Keresés

Részletes keresés

babarczyeszter Creative Commons License 2000.11.09 0 0 311
Kedves realdoko és macskakaparás,

annak idején nekem azt ajánlotta a pszichológus az esti stresszmentesítő zabálásra, hogy hazaérvén főzzek egy teát, szépen, szertartásosan, és igyam meg jó sok cukorral és egy kis tejjel, angolosan. közben hallgassak zenét, vagy kezdjek olvasni valami érdekeset.

nem tudom ugyan, hogy ez mennyiben segített engem hozzá a gyógyuláshoz, de nyugtató hatással volt, és oldotta a stresszt, tehát utána enyhült a kényszerérzés.

esetleg próbáljátok ki, ha úgy érzitek, hogy segíthet.

e

Előzmény: realdoko (310)
realdoko Creative Commons License 2000.11.08 0 0 310
Waratah. Waratah.
Millióból egy vagy.

Macskakaparás, ez a legördögibb kör. Legtöbben az estékkel képtelenek megküzdeni (főleg ha egyedül van az ember). Az estékre kell megoldást találnod. MUSZÁJ! A hét napjaiból legalább 3-ra találj valami állandó programot (nem kell feltétlen mozgásnak lennie, de ha az, akkor ez még jobb). MUSZÁJ! Természetesen nem kell egész estésnek lennie, de ha már valami, akkor oda is kell menni és vissza is kell jönni, pár óra mindenképpen kiesik, MENNI FOG!
Segítünk.
Lehet, hogy ha csak egy egész rövid ideje csinálod, attól annyival jobban leszel (lelkileg!), hogy (kövérség ide vagy oda, mert az sajna lassan múlik el) jön egy társ, és akkor meg az esti pótcselekvések megoldódnak maguktól. DE ADDIG NEM!
Állandó program kell esténként!!

És ne merd szégyellni magad, ez az egész nem a te hibád. Egy teljesen logikus folyamat eredménye. Ölelés.
És jelentkezz hamar!

Waratah Creative Commons License 2000.11.08 0 0 309
Szintén zenész. márminthogy "de otthon délután és este elszabadul a pokol.... "
Annyi a különbség, hogy ígazán nyilvánvaló hogy nem vagyok sovány, de az a tény hogy egy nálamnál húsz kilóval soványabb férfi kifejezetten szeret engem, (pedig nem egy perverz alak, nem csak a dagadtakra bukik) azért valahol azt erősiti meg, hogy nem csak a külső számít. Csak persze ezt elég nehéz elfogadni, ha valaki egyedül van.
A ruhákat meg hajítsd ki! Ajándékozd a vöröskeresztnek, a sarki templomnak, és kész!
Előzmény: macskakaparás (308)
macskakaparás Creative Commons License 2000.11.08 0 0 308
Sziasztok, a macskakaparás mellett a "bánatzsír" a másik nagy bajom. Reggelente amikor munkába indulva fel kell öltöznöm szinte sírni tudnék, egyre gyűlnek a kihízott ruhák a szekrényben, a hasam már akkora mint egy 5-6 hónapos terhesnek, a combom valószínüleg vastagabb mint néhányotok dereka, napközben teljesen átlagosan sőt egészségesen eszem, reggel pehely/müzlim ebédre sovány hús és zöldség, édességnek diétás gyümölcsjoghurt, de otthon délután és este elszabadul a pokol.... Ilyenkor mindig valami régi reklám jut eszenbe: csak eszem csak eszem, megáll az eszem. A legborzalmasabb az, hogy úgy érzem a finom kaja okozza azt az örömet ami semmi mással nem helyettesíthető, este mikor lefekszem az ágyba is viszek egy kis csemegét, persze hiszen egyedül vagyok, ki okozna nekem testi örömöt, persze ha ilyen undorító dagadt vagyok nem is fog senki vonzónak találni, tehát szomorú vagyok, ezért rosszkedvű, emiatt eszem, hogy legalább az boldogítson, attól meg hízok....
realdoko Creative Commons License 2000.11.07 0 0 307
"...hát, mindenkinek joga van eldönteni mire használja ezt a kurva kanalat..."
10 pont.
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.11.07 0 0 306
Kedves Attilás,

sajnos amit leírsz, az a hozzátartozók részéről tipikus hozzááláás az elején. Emiatt az evészavarok terápiája gyakran a hozzátartozók bevonásával is kezdődik, mégpedig egy kis pszichoedukációval, ahol elmagyarázzuk nekik a betegség lényegét és a hozzááláást, amivel segíthetnek, és nem a feszültséget fokozzák. Mellékelek alább egy hozzátartozóknak készült írást, hogy milyen viszonyulást javaslunk a részükről evészavarban szenvedő ismerőseikhez.

