A Malmsteen témához annyit, hogy én is igazat adok azoknak akik hiányolják a dalszerzői képességeket.
Amikor elöször halottam Malmsteent a következöket tapasztaltam : tingli-tangli, tingli-tangli közepes rock számocska, majd gitárszóló, amitöl elkezdett hátrairányba lobogni a hajam, az álkapcsomat meg kerestem, hogy hová esett, majd gitárszóló vége - tingli-tangli rockszámocska.
Aztán halottam töle a Marching out-ot, amin van egy nagyon kellemes instrumentális, és ugy éreztem inkább instrumentális lemezeket kéne készítenie, hátha az jobban menne.
És csinált is ilyet a Prágai Filharmonikusokkal. Elég yo lett bár azért egy picit többet vártam.
Mielött a rajongók megköveznének : elismerem, hogy tényleg nagy hatása volt a gitárosokra és nem is véletlenül. :)
Nekem nagyon bejött Malmsteen, amikor először hallottam, mondjuk a Black Star. De a későbbiek nagyon nem, pl a Heaven Tonight-tól kifejezetten savas felbüfögésem van.
Nagyon ambivalens érzéseket ébreszt az emberekben, a zenészek meg kifejezetten utálják, nem egy könnyű ember állítólag.
De a z.imre hasonlatod miatt beírunk egy feketepontot. Három után a topic gazdája fültövön csap egy erre a célra rendszeresített strandpapuccsal :-))))))
1.
Nahat en is hozza szolnek ehhez a Yngwie J. Malmsteen temahoz.
Szerintem a foszer nagyon ott van a szeren.
Technikai tudasa OK. Igaz neha sokat teker, de vannak szep dallamos feelinges szamai (pl. hold on, dream in [Tell Me]). Szerintem eleg sok mindent hozott o a gitaros tarsadalomnak.
Lasd az egyedi hangzast, amit barhol hallasz felismered, hogy o igen malmsteen batyo.
Hallgassatok tole meg 1-2 live szolot hat amit ott muvel az szornyu.
2.
Most Satirjanko jon (Joe Satriani)
Meghallgattam az uj albumat az Engines Of Creation-t. Nagyon tetszik. Vannak benne iszonyu jo durva reszek. :) Azok a soundok ami a lemezen van, hat nem semmik az tuti.
3.
John Petrucci
Mig nem hallottam nem hittem el rola, hogy ilyen nagy kvalifitasu zenesz. Szerintem iszonyu jo riffeket es szep lirai szolokat tud irni. Az is igaz olyan eromuvel a hata mogott van, nem is csodalkozom rajta, hogy ugy szol ahogy. :)
Nem, nem a roggitárosokat fikázom, hanem Malmsteent, aki szerintem egy iszonyatos sarlatán, akinek jó technikája van. A három pontodból csak a technikai tudás van meg.
Egyébként ez szerintem nem igaz, hallgasd meg Fripp bácsi egykét szólóját, hát, éppen nem nyúl mellé, de... Ennek ellenére nagyon ott van, ugyanis aggyal zenél, meg persze sok fílinggel.
És elvitatnám Malmsteen-től a klasszikus/arpeggios érdemeit is, az arpeggiot azóta használják, mióta van gitár, a klasszikus vonalat pedig a hetvenes években művelték nagyon sokan. Malmsteen tkp. egy freak-showba való, nem a zeneiparba. Megtestesíti mindazt a zenében, amitől rosszul tudok lenni. Nála még Zámbó Imre is muzikálisabb.
No azért nem minden rockgitáros ilyen... Ezt te sem gondolod komolyan! :-)
Meg azért ne felejtsük el, hogy lehet Malmsteen-t fikázni, de azért ezeket az arpeggio-s meg klasszikus szinezetű témákat ő hozta be a műfajba.
Szerintem a jó gitárszólónak 3 eleme van, és ezek között nincs sorrend. Egyformán fontosak:
- technikai tudás
- dallam
- feeling.
Ha te a zúzást látod (hallod) csak a rockgitározásban, akkor vagy nem figyeltél eléggé, vagy rossz gitárost hallgattál... :-)
Szerintem iszonyú állat, ahogy Sykes tompítva "reszel" ritmusozás közben! Mint valami hegedű úgy szól! Egyébként azt hittem jól informált vagyok Sykes témában a polcon lévő Blue Murder lemezekkel. Hát nem!!! Találtam valahol egy sykes site-ot, hát a csávónak (főleg Japánban) megjelent már vagy 15 lemeze, amióta elhagyta Coverdale apót...
Ritchie Blackmore -> John Frusciante -> Jimmi Page -> Robert Fripp -> Pat Metheny -> John Scofield (kábé időrendben). Amúgy nekem nem annyira a gitárosok a példaképeim, sokkal inkább a fúvósok, de ez off itten.
Mér van az, hogy mindenkinek rokker a példaképe? Pl. felfoghatatlan, hogy Malmsteen-t hogy lehet szeretni, bazeg az skálázik fel, majd le, majd megint fel, kicsi tapping, zúzás, majd megint skála. Egy szemernyi zene sincs benne, csak hangok egymás után. Persze jó a kézügyessége, ezt el kell ismerni...
Nos, Satch apó egyszerűen fenomenális gitáros... Valóban kimaradt. Mea culpa...
