FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Nagyképpűség lenne magamat bulimiásnak titulálni, én egyszerűen csak egyfolytában eszem:))) de egyszer volt amikor marhára megijesztettek, valami daganatot találtak a vesémen és a májamon, mondták valszeg ártalmatlan, jöjjek vissza 3 hónap múlva. Én meg el balra, természetgyógyász, diéta. Az is valami hasonló volt, (szerintem a diéták mind itt kezdődnek) és tökéletesen meg tudtam állni, hogy ne egyek. Olyan szép és fitt meg nett soha életemben nem voltam. Az a rodhadt halálfélelem igazán jól tudott motiválni. (story vége: azok az akármik most is bennem vannak, diéta nélkül sem változtak.)
Hú, nem tudom, mi, bulimiások hogy küzdenénk meg egy ilyen diétával...
Kedves Vacsa! Nálad miért nem hozott eredményt a kórházi kezelés? Csak arra ment az egész, hogy "felhízlaljanak", vagy volt komolyabb lelki oldala is a kezelésnek, csak nem vált be? Mesélnél erről?
Csak azt nem tudom, hogy ezen mi a szöszt szégyelsz? MIután ez MINDENKINEK a szervezetében ott van, semmi széygelnivaló nincsen benne. Cak azt nem tudom, hogy egy sima nőgyógyászati rutinszűrés nézi-e ezt a dögöt is, vagy sem. Remélem igen.
Nem akarok off topik lenni, de ha ennyire kérdezitek, akkor elmesélem, bár egy kicsit szégyellem.
Biztos mindenki hallott már a candida gombáról, ez a gomba mindenki szervezetében jelen van, de a helytelen táplálkozás, antibiotikum szedése mellett nagyon el tudnak szaparodni, aminek következménye, hogy állandóan fáradt lehetsz, őrülten kívánod a nassokat, főleg az édességeket, székrekedés, hasfelfújodás, nőknél hüvelyi folyás és még sorolhatnám. Most kaptam egy teljesen gyógynővényekből álló cseppet és egy doboz béltísztitó kapszulát. A kúra minimum 1 hónapig tart és csak úgy lehet hatásos, ha betartod mellette a Candida-diétát, ami abból áll, hogy semmi cukor, cukros étel, semmi kelesztett tészta, ebből következik, hogy semmi kenyér, semmi péksütemény. Joghurtból is csak a natúrat ehetem, vagy olyan gyümölcsöset, ami édesítővel készült.
Ez a cukros és kenyeres megkötés nagyon sok mindent maga után von, hogy még mennyi mindent nem ehetek.
Most már egy hete csinálom, már nem kívánom annyira az édességet, csak este. De muszáj batartanom, mert akkor semmit sem érnek a cseppek és hiába szenvedek, ha utána bezabálok valami cukrosat vagy liszteset.
Én ettől a kúrától azt (is) várom - azonkívül, hogy végre meggyógyulok-, hogy 1-2 kilót sikerül leadnom.
Bocsánat, ha egy kicsit hosszúra sikerültem és az offért.
Üdv.:
Beny
Kis Kőevőnek: általában az evészavarosok hosszabb betegségfennállás után fordulnak csak szakemberhez (az átla 2-3 év), amikor már nehezebb segíteni. Az említett eset 20 év után érkezett, addig nem próbálkozott leszokással. Sajnos voltak mellékhatásai, és azóta sem sokat javult, de erről részletesen nem írnék.
Na jó bevallom, hogy én azért voltam olyan bátor, most egy kötelező kúrán vagyok, ami azt jelenti, hogy semmi cukrot és semmi cukortartalmú ételt (édességek kilőve), semmiféle pékárút (kenyér, péksütik kilőve)és kelesztett dolgokat nem ehetek.
De sorolhatnám még.
Szóval innen ered a bátorságom... Egyébként pedig igazad van kis kőevő!
