FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Kedves Dr. Treuer Tamsa:
Koszonom valaszat. A Ritalint az ORVOSOM IRJA FEL nem pult alol szedem. 10 mg/nap. 5mg/reggel es 5mg/delutan. Az orvosom a gyogyszereim osszeallitasat "Coctail"-nak hivja ami most itt egy nagyon divatos szo lett a depresszio gyogyszerezeseben. A ritalin szedesem ellenorizve van es Februar/00-ota szedem. Nem az en otletem volt hanem az orvosome. Teljesen igaza van, es tudom, hogy a nem-eves nem jo a szervezetemnek. En mar a ritalin elott is igy ettem. En boldogan ennek normalisan es rendszeresen ha nem hiznek annyit. En most nem tul-evesrol beszelek. 1200-1600 kaloriarol egy nap. Meg 1200 kalorian is hizom amikor Imipramint szedek. Nem tudom szavakban elmagyarazni azt az erzest amit erzek ha felmegyek 70kg/153cm-el. Igy is allandoan harcolok azert hogy "my self esteem" es "self love" (Elnezest az angolert) erzeseimet megerosittsem. De, amikor 70kg vagyok ez a harc meg nehezebb. Mar annyira elfardtam ebben a betegsegben. 28 ev az nagy ido es tudom, hogy eletem vegeig lesz. En kulonben nagyon oszinte vagyok az orvosommal. Igaza van, megmondom neki, de mit tud csinalni? Majdnem minden letezo antidepresszios gyogyszert kiprobaltam (28 ev) es az imipramin meg a rivotril combinacioja jo az obsessio-s gongolatokra is amiket olyan embertelenul nehez kezelni. Most teljesen letortem, ahogy visszaolvastam ezt a levelet. Megmondom az orvosomnak es lehet, hogy talan tud valamit ajanlani de mar o is kifogyott az orvossaggal kapcsolatos ajanlatokbol.
Megegyszer koszonom levelet, Kathy
ahogy így írod, sajnos helytelenítenem kell a gyógyszerszedésedet is, és azt is, hogy az evéssel kapcsolatos problémáidról nem tud a pszichiátered. Ezeket az étkezési nehézségeket a Ritalin is okozhatja, ami ellenőrizetlen szedés nélkül hozzászokáshoz vezet, és depressziót okoz, elsősorban pult alól árulják mint fogyasztószert. Ha ezt magadtól szeded és az orvosod nem tud róla, akkor megfeszülhetnek a háttérben a kezelőid, de nem fogsz egykönnyen ebből kimászni. A fogyás egyébként rontja a depressziós tüneteket, túl azon, hogy önmagában a depresszió egyik tünete is. Szerintem ezeket mielőbb tisztáznod kellene az orvosoddal, mert ha nem teszed, akkor félrevezeted, és az neked sem jó.
Persze, lehet hogy TAmás majd kupán nyom engem egy nagy doronggal, de megkérdem: hány kévét iszol ahhoz, hogy elvevődjön az étvágyad? Hátha nekem is működne a módszer:)))
Kedves Dr. Treuer Tamas es mindenki:
En nagyon csondesen szolalok meg, mert nem tudom, hogy van e jogom ehez a topic-hoz hozzaszolni. Nekem az a problemam, hogy az utolso 25-28 ev allatt a depressziora kaptam sok fajta gyogyszert. Sajnos a legtobbje hizast okoz. 153 cm magas vagyok es a legmagasabb sulyom 70 kg es a legalacsonyabb 40 kg volt. Vannak olyan gyogyszerek amik "nem engedik" hogy lefogyak meg akkor sem ha eloirt dietara megyek. Kb. negy evvel ezelott kiprobaltam, hogy mi van akkor ha egyaltalan nem eszem. Kavet, cukorral es tejszinnel ittam de semmi mast nem. Neha, neha ettem vacsorat. Eszrevettem, hogy mar egy heten belul nem is voltam ehes, a kave elvette az etvagyamat. Annyit ertem el vele, hogy nagyon, de nagyon lassan leadtam talan 5 kg. Most szedek Imipramint=Aproimipramine, Rivotrilt=Clonazepam es Rittalin=Methylphenidate. Az Imipramin nagyon hizlal de a Rittalin viszont segit a fogyashoz. Tudom, hogy nem helyes de en egyaltalan nem eszem, kiveve kavet cukorral es tejszinnel es igy tartom a sulyomat 57 kg-nal. Ha eszem rendesen, nem sokat csak