Lehet, hogy valaki nem érti, miért írtam Steve Stevens nevét a listámra, mert mondjuk a Billy Idolnál nem nagyon mutatta meg magát, és a Dzsekó féle Dirty Diana szólója sem túl reprezentatív. De ha egy kurva jó dallamos metállemezt akartok, akkor próbáljátok beszerezni az 1993-as Vince Neil: Exposed c. albumot. Ez az után született, amikor Vince elhagyta (vagy kirúgták?) a Mötley-t. Ezen mindent Stevens játszott fel... Hát ez a csávó szerintem zseniális. Állati jó riffek, állati jó szólók, technika No. 1, dallamok, feeling, minden a helyén. Megvettük amikor megjelent, azóta is állandóan hallgatom... Szerintem etalon.
Egyébként éppen Jake E. Lee fatert hallgatom Ozzy Bark at the Moon-járól. Ez is egy állat csávó...
Örülök, hogy megemlítetted Sykes papát a kedvenceid között. Imádom az első Blue Murder albumot. Nemcsak zseniális gitáros, hanem hihetetlen vastag torkú, remek énekes. (Hát, nem egy Satriani vagy egy Steve "Dalospacsirta" Vai...hehe, úgy értem, imádom a játékukat, csak büntet a hangjuk.)
nem tudjátok, hol lehet megszerezni a Steve Howe Interactive CD-t? Állítólag december 13-án jelent meg (a www.stevehowe.com szerint). Vannak rajta Yes számok, S.H. szóló szerzemények elektromos és akusztikus gitárra + (állítólag) kotta, tab, szöveg és video betétek (kéztechnika). Ha rámentek a page-re, A "news" linken keresztül láthattok néhány kimásolt képet is a CD-röl. Elsö ránézésre nekem nagyon tetszik. Látott már valaki ilyet közelröl?
Edward Van Halen - King Edward!
Nuno Bettencourt - Nuno Numero Uno!
Steve Lukather - Luke Rules!
Egyébként meg nagyon kedvelem a következő személyeket:
Steve Vai
Steve Stevens
John Petrucci
Paul Gilbert
Reb Beach
Richie Sambora
Phil Collen
John Sykes
Gary Moore
Chris De Garmo @ Michael Wilton
Adrian Smith & Dave Murray
Nálam a boltban kapható "guitar-polish" cuccok bejöttek. Ezek ilyen viaszos jellegű ápolók, és fém ,műanyag és fa felületek tisztítására és ápolására egyaránt alkalmasak. (Brrrrrrr. Ez olyan volt, mint valami reklámszöveg...)
Amikor utoljára vettem, kb. olyan ezer Ft körül volt az ára, és nekem elég sokáig elég egy flakon (másfél év, ha mondjuk 2 havonta csinálsz egy alapos tisztítást). Fender, Jim Dunlop, Martin, stb. - szerintem egyremegy.
A "bútorfény" igaz olcsóbb, de a legelső kis akusztikus gitáromon voltak problémáim vele. Lúzer kezdőként ilyennel tisztítottam, és a fa felülete szálkás kinézetű lett, mintha felázott volna. Valószínűleg magas volt a nedvességtartalma. Tanultam az esetből.
Hozzá puha pamut rongy használható. Vagy "polish cloth", az is jó. Bundok tisztításához régi, nagyon puha fogkefe nekem bevállt.
Úgy tudom egy néger kollégája nevezte el így mert még neki is gyors volt amit kavart az ifjú Eric. Épp az ellenkezőjét jelenti ez a Nick-név mint a szótári alak.
Végre valaki megfejtette a nevemet! (legalább leírta a "megfejtést"...)
Nálam kezdetben Satriani, Vai, Malmsteen voltak az istenek, de most már elfoglalta a kizárólagos helyet Petrucci.
Ezekkel a Rickenbackerekkel én is így vagyok. Fogalmam sincs milyen a hangja. Mintha a Dolly Roll gitárosának a kezében láttam volna ilyet (no comment).
JPM Ilyen névvel nem csodálom, hogy Ibanez fan vagy.
Egyébbként nekem is passzolnak nagyon az Ibanezek, de pl. egy Talman-t biztos nem probálnék ki.
Meg persze Hamer Californian fan vagyok.
MusicMan Totál egyetértek veled.
Nálam Petrucci és Vai az örök isten, meg hát persze Kotzen.
Én apró koromban elég sokat voltam kénytelen hallgatni az Edda első lemezeit (amiket azóta is nagyon kedvelek!), így esetleg Slamót említhetném mint inspirátort. De nemigen lehet felismerni a hatását a stíusomban - mert nincs stílusom. :( (Sokat kell/ene/ még nekem tanulnom.) Gyakoroltam, megtanultam még egy két riffet Vai-tól, Satrianitól, Paul Gilberttől (Mr.Big-Lean into it), Steve Ray Vaughan-tól, Maditól, Nunótól, meg mindenfélét össze-vissza, amivel összefutottam...
Ja még egy cím, többek közt a Fender található itt. (De sosem néztem még meg ezt az oldalt):
Sok gitáros "pályája" úgy indul, hogy lát/hall valakit játszani, és azután úgy dönt ennek hatására, hogy ő gitározni akar. Ennek gyakori következménye, hogy az illető kedvence stílusát, figuráit, stb. próbálja lenyúlni. Azután kialakít egy saját stílust, amelybe beépíti ezeket az elemeket és keveri őket a saját stílusjegyeivel.
Nektek volt ilyen "kezdő lökést" adó gitáristenetek?
