Psztacia!
Az a fehér vattaszerű izé mennyire sűrű? Ha esetleg csak néhány szál, akkor nem lehet, hogy valamelyik növényed gyökerei nőnek ki a talajból? Nálam csinálják.
Ha több, mint pár szál, akkor talán penészgombaféle? Esetleg meg nem evett kaján?
Ha az utóbbi, akkor szerintem amennyire tudod, szedd ki (porszívó), aztán enyhén sózd meg a vizet.
Előkészíti a halak bőrét arra, hogy csizmát készíts belőlük... :-DDD
Komolyan: a ph értéket a savas irányba tolja el, és azt hiszem lágyítja is a vizet.
70 l-es aksimba szeretnék a kb 14 cm magas vitorlásom mellé 6-7 ramirezit. Aki tartott már együtt, vagy tud tanácsot adni segítsen. Kell-e nekik búvóhely, ha igen miből? Milyen körülmények szükségesek? Esetleg más törpesügérfaj jöhetne szóba? Milyen?
(Ezen a héten naponta több órát szántam a topic végigolvasására. Most az 1200-diknál tartok kb.)
Örülök ennek a topicnak, újra kedvet kaptam az akvarisztikához, ugyanis mostanában kicsit hanyagoltam az akvimat (a halak jól bírták).
Úgy 3 éve kezdhettem guppikal, majd egyéb halak jöttek. Próbálkoztam afrikai sügerekkel is, ha valakit érdekel leírom "élményeimet"...
Nekem most 5 db halam van mindössze, de ezek már több mint két éve bírják az igát. Mondjuk a 70l-es akvimba nem is férne sokkal több. Az egyik egy gyönyörűen fejlett vitorlás, van még két ferdénúszó(álló?) lazacom, 1 császárlazacom, meg 1 ancim. Többször vettem melléjük fajtársakat, vagy más halakat, de egyik sem bírta sokáig, nem tudom miért. Ezek meg mindent kibírnak, soha semmi bajuk nem volt. A vitorlás már legalább 4-szer kapott társat, de mindig csak ő maradt meg. Ezért már nem is merek próbálkozini partnert szerezni neki. Egyedül is nagyon jól érzi magát, egyszer sem volt gond vele.
PECSKEKE!
Én vagyok az bowli, csak a régi nevem nem működött, hiába írtam levelet a fórum-nak.
Én az egyéb világitótestekben is használt golyónyomott aluminiumlemezt használom tükörnek.
Van ahol kibéleltem a fedelet, és van ahol félkörbehajtva tettem a cső mögé. Ez viszont oszlatja a fényt, nem csak "magaalá" világit a cső, ezért használják más szobai hagyományos világitótestekben is.
Az alulemez kapható a Budapesten a Király utcában,
a Lővöldetérhez közel, az aluminium mintaboltban.
Ára kb 400 ft/ négyzetméter.
( Valahogy igy jön ki, de ott dekára mérik...)
Desztvíz bárhonnan csak benzinkútról NEM! Van egy haverom, aki kutas, és tudom, hogyan készül!
Lehet, hogy még megvan a Szent L (volt Mautner S) u. végén a cég, akik tutti desztvizet csináltak. Nézzetek ennek utána.
Ne gondold, vagy gondoljátok, hogy a kertészetekben kaphatóű tőzegek bármelyike jó akvarisztikai célra.
Ugyan nem tudom, hogy újabban milyen fantázianevű tőzegfajták léteznek, de azt egyet tudom, hogy az oslit tőzeg megfelelő.
Ismételten kérek mindenkit, ne vezessük egymást rossz útra, még a legnagyobb jóindulattal se! Ha valaki nem biztos a dolgában inkább hallgasson.
Olyan, mint a metilénkék. Vehetsz Sera Costapur-t, csak valamivel drágább, de talán nem annyira zöld. A malachitzöldet kis, szemcseppentő méretű bigyóban kaphatod, 50l-re elég kb. 40Ft. Costapur 1000 l-hez kb 1000-2000Ft.
Kössz az infót !
Ez a malachitzöld egy gyógyszer, ugye?
Mivel nincs másik aksim nem tudok kipakolni semmit... mi az, hogy mindent megfog? A halakat, a vasfát, a kavicsot, mi mindent? Mi ez festék ? :)
A 30 fokba nem döglenek bele a halaim?
Kellene egy kis segítség. Az egyik tropheusom hetek óta nem hajlandó enni és már kezd vészesen lesoványodni. A jelenség úgy néz ki, hogy többnyire közömbös a kaja iránt, de ha mégis bekap 1-1 darabot néhány másodperc múlva kiköpi, az algát viszont mintha csipegetné. Van néhány sejtésem, de igazából tanácstalan vagyok. (Az biztos, hogy nem forgat, mert a tokáján semmi kitürömködés nem látszik.)
Legjobban a darakórra hasonlít a dolog, előbb-utóbb szaporodni fog. Gyors beavatkozást igényel, a vízhőfokot vidd fel 30 kÖzelébe. malachitzöld, szürő stop, erős levegőztetés. 3-4 nap alatt elmúlik, akkor 30% vízcsere. Ha van másik aksid (üres), akkor praktikus átpakolni az összes halat és ott malachitolni, többek közt azért, mert a malachitzöld mindent megfog. A dara kórokozója a talajban szaporodik, de a halakon élősködik, ha a halak nincsenek a vízben, akkor elpusztul, mert nincs kin megtelepedni.
Javasolnám, hogy szerezz be egy Sera halbetegségek füzetet. Ez egy ingyenes reklámkiadvány, amely a Sera gyógyszarok használatár próbál rábeszélni. Remek képek vannak benne, melyek nagyban segítenek a betegségek felismerésében. Minden halasnál van ilyen füzet, legalábbis a Sera-zóknál.
Kicsit lentebb írtam, hogy "Végre kész a 400 literes aksim (az első aksim életemben) és vannak benne neonhalak, ékfoltos-razbórák, zebra és színjátszó dániók, algaevők és vörösfejű lazacok..."
Kb 2 hete vannak az aksiban növények és 1 hete a halak, eddig minden rendben volt, de ma reggel a vörösfejű lazacok testén (de csak rajtuk) PICI FEHÉR PONTOK jelentek meg. Attól félek, hogy betegek lettek. Segítsetek légyszi, hogy mi lehet a bajuk és mit tehetek ellene.
Én az Arcadiát majdnem 4 rugóért vettem darabját anno, a 90 cm-est. Meg kéne nézni most az árát.
A Kóródiék árulják példul. Két boltjuk van, az egyik az Europarkban Galapagos néven, a másik meg Lőrinczen a rendőrség mellett van egy volt mozi, amiből a kor szomorú divatja szerint egy üzletház lett, na ott. Ha kell telcsiszám, előkereshetem.
A dekorfólia nem jó, mert nem növeli a fényerőt.
Viszont lehet kapni kifejezetten a csövekre szerelhető tükröket polírozott alumíniumból, az komoly fénynövekményt idéz elő az aksiban.
Több gyártó is gyárt ilyeneket, a legolcsóbbat vedd meg, mert mindegyik ugyanolyan.
Nekem Arcadia van, az nagyon drága, de akkoriban még nem lehetett kapni mást, amikor én vettem...
Sima fóliával, vagy alufóliával nem érsz semmit, mert ha nem ívelt, akkor a fény csak pattog a fedél, és a cső között, és nem fogja több fény érni az aksit.
Bocsi fiúk! A 'harcosmárnát' idézőjelbe kellett volna raknom :)
Ugye a betta az, aki nem viseli el a fajtáját, és egy tükör előtt is képes órákig kifeszített úszókkal flangálni.
Csak beraktam egy tükröt, amitől a szumátrai díszmárnám felruházta magát a betta tulajdonságaival.
A 'harcos' jelző még arra a garázda szumira vonatkozik, aki szétszedte a guppijaim és a xiphom uszonyait.
Kérdés: a fénycső és az aksi közé rakhatok egy üveglapot vagy nem? Megszűri az üveg a fényt?
NoPlease:
A Szumátrai díszmárna (Barbus tetrazone) és a Sziámi harcoshal (Betta Splendens) két teljesen külön faj! Olyan faj, amiről írsz nem létezik, de ha keresztezed a fenti kettőt - amiért egy kisebb Nobel-díj járna :)- még lehet. Neked az előbbi halad van, de az utóbbi a tükrös versenyző. Persze ettől még bármelyik halfajnál bejöhet a tükör, hiszen nincs éntudatok. Példának okáért a neonjaim akkor szerveződtek igazi rajba, amikor a tükörrel megdupláztam az egyedszámukat:)
Most jön az én kérdésem minden sügérszakértőhöz:
Mitől feketednek a sügérek általában? Nem akarom húzni az időt, a lényeg, hogy 4 napig egy 50-es biliben úszkált az 5 db gyerekméretű (10cm) papagájsügér. Aki még nem látott ilyet, annak a lényeg: narancs-piros színe van, szép kerekded jószág. Amikor visszakerültek, észrevettem, hogy az egyik úgy néz ki, mint egy szurtospeti. Az "orrát", mintha lehorzsolta volna, fekete. A mell és hátúszó külső része szintén. Semmi baja egyébként, ő a legelevenebb és legtorkosabb. Oldalán is több feketés folt. Tudom, hogy attól van, mert valamilyen körülmény nem tetszik neki. A diszkoszok is ezért feketednek, bár pontosan nem tudom, miért.
1. elmúlik (y/n) ?
2. mi a baja? (stressz, piszkos víz, KH, PH, stb..)
Egoist!
Tetszik az epoxigyantás purhab ötlet - én csak magát a habot próbáltam kötés előtt behomokozni, de nem tapadt meg rajta rendesen, aztán lemondtam róla.
Ezen felbuzdulva:
Kedves mindenki -
ha időtök engedi, szerintem tök jó lenne, ha megosztanátok olyan fogásokat, amiket nem könnyen hozzáférhető irodalomból tanultatok, hanem magatok jöttetek rá. Gondolom, a legtöbben akkor is olvasgatják a fórumot, amikor nincsen konkrét problémájuk, és nem csak magamfajta kezdők örülnének neki, ha érdekes ötleteket olvasnának. Tehát akinek van ideje, mesélhetne kis cseleiről, mint ez a háttérdolog, vagy a zokni mint szűrőzsák, vagy az égertoboz (ez is nagyon tetszett).
Vízlágyításra szódabikarbóna?????????
Ez komoly?
Pláne sósavval vegyítve igencsak durván hangzik, abból valami egész más lesz. De hogy pezseg, az tuti.
Nem lúgosítást akartál mondani?
W_e_b_M:
Mostanában én is használok SERA pH Minus-t (kifogyott a palack :-( ), 7-körüli a pH az akváriumunkban, kb. 25ml-ert teszek a 500l-be ami 0.1-el viszi lejjebb a pH-t (leírás szerint) a halak nem sínylik meg. A fokozatosságra ügyelni kell!
Aquad:
Köszi! Emilezek!
A neomagnollal kapcsolatban, a barátom tenyésztett gyöngyházsügért. Elkezdtek dögleni a kicsik, mindent kipróbált végső elkeseredésében a Neomagnol-t használt és csodák csodája megállt az elhullás! Azért én nem próbálnám ki, és nem is ajánlanám senkinek sem ezt a módszert! :-)
Elvileg lehet oka, de nálam ez nem áll fent, az én párom németországból behozott jó helyről származó szülőktől származó első generációs testvérek. A halaknál egyébként a genetikai torzulások csak igen erős, több genrációs beltenyészet után jönnek létre, akkor pedig minden ívásnál közel ugyanannyi a hibás egyed, nálam meg nem erről van szó.
Nem jó a mai nap. Elpusztult az egyik guppim és a maradék neonom. A guppi túlvilágra kerülését a nejem 'intézte', de kérésére a részleteket nem mondom. Szvsz a társaság félholtra röhögné magát.
De beruháztam egy új guppilányra. Az előzményekből kiindulva egy szép nagy példányt hoztam. Ezt nem bántja a szumi.
Apropó: nekem szumátrai harcosmárnám van. bmw001 ötletéből kiindulva beraktam egy tükröt az aksiba. Azóta a terrorista szumi merevített úszókkal püfföli a tükörképét. De addig is békét hagy a többinek.
A vizen szeretnek savasitani, a Sera PHMinus az jo? A mindenfele sooldattol meg sosavtol kicsit tartok.
Mas: vizlagyitashoz gondoltam, kellene egy kis tozeg, de ezt hova tegyem? Soder ala lehet? Vagy a szurobe? Es csak ugy szabadon, vagy bele kell tenni valamibe? Mindket szurom aktiv szenes, ez nem rontja a tozeg hatasat / tozeggel egyutt hasznalva nem lesz negativ hatasa?
Ajanljatok mar nekem egy jo belso szurot. Ami lenyeges lenne egyreszt, hogy csak szivacs legyen benne, szen ne, masreszt jo halk legyen, mert a mostani egy kicsit hangos. Nem kellene tul nagy teljesitmeny, kb. 400 l/ora.
Ja, egyebkent most nehany vitorlashalat tartok, valamint molly-kat es fekete tetrakat, utobbi kettonek is megfelelo a lagy, savas viz? Esetleg neonhal meg johetne, vagy azokat megeszik?
Az akvarium meg mindig algasodik, a vilagitas 2x20W [55cm vizmelyseg], egy kulso, felakaszthatos es egy belso szuro van, nitrit es nitrattartalom nagyon kicsi. Mi okozhatja meg az algasodast ezeken kivul? A viz 26 fokos, es egyelore eleg lugos.
Sziasztok!
Tündéry!Ne használj sósavat,nagy tapasztalatot igénylő eljárás,ajánlom inkább a tavaji égerfa-tobozt ez nem veszélyes és könnyen találni.Két-három toboz már a kívánt színűre festi a vizet és a Ph.-t is csökkenti.
Nibiru!
Az epoxigyanta beszerezhető a Trilakk festék és műgyantagyár mitaboltjában.Bp.XX.k.Helsinki út sajna a számot nem tudom,de jól kinn van majdnem Soroksáron.
Én egyébként csak kvarchomokot használok ezt nem szoktam festeni.De ha ragaszkodsz a színezéshez,a vasoxid a legjobb.A vulkáni tufa színéhez hasonló.
Pecskeke!
100%,hogy nem oldódik ki semmi sem!Ez ki van próbálva,már több év óta készítem ezeket a háttereket,a saját medencéimben is ilyen van!
A neomagnol nem más, mint klór. Hasonló, amivel a vízművekben kezelik a vizet. Eléggé agresszív anyag, és használata főként mollik és hasonlók esetében nagy bátorságra vall. De nagyon örülök, hogy sikeresnek bizonyult, ugyan kicsit meglepett az eredményessége, de megint sikerült valamit tanulnom. Köszönöm! Azért én utána járnék, hogy ez mi a fene volt. Majd figyeld meg a szaporodóképességüket a továbbiakban.
zesi
Az általad írt tűhal latin neve aktuálisan Enneacampus ansorgii. Magyarul kis édesvízi tűhal a becsületes neve 1910-ben Boulenger nevű ember fedezte fel. Nyugat-Afrikából származik. Barátságos, 24-28 fokon tartható. 12-15 cm-re nől meg. 10-18-as keménységű vízben tartható. Csak élő táplékot fogad el (legalábbis az irodalom szerint), mely lehet Daphnia, Bosmina, Cyclops, Diaptomus, Artemia stb. Ugyan én sohasem tartottam, de úgy tudom, hogy eléggé macerás etetni. A legutóbbi TIT kiállításon a nagy tűhal ki volt állítva (Microphis smithi). Erről esetleg lehet több infót szerezni, mert ismerem a gazdájukat. Így hirtelen ennyi!
Most már emléxem, hogy a H-ZS-ben volt szó a Csókos gurámiról. Azt hiszem a tenyésztéssel volt gond, mert nem jöttek rá, hogy az ivadékok zabálják a planktont. Sajna nincs nálam könyv, igy biztosan pontatlan vagyok. A felnőtt példányok asszem mindenevők.
Niburu: erre igy nem tudok mit mondani. Ha mégis melegvíz, az kivédhető. Ha ragaszkodsz az 50% vízcseréhez, volna egy tanácsom. Biztosan slaggal töltesz fel, ugye.? Szóval, leengeded 50%-ig, aztán csak komótosan csorgatod fel hideggel. Ha eltart egy-két óráig, akkor a fűtő birja a tempót.
Kapható, pl. Sera Super Aktiv Fekete tőzeg granulátum (kb 1000Ft egy életre elég adag). Ha külső szűrőd van, akkor egyszerű: feltöltesz vele egy szűrőzsákot és beteszed. Ja, szűrőzsák: múltkor én kis naív vettem egyet (1.000Ft). Megteszi helyette egy zokni is, aminek begumizod a végét, ha feltöltötted. Jobb ötletek jöhetnek!
Ha kis belső szűrőd van, akkor egy kicsit jobban kell ügyeskedni, de meg tudod oldani.
Lemaradt még egy szűréssel kapcsolatos kérdésem. Baj-e az, hogy én semmiféle talajtisztítást nem végzek? Zúzott (fekete és fehér) sziklatörmeléket, kavicsot használok talajként. Az igazság az, hogy az akvárium vize kristálytiszta, viszont ha valamit manipulálok a talajjal, sok trutyi felkavarodik, de a külső szűrő ezt igen rövid idő alatt "lerendezi" (50 l-es akváriumhoz Aquael nemtomhanyas, de 100 l-ig használható). Most aggódjak én efelett vagy hagyjam a csodába (a növények is szépen fejlődnek)? Ha az előbbi, hogyan tisztítsak talajt (természetesen nem akarom a vizet lecserélni)?
Remélem, tudtok segíteni. Szeretném az akvárium vizét a vitorlásoknak és neonoknak kedvezőre beállítani, azaz lágyra és savasra.
Kicsit utána olvasgattam. Savasításra híg sósavoldatot javasolnak (waterfall), viszont nemcsak aquadnak áll fel a hátán a szőr a kemikáliák alkalmazásától, hanem nekem is. Sokkal szimpatikusabb a tőzeg pl. szűrőben való használata, már csak egy kérdésem maradt: honnan szerzek én tőzeget???
Ami pedig a vízlágyítást illeti, desztillált vizet kéne a csapvízhez kevergetnem, viszont sajna ezt sem tudom, honnan tudom beszerezni...
Televényférget (Enchytraeus albidus) és grindálférget (Enchytraeus buchholzi) szeretnék a halaimnak tenyészteni, az induláshoz keresek egy-egy adagot. Van valakinek ötlete, hogy hol lehet kapni/gyűjteni? A Wiesinger féle könyvben tök jó ötletek vannak, de ugye B.p.-en elég kevés a trágyahalom...:-)
Na ez az amit sejtettem!
Na de én családi házban lakom, ahol ilyen probléma nincs. Saját bojlerünk van, amiben max a vízkő lehet benne, meg azok a vegyianyagok, amik egyébként is benne vannak a vízben.
Viszont szöget ütöttél a fejembe!
Van egy pár Ahlim (nyílsügér) , és nagyon termékenyek, folyamatosan forgat szinte a nőstény.
Nos ezeknek modjuk 30-ből egy szokott lenni amolyan gerincproblémás, meg keringőúszó, amiket eledelnek azonnal be szoktam rakni a nagy aksiba.
Nos ez alkalommal, rekord mennyiségű (több mint 40 db!!, ami ritkaság az ahlinál) ivadékot nevelt fel a szájában, és ezek között 7 darab keringő egyedet is találtam ami megdöbbentett. Tényleg okozhatja ezt valami a vízből? És ha igen, akkor mi?
Jó hgy említetted! Ez az, amit én is ki akarok próbálni! Epoxi gyantát eddig viszont nem találtam csak nitrósat, és az kissé mérgező mikor csinálod. Nem is kissé... :(
Te milyet használsz, és hol veszed?
raksz rá más borítást is, vagy csak natúr a műgyantába szórod a kavicsot?
Egyébként nem csk kavicsot lehet használni, hanem palazúzalékot is, amit aztán oxidfestékkel lehet festeni. Tisztára olyan, mint az igazi!