rendszeresen, akkor mar 70 kg lennek. Sajnos emiatt sokat faj a fejem es eleg ingerlekeny vagyok. Errol most beszelek eloszor az eletemben. Nem vagyok anorexia-s mert tartom az 57 kg-t ami a sulyomhoz nem rossz. Neha ramtor az edesseg-hiany es bevagok 2-3 szelet tortat, de nem tul gyakran. Nagyon felek attol, hogy megint felugrok 70 kg-ra. Eleg az, hogy a depresszioval kuszkodtem egesz eletemben nem birnam elviselni a 70 kg-t megint. Legyszives irjatok meg ha ez a tema nem ide tartozik mert nem akarom a topic-ot zavarni Kathy
Köszönöm a segítséget, élni fogok vele. Most rohannom kell és nem tudom, mikor leszek megint gépközelben, de mindenképp írok majd néhány adatot. Hátha addig javul is a helyzet :)))
sajnos előfordul, hogy az ember visszaesik néha, az evészavarok gyógyulása során a javulást mégis azon lehet jól lemérni, hogy ezek a visszaesések ritkábban következnek be, és kevésbé súlyosak, mint az előzőek. Általában javaslom, hogy érdemes megtervezni az étkezésedet előre egy napra, ahogy írod is, és utána meg kell próbálni betartani. Az is gyakori, hogy amikor a kóros súlycsökkentő viselkedések háttérbe szorulnak egy javulás esetén, akkor megnő a félelem az elhízástól, és átmenetileg csökken a testsúly, ilyenkor érdemes vigyázni, hogy ne menjen át a dolog egy tipikus anorexiába ismét! Írd meg, hogy hány kiló a súlyod, magasságod, kiszámítjuk az élettanilag megfelelőt, és írd meg azt is, hogy az étkezésed hogyan néz ki egy tipikus napon.
szerintem azt kellene kinyomozni hogyan jutottál arra gondolatra, hogy nem tartod be a saját magaddal kötött megállapodást.
én azt tapasztaltam evési problémák és depresszió összefüggésében, hogy néha azért zabálok, mert lehangolt vagyok, néha meg azért, mert valami zürzavarra vágyom magam körül. márpedig ha az ember "engedély nélkül" megeszik egy tábla csokit, ugy érzi hogy bünt követett el, és ezért bünhődni kell, akar???
a fene tudja hogy van ez...
szóval szerintem arra koncentrálj, hogy mi "hasznod" volt abból hogy "visszaestél"? ha egyáltalán erről van szó...
énis
Nekem nagyon hasznos volt, bár csak két-három hétig irtam, utána már nem tartottam szükségesnek, anélkül is elég jól oda tudtam figyelni az evésekre.
3 napja visszaestem. Folyton lelkiismeretfurdalásom van és tegnapelőtt túl sokat vacsoráztam, azt megelőzően meg egy egész tábla csokit tüntettem el egy kiadós ebéd után. Most is ebéd után vagyok és nagyon rossz. Tele van a hasam (túl sokat adott az ebédkiosztó nő, pedig csak fél adagokat kértem). Szenvedni fogok estig. Tamás, normális ez? Olyan jól ment minden... Egyébként egy kicsit sovány is vagyok most... Soványabb, mint amíg evésrohamaim voltak, de azért még nem kóros. Mégis gyötör a lelkiismeret. Van remény? Mit csinálok rosszul?
Előre fel kellene irnom, hogy mit ehetek aznap? Vagy az a baj, hogy mostanában nincs időm tornázni?
Várom a válaszod, elkélne egy-két okos szó, mert magam alatt vagyok egy kicsit. És az ebéd itt nyomja a gyomrom még órákig, jaaaaajj... És még a karácsony hátravan, belegondolni is rossz az ünnepi étkekbe...
Énis drágám, mire van az ellenállás? az írásra vagy a tapasztalatok elmondására?
Mivel szgépen vezetjük a naplót kényszeríteni kell magam, hogy egy darab cetlit tartsak a szebemben és írjak arra. Különben az agyam csak úgy elfelejti, kiszórja a történteket. De azért hasznos.
Jut eszembe, topiklakók, melyikőtök hogyan áll az evési napló vezetéssel? A fórum megnyitása elején sokan írtátok, hogy elkezdtétek vezetni, jó lenne, ha valamit visszajeleznétek, hogy hogyan sikerült.
