FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
[egészen véletlenül keveredtem ebbe a topicba és a kétünnepközötti nagy csöndben szinte egyvégtében olvastam el a hozzászólásokat, elkerekedett szemekkel]
Én két évig voltam beteg. Akkor nem tudta senki. Később elmeséltem néhány embernek, de csak nagyon szőrmentén: szégyelltem magam. Ez furcsa, most is szemérmes vagyok, ha a dolog szóba jön, pedig nem volna rá okom. (Elöször azon gondolkodtam, hogy nem ezzel, a tasztalon jól ismert nickemmel írok, hanem valamelyik másodnicket használva megtartom az anonimitásomat. De talán többet tudok segíteni, ha nyíltan vállalom magam. Ezzel a hozzászólással nincs is más célom, mint megmutatni a topiclakóknak, hogy ne adják fel, hogy ki lehet gyógyulni, hogy tényleg.)
Tizennyolc éves voltam, és a 168 centiméterhez 57-58 kiló. Szép, csinos, amolyan gömbölyűbb típusú, sokat mosolygó lányzó. A kívánatosnál valamivel vastagabb combokkal és az átlagnál valamivel nagyobb cicikkel. És két vékony barátnővel, aki közül az egyik a 175 centijéhez ha nagynéha elérte az 55 kilót, akkor már rezgőhájat keresett a vádliján, a másik meg azon a nyáron 49 kilós lett és szédült a folyamatos koplalástól.
Én sokáig tartottam magam. Szerettem finomakat enni és otthon sosem volt divat a fogyókúra. A mamám jól főzött és eszébe nem volt rámszólni, ha egyik napon harmadjára vacsoráztam. Sovány voltam kicsilánynak, úgy rimánkodták belém azt a kevés kaját, hogy ne fújjon el a szél. Amikor kamaszkoromban végre normálisan kezdtem enni, inkább örültek, minthogy az elhízás veszélyeire figyelmeztettek volna. (Amely veszély persze csak lehetőség volt ekkor még.)
De ott volt még az is, hogy tizennyolc éves korom ellenére nem volt barátom. Hiányzott már valaki, nagyon. Egyszerre csak megfogalmazódott bennem a mondat: talán... lehet... azért nem tetszem a pasiknak, mert... kövér vagyok.
Hát belefogtam életem első fogyókúrájába, tizennyolc évesen, lefogytam 56 kilóra, elégedett voltam, valami szerelemféle is adódott, bár nem pont olyan, mint azt képzeltem, de volt valami, úgy éreztem jó úton járok.
És aztán jött a pokol.
Egy kis faluban laktam az egyetemig, a közeli városkába jártam be középiskolába, a mamám vigyázott rám, a legkisebb lány voltam, két hétnél tovább nem voltam távolról otthonról, zárt, féltő, gondoskodó, óvó család volt a miénk, a kicsilányra mindig büszkék voltak, mert jól tanult és soha nem okozott semmi galibát, maximum azzal, hogy be nem állt a szája és folyton barátokat szerzett. De a jótanulás eredményeként felvettek egy budapesti egyetemre és hozzá egy kollégiumba és össze kellett csomagolnom és el kellett jönnöm otthonról és egyedül kellett csinálnom valamit, ráadásul jól, mert azt úgy szokták meg és mert én magam is úgy akartam.
És jött egy reménytelen, nagy szerelem is, mindig a közelemben volt, de soha nem akart tőlem semmit, nap nap után belehaltam, egyedül voltam és féltem és hideg volt, ezekre emlékszem.
Meg az evésre.
Bármit és bármilyen mennyiségben. Fagyos pizzát, kakaóport, háromnapos kiflit, főtt tojást, virslit, sírva, küszködve. Nem értettem magam és nem hittem el, hogy ez egy betegség, azt gondoltam, erről nem beszélhetek senkinek, mert kinevetnének, mert gyengének tartanának, engem, aki pedig milyen erős vagyok. A súlyom őrült tempóban nőni kezdett és én annyira féltem attól, hogy hízok, hogy - talán a tévében hallottam a bulímiáról, hogy emberek kihányják, amit megettek - gondoltam, kipróbálom, úgy nem szedek talán fel plusz kilókat. Iszonyú idők voltak. Hétköznap általában fogyókúra, hétvégén otthon tepsi sütemény eltüntetése, de már később a kollégiumban is egyre többször jöttek nagyszabású kajálások, mindig egyedül, mindig titokban. A társaim csak a joghurtosdobozokat látták a kezemben és a barnakenyeret, meg a tornacuccot - sokat jártam tornázni.
