Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
De azt észre kell venni, hogy ezúttal se isonzó se voronyezs. Pedig úgy szerettük a mohácsot is, de most elmarad.
(afgnisztánban lett volna, de nagyon úgy néz ki most kihagytuk. a 20. század című darab a nagy érdeklődésre tekintettel ha meg is lesz ismételve, most más szereposztással (-: )
"A sajátjai pedig szépen hazamentek, és nem kértek a katonáskodásból."
Hagyd már ezt a nyilas-komcsi propagandasüketelést!
Persze, hogy hazamegy a katona, ha a kormánya nem hívja fel a figyelmét a veszélyre, hogy megtámadták a hazáját, hogy mire számíthat ő és a családja is, ha elszakítják a hazájától és idegen uralom alá kerül!
"Még mindig nem fogtad fel, hogy a hazatérő reguláris egységek kezelhetetlenek voltak..."
Na látod, te ezt a komcsi propagandát szívtad magadba, ezt szajkózod, ennyit tudsz!
De akkor magyarázd már meg, ha kezelhetetlenek voltak az egységek, akkor hogy a fenében tudtak leszerelni mégis kb. 1,2 - 1,5 millió hazatérő katonát?...
A Vh. létszámáról, vagy miről? De, ha erről, akkor mégis hogyan lett minden nekik, mitől, hogy tudott beindulni a virágzó ipar és a mezőgazdaság, mikor a Károlyi-kormány hibát-hibára halmozott, és az építés helyett csak tovább züllesztette az országot? Ezt magyarázd el légyszi, hogy milyen csoda történt?
Az egyén esetekkel meg bocs, nem tudok mit kezdeni, pontosabban ezekbő nem klehet általánosítani...
Amit mások írnak a korról, az mind kamu, mert Hatos Pál "cáfolja" ezeket (azért érdekelne, hogy mivel cáfolta az említett videó adatait?... 😊), iszont amit Hatos Pál és - gondolom - a társai írnak, az a kristáytiszta valóság. Így gondolod? Ha igen nincs több mondanivalóm! Te nekik hiszel, és a hittel nehéz vitatkozni... 😊
"Kun Béla nemigen volt abban a helyzetben, hogy garanciákat követelhessen..."
Mert?
Srtomfeld egy győztes hadjáratot vezetett bakker!
A magyar haderő kiparancsolása a Felvidékről nem hiba, bűb volt! Kunbécikéd ezzek a "nemes" tettével meg is ásta a vh. sírját.
"A "haza védelme" és a "proletárdiktatúra védelme" értelmezése a Horthy propaganda kedvenc játékszere."
Nem zavarodtál egy kicsit össze meg vissza?...
A Tk. hazát védő legendája éppenhogy a Rákosi- és Kádár-rendszerek propagandája volt, de ne is törődj az ilyen "apróságokkal!"...😊
"Elég nyilvánvaló, hogy a Vörös Hadsereg katonáit nem a proletárdiktatúra megvédésének vágya hajtotta, de tudomásul vették, hogy a honvédő háborút csak a tanácsköztársaság keretei között lehet megvívni..."
Igen, mert a felvidéki kivonulásig azt hitték, hogy honvédő háborút vívnak a területrablók ellen.
És sikerülhetett is volna, ha a bolsevik bandának fontos lett volna a haza védelme, de ez a szándék állt tőlük a legtávolabb, mert az nem volt nekik...
"...erre nem volt más értelmezhető haderő az országban..."
Persze, hogy nincs hadsereg, ha leszerelik...
"Horthy nemzeti hadserege meg jól elvolt Szegeden a románoktól kapott fegyverekkel..."
Sunyi mellébeszélés, hazudozás!
Mesélj már, mekkora "hadserege" volt Horthynak Szegeden?...😊
A fegyvereket meg az Antant felszólítására kapta Horthy a románoktól, és nem Szegeden, hanem amikor már megegyezett az Antanttal, a hatalomátvételről. És ez is csak azért történhetett, mert a románok olyan méretekben fosztották ki az országot, hogy még annyi fegyvere sem volt Horthy "hadseregének", hogy a román kivonulás után a közrendet fenntartsa...
Tényleg ennyire nem vagy tisztában a számok nagyságrendjeivel?