Üdv,

Tamás

__________________________________________________________
Információ az evészavarokról hozzátartozók és barátok részére:

Az evészavarok megértése

Az evészavarok nagyon bonyolult pszichológiai és viselkedési problémák, amelyek nagyon közel állnak a depresszióhoz és az alacsony önértékelés problémaköréhez. Az anorexiás, bulímiás betegeknek az evészavar egész életüket kitölti. Gyakran előfordul, hogy a zavart táplálkozási szokások, a kóros súlycsökkentő viselkedések más személyes problémákat fednek el (iskolai, vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, női identitás zavarok, perfekcionizmus, öndestruktivitás stb.) Annak a személynek, aki úgy érzi, hogy valamilyen módon elvesztette a kontrollt az életében, az evészavar egy lehetséges eszközt jelenthet valamiféle erő, vagy kontroll visszaszerzéséhez. Egy olyan kultúrában, amely a testsúly csökkenést és a soványságot idealizálja, az olyan sérülékeny emberek számára számára, mint a bulímiások és az anorexiások, a súlycsökkenés egy lehetséges megoldás lehet minden problémájukra.

Mit tehetünk?

Ha felfedezzük, hogy egy rokonunk vagy barátunk evészavarban szenved, fontos, hogy kifejezzük véleményünket. A végső célunk az kell, hogy legyen, hogy az illető szakemberhez forduljon segítségért. Mivel az evészavarok komplex pszichológiai problémák, amelyeknek súlyos, veszélyeztető következményei vannak, ezért alapvető, hogy a szenvedő fél megfelelő kezelésben részesüljön. Nagyon sok jól képzett orvos, terapeuta képes ma már az evészavarok modern, integratív kezelésére. Mielőtt konfrontáljuk ismerősünket a problémával, fel kell készülnünk az esetleges ellenreakciókra. Az, akit konfrontálnak egy általa titkolt problémával,
gyakran zaklatottá válik, védekezésbe kerül, és/vagy mérges lesz. A másik lehetőség, hogy megkönnyebül, hogy valaki segíteni szeretne rajta. Úgy kell a kérdést elővenni, hogy ez ne okozzon kellemetlenséget, szégyent.

Tudassuk vele, hogy segíteni akarunk rajta

Vannak dolgok, amelyek talán nagyon egyszerűnek tűnnek nekünk (pl. felvilágosító irodalmat találni, megbeszélni egy találkozót egy orvossal, elmenni kezelésre), de másoknak esetleg nehézséget jelenthetnek. Ebben a helyzetben felajánlott segítség egy szakember feltalálásában sokat jelenthet ismerősünknek.

Vegyük észre saját határainkat

Mindezzel együtt, legvégül mégiscsak a problémával küzdő rokonunknak, ismerősünknek kell eldöntenie, hogy segítséget kér-e. Ha ő úgy dönt, hogy nem akar ezzel foglalkozni, nagyon kevés az esély, hogy sikert érünk el akkor, ha forszírozzuk egy ilyen döntésben. Ez persze nem azt jelenti, hogy abba kell hagyni az ő támogatását. Néha sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a beteg észrevegye, hogy a dolgok kontrollja kikerült a kezéből. Értessük meg szeretteinkkel, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert nem tudjuk olyan dologra rávenni, amit ő nem akar, de ennek ellenére vegyük komolyan a dolgot, beszéljünk a kezelés előnyeiről és
elmaradásának hátrányairól. Azok a betegek, akik felgyógyultak az evészavarukból, gyakran számolnak be arról, hogy barátaik, családtagjaik ahelyett, hogy segítettek volna nekik a probléma megoldásában, rendszerint ugyanazokat a dolgokat ismételgették (miért eszel keveset, miért kell hányni minden étkezés után, miért vagy ilyen sovány, egyél még egy kicsit stb.).

Mit várhatunk a gyógyulástól

Ha ismerősünk, barátunk végül is beleegyezik a kezelésbe, természetes, hogy várjuk az eredményeket. Fontos tudnunk, hogy a gyógyulás hosszú folyamat, és a változást a viselkedésben és attitűdben hosszú ideig nem vesszük majd észre. Készen kell lennünk
a másik változékony érzelmi állapotainak elviselésére. Lesznek visszaesések, nehéz időszakok, és csak hosszútávon, tendenciájában látjuk majd a javulást. A gyógyulás nagyon sok időt és energiát vezs igénybe, és fontos, hogy eközben folyamatosan biztosítsuk a beteget arről, hogy támogatjuk, néha kérdezzük meg, hogy van, és bátorítsuk. A családtagok és barátok türelme a gyógyulás fontos tényezője a folyamatban.