A súlyom mindeközben nőtt, nyolc hónap alatt tizenegynehány kilót híztam, az arcom természetellenesen kikerekedett és pattanásossá vált a bőröm, sápadt voltam és vérszegény, áljókedvű nappal, az éjszakákat meg végigsírtam. Valószínű, hogy depressziós voltam egy kicsit, bár nagyon tudtam leplezni: a köröttem lévők nagyjából semmit nem vettek észre, én meg nem szóltam, soha nem szóltam, elképzelni sem tudtam, hogy kinyíljak valakinek és beszéljek mindarról, ami velem van, elképzelni sem tudtam, hogy segítséget kaphatok, megalázást meg nem, elképzelni sem tudtam, hogy én, a mindig győztes, most vesztesként menjek oda valakinek és segítségért könyörögjek.
Fogyókúrák jöttek, mentek, hatvanötkilós is voltam, hetvenkét kilós is voltam, sírtam és azt álmodtam, hogy egyszer majd, ötvenhatkilósan meg fogom váltani a világot és minden pasi belém szeret és én leszek megint a legokosabb és engem fog szeretni megint mindenki, mint régen, mint kislány koromban.
Aztán, két év után, végre változás jött.
Szokásos fogyókúrámba fogtam, hatvanöt kilót el is értem, alig ettem valamit. És jött az életem első rendes, igazi szerelme. Ha ő nem jön, nem tudom, hogy ma hol tartanék, talán segítséget kértem volna mégis valakitől vagy csak a topiclakókhoz hasonlóan csatáznék önmagammal. De jött a pasi és nem kérdezte, hogy hány kilós vagyok. Felemelt és körbeforgatott, pedig alig egy-két kilóval lehettem könnyebb nála. Nem mondta, hogy nehéz vagyok. Amikor a hasamhoz próbált érni, én görcsben rándultam össze, elképzelni nem tudtam, hogy valaki megérinti azt a hájgörgeteget. És ő csöndes nyugalommal bontogatta le rólam ezeket a gátlásokat.
Eltelt néhány hónap és azt vettem észre, hogy nincs időm sem, kedvem sem az evéssel foglalkozni. Együtt laktunk és ha eljött a reggeli ideje, hát reggeliztünk, majd mentünk dolgunkra és én olyan boldog voltam, mint még soha, mert ekkor már tudtam, amit a megelőző évben nem mertem magamnak sem bevallani: én beteg voltam és úgy tűnik, hogy meggyógyultam.
Sosem köszöntem ezt meg neki. Amikor elment, sírtam. De nem voltak már rohamok.
Gyógyulásom óta eltelt hat év. A súlyom normális, időnként fölészalad az általam szeretettnek (ez olyan hatvan kiló körül van), akkor ésszerű és okos fogyókúrába kezdek, néhány hétre és így visszanyerem az eredeti formát. Sajnos, annyit soha nem ehetek, amennyi belémfér: alkatilag hízékony vagyok. De már nem félek a plusz kilóktól, sőt, kihívásnak érzem, ha meg kell tőlük szabadulni (így van ez most is: karácsony után néhány kilóval gazdagodtam, de most (és nem elsejétől) odafigyelek és tudom, hamar eltűnnek rólam. ha meg mégsem: az sem olyan nagy baj.)
