- fenntartani a környék viszonyait (rendőr őrszoba)
- feltartani az ellenséget amíg a hadsereg meg nem szerveződik és oda nem ér
Ha meghúzódnak a várak védelmében akkor szerintem biztos bukásra (viszonylag lassú sorvadásra) lettek volna ítélve. Hiába van biztonságban a várban, az őrséget etetni, fizetni kell, a vár üzemeltetése is pénzbe kerül. Benn a várban el lettek volna vágva mindentől és még a környék lakossága is kezdi őket lesajnálni. Ha vállalják a csatát akkor dupla vagy semmi alapon vagy buknak vagy mindent visznek. Mint a vár későbbi sorsa mutatja is, a lengyelek felismerték, hogy Malbork (Marienburg) magában nem életképes, sokáig nem bírja. Nem is bírta, a lengyelek minden macera nélkül hozzájutottak. Feltételezem, hogy miután a grünwaldi csatában a lovagrend gyakorlatilag az utolsó szálig (kb. 300 résztvevő lovagból 15 élte túl a csatát, a gyalogság veszteségei is hasonlóak lehettek) megsemmisült már a vár körülzárásával se kellett nagyon foglalkozni. Az az érzésem, hogy a lovagrend örült ha nem kellett kijönni a várból, mert így elkerülhették a környékbeli földművelők inzultusait.
Természetesen nincsen "bevehetetlen vár". De ha a Német Lovagrend mondjuk visszahúzódik a téglaváraik védelmébe és nem tesz mindent "egy lapra" egyetlen döntő csatában, talán tovább tudják húzni a védekezést. Mutatok néhány térképet, amiken valóban jól látható, hogy a II. Jagelló Ulászló lengyel király koronája alatt egyesített lengyel - litván szövetség hatalmas területekkel, így emberanyaggal rendelkezett a németekkel szemben.
Rákerestem a németek legfőbb várának, Malborknak a sorsára is. Az 1410-es grünwaldi csata után mire a győztes lengyelek odavonultak, az újonnan választott nagymester megszervezte a védelmét. Egy ideig tartó blokád után a lengyelek felhagytak a körbezárásával és elvonultak. A későbbi lengyel-német összecsapásokban nem játszott szerepet. A történelem furcsa fintora, hogy az igen jól kiépített hatalmas téglavárat a nagymester kénytelen volt elzálogosítani, az új birtoksa pedig egyszerűen pénzért eladta a lengyel királynak.
"kevé fantáziával megáldottaknak. Mint megtudhattuk káposztalevelet használtak a nemes célra. A híd alatt folyó csörgedezett annakidején, messzire szállítva a lovagi kultúra végtermékét."
Budibástya vagy másnéven latrinatower. A vár egyik legfontosabb intézménye. Egy híd vezetett a várból az enyhelyre. Jó hosszú út volt, kíváncsi lennék milyen gyakran nem érték el. A fölső szinten a kor minden kényelmével fölszerelt boxok sorakoztak. A működését panoptikum segített megérteni a kevé fantáziával megáldottaknak. Mint megtudhattuk káposztalevelet használtak a nemes célra. A híd alatt folyó csörgedezett annakidején, messzire szállítva a lovagi kultúra végtermékét.
Ezt meg tudom erősíteni. Édesanyám egy régi házban lakik, és amikor új fürdőszobát csináltunk, az alapoknál beleütköztünk ilyen fekete téglába. Mint a szikla, olyan kemény volt, iszonyatosan megkínlódtunk vele.
Meg a régi, kézi vetésű téglákba szénport kevertek, a maiakba meg fűrészport, maghéjat (pld. napraforgó), kiégetés után az előbbi salakot, az utóbbi meg "semmit" hagy maga után.
Most azon töprengek, hogy milyen érdekes: a Német Lovagrend sok-sok téglavárat épített az általa meghódított területek feletti uralomra, a legyőzött népek szemmel tartására. Mégis amikor a lengyel királysággal kitört a hadiállapot, a Lovagrend nagymestere úgy döntött, hogy nem a várak vastag {vékony?} falainak védelmében töri meg a lengyeleket, hanem nyílt csatában.
Az pedig nem sikerült, hiszen az 1410-es grünwaldi csatában súlyos vereséget szenvedtek.
Szerintem a mész behozatalát a Hansa szövetség kiterjedt kereskedelmi kapcsolatán át oldhatták meg. Mert tény, hogy valami összefogja a téglákat ezekben a hatalmas lovagvárakban már sok száz esztendeje.
Eleinte a Hanza fogalom a külföldön élő kereskedők szövetségét jelentette. A 13. század végére a városok Hansái megerősödtek – kereskedővárosok komoly szövetségévé, melyek közös politikai alapelvet vallottak.
Gazdasági erejével együtt párosult politikai hatalma: tőle függött rengeteg észak-európai ország gazdasága is, így a Német Lovagrendé is. Mivel óriási pénzösszegekkel rendelkezett, nagyszámú zsoldossereget tartott fenn, s több háborúban leverte a dánkirályt, de éppúgy hadat viselt a németalföldi városok és Anglia ellen is. A német lovagrend tevékenyen támogatta és védte a szövetséget, mert azt a 13. században, mikor megkezdte a kelet-balti területek bekebelezését, jelentős szubvenciót biztosított számára, egyfelől, mert nem állt közvetlen egyházi fennhatóság alatt, mint a Kardtestvérek rendje.
A budai várban, pontosabban a polgárvárosban lévő Mária Magdolna-templom tornyára gondolsz. Ez a korabeli krónikák szerint a betelepülő magyarok plébániatemploma volt, míg a Nagyboldogasszony {napjainkban Mátyás}-templomot pedig a sokkal jelentősebb számban IV. Béla király hívására megérkező német polgárok használták istentiszteletre.
Ha már a tégláról elmélkedünk, akkor az agyagból lehet cserepet is készíteni. Pár éve a szomszéd lebontotta a háza melletti régi melléképületet. Elkértem tőle a cserepeket, gondolva jó lesz az nekem tartaléknak. Megnéztem az egyik cserepet, hát a "Nagybecskereki téglagyár" felirat volt belemintázva.
Vagy a Csurgói templom tornya, ami a régészek szerint az egykori johannita erősség részeként épült. De a budai várban is van ilyen torony, ha jól emlékszem.
A német lovagrend területein a jégkorszaki lecsiszolódásnak köszönhetően sok helyen előbukkan a gránit alapkőzet, tehát tudtak volna kőből is várakat építeni. Mégis a téglánál maradtak.
Ennek szerintem két oka van.
1. A tégla sokkal jobban hőszigetel. Azon a vidéken ez igen komoly szempont.
2. A téglával sokkal könnyebb dolgozni, a habarcs sokkal jobban tapad hozzá, mint a kőhöz, és a formája miatt is sokkal szilárdabbra lehetett a falakat belőle megépíteni, holott maga a tégla puhább mint a kő.
Könyöki József pozsonyi rajztanár a Budapesten megalakuló, műemlékeket számba venni akaró bizottság kérésére jelentkezett a XIX. század harmadik harmadában. Ugyanis ők felhívást bocsájtottak ki az ország akkori értelmiségéhez {például a falvak jegyzőihez, plébánosaihoz} hogy küldjék el a településükön vagy annak határában emelkedő műemlékek {várak, templomok, kolostorok ... stb.} leírását. Könyöki, mint rajztanár még a szövegek mellé jó kézügyességgel rendelkezve rajzokat is készített. Így is ment ez sokáig, mígnem a budapesti Bizottság összetétele megváltozott, több mérnök ült került bele. Ők pedig már lebecsmérelték Könyöki szabadkézi rajzait, miszerint azok ódivatúak, hiszen nem műszeres felmérés alapján készültek. Könyöki meg is sértődött és többé nem ment el utazni várakat felmérni.
Szerintem elegendően vastag falakat. Nyilván ők is szerettek volna minél vastagabb falakat, de:
Vastagabb falhoz több anyag kell
Vastagabb falhoz több idő kell
Vastagabb falhoz több munkaidő kell
Az égetés hossza és hőfoka befolyásolja a tégla fajsúlyát ha jól emlékszem. Az égetéstől az agyag zsugorodik, tehát ha jobban kiégetem akkor ugyan az az anyagmennyiség kisebb térfogatú lesz. Vagy ugyan akkora mérethez több agyag. A víz kimegy belőle, de az agyag marad.
Szerintem amikor a Német Lovagrend téglából felépíttette ezeket a várakat, elsősorban minél erősebb, tehát vastagabb várfalakat szeretett volna létrehozni. A vékony fal nem bír úgy ellenállni a kőhajítógépeknek, majd az idővel megjelenő ágyúknak sem, mint a vastagabb.
Ha már tégláról beszélünk. Én annak idején a felvidéki Gimes várában találtam a falból kiesett téglát. Felemeltem és rádöbbentem, hogy sokkal nehezebb, mint az ugyanolyan nagyságú modern tégla. Mit rakhattak bele azokba a több száz éves téglákba a régi mesterek? Elneveztem az ilyen középkori téglákat "kőtéglának", mert olyan nehezek, mint a kő.
Biztosan érdekes feladat lehetett. Egy időben vizsgáltam épületeket Budapesten, szerettem, mert sok féle emberrel találkoztam. Néha nagyon meglepő dolgokkal is.
Minden esetre négyszögből köralaprajzra áttérni nem volt egy egyszerű feladat, az egész födémet be kellett állványozni, tűzveszély miatt várnak jobb lehetett a boltív. Meglepő, de a modern építőanyagok között a fa jobban bírja a tüzet mint az acél. A magyarázat az, hogy a melegtől az acél elveszti szilárdságát (300 fok környékén már sokkal kisebb, a megégett fa szigetel és nem engedi olyan gyorsan be a meleget a fa belsejébe mint az acélgerendánál ez fönnáll és a meleg fa nem nagyon veszít szilárdságából).