Vigyázzunk magunkra is

Könnyű teljesen elmerülni szerretteink evészavarának problémáiban. Nagyon gyakran előfordul, hogy a családtagok és barátok telítődnek a problémákkal és frusztráltakká, feszültté, türelmetlenné válnak. Az evészavarok nemcsak azt az embert befolyásolják
negatívan, aki ebben szenved, hanem azokat is, akik körülveszik őket. Emiatt néha szükség lehet támogató csoportok, családterápia igénybevételére is.

Tudj meg minél többet az evészavarokról

Ha ismerzs valakit, aki evészavarban szenved, tégy erőfeszítéseket, hogy minél többet tudj meg a problémájáról, és ismerd meg a szakirodalmat is. Légy tájékozott a tünetekben, a kiváltó okokban és más, az evéshez kapcsolódó kérdésekben, és ez segíteni fog
abban, hogy mit is keress, mit várhatsz el. Minél többet tudunk a dologról, annál többet segíthetünk a másiknak.

Előzmény: atillás (305)
atillás Creative Commons License 2000.11.07 0 0 305
Hogy ki mit szólt? Lássuk csak:

Apám(fortissimo): "Nem hiszem el hogy nem direkt csinálja, ki akar készíteni anyagilag... B**d meg ha te normális vagy akkor nem okádnál nekem itt minden áldott nap...
Anyám(moderato): Próbálj meg lassabban enni, vagy nem is tudom...de hiszen most ettünk fiam...nem igaz hogy még nem laktál jól...

X-t nagyon szerettem, sőt sajnos még ma is. Ő volt az egyetlen akivel tudtam beszélni a dologról, de sajnos azt hiszem egyben ő volt az aki miatt bekattantam. Rettentően féltem ugyanis attól, hogy elveszítem ha véletlenül visszahíznám a keservesen leadott zsírt, és ellazulnának az izmaim. Nem tudom mi lett volna ha nem kerülünk össze, talán ugyanez nem tudom. Ha az oka esetleg mégis ő, a hibása akkor is én vagyok. Én mentem bele ebbe a játékba. Négy és fél évig voltunk együtt, a hányások pedig úgy az ötödik hónapban kezdődtek. Ő is sportolt, tudom volt is egy kis verseny köztünk, de ennek ellenére nagyon szerettük egymást. Talán túlságosan is. Ami szakítást illeti az korántsem volt ennyire romantikus. Azt hiszem nem hazudott amikor azt mondta nem azért hagy el mert bulímiás vagyok. hiszen ha jobban belegondolok ez a kapcsolatunk javarészében fennált.

Körzeti orvos - "...azt hiszem írok egy beutalást"
Pszichiéter - "...prozac 3x1"

Költözésem és a barátnőmmel való szakításom után elég sok időt töltöttem régi ismerősökkel akik elég sűrűn drogoztak. Csak néha pipáztam velük, semmi komolyabb. Volt köztük egy heroinfüggő srác T. Egyszer beszélgettünk a függőségről és mivel nem akartam tovább hallgatni a "te ezt úgysem értheted..." mondatokat akkor elmeséltem neki hogy én mivel "élek". Mire ő: "...hát, mindenkinek joga van eldönteni mire használja ezt a kurva kanalat..."

kis kőevő:
A párolt káposzta semmi...Nekem volt olyan hogy a polisettes(!!!) teától beparáztam. Persze nem két bögre volt, de hát tök mintegy. Nem sok vizet zavart volna.

Egy kérés! Ha valaki hozzászól, dobjon légyszi egy emailt is rám, azt egyből megkapom...

Sladi Creative Commons License 2000.11.06 0 0 304
Sziasztok!

Kedves Kis kőevő, bocs hogy csak most válaszolok, de nem vagyok túl gyakori vendég itt.
Nekem szinte már az "csodát tett", hogy "lebuktattam" magam, mert - igy sok-sok év távlatából visszaemlékezve - onnantól kezdve úgy éreztem, nem tudnék újra a szemébe nézni és azt hazudni, hogy minden OK, viszont azt borzasztó ciki bevallani, hogy igen, már megint... Én akkor zabáltam nagyokat, ha tudtam, hogy utána úgyis megszabadulok tőle, tehát innentől kezdve igyekeztem kordában tartani magam, azzal a tudattal, hogy minden, amit megeszem, ezentúl bennem marad. Az, hogy evés közben rám szólnak, nálam pont ellenkező hatást váltja ki, ezért ezt nem kértem.
Ami viszont igy visszagondolva eszembe jutott még: most már tudom, hogy mindennek az oka az akkori barátom volt, aki állandóan a súlyommal foglalkozott, pedig akkor még ráadásul tuti alakom volt. Most valószinűleg az itt megszólalók közül mindenkinek jobb alakja van, mégis ti vagytok elégedetlenek és boldogtalanok. Én arra jöttem rá, hogy ezek a külső dolgok annyira nem számitanak. Senki sem fog azért szeretni vagy nem szeretni, mert fél kilóval többet nyomsz a mérlegen. És jaj, egyszer meg is fogunk öregedni, az ellen mit tehetünk??? Ne csak a rosszat keresd magadban, és ne légy annyira szigorú. Azt irod, te semmiképp nem tudod magad egy kicsit súlyosabbnak elfogadni. Nekem sem volt könnyű. És talán nem is kell. Csak egy kicsit jobban kell hinned önmagadban, vagy valakiben, aki segithet. Látod, a hétvége már sikerült! Bár tudnék segiteni!