Tudom én azt nagyon jól, hogy szavaim nem segítenek túl sokat. Tudom én azt nagyon jól, hogy az olyan mondások, miszerint fogadja el mindenki önmagát, nem érnek semmit, ha az ember a vécékagylót öleli át és később a kezébe rejti könnytől áztatott arcát. Tudom én, hogy milyen az utcán egy idő után már csak a lányokat nézni, nem azért, mert érdekelnének, hanem mert mindegyikkel hasonlítom magam. Tudom, hogy milyen elfutni egy szemembe néző férfiszempártól, mert mi lesz, ha meglátja a narancsbőrös combot, a nem túl feszes feneket és túl nagy melleket. Tudom, hogy milyen azt álmodni, hogy bennem van egy hosszú hajú, vékony, kicsi mellű lány, aki valójában én vagyok és ez a zsíros testű/arcú/hajú valaki, aki itt kint van, az nem igazi, az hazugság, az tévedés csak, én szépnek és okosnak születtem, hát itt valaki valamit végzetesen elrontott, de nem én, az biztos.
...de ma már tudom, hogy az önmagam elfogadása nem egy project, nem olyan, mint a fogmosás és tudom azt is, hogy egyedül én nem tudok megbirkózni a világgal. Kell, hogy hagyjam segíteni a barátokat, ha segítségre van szükségem és tudom, hogy akit elriasztok a sírással, az nem is igazi barát. És segítenek ők is, de főleg a kedves, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, pont olyannak, kívülről és belülről és még szeret is, így, ilyennek.
_____________________________
Nem tudom, hogy segítettem-e valakin, mindenesetre bocsánatot kérek, hogy ilyen hosszúra nyúlt a mondanivalóm. A topicra figyelni fogok és bárkinek van kérdése, szívesen válaszolok levélben is, itt is.
Vigyázzatok magatokra, az új évben is és fontos, hogy ne fogadjatok meg semmit, a fogadalmak semmit nem érnek, csak elkeseredik tőlük az ember.
Boldog Karácsonyt Nektek, holnap este 10-től 12-ig a "Karácsonyi beszélgetések" topikban online leszek, addig is válaszolok egy feltett kérdésre:
Kedves Zsuzsa,
ha jól értettem, elsősorban a tartós feszültségérzésed oldására keresel gyógyszert. Egyetértek a többiekkel, így nem lehet ajánlani egyszerűen szert, sajnos nem lehet megspórolni a szakvizsgálatot. Érdekes, hogy az orvosról az jut eszedbe, hogy nem sportol, mint te, és ezért nem egészséges, és hogyan is tudna akkor neked segíteni ("Dr. Göthös Tyúkmell").
A leírásod alapján egyértelműnek tűnik a számomra, hogy súlyos testképzavarban szenvedsz (tág határok között ingadozó testsúly, állandó, súlyos edzések a súly fenntartására), és a bulímia ún. nem purgáló típusába tartozol (falásrohamok hányás nékül).
A folyamatos szorongás és stressz korántsem mindennapos, és hosszútávon nem lehet megspórolni valami szép kis pszichoszomatikus betegséget, ha nem veszed komolyan. Szóval szerintem inkább azt kéne átgondolnod, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket magad előtt görgetsz, amivel úgy érzed nem tudsz megküzdeni, állandóan feszült vagy tőle stb. Mivel elég régóta tart ez a bajod az evéssel és a súlyoddal és önmagasdddal való elégedetlenséged, szerintem mindenképpen keress "real time" szakembert, ha kell ajánlok is ilyet.
Igen, miért? Egy barátnőm neurológus, ő mondta kb 2 éve, hogy ugyan szedjek már, mert mennyivel jobban néztem ki sovány korszakaimban.
Adott is valamit, talán Prozac? egyszerüen nem emlékszem a nevére.Nem éreztem semmi hatását.
De ez a meleg időben bokadagadás aggaszt.
Igazság szerint most nőiesebbnek érzem magam, mint leszálkásitva, soványan. Bár ura vagyok a testemnek most is. Speciel pl nyáron letekertem a Duna kerékpáros hegyi Maratont és ismét átusztam a Balatont. Kicsit ostobán érzem magam, hogy bemenjek egy Dr Göthös Tyúkmell ( bocsánat, ez durva volt )rendelésére és ott előadjam, hogy nehéz két gyerek mellett dolgozni, tanulni meg még nőnek lenni is és se nem dohányzom se nem iszom rendszeresen, tehát marad a csokoládé.