40 éves és 20 éve, kétszer egy nap...? Atyaég. Légy szíves mondj róla annyit Tamás, hogy
1. próbálta már a terápiát korábban? És a végén meggyógyult?
2. milyen volt az egészségi állapota? Nagyon leromlott? Vagy nem volt semmi fizikai következménye a 20 évnek? - ezt nem hinném...
Eszternek: Én nem tartanám túl hasznosnak a nyilvános evésnapló vezetést. A tanulságokat le tudjuk vonni a saját naplónkból (ha nincs időm irogatni nap közben, akkor a nap végén leírom a tanulságokat, ha voltak), a másokéból nem hiszem, hogy tanulnánk. Különbözőek vagyunk és különböző kajákra van szükségünk, a számunkra szükséges mennyiség sem ugyanaz, ennek ellenére szerintem azt nézegetnénk a naplókban, hogy "vajon nem én eszem-e a legtöbbet?" (most nem a zabálásokra gondolok, hanem a normális étkezésekre), "hízni fogok, lám, mások kevesebbet esznek nálam" ...
Meg a kudarcokat sem túl jó érzés teregetni (főleg, ha tudod, hogy ezt most meg KELL osztanod másokkal, nem csak megosztHATod) még nicknév mögé bújva sem. Vagy vannak itt nálam bátrabbak? Látom, bény, te vállalnád, hát, bátor dolog... De te azért nem vagy olyan rossz állapotban, hogy túl sok szégyellnivalód legyen.
Kedves Kiskőevő: sajnos vannak 20 évesnél idősebb bulímiások is (mármint ez nem baj, hiszen ez azt is jelenti, hogy túl lehet élni), találkoztam 40 éves pácienssel, aki 20 éve napi 2-szer hány.
Forgómorgónak: Az ismerősödnél az átmeneti tüneti javulás gyakran előfordul spontán is, de lehet disszimuláció is, amikor a páciensek megunják a környezet állandó firtató kérdéseit, és inkább rendszeres étkezést lódítanak, csak azért, hogy hagyják őket békén. Nyilván ő sincs még teljesen rendben, hiszen állandóan diétázik, vigyáz az alakjára, érdemes néha rákérdezni, hogy hogy van ezzel, de nem túl gyakran, és minden alkalommal javasolni szakembert, hogy próbálja meg...
Realdokónak: mindenki más technikával próbálja karbantartani magát, ezt a heti egy nagy zabálást nem javaslom...
BabarczyEszternek: az evészavarok egyik fő jellegzetessége a felnőtt "nőségtől" való félelem, ezért aztán sok evészavarosnak később is "kislányos" jellegeket mutat a viselkedése és a ruházata, de ez nem mindig van így.
Letöltöttem az oldalt és kinyomtattam édesanyámnak, remélem majd "talál" benne valamit, ami segíthet neki.. nekem.. nekünk..
Még azt is megmerném kockáztatni, hogy telefonálni fog.. nah azért annyira remélem nem mélyed bele.. nem szeretném újra azt érezni, hogy mindenki velem foglalkozik, s olyanokat gondol amitől én felrobbanok..
Egyébként én elmondhatom magamról, hogy tényleg nem vagyok sovány.. sajnos:(.. és ez nem az eltorzulás jele.
Már megjegyezték többen is hogy híztam.. nahát, jó hogy mondják.. de aranyosak:)
Köszi lányok, hogy "szorítotok".. én is mindenkiért akinek ilyen és ehhez hasonló problémái vannak.
volna kedvetek (merszetek) nyilvánosan is evési naplót vezetni?
vagy ez szörnyű ötletnek hangzik?
mióta ezt a topikot nézem, rájöttem, hogy noha már régen nem vagyok se anorexiás, se bulímiás, még mindig maradt bennem valami a régiből (bennemaradtam a régiben, mondhatnám így is, de ehhez ti fiatalok vagytok).
egyikőtök felidézett egy "kislány-nőt", és erről eszembe jutott, hogy én még most is ilyen "kislány-nő" vagyok kinézetre (és a hugom is az), noha az öregség utat tör magának itt-ott.
vajon miért van ez?