Őszinte együttérzéssel Mindenkinek:
Sladi

realdoko Creative Commons License 2000.11.06 0 0 303
Kis kőevő, nem, nem, nem megy ez nekem, ha pedig nem megy, ne erőltessük. .-)
Most épp kopi napokat tartok. Félek, úgy lesz mint régen, de tényleg nem merek enni semmit. mert elszabadul a pokol.
Ill azzal próbálkozom, hogy reggel előre eldöntöm, hogy márpedig meg fogok enni egy darab banánt este. Na jó, szánalmas, de talán, talán.
kis kőevő Creative Commons License 2000.11.06 0 0 302
Atillás! Mit szólnak a szüleid, meg mit szólt az akkori barátnőd a kívülállók számára felfoghatatlan kajálási szokásaidhoz? És a körzeti orvos? Beutalt? Említettél egy pszichiátert is. Csak nem kipróbáltál valami terápiát? Írjál erről!

Ajánlottam már itt a topicban a zöldségeket, mint ideális étket. Neked ezt nem javasolnám, mert túlságosan kitölti a gyomrot és ezért "zavar". (Ma már nem, de egy időben képes voltam megválni az abszolút kalóriamentes párolt káposztától is, mert éreztem, hogy OTT VAN a gyomromban.) Egyél inkább könnyebben felszívódó dolgokat, akkor kisebb a valószínűsége,hogy megéhezel és rohamot kapsz. :-O :-)

kis kőevő

kis kőevő Creative Commons License 2000.11.06 0 0 301
Jaj, realdoko, mondd, hogy nem tanulsz rosszat ebben a topicban. Ugye nem fogsz rászokni a hányásra? Ígérd meg... :)))

Nekem most volt két jó napom, úgy ettem mint a normális emberek, mégpedig a hétvégén - ez bizony nagy szó. Igaz, éjfélkor meg kellett innom egy bögre tejet, mert nem tudtam aludni és éhséget éreztem - nem volt lelkifurdalásom utána és el is aludtam. Reggel megnéztem magam a tükörben, hogy zsírrá alakult-e már a tej, haha.

Sok erőt az új héthez mindenkinek!

kőevő

atillás Creative Commons License 2000.11.05 0 0 300
Tamas!
Nem fogyasztok rendszeresen kábítószert, mert nem fogott meg. Szerintem egy drogost sem lehetne átszoktatni a kajálásra. Állítólag az "ex"-nek vannak hasonló hatásai mint a prozac-nak de ezt még nem próbáltam, és nem is akarom.

Ami a fogaimat illeti...
realdoko!
a hátsó fogaim mentek tönkre, főleg azok amikben tömések voltak. Hányás után mindig fogat mosok, vagy ha nem vagyok itthon, alaposan kiöblítem a számat melegvizzel. A metszőfogaim teljesen rendben vannak (a hátulsó részük is.) épek és fehérek, de félek hogy ez csak idő kérdése...
hogy hányan tudnak erről?
Anyám, apám, volt barátnőm, egy pszichiáter, és egy körzeti orvos. Amennyiben az utóbbi betartja a titoktartásra vonatkozó esküjét, akkor nagyjából ennyien. (hál'Istennek most már ennek a fórumnak a tagjai is...)

Tamás!
A "Crack" -szót és az "adagokat" mintegy hasonlatképpen használtam. Számomra olyan ez az egész mint valami drog. Csak itt maga az étel a szer. Fizikai és pszichés függőséggel együtt.

realdoko Creative Commons License 2000.11.05 0 0 299
Én a crack alatt egyértelműen a kaját értettem. Tévedtem?
A legjobb kábszer.
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.11.05 0 0 298
Kedves Atillás,

nem értem pontosan amit mondasz: most drogot is fogyasztasz a hányások mellett, vagy mi ez, amiről írsz:..."... A Crack általában akkor jön amikor minden lehetőségem megvan arra hogy beadjam magamnak a megfelelő adagokat (ez ma már nagyon sok) és utána biztonságos helyen (a lebukás veszélyét minimálisra csökkentve) a lehető legrövidebb időn belül meg is szabaduljak tőle..... Máshol ezt írod: "...Nos egyszer megprópáltam átszokni a kábítószerre, gondoltam ennél már az is jobb. Sajnos rá kellett jönnöm hogy az nincs ilyen jó...." Most akkor szedsz valamit, vagy nem?