Ugy gondolom az kéne, hogy ne szoruljon össze a gyomrom és jöjjön fel a sav a nyelőcsövembe, amikor bejön a főnököm. Szóval valami "leszarom" tabletta.
Azért egyek zsirfelszivódást csökkentő fogyitablettát, hogy ki...jam azt, amit meg sem kelltt volna ennem, ha nem vagyok sik ideg a munkahelyi stressz meg az egzisztenciám miatt?
Nem mondom, hogy lelkileg minden OK, de az én helyzetemben teljesen normális reakció, hogy szorongok és feszült vagyok. Az lenne abnormális, ha nem.
(Most egyébként nem 25 kg csak 20 vagyis 80 körül vagyok, mert az ősszel volt néhány könnyebb hetem. Hánytatni meg kinozni pedig nem fogom magam. Gyógytornászként találkoztam anorexiás beteggel, szegény kis nő meghalt és azóta is nyomaszt. Szóval se nem hányok, se nem szenvedek. csak zabálok :-( )
énis, drága, kaptam olyan gyógyszert, aminek a félcédulájába az volt írva, hogy bulimiás panaszokra. (direkte nem írom íde a nevét, nem azért mert gonosz vagyok, hanem mert nem akarom, hogy zsuzsa oktalanul ezt kérje. Bytheway nem is működött)
egyébként amit ippeg szedsz, elviekben az is okoz étvágytalanságot, de hát amig én is szedtem, mindent tapsztaltam, jót is rosszat is, de étvágytalanságot azt nem.
Azaz: ahány eset, annyi gyógyszer, annyi hatás (és mellékhatás)
jól értem?
antidepresszánst fogyasztószerként szedni?
ezzel az erővel aszpirinnel is lehetne fogyni, mert az meg izzaszt...
szerintem is orvos kell, aki el tudja dönteni, hogy milyen tipusu az evési problémád
Végigolvastam ezt a szomoru történetekkel teli topicot.
Rajtam 25 kg liftezik, most épp mind itt a fenekem van de nem utálom a testem, sőt ketten is vagyunk aki szereti. Épp csak fizikailag nem jó :-( mert bedagad a bokám és fáradékony vagyok, meg ezernyi más apró bosszuság.
Ha sportolok, akkor eltünik a túlsúly.De még legalább 1 évig nem lesz időm arra, hogy minden nap annyit uszzak, biciklizzek , relaxaljak stb amennyitől jól érzem magam, kevesebbet eszem és felgyorsul az anyagcserém. A munkahelyi, iskolai stressz miatt feszültséglevezetésül zabálok egyébként de főzni is szeretek meg finomakat enni is.
Itt van a fácánleves, a libamáj, a sok finom sütemény és hiába voltam ma úszni, az ünnepek alatt szakdolgozatot kell irnom, nyelvvizsgára készülni stb és attól tartok megint túl sokat fogok enni :-(((((((
Fel tudnál / tudnátok sorolni nekem pár olyan antidepresszánst vagy akármit, ami BIZTOSAN csökkenti az stressz okozta feszültséget? Összesitem a véleményeket és feliratom a barátnőmmel a legtöbb szavazatot kapott gyógyszert.Tekintve, hogy a főnökömet nem nyírhatom ki és leghamarabb a nyáron fogok tudni minden reggel uszodába járni, meg szeretném próbálni az orvostudomány segitségével.
Kedves Topiclakók! Elutazom, ezért most küldök nektek ünnepi jókívánságokat. Legyen békés és nyugodt karácsonyotok, kívánom, hogy ne csak "átvészeljétek" az ünnepeket, hanem érezzétek is jól magatokat. Ha pedig szilveszterig nem "találkoznánk", akkor azt kívánom, hogy 2001 hozzon mindenki számára komoly előrelépést a gyógyulásban, sok sikert és örömöt, Tamásnak pedig könnyen gyógyuló pácienseket.