és éppen ezt szeretnénk elérni, amikor nem eszünk, vagy nem akarunk hízni?
Tamás, jó ez az információs oldal! Habár azt hiszem, engem jelen pillanatban frusztrálna, ha az illető másik komolyan tudna a dologról. Így is teljesen paranoiás vagyok, minden "nem vagy éhes" kérdés mögött irdatlan mélységeket vélek fölfedezni (hihi).
Ma a főiskolán elcsíptem egy beszélgetést 3 lány között. Nem tudtam, röhögjek-e vagy sírjak, inkább csak csöndesen vigyorogtam a kávéautomata mellett és kortyolgattam a kávémat (amiben persze nem volt cukor, hehe).
Szóval mindhárom lány egész kicsit molett volt, mindegyik a kávéját szürcsölgette, cigiztek, s én (sajnos) csak a társaslgás végét hallottam:
- Szóval ilyenkor muszáj rendesen enned, különben beáll az egész.
- De hát én ezt nem értem, össze van szűkülve a gyomrod, nem?
- Épp ez a lényeg, koplalsz egy hétig, összeszűkül a gyomrod, beáll a sokkal lassabb anyagcserére, s hiába koplalsz, nem fogsz fogyni! Ezért hetente egyszer muszáj bezabálnod rendesen, ha fogyni akarsz!
- Szóval hat nap koplalás, egy nap zabálás?
- Igen, ez működik, de csak ez.
Az ismerősömnek még szeptemberben kért információs anyagot sokáig hurcolásztam a táskámban, mert bizonytalan voltam, milyen kísérőlevél lenne hozzá a megfelelő. Végül a múlt hét hétfőn postára adtam. Amikor megkapta, felhívott, úgy tűnt örült (biztosan azért, mert gondolt rá valaki) és azt mondta, MAJD elolvassa. Pedig csak néhány oldal...
Hétvégén abban a városban jártam, ahol lakik és meglátogattam. Éhes voltam, éppen vacsoraidő volt, javasoltam, menjünk el enni valahová. Válasz: Jó, de ő nem eszik. Én: Talán egy salátát?
Kiderült, hogy fogyókúrázik (megint-mindig), 3 napig csak almát evett, ma ebédre nagy lelkiismeret-furdalások közepette némi csirkét. "10 kg-mal több vagyok, mint néhány éve." Végül elmentünk, kólát ivott (nem light) és normálisan evett. A bulímia témát ő hozta fel, mondván nem beteg (augusztusban ő mesélte, hogy szokta hánytatni magát), már kb. 1 hónapja nem hányt, majd ha legalább 5 kg-ot lead, elkezd normálisan enni. Néha ugyan rátör, hogy jó sok szalonnát egyen hagymával és paradicsommal és oda a hűtő, mert akkor úgy érzi, hogy tett valamit. (Ezt a TETT dolgot sajnos többszöri visszakérdezéssel sem sikerült megértenem.) De nem beteg. Sportol valamennyit (még augusztusban javasoltam neki), bár inkább ne tenné, mert kiéhezett éhgyomorral lovagolni nem veszélytelen.
Nem ismerem nagyon mélyen, de a hétvégi hosszú beszélgetésből úgy tűnt, hogy játszmázik (a problémáira - nemcsak evés - semmi sem elég jó megoldás vagy első lépés).
Tamás, akkor ez most egyelőre ennyi? Azt hiszem, nincs senki, aki odafigyelne rá, nemhogy segítsen neki! :((((
Nagyon jó ez a hozzátartozóknak szóló tájékoztató szöveg, Tamás. Ezt majd én is odaadom Valakinek. Egyébként már 3 embernek elmondtam a problémámat korábban, hát mára már el is felejtették. Egyikük sem fogta fel, mennyire komoly betegség ez. Azt gondolják, már rég túl vagyok rajta, és csak egy rövidke is "zavar" volt. Persze az is lehet, hogy én sem érzékeltettem kellőképp a súlyát, nem hangsúlyoztam eléggé, hogy nekem minden nap meg kell küzdenem az egyek? - ne egyek? - mennyit? - mit? - stb. problémájával.