Arra gondoltam, hogy egy sablont kéne készíteni valami jópofa sziklafelületről egy kőfejtőben.
Mit szólsz hozzá?
Helló!
Szerintem nem, muszály perlit-cement hátteret készíteni.Én egy sokkal jobbat szoktam csinálni.Ezt egyszerűen Poliuretánhabból készítem,bevonom epoxi gyantával,megyszórom kvarchomokkal és nem kell áztatni hetekig,vizet csereberélni rajta,már másnap feltölthető és garantáltan nem oldódik ki semilyen anyag belőlle.Ja!Sokkal könnyebb a perlitbetonnál.
A betont mérheted k..va sokáig, mert valahol azt olvastam, hogy a beton víz alatt legább 60-100 évig köt és kémialig is aktív marad. Persze ez lehet, hogy nem igaz, de mindenesetre elgondolkodtató
Sokaig bocsat ki cuccost, de nem mindegy, mennyit. Belathato idon belul eler egy olyan szintet, ami mar nem veszelyes.
Ez egy erdekes leiras sosvizes aksiba valo elo kovek kesziteserol, de a cement az csak cement (bar lehet, hogy a sugerek kevesbe erzekenyek, mint nemely tengeri herkentyu). Az van benne, hogy erdemes merni, kulonben elpusztithatod a halaidat. A cement 11 fole is viheti a ph-t.
Gyakorlati tapasztalat: kemeny vizzel valo erleles gyorsabb, mint lagy vizzel. Masik egyszeru trukk lehet az erleles soran a szodabikarbona alkalmazasa.
Zajos, dübörgő stb? A halaknak a stressz árt. A zaj (nekik a zene zaj) stresszt okozhat. Megállapítani egyszerű a dolgot: ha a zene ritmusára összrezzennek, akkor már nem díjazzák azt. A "dózis" fokozatos növelésével azonban szoktathatók. Minél nagyobb az akvárium, annál kevésbé veszi fel a rezgést.
A családi ház, ahol lakom, fagerendás. A kis akvárim az emeleten van. Egy ideig, ha a 100 kilómmal elcsörtettem mellettük, összrezzentek. Egy jó fél év után, már fel sem vették a dolgot, sőt összegyűltek a sarokban kaját kunyerálni, mert tudták, hogy jövök.
A távfűtéses melegvízről:
Apám jó 10 évvel ezelőtt még egy GMK keretein belül azzal ütötte el a napjait, hogy az emeletes házak alagsorában található kishőközpontokat egy spéci vízkőoldó és korrozióvédő vegyszerrel töltötte fel. A feltöltés maszkban és gumikesztyűben történt. Minden távhős dolgozó tudta, hogy a melegvízet egészségtelen főzésre használni, de sosem verték nagydobra, hogy "mérgezik". Szerintem a helyzet most sincs másképp, a melegvíz továbbra is csak fürdésre alkalmas, a halak által végzett "lét" az akváriumban ennél az értkomplexebb dolog. Amennyiben elszaporodnának a betegségek, vagy torz ivadékok, gondolj a melegvízre legelőször, mint hibaokra.
Aqaud: Kifejlett példányt kizárólag rajhalból vennék, hogy a nagy méretkülönbség ne okozzon problémát. A lekapcsolt villany is jó ötlet!
NoPlease:
Szerintem egy 30-as aksiban 10 neon és 4 szumi nem tétel. Van egy eszement képlet, amely centiméterben határozza meg egy adott méretű akváriumban elhelyezhező halak számát. Ez egy "köbös állatság", ugyanis a halak 3 dimenziós lények, egy 2x akkora elvileg 8x-os súlyú, 8x annyit eszik, iszik, pisil, kakil. Ez a matek azonban csak azonos fajon belül működik, hiszen az egyes fajok méretarányai eltérőek lehetnek, nem beszélve az étvágyukról. Azt tapasztaltam, hogy egy kellően levegőztetett akváriumban elhelyezhető halak számát kizárólag azok étvágya határozza meg! A neon egy kifejezetten "diétás" hal, ezért akár akváiumliterenként 1 darabbal nyugodtan számolhatsz. A szumik zabálnak 10 neon helyett is, ezért nem mondom, hogy 30 neon.
Még egy apróság: a szumikat senki nem fogja befogadni Tőled, mert nem lehet óvszert húzni rájuk;) Amennyiben úgy érzed, hogy kicsi a 30-as bili (szerintem az), azt javasolnám, hogy cseréld le egy 50-esre. Nem egy nagy beruházás, és ahol elfér a 30-as, oda be lehet szorítani egy 50-est is nyugodtan.
Én a hungarocellel kapcsolatos információkat egyrészt az üzletből kaptam, ahol árulják, másrészt pedig az általad javasolt üvegestől. (Aki időközben elkészítette a gyönyörűszép 230 literes panoráma akváriumunkat, ami itt van a lábam mellett üresen és már alig várom hogy elkészüljön hozzá a bútor, tán a jövő héten.)Ha esetleg félreértettem volna valamit, akkor elnézést, megtéveszteni természetesen senkit nem akartam.
A filcet visszaszívtam! Igazad van. Valaki mondta, és jól hangzott... Nekem egyébként nincs semmi az üveg és a bútor között.
Nitrát:
Mit értesz az alatt, hogy nem működik ideálisan a denitrifikácóm? Ha nem teszel valamit, a nitrát ugyanúgy benne marad az aksiban, a szűrő meg csak a nitritet alakítja át nitráttá, ami ugyan jobb mint a semmi, de nem elég.
Én csak azért bosszankodom a nitráton, mert észrevettem, hogy egy egy fajta hal 100 körüli, vagy a fölötti értékek mellett amolyan horzsolásszerű valamiket "növeszt" magára, ami a vizcsere után pár nappal el is tűnik.
Én sirtam jó hete a régóta csücsöri molly-k miatt.
A tizensok éves Horn-Zs. Akvarisztika c. könyv emlitette, hogy néhány esetben a neomagnol tablettát lehet gyógyfürdő készitésre használni ( az újabbakban ez nincs benne). -Évekkel ezelött én is ezt használtam többször is, de aztán rájöttem, hogy a kezelés után az elevenszülők hónapokig nem szülnek, ill. a vemhes nöstények deformált, életképtelen utódokat hoznak a világra, és ezért régesrég nemhasználtam e szert.
Mivel az általad javasolt vizsgálatra egésznapos munkaidőm miatt nemigen tudok eljutni, kipróbáltam a tablettát a legjobban maguk alatt lévő állatokon, és az használt. Nem tudom milyen kórság volt velük, de a neomagnolt nem szerette..
( pedig a fertőzés a másfélszeres gyrokill adagra rá se rántott! Röhogött a metilénkéken és a m.zöldön és még mindenen ami általában segitett eddig..)
Naszóval, már nincs köztük csücsöri..!
Csak ezt akartam elujságolni..!
Gaboca
Ui.:
Mindenesetre kezdö akvaristáknak a neomagnolt kipróbálásra NEM ajánlom! Túl durva játék a halak életével, mivel nemminden halfaj viseli el, és biztosan kapható spec. halgyógyszer az adott problémára, csak nekem(tenyésztőnek) túl drága( nincs annyi a hal értéke, min amibe pl. a Sera gyógyszer belekerül).
Lám, lám, megint én leszek az örök vitatkozó. Szóval szerintem a filclapok csak elvileg felelnek meg az akvárium alá. A fő gond – szerintem – az, hogy csak olyan anyagot érmes használni, mely nem képes magába szívni a vizet. Tehát a hungarocell, vagy a polifoam, vagy hasonló. Óhatatlan ugyanis, hogy tisztításnál ne follyon ki valamennyi wasser. Ha a filc megszívja magát, az nagyon be tud rohadni, ami nem éppen higiénikus és az alatta lévő fát is szétrohaszthatja.
A csapvíz nitráttartalma egy dolog, és a másik dolog, hogy mennyi van az aksidban. Ha a cserélt vízhez képest pár hét után emelkedik az annak a jele, hogy a medencében nem éppen ideálisan működik a denitrifikációd. Hogy milyen értékből indultunk ki, és milyen lesz, az csak részletkérdés a folyamat szempiontjából. Arányaiban ugyanez lenne a helyzet, ha 0-ás vizzel töltenéd fel az aksit. Tehát emelkedne az érték.
De, mint már írtram, édesvízben a folyamatos nitrátmérésnek csak az lesz a következménye, hogy felbosszantjuk magunkat. Igazán nagy jelentősége, csak a tengeri alacsonyrendűeknél van a dolognak. Természetesen nem mondom azt, hogy jó, ha a nitrátszint növekszik, vagy egyáltalán jelen van az édesvízi aksikban, de szerintem nagyon komoly dolgokat nem okoz, ha bizonyos keretek között tudjuk tartani. Ne bosszants fel magad rajta!
szillac
Beavatnál a megbízható forrásodba! Én csak polifoamot használok, persze lehet, hogy a hungarocell jobb, de ez előbbi is jól vizsgázik, nincsen vele gond.
egoist
Köszi, ez igazán kedves volt!!!!
szucsr
A betont mérheted k..va sokáig, mert valahol azt olvastam, hogy a beton víz alatt legább 60-100 évig köt és kémialig is aktív marad. Persze ez lehet, hogy nem igaz, de mindenesetre elgondolkodtató
A legjobb egy vékony filcréteg szerintem.
Mindenesetre én már láttam akváriumot ami fél év után repedt meg, és kezdett folyni egy apró pici kavicska miatt, ami a dekorit, és az aksi közé került! Ha filc van, ez nem fodult volna elő.
Most látom, hogy közben jött válasz is... :)
"Bár lehet, hogy az én sügereim nem ismerik az ellenkező véleményeket és azért van minden rendben"
Ez tetszett... :-D
Szóval nálam még a nemsügeres korszakomban egyszer megfáztak a halak emiatt, én azóta nem merek hideg csapvizet közvetlenül beleengedni az aksiba.
Én elhiszem, hogy aquad tapasztalt akvarista, ezt egy percig nem vontam kétségbe, de attól függetlenül várom mit válaszol arra amit írtam.
Én, mivel nálunk 25 Mg a víz nitráttartalma, kénytelen vagyok kéthetenként 50%-ot cserélni, és vízcsere után még így is 50Mg körüli az érték.
Ha nem tenném ezt, egyrészt még több zöld szőrös alga nőne a növényeken, másrészt nem nőnének a halaim.
Tény, hogy ilyen vízcserét nem csinálnék diszkosszal, lazacokkal, vagy egyéb lágy vízet kedvelő halakkal, de én konkrétam csak sügereket tartok.
Avagy van egy 50-es aksi az emeleten a gyerekeknél, amiben vannak kommersz halak is, de ott csak havonta cserélek 25%-ot, ha nem nőnek abban a halak annyira, vagy egyáltalán, az nem izgat annyira, mint ha a sügereim leragadnak egy bizonyos méretnél, pedig még nőhetnének sokkal nagyobbra.
Lényeg, hogy én nem hideg vizet teszek az akváriumba (nem is távhős a lakásunk mondjuk, mert akkor nem tudom mit csinálnék..) és nekem soha semmi bajom a vízzel ilyen téren.
Más téren igen, de azt előszűréssel igyekszem leküzdeni, meg majd valami hidrokultúrás növénnyel, ami elszopja a nitrátot. (lásd lejjebb)
Én úgy tudom (megbízható forrásból), hogy a polifoam túl puha. Hungarocell sokkal jobb, abból létezik nagy teherbírású is. Építőanyag telepen lehet venni, 50x100 cm ára kb. 100 Ft. A kis teherbírású hungarocell szintén nem jó.
Nekem is hasonló az állványom, de ha valakinek nincsen hegesztőapparátja (sic) akkor nagyon jó állványokat tud csinálni a dexion-salgóból is. Ehhez nincs szükség más szerszámra csak egy jó vasfűrészre és 2 db, 13-as villáskulcsra.
Azonban én az aksi talán mindenképpen tennék, ahogy teszek is falapot. Ragasztott medencéknél ui. nagyon lényeges, hogy a terhelés a ne csak bizonyos helyekere, hanem a fenék teljes felüleltére oszoljon el.
Nibiru
50%-os vízcseréről nem írtam, de szerintem ezt is kibírnák nagyobb gond nélkül. Lehet, hogy más, más véleményen van, de a dolog működik, és semmi gondot nem okoz. Ki van próbálva. Bár lehet, hogy az én sügereim nem ismerik az ellenkező véleményeket és azért van minden rendben. Egyébként a ponylazacaimnál is hasonló módon járok el (H. bleheri) és nekik sincs bajuk belőle. Abban pesze egyetértük, hogy, ha mondjuk a 30 fokos vizet lehűtöd egy pillanat alatt 15-re, az nem tesz jót, de 5-6 fok változás semmi gondot nem okozhat. Ha vízcsere után gond lenne, azt más is okozhatja.
bmv001
Én általában este telepítek új halakat az aksiba. Villanyoltás után 1-2 órával, amikor már sötétben vannak. Így reggel, mire felébrednek, már ott vannak az újak, „akik” már nem annyira idegenek. Ezt nem én találtam ki, olvastam valahol, de műksik ez a dolog is!
Én mindenkit lebeszélnék a kifejlett méretű halak megvásárlásáról. Inkább kicsiket vegyetek és nevelgessétek fel őket magatok. Több az öröm, szebb az eredmény!
Ahhoz mar nincs tesztem, anelkul meg lehet valahogy allapitani? Egyebkent biztos, hogy a CO2 meg CO3 tesztek megbizhatoak? Mert a novenyem is tiszta alga, pedig mindket teszt sarga maradt.
Csak figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy a vitorlásokat nem mindig lehet neonokkal együtt tartani. Nekem kb. 2 hónapig jól megvoltak egy 25 literesben, a vitorlások csak egymást bántották. Aztán átraktam őket egy 80-asba, ahol abbahagyták egymás buzerálását, és a neonokkal kezdtek foglalkozni. Az egyik neon megdöglött, de nem volt egyértelmű, hogy mitől. Néhány napig nyugi volt. Aztán kaptam a megmaradt 4 neon mellé még 5öt, és másnap kettőt megöltek, a harmadikat meg a mentési művelet közben fogyasztották el.
egoist
Ugye azért nem haragszol, mert valaki megosztja másokkal a saját tapasztalatait, amik esetleg nem egyeznek a nála tapasztaltabb akvaristákéival, ahogy Te mondod, és kérdez? Ugyanis ennek az oldalnak éppen az a fő funkciója, hogy a saját tapasztalatainkat meghányjuk-vessük másokkal és kölcsönösen tanuljunk egymástól, akár egymás hibáiból. Tehát szó sincs arról (szerintem), hogy 2 csoport van itt, a tapasztalt és a tapasztalatlan akvaristák, és az utóbbiak kérdeznek, az előbbiek meg válaszolnak (vagy legalábbis nem így kéne lennie). Persze előfordul, hogy néha 1-2 hülyeséget írunk, de ilyenkor ki kell javítani minket, és nem megszidni, hogy miért vonjuk kétségbe a nálunk tapasztaltabbak véleményét. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy Aquad tanácsait nem kell megfogadni (én is kérek néha tőle), de azért ugye nem kell mindenben egyetérteni vele?
Szerintem a vitorlásnak nem szerencsés a magas pH! Az előhelyén (Dél-Amerika) lágy, savas vízben él. pH-t csökkenteni pl. tőzeggel lehet (bypass-szűrő a külsőszűrő után) vagy vegyi cuccokkal pl. SERA pH-Minus, de Co2 is le viszi (mint többen írtuk már, ezzel bánj nagyon óvatosan!). Nem túl kemény a vized?
Akkor rosszul latod a kepet, mert az bizony urulek es alga keverek, habar tenyleg hasonlit a halkajara, de nem etetem tul, igaz ugyan, hogy minden nap kapnak enni, de csak keveset, nehany masodperc alatt az osszeset elfogyasztjak, raadasul vizben sulyedo kajakat csak ritkan szorok be, de azoknak sincs idejuk lesulyedni, mert megeszik.
Mas: megcsinaltam a teszteket, NO2, NO3 sarga maradt, ilyen problema tehat nincs, a PH viszont olyan meregzold lett, hogy csak neztem, 8,5-9 korul van a PH, ez baj, ha ennyire lugos? Vitorlas halakat, fekete tetrakat, es mollykat tartok. Ja, meg me'g regrol maradt benn 2 zebradanio.
Nibiru!Helló!
Akármilyen medencében akarunk vízcserét csinálni,max.30% vizet cserélhetünk egyszerre!Ellenkező esetben a halakat hatalmas megterhelés eri,ami igencsak stressz hatást vált ki.
Nemértem,miért vonod kétségbe a nálad tapasztaltabb akvaristák szavát,legfőképpen ha a tanácsát ti kérítek?
Aquad tapasztalt akvarista,én magam ide s tova 20 év óta ismerem.Nagyon sok jó és hasznos dolgot tett már az akvarisztikáért!
A tanácsait megéri megfogadni!
Én már csináltam állványt, és teljesen reflexből, úgyhogy később egy hozzáértő azt mondta, hogy a világ végéig elbírna egy kamiont is.
Ha azt akarod, hogy soha ne vetemedjen meg, akkor bizony ne fából csináld.
Vegyél 40mm x 20mm-es zártszelvényt és hegeszd össze egy egyszerű téglatestté. Azért jó, ha nincs lába, mert így szükség esetén egyszerű acélcsövön feltöltve is gurítható. Sajnos nekem néhány hete kellett odébb vinni a 400 kilót.Ha bombabiztosat akarsz, (mint én), a szemközti lapot és a hátlapot függőlegesen felezd meg, és oda is hegessz zártszelvényt. Tehát tulajdonképpen 6 függőleges elem legyen. Ugyanúgy vízszintesen is hat legyen, tehát az alsó és a felső lap felezőjébe / itt is az aksi hosszára merőlegesen / is hegessz egy-egy csíkot. Ezen kívül semmi szükség átlós meg mindenféle merevítésre. Hegeszthetsz esetleg polcnak tartót bele. Nekem van. Felülnézetből pontosan akkora legyen, mint az aksi felülnézetből. Így bár nem tudsz mellé semmit pakolni, az aksi széle az állvány szélén lesz, igy az állvány fedlapja semmiképp nem vetemedik. Nekem egyébként az állványon semmiféle falap nincsen, kizárólag a kereten egy 6 cm vastag hungarocell. Ha te mégis akarsz, lehet kapni kb 3 cm vastag ún munkalapot, ez marha erős. erre viszont ugyanúgy tenned kell polifoamot vagy hungarocellt. Az oldalaira és az elejére vegyél olyan bútorlapot, amilyen a szekrény a helyiségben, és úgy fullosan fog kinézni. Nyilván előlről ha lehet, csináld nyithatóra.
Ja! a zártszelvényt: rozsdamarózás, alapozó festés, festés, és a rozsda sose eszi meg.
Átlagos hozzáértéssel egy nap alatt az egész megvan.
Ha magad nem tudod megcsinálni, akkor keress valakit, aki megcsinálja! Én is benéztem bútorboltokba; ez harmadából megvan és örök életű!
Egy nagyon régi hozzászólásodra reagálnék.
Azt írtad, hogy
"vízcserénél nem szabad mást, csak hideg vizet használni. A központi fűtéses melegvíz problémákat okozhat. Nem kell félni nem fáznak meg a halak! "
Nos ez egy érdekes téma, mert az akvaristák tábora már régóta kétfelé oszlik, az egyik csapat azt mondja, hogy csak hideg víz, a másik, hogy ugyanolyan hőmérsékletű, mint amilyen az eredeti volt.
A hideg vizes dologgal én már egyszer megjártam, és mióta a megfelelő hőmérsékletű vizet adagolom, nincs gond!
A hideg vízzel az a probléma, hogy általában túl hideg, nálunk pl. úgy 12-15 fokos a csapvíz.
El tudod képzelni azt a strapabíró sügeret, amelyik egy 50%-os vízcserét kibír, amikor a víz hőfoka lecsökken kb 10 fokot? Mert én nem.