Eszter! Velem ez úgy van, hogy a táncos összejöveteleken többnyire megállom a helyem, mert ott van mit csinálni. Az olyan helyzetek bizonyulnak nagyon nehezen kezelhetőnek, ahol ÜLNI KELL EGY HELYBEN és csak beszélgetni lehet és enni. Én egyébként sem tudok sokáig tétlenül ülni, ezért aztán - hogy csináljak valamit - egyre-másra nyúlok a kaja után. Az alkohol nem segít, és nem is dohányzom....
Tamás! Megjegyzem a tippjeidet. Azt nem nagyon értem, hogy ha egyszer fel kellett állnom - tegyük fel, csak 3 percre - akkor miért nem szabad később folytatni és elfogyasztani ami még a tányéron maradt. Így valószínűleg éhes maradok és ez baj....
Köszönöm mindkettőtöknek az ötleteket, majd beszámolok, mire jutottam velük.
ezekben az esetekben (mármont nagy falásrohamokat provokáló étkezési helyzetek) érdemes azt a viselkedésterápiás, önfegyelmező rutin követni, ami a következő:
1. Végig kell tekinteni a lehetséges kaják között, és ki kell választani, hohy számomra melyik a leginkáb vonzó.
2. Ki kell választani egy helyet, ahol nyugodtan, leülve tudom majd elfogyasztani az eételt.
3. Egy adag ételt kiválasztva le kell ülni, és el kell fogyasztani. A kritérium az, hogy bármennyit szedhetsz a tányérba, de csak egyszer, és ha véletlenül fel kell állnod evés közben akkor, abba kell hagynod az evést.
Ha ezeket sikerül betartani, akkor nagy valószínűséggel el tudod kerülni a falásrohamokat.
Persze ez így elsőre nagyon banálisan hangzik, de kipróbált technika, ugyanúgy, mint az evési napló, amiről szintén nem gondolná az ember, hogy egy két hét alatt negyedére csökkenti a falásrohamok, hányások számát.
Orlandónak:
A kényszeres gondolatok és cselekvések olyan tudtaba törő késztetések, amelyek idegenek tőlünk, de úgy érezzük, ha nem csináljuk, vagy gondolkjuk végig őket, akkor esetleg még nagyobb baj fog történni.
Négy leggyakoribb ezek közül:
1. Az aggódó-ellenőrző kényszerek
2. a tisztálkodó- fertőzéstől félő kényszerek
3. szimmetriakényszeres- rendezgető kényszerek
4. és a gyűjtögető- felhalmozó kényszerek
Részletesen mellékelek linkeket, ahol erről többet is olvashattok:
Az obsessive dolgokat magyarul kényszeresnek nevezik.
Obsessio lehet magyarul rögeszme vagy fix idea, ahogy pestiesen mondják, noha ez a két változat már kicsit eltorzult a magyarban, nem adja vissza a dolog orvosi jelentését.
szegény Kathy -- ezt az egyet, mármint az obsessive-compulsive spektrumot, én elég könnyen megúsztam. nekem obsessive gondolataim csak nagyon durva, hosszan tartó irritált fázisban keletkeznek.
elmondod, milyen gondolatok térnek vissza? de csak ha úgy érzed, el tudod mondani.
Kedbes Orlando:
Remelem, hogy soha nem fogod megtudni, hogy mik az az obsessive gondolatok. Hogy magyarazam meg? Az agyadba beleugranak nagyon kellemetlen gondolatok es talan a legjobb szo ra, hogy "beleragadnak" az agyadba ezek a gondolatok. Nem tudsz toluk elmenekulni. Mindig veled vannak. Az eletet teljesen meg tudjak allitani es tenyleg ugy erzed, hogy komoly elmebeteg vagy. Hallottal az obsessive compulsive betegsegekrol? Peldaul, valaki belso kenyszerbol mossa a kezet majdnem megallas nelkul es nem tudja abba hagyni. Az obsessive gondolatok hasonloak csak nem kovetik cselekedetek. Depresszio fobiak, pank betegseg, obszessive gondolatok es obsessive compulsive disorder tulajdonkeppen egy "betegseg-csaladba" tartoznak es gyogyszerrel kezelhetok. Nem hiszem,hogy van gyogyszer nelkuli terapia az obsesszive gondolatok megszuntetesere. De, lehet, hogy Dr. Treuer Tamas tud egyet, de en nem.