Huszonévesnél idősebb bulimiások? Remélem, nincsenek ilyenek :)
Egyébként szerintem is megmaradnak valamilyen szinten a testsúllyal kapcsolatos aggodalmaink a későbbiekben, de ez már nem lesz súlyos, ha a többi kényszert elhagyjuk.
Ez a 3 napos munkaszünet nekem folytonos akadályfutás volt. Le is döntöttem sajnos néhány kaput. Utálok olyan vendégségbe menni, ahol sós és édes süti, szendvics stb. van!!! És még kínálják is...! Ilyenkor legszívesebben kiabálnék - segítség! De nem lehet elmenekülni.
nagyon gyakori, hogy aki evészavarban szenved, eltitkolja a környezete elől, mert újra bűntudatot érez (nem elég a bűntudat az evés miatt?) azért, hogy nem sikerült még leszokni. El kell fogadni, hogy ez egy olyan betegség, amiből csak lassan, kemény munkával lehet kijönni, és bizony néha visszaesésekkel jár. Javaslom olvasd el ezt az információs anyagot evészavarosok hozzátartozói számára, érdemes kiprintelni, és odaadni annak, akitől azt várjuk, hogy nagyobb megértéssel legyen hozzánk:
Igen én is úgy érzem, hogy legalább itt jó találkozni és beszélgetni azon emberekkel akiknek hasonló problémáik vannak éppen azért, hogy tudja és felfogja a másik, hogy nem csak ő egyedül kűzd ezen problémával és, s hogy e_betegség is gyógyítható valahogy, mivel vannak emberek akik már kilábaltak belőle.. ki így, ki úgy..
Nem attól félek, inkább attól hogy édesapám "rájön", s nagyobbat fog csalódni bennem, mint eddig valaha.. mivel már nagyon sokat "áldozott" azért, hogy meggyógyuljak, s azóta sem történt változás, csak annyi, hogy még jobban titkolom..
Lentebb olvastam a Farkaséhség című könyvről.. azt most megvettem, s már az első felén "túl" vagyok.. nem tudom még teljesen biztosan, hogy mikor kezdjem majd el az "öngyógyításom", s hogy sikerülhet-e egyáltalán, de nem adom fel teljesen, s azért bízom benne, hogy leszek annyira "erős" és igazán akarom majd.
Meglátjuk, előre nem mondhatok semmit.. főleg én nem:)
amit leírsz, igazán szemléletes, aki már benne volt egyszer az evészavar privát őrületében, biztosan átélt hasonlókat. Talán éppen azért jó ez a fórum, hogy másokat olvasva rá lehet döbbenni, hogy nem csak nekem van ilyen bajom és - ugyan ez nem sok - de már ez is segíthet, és erőt adhat, hogy megpróbáljad megoldani ezeket a dolgokat.
Ha félsz attól, hogy újra kórházba kerülsz, kezdd el újra írni az evési naplót (lásd korábban), mert ha időben elkezded a kontrolt visszasezrezni, akkor talán elkerülhető a befekvés...
tényleg megrendítő, hogy milyen sokan vagyunk - de azért az is látszik, hogy a bulímia "fénykora" húsz év kor körülre tehető. Ismertek olyasvalakit is, aki még érett felnőttkorában is bulímiás?
Az anorexiával másnak tűnik a helyzet, és talán a testsúllyal kapcsolatos aggodalom életünk végéig megmarad.