Az evési naplóról már volt szó korábban, de újra érdemes talán ismertetni: mivel nem olyan bonyolult, elmagyarázom újra. Végy egy szótárfüzetszerű vonalas füzetet, minden oldalát jelöld ki egy naptári napnak, majd a következő felosztás szerint naponta írd bele, hogy mit étkezel:
1. oszlop: Mikor (hány orakor?)
2. oszlop: Mit?
3. oszlop: Mennyit?
4. oszlop: Hol? Milyen helyzetben? (otthon, munkahelyn, ülve, állva, kivel stb.?)
5. oszlop: Milyen tevékenység közben? (olvasás, TV nézés, bezsélgetés, utazás, telefon)
6. oszlop: Milyen érzéssel járt? (bűtudat, kevés volt, sok volt, éhség stb.)
7. oszlop: Követte-e kóros súlycsökkentő viselkedés? (hányás, túl sok mozgás, hashajtó
stb).
Egy hét után a napló kitöltve az ún. evési profilotokat mutatja meg, ezután lehet ujabb
instrukciók alapján egészségesebbé tenni, de ez már mindenkinél individuális, persze nagy
hasonlóságok azért szoktak lenni.
Drága énis,
miután én már egyszerkétszer elkezdtem a naplót, de istenuccse gyakran elfelejtettem írni (lehet hogy önvédelem),
szóval mi lenne ha együtt vezetnénk , s naponta -kétnaponta bemutatnánk egymásnak. Nekem segítenél, mármint azzal, hogy ott vagy mellettem, az biztos.
W.
Kedves Mona Lisa, ha úgy érzed, egyelőre nem szeretnél változtatni rajta, akkor valóban kár szólni a pszichiáternek, nélküled, a te változni akarásod nélkül úgysem megy semmire.
Én csak annyit szeretnék mondani neked, hogy ez egy nagyon veszéles betegség. Gondolkodjál el rajta, hogy jó lenne-e neked, ha megváltozna az evéshez való hozzáállásod. Ülj le, és gondold végig. És ha erőt érzel magadban, akkor kezdjétek el a pszichiátereddel ennek a boncolgatását és gyógyítását is. Minél hamarabb kezdesz hozzá, annál könnyebb kilábalni belőle és fordítva.
A napló valószínűleg hasznos lehet mindenkinek, akinek bármilyen jellegű problémája van az étkezésekkel - túl sokat vagy túl keveset eszik, csupa haszontalan dolgot eszik (chips, csoki stb.). Az a lényege, hogy nyitsz egy füzetet, minden oldal új nap, és oda szépen reggeltől kezdve beirogatod, amiket megeszel. RÖGTÖN, miután megetted. És MINDENT felírsz, körülbelüli mennyiséggel együtt (pl. egy adag saláta, 1 szelet rántott hús, néhány csokis keksz). Azt is fel kell írnod, ha mondjuk nap közben megkínáltak 1 db bonbonnnal és azt bekaptad. Bulimiások egyebeket is írnak a naplóba, de neked elég ennyi. Azért lehet hasznos, mert estefelé már hosszabb lesz a lista és lehet, hogy elveszi a kedved az evéstől, ha látod, már mi mindent tüntettél el aznap. Ha kevesebbet nassolsz a főétkezések között, akkor nem fogja sok idődet elvenni a naplóírás, és az leírtak sem fognak elborzasztani.
Sok sikert! Valami haszna biztosan lesz.
Pszihiáterhez már járok kb. fél éve más problémák miatt (túlzott stresszelés vizsgán,öngyilkossági kísérlet).Az evéssel való problémámról csak mostanában beszéltem neki,és amikor megkérdezte,hogy szeretnék-e változtatni rajta akkor nemmel feleltem.Egyszerűen nem tudtam beismerni neki,hogy bajban vagyok és segítségre van szükségem,így ő nem tud mit tenni.
Most 22 éves vagyok,először 10 éve kezdtem el nem enni.Voltam már a mostani súlyomnál is kevesebb,de voltak spontán javulások is:pl.heti egy-két drogfogyasztás (érdekes beállva nem látom magam kövérnek!!!).Most már kinőttem a narkózós időszakomból és újra jön a fogyókúra.