Kathy
Kedves Eszter:
Bupropion-t/wellbutrin-t szedtem egy evig. Nem volt jo a depressziomra es nem tudtam tole aludno. A ritalin es imipramin egyutt hasonloan hat mint a wellbutrin de jobb a depressziomra, panikra, obssesive gondolatokra es tudok toluk aludni. Koszi a tanacsot.
Kathy
a Ritalin helyett esetleg a Wellbutrint (bupropion, Zyban néven is van) próbáld meg. Amerikában (mármint az Egyesült Államokban) receptre kapható. Dopaminerg gyógyszer, szintén csökkenti az étvágyat és növeli az energiaszintet, de nem amfetamin-jellegű (vagyis kábítószerjellegű) szer, mint a Ritalin. Egyszerű antidepresszáns az egyéb-egyéb csoportból, mellékhatása nincs, de epilepszia-veszély esetén nem alkalmazható.
elvileg a Prozac is csökkenti az étvágyat. mindenesetre a Wellbutrin biztosan működik (bár nem erre, hanem dohányzásról való leszokásra szokták még alkalmazni antidepresszáns hatása mellett).
olyat ne csinálj, hogy egész nap nem eszel. leesik a cukrod, és az önmagában depressziós rohamot tud kiváltani. ha egy kis éhezés jó érzés (én például általában csak délután eszem, valahogy így érzem jól magam), akkor is egyél mindig zöldséget és gyümölcsöt.
Van-e valamilyen + tapasztalatotok arról, hogy hogyan kezelhetők az olyan helyzetek, mint partyk, meg karácsonyi vacsorák, ahol halomra szolgálják fel a kaját és az evésen kívül igazából semmi program nincs? Sejtem, hogy csak annyit tudtok mondani, AKARATERŐ, pajtás. Pedig milyen jó volna valamilyen tuti tipp, például 10 pohár víz az ételek kihordása előtt, vagy... Sajnos nincs használható ötletem, csak olyanok, hogy karokat levágni, szájat szigetelő szalaggal leragasztani, efféle összejövetelen részt nem venni stb. Ti hogyan készültök erre?
(Én már átestem két partyn, ahol végigettem a választékot, utána meg iszonyú lelkiismeretfurdalás gyötört - ráadásul még másnaposnak is éreztem magam a következő nap, pedig nem ittam sok alkoholt.)
Kedves Maugli28:
Nem tudom, hogy neked mennyi ideje van depressziod. Nekem 28 eve. Az elso depresszios rohamom egy evig tartott. Nem kuldtek psychologushoz de kaptam B12-t. A Masodik rohamomat 7-8 honapig birtam ki orvos nelkul. Mielott ongyilkos lettem volna elmentem egy psychologushoz aki felirt antidepresszios gyogyszert es beszelgetett velem. Harom heten belul elmult a depressziom es eletem normalissa valt. Mint mar irtam ebben a topic-ban. a harmadik rohamom, 28 eves koromban terhessegem alatt volt. Nem szedhettem gyogyszert. Minden letezo gyogyszernelkuli terapian keresztul-mentem. Behavioral modification therapy, cognitive therapy, psycho-analysis es stb. En mar regota TUDOM, hogy az eletemnek melyik resze vagy reszei indithattak el ezeket a depressziokat.
Es azt is tudom, hogy jelenlegi eletemben mik okozhatjak a depresszio folytatatodasat. A jenlegi okokbol meg tudok oldani egy parat de nem mindegyiket (mivel kell valahol laknom es ennem is). Ettol a tudattol Nem Mult es Mulik el a Depressziom. Azonkivul en rengeteget olvastam depressziorol es egyetemen sokat tanultam psychologiat is, hogy jobban megertsem ezt a betegseget. Igy meggyozodesem, hogy a depressziora valo hajlam orokolheto, eletunkben tortent dolgoktol is elkezdodhet es mindenkeppen egy kemiai valtozas az agyban. Nekem az nem egy opcio, hogy ne szedjek gyogyszereket. Nagyon orulok, hogy te gyogyszerek nelkul is tudsz elni a depresszioddal, szerencses vagy. En gyogyszrezes nelkul mar nem elnek.
