jó vagy hozzám vajon megérdemlem mit adhatok csupán pusztaságom, lelkem csókjaim, életem felérsz velem oda mit elképzelsz, kaphatsz szólj s én sírok rá add magad s én elragadlak könnyek tengerén egyszerű hajós vagyok én
törődj velem... nézd rám kérgesedett álmaim már alig bírom gyakran sírnom kellene de nem emlékszem a könnyekre
törődj velem... elfognak falhoz állítanak a lesből támadó félelmek a múltból érkező jövőt-ölő kétségek
törődj velem... halld meg a némaság mögé bújt sóhajokat a porladó percek szétszóródó hangjait amint szitálva hullanak körénk és elfednek mindent ami szép
törődj velem... érezd amikor összeszoruló lelkem szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába hogy ne lásd fájdalmát inkább eltűnik önmagába
törődj velem... megbénítanak ezer lakatot aggatnak rám a szégyellt vágyak és a meg nem értett érzések évek alatt közönnyé válnak
törődj velem... tárd szélesre ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját ismerd meg áldott és átkozott énem elhazudott igazságaim lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem
törődj velem... öleld át fájdalmakat üzenő sóhajom nehéz lelkem hangtalan vergődését most nem értem a szavakat csak egy őszinte test ölelését
törődj velem... fogadj magadba engedj eltűnni benned had oldódjak csendes lélegzetté váljak egyszerű társból a Mindeneddé
törődj velem... válj semmivé ezután csak bennem élj tovább a külön-külön most megsemmisül csak az Együtt létezik ezután ...és a Világ elcsendesül "elf"
hogy szétszórta ezt a napot a felszakadó félelem belém markolt hideg kezével és szorított...
a szív ilyenkor alig dobban csak pislákol a vér de megfeszül az izom a bent rekedt menekülés a düh kitörni akar feszül a láb a kar és szűk lesz a mellkas egyre szorít...
mintha lassan összeforrnának az ajkak a fogak egymásba harapnak és görcsössé merevednek az arc vonásai mint valami kőszobor amit belül forró tűz ostromol és egyre csak gyűjti az áramló feszültséget míg egyszer megreped szerte repül az ezernyi szilánk és a belső láz a düh a félelem már nem szorít tovább... "L"
A valóság pillanataLátom, ahogy a párkány alatt, be akarnak törni a napsugarak.
De megtorpannak, tudják, rossz helyre jöttek.
S máris ölelik őket az árnyak, és a könnyek.Érzem, hogy szétszakít a gondolatok sora.
Belevesztem álmaim, fájdalmas, bódító tengerébe.
Ne kérdezd, mi történt, és miért így történt.
Én sem teszem, mert nem merem.Nem érzem, még feszítő néma csendben sem szívem lüktetését.
Nem érzem, hogy szükségem lenne ön-ön magamra.
Viszont érzem, ahogy a közömbösség bekúszik lágyan a bőröm alá,
az apró szőrtüszők kőzőt;
Érzem, ahogyan szétáramlik, s magába foglalja egész testemet;
Tébolyult géppé változtatva az agyamat, egész emberi mivoltomat.Segíts! kiáltanék.
-De nem tudok, és nincs kinek.
Beszűrődik a fény, beszűrődnek az árnyak
Mint ha harcolna az öröm és a bánat.Nem tudok írni, és nincs szavam,
Nincs gondolat, mely e-világi lenne.
Nincs semmi, csak elveszett önmagam,
S a meg nem talált boldogságom csendje.Nem értem, s nem érzem.
Szeretet, ölelés, álmok! Délibábok
Még mindig meredten bámulok.Rohan szembe a valóság.
Nekiütközök.
Megsemmisülök.Valami halkan kattog, s ez magára vonja figyelmemet
De tekintetem még mindig a semmibe mered.
Hallom, ahogy a jégkockák megrepednek a narancslikőrben -Fekszem, szemem bénultan nyitva.
Magamban könyörgök: -jöjjön egy egészséges gondolat!
Tecchalott -ennyi! Nem jön több érzés, semmi!Érzem a likőr ízét a számban,
Jégkocka vagyok, egy utolsót roppanok Elhallgattak, elolvadtak.Csak létezem, már megszólalni sem tudok.
Csak létezem, már álmodni sem tudok.
Csak létezem, már elolvadni sem tudok.Látom, ahogyan fekszik egy mozdulatlan test.
Érezni a ritmust, ahogyan reflexszerűen magába szívja az oxigént.
Pusztul a fény, ő már az árnyak temploma.
Innen már nincs menekvés, nincs ölelés, mi meggyógyítana.Csak létezem.
Pusztán levegőt veszek.
Tudom, nincs bent senki a testben.
De tovább lélegzem, s belém hasit a felismerés,
Egy epizód szerep lettem.
Túl kell élni az életet!
Tovább kell létezni, még akkor is, ha már tudod,
Hogy nem tudsz álmodni, hogy nincs hited, hogy nincs életed!
Te, csak lélegez! "L"
Passion is a wordwhich involves so many feelings;I feel it when we touch,I feel it when we kiss,I feel it when I look at youfor you are my passion...my one true love.
Csöpög az élet, csöpög a véred. Nem kapsz több időt, hiába kéred. Fekszel a sötétben, bíbor borítja tested. Nem találtál gyógyszert, hiába kerested.Nem kell a gyógyszer, nem kell már többé. Had fájjon végre, had fájjon örökké. Látni akarom most már mi szívemből kiárad. Fájdalom, fáj nagyon, kezemen a kijárat..Megfeszül a tested, de vége lesz hamar. Remeg a kezed, szíved percekig kapar. Most is ott van előtted, könnyekkel nézed szemét. Nincs már több erőd, de újra megfogod kezét.Szorítod, tudod nincs már több szép. Élet, halál sok-sok elhomályosult kép. Ő az, ő kiért az életed adtad. Ő az, ő kiért az életet kaptad.Nem kék az ég, nem sötét az éj. Fény borítja eget, nincs már miért félj. Elragad a felhő, de kapaszkodsz még kezébe. Nem akarod múltad, de visszanézel szemébe.Hullnak a könnyeid, megbántam mit tettem. Te voltál az élet, s mégis elvettem. Nincs már mit tenni, meghalok, megtettem. Életem csak egy volt?
Sziasztok!Én még új vagyok itt,de már régebb óta olvasgatom a verseiteket.Azért regeltem,h feltehessem azokat a verseket amiket a barátom írt nekem.Az ő saját szerzeményeit.Remélem elnyeri teccéseteket is ahogy nekem is:) hisz szívből szólnak:)
Rendelésre valóban nem lehet írni, a szív, ha szeret néha úgy fáj... Az írói véna nem szárnyalhat kényszerítve, nincs egyforma éj, hajnal, nappal és táj.
Van szeretet, féltés, mindent elsöprő érzés, várakozás, szívet markoló kínok közt, kérdés, választ remélve, a fényképed nézve, lelkem úton feléd...
Szívemben mélyen, hozzád szól gondolatom, megérkezik-e nem tudhatom. Versbe szedtem, melengettem, szerelmemmel átkötöttem, átnyújtom most tenéked, fogadd szeretettel kérlek.
Ne szólj, ne írj, lelked rezdülése válasz nekem, Hidd el, érzem, megérzem. itt vagyok, itt leszek, ha akarod csak neked. Lelkem úton feléd. utolsó versem...