Sajnos az általad említett veszélyek, a bélbolyhok elhalálozása, gyomorfal perforációja, csontritkulás, nyelőcsőrepedés kialakulása reális veszély, sőt a szívritmuszabvarok és esetleges szívmegállás is előfordulhat. Úgyhogy érdemes komolyan foglalkozni vele.

Tamás

Előzmény: atillás (296)
realdoko Creative Commons License 2000.11.05 0 0 297
Attilás, a fogaid hogy vannak?
Van egy súlyosan bulímiás ismerősöm, neki is észrevehetetlen, amíg meg nem mutatta hogy belül hogy néznek ki. (Tehát pl. a metszőfogak másik oldala.)
És Attilás, hányan tudnak erről?
atillás Creative Commons License 2000.11.04 0 0 296
Nos a helyzet a következő: 170cm vagyok ehhez képest kb 60-65kg. Igen, bármennyire is hihetetlen nem mérem magam. Volt egy ilyen időszakom, de ezen túl vagyok már régen. Éppúgy mint a kalóriák számolgatásán. Ez egyébként valóban értelmetlen dolog, mert pl egy csomag WC-papír kalóriaértéke is lehet annyi mint egy tábla csokié, hiszen az ételek elégetése során felszabadult energia alapján határozzák meg ezeket az értékeket, nem pedig úgy, hogy az emberi szervezet mit tud felszabadítani. Gondolom ezt nem is tudnák, hiszen egyénenként változik. Nálam nem is az okozza a "hányinger" -t hogy tudom mennyi kalória van bennem, hanem az ha érzem hogy tele van a hasam. Ilyenkor képtelen vagyok bármire is koncentrálni mindaddig amíg ki nem adom magamból. Reggel ha felkelek, addig húzom ameddig csak bírom, akár estig is eltarthat ez az anorexiás állapot. Azután kezd megtörni a jég. Egy-két csoki, fagyi, joghurt, nappal pedig természetesen a kávé lehetőleg édesítővel és cigivel. A Crack általában akkor jön amikor minden lehetőségem megvan arra hogy beadjam magamnak a megfelelő adagokat (ez ma már nagyon sok) és utána biztonságos helyen (a lebukás veszélyét minimálisra csökkentve) a lehető legrövidebb időn belül meg is szabaduljak tőle. Hogy azután lesz e még rohamom az teljes mértékben a hangulatomtól függ. Legfőképp attól félek hogy emiatt teljesen tönkre fogom vágni magamat anyagilag, hogy egészségileg mi lesz velem az sajnos nem érdekel (tudom hogy durva kényszerképzet de csak azoktól a betegségektől tartok amik a külsőmet befolyásolhatják. A többitől legfeljebb lefogyok egy kicsit) Egyébként érdekes módon (nem offtopic) amióta "beteg" vagyok nagyon ritkán betegszem meg. Gyomorrontás eleve kizárva illetve átértékelődött így az évek során, de érdekes módon a immunrendszerem is meglepően jól reagál az influenzás és hasonló jellegű betegségekkel szemben. Az én esetemben menstruációs zavarokról sem tudunk beszélni, bár némi ilyesztgetéseket halottam már a bélbolyhok elhalálozása, gyomorfal perforációja, csontritkulás, nyelőcsőrák kialakulásáról, stb... Tamás, mennyire reális veszélyek ezek?
Még valami! Biztos ismeritek azt az érzést amikor keresitek azt a dolgot, környezetet vagy helyzetet ami talán segítene kibújni ebből az egészből. Nos Egyszer megprópáltam átszokni a kábítószerre, gondoltam ennél már az is jobb. Sajnos rá kellett jönnöm hogy az nincs ilyen jó.
realdoko Creative Commons License 2000.11.04 0 0 295
Én ált. meg szoktam állni. És nincs semmi diadal, csak a keserűség és a félelem, hogy ok, de pontosan ugyanez lesz holnap és minden nap.
Waratah Creative Commons License 2000.11.04 0 0 294
Ez az érdekes, a magabiztosság és az erő... Ha eszem akkor érdekes mód nem érzek bűntudatot, nem neveme magamat gyenge alaknak, mondhatni nem izgat már, de ha sikerül megállni, hogy NE, akkor az diadal. Talán akkor lenne normális a helyezt, ha a diadalt sem érezném.
Előzmény: Caffeine (291)
realdoko Creative Commons License 2000.11.03 0 0 293
Halihó mindenkinek.