De gondoljátok csak meg - a világ egyik legnagyobb iparága épül arra, hogy a nők szeretnének vonzóak lenni, egy bizonyos alapminta szerint, amit többnyire a média szolgáltat. Ez még biztos nem betegség.
A perfekcionizmus szerintem viszont tényleg összefügg az evészavarral, főként a bűntudaton keresztül. Vagy valahogy így: szorongás, megfelelésvágy - aszkézis és perfekcionizmusra való törekvés - hirtelen heves vágy valami közvetlen és érzéki kielégülésre - mélységes bűntudat, ami már magát az evést is megrontja, és hányáshoz vagy szorongáshoz vezet, s megint előről.
Lassan be fog indulni a TV2 által depiseknek, hangulatbetegeknek és hasonló optimista szenvedőknek felállított önsegítő website. Keresek olyan vállalkozó lelkeket, akik szívesen elmesélik (névvel vagy anélkül), hogy milyen tapasztalataik vannak - részletesen. Bajok, terápiák, család, örömök, munka, ilyenek.
Én megjelennék egy magnóval felfegyverkezve, és beszélgetnénk. Ha valakinek van kedve ilyesmihez, írjon a fenti emailre, vagy az eszterbabarczy@netscape.net-re (a másik néha rendetlenkedik).
Keresek továbbá kultúra iránt érdeklődő depiseket és hangulingadozókat, valamint evőnyavalyásokat is. Jöhetnek reménytelen és szenvedélyes szerelmesek is (mint tudjuk, a Nobel díjat is szenvedélyes szerelemért adták). A site-nak lesz egy külön kulturális rovata, amely a mi szemünkkel nézi a világot - még ha nem látunk is egyformán.
Egyszóval: aki hallja, adja át. Nyílik nekünk egy kis világ, és részben rajtunk áll, mivel töltsük meg.
Vigyázzatok magatokra, amennyire tudtok, lányok!!!
A minap láttam egy kislányt (a kora alapján fiatal nő volna), aki annakidején ugyanarra az egyetemre járt, mint én. Eddig nem tudtam, hogy ÉL-E MÉG szegény, hát, még él. Totális anorexiásan csinálta végig az egyetemet. Én eleinte azt hittem, valami más, nagyon súlyos betegsége van és emiatt ennyire sovány. Harmincvalahány kiló biztos megvan, de nem 39, azt gondolhatjátok. (Nálam is anorexiával kezdődött a dolog, és a legrosszabb állapotomban, ahonnan már javulni kezdtem, mert valahogy felébredtem és rémesen megijedtem magamtól, 39 kiló voltam, ez a lány viszont ennél csak könnyebb lehet.) Egy igazi élő csontváz, hihetetlen látvány. Pálcika testecskén nagy fej, nem is részletezem tovább. Nem tudom, meddig lehet élni az auschwitzi táborban egykor szenvedetteknél alacsonyabb súllyal.
Vigyázzatok magatokra....
a család jót, akar, de épp az ellenkezőjét teszi - a pengeélen táncoló
elhatározást billenti rossz oldalra. Ha tudnák, hogy Neked mennyire
rossz, hogy ételekkel traktálnak biztos nem tennék.
pl: a Nagyi mindig megkérdezi ha éppen sütni - főzni támad kedve
szeretném-e, hogy nekem is csináljon, így elkerülhető a kész tény,
hogy az orrom alá toljon egy tál krémes süteményt.
szerintem ha azt akarod, hogy környezeted úgy álljon hozzá az evési szokásaidhoz, hogy ne állandó konfliktus legyen ("miért nem eszel még legalább egy kicsit?"), akkor valamilyen szinten be lehetne őket is avatni a problémádba. Ha szükséged van egy rövid leírásra hozzátartózoknak, hogy hogyan álljanak hozzá a evészavarhoz, küldj személyes e-mailt, és csatolt file-ban elküldöm.
Olvasgattam az általatok leírtakat.
