze bulímiáról sose beszéltünk velük, pedig minden másról igen. Szóval annyi a történet lényege, hogy mi ugye évek óta nem iszunk cukros üdítőt (meghalnék, ha sima kólát kéne innom, annyira röhej). És pár hónapja észrevettük (ez olyan szomorú és vidám egyszerre, olyan átkozottul megható, félelmetes), hogy mindig mindenhol cola LIGHT-ot rendelnek nekünk, s ha vesznek valami üdítőt, akkor is mindig. És ezt bármilyen kommentár nélkül.
Vajon mennyit fognak föl az egészből? Atyavilág.
Sőt, ha valamelyiküknél kávézom, akkor szó nélkül előhalássza a mamája által titkos fiókban tartott édesítőszert.
Na, most kész vagyok, teljesen meg vagyok hatva, hogy ezt felidézem. Hihi.
Kedves Caffeine, mielőtt Tamás válaszol, én is leírom a magam tapasztalatát. Azt nem tudom, HOGYAN LEHET kimászni ebből az egészből, mert még én is benne vagyok, de azt igen, hogy HOGYAN NEM LEHET.
Én olyanformán csináltam végig az egyetemet, ahogyan te most élsz. (Elvégeztem, egész jó eredménnyel, kész csoda.)Amióta ezt a topicot nézegetem, azóta jöttem rá, hogy én eddig egyáltalán NEM HATÁROZTAM EL TELJES KOMOLYSÁGGAL, hogy véget vetek ennek. Mindig úgy voltam vele, hogy majd ha leadom még ezt a néhány kilót, majd ha vége lesz a vizsgaidőszaknak, majd ha... Azt hozzáteszem, hogy így nem lehet kilókat leadni, nekem akkor volt a legtöbb túlsúlyom, amikor a leggyakrabban hánytam. Ördögi kör! A topic elején ajánlotta - talán Tamás - a Farkaséhség c. könyvet. Olvasd el. Szerintem több helyütt kapható, én könyvtárban is láttam és az egyik Libri könyvesboltban is.
Két tipp röviden:
1. elhatározás, hogy VÉGE, és sosem csüggedés (mert sokáig nincs vége persze)!!
2. Egyél, sose koplalj! Vannak kis kalóriatartalmú ételek, amiből bátran ehetsz szinte akármennyit, nem tudom, ezek téged laktatnak-e, de én egész jól birom egy jó adag almával, répával, uborkával, párolt zöldséggel, mozarella sajttal, stb. Ezek nem hízlalnak, a koplalás ellenben totális túlevést okoz.
3. Ha nem megy egyedül - és ezt már a többiek mondták itt nekem - akkor szakember...
Halogatni nem érdemes, évekig benne maradsz, ha nem lépsz, azt mutatja a legtöbb példa.
Ezeket a tippeket magamnak is írtam, megerősítésképpen. A harmadik napon tartok az étkezési naplóval, eddig sikeres (hány nap is van egy évben? És egy életben?)
Szia Kis kőevő.
Azért annyira ne tisztelj. Nekem a tejbegríz volt a specialitásom. Aztán mikor elfogyott a dara, akkor tejbeliszt. Ha tej se volt, akkor egész lazán vízbeliszt cukorral meg hasonló nyalánkságok, amiktől tiszta pillanataimban undorodtam volna.
Ma ettem kenyeret, az öcsém pont betévedt a konyhába.
HAHA.
Realdoko, köszi a tippet, az, hogy te ezt be tudtad tartani, azt jelenti, hogy egyáltalán nem állsz olyan rossz szinten. :) Amit korábban írtál, az elég nyomasztónak tűnt, az viszont, hogy be tudsz tartani egy fogadalmat, szerintem már óriási dolog! Én most, hogy elkezdtem irogatni, mit eszek meg, gyakorlatilag fogadalmat vállaltam arra, hogy NORMÁLISAN eszek, tehát nem sokat, nem keveset. Ez elvileg ki kellene,hogy zárja a nagy zabálásokat, de sajnos sejtem,hogy nem fogom kibírni örök életemre nagy bekajálás nélkül mostantól fogva. Szóval nálam egy fogadalom még nem megoldás, sajnos megszegem.... Bár ez a kenyeres még könnyebb, meg stresszmentesebb, mint egy szélesebb körű tilalom. Egyébként én is szeretem a kenyeret, de mindent megeszek, amit találok otthon (boltba én sem megyek le, ezért igyekszem nem túl nagy készletet a kamrában tartani, de valamennyit muszály), száraz zabpelyhet vízzel és cukorral, vagy főtt tésztát magában, ha más nincs.
Egyébként nem éjjel történik ez a dolog, hanem estefelé, amikor hazaérek, más meg még nincs otthon.
Kellemes délutánt mindenkinek (nagyon szépen süt a nap), üdv.:
kis kőevő
Kedves Tamás!
Köszönöm a segítséget, bár sajnos nem hiszem, hogy el fog menni, de majd meglátjuk.
Kis köevő! Azt írtad, esténként jön rád főleg a zaba roham. Nekem volt egy fogadalmam, amivel kicseleztem saját magam.