Egy hónapja nem zabáltam már be így, a naplót is abbahagytam, mert olyan értelmetlennek tűnt.
Olyan fura ez az egész, nagyon lassan, de így fogyogattam is.
Ma meg ilyen teljesen tipikus, olyan alázó ez az egész.
Megfürödtem, hajat mostam, kifestettem magam, aztán kiderült, hogy mégse lesz semmi a péntek estéből, maradok tökegyedül.
Anyámnál voltam, de anyám üres lakásán.
Hazamehettem volna, ahol apám iszik, úgy éreztem, az még rosszabb lenne.
Ledőltem az ágyra, ilyen filmbeillő lett volna, hogy most sírok, jaj, szegény én, megint egyedül.
De nem ment.
Próbáltam megesküdni a legszentebb dolgokra, hogy nem fogok enni.
D.u. 5 volt, netezni még nem lehetett, a tévé nem működött, anyám lakása egyetlen szobából áll.
Feküdtem az ágyon. Valahogy el bírtam aludni, aludtam is kb. egy órát talán, mert ilyen agyament álmokra halványan emlékszem. Aztán felkeltem és megettem mindent.
Próbáltam kihányni (pedig ilyet annyira ritkán szoktam), nem is nagyon ment, valami kicsi igen, de persze csak iszonyúan rosszul lettem.
Jaj, azt vettem észre (ez biztos általános), hogyha hányok vagy próbálok hányi, akkor mintha testem összes pólusából folyna valami. Ez persze iszonyú undorítóan hangzik, és az is. Tehát elkezdek sírni, ill. nem is sírni, egyszerűen folyik a könnyem, az orrom, mintha minden folyna vagy robbana, és mindenem remeg.
Nah mindegy.
Aztán valahogy összeszedtem magam, inkább nem erőltetem ezt a hányás dolgot, azóta nem ettem még, iszok ilyen vizeket, a gyomrom már megnyugvóban (olyan 6 óra telt el azóta).
Nah mindegy.

Kész, kész.
ÁLLJAK REGGEL MÉRLEGRE?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hihi.

zsamzsi Creative Commons License 2000.11.03 0 0 292
sziasztok,
bocs, tegnap nem voltam gépközelben, nem tudtam válaszolni...
kőevő, köszi a tanácsot, az a bizonyos első nagyon sikeres fogyókúra nagyjából a testkontroll jegyében zajlott...Utána, akárhogy próbáltam magam mégegyszer "nekidurálni" nem sikerült vele fogynom - nyilván súlymegtartásra jó...
egyébként a reggelim általában valami gabonapehely meg joghurt, ha nincs, akkor tej, de húst reggelire nem szívesen eszem...Mióta odafigyelek magamra, észrevettem, hogy ha reggelire húst eszem (felvágott, virsli, stb.) nem érzem magam túl jól utána. Ebédre, uzsira már nem gond, de reggel...
Amint a lábam újra a régi, rohanok tornázni, ezt megígérem, és be is tartom:))))

real:

a mérleget én is utálom mert ha éppen "olyanja van", képes percenként mást mutatni..:)))) úgyhogy már száműztem,hisz tényleg úgyis érzem, ha gáz van..

köszi, hogy segítettek, a tanácsokat. igérem, időnként megjelenek, és beszámolok a sikerekről...(persze, csak ha érdekel) :)))
KITARTÁST MINDENKINEK!!!!! Én drukkolok nektek!

Előzmény: kis kőevő (284)
realdoko Creative Commons License 2000.11.03 0 0 290
Helló Attilás!
Az nem tiszta, hogy MOST pontosan hogy is állsz a dologgal.
Írd le, kérlek!
kis kőevő Creative Commons License 2000.11.03 0 0 289
Bocs, atillás.
Rendszeresen elrontom a neveket.
kis kőevő Creative Commons License 2000.11.03 0 0 288
Szia Attilás! Dehogynem hiszünk neked. Olvasgasd el, amiket eddig írtunk, biztos, hogy találsz benne olyan dolgot, ami segítségedre lehet neked is. Sok sikert a változáshoz!!!
Egyébként én is a - meglehetősen rövid - anorexiás periódusomban voltam a legsikeresebb, önbizalmam soha nem látott magasságokba ívelt, az evésről való lemondás ill. lemondani tudás pedig eufóriát okozott. Aztán meg minden önmaga ellenébe fordult, óh, hol vagy már, eufória...

Caffeine! Albaregia! Hol vagytok? Esőcsepp, ne bújjál el.... Lányok, mi van veletek?

kis kőevő

Előzmény: atillás (286)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.11.03 0 0 287
Kedves Attillás,

az evészavarok (anorexia, bulímia) főleg a nők betegsége, de férfiak között is előfordul, a nemek aránya kultúrafüggetlenül 1:10 a nők javára. Férfiaknál létezik még egy ún. inverz anorexia forma is, amit nem a soványságtól való félelem jellemez, hanem éppen ellenkezőleg, a lefogyástól, "megkisebbedéstől" való félelelem, és ezek a férfiak állandóan edzenek, tápoldatokat isznak, hogy nagyobbak legyenek, nőjön a súlyuk, izomzatuk, közben persze ugyanolyan testképzavaruk van, mint az anorexiásoknak, csak fordítva.