Rettenetesen érzem magam. Itt ülök a gép előtt.. átérzem a problémáitokat, persze azért nálam mégiscsak másképpen zajlik, azért nálad is mégiscsak és tudod, hogy nem hasonlíthatod össze, s úgy érezed a másik akkro sem szenved annyit mint te. Pedig pontosan tudod mit érezhet, s milyen lehet reggelente felkelnie, a tükörbe nézni és bevallani, hogy mi tett, mit tesz és mit fog holnap is és az elkövezkezendő hetekben, hónapokban.
Két éve vagyok bulimiás.. utálom magam.. reggel felkelek, s kínzó éhséggel szendvicset készítek magamnak.. Tudom mi lesz a vége, ha megyek valahová úgy állítom be az órát, hogy a reggelire és az utána következő "szertartásra" jusson idő.
Két éve hírtelen fogyókúrába kezdve semmit nem ettem, s lefogytam 12 kilót.. előtte már héttől megszabadultam.. utána még várt rám hat kiló. Nem volt nehéz.. eleinte csak nem ettem, aztán mikor már aggódtak, s ennem "kellett" hánytam.. mi más tehettem?!.. én eszeveszett.
Mennyivel egyszerűbb lett volna.. mennyivel? Képes lettem volna rá, akartam volna? Nem voltam képes rá és nem akartam, azért tartok ma itt, s tartok itt később.. hacsak nem lesz rosszabb.
Félek újra rájönnek és mehetek megint hat hétre korházba, miközben tudom ott nem segítenek, mert akkor sem segítettek.
Pontosan két éve.. Október 19.-én vonultam be..
Ez tán valami évforduló.. ránézek a naptárra és rájövök.. egy beteg állat vagyok.. atya világ nem vagyok ép.. az én "kis" Évfordulóm.
Van egy barátom.. imádom, szeretem.. ő nem tudom, hogy van velem, mert nem veszek észre már semmit.. Úgy érzem csak velem van, de közben mindenkivel kapcsolatban úgy érzem, hogy csak megtűr.. s én is csak tűröm őket, miközben vannak páran akikért "meghalnék" ha kell, s Ő az egyik akiért bármit..!
Aggódik értem, ha sokat eszem.. kérdi hogy fér beléd ennyi??.. tudja mi volt a bajom, de mondtam ne aggódjon már nincsen.. persze tény és csak a vak nem látja, de ő nem tudhatja, mert hisz nekem.. és én nem is hazudok neki.. mert saján magamnak teszem, magamnak hazudok, hogy jól vagyok, mikor neki kimondom.. én magyarázom csak be magamnak, hogy nem tudják? Vagy megint észre sem veszik? Vagy csak nem ismerik? Még ha ők is megélték.. ha csak közvetve is, de átélték? Egyszerűen ők is félnek bevallani?
Van egy sógórnőm, akivel nem túl jó a kapcsolatom.. szegénykém, ha megy úgy érzem eltörik.. 184cm kb. és nincsen szerintem 60kiló.. de őt mégsem viszik kórházba.. pedig már ő is kóros.. gyereket akar.. nem mondom neki, hogy így nem lehet, mert nem vagyok hozzá méltó, nem hallgatja meg, vagy csak legyint és gúnyosan mosolyog.. az ő élete.. nem tehetek "érte" semmit, ha nem akarja, hogy beszéljek, azt hiszi ő jobban tudja, ő mindent tud..
Nem is ez a lényeg.. nem kell beszélnem.. csak annyit mondok, hogy én is itt vagyok, s figyelem amit mondotok..
Hogy miért tesszük? Mert úgy érezzük arra születtünk, hogy szenvedjünk, hogy minden nap emlékeztessük testünk, lelkünk a boldogságtól elkülönítve élünk, s ez lett a lételemünk...
Sziasztok
Vacsa
Ui: Beteges Cola Light "szlapáló" vagyok.. tavaly összeakadtam egy üdülés alkalmával a Sprite Light-al.. valami csodás érzés volt..