Baromira túleteted a halaidat! A képen látható trutyin még így fókuszálatlanul is látszik, hogy nem ürülék, hanem halkaja maradék.
Porszívózd ki, és ne adj annyit a halaidnak enni, csak amennyit pár percen belül megesznek.
A dagadt halak egyébként is rövidebb életűek a "diétás" társaiknál...
A tesztek most szombaton lesznek meg, mert sajnos a helyi diszallat boltban epp nem voltak tetra vagy sera tesztek. Azonban kb. 1 hete szivtam le az aljat az aksinak, es mar megint tiszta trutyi, es valamiert nehany hete a halaim is pusztulnak, jelenleg epp egy 2 eves vitorlasommal ez a helyzet, ezt a kepet ebben a percben keszitettem, belinkeltem, hogy ne ronditsam itt a forumot vele:
[Bocs a silany minoseg miatt, de nincs a digicamra polarszurom]. A kepen jol latszik a talaj szennyezettsege is. Az a baj, hogy nincs masik medencem, csak 20 literes, abba meg nincs szivem atrakni a halakat, ugy sem birjak benne sokaig.
SZIASZTOK!
A vizem höfoka 27C°.Neonokkal,plattikkal,tetrákkal,dániókkal tartom együtt.Nčha meghajtják őt de csak egy picit,Gondoljŕtok ennyi elčg neki..Ma már többet volt vizközelbe etetésnél.KÖSZI!!!
Ha már itt tartunk, nekem is van néhány problémám a bettáimmal. Beraktam 3 lányt egy 25ös aksiba, kettő rögtön összeverekedett, elválasztottam őket, az egyik átszökött, kivettem 1 válaszfalat, jól megvoltak, kivettem a másikat is, ketten megint összeverekedtek, most a két nagyobb néha összecsap, a legkisebbet meg mind2en üldözik, de úgy láttam, hogy nem ejtettek rajta sebet. Szerintetek hagyhatom őket elválasztás nélkül?
Nem lehet, hogy túl hideg a víz? Nem akarok okoskodni, mert eléggé kezdő vagyok, de amikor én megkaptam az első bettámat, nagyon hideg vízben volt, és tök passzívan viselkedett. Aztán felmelegítettem a vizet kb. 25 fokra, és minden rendbe jött. Úgy tudom, a betták számára az ideális hőmérséklet 24-28 fok.
SZIASZTOK!
Én is kezdő vagyok! Nemrég vettem egy sziámi
harcos halat,azonban állandoan a vizfenčken "ül"és
etetéskor is alig jön elő a növények közül.Szerintetek
ez természetes,vagy tart a többi haltól vagy van valami
baja???ELÖRE IS KÖSZI!!!l
bmw001
Igen írtad, írtátok, de én csak egy kezdő vagyok, aki leginkább a saját hibáiból tanul :(
De a 30 lityis aksiba nem tennék be még 2-3 szumit vagy 10 neont.
All
Az előzményekből kiindulva felajánlom a szumi-páromat. bmw001 1-es javaslatához nincs szívem.
A perlit semmit sem csinal a vizzel (ezert hasznaljak). A cement az, ami hat. A pH-t tolja el a lugos fele. Amikor a konyvben az van, hogy egy hetig aztassuk, akkor azt kene irni, hogy addig aztassuk, mig a pH-t modositja.
Hát akkor meg ne csodálkozz, a száradó pontokon teljesen normális a vízkőképződés...
Hogy miért van ott kicsivel több belőle, mint az üvegen? Hát mert a felülete sokkal nagyobb (érdes) mint az üvegé, így a folyamat hamarabb beindul.
Talajfűtést nem próbáltam még, de csak azért,mert nem lehet elég nagy teljesítményű ilyen fajta fűtőt kapni. Azzal viszont nem lesz az akváriumod tiszta, hidd el.
Olvasd el a topicot, erről írkáltunk már sokat.
Főleg én, nekem mániám, hogy ne kelljen állandóan a halakat zargatnom a porszívózással.
Néhány ötletre, tanácsra, tapasztalatra lenne szükségem.
Hogyan kell felépíteni egy aksi állványt, hogy az mindenféle hajlás, vetemedés nélkül elbírjon egy 250-350 literes tartályt ? Miből legyen, milyen merevítés kell bele ?
Kösz !
Ezt az én tapasztalataim is alátámasztják. Először volt 4-5 neonom, aztán ezeken az oldalakon okulva :) kiegészítettem a csapatot 12-13 főre. Totálisan más magatartást vettek fel csapatban, nem olyan félénkek, s láthatóan nagyon jól érzik magukat - élnek mint hal a vízben. :)) Szerintem még a színük is szebb, hangsúlyosabb lett. Korábban mosolyogtam, amikor valaki azt írta, hogy csapatban nála olyan bátrak, hogy etetéskor még a vitorlást is elüldözik, ma már gond nélkül elhiszem.
NoPlease:
Ps.
Az asszony ne hozzon 2 db neonhalat!:) Tizesével kell őket dobálni. A rajhalak fegyvere az , hogy mozgásukkal összezavarják a nagyobb halakat, így képtelenek egy darabra, mint kajára koncentrálni. A rajhalak félnek, ha kevesen vannak! Az a két darab neon sajna élő eleség volt a szumik szemében.
Kishalakat - és általában minden új halat úgy rakjuk a többi közé, hogy a többiek addig kajálnak az aksit másik sarkában.
Niburu:
Rio 400-as (brutto 480l) (151x55x61), szűrővel, fűtéssel, világítással, bútorral 80 pénzért ingyen van. Hiába csináltatod meg olcsóbban a bilit, a tartozékok elviszik a nyereséget.
A szűrő min. 30, a fűtés 5, a bútor 15-20, a világítás mondjuk 15 (nekem több, mint 20-ban van ,de olyan is:), és a tetőt még nem is számoltam. Ha ezeket levonjuk, marad 15 a medencére. Ki is csinál akkor ennyiért ilyesmit?
Az ívelt aksival - az én aksis ismerősöm szerint -az a gáz, hogy itthon akik egyáltalán bevállalják az üveghajlítást, egytől-egyig lámák, képtelenek szakszerű munkát végezni. Isteni példa a tropicarium, ahol olyan hajlított elejű medencék vannak, ahol az első üveg fókuszpontja az aksin belül van. Ettől dioptria hatás keletkezik, vagyis, mintha felvettél volna egy erős szemüveget a jó szemedre:)
Egoist: a tropheus valóban visszajött délután, de hétfő reggeltől nem tudtam elérni.
Pecskeke: neont olcsón és jót, a Floreknél (V. Deák F. 21 cím alatt www.akvarium.hu) kaphatsz.Tegnap érkezett hozzájuk - állítólag - kifejlett méretű vörös neon.
Sajnos az oldalt nem frissítik, pedig időnként beesik hozzájuk pár érdekes dolog. Pl. Édesvizi rája, lepényhal, stb.. Én most vettem egy pár brochis multiradiatus nevű állatot, elneveztem tömbházmesterharcsának, mert 12cm!!! Egyébként úgyanúgy néz ki, mint a brochis splendens (rövidtestű páncélosharcsa).
Noplease: asszem írtam neked anno, hogy a szumik jólakott napközisek csendes pihenőben. Csak unalomból játszanak a többi hallal, bár azok ezt nem igazán értékelik. Három dolgot tehetsz:
1. Kitekered a szumik nyakát.
2. Kitekered a többi hal nyakát.
3. veszel még 2-3 szumit.
Annak idején irtam azt is neked, hogy legalább 4-5 db legyen az aksiban, igaz? Ha elég sokan vannak, akkor csak egymással foglalkoznak.
Millenium 1000 a neve, kulso szuro, es felul, a viz tetejenel mindig tiszta vizko, de ez nem melegedes miatt van, mert a motor az egeszen az aljan talalhato. De ugyanigy vizkovesedik [legalabis nalam] az akvarium teteje is, a viz szintjen, ergo ugyanarrol az effektusrol van szo, csak valamiert itt nekem sokkal erosebb.
Figyuzz! Azok kicsik, és még így is drágák.
A bútor hozzá meg mind nagyon magas!
Én spéci nem szeretem, ha az aksi magasan van, mert az se nem praktikus, sem nincs szemmagasságban, ha ülök a fotelban. :)
Bár most hogy akváriumot fogok csináltatni, nagyon gondolkzom, hogy ívelt legyen az eleje, mint egyes Juweleknek... láttál már ilyet?
Mielőtt belefognátok a gyártatásba...
A waterfall apróhirdetési rovatában féláron kínálnak egyesek Juwel akváriumokat bútorral. Hogyha én ezt előbb tudtam volna...
Ha vízkövesedik a szűrőd, akkor (már volt erről szó nemrégen) ott ahol a vízkő van, melegebb a műanyag, mint kellene lennie.
Semmiképpen nem normális, hogy "2 kilókat" bányászol le róla. Nem tudsz semmit tenni ellene, de azért közzétehetnéd a márkáját, hogy milyen szűrőt nem vásároljunk. :(
A szumik csipkelődősek. Ha érzik, hogy a másik hal gyenge, kikezdik.
Lebegő úszókú, meg lassú mozgású halat nem szabad betenni melléjük. Ha ezt nem tudod elkerülni, akkor jó étvágyat! :)
Szumikkal más márnaféléket kell összerakni, más halakkal barátságtalanok.
Ujból gondjaim vannak.
Az asszony hozott ma 2 db neonhalat. A szokásos eljárás után beraktam az aksiba őket.
Erre az egyik szumi 30 mp-n belül nekiesett az egyik neonnak és szétcincálta! Azonnal kivettem a sérültet, de nem húzta sokáig. Megvizslattam a többi halat, az egyik xifonak és guppinak hiányzik a hátúszója. Ha jól láttam a nőstény szumi a terrorista. Mit csináljak vele?
Eddig futottak pár kört a szumik, aztán megnyugodtak. Most meg folyamatos a terror, főleg a nőstény részéről. Megsüssem?
Aki akváriumot akar csináltatni, annak mostmár én is ajánlom aquad emberét, ma reggel én is találkoztam vele, és ő fogja megcsinálni az új 350-esemet. Érti a dolgát, nagyon komoly munkái is voltak már, és olcsón dolgozik.
Egy kicsit pontosítanék. Azért nem árt, ha tisztában vagy a víz keménységével és PH értékével, de nem lényegbevágó. A budapesti ivóvíz PH 7.5 körül van, a GH, (vagy dH) nálam 7, de asszem ennél csak magasabbak vannak máshol. Ha nem akarsz diszkoszhalakat és ponytlazacokat szaporítani, akkor ezek az értékek vakon megfelelők.
A tesztek fontossági sorrendben: NO3, NO2, PH, GH, KH, CO2, Cu. A vonalat Te húzd meg attól függően, hogy mennyit áldozol. Az első kettőt mindenképp megvenném a helyedben. A következő négy csak akkor érdekes igazán, ha a halaidnak speciális víz igénye van. Az utolsó, a rézteszt pedig akkor lehet érdekes, ha folyamatosan valami algagátlóval tömöd a medencét, ugyanis réztartalmú és egy idő után a halaid rosszul lesznek a sok réztől. Ezt a rezes dolgot az algagátló flakonon olvastam, vagyis akár pontatlan is lehetek:)
Ma állítólag a Florekhez (Deák F. 21) méretes (3-4cm) vörös neonok érkeznek.
Más: eltűnt a netről a tropheus.hu. Most akartam egy Eheim szűrőt venni és nála nagyon szuper árak voltam. Felírta esetleg valaki az emberke számát, vagy volna még jobb tipp, hol is vásároljak Eheim szűrőt?
Mit mondjak gyotrelmes hetvegem volt. Alig vartam, hogy tudjak nektek irni tanacsokert, tapasztalatokert.
A helyzet a kovetkezo: Az akvariumban 100 l-en a kovetkezo halak elnek: 2 par guppi, 1 par molli, 1 pancelos, 1 anci, 2 vitorlas, 2 karcsu, voros diszmarna, 4 leopard danio es 1 par meggyhasu suger. Es kitort valamifele haboru. Nem tudok jobb szot ra.
Eloszor arra figyeltem fel, hogy a him guppuk gyonyoru farkuszoja mintha kisebb lenne, hianyozna belole. Elkezdtem figyelni hosszan a halakat, vajh melyik tehette? Amit lattam meg most sem igazan hiszem: a diszmarnak (1 nagyon voros, 1 kevesbe), a nagyon voros orultkent uldozte a kevesbe voroset, fel es ala, villamgyorsan. Nem hagyja beken, ha felbukkan szegeny, mar megy is a hajsza. Konyorgom: ez egy bekes hal, nem?? Vitorlasok is egymasnak feszulnek, csipkedik egymast, nekiugranak egymasnak. De amit az egyik suger vegez, az nem mindennapi. A nagyobbik egyszeruen azzal tolti az idejet, hogy a masikat nem hagyja elni. Mint egy vad oroszlan tor ra a tarsara, es addig hajtja, mig kikerul a latomezejebol. Keresni kezdi, ujrakezdi. Kozben oda-odacsip, elzavarja az utbol a diszmarnakat, pancelost, daniokat. De oket csak picit kergeti meg, mig a fajtarsat kegyetlenul. A "poen" az, hogy ennyi nekem nem tetszo dolgot lattam (es varom a tanacsokat, tapasztalatokat), de azt nem sikerult kideritenem ki a ludas a him guppik tekinteteben? Sot, azota mar egy danionak a farokuszoja is cakkos.
Segitesetek nekem, kerlek!
Ma leszivtam a trutyit az akvarium aljarol, de nem igazan lehet 100% eltavolitani, mert nagyon egybe van a soderral [eleg apro szemu], szinte egy egybefuggo, egeszen kemeny reteg volt az aljan. Idegenkedem a zsilettpenges algakaparotol, de kenytelen voltam azzal letisztitani az uveget.
Jo lenne, ha felsorolnatok pontosan, hogy milyen teszteket kellene megvennem, mert ugy latom, hogy tenyleg eleg dragak, tehat melyek azok, amelyeket feltetlenul el kellene vegezni [a problema, hogy nagyon algasodnak a novenyek, az uveg, es minden, valamint a hal urulek sem bomlik el, hanem ott gyulik a talajon].
A kulso szuro is egy nagy poshadvany, ki sem tudom rendesen takaritani :(
Esetleg ha talajfutessel probalkozok, akkor elkepzelheto, hogy a talajon ataramlo viz miatt a szennyezodesek jobban belekerulnek a vibe, es aztan a szurok kiszurik? Tenyleg, milyen szurot ajanlotok, amelynek nem kell, hogy a teteje kilogjon a vizbol? Mert a belso szurom a medence feleig sem er le, es az also reszek szennyezodesenek ez is lehet az egyik oka, vagy rosszul gondolom? Tehat olyan motoros szuro erdekelne, amit vagy el lehet meriteni teljesen, vagy pedig olyan csovekkel rendelkezik, amiket le lehet vinni egeszen alulra.
Thx,
WebM
PS: a vizko ellen nem lehet valamit tenni? A szurorol ugyanis havonta le lehet banyaszni 2 kilot belole :)
Darakór gyógyszere a malachitzöld. Karanténban kell kezelni. Ha az aksiból kiveszed a halakat és 4-5 napig nem telepíted vissza a kórokozó elpusztul, tehát semmiféle vegyszerre nincs szükség. a karanténban alkamazz malachitzöld oldatot, ha ez nincs vegél parakill-t. semmiféle szűrést ne használj, még sima szivacsot sem. Néhány napos kezelés általában elegendő
Az UPS-ek elég drágák, egy 20 e körüli az is elég lenne, csak ki kell benne cserélni az aksit, mert az akváriumi technikát a 20 ezres UPS is vígan viszi, csak a benne lévő akkumulátor miatt nem elég hosszú ideig. Én ilyen cseréltakkus UPS-t használok PC-hez is. A baj csak az, hogy ma már ezeket kisebb méretben gyártják, így nehezebb a csere.
Aquad, remélem még online vagy. Kijut a jóból, darakór.
A "Jager"-t feltekertem 9-re, estére 30fokos lesz a víz. Sosem volt számomra teljesen egyértelmű, de Te, mint a gyógyszerek nagy ellenzője úgyis megmondod: a darakór kiírtható pusztán a magas vízhőmérséklettel, vagy mindenképp be kell vegyszerezni ektoparaziták ellen?
Igen oda úgy kell vinni a halat, ott majd rendezik a dolgot. Egyébként akváriumban elpusztult halat is be lehet vinni oda. Szállításig nejlon zsacskóban a hűtőben kell tárolni (nem mélyhűtő!!!), és mihamarabb bevinni az intézetbe.
A perlibetonos hátteret tanácsos legálabb 1-2 hétig áztatni, úgy, hogy naponta többször cseréled a vizet.
Mielőtt bármit csinálsz vízkémiailag (sic) mérd meg a csapvized értékeit. Lehet, hogy ott a hiba, ill. a megoldás! Egyébként a denitrifikációs folyamatok beindulásához, a baktériumok elszaporodásához, sok időre, gyakorta hosszú hónapokra van szükség. Tehát ne légy meglepve, ha ilyen értékeket mérsz egy frissen berendezett aksiban. Az akvarisztika a türelem hobbija! A mérhető eredmények ezután jönnek! Szerintem egyébként a nitrit-nitrát probléma leginkább a tengeri akváriumok alacsonyredűire jelent igazán nagy veszélyt. Az édesvízi akváriumi életközösségekre nem annyira. Szerintem ez a kérdés egy kicsit túl van lihegve! Persze ez nem a hivatalos álláspontom, csak így magunk között mondom!!! De ez a tapasztalatom. Szóval szerintem ne tégy semmit! Ne lovald bele magad, tedd odébb a tesztet és mérj újra 3 hónap múlva. Addig cserélgess vizet hetente, szűrj, és gyönyörködj az aksidban.
Egyébként nem tudom tudjátok-e (persze ez csak költői kérdés volt), hogy a legtöbb akvarisztika gyógyszer, és vegyszerek egy része is, tönkreteszi, elpusztítja a hasznos baktériumok nagyrészét. Ezért mondom én, hogy soha semmilyen kemikáliát nem szabad használni a akváriumokban. Ha betegség van a halakat ki kell fogni és egy gyógykezelő medencében kell vegyszerezni. Ezt már annyiszor leírtam, hogy remélem, lassan nem olvasok olyanokat, hogy ilyen, vagy olyan szert öntöttem az aksiba bele...én
Könyvügyben egyezik a véleményünk. A boltok tele vannak igen pocsék (vagy pocsék fordítású) könyvekkel. Korábbi levelemben, természetesen a jó könyvekre gondoltam. Persze itt is lehetnek ellentétek, de, mint minden, az akvarisztika tudománya is változik, ezért ez tu’képpen elfogadhatónak tekinthető. Tehát a mért, ajánlott adatok stb eltérhetnek. Igazán komoly dolgozatok a mérésre használt indikátorok fajtáját is megemlítik!
Az általam javasolt és jó könyvek a következők:
Horn-Zsilinszki Akvarisztika. Sajnos az új akváriumtechnikákról egy árva szót sem ejt,de a halakról meglehetősen korrekt leírást ad, bár az igazán tutti dolgokat nem mondja el, de ez mindegyik könyvre igaz. Antikváriumokban pár forintért megvehető.
Másik: Dr Wiesinger: Akvarisztika. Nagyon kedvelem ezt a könyvet, mert ugyan nem akvarisztikai szakkönyv a szó szoros értelmében, de nagyon jól megvilágítja az akvarista szemlélet lényegét. Bemutatja a hazai faunát, és hogy úgy mondjam fílingje (sic) van az egész munkának. Legalábbis szerintem.
Nagyon jónak tűnik a Pasaréti-féle: Akvarista műhelytitkok eddig megjelent két kötete, bár a második részt csak most kaptam meg, s nem volt időm elmélyülni benne, de Pasaréti érti a dolgát, úgyhogy biztos jó ez is.
Sügéreseknek a Lukács-Sinkó könyv szerintem alapmű. Most jelent meg megint.