Kedves Kőevő,
olyan klassz, ahogy tartod a lelket másokban:))))
erről a naplós módszerről szivesen olvasnék, konkrétan mit kell csinálnom?
szerintem én néha néha vagyok bulimiás, amikor a depresszióm, amire gyógyszert szedek, ingadozni kezd. amugy meg szeretek enni minden körülmények között, ráadául már harminc éve elmultam husz éves, ugyhogy a hiuságom lankad.
viszont most kilencven kilo vagyok 175 centihez és ez sok. esténként amikor itt ülök a képernyő előtt, és irom az okos tanácsaimat a depiseknek, akkor bizony falatozom ezt azt - sokat.
és igaz hogy elég sokat mozgok, lépcsőzőgép, kerti munka, torna, de a kalóriabevitel nyilván nagyobb, mint a fogyasztás..
ma belenéztem a tükörbe és magállapitottam hogy szép gömbölyü malacka vagyok...
na azért nem utálom magam, de vissza szeretnék menni a nyolcvanas kilok elejére, akkor nagyon jól néztem ki.
leírása alapján egyértelműen anorexiás, a testtömegindexe 15,7 BMI (ez 20 és 25 között normális), súlyának alsó határa az életkornak és a magasságának megfelelően 55 kg körül kezdődne. Ha ehhez még rendszeres elégedetlenség is társul a testével szemben, illetve a mensese is kimarad, akkor típusos a kórkép, és ideje szakemberrel konzultálnia.
az evészavar magától elmúlt. depresszió jött helyette, arra szedem a gyógyszert.
tehát nem tudom, hogy mi más segített volna -- magától rendeződött azáltal, hogy elköltöztem otthonról, és elkezdett kialakulni a saját világom, amibe nem hagytam a szüleimet beleavatkozni.
Kedves Mona Lisa,
mindaz, amit leírtál - félsz szembesülni problémáiddal, hogy undorodsz az ételtől
stb.- azt mutata valahol Te is tudod, hogy baj van. Kőevőhöz hasonlóan, én sem
vállalkozom arra, hogy diagnózist állítsak fel - úgy érzem, ezt én nem is tehetem
meg -, de szerintem nagyon fontos, hogy foglalkozzál az evés körüli gondjaiddal,
mert a súlyod alacsony és ételundor abszolút nem normális.
Gondoltál már arra, hogy szakembert keresel?
D.Á.
Ez bizony nem normális, Mona Lisa. Ez evészavar. Hogy anorexia-e, azt én ennyiből nem tudom bizonyossággal megmondani - amit eddig írtál, az alapján sajnos lehet, hogy erről van szó... A súlyod igen alacsony, ha megnézed a testsúlytáblázatban, akkor láthatod, hogy az "alultáplált", "nagyon sovány" kategóriákba esel. Persze egyedül abból, hogy igen sovány vagy, nem következik, hogy anorexiás lennél. Ez a magatartásodon, a testsúlyhoz és az evéshez való hozzáállásodon múlik. 46 kg - 1 pont az anorexia javára. Fogyni szeretnél. Még egy pont. Ha idegességedben eszel, kihányod. Az idegességtől hányod ki, vagy azért, mert túl sok volt, vagy, hogy nehogy hízzál? (Ez utóbbi két esetben még egy pont.)
Ne ijedj meg, ha nem látjuk a problémát, az attól még ott van, illetve attól, hogy becsukjuk a szemünket, még nem tűnt el, szóval a legjobb szembenézni a dolgokkal.
Írjál még
Tudom, hogy az evészavart illetően gyógyult vagy, nem is konkrétan erre gondoltam, hanem arra, hogy általában véve, a könyv által hangsúlyozott elvek, beállítottság, sugallt életvezetés terén mondott-e neked valami használhatót, valami pluszt. Ezt meg is válaszoltad....
"engem nem lehetett volna rávenni az evési szokásaim megváltoztatására"
Egyáltalán? Gyógyszer nélkül nem is tudtad volna abbahagyni?
Az tényleg látszik, hogy hiszel az önsegítő közösségek gyógyító erejében. Nagyon szép, hogy igyekszel segíteni mind a fórumon, mind a magad által készített oldalakon a rászorulóknak annak ellenére - vagy tán épp amiatt - hogy te magad is segítségre szorulsz néha. Kívánom, hogy ilyen minél ritkábban legyen.