(Egy családi kis-példa a felvirágzásról: A nagyapám pár, szerencsére kisebb sebesüléssel végig szolgálta a 4 évet, különböző frontokon. Volt két már családos bátyja, s két lánytestvére. Mire visszatért, meghalt az apja, spanyolnáthában mind a két bátyja, maradt négy nő, meg néhány kisgyerek, férfi meg egy se. Szerinted ki és hogy vitte addig a műhelyt, a földet meg a szőlőket? Pedig saját volt mind. S csodák-csodája, mire visszaért, a földjük jobb része a település jegyzőjéé lett, olcsón. Aki amúgy - bizonyára jóhiszeműen ... :P - halottnak/eltűntnek jelentettette, hogy ne várják, s a nők adják el a föld jobbik részét. Hisz úgyis sok nekik, magukban úgy se bírják. No, amint megjött, dolgozhatott és dolgoztathatott amennyit csak bírt.)
"És egy normális, és felelős kormány ilyenkor azt teszi, hogy az idegen nemzetiségű katonákat leszereli, mivel potenciális ellenségnek számítanak, a sajátjait meg harckészültségben tartja."
A sajátjai pedig szépen hazamentek, és nem kértek a katonáskodásból. De előtte fosztogattak kicsit, lásd még: zöld bárók". Nem érdekelte őket a parancs, tudták, hogy egy-két parancsmegtagadót főbe lehet lőni, de százezret nem. Még mindig nem fogtad fel, hogy a hazatérő reguláris egységek kezelhetetlenek voltak, azokkal ott és akkor nem mentek volna semmire. nem véletlenül és nem ok nélkül rettegtek az urak a hazatérő katonáktól, akik hazatérve soha nem látott nyomorral szembesültek.
"És meséld már el, hogy miképpen virágzott ki az ország gazgasága, hogy Kunbéciék valahogy fel tudtak állítani, egy 110 ezres hadsereget? Hogyhogy akkor már volt minden? Fegyver, lőszer, ruha, élelelem és egyebek? Milyíen csoda történt?..."
Az történt, hogy a hazatért katonák választhattak az éhezés és az ismételt bevonulás között. Ugyanis az ország minden tartalékát a hadsereg kapta, aki meg otthon maradt, annak felkopott az álla. Az ország gazdaságának 1919-es gazdaságának kivirágzását emlegetni meg nagyfokú tájékozatlanságra vall.
"No, ismét leírtál, szép részletesen :) , kb. 200 e hadra foghatót."
Bocs, de a nevezett hsz-emben (7357) ilyet nem írtam. Szerinem nézz utána jobban, hogy mire válaszolsz...
"Miközben - szintén te írtad - 1,2-1,5 millióan jöttek haza.
Azokkal mit csinálsz, ha nem szereled le őket? Nos?"
Igen kb. ennyien jöttek haza, de már erre is felhívtam a figyelmed, hogy ez nem mind magyar nemzetiségű volt. És egy normális, és felelős kormány ilyenkor azt teszi, hogy az idegen nemzetiségű katonákat leszereli, mivel potenciális ellenségnek számítanak, a sajátjait meg harckészültségben tartja. Nem ártana ám, ha néha figyelnél is!... 😊
Károlyi lett bűnbaknak kikiáltva mindenért, az egyszerű embernek ennyi bőven elég volt (és ma sem kell nekik több), a tájékozottabb kisebbségnek meg nem osztottak lapot a Horthy-rendszerben.
Olvastad Hatod Pál könyveit? Ne is tedd, csak zavarnának a tények :-)
"A dramatikus jelenetekkel illusztrált történelmi dokumentumfilm; fotók, újságcímlapok, archív filmek és egyéb dokumentumok; szakértői magyarázatok, valamint dramatikus jelenetek segítségével mutatja be Károlyi Mihály, a Vörös Gróf egyéniségét, és politikáját, amely egyértelműen Nagy-Magyarország végzetét jelentette, majd a több évtizedes szovjet uralmat. Csak 69 perces film."