Tamás

Előzmény: atillás (286)
atillás Creative Commons License 2000.11.03 0 0 286
Sziasztok!
Lehet hogy meglepő, talán el sem hiszitek pedig a dolog véresen komoly és igaz. 24 éves vagyok, becslésem szerint úgy öt éve szenvedek bulímiában. Az egész egy hosszas fogyókúra után kezdődött. Rettentő gátlásos, önmagamat alulértékelő ember voltam. Később ahogy eltűntek a zsírpárnák egyre nőtt az önbizalmam és már nem is a fogyás volt a cél, hanem a tökéletes testalkat. Nagyon kemény edzésre fogtam magam, mindenkinek bizonyítani akartam. A családomnak, ismerőseimnek, ismeretlennek. De mindíg úgy éreztem hogy lehetne jobb is. A hányásra saját magamtól jöttem rá, és nem azért hogy tovább fogyjak, hanem azért, mert ha éppen meg kellett "villogtatnom" a hasamat, akkor valahogy "rendbe kellett raknom" egy kicsit. Kezdetben ez igen nagy fizikai és lelki megpróbáltatás volt, viszont kevesebb edzéssel is beértem. Ráadásul nagyon hamar látványos eredményeket produkáltam. Akkoriban nagyon jól éreztem magam, ha belegondolok ez az időszak volt életem legboldogabb szakasza. De azután kezdődtek a gondok. Főleg a családon belül (gondolom mindenkinek ismerős a téma) A teljesítményeimmel nekem se voltak problémáim sőtt! A mai napig képes vagyok egyfojtában lehúzni 12-18 munkaórát. Sajnos kénytelen is vagyok, hiszen próbálok minél többet keresni ahhoz hogy fedezzem a költségeimet... Nem vagyok kórosan sovány (szerintem...) de a fogaim kissé leamortizálódtak, és már az izomzatom sem a régi. Szóval eléggé kicsesztem magammal. Nem akarom leírni a tüneteket hiszen ugyanazok mint amiket ti is leírtatok. Az apró eltéréseket majd később kivessézzük együtt. Nem véletlenül találtam rá erre a fórumra. Nagyon régóta keresek olyan embereket akik hasonló helyzetben vannak de ezidáig senkit/semmit sem találtam.
Hogy mi a meglepő? Talán az, hogy tudtommal ez női betegség, én viszont férfi vagyok.
realdoko Creative Commons License 2000.11.02 0 0 285
Ahogy Kis kőevő, én is remek tanácsoklat tudok adni! ;-))))
Zsamzsi, a mozgás nálad talán az egészet megoldhatná. Minden szempontból sokkal jobb. Egyébként pl. mozgás után nem is olyan éhes az ember (kivéve a bulímiásokat, hihi, ők MINDIG éhesek).
Meg aztán aki sokat mozog (és már jó ideje: tehát izmos valamennyire), az akkor is több energiát fogyaszt mikor nem mozog, tehát pl. ül és bambulja a tévét. Jó, mi?
Meg aztán, habár nekem a mozgás semmit az égeadtavilágon nem segített a kajálásban, mégis jobb, jobb a tudat meg az érzés, hogy nem vagyok olyan puhány féreg.
(Kemény féreg. Az sokkal jobb.)
Na jó, ezt abbahagyom. Szal nyugi, de azért ne aggódj tulságosan az egészen, próbálj kicsit odafigyelni, de inkább jöjjön vissza egy-két kilo minthogy minden perced ez foglalja le.
MOZOGJ (ezt mindenképp), és trüközz édesítőszeres tea, kávé, marha sok gyümi, ilyesmi. És este ne nagyon egyél. Menni fog.
(És még valami: NE ÁLLJ MÉRLEGRE!!! Max. kéthetente egyszer, de inkább csak havonta. (Vagy akkor se. Dobd ki a mérleged, az a legjobb, úgyis érzed, ha gáz van, a mérleg a mi legnagyobb ellenségünk, szabadulj meg tőle, amíg nem késő.)
kis kőevő Creative Commons License 2000.11.02 0 0 284
Kedves Sladi, de jó olvasni, amit írtál!!!
Nagyon örülnék, ha írnál arról is, milyen volt a változási folyamat. Gondolom, attól, hogy elmondtad a férjednek és érezted az ő támogatását valamint azt, hogy ő kissé ducin is elfogad és szeretne megóvni attól,hogy kínozd magad néhány kiló miatt, szóval, hogy ettől még nem változott meg minden egy csapásra.
Tudod, én úgy érzem, hogy akkor is elégedetlen lennék a testemmel, ha egy lakatlan szigeten élnék egyedül. Nem számít, hogy mindenki elfogadna egy kicsivel súlyosabbnak is, én nem fogadnám el úgy magamat. Nálad nem volt ilyen?