Tengeri akvarisztikából pedig ajánlom a Tengeri akváriumok c. könyvet
Aazonban mindenkit lebeszélnék a Dick Mills-féle könyvekről és hasonló külföldi fotdításokról, mert ezek rettenetesek.
A Tetra 5 in 1 papírtesztet mindenki kerülje. A nitrit-nitrát semmit sem mutat, amikor már rég gáz van, a PH olyan színre állt be nálam, ami messze nincs a színskálán!
A Tetra PH elvileg jó, érzékeny, sajnos a színskála .5 értékenként van feltűntetve; a nagy színváltozás (kék 7.5, 8 lila) miatt nehéz beazonosítani a köztes értékeket.
Itt ülök két kémcső tűzpiros folyadék előtt, és nem tudom mi tévő legyek.
Hat a nitrivec sem csodaszer... Minden ajanlas azt mondja, hogy _ido_ kell az akvarium beindulasahoz. Es az elejen csak fokozatosan erdemes halakat tenni bele.
Most mar csak ontogessed a nitrivecet szorgalmasan, hogy a halak meg ne dogoljenek.
Par napig az etetest is lehet mellozni (bar ezt csak a sugeres rutin mondatja velem).
Még valami. Csak olyan asztalossal dolgoztass, aki felfogja a probléma lényegét, a teherbírást! Van köztük sok értelmes és még több kevésbé értelmes szaki, aki még azt sem fogja fel, ha kispórolja az anyagot, lazán beperelheti az ügyfél egy árvíz esetén.
Vehetsz készen is, de nem olcsó. Szerintem aquad üvegesét kéne "elővenni", mert általában kooperálnak valakivel, vagy pedig képesek maguktól megoldani a problémát.
Alap: pár nap múlva kiderül, a járványok az embereknél sem egyszerre ütnek ki.
Aquad: valahol igazságod van abban, amikor kiborulsz a "vakvezet világtalan" válaszoktól. Megértem azt is, hogy nem lehet ez a "majd aquad ugyis válaszol" topic. A könyvekkel pedig az a baj - s Te ezt nálam sokkal jobban tudod-, hogy egymással szöges ellentmondásba kerülnek néha még a legalapvetőbb kérdésekben is. Amikor én válaszolok valakinek, akkor igyekszem mindig kihangsúlyozni, hogy ez az én személyes tapasztalatom, olvasmányaimat és hallomásaimat pedig nem osztom meg veletek igazságként.
Más: akartam múltkor kérdezni, hogy a Tábornok utcába lehet-e zacskóban élő halat vinni? Nekem nem lenne szívem kitekerni a nyakát egy halnak csak azért, hogy kiderüljön, miben fog elpusztulni három hét múlva.
Nagygaboca:
Régebben írtam, hogy hasonló szájproblémám van szumin ill. gyöngygurámin. A mollyval azért nehéz összehasonlítani a dolgot, mert felsőállású, amolyan kancsó szája van. Neked nem egy olyan barna, herpesz-szerű terpeszkedik?
Akkor jöjjön a saját bajom: Egy hete telepítettem be a 400-ast. 4 x feltöltöttem forróvízzel, hogy kiázzon a háttér, majd leengedtem. Aztán hideg vízzel tele, a vizet leteszteltem. Aztán kavics, növény be. Sera Aquatan, sera nitrivec. Egy napra rá beraktam 6 papagájsügért, és egy népes takarítószemélyzetet. Sajnos az elején egy kicsit (de csak egy kicsit) túletettem, mert a papagájsügérek sokkal kevesebbet esznek, mint gondoltam. Van egy elég nagy fluval szűrőm szóval, elvileg gond egy szál se. A bajom az, hogy egyszerűen képtelen vagyok beállítani a vizet. KH, PH rendben. NO2 piros (1.0 felett) Szombaton csináltam egy 50%-os, majd vasárnap egy 70% vízcserét, a talajt mindkétszer több centi mélyen, alaposan kiporszívóztam. Raktam bele két vödör "öregvizet". A kis aksi szűrőjét is beteszem pár órára. Ezek után az NO2 fél nap alatt felszökött .5-ről 1.0-ra, úgy hogy a halak alig kaptak enni, szó szerint szemenként adtam a Hikarit. Egy ismerősöm szerint döglött patkány van a szűrőmben, ellenőriztem, nincs:). Amit meg páne nem értek, a nitrát miért van 50mg/l felett. Mi a fészkes túrótól? Járt már valaki hasonlóképp?
Itt ülök két kémcső tűzpiros folyadék előtt, és nem tudom mi tévő legyek.
Hhh... köszi H.I.M.
Tudom,hogy akkor is lennének vele gondok sajnos.
Ellenben még mindíg nincs megfelelő állványom a nagyobb medencéhez.
Valaki rámförmedt itt,hogy csináltassak.
Kivel??
Fából,asztalossal?
Volt két fekete molly-m sajnos az egyik kb 1 hete sajnos elpusztult szerintem hasvizkórban felfúvodott borzas pikkelyek és dülled szemei voltak. A másiknak sokáig semmi baja sem volt, két napja viszont hatalmasra kidülledtek a szemei ez viszont fogalmam sincs hogy mitöl van egyébként semmi baja eszik rendesen mozog viszonlag aktiv. Van az akváriumban két ezüst molly is azoknak kutya bajuk sincs. Én viszont kicsit aggodom. Valaki tud segiteni mi lehet ez a szem kidülledés?
Sziasztok.
A természetre bízott Citromsügerem,egyre rosszabbul néz ki :(
Hiába merészkedik néha elő,éhes és nagyon hajszolják a társai.
Ő miatta már a fajtársa is lecsúszott a ranglétrán.
A többiek,ha már sárgát látnak vérszemet kapnak.
Főleg mióta a száműzött C.sügér csúnya harapást ejtett a domináns sügéremen.
Azóta szinte vadászik rá.
Ajándékozzam el,vagy vegyek még sárga sügereket,elterelésnek??
Nem szeretném végignézni az éhenpusztulását.
Jahh,viszont jó hír,hogy az ecsetalgák a sügérek akváriumában,szépen pusztulnak kifele. :)
Bár a hínáron még van,a többi vizinövényen már abszolút nincs.
Egyértelmű szerintem,hogy a vízminősége teljesen más a sügeresben,mint az aranyhalaknál.
Esküszöm ezek az aranyhalak,olyanok mint a sárban dagonyázó disznók :)))
Gusztustalan a vizük,tényleg elefántméretűeket sz@rnak,egyszóval borzalom :)
De tündériek :]
Minden jobb halas árul ilyet. Én spec. a Kék Frontosaban (Krudy u.) "szoktam" venni 1200Ft körül van db-ja. O2, Co2 tesztjük nincs sajna, azokat a Europarkban vettem (Galapagos)- TETRA tip. ezek drágábbak.
Az 300-as aksim(persze ez az üres mérete, ennél kevesebb víz van benne, s mindig ez utóbbit kell számításba venni): talaj sóder, perlites betonból öntött háttere van, a dekoráció ún palalapokból és néhány mésztufából áll. Ezeket még Tatatbányán gyűjtöttem vagy 15 éve. Szűrés egy 1500 l/h teljesítményű ún. fazékszűrő (klasszikus külső filter) szűrőtöltetek (a víz áthaladásának sorrendjében) durva perlonvatta, biolabda, kerámiakarika, Pries lavaplan (ha jól emlékszem), majd mikrovatta. Világítás 2x18W fénycső, 1 interpet Triton, és egy philips TLD 18W/89 (ez azt hiszem, aquarel néven is fut). Halak: Malawi-tavi sügérek+ancik. Számukat nem tudom, mert mindegyik folyamatosan szaporodik. Növény 1 nagy tő Anubias barteri (bár ezek mellé nem valók növények, csak a nejm miatt telepítettem be) Vízcsere hetente 30-35% kizárólag a csapból jövő hidegvízzel. Teszteket nem használok, mert minden rendben van, de a Sera tesztek is jók. ezeket korábban a tengerinél alkalmaztam.
Mur
Egyetértek, a tesztek közül a folyadékok adnak csak pontos eredményt, kivéve a Merck által gyártott nitrit-nitrát teszt, mely ugyan lapkás megoldás, de nagyon pontos. Nem tudom, hol lehet kapni, de a cégnek van Bp-i képviselete.
Színtévesztőknek nem igazán ajánlanám a TETRA teszeteket (pl. mint én :-) a O2, Co2-t tesztet próbáltam , elég durva a színskálája ami alapján az értékeket megállapítod... A barátnőm viszont nem színtévesztő, és ő is határozottan utálja a TETRA-s teszteket.
Tudom még mellette a SERA teszteket ajánlani, jól beváltak nálunk!
Olyan teszteket semmiképpen ne használj, amik "lakmusz"papírszerű mindentmérő csodák, mert nem pontosak! Vagy SERA vagy TETRA!
Tényleg sok a topicban az elemi szintű kérdés, én is feltettem már egy párat, de nem biztos, hogy a felháborodásod teljesen jogos. Hidd el, én egy csomó szakkönyvet elolvastam már azelőtt, mielőtt meglett az aksim. Mégis KEZDŐ vagyok, egyszerűen azért, mert nincs gyakorlatom. Tudod mire hasonlít ez? Tavaly júniusban diplomázam jelesre, a munkahelyemen mégis hónapokig hülye voltam, hiába tudtam ELVBEN mindent. Írod például W_e_b_M-nek, hogy: "Ki kell deríteni, hogy a megfelelő-e a szűrés és a világítás!" Biztosan tudod, hogy 10 könyv pl. a világításról tízfélét ír. Van olyan, ami egyenesen tripláját, mint a másik. Biztosra veszem, hogy te se elsőre tudtad "belőni"! Azért kérdezünk baromságokat, ami minden könyvben le van írva, mert egyszerűen MÁS, ha ti válaszoltok.
Én is tudok minden sz@rt az algákról, mégis megkérdeztem, és volt is haszna.
Írod: "Nálam egy 300-as aksi 13 éve működik, anélkül, hogy szétszedtem és kipucoltam volna." Na mindannyian valami ilyesmire törekszünk:-)
Én nagyon hálás lennék neked, ha egyszer részletesen leírnál pontosan mindent, hogy te hogyan csinálod pl. ennél az aksinál. Ha egyszer lesz időd, ne sajnáld rám, légyszi'! Mindent részletesen: 1 technika, 2 halak, 3 növények : márka, faj, táplálék időtartamok stb. 4. vízminőség: milyen tesztek, milyen értékeknél mit csinálsz stb, stb. Előre is hála, köszönet.
A Tetra tesztek általában megbízhatóak, csak elég drágák. Fajtánként legalább 1500, vagy felette.
a világításnál nem csak a teljes1ítmény a legfontosabb, hanem a fényösszetétel, milyen fajta csöveket használsz?
A szűrésnél az aktív szén léte vagy nem léte ezt a problémát nem befolyázolja, de néha a régen nem cseréltm vagy regenerált szén más gondokat okozhat.
Nem merem azt mondani, hogy savanyítsd a vizet, mert nem tudom, hogy miket tartassz. De alga ellen be szokott válni. a talajról a dzsuvát le kell szívni, de az biztos, hogy ha ennyire össze tud gyűlni, akkor nem jó az áramlás, vagy a szűrés hatásfoka az aksidban. Vízcsre hetente 10-15% csak hidegvízzel. Persze ezt csak látatlanban mondom, mert nem tudom, a körülményeket.
Nagy-Gaboca
Nem tudok mást javasolni, minthogy áldozz fel egyet a gyanús halaid közül. Vidd be az Állateü. Intézetbe XIV. Tábornok u., és boncoltasd fel kb. 800-1000 Ft-ért megcsinálják, vagy legalább hívd fel őket 2528-444/367 Keresd Dr. Csabát, vagy Dr. Majorost, hátha van ötletük, ui. ők nagyon értenek hozzá, hisz ez a szakmájuk.
Amikor elkezdtem az egeszet, 2 konyvet is elolvastam, es igyekeztem minden esetben azok szerint eljarni.
Tudnal ajanlani termekeket [pontos megnevezes] a viz tulajdonsagainak ellenorzesehez?
A vilagitasrol: 2db 20W-os neoncsovel vilagitom meg az akvariumot, mely magassaga 55cm.
Ket szuro van benne, egy kulso, aktiv szenes [340 l/ora], es egy belso motoros [470 l/ora]. Szerintem ez eleg kellene, hogy legyen. A viz tisztasagaval nincs is gond, csak tul sok az alga [raadasul eleg "kemeny", az algaevo -nagypajzsos harcsa- sem tudja leeni, es lekaparni is eleg nehez], a talaj is nagyon szennyezett.
Azt tudom, hogy egy jol mukodo akvariumot soha sem kell kipucolni, de ha nem pucolnam, egy ido utan az egesz egy nagy poshadvany lenne.
Es a vizcsere? Azt milyen idkozonkent erdemes, es hany %-osat? Egyaltalan, hogy csinalod, hogy nem kell takaritani?
Mivel eddig emésztettem a csücsöri molly-kra adott válaszod, ezért csak most reagálok, főleg, hogy a probléma nem oldódott meg.
Én ugyan nem halazom 30 éve, de molly-t hobby-ból szaporitok úgy 10-12 esztendeje rendszeresen, kb havi 150-200 darabot szoktam eladni a helyi kereskedőknek. Tehát láttam már pár halat, és biztosan 10 000 db fölött született és nőtt fel nálam belőlük( csak ebből a fajból ), de ezzel a mostani problémával önnmagában még nemtalálkoztam. Persze lehet, hogy rémeket látok, de ez a rém több mint három hete kísért..
A gondom:
7-8-9 centis molly-k (a szaporitásra tartott anyaállatok) között ütötte fel a fejét az a furcsaság, hogy némelyik állatnak az alsó szájaszéle állandóan kicsücsörítve van, és talán árnyalatnyival gyorsabban lélegzik, de nemigen van oxigénhiányuk, mert nem ülnek a víz tetején, hanem normálisan úszkálnak, és nem húzzák magukat, mint a beteg halak általában.
Bőr, egyensúly, kopoltyúk, úszók rendben.
Kínomban +próbáltam a két "legcsücsöribbet" kopoltyúféreg ellen kezelni( Gyrokill ), de nem használt, (pedig szokott, ha jó a diagnózis).
Láttatok-e már ilyet?
( Most 7-8 hal csinál így rendszeresen... )
A kérdés változatlan, és aggódom, mert 150 db fölött szülő molly nőstény nem terem minden bokorban, és igen sokáig tart, amíg ezt a méretet a többiek elérik...
UPS árak:
http://www.depo.hu/lista.php3?id=58
elég borsosak az új árak! Érdemes használtat keresni, "kötelező" benne kicserélni az aksikat, és olyan mintha új lenne (ha kell megvan valahol egy cég címe, ahol UPS aksikat lehet venni norm áron)
Honnan tudod, hogy úszórothadás? Elvitted az Állateü. Intézetbe és megnézték a laboratóriumban? Megállapították?
Lordi
Laborvizsgálat nélkül lehetetlen megmondani.
W_e_b_M
Az algásodás ellen nagyon sok mindent lehet tenni. Pl. el kell olvasni legalább egy akvarisztikával a megfelelő szinten foglalkozó könyvet! Ezen kívül meg kell mérni a víz összetevőit, különös tekintettel a szilikátokra, a nitrátra, és a pH-ra. Ki kell deríteni, hogy a megfelelő-e a szűrés és a világítás!
Miből gondolod, hogy egy akváriumot félévente nagytakarítani kell, meg talajt cserélni. Ezzel szétb..szod azt a kis biológiát is ami megvan a medencédben. Egy akváriumot nem szabad bolygatni. Nálam egy 300-as aksi 13 éve működik, anélkül, hogy szétszedtem és kipucoltam volna. Minél régebbi egy aksi annál stabilabb, szebb.
Bocsi, ha kicsit kemény voltam, de az utóbbi időben nagyon sok olyan kérdés merül fel, amelyekre a válaszok szinte minden szakkönyvben benne vannak. Úgy hiszem (azoknak akiket illet), hogy azért nem ártana legalább egy könyvet elolvasnotok, hogy ne a mostani (vak vezet világtalant) szint legyen a jellemző.
Tündéry
Igen, ez egy jó mondat volt a részedről. Bízzad a természetre!
En meg igencsak kezdo vagyok, habar mar ugy 3 eve van akvariumom, de igazabol soha sem mentem magasabb szintre.
A kerdesem az lenne, hogy mit lehet tenni az algasodas ellen? Nem tudom, hogy mi lehet a gond, de az utobbi hetekben iszonyuan elkezdett algasodni az akvariumom, es raadasul az uvegrol alig jon le.
150 literes a medence, kb. fel evente szoktam alaposan kitakaritani. Az lehet a gond, hogy a sodert meg nem csereltem?
Az akvarium aljan mostanaban sok szennyezodes is oszegyult, milyen viztisztitoval lehet ezeket jol eltavolitani? Mert nekem az akvarium feleig sem ernek le a viztisztitok. Egyaltalan mit tegyek, hogy mindig tiszta legyen?
Ez a vízkő nálad csak úgy keletkezhetett, hogy a hőmérséklet a motornak azon pontján, ahol a vízkő kiválik, magasabb, mint a víz hőmérsékelete, ami körülötte áramlik. Ez egy szűrőmotor.
Azonban a porlasztó kapillárisaiban NEM keletkezhet vízkő!
Nem akartam megbántani aquad-ot még véletlenül sem, csak hát a fizika, és a kémia... :)
Az 50 Mg/l az még mindig kevesebb, mint nálam a 100 vagy a fölött két hét alatt!
Ez a gyors növekedésű növény dolog nekem is eszembe jutott, úgyhogy most vettem iszonyatos pénzért (150 Ft/tő) :) valami Giant nevű növényt.
Az eladó nem volt a helyzet magaslatán a latin elnevezések terén, úgyhogy valójában bármi lehet.
Baromi mocsárszaga volt, úgyhogy majdenem két órán át áztattam fertőtlenítőben, míg be mertem tenni az akváriumba, és most várom a "hatást".
Én értelek, hogy nem megy, de nem mindegy, hogy technika nélkül megy úgy ahogy egy hétig, (akár tovább is, ha nem etetsz) vagy egy óráig sem bírják a halak, mert túlzsúfolt az akvárium.
Egy ilyen túlzsúfolt aksi mellé szereztem egy barátomnak a múltkor egy 600VA-s UPS-t.
Nem vicc! Volt egy áramszünet, és a halai egy óra múlva mind fönt pipáltak.
Nálam ilyen nem fordulna elő.
Volt egy kalandom egy elkülönített sügérrel,ha még emlékeztek.
Az akváriumot átrendeztem.
Teletettem az ecsetalgás növényeimmel,összekötve a kellemeset a hasznossal,hátha mégis lezabálják a sügérek ezt a gyötrelmet a növényekről.
Hoztam még 2 apróbb sügért,ezzel is növelve a változást.
Ezután visszatettem az elkülönített sügért,a többivel együtt.
Talált magának egy jó fedezéket a kő alatt.
Mindenáron ki akarta űzni onnan a legnagyobb sügér,órákat harcolt,hogy megvédje az odúját.
Tudtam,hogyha ez nem sikerül neki,akkor nincs helye a hierarchiában.
Drukkoltam neki nagyon :)
A 2 új sügér is jó 5let volt,mert elvonták a figyelmet a visszahelyezettről.
Megoszlottak tehát a támadások.
A száműzöttnek annyira jól sikerült az odú védelme,hogy a harc során csúnyán megsebesítette a legnagyobb domináns sügért.A felső szája felett látható harapásnyom és a szeme alatt lifegő apró bőrdarab tanúskodott a győzelméről.
Érdekes volt mindezt nézni.. szakadtan,lefogyva,de mégis olyan erővel és kitartással harcolt a nagyobbal szemben,hogy egyértelműen látszott,tudja,hogy az életéért küzd.
Sikerült hát,övé lett az odú.
Viszont ha kijön,nem nagyon tudja megvédeni magát,nem is akar szembeszállni senkivel.