Szerintetek anorexiás vagyok ha 171cm-es magassággal és 46kg-mal is fogyni akarok?Az étel gondolatára is undor fog el.Enni általában csak akkor szoktam ha lezuhan a vércukorszintem,vagy ha nagyon felidegesítenek (ebben az esetben az ételt kihányom).Néha érzem,hogy valami nagyon nincs rendben,de félek a valósággal szembesülni.
kérdezed, bennem elindított-e valamit: én gyógyult vagyok -- pontosabban az evészavar elmúlt, és az súlyommal vagy az alakommal sem igen foglalkozom, bár nyilván jobban szeretek karcsú maradni, mint elhízni, de ehhez jelenleg nem kell diétáznom, se sportolnom, szóval az egész kérdéskör teljesen kiesett az életemből.
ugyanakkor a bulímia "kikopása" után nem sokkal a depresszióm (ami megvolt már az evészavar előtt is, de elég enyhe formában) súlyosbodni kezdett, és végülis ezzel lettem tartósan "pszichiátriai beteg", most is gyógyszert szedek.
a könyv nagyon jól rámutat az evészavar és a depresszió közti folyamatosságra, amit én intuitíve mindig éreztem.
ígyhát azt lehet mondani, hogy elindított bennem valamit --
mindenképpen úgy gondolom, hogy engem nem lehetett volna rávenni az evési szokásaim megváltoztatására, viszont több pozitív, szeretteli és támogató feedback révén meg lehetett volna oldani, hogy ne legyen szükségem az egész anorexia-bulímia csomagra önmagam kiegyensúlyozásához és a szeretetéhségem csillapításához.
ezt akkor a szüleim nem értették, meg voltak ijedve, és visszariadtak attól, hogy magukra vegyenek valamilyen felelősséget és ezáltal bűntudatot. ráadásul a hugom nálam sokkal anorexiásabb volt -- tehát csontésbőr -- és a családi szereposztás szerint ezért a szüleim tulajdonképpen a lelkük mélyén engem tettek felelőssé, ígyhát engem inkább "büntetni", mint "támogatni" kellett a helyzet logikája szerint, és ez így is történt.
más kérdés, hogy nem tudom, minden szülő, főleg egy lelkileg borulékony, tud-e olyan mértékű pozitív támogatást adni a gyerekének, ambivalencia és mártíromkodás nélkül, hogy az tényleg segítsen.
mondjuk nyilván nem jó, ha üvöltöznek vele, vagy megverik, vagy rátörik a fürdőszobaajtót hányás közben, vagy kitiltják a konyhából -- ha ezt sikerül elérni, az már eredmény.
amit még fontosnak tartok ebben a könyvben, az az, hogy a Montreux klinikán -- tehát ennek a nőnek a bentlakásos rendelésén -- sok gyógyult evészavaros dolgozik.
biztos vagyok benne, és erre látok valódi esélyt is, hogy gyógyult (magukat gyógyultnak érző) egykori betegek, talán nem is csak evészavarosok, de a rokon kórképek is: depresszió, szorongás, kényszer, nagyon sokat segíthetnek azoknak, akik még küszködnek, és tényleg képesek odaadóan és pozitívan viszonyulni hozzájuk, ugyanis saját tapasztalatukból ismerik a tüneteket, tudják, hogy mit érezhet a másik (amit nem tudhat senki, aki nem volt még evészavaros), és tudják, hogy miért reagál úgy, ahogy, tehát értik a betegség nyelvét.
én nagyon hiszek ezért az önsegítő közösségekben, akár online, akár IRL.
nem hallottam még a könyvről, de mindenképpen számíthat a szakmai közönség és a laikusok figyelmére is, hiszen egy nagyon fontos tényezőre hívja fel a figyelmet, ami az egyik fontos összetevő az evészavarosok lelkivilágában (testképzavar-öndestruktivitás-kóros súlycsökkentés).
Ez a támogató attitüd különösen ajánlott hozzátartozók részére, hiszen általában velük alakul ki krónikus konfliktus az evés miatt, amiből aztán nehéz jól kijönni. Külföldön egyébként léteznek kifejezetten evészavar klinikák is, különböző terápiás orientációval, Belgiumban van például egy, ahol elsősorban non-verbális módszerekkel dolgoznak (video feedback, testtudat építő technikák), de ezek magánklinikák és a minimális bentfekvési idő fél év, eléggé szigorú karanténban.