A férjed hogyan tudott segíteni azon kívül, hogy lelkileg támogatott? Kérted őt például arra, hogy szóljon rád, ha látja, hogy már negyedszer veszel a süteményből? Kérted valami ilyesmiben a segítségét?
Ha bármilyen használható tipped van - én kapok rajta...

Kedves Zsamzsi! Ha elfogadsz tanácsot egy bulimiástól, szerintem próbáld ki a testkontrollt (de ne túl szigorúan, nehogy oda kerülj, mint mi): éhgyomorra gyümölcs (bármennyi, ettől szerintem nem lehet hízni), húst, sajtot zöldséggel, salátával, de ne krumplival vagy rizzsel, mert a szénhidrát meg fehérje kombináció hizlal. És mozgás, de ezt úgyis tudod. (Én nagyon okos vagyok ám, amíg nem kell valamit áttelepíteni a gyakorlat talajára.)

kis kőevő

Előzmény: Sladi (280)
zsamzsi Creative Commons License 2000.11.01 0 0 283
realdoko,
az első nagyon-nagyon sikeres fogyókúrám úgy zajlott, hogy egy lépést nem mozogtam, mégis peregtek rólam a kilók lefelé...Aztán vissza:(
Most, a nyári sikerhez NAGYBAN, sőt szerintem CSAK ez járult hozzá a sikerhez, hiszen amikor elkezdtem a "no cukor..." diétát, az első 3 héten egy deka nem sok, annyi nem gurult le...De azt mondtam, nem létezik, hogy nem..Aztán elmentem tornázni (zenés női kondícionáló torna, ami mint tudjuk, nem egyenlő az aerobic-kal) rögtön bele a közepébe minden reggel munka előtt 1 óra...Na, akkor beindult a fogyás, tehát a kettő együtt működött. Sajnos, a tornát most ki kellett iktatnom az életemből egy 6 hetes "gipsz-kúra" miatt (a lábamon), de tudom, hogy amint újra normálisan műx. a lábam, azonnal megyek vissza tornázni, mert hiányzik. Ha már újra tornázom, tudósítalak, mi a helyzet.:-)
Mit értesz azon, hogy írjak még részleteket? Miről?
Előzmény: realdoko (282)
realdoko Creative Commons License 2000.11.01 0 0 282
Szia Zsamzsi.
Most ilyen egész primitív tippjeim meg ötleteim és kérdéseim vannak. Pl. ha sokat eszel (hiszen sokat eszel, ha hízol), hogy állsz a mozgással? Az nem oldaná meg a dolgot?
Vagy ilyesmi, hogy időnként hetente egyszer beiktatni egy gyümi napot. Ha ilyesmiket kitalálsz, megoldódhatna a dolog.
Hm? Írj még részleteket.
zsamzsi Creative Commons License 2000.11.01 0 0 281
Sziasztok,
Én nem tudom, hova tartozom igazán. Talán a jojo-effektusos emberkék táborát erősítem. Baromira kellemetlen ám ez is...Képzelj magad elé egy ruhás szekrényt, az egyik felében az olyan méretű ruhák, amiket akkor hordasz, ha éppen "súlyodnál vagy", a másik felében meg az utálatos "kismama-stílusú" ruhák...
Lefogyok, aztán mintha elfújták volna az akaraterőmet nincs tovább, elkezdek megint enni. Tudom, hogy nem jó, tudom, hogy mennyit bírok enni, és ideig-óráig (hetekig,néha hónapokig) tartom is magam, de aztán kezdődik minden előlről.
27 éves vagyok, túl néhány sikeres és még több sikertelen fogyókúrán. De mindig visszajött. Amíg tudom, hogy fogyizom, eszembe sem jut pl. édesség után nyúlni. Amint vége a kúrának, és elértem a vágyott súlyt, azzal a lendülettel nyúlok a süti után... Most csapjam be magam azzal, hogy egy életen át fogyókúra van? Azért, hogy ne hízzak vissza 10-15 kg-ot? Ha csak 4-5 kg-ról lenne szó, az még beleférne...De a 10-15 gondolom elég riasztó, és nyilván a szervezetemnek sem tesz túl jót.
Az utolsó fogyókúrám épp idén nyáron zajlott, ez sikeres volt. "Nemzetünk Norbija" "no cukor, no liszt, no zsír" c. étrendje meg rengeteg mozgás segítségével...Most úgy tűnik, még nem jöttek rám a kilók, bár már eszem "rendesen", de nem szeretnék januárban a mérlegre állva megint sírógörcsöt kapni.
Van megoldás?
üdv.
yoyo

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!