Igyexem süllyedő élő eleséggel etetni,és úgy szórni,hogy az odúja elé essen,de félek,hogy így is keveset tud enni.
Nem tudom már mit tegyek..
Bízzam a természetre,vagy megoldja,vagy elpusztul,mert életképtelen?
Végülis nincs más választásom..
Csak sajnálnám,mert tényleg csak ez az egy mostmár a probléma,hogy nehezen jut táplálékhoz.
Ha van 5-let megincsak szívesen fogadnám.
Előre is köszönöm:Tünce
Nekem is volt hasonló fajtájú rákom, és az egyém is lepetézett, és mivel társa is volt akivel korábban gyakorolta a sexakrobatikát reménykedtem, hogy ki is kel, de sajnos nem kelt ki. Érdemes betenni neki egy olyan téglát, aminek a közepe lukas, tehát belefér. Az egyémek teljesen belakták a tégla-házaikat.
Sziasztok!
Biztos volt már szó erről a betegségről is az ezt megelőzőekben, de én most találkoztam vele az első halhalálozásom kapcsán.
A halacska (xifo) szeme háromszorosára dagadt, színe kicsit sötétebb lett, és nagyon gyorsan meghalt (lesülyedt az akvárium aljára).
Meg tudjátok mondani, mi a neve a betegségének, és hol olvashatnék erről többet?
Aggaszt, nehogy a többieket is megfertőzze.
Köszi.
Igen, a rák tojásai ott vannak a potroha alatt olyan kis füzérekben vagy 20 db, rendszeresen pakolássza, rakosgatja, igazgatja őket a hátsó lábaival. Hogy mekkorák? Hát mondjuk mint a szeme vagy egy kicsit nagyobbak.
Miért kérded? Ismered ezt a fajtát?
Ja, egyébként mire tegnap hazaértem a vitorlások ikrái néhány kivételével eltűntek :(((
szillac!
Szerintem kevés a 36 watt. Ha 200 literes és 60 centis fér bele, akkor fér bele 3 cső is. Az átlátszó göcsörtös még igen sokat ront. A csövek fölé tegyél fényvisszaverő lemezt /fóliát/, alá pedig egyszerű üveglap kellene, vagy jó a plexi is. Ha a zárt térben csak a csövek vannak, nem olvad meg.
Elég a 200literesbe 2x18 wattos fénycső? Mert a 60 cm egyben ezt is jelenti. És ront-e a hatáson (növényekre gondolok) ha egy hagyományos átlátszó, bár kissé göcsörtös búraféle védi a spéci világítótesteket?
Hello mindenkinek!
Ismételtem mondom, hogy nem csak azoknak írok, akinek leírom a nevét, hanem mindenkinek. Sajnos emiatt kaptam egy-két leszólást, mert úgy tűnt, mintha keveset feltételeztem volna emberekről!
Ha Mur is így vette ki a szavaimat, akkor ezúton bocsi!
Bmw001
A molli jó megoldásnak tűnik. Ki fogom próbálni! Azért a sügér a legjobb, mert korlátlan a befogadóképessége! (bélpoklosak)
VALAKI megnézhetné a sügéremet, hogy kicsoda ő, mert a sügértenyésztő akit ismerek nem ér rá(m)! Nehogy elkezdjetek linkeket írni, mert egy csomó honlapot megnéztem már és nem passzolt! Persze, ha valaki nagyon tutit tud, azt megnézem!! Köszy
Könyv: Antikváriumba kell járni! Szinte ingyen adják a könyveket. Sajnos nem minden antikváriumban van akvarista könyv… Ezért kell ügyesnek lenni, és megismerkedni a tulajdonossal. Én így jutottam hozzá több lexikonhoz is!
Szucsr
Szóval a nitrogénvegyületek feldolgozásához kell baci a növények mellé. Ammónia felől menve nitrát felé azért kell baci mert a növények korlátozott mértékben tudják csak feldolgozni a vegyületeket, és nem maradhat az akváriumban a nitrit, meg az ammónia…
Visszafelé meg egy másik baktérium alakítja a nitrátot! Azért, hogy a növény fel tudja dolgozni.
A nitrát kialakulását nem kell megelőzni!!! Az ammónia és nitrit kialakulását kell megakadályozni! Ezeket azért nem írtam le, mert már megtették mások előttem, és én úgysem tudom jobban leírni… (túletetés ne legyen, döglött hal ne úszkáljon a vízben, stb…)
Hogy milyen növény zabálja a nitrátot? Ezért kell tökéletes biotópot kialakítani! Minél többfélébb növénnyel stb.
A cikk készül, remélem érdekel másokat is!
PECSKEKE
Jópofa, hogy kicikizel, de én csak megfontolt voltam, mivel mások is olvassák ezen közleményeimet, hiszen ez fórum nem?? Szóval én tisztában vagyok azzal, hogy MUR tudja, hogy mit csinál. Ha sértve érezte volna magát, hogy odaírtam a pH figyelést akkor ő írt volna nekem! (de nem írt még emilt sem)
Egyébként jó dolog a CO2 mert kell is, csak megfelelően be kell szabályozni!
Jobb lett volna, ha azt írom, hogy kapja be az akinek nem telik EHEIM CO2 rendszerre?? (nekem ez van) Ugyanis azon még azt sem kell figyelni, hogy kifogyott-e a CO2, mert sípol, és kiírja, hogy kicsi a nyomás… Ráadásul elektronikusan méri a pH-t, CO2 tartalmat stb…
Vagy írhattam volna a lebontásról azt is, hogy kell hozzá egy min. 50%-nyi térfogatú lecsepegtető szűrőház külföldi szerekkel beoltva és akkor mi az a nitrát??!
Vagy a fémhalogén világítás moon-light-al csak a megfelelő!??
Ha nektek ez így jobb akkor legyen!
A legjobb haveromnak tettem össze egy akváriumot. Tudni kell róla, hogy nem spórol, ha jó cuccról van szó. Külön kívánsága volt, hogy az akváriumhoz hozzá ne kelljen nyúlni! (Ezért nem tengeri lett) Csak hogy tudj viszonyítani:
EHEIM CO2 rendszer: 330E Ft + vám stb.
Szűrőház: EHEIM felnyomókkal, többi AquaMedic-es cucc kb. 400E Ft (ebből a három elfojtható felnyomómotor csak 250E Ft)
Világítás: 600E Ft + vám ŕ amerikai (3 féle fémhalogén, hajnal- és moonlight stb..)
És ezzel még nem teljes a kép a technikáról.
De szerintem ez nem az, ami földi halandónak elérhető! (nekem sem) És ez nem az az akvarisztika amit én csinálok!
Azért írom nagy vonalakban a tapasztalataimat, mert nincs időm írogatni. L Másrészt meg én csak rá szeretnék mutatni dolgokra, nem helyettetek gondolkodni! Úgy fejlődik ki az akvarista tudása, ha gondolkodik és összeilleszti a tudását!
Kár hogy úgy látod, hogy szabotálom a Fórumot, pedig nem! Én csak akkor kérek emilt, ha nem tudjátok megoldani a problémát!!! („Ha ég a ház…”)
Ne egy hét múlva vegyem észre, hogy segítség döglenek a halaim!
Még jó, hogy nem „baszogatásnak” szántad, mert annak egész jó lenne!!!
Észrevetted ugye, hogy teljesen karitatív módon „segítek”? Nekem nem sok élvezet van benne, ha látom, hogy milyen sok okosságot írtam! Tudok ezen idő alatt kevésbé hasznosat is csinálni, de kellemesebbet!
Szóval, ha nem tartotok hasznosnak, és ennyi probléma van velem akkor lelépek és kész! De szerintem ezt nem érdemeltem meg…
Minden érdekeltnek!
Lehet, hogy egy kicsit heves voltam PECSKEKE beírására, de senki nem írt ezzel kapcsolatban, ergo mindenki egyet ért vele!
Sajnos ebből kiderült, hogy nem vagyok hasznos… L
Akit érdekel a PRESS (Bp. Városház út a Váci utcával párhuzamosan) újságosboltban lehet kapni (normális áron) a német DATZ akvarisztikai magazint (az egyik legjobb német akv. újság)! Megkérdeztük, vállalnak postázást is!
Én üvegestől vettem, de háztartási cuccokat áruló boltokban si lehet asszem kapni. Én egy silikát nevű szert használtam, aminek az lett a vége, hogy a terrárium úgy nézett ki, mintha a Ghostbustersbűl átment volna rajta egy szellem és teleszórta volna nyálkával, de inkább az ügyetlenségemnek tudható be.
Ismét az akváriumragasztás témaköre izgat. :-) Honnan lehet beszerezni szilikonos ragasztót, s esetleg milyen márkanévhez érdemes ragaszkodni? Lehet, hogy megpróbálok egy 150 l-eset összerakni, az nem olyan nagy, kísérletezni tökéletes lesz. 5 mm-es üveg elegendő, ugye? Aki csinált már ilyesmit, mire érdemes figyelni, hol lehet elszúrni könnyen?
Találtam egy levlistát, ami halakkal foglalkozik, évekre visszamenően követhetők a levelek, nagyon sok érdekes témát találtam. Lehet, hogy többen ismeritek.
Ha valakit érdekel, a cím: http://listserv.externet.hu/lists/aquarium/
Köszi, akkor ma kiveszem, bár nem hiányzik még egy akvárium, de azért most az egyszer kipróbálom hogy milyenek lesznek.
A rák...hát azt nem tudom milyen fajta. Kb. 10-15 cm lehet, barnás-vöröses a páncélja. Vadászik rendesen, az egész család rajta szórakozik :-) A vitorlásokkal szokott "utazgatni", már amikor sikerül elkapnia az uszonyukat, a végén persze nagyot koppan, szegény vitorlások meg igencsak meg vannak tépázva. Menetrendszerűen ismétli: elbújik vagy két hétre, enni is alig jön elő, növeszti a farka alatt a tojásokat (vagy miket), aztán ezektől megszabadul és levedli a páncélját. Ezután általában kint van, vadászik. Majd egy idő után megbolondul, mindenáron ki akar mászni az akváriumból, néha sikerül is neki és ezt követi a tojásnevelgető időszak.
Kezdő halasként kérnék egy kis segítséget!
A vitorláshalaim tegnap telerakták a szűrő oldalát ikrákkal. Hogyan tovább? Mi a teendő velük, hogy jól érezzék magukat és megmaradjanak a kicsik?
Két vitorláshal, két gurámi, néhány neonhal, két harcsa, egy algaevő és egy rák van az akváriumban.
"hogyan kezeljem ezt a rakoncátlan halat?"- kérdezted.
Ezt nekem sem sikerült megoldani, a zebrák és a jégsügerek mindig kiássák, amit én szépen berendezek, csak azt látom, hogy a kövek nem úgy állnak, ahogy 2-3 napja berendeztem. Egy ideig visszakotortam a homokot, de alig telt el pár óra, és megint szétásták az egészet. Szerintem egy dolgot lehet tenni, próbálkozni, hátha amilyenre te elrendezed a köveket és a dekorációt, az megtetszik nekik, és csak kicsit ássák szét. Egyébként úgy tűnik, nekem most sikerült így megcsinálni, mert most nem csinálnak benne akkora felfordulást.
Hellósztok!
Eszméletlen mire nem képesek ezek a hüje sügérek! Egy ideig, amíg még más halacskáim voltak úgy nőtt a forrásmoha az akváriumban, hogy nem győztem egy halas ismerősömm el elcserélgetni díszhalakra. De amióta sügerek lakják kicsiny akváriumomat, azóta szinte teljesen kipusztultak. Ezek a dögök széttépkedték.
Már csak műnövényt tudok betenni, mert az igazit széttépik. Mondjuk ez sem túl jó, mert van egy domináns hím, aki állandóan fészket ás és kiássa a műnövényeket is.
Már lassan akkora kavicshegyet hordott össze, hogy ki is sétálhatna az akváriumból. Nem tudtok valami tanácsot adni, hogy hogyan kezeljem ezt a rakoncátlan halat?
Mert én is olvastam ilyeneneket, de csak hydrokultúrásan nevelhető növényekkel kapcsolatosan. Vízinövényekről nem hallottam, hogy beváltak volna. De lehet hogy csak rossz helyen keresgéltem...
Milyen növények azok, amik nálad szopják a nitrátot?
Hat a neveket nem tudom pontosan, de azt hiszem, Cryptocoryne usteriana a legnagyobb nitratfalo nalam. A tobbibol csak keves van, de ez nagyon be tudja noni az akvariumot.
Mert én is olvastam ilyeneneket, de csak hydrokultúrásan nevelhető növényekkel kapcsolatosan. Vízinövényekről nem hallottam, hogy beváltak volna. De lehet hogy csak rossz helyen keresgéltem...
Igen tudom.
Bár nekem Tanganyikai sügéreim vannak,gondolom ugyanez az egészséges felállás.
Az akváriumom jelenleg kicsi.
50 L-es és 5db nem ivarérett sügér lakozik benne.
Megvenném a 200L-est már nekik,csak egyszerüen nincs megfelelő állványom.
Eszméletlen,hogy itt akadok el,de még egy rozzant szekrényem sincs,amire rárak6nám.
Nem tudom hol szerezzek :(
Pedig az mindenre megoldás lenne.
Ja, es nem emlekszem, mekkora az akvariumod, de lehet, hogy meg par halat kene bele tenni. Az ajanlas sugerileg az, hogy egy fajbol legalabb hat darab legyen, akkor jobban megoszlik a fajon belul is az agresszio. Egyebkent is surun telepitett akvariumot ajanlanak az afrikai sugerekhez, 8-10 liter viz jusson egy halra. A sok hal miatt kevesbe valoszinu, hogy egyet halalra uldozzenek, jobban el tud bujni a tomegben. Es a tomegben elbujni a halnak is kellemesebb, mint a sarokban.
Van nekem 2db citromsügérem.(más is van,de az most mind1)
Az egyiket el kellett különítenem,mert nem hagyta a többit élni.
Amelyik ottmaradt,szintén uralkodik a többi felett,de kíméletesebben,tehát hagy életteret a többieknek is.
Az elkülönített példányt a minap visszaeresztettem,mert úgy láttam,hogy mostmár a többi sügér meg tudja védeni a területét,még előle is.
Namost ez túl jól sikerült,olyannyira,hogy a korábban elkülönített példányt a másik citromsügér,mintha emlékezett volna korábbi zsarnokoskodására,szinte halálra kergette volna,ha nem tud elbújni előle.
...
Most mit tegyek vele?
Minden sugerekkel foglalkozo konyvben benne van, hogy ha egyszer kiveszel egy halat az akvariumbol hosszabb idore, akkor a visszarakaskor gondok lesznek, mert mar elfelejtik, hol a helye a rangsorban. Ez a fo ellenerv azzal szemben is, hogy a forgato nostenyt kivegyuk, mig el nem ereszti a kishalakat.
Mindazonaltal en visszatennem, de ezzel egyidoben teljesen atrendeznem az akvariumot, koveket mashova tenni, novenyeket mashova tenni, hogy a megszokott teruletek (revier) eltunjenek. Igy valoszinuleg jobban vissza tud majd illeszkedni a tobbiek koze (azok sem erzik majd otthon magukat, es igy nem fogjak annyira elnyomni).
Nem vagyok meglepve,mivel a vitorláshalak is sügérek,a faji besorolás alapján ;))
Viszont érdekes,mert kisebb koromban voltak vitorlásaim,de azok peckes beképzelt majmok voltak,nem vettem rajtuk észre az értelem szikráját :)
Valószínüleg rosszul választottam őket.
Ők is így gondolták,mert fél év után feladták és egymásután eltávoztak sajnos.
Ami az u.i.-ot illeti, a vitorláshalak is pont így tesznek. Ne tudd meg, mit össze nem bírják produkálni magukat. :))) Gyönyörű és értelmes "dögök"! ;-))
Nem tudom emlékeztek-e még.
Van nekem 2db citromsügérem.(más is van,de az most mind1)
Az egyiket el kellett különítenem,mert nem hagyta a többit élni.
Amelyik ottmaradt,szintén uralkodik a többi felett,de kíméletesebben,tehát hagy életteret a többieknek is.
Az elkülönített példányt a minap visszaeresztettem,mert úgy láttam,hogy mostmár a többi sügér meg tudja védeni a területét,még előle is.
Namost ez túl jól sikerült,olyannyira,hogy a korábban elkülönített példányt a másik citromsügér,mintha emlékezett volna korábbi zsarnokoskodására,szinte halálra kergette volna,ha nem tud elbújni előle.
Ez az elbújás annyira jól sikerült,hogy ki sem moccant onnan.
Voltak előtte harcok,de az elkülönített mindíg vesztett,kicsit meg is lett tépve.
Elterelő hadműveletekkel kellett etetnem őket,hogy hagyják enni.
Le van fogyva szegény és az életkedve is elég ramaty.
Visszatettem hát a vegyesakváriumba.
Ott nyugodt,zabál rendesen,de nem a legszebb szegény.
Nyílvánvaló,hogy nem oda tartozik.
Most mit tegyek vele.
Rossz nézni,ahogy a sügér-vonásaitól lassan már teljesen megválik,és aranyhallá "változik".
Ráadásul nem a legszebbé.
Látom,hogy visszavágyik a sügérek közé,mert mindíg annál a falnál úszkál,ahol átlátni a sügérekhez,de hát ha visszateszem vagy éhenveszik,vagy örök bújdosásra kárhozik,vagy halálra hajszolja a fajtársa.
Most mit tegyek vele?
Ui.:Különben el vagyok képedve,hogy a sügérek milyen intelligens állatok.
Eszméletlen.
Ha figyelem őket,a fél szemük mindíg rajtam van,minden mozdulatomra reagálnak.
Ha a kezemben a fagyasztott kaja dobozával állok az akváriumuk elé,mind előjönnek és odaúsznak "hozzám".
Mint a pitiző kutyusok,várnak a kajára.
Én még ilyet soha nem láttam.
Elképesztőek :)
Mostmár tudom mi olyan érdekes bennük.
Nemcsak a faji jellemzők,amik önmagukban is érdekesek,hanem a "gondolkodásmódjuk" is.
Csodálom őket.
Plusz infók a könyvvel kapcsolatban:
Dr. Molnár Kálmán
Dr. Szakolczai József
Halbetegségek (Aquad írta)
Ár: 1139Ft.-
Hely: Aquad hozzászólásában + hátul az udvarban van a jegyzetellátó egy raktárhelyiségben (mielőtt betévednél mint én a laborokba - elég furán néztek rám... :-))
Köszi a tippet Aquad!
Igazad van, de azért még kézzel etetek (kézből) :-)). A magadról leírt dolgok szerintem minden akvaristára jellemzők, tehát rám is. Tisztában vagyok azzal, hogy a technikai kütyük nem helyettesítik a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatot, de azért segítenek! A mi felelősségünk, hogy mit csinálunk az akváriumunkból: egy önműködő szobadíszt, amit megununk idővel vagy egy akváriumot tele "családtagokkal".
PS: A "régivágású pali vagyok" és a "Vadászni a Neten az ilyen tartalmú oldalakat" egy kicsit képzavar nem?? ;-)
Igazán nem akarok gonosz lenni, de erről egy velem, a katonaságnál megesett történet jut az eszembe:
Ha megnyomtam a könyököm igen fájt, ezért felmentem a dokihoz. Előadtam neki a panaszomat, hogy fáj, ha megnyomom. Erre ő azt mondta: hát akkor nem nyomkod kiasfiam.
Ez egy ilyen dolog, ha a halak élnek, esznek, különösebb bajuk nincsen, nem kell magunkat hergelni rémlátomásokkal. Ha betegek az előbb-utóbb előjön és rendes tüneteket produkálnak, addig meg nem kell idegeskedni.
Egyébként a mollikna jó, ha egy kicsit sózod a vizet
7-8-9 centis molly-k (a szaporitásra tartott anyaállatok) között ütötte fel a fejét az a furcsaság, hogy némelyik állatnak az alsó szájaszéle állandóan kicsücsörítve van, és talán árnyalatnyival gyorsabban lélegzik, de nemigen van oxigénhiányuk, mert nem ülnek a víz tetején, hanem normálisan úszkálnak, és nem húzzák magukat, mint a beteg halak általában.