Szóval én észrevettem, gyakorlatilag mindig kenyérrel történt a dolog, de abból irdatlan mennyiségek. Na most a fogadalom összesen annyi volt (de ez abszolút működik), hogy kenyeret kizárólag akkor ehetek, ha más is van a szobában. Inenntől kezdve megszűntek az éjjeli fél vekni kenyér benyomásai, de ha képtelen vagy megállni, akkor ezt is kicselezheted, pl. nekiállsz gányolni más kaját vagy lemész az éjjelnappaliba zsömlékért, akármi.
Nálam azért vált be, mert ilyenkor sose voltam olyan állapotban, hogy rászánjam magam akár egy omlett elkészítésére vagy vásárlásra, más kész kaja meg nem nagyon volt otthon. Tehát ha mindenképpen enni akartam, akkor kénytelen voltam az agyammal eljutni odaáig, hogy mit is akarok csinálni. Vagy felmerült még az a teljesen abszurd lehetőség, hogy becsábítsak valakit a konyhába valami ürüggyel, hogy közben zabálhassak (hát nem abszurd? nem is történt meg soha).
Szóval mindenképpen gondolkodnom kellett evés előtt. Eddig ez nem volt, a kenyér ott sunyított, csak meg kellett enni.
Nálam ez a teljesen gyermekded "csel" abszolút bevált az éjjeli zabálásokkal kapcsolatban.
Ilyesmit te is kitalálhatsz magadnak, s jó is, ha van kiskapu, tehát végülis semmi stressz, te ehetsz, a fogadalom nem ezt tiltja, csak éppen mire eljutsz odaáig, addigra már valahogy el sem kezded.
Szóval gondold át, mi az a szokás nálad, ami a legborzasztóbb, s mi váltja ki, és erre kitalálhatsz valami speciálisan személyes kis fogadalmat.
Remélem, nem voltam nevetséges.
:-]
Tamás, Babarczyeszter, köszönöm a válaszaitokat. Most úgy érzem, van bennem energia ahhoz, hogy egyedül megpróbáljak változni. Aztán ha nem megy, akkor már több bizalommal fordulok szakemberhez.
Az 1-4% reális lehet, általában ezt az adatot szokták megadni. Sokkal rosszabb viszont az arány, ha azt nézzük, hány lány és nő elégedetlen az alakjával, a súlyával, és hányan szenvednek komolyan emiatt, próbálnak nagyon kemény fogyókúrákat, izzasztják magukat kondigépen és állnak félve a mérlegre... Remélem, minél hamarabb eljön az az idő, amikor már nem csak pálcikavékonyságú topmodelleket lát az ember reggeltől estig a tv-ben és a társadalom nem pakolja rá a mindenben való tökéletesség követelményének terhét a nőkre. Várom ennek a kornak az eljövetelét, remélem, talán nagymama koromra beköszönt.
Szegeden javaslom, hogy a SZOTE Pszichiátriai Klinikához forduljon, ott majd eligazítják, ki a specialista ezen a területen, konkrét nevet nem ismerek, ha találok ilyet, küldök személyes mailen.
Az evészavarok előfordulási gyakorisága 1-4 %, egy ember egész életidejére nézve. A pácienseknek vcsak a töredéke keres kezelést, kb. 20-30%, de ez változik attól is függően, hogy melyik országban vizsgáljuk, ahol nagyobb a felvilágisítás, nagyobb a betegség tüneteinek ismertsége ott többen fordulnak szakemberhez.
Kedves Tamás!
Az bulímiás ismerősöm Szegedre jár egyetemre. Ha ismersz ott valakit, akihez elmehetne, kérlek, segíts!
Teljesen tanácstalan vagyok. Most úgy tűnik, nálam nagyjából normalizálódott az evés dolog (persze okádéknak érzem magam, de erre nem áll szándékomban gyógyszert szedni).
Várok, meglátjuk, mi lesz.
Van arról statisztika, hogy hány nő szenved táplálkozási gondokkal? Tudom, nehéz meghúzni a határvonalat, de ha alkoholizmusról van statisztika, erről is kéne, hogy legyen. És vajon hány százalék kerül egy orvoshoz?
amit leírsz, az tipikus, általában az evészavarral küzdők, mielőtt szaksegítséghez fordulnának, terápiába jönnének, sok mindent megpróbálnak, az átlag kb. négy éve tart az evészavaruk, mire elkerülnek szakemberhez, de ekkor is legtöbbször a környezetük unszolására. Ennek főleg az az oka, hogy aki bulímiás, vagy anorexiás, az a tünete révén van egyensúlyban, és sokan félnek, hogy a terápia hatására ez az egyensúly felborul, és esetleg meghíznak (aminél borzalmasabbat nem tudnak elképzelni).
Az evészavarok kezelésében nem a gyógyszeres kezelésen van a hangsúly, itt általában a gyógyszerek csak a kapcsolódó hangulatzavart, vagy a szorongást csökkentik, de a testképzavar kezelése elsősorban pszichoterápiás feladat, és hosszú ideig tart (évekig). A páciensek 1/4-e teljesen rendbe szokott jönni, másik egynegyedüknek maradnak testükkel kapcsolatos elégedetlenségeik, a többieknek pedig tüneteik jelentősen enyhülnek, vagy hónapokra évekre megszűnhetnek, de később újra visszatérhetnek. Általában azért az a tapasztalat, hogy aki keresztülmegy egy hosszú terápián, előbb utóbb kigyógyul ebből a zavarból, de kétségtelen, hogy a testképzavar a legmaradandóbb és legnehezebben javuló tünet, a hányások, falásrohamok szoktak megszűnni először.