Kathy
én sem úgy tettem meg a felvetésemet, hogy a pszichoterápia csak úgy jöhet, mint egy kiss kakukkfű, de így visszaolvasva, valóban lehet úgy hangsúlyozni a mondatot, hogy cinikusnak hangozzék, de nem szántam annak.
A legjobb egyébként a Jane Fonda érmelegítőjéből egy piros szál....
Idézet abból, amire reagáltam - meg lehet nézni, ott van az alján, hogy mire fűztem fel a hozzászólást:
"Egyébként még pszichoterápiára is járhatnál, ha már a gyógyszerek nem jöttek be, nem?"
Kedves Maugli28!
ha IRL találkozót nem is, de virtuálisat tudok ajánlani itt az sos-n. Mindhárom nap online leszünk 2-2 órát, és nagyon örülnénk, ha legalább így együtt lehetnénk, ha esetleg másképp nem megy.
találkozó idők:
Horgász Csaba 24-én 22-24
Hódi Ági 25-én 21-23
Treuer Tamás 26-án 22-24 között
vár mindenkit, aki szeretné megosztani karácsonyi gondolatait...
karácsony másodnapján azaz kedden én benne vagyok, délelőtt akár pl. városliget, margitsziget a depis topicban szoktunk páran találkozni hétvégeken, talán ők is jönnének.
Nekem eddig úgy tűnt, hogy amikor borúsra, ködösre fordult az idő, a mi hangulatunkat is befolyásolhatta. Legalább is azokon a napokon nem volt túl aktív a társaság a hozzászólásokban, csak inkább másnap. Lehet, hogy ilyenkor van a legtöbb visszaesés?
Bevallom, a múlt héten volt 2 rohamom. Most ismét helyreálltam, úgy ahogy, de hamarosan jön megint egy „veszély”. Ez pedig a karácsony. Nekem nem a terülj-terülj asztalka jelenti ilyenkor a veszélyt elsősorban, hanem a magány. Az, hogy már az X. karácsonyt töltöm egyedül.
Volna egy merész (?) ötletem.
Mi lenne, ha a “topiklakók” (tetszett Tamásnak ez a megszólítása) közül páran összejönnénk a karácsony valamelyik napján egy kis beszélgetésre? Esetleg csoportterápiára? :-) Csak úgy, nem feltétlen karácsony apropójából, nem ajándékozásdiból, sem pedig bejgli falás okából.
És akkor beleér a kezem a bilibe. Tudom, hogy ennek a megszervezése erősen hely-függő. :-(
Na de hátha... Aki lát benne fantáziát, örülnék, ha „feltenné a kezét”.
Kathy!
Bizonyára nem értek hozzá, de nem értem, hogy miért kell magad agyon gyógyszerezni. Ez csak tüneti kezelés rengeteg mellékhatással, nem? Nem lenne jobb, ha inkább a depressziód okának megtalálására, megoldására fektetnétek nagyobb hangsúlyt? Ne fogadd el azt, hogy neked életed végéig depressziósnak kellene lenned. Ne add fel!
Elfogult vagyok minden mérgező anyaggal szemben, beleértve a nikotint, kávét is.
Nem kéne a szervezetedet tönkre tenni. Nem lenne jó az neked, ha az egyik problémádat egy másik tetézné.
önmagában jó humor lehetne a hozzászólásod, de itt azt hiszem elcsúszott, mert Kathy komolyan szenved ettől a helyzettől, és nem segít neki, ha kigúnyolják, sőt.
olvasom a Farkaséhség c. könyvet,igen ajánlom mindenkinek akit érdekel a téma!
Waratahhal irjuk a közös evési naplót, érdekes dolgok derülnek ki belőle, pl, hogy én kizárólag este bolondulok meg, zabálási szempontból. este hét után. akkor viszont eléggé...
énis