Bőr, egyensúly, kopoltyúk, úszók rendben.
Kínomban +próbáltam a két "legcsücsöribbet" kopoltyúféreg ellen kezelni( Gyrokill ), de nem használt, (pedig szokott, ha jó a diagnózis).
Láttatok-e már ilyet?
( 160 literben 12 nőstény és 5 hím van )
El nem pusztult még egy sem, de idegesít ez a csücsörités..
Nekem neha az az erzesem, hogy NAGYvonalakban irod le az akvariumi elettel kapcsolatos tapasztalataidat. Pl.: nitrat feldolgozasa a novenyekkel
De legjobban ez a hozzaszolasod tetszett, amit Murnak szantal:
"!!!! A CO2-vel nagyon óvatosan, mert nincs benne még rutinotok!!!!! Figyeljétek a pH-t!!!"
Haat aki CO2-zik, az valoszinu nem AMATOR es tuti odafigyel.Ja es Murek altal keszitett weboldal eleg tuti, nem amatorsegre vall, hanem rutinra.
Es mindig megjegyzed, hogy dobjunk meg egy e-maillel.Haat ez a forum pont azert van, hogy mindenki tanuljon a masik tapasztalataibol es ne maganlevelezessel oldjuk meg a problemakat.Ha en kivancsi vagyok a nitrat feldolgozasra, akkor nem irok neked emilt, hanem ITT a forumon teszem fel neked a kerdest es IDE varom a valaszt.
A könyv kapható az Állatorvostudományi Egyetem jegyzetellátójában. Bp., Rottembiller u. 15.
tel 342 65 42
szucsr
a protein skimmer magyar neve fehérjekicspó, vagy fehérjehab-leválasztó. Csak tengeri aksiknál alkalmazható.
A diatóma filterről talán holnap, most nagyon dolgozom
Halbetegségek: Ha megvennétek azokat a könyveket, amiket Aquad ajánl, nem lenne sötétben tapogatózás. Egyébként a betegségek gyógyítása nem a kórokozó nevének megállapításából áll, hanem csak abból, hogy a fő gyógymódokat tudjuk alkalmazni. Ehhez olvasni kell sokat, meg rutin is szerezhető. Egyébként a boncolás 99%-os!!!
Aquadnak régebben valóban megvolt az a rossz szokása, hogyha valakivel képtelen volt megértetni az igazát (pedig igaza volt), akkor pofon helyett hozzávágott a delikvenshez egy könyvcímet:)
Sajnos ezek a könyvek kommersz könyvesboltokban nem találhatók meg. Én többször is kérdeztem, de akkor újra itt az ideje: kedves urak! Hol lehet az általatok oly sokat emlegetett kiadványokat beszerezni?
Azért rossz a cikk amit olvastál, mert az algák nem közvetlenül a nitrátot eszik, hogy itt egy nitrát és bekapom, hanem átalakítják másra. Hosszú, hogy mire.
Nem baj, vegigolvasom, mert erdekel. Csak ird le!
A sanda gyanúm az, hogy nem olvastad a cikkemet…
Olvastam. Beszeljunk akkor arrol. Nem magyarazod meg, hogy a novenyek hogyan tudjak feldolgozni a nitrogenvegyuleteket. Kell-e hozza baci, vagy sem? Nem magyarazod el, hogyan lehet megelozni a nitrat kialakulasat. Vannak elkepzeleseim: pl. ha a novenyek rogton felhasznaljak az ammoniat es nitritet, akkor nem is lesz belole nitrat. Ez igy van?
Egyébként a növények utólagos hatása tényleg az, hogy nem lesz nitrát.
Szerintem ez a lenyeg. Ok-okozati osszefugges fedezheto fel a novenyek novekedese es a nitrat eltunese kozott. Ha ennek a reszleteit elenk tarnad, annak nagyon orulnek.
Ne becsüld le a tudományt egy-egy boncolásnál nagyon sok mindent meg tudnak állapítani.
Nibiru
El kell, hogy keserítselek: az akváriumokban a biológia egyensúly megléte (tehát az akváriumi élat maga) kizárólag a technikai berendezéseken múlik. Nélkülük egyszerűen nem megy a dolog!
birogabor
a Szucsr hozzászólásánál nem értem a diatóma szűrőre tett megjegyzést! Lehet, hogy rosszul értem, akkor bocsi, de a diatóma szűrés nem algaszűrés. Ha valaki térdekel leírhatom, hogy mi is ez.
Mur
Jó ez a szerkezet, és jó, hogy figyel helyetted, csak ezt nem mindenki engedheti meg anyagilag magának.
Egyébként –minden bántás nélkül-, ha telerakjuk az akváriumainkat mindenféle figyelő, adagoló, etető gépekkel, akkor (legalább is szerintem) elvész maga a hobbi. Én régivágású pali vagyok, szeretek elszöszmötölni a halaimmal, az aksikkal. Szeretek kaját gyűjteni, sódert mosni, családi kiruccanázok keretében köveket és más dekorációkat gyűjteni. Szénsavadagholó helyett szódáspatront használni. Vadászni a Neten az ilyen tartalmú oldalakat, beszerezni a legújabb könyvekről szóló anyagokat, könyvtárakba járni stb. Persze nem ellenzem a körszerű technika használatát sem, de csak módjával.
Én több helyen is olvastam, így a fejemben megerősítést nyert (pl. az egyik Sera füzetben is benne van, természetesen a Sera Algopur alkalmazása mellett javasolják:)), hogy gyorsan növő növényekkel kordában tartható a nitrátszint. Nem hiszem, hogy a csapvizedet nitrátmentessé teszi az akváriumban, mindenesetre lassítja a növekedést. Én Cabomba aquatica-val telepítettem tele. Sajnos a nitrát áll nyerésre, mert az 50 körüli érték kedves az ecsetalgáknak (köszi), az alga megtelepszik a növényen, és ahol megtelepszik ott tünkremennek a tűszerű levelei. Szerencsére rendkívül gyorsan növekszik így az alja "rohad", a vége "virágzik". Ha jó a megvilágítás, akkor akár heti 20 centit is tud nőni a növény.
Birogabor: nálam a két gömbmolli kitartóan tépkedi az algás leveleket és csak azokat, így kijelenthetem: a mollik kajálják az ecsetalgát. Sajnos két, egyenként 3 centis hal étvágya korlátozott, ráadásul tényleg csak akkor fanyalodnak rá, ha már egy jó fél napja nem láttak más kaját.
Én még mindig nem tértem napirendre a nitrát fölött.
Olvastam amit írtál. És kíváncsi lettem.
Milyen növények azok, amik nálad szopják a nitrátot?
Mert én is olvastam ilyeneneket, de csak hydrokultúrásan nevelhető növényekkel kapcsolatosan. Vízinövényekről nem hallottam, hogy beváltak volna. De lehet hogy csak rossz helyen keresgéltem...
Hello mindenkinek!
Újra itt vagyok, mert szóltatok hozzám, csak nem válaszolok… De figyelek ám! (csak nagyon el vagyok foglalva)
Senkit nem név szerint támadok, csak éppen az ő beszólását találtam meg…
Nibiru kontra Aquad
Nibiru! Ne zaklasd Aquad-ot ilyen szószerkezetekkel, mert még a végén megharagszik… ugyanis egy kis élt vettem ki a hozzászólásodból. (vízkő)
A véleményedet elmondhatnád a vízkőnek is, mivel a víz alatti szűrőmotorom csurom egy vízkő, pedig 4 éve nem lett még kiszerelve sem… És biztos, hogy vízkő!!! Tehát Aquad nem mondott hülyeséget. Tengeri akvarisztikában pedig sokkal fokozottabban oda kell figyelni az ilyen dolgokra.
Egyébként szerintem a porlasztó egyszerűen csak sz*r, megtört, vagy megrepedt…
Bmv001
Köszi a tippet, már mi is gondolkoztunk egyébként ezen, csak nem tudom a többieket meggyőzni, hogy lenne értelme a Netre komolyabban befektetni. Nem csak anyagilag értem!
Halbetegségek: Ha megvennétek azokat a könyveket, amiket Aquad ajánl, nem lenne sötétben tapogatózás. Egyébként a betegségek gyógyítása nem a kórokozó nevének megállapításából áll, hanem csak abból, hogy a fő gyógymódokat tudjuk alkalmazni. Ehhez olvasni kell sokat, meg rutin is szerezhető. Egyébként a boncolás 99%-os!!!
Szucsr
Megpróbálom pár sorban letisztázni… Azért rossz a cikk amit olvastál, mert az algák nem közvetlenül a nitrátot eszik, hogy itt egy nitrát és bekapom, hanem átalakítják másra. Hosszú, hogy mire. A lényeg az, hogy a nitrátot átalakítani munka!!! Ezért kell a fény. Ez nem olyan magától végbemenő reakció, mint a többi. A sanda gyanúm az, hogy nem olvastad a cikkemet… Mármint ez derül ki a nitrátevő növények mondatból… NEM BAJ, de olvasd el… www.tar.hu/semicirculatus Ott majd a lebontásról szóló cikk az édesvízi akvarisztika alatt. Vagy lehet, hogy mégsem olyan érthető, mint amilyennek akartam?? Írj emilt nekem és akkor válaszolok… Egyébként a növények utólagos hatása tényleg az, hogy nem lesz nitrát. Ami kis beszólást olvastál, az csak egy kis 1 perces valami volt, mindenféle igényesség nélkül. Ezért is írtam meg a cikket…
Diatoma filter: Ezalatt az algás szűrést értetted?? Ha igen és kérdésed van akkor emil nekem!
Tündéry, Mur, bmw001, Szeretema…
Az az alga tényleg ecsetalga (Mur)! A diagnózisotok jó, csak a megoldás nem! Nem eszik az algaevő halak, mert ez nem tartozik bele a természetes táplálékláncukba… Úgy is mondhatnám, hogy nem szeretik! De bizonyos sügérfajok úgy eszik, mintha kötelező volna!!! Most kiderül, hogy sügérekből tök hülye vagyok, de sajna ez így van… Segíts AQUAD!!! Szóval ami nekem van, az eszi… amíg van!
Még picik, de 1 nap alatt lezabálják!!! Ezután már ne hibázzatok, és nem nő ki újra… A növény szétcincálása nem megoldás!
Kölcsönbe is adhatom a kis sügéremet… Persze ahhoz nagyon szimpinek, kedvesnek … kell lenni!!!!!! (Kőbánya)
!!!! A CO2-vel nagyon óvatosan, mert nincs benne még rutinotok!!!!! Figyeljétek a pH-t!!!
Tündéry!
Úgy eltűntél mint az aranyóra…Mi lett a halacskával? Semmi fejleményt nem írtál. Kicsit meg is sértődtem… Azt hitted, hogy csak udvariasságból írtam, hogy érdekel?? Azért még írhatsz… jót, rosszat, bármit
Értem mire gondolsz, de ehhez az kellene, hogy mind a be mind a kiáramló cső az aljzat alatt legyen. Azt meg nem akarom, mert akkor külön kell egy szivattyú, ami mozgatja a vizet, hogy abból a káros gázok eltávozhassanak.
Azt meg nem akarom, hogy az egész élet a technikán múljon az akváriumban...
Én pl biztos nem tennék bele 25 db halat 300 literbe, mert ha áramszünet van mondjuk egy napig, akkor szar van! A halak biztos nem örülnek neki.
Aquad!
Köszi a hozzászólásodat, igazad van, én is tudom, hogy ez lenne a helyes megoldás, de ez a Bpestieken kívül sajna keveseknél működik.
Tündéry, BMW001!
Amiről beszéltek, az tényleg alga, mégpedig olyan, ami imádja a kemény vizet. Én is írtam, hogy kis gondom van az algákkal, ilyenem is volt, kaptam hasznos tanácsokat is. Én lágyítottam, savanyítottam a vízen, 1 hét után ugrásszerűen lecsökkent az algamennyiség.
Csatlakozom az előttem szólókhoz, ez ecsetalga (Pinselalgen). A víz magas nitrát és/vagy foszfát tartalma segíti elő a növekedését (no meg persze a sok fény). Néhány hal pl. a sziámi algaevő állítólag szereti, de pl. a miénk csak desszertnek fogyasztja néha-néha :-). Co2 adagolással átmenetileg vissza lehet szorítani. Tegyük hozzá, hogy az akváriumunkban folyamatos Co2 adagolás van és a No3 0 mégis van ez a piszok alga :-|. Zeolit-os szűréssel is próbálkoznak a németek ellene több-kevesebb sikerrel. Marad a mechanikai eltávolítás a fertőzött levelek levágása.
Tegnap átestem az első nagytakarításon.
Kicseréltem az aksi alján lévő kavicsokat homokra, szerintem sokkal jobban néz ki vele.
Forralt, 2 hétig pihentetett vizet raktam az aksiba, amit még egy kevés fertőtlenítővel és algásodásgátlóval kezeltem. Ja, és átköltöztettem az aksit az egyik sarokba, ahol már remélem elég sötét lesz ahhoz, hogy ne zöldüljön a vizem.
Az egyik szumim öngyilok akart lenni 2x is kiugrott az ideiglenes tároló lavórból.
Applikáltam egy 'világítótestet' is. Mit is javasoltatok milyen fénytartomány a jó? (F?)
Hol van Bp.-n valami normálisabb kiegészítőket árusító bolt? pl. Sera, Tetra stb.
A leirasod minden mondata raillik, csak az eloskodo nem (de az csak velemeny volt ;-).
Nalam is eleg ragaszkodo termeszetu, pedig a sugerek nem sokat vacakolnak, ami lejon, azt leszedik ;-), de sokszor a noveny elobb megy szet, mintsem az alga lejonne.
Nem,mert nem jött le kézzel való dörzsölésre sem,sehonnan.
Határozottan ránőtt a növényekre ez a dolog.
Olyan,mintha a növényhez tartozna és a növény alapból ilyen szőrös volna,de nem az.
A száron még talán észre sem vettem volna,de a leveleken?!
Ez valami nagyon szívós dolog.
Szerintem növényi eredetű,és biztos valami élősködő növény lehet,de mi a fene,és hogy szabadulok meg tőle?!?!?
SOS!!!
Nem bírom tovább,a sírógörcs kerülget lassan!
Halakkal minden ok,a vizinövényeimet viszont rövid kis szőrök borítják.
Kézzel átmostam az összesnem a szárát és levelét egyenként.(Nem kis meló volt)
Majd hanyatt estem,mikor utána jobban megnéztem őket.
Nem jött le!!!
Mi lehet ez??
Hogyan szabadulok meg tőle?!
Csak a növényeket támadta meg,de kivétel nélkül mindet,még a legapróbb vízfelszínen lebegőket is.
A növényeket elkülönítettem az akváriumból,mert ez a jelenség az intenzív baktokilles halgyógyítás közben alakult ki.
Természetes fényhez és növényi tápsós vízbe kerültek.
Nem teszem vissza őket addig,míg ez el nem múlik,mit tegyek?!?!
Segítség!!!
Mit esznek az algák? Hát nem nitrátot az biztos!!! Azt még valaminek vissza kell alakítania, és azt eszi az alga! de ez hosszú, szóval ez nem így van... Gondoljatok bele, hogy a nitrát már kétszeresen oxidált vegyület, ő már nem akar sehova sem alakulni! Sok energia kell a felhasználásához... Ezért is kell egy külön baktérium...
Nitrat: sok helyen a neten azt olvastam, hogy a novenyek es algak baci nelkul is fel tudjak dolgozni a nitratot. Rendelkeznek azzal a kulso energiaforrassal, ami a folyamat energiaszuksegletet fedezi: ez a feny. Meg olyan kiserleteket is olvastam, ahol megmertek, milyen novenyfajta mennyi nitratot tud feldolgozni.
Nalam is, miota eros a vilagitas es van eleg tapanyag (Sera Florena/Florenette A, ez itt nem a reklam helye), azota a novenyek nonek, mintha huznak oket, es a nitratszint 0. Elotte hamar (egy het alatt) felment 40mg/l fole (sugeres akvarium, nem hiaba ajanljak a surubb vizcseret).
Denitrifikátor: Az nem ilyen egyszerűen működő eszköz... A baktériumok rendkívül kényesek...
Erre celoztam, amikor azt mondtam, hogy a borotva elen tancol.
Mas: senki sem valaszolt a protein skimmerre vonatkozo kerdesemre, pedig nem hagy nyugodni a tema: szerintetek mukodne egy protein skimmer egy sugeres akvariumban? Aquad? Te foglalkozol sos es edesvizu akvariummal is, mi a velemenyed?
Ezzel kapcsolatban kerdeztem, hogy nyomelemeket tartalmazo keszitmenyek vannak-e forgalomban? Ismertek ilyet?
Meg masabb: irtam mar, hogy vizzoldulessel bajlodom, arra gondoltam, beallitok egy diatoma filtert, es ezzel megoldom a gondot. Mit szoltok az otlethez?
Teljesen igazad van, az esetek többségében csak tapogatózunk a halbetegségekkel kapcsolatban. Most akadt a kezembe egy könyv, melyben látható egy feldagadt hasú hal. Alatta a képmagyarázat: galandférges. Eddig egyetlen könyv sem említett ilyet. Nálam egyszer volt -majdnem- biztos hasvízkór egy bettánál. A legtöbb esetben (nálam 6 eset) a hal délután elvonult a sarokba meghalni és reggel már nem élt. Szerintem ezeknél még a boncolás sem állapítana meg semmit.
A pvc-vel kapcsolatban igazad van. De megoldhatonak latom.Az aksi jobboldalan jojjon be a foszivocso.Agazzon ketfele. Az egyiket vigyuk el a baloldalig lyukak nelkul es a lyukas szivoreszt vezessuk szembe a masikkal, parhuzamosan.Ha azonos meretu lyukakat furunk, a szivoero teruletegysegenkent megkozelitoleg egyenlo lesz.Kis szivoerovel szemben nagy lesz, kozepen meg egyezo.Minel tobb ilyen cso van, annal egyenletesebb a szivas.
Egyszer mar tisztitottam a szurot betegseg miatt. Kb. 20-25 halam van (algaevokkel egyutt) a 307 literben.
Nalad mi a helyzet? Mennyi most 1 Nimbochromis venustus Pesten? Itt Pecsen nem lehet beszerezni.
Rohej :)
Az a hosszú pvc beszívó a fizikai törvények miatt nem jó. Most nem akarok nagyon belemenni, de a lényeg, hogy ha ilyetén módon akarnám megvalósítani az elképzeléseimet, akkor ahhoz, hogy egyenletes legyen a szívás, egyre nagyobb átmérőjű lyukakat kellene fúrnom a csövön végig.
És előtte pontosan megmérni a max nyomást, és sokat számolni, valamint mikrométeres fúrók kellenének. No neeeem. Ez már túlzás..
De majd gondolkodom.
(Egyénként az így megoldott irrigálás is ugyanebbe a problémába ütközik.)
Szaremésztés:
Hány halad van mekkora aksiban, és mennyi időnként akarod tisztítani a külső szűrőt?
Gondolom még nem tisztítottad, mióta megvetted...
Üdv mindenkinek!
Van három darab kockás indigósügérem(Julidochromis Ornatus). Ebből kettő hím és egy nőstény, és az egyik hím szépen kifejlett, de felkergeti a sarokba a másik kettőt. Kivettük a két szerencsétlent és külön akváriumba tettük. De ott is ez történik. A hím felkergette a sarokba a nőstényt. Tudnátok valamit segíteni, hogy mit tegyek? Az akváriumok igaz csak 45 lityisek, de egy párnak egy ekkora igazán elég kéne, hogy legyen! Vagy mégsem? Segítség!