A vastagon szedett részt számos mértékadó történész cáfolta (többek között Hatos Pál, de javaslom a Clio Intézet történészeinek eszmefuttatásait a youtube-ról, sokat tanulhatsz belőle), rámutatva, hogy ez a Horthy-propaganda bűnbakkeresése az elvesztett háborúért. A pirossal kiemelt rész Károlyi vonatkozásában meg akkora ökörség, hogy nem is kommentálom.
"még a legszélsőségesebb források szerint is 300 ezer egészséges, harcedzett, magyar nemzetiségű katonát szereltek le (mellékesen megjegyzem, ennél azért lényegesen több volt)."
Ezt írtam bakker, te miről beszélsz?...
És meséld már el, hogy miképpen virágzott ki az ország gazgasága, hogy Kunbéciék valahogy fel tudtak állítani, egy 110 ezres hadsereget? Hogyhogy akkor már volt minden? Fegyver, lőszer, ruha, élelelem és egyebek? Milyíen csoda történt?... 😊
Kun Béla nemigen volt abban a helyzetben, hogy garanciákat követelhessen, ráadásul a román csapatok visszavonására tett ígéretét az antant simán megszegte. Nem volt erő ami ezt megtorolja rajtuk. A "haza védelme" és a "proletárdiktatúra védelme" értelmezése a Horthy propaganda kedvenc játékszere. Elég nyilvánvaló, hogy a Vörös Hadsereg katonáit nem a proletárdiktatúra megvédésének vágya hajtotta, de tudomásul vették, hogy a honvédő háborút csak a tanácsköztársaság keretei között lehet megvívni: erre nem volt más értelmezhető haderő az országban, Horthy nemzeti hadserege meg jól elvolt Szegeden a románoktól kapott fegyverekkel és eszük ágában nem volt az antant ellen fellépni. Függetlenül attól, hogy Kun milyen hibákat követett, vagy nem követett el, a kimenet itt csak a vereség lehetett.
"Amit Julier itt leírt, Hatos Pál pontról pontra cáfolja."
Hát persze...
"Nyilván Juliernek, mint tisztnek igen égő lett volna beismernie, hogy a katonai alakulatokból kezelhetetlen csürhe lett..."
Nyilván... Gondolom ezt is Hatos állapította meg... 😊
De addig is talán nem ártana, ha az alábbi link videóját megnéznéd...
A Vörös gróf - Károlyi Mihály bűnei
A dramatikus jelenetekkel illusztrált történelmi dokumentumfilm; fotók, újságcímlapok, archív filmek és egyéb dokumentumok; szakértői magyarázatok, valamint dramatikus jelenetek segítségével mutatja be Károlyi Mihály, a Vörös Gróf egyéniségét, és politikáját, amely egyértelműen Nagy-Magyarország végzetét jelentette, majd a több évtizedes szovjet uralmat. Csak 69 perces film.
Neked egy 110 ezres hadsereget ugyanannyi eltartani, ellátni, mint egy 1,2 millióst? :D
(Nem beszélve arról, hogy az az apró 1,1 milliónyi különbség jó része munkába állt, tehát többet lehetett termelni. Már persze abból, amihez volt nyersanyag is.)
"Ez a "kimerült" román hadsereg simán verte a Tanácsköztársaság haderőit."
Bakker, tényleg nagyon unalmasak vagytok!
Ismételten ugyanazokat a témákat húzgáljátok elő, amiket már számtalanszor megvitattak, elmagyaráztak. Elmondták, hogy ennek az volt az oka, hogy a visszafoglalt Felvidék egy részéből Kunbéci, minden garancia nélkül visszaparancsolta Stromfeld hadseregét. Ekkor döbbentek rá a tisztek és a legénység is - akik tudod a hazájukért, és nem a kommunista eszmékért mentek harcolni -, hogy itt nem a haza védelméről van szó, hanem a proletárdiktatúráéról. Stromfeld, mint jó katona, ha kelletlenül is, de teljesítette a parancsot, és tiltakozása jeléül lemondott. Innentől számítható a vöröshadsereg erkölcsi züllése, ami csoportos szökésekben nyilvánult meg, mivel pont azt a hitet vették el a katonáktól, hogy a hazájukért harcolnak. Igy amikorra a vh. a románokkal került szemben, már csak egy lezüllött, hitét vesztett, és honvédelemre teljesen alkalmatlan katonai alakulattá silányult...