Előre is köszönettel: Chamotox
Na voltatok a TIT kiállításon? :-) Mi csak elnéztünk a szakadó esőben, végülis nem volt nagy szám, de láttam két érdekes halat, amit eddig még soha. Az egyik a levélhal, a másik meg az elefánthal volt. :) Tök jópofák! Tényleg, hol talál az ember ilyen különleges példányokat? Szépnek bizonyult a diszkosz akvárium, bár szerintem elég béna háttere volt. Jó ötletet sikerült merítenem az aksi berendezésével kapcsolatban, eddig még nem láttam növényeket sziklába -- mint cserépbe -- ültetni, ezen felbuzdulva mi is átalakítottuk egy picit az akváriumunk kinézetét, szuperül sikerült. :-)))
Rossz hír, sajna nem sikerültek a fényképek az akváriumunkról, így nem fogom belinkelni. :(
Na további jó halcsizást!
Silu
U.i.:
Porlasztóügyben a smirglis megoldás nem jött be, a savast még nem prószáltam.
A 2217 inkabb lassan tomodik,mint emeszt. :)
A durva szemu homokrol leirtam a tapasztalataimat.
Nalam aranylag nagy az aramlas, es igy keves a szar.Nem porszivozok.
"Kiszivom onnan szarral egyutt": Mi van akkor, ha a szivo csovet tobb reszre osztod, ezeket a kisebb csoveket elvezeted az aksi kulonbozo reszeibe?
Vagy egy hosszu pvc-t teszel teli lyukkal vegig az aksiba? Mert ha csak egy szivonyilas van, akkor tuti csak korulotte levo szar sziv be, de ha megosztod? Vegulis szarszivonak eleg nagy teljesitmenyu szuro, ami csak mechanikai, az tuti besziv mindent.
Ne mondjál már olyat, hogy elvízkövesedik a porlasztó! Már hogy vízkövesedne el, mikor folyamatosan levegő áramlik a kapillárisokon keresztül? Nem beszélve arról, hogy vízkő, csak az ún. száradó pontokon válik ki, víz alatt sohasem.
A sósav persze jó (ha bírja a porlasztó anyaga) de ugyanaz miatt, ami miatt a hypó.
Ez a "kiszívom onnan szarral együtt" is eszembe jutott, de tuti, hogy el nem működne tökéletesen, csak a beszívó nyílás körül egy pár száz négyzetcm-en. Azért gondoltam az irrigálásra, csak nem akarok színes kavicsot, mert nem érvényesülnek a halak színei, meg nem akarok ekkora kavicsokat ( 0.6-1 cm) mert ilyen az eredeti élőhelyükön sincsen.
2217-et nem akarok rárakni a 200-as aksimra, mert feleslegesnek tartom, majd az ötszázasra! Belső szűrőt meg nem teszek az akváriumba, ha tehetem.
Jut eszembe: neked a szűrőd a beszívott trutyit "megemészti", vagy csak tömődik szegény lassan, de biztosan...?
Ez a durva szemű homok azért nem szimpi, mert ebbe ugyanúgy beszivárog a trutyi, de porszívózni belőle sokkal nehezebb szerintem, vagy te ezt hogyan látod?
Sziasztok!!!
Nem tudja valaki veletlenul hogy mikor lesz (ha egyaltalan lesz) sugeres kiallitas az Arany Janos utcanal??? (ha jol emlekszem valahol ott szokott lenni...)
Én már több, mint 30 éve halazok. Kb. 2-3-szor volt valóban hasvízkór betegség nálam. Itt viszonylag sokszor szóba kerül, szerintem indokolatlanul. Szerintem azonban nem erről van szó, hanem valami másról. Egy-egy betegség megállapításának legbiztosabb módja, ha elvisszük a beteg halat az Állatorvostudományi Intézetbe (Tábornok u.) kb. 6-800 Ft-ért komplett diagnóüzist adnak. Ha kell bakteriológia, virológa stb. is véleményeztethető. Igaz ezért külön kell fizetni.
Szóval ne dobálódzunk itten a különféle betegségekkel, mert valójában nagyon nehéz megállapítani, hogy, mi a baj valójában. Persze, ha dara, vagy oodiníum van azt lehet tudni, de nagyjából itt véget is ér a tudományunk, s ez természetes, mert nem áll rendelkezésünkre laboratórium, és a szükséges szaktudás a pontos kórmegállapításhoz. Találgatásokkal csak az időnket raboljuk, és ezzel a késlekedéssel további kárt okozunk halainknak!
Nibiru
Szarmentes akvárium nincsen, max. olyan akvárium van, melyből a megfelelő hatásfokkal ki lehet szűrni a salakanyagokat. A szűrő min. teljesítménye az akvárium vízmennyiségének (nem a térfogatának) 3-4-szeres/óra. Persze elméletileg ezt bármilyen belső motoros szűrő tudja, de ezek szűrőfelülete kicsi. Mindenkit rábeszélnék az alsópolcos szűrőrendszerek és az erőteljes vízmozgatás alkalmazására. Ez megfelelő lehet.
Folyami homokot általában építkezésekről lehet lopni, vagy kérni.
Külön tisztítani nem kell, ha a megfelelő a szűrés.
Fehér homok szerintem nem OK, mert ilyen talajon a halak színe sápadtabbak lesznek. Lásd halak színei c. cikk. Már nem is tudom hol jelent meg. De ha valakit érdekel utána nézek.
silhouette
A porlasztókövek sajnos egy idő után eltömődnek a vízkőtől. Ekkor ki kell savazni őket, melyhez háztartási sósavat kell használni. Egy dunsztos üvegbe bele kell rakni a követ, majd ráönteni a savat. Másnap nagyon jól ki kell mosni és rendben is van a dolog. Sajna néhány öntött kő ezt nem bírja és tönkremegy, de kockázat nélkül.....
Megtiszteltetes, hogy kiserleti nyul lehet az aksim, de aruld mar el legyszives, miert nem tetszik a kavics, ha a viz alola jon fel? Nem ertem a mondatod veget. :)
De miert akarod visszafele nyomni a vizet, miert nem szivod el onnan a szarral egyutt?
Nalam a durvaszemu homok nagyon bevalt es gyonyoru. En mar sok fajta aljazotot kiprobaltam,
1. kavics nagy darabokkal
2. finom folyami homok
3. kavics kevesse durva
4. durvaszemu homok
Az 1-3. porszivoztam mint egy takarito-bajnok. Latszolag szarmentes, mert a kavics kozott nem latod a szar, pedig ott van.
4. Keves szar, mert a szurok szivnak mint allat, nem kell porszivozni, es szep.
Mennyit forgat a szurod?
Az en 2 szurom: Eheim 2217 kb. 900 liter + kulso 400 liter= 1300 liter/ora
Meg - mint irtam - lehetne novelni - novelni is fogom - 700 literrel, 2000 liter/ora-ra
A probléma két dolog miatt áll elő MINDEN nagyon porózusos anyag esetében. Egyrészt a pumpa által beszívott nagyon finom por beül a porózus anyagba belülről, másrészt egy lehelletfinom réteg alga telepszik bele a kis hajszálcsövecskékbe, és így a porlasztó szépen lassan eltömődik.
Segítget, ha tömény hipóban áztatod egy negyed óráig. A lényeg, hogy utána gondos áztatás, és pumpálás segítségével nyomasd ki belőle a vegyszert, mert azt nem kedvelik a halak túlságosan. :)
Pecskeke!
Ezt az irrigációs ötletemet nem akarod kipróbálni?
Te lennél a kísérleti aksi tulaja. :)
Darált fehérmárvány. Láttam vele egy sügéres aksit, olyan mintha sóbarlangban úsznának a halak. Gyönyörű!! 260Ft/kilogram. Olcsóbb megoldás egy kicsit randalírozni valamelyik temetőben. Upsz, ez egy kicsit morbit volt:)
Szarmentes akvárium:
Én azon goldolkozom, hogy a talajszűrő fordított üzemben (felszálló víz) megoldás lehet. Ez az irrigáció?
A 4.)-es ponttal kapcsolatban, igen lehet, az enyémben is olyan van, lehet kapni szerintem bárhol, én spec. a Visegrádi u.-ban lévő Sera halasnál szereztem be. Vigyázz azonban, mert állítólag a halakat a teljesen fehér aljzat idegessé, nyugtalanná teszi, beziziznek. Ezért tanácsos sötét kavicsot is keverni hozzá, az enyém pl. fehér-fekete kavicskeverék, s tök szép. Majd ha elkészülnek és sikerülnek a fotóim, és kitalálom, hol szkennekem be, felteszem ide.
Na a tegnapi napom után jöttem ide Hozzátok megnyugodni. :)
Lenne egy kérdésem. Vettem én egykoron egy hosszú (kínai) légporlasztót, mely szépséges buborékfüggönyt generált az akváriumban. Már már azonban a porlasztó egyik fele üzemképes csak, a másik fele amelyik a légpumpa csöve felőli csatlakozórészre esik, nem ad ki egy bugyborkékot sem. Mit lehet ilyenkor tenni? Mondjátok, hogy nem a légpumpám ereje csökkent le, hanem csak a kínai termékminőségről szól a történet...
Reg lattalak errefele.
Nekem eddig kavics volt a sugeres aksim aljan, de ez csak arra jo, hogy a szemunk elol rejtve maradjon a szar. A kavicsnal 2 hetente porszivoztam, igy tavozott kozule a szar. De mister tanacsara lecsereltem homokra, durva szemu, nem az a finom folyami. kb. 1-1.5 mm szemcsemeretu es piszkos feher szinu. Az Eheim 2217-est ugy allitottam be, hogy kb.40 fokos szogban nyomja be a vizet, viszont a lyukakat nagyobbra furtam, mert tul eros volt a vizsugar. Vele szemben atellenben pedig egy az aksi oldalara akaszthato "kulso" szuro van, ezek keverik a vizet. A szar kicsi resze mindenkepp leul, akkora aramlast nem lehet csinalni, hogy teljesen ne uljon le. Fontos, hogy durva szemu legyen, a halak nem tudjak egy konnyen felkavarni, szar a tetejerol meg a vizaramlas a beszivonyilasok fele ( 2 van ) mozgatja. Akarok meg egy kulso-vodros szurot venni, de mar valami olcso lesz. Sacem Marathon-ra gondoltam, igy mar tuti aramlas - szolid - biztositott.
Egyebkent kimondott afrikai sugeres oldalakon olvastam, hogy kb. 7-szeres !!!! forgatasrol gondoskodnak a kulfoldi akvaristak.
310 literesemnel akkor kb. 2100 liter/orat kell biztositani. Lehet hogy van benne valami :)
Nem voltam kurva régen, és a nitrátos téma után, amit végül rendesen kiveséztetek látom, alig győztem olvasni :) visszaváltok a kedvenc témámra:
A SZARMENTES AKVÁRIUM címűre.
Sokmindent kitaláltam már, vannak is jó ötleteim, de a legutóbbi, miszerint irrigációval (vagyis a víznek a kavicságy alá való visszavezetésével)
próbálkozom, akkor az a gond, hogy ez ugyan nem engedi leülni a szart, de a kavics egyre kevésbé tetszik a sügerek alatt.
Kérdem én az összes sügerest:
1, Honnan szerzitek be a homokot,
2, Mennyire szarosodik el a homok az aksiban, és mivel tisztítjátok.
3, Tapasztalatotok szerint a homok mennyire praktikus?
4, Lehet e esetleg kapni fehér színű kavicsokat valahol, mert ez volt a legutóbbi ötletem.
Kösz bmw0001! Úszó töve piros, de nem annál a halnál, amelyikről írtam. Amelyiknek piros, teljesen normálisan viselkedik. Na mindegy, úgy tűnik, ez egy fasza hasvízkór, és erről nem sok biztatót hallottam. Találtam egy állatorvosi szakkönyvet, amely mintegy 20 oldalon foglalkozik vele. Leírja, hogy lehet megelőzni, de a gyógymódnál sok sikerrel nem kecsegtet.
Az akvarisztikában, ahová járok, a faszi azt mondta, FORMIT-ot adjak, mert nem ér többet a sera szara sem.
Az első és utolsó telepítés két hónapja volt, azóta a csapvízen kívül nem került bele az aksiba semmi. A kórt vélhetően okozó baktériumok eleve élnek a halakban, (sőt:a csapvízben is!, a betegség rossz körülmények miatt alakul ki.) Csak tudnám, mi az a rossz körülmény! Kh, ph, gh, no3, o2, co2 rendben, nincs túlnépesítve, hőfok jó. Kissé felhúztam magam. Van egy olyan érzésem, hogy a könyvek és a gyártók is írkálnak mindent, de valójában fingjuk nincs, mi ez az egész. írjatok légyszi' tapasztalatokat, sikerült már valakinek sikeresen kezelni, vagy mondjak le róluk?
A legrosszabb eshetőséget írom: akár el is pusztulhat! Sajnos én is így jártam. Ha a többi hal elkezdi csípkedni -tehát nem képes védeni a búvóhelyét-, akkor már nagy baj van. Addig viszont még reménykedhetsz, hogy egyszerű tavaszi fáradtság vagy szerelmi bánat:)
Nekem hasonlóképp kezdődött, amikor végülis - valószínűleg - a hasvízkór elvitte. Lehet azonban, hogy csak elcsapta a hasát, gondolkodj egy kicsit, nem zabálta-e tele magát mostanában. Épp most hallottam, hogy sajnos hajlamosak arra, hogy -bél-pukkadásig zabáljanak. Figyeld a mellúszók tövét, amint piros nyomot látsz, biztos lehetsz a hasvízkorban. Az én vitorlásom nem fújodott fel teljesen, csak amolyan szügyet növesztett, mint egy tehét, és kidülledtek a szemei,amik később bevéreztek a nyomástól. Majdnem három hét alatt lehelte ki a lelkét. Ha van rá lehetőséged, tedd még most gyógymedencébe. Ha most baktopurozod, akkor még meggyógyulhat. Ha később, már nem éli túl a gyógyszert a legyengült hal. Elárulom: nekem eddig baktopur-hasvzkor 0:2, de hangsúlyozom, mindkét esetben egy legyengűlt halat akartam megmenteni.
Örülök,hogy nektek sikerült.
Én csak azért nem mertem senkinek javasolni,mert nekem nagyon sok gondot és szomorúságot okozott ez az összeférhetetlenség a bettáim között.
Ha fiatalon vetted őket az más.
Én megvettem a kifejlett "csodát" nem kellett volna.
Soha többé nem veszek.
Jó ha vannak más halak az aksiban,akik megregulázzák a bettát néha,"sajnos" nekem jámbor aranyhalaim vannak,ők sosem bántanak senkit sem.
Éppen ezt szeretem bennük,akárcsak a harcsákban.
Viszont így áldozatai minden egyes agresszív halnak.
Tény hogy vannak sügéreim,de valahogy ők mások,ők megtalálják egymásközt az egyensúlyt és nem tépik szét egymást még harc közben sem.
Bár az egyik sügérem kicsit félresikerült,elég agresszív.
Korábban már említettem,hogy át kellett rakjam a közös medencébe,mert terrorban tartotta a többi sügért.
Na most felborult az egész rendszer.
Visszatettem,de már nem állta meg a helyét.
Kijött a formából és a többiek,mintha emlékeztek volna a zsarnokra,jól megtépték,szó szerint vadászott rá a fajtársa.
Vissza kellett tennem,mert nem mert kijönni a szűrő tapadókorongjai közül.
Az uszonyai a hakurászásban meg jól megtépődtek szegénynek.
Úgynézki mindíg kifogom az ilyen idióta vérszomjas halakat :)
Most szegény az aranyhalak között tengődik,persze jobban érzi magát,mert ott szabadon uralkodhat,nem bántja senki.
Ő sem bántja a többit.
Csak most olvasom a következő beszólásodat.
Tehát visszatérve a szűrőre: egyrészt kiszűri a lebegő szennyet, másrészt - ami sokkal fontosabb - ideális életteret nyújt egy nagy rakás bacinak, akik azon dolgoznak, hogy a bomló hulladékból energiát nyerjenek, és közben halaknak kevésbé mérgező, növényeknek pedig tápláló anyagokat állítanak elő. És tök jó nekik, hogy a szivacs hatalmas felületén laknak, és az áramlással folyton jön rájuk a kaja meg az oxigén.
Az olajfoltok nem kerülhettek a kezedről oda?
A mini fehér pontocskákat megnézted már, hogy nem mikrobuborékok-e? (Kövess egyet szemmel, és lehet, hogy hamarosan felmegy a felszínre és eltűnik.) Ha a levegőztetéssel korrelál a mennyiségük, akkor annál valószínűbb, hogy erről lehet szó.
Az anci (és a nagyobb testű algaevők pláne) tényleg sokat kakálnak. A növényi táplálékban sokkal több az emészthetetlen anyag, mint az állatiban, pláne a gyári műeledelben. És valahogy szilárdabb is az ürülékük, szóval ritkábban szakad le róluk. Ráadásul szeretik "rágcsálni" a fát (jó a belüknek a rostanyag és egyes források szerint vannak endoszimbióta baktériumaik is, amikkel lebontják a cellulóz egy részét, mint a termeszek), és ettől valószínűleg még több lesz a salakjuk. Legalábbis az enyém szerintem többet termel, amióta fához is hozzáférhet (régebben a kis akváriumban lakott, és ott nem volt fa).
Ja, hogy fagyasztottat vagdalsz. Én beteszek egy jégkockányit egy műanyag tálkába, meleg vizet öntök rá, és ha kiolvadt, leöntöm róla. Ezzel megszabadulok egy csomó testnedvtől és/vagy kosztól, ami a jégkockában volt, és a halak sem jéghideg kaját esznek. Esetleg próbáld ki - szerintem így könnyebb különböző helyekre adagolni, de magától is szétúszik.
Tetszik, hogy te is elnevezed a halaidat.
A pehely mint olyan szerintem mindkettő lehet, meg még egy csomó minden :))
De ha valaki azt mondja, pelyhet adott enni a halainak, akkor én a lemezes tápra gondolok.
A szűrőd igenis szívja a vizet, ha nem hiszed, lógass cérnaszálat a bemeneti része közelébe. Persze a talajról nem fogja felszedni a leülepedett trutyit - de szerintem nem is vadvízi kajakos biotópot akartál csinálni :)))
Én heti vízcseréknél műanyagcsővel szívom le a vizet és egyben "kiporszívózom" az aljzatnak a hozzáférhető részeit. Ha óvatosan csinálod, nem szívsz fel sok homokot - és ha valamennyi feljön, az sem baj. Lehet jó drága akváriumporszívókat kapni, amiknek speciális kiszélesedő végük van és csak a könnyű dolgokat szívják fel. Egyébként pedig az a helyzet, hogy ha egy kevés k@ki hever a földön, az a halakat nem zavarja, legfeljebb a te szemedet - a növényeknek meg kifejezetten jó, mert persze pár nap alatt elbomlik (csak közben pótlódik), és ha jól működik az akváriumod, akkor növénykaja lesz belőle. Különben bármilyen talajlakó állatot is szerzel be, az a sz@rt nem fogja megenni, a legjobb esetben felkavarja egy részét, és elkaphatja a szűrő. De mint mondom, nem KELL, hogy mind a szűrőbe menjen - jó az ott a talajon is. Ha valahol nagyon felgyűlik, onnan le tudod szívni - és kísérletezhetsz a szűrőd kimenetének irányításával is, hogy az áramlat hatékonyabban bejárja az egész vizet.
Szép vitorlás: nem eszik, keveset mozog, túl sokat rejtőzködik, alul tartózkodik, nem a csapattal együtt úszik, hím, felolvasztott szúnyogfagyival etetek, színek, pikkelyek, úszók szépek, víz tiszta, többi nem bántja, légzés rendben, egyensúly rendben, tehát testi elváltozás nem látszik, erős viselkedésbeli változás 3 napja. Ez a legszebb halackám, mi lehet vele a kox? Van tippetek?
Én is tartottam párban bettákat, és remekül megvoltak a 80 lityis tásasban..
Az egyik sarokba rendszeresen habfészket épitett a hím, és belerakták az ikrákat. Amikor kikeltek a kicsik( mintha szörös lenne a habfészek alja) a hím távoltartotta a társas medence többi lakóját. 2-3 nap mulva kikanalaztam a habbal együtt a sarokból a piciket, és poreleségen nevelve kb 50%-uk megmaradt és felnőtt.
Az ikrázást kivéve a nőstény a medence másik felében lakott, és a hím nemigen foglalkozott vele, csak néha "bratyiztak" a rend kedvéért..
Fiatal korukban vettem őket, mert diákként nemigen volt pénzem a kifejlett "csodákat" megvenni...
( viszont tény, hogy az ikrázási tortúra után a nőstény nem volt túl lelkes, időnként azthittem, hogy a hím agyonszorította, mert percekre elájult, de mindíg feléledt, és két hét mulva kacéran újra kiállta a próbát..)
Nagyon élveztem bettáim életének minden percét.
Szia Tündéry!
Ehhez a bettás dologhoz csak annyit, hogy én egy 70 l-es medencében tartok együtt egy hím és egy nőstény bettát (a nőstény a lexebb halam...) és ezexerint eléggé örülhetek, hogy normálisan megvannak egymással. Igaz, hogy vannak szumátrai díszmárnáim is, és eleinte, amikor nem volt még egyértelmű a hierarchia, állandóan nyaggatták a hímet, aztán valahogy rendbejöttek egymással: betta fent, szumátrai banda középen. Ha a betták találkoznak, a hím feszít és ez általában elég ahhoz, hogy az asszonyka meggondolja magát és arrébb ússzon. A könyvekben én is olvastam uszonytépkedésről, a nőstény megöléséről, de ezek egyikét sem tapasztaltam. (Lehet, hogy jól szocializálódott a díszmárnák miatt?) A többi hallal is jól kijönnek, bár a hím néha tessék-lássék módon elzavarja a területéről az ott ténfergőket.
Ami jobban aggaszt, az az, hogy a nyavajás xifo nőstények ordenáré módon meg vannak nőve, nagyon mohók, a mértékletes táplálás ellenére is kövérek és az egyiknek félreáll a feje.
mister helló!
Már nagyon régen járok a Naplásra,de nem midíg ott szedek planktont.Szerencsémre ahol lakom a XVII.k.-ban tőlem kb.300 méterre van 5 kicsi tavacska,ezekben tavasztól.(március)őszig mindíg található valami bolha.
A Naplás csak télen jó.Én egy XXX.minőségű malomszitaselyemből készített kb.35-40 cm.átmérőjű
planktonozó hálót használok,aminek a nyele teleszkópos és 3 méterre kihúzható.A tónak általában azon a felén jön jól a bolha,ami a széljárással ellentétes lodal.Én még sohasem hoztam haza semilyen fertőzést,vagy élősködőt.
Azthiszem minden kérdésedre válaszoltam,ha nem majd pótolom!
Nahááát,a naplás tó az tőlünk egy köpésnyire van.
Nem is olvastam ezt a lehetőséget.
Megmondom őszintén azt sem tudom,hogy mi az a cyklops.
Vizibolhát már láttam így gyűlyteni.
Kipróbáltam a tippedet, hétvégén elmentem a lányommal a Naplás tóhoz cyclopsot nézni. Háló be a vízbe, szakszerű nyolcasírogatás, és láss csodát! 5 percnyi nyolcasrajzolgatás után félmaréknyi cyclops a hálóban! Nem hittem a szememnek, hogy Budapesten ilyen van, dehát láttam. 1 órán keresztül kintvoltuk, nagyon jó kis családi program volt, és vagy 10 dekányi áruval tértünk haza. Ez mondjuk 300 ft körüli áron van a boltban, de az élmény! Arra is rájöttem, hogy más eszközök kellenek hozzá, nagyobb és hosszabbnyelű háló.
Egoist,
Mióta szeded innen a cyclopsot? Volt vele valamilyen gondod (fertőzés pl.)? Mekkora hálóval csinálod, és a tónak melyik részén?
Hát persze :)
Órákig az enyém is elvolt.Egy darabig.
Amikor megfázott betettem a sügérekhez,mert csak ott van fűtés.
Nagyobb volt a sügéreknél a betta,de persze,a sügérek őt is jól helyrerakták és csináltak belőle is cakkosúszójú bettát :) Azonnal kivettem persze,de így viszont nem tudtam megmenteni a megfázástól.
Nagyon gyönörű a sziámi harcos hal,de nem tartom jópofának,hogy még a fajtársaival,sőt a nőstényeivel sem jön ki jól.
Az tartson csak ilyet aki egyetlen egy darab halat akar tartani.
Az én egyszem bettámra 4 szumi jutott. Ha nem fért a bőrébe (elhagyta a tükörsarkot, ahol egy 30x30cm-es tükör volt, nem holmi piperetükör:)), rögtön megrendszabályozták. Viszont, amíg nem volt szumim, négy fátyoluszójú zebradánióm lett cakkosúszójú:)Egyébként órákig elvolt a tükörképe mellett, merev úszókkal vonul peckesen fel, s alá.
Hát nem tudom te miféle betta hímmel alkalmaztad ezt,de az én bettám pár óra múlva lesajnálta az unalmas tükörképét és nekiiramodott az aranyhalak megtépésének,sokkal agresszívabban,mint előtte,mert a tükörkép jól felheccelte.
Árakat megírom emilben az érdeklődőknek. Ja, mivel a szűrő (ez összeszedi az aljáról is a koszt, nem kell soha porszívózni) ehhez az akváriumhoz lett kitalálva, ezért akvárium+szűrő egyben megy.
A halak is különbözőek,akárcsak az emberek.
Az enyémek speciel nem jönnek fel kajálni,csak ha először a fenti tápot szórom be,és utána a lesüllyedőt,de amint az első süllyedő belepottyan a vízbe,már mennek is utána,és ennyi volt a kilengés :)
Szerintem attól függ,hogy melyik ízlik nekik.
De én azt mondom meg kell próbálni,hogy ízlik-e nekik a sülyedő,hogy biztosak legyünk benne,hogy nem az éhség kényszeríti őket a fentről való evésre!
Sziasztok!
Itt egy bizonyíték arra, hogy mennyire szeretnek az algaevők a vízfelszínről táplalkozni:
itt éppen a 30cm-es Hypo harcsánk tömi a bendőjét lemezes táppal.
Bocs a méretért! :-)
De te megadod nekik a lehetőséget,hogy fajtájuk szokása szerint táplálkozhassanak.
Arról már nem tehetsz,hogy jobban ízlik nekik a fenti kaja :)
Esetleg nézz valami "finomabb" süllyedő tápot :)
Én általában szárított szúnyoglárvával és lesüllyedő granulátummal is etetem a halainkat, ettől függetlenül a harcsáim előszeretettel jönnek fel a víz tetejére, hogy mindenki elől jól felfaljanak mindent (mert persze utána folytatják étkezésüketa talaj végigbogarászásával ). Szóval a mi harcsáinkat még kényszeríteni se kell a felszínre, jönnek azok maguktól. :)
A szűrő,az akvárium aljáról nem szedi fel a cuccost!
A szűrő a levegőztető,és saját maga által felkavart koszt szűri ki.
Azt a "hóesést" amit írsz.
Ha ezt nem szűri ki,nagyobb teljesítményű szűrőre van szükséged.
Ha a víz teteje "hártyásodik" a levegőztetőd gyenge minőségű,vagy alacsony fokozaton van és nem áramoltatja a víz felszínét.
Bettákról,meg a megnyugtató kereskedőkről,meg a könyvekről csak annyit,hogy,"állítólag" betta nőstényeket lehet együtt tartani.
Na most én megpróbáltam,amint meglátták egymást,a két nőstény egymásnak esett és harcolni kezdett,akárcsak a hímek.
Tény,hogy nem együtt nőttek fel,na de kérem,akkor hogy is van az,hogy lehet együtt tartani őket?!?!?!
Kénytelen voltam külön tartani egy nőstényt,meg persze a hímet is,aki mondanom sem kell a többi halat igencsak megtépte a közös akváriumban,persze csak a fekete színűeket (a kis válogatós),szóval őket egy 15L-esben.
Ekkor jött az említett probléma,hogy a hím neki esett volna a nősténynek is,rendben ezt megértem,ezt a könyv is írta:Ha a nőstény nem rendelkezik érett ikrákkal,vagy még nem ivarérett,a hím agyonveri.
Ment tehát az üveglap kettőjük közé is.
Kész vicc..
Mivel erre nem voltam felkészülve és nem is akartam,sajnos először a hím betegedett meg (megfázott) és pusztult el,majd a nőstény is.
Soha többé nem veszek bettát,antiszociális teremtmény!
Kis megjegyzés,hogy a harcsák,ha nem etetsz süllyedő granulátummal,akkor igenis feljönnek a víz tetejére enni,ez az alkalmazkodó képességüknek köszönhető.
Levegőért is feljönnek ez tény,de ha éhesek,enni is.
Viszont a harcsákat valóban nem kéne erre kényszeríteni.
Nem lehetne,hogy az illető,aki így eteti a harcsáit is (nem emléxem a nickjére) vegyen már,pár száz forintért a harcsáknak is süllyedő tápot,mert ők természetesen úgy táplálkoznak!!!
Please valaki világosítson fel egyrészről arról, amit már írtam tegnap a szűrőről,kvarchomok takarításról. Örülék - nagyon - ha valaki úgy magyarázná el, gyakorlatiasan, hogy meg is értsem. Rossz lenne a szűrőm vagy tényleg nem szedi össze a fenékről a szemetet. Akkor viszont mit gyűjt össze, stb?
Mondanom sem kell a vízem még mindig nem kóser. Mintha kis olaffoltok is lennének a tetején meg a szokásos kis miniatűr lebegő fehér pontocskák. Azért az érdekes, ha nem megy a levegőztető ezek száma minimálisra csökken. Mintha a levegő keverné fel, és akkor olyan mintha hóesés lenne az aksimban. Ahhoz tudnám leginkább hasonlítani.
Más: Az algaevőnél (anci) normális, hogy töménytelen mennyiséget kak@l? Huzza maga után egy ideig, majd elhagyja, ujrakezdi...katasztrofális látvány és mennyiség....
Vízvirágzásnak hívják a dolgot, és már írtam róla korábban. Savanyítsd le a vizet!
Psztacia
A harcsák azért is feljöhetnek a víz tetejére, mert kiegészítő légzésük miatt ún. béllégzők. Szerintem ez a ok, és nem a kajálás.
Egyébként a többieknek nem jó, ha levegőt nyelnek.
Mi a fagyasztott kaja kockákat felengedés nélkül adjuk a halaknak! Kb. fél éve még nem volt egyiknek sem baja ettől. Imádják! Jó pofa amikor a kezedből esznek a halaid és még meg is lehet simogatni őket!
De ha valaki hallott v.mi káros mellékhatásáról, akkor nyugodtan anyázzon le nem szeretnék senkit se "bevinni a málnásba"!
Nagyon szépen kérek valakit vagy valakiket, hogy homályosítsatok már föl. Ha 3 naponta cserélem a vizet az aksiban, akkor is bezöldül 3 naponként.
Fradi zöldre. Nem 100% csere, olyan 80%. Volt benne valami hinár azt kidobtam, mert rohadt. Direkt napfényt nem kap. Legutóbb forralt vizet tettem bele. Amikor 'klorgáztalanítottam' az aksit 2 hétig volt benne víz és nem zöldült be. Akkor most mitől zöld???? A halaktól vagy a víztől amit velük hoztam? A kavicsokat forró vízben mostam el.
1 db öklömnyi növény van benne. A hőfok 22-25 között van. Megy a levegőztető. Állítólag algaevő harcsám van. Ifjú titán koromban is volt aksim és nem emléxem ilyen zöld vízszínre.
Mit csináljak brühühühü?
Próbáld ki a következőt, nekem anno bejött: tegyél egy tükröt valamelyik oldalra. Minél nagyobb a tükör, annál jobb. Ezek után a sziámi előnyben részesíti a saját tükörképét, ahelyett, hogy a többi halat piszkálná.
Lordi!
Sajnos én nem tudok segíteni, mert már így is egy befőttesüvegben maradt csak hey az egyik sziámi harcosomnak, csak annyit szeretnék mondani, hogy nem szabad bedőlni a kereskedőknek. Én egy 6 l-es aksiban tartottam 1 szem fiú bettát meg egy harcsát, amit azzal adtak el a hugomnak, hogy a betta nem meri bántani. Nem is bántotta, 2 teljes hétig. Később megsajnáltam a bettát, és akartam neki venni 1 feleséget, de azt mondták a kereskedésben, hogy egyet nem tűr meg maga mellett, meg hogy a 25 l kevés (úgy volt, hogy átrakom 1 25-ösbe). Később visszamentem, és az eladó véleménye az volt (egy másiké persze), hogy min. 3 lány kell, de egy 6-os aksi 3 lánnyal a fiúnak maga a paradicsom. Én hülye, hallgattam rá. Most az egyik lány egy befőttesben szenved, a másik 2 és a fiú pedig egy kényszerűségből megvett 10 literesben van úgy, hogy üveglap és csempe választja el őket egymástól. Az egyik lánynak most nőtt vissza az uszonya, amit akkor vesztett el, amikor a ím kiugrasztotta a 6osból, de azóta már megint megcsonkította a saját férje, amikor a lökött csaj átszökött hozzá. Aranyos, nem?
Aquad!
Az baj, ha a felszíniek levegőt nyelnek kajálás közben? És ha csak az süllyed le, amit a vitorlások meghagynak, akkor a harcsáknak nem jut elég?
Egyébként mostanában a harcsáim följönnek etetéskor, egészen a felszínik, és megpróbálják elhappolni az üveg szélére tapadt tápot. Ez rossz jel?
Sziasztok,
csak megkérdem, hogy nem kell valakinek véletlenül egy sziámi harcos? Két hete vettük, kezdő akvaristaként, és a boltos megnyugtatott, hogy kitűnően ki fog jönni a többiekkel.
Azóta szegény guppijainkat állandóan üldözi, meg cibálja a farkuszonyakat, ráadásul hamarosan újszülöttek várhatóak, és a terhes mamákat sem hagyja békén. :(
Megtalálják hidd el.
Én sem gondoltam volna,de mégis.
Ha aggódsz mégis,akkor elfér egy-két harcsa is,és máris megnyugodhat a lelked.
Tény,hogy ők jobban értenek a talajpucoláshoz :)
Tündéry!
A vitorlásoknál ez beválhat, de a bettás aksimban nincsenek harcsák. Ha nem úgy adom nekik pl a vízibolhát, hogy egyszerre csak 1 "falatot", akkor egy része lesüllyed az aljára, és nem találják meg. Nem?
Csak képzelődöm, vagy tényleg lehet, hogy 1 nap alatt visszapofátlankodik az alga, amit letöröltem?
Vki lécci árulja el, hogy lehet a fonálalgát kiirtani!
Mit kell vacakolni a fagyasztott kajákkal?
Ezt nem értem.
Amikor van 10 perced kockákra darabolod,fagyott állapotban és visszateszed a hűtőbe.
Hazamegyek,kiveszem a mélyhűtőből,ráteszem a darabot egy kis tálcára,azt rá a radiátorra.
5 perc múlva már csak leöntöm róla a leolvadt vizet és megkapják a kedvenc finomságukat,ennyi.
Azthiszem ezt a pár mozdulatot igazán megérdemlik,ha már nevük is van :)
Sequia!
Azért vágom fel a szúnyoglárvát, mert ha egy kockát egészben dobok be, akkor a legnagyobb vitorlásom (Ali) ráveti magát, mert meg van róla győződve, hogy ő az akvárium teljhatalmú ura, tehát az égből jövő finomság kizárólag az ő táplálását szolgálhatja. Eközben a két kisebb (Ila és Lia) éhen marad, mert Ali elüldözi őket. Ezért a következő cselhez vagyok kénytelen folyamodni: Kettévágom a kockát, berakok 1 felet az egyik sarokba Alinak, és amig ezzel van elfoglalva, gyorsan bepottyantom a másik felet Ilának a másik sarokba, aki egyébként egy kicsit nyomi, és nagyon lassan eszik. A száraz kajával csak az a gondom, hogy úgy érzem, sokkal szívesebben eszik még a fagyasztott dolgokat is, mint a műeleséget, arról nem is szólva, hogy bettáknak kifejezetten nem ajánlották. Csak hát nincs minden nap lelkierőm a fagyasztottakkal vacakolni...
Akkor most a pehely száraztáp vagy gabonapehely???
Köszi a szép szavakat, és felülről vigyázlak titeket... A fél szemem mindig rajtatok...
Egyébként a SEMI-t akarom mindenhova beregisztrálni, de mindig foglalt... :-((
Ha nagy baj van, akkor mindig itt vagyok, egyébként emilben mindig elértek...
Biró Gábor
SEMI
Birogabor3:
Nem tudom pontosan milyen algaevő, a boltban olyasmi volt kiirva hogy vitorlás algaevő de most ezzel lehet hogy nagyon hüjjjét szóltam, kinézetre hasonlit az ancira de nincsenek antennái.
Aquad:
Ez az elő áztatás vonatkozik a lemezes kajára is mert én tetra menüvel etetek és hát egy rövid ideig az is lebeg a felszinen és a halacskák már akkor rácsapnak.
Ennek az algakockának az a baja hogy félóra lebegés után sem merült le akkor viszont neki estek a mollik és szétcincálták. De ma este lámpa oltás után újra próbálkozom. Az algaevő nem tünik bátortalannak egésznap vidáman száguldozik a medencében és zabálja a növényt.
Hiba: Az ammónia nitritté alakítása redukció, nem pedig oxidáció, ahogy előzőleg írtam. Sajnos még én is hibázom... :-))
Ezen kívül a salétromossav gyenge sav, nem pedig erős! (ezt mondjuk mindenki tudta...)
Ez mind semmi, én meg nyílt fórumban leammóniáztam a szalmiákszeszt (ammónium-hidroxid), pedig imádtam a kémiát és mindig 5-ös voltam belőle. Igaz, utoljára 1982-ben:)
Kedves Gábor! Azért írok Neked a közösben, hogy valaki marasztaljon;) Irásaid és tudásod olyan értéket jelent, melyre minannyiunknak szüksége lehet. Azt hiszem a foglalkozás elérte célját, ma már négynél tartasz. Egy kis önreklám is belefér; utálok olyan helyen vásárolni ahol a "szakember" csak az árban biztos:)
Egy tanács (természetesen nem akvarisztikai:) Internetes ügyekben mozgom, ezért tapasztalból mondom(ill. kutatások alátámasztják), hogy a rövid és (főképp) megjegyezhető honlap nevek nagyban előmozdítják a sikert. A felhasználók 90%-a elég lusta ahhoz, hogy www-vel, .hu-val együtt 12 karakternél többet leírjon (felfelé exponenciálisan csökken az esély arra, hogy a Te oldalad válassza az olvasó a rövidebb nevű konkerenciával szemben), a "kedvencek"-ről a többségük tud ugyan, de csak 5% használja rendszeresen.
Sequoia:
Nem tudom, hogy egy párról beszélünk-e, az enyémek Takács néven futnak. Ja, és újpalotán van üzletük, nem a XX. kerületben:) Szerintem ez egy standard felállás: a papa dolgozik, a mama pedig eladja a piacon:)
Az utolsó TIT kiállításon voltak növények ugyan (bonsai) (meg ásványok+hajómodellek+papagályok+nyulak stb.), de vizinövényekre nem emléxem
Köszönöm az algakockás helyreigazítást, elfelejtettem az egyszeri viccet: "Ha a póknak mind a nyolc lábát kitépjük, megsüketül:)"=>"ha algakockát dobsz a vízbe, az elszaporodik". Azért kezdtem el algakockázni, mert az ancim rászokott a fagyasztott szunyoglárvára, a mollik pedig a Cabombamat kopasztották.
Alap: van egy LIO flóra nevű kaja (ez legalább olcsó, a hikari árától hikari sebességgel távozol az üzletből:)), nem csak alga, hanem általános növénykivonat. Ha az algaevőd előnyben részesíti a "növényi" táplákot, akkor ez lehet, hogy jobban ízlik neki. Még egy apróság: az algaevők általában éjszaka aktívak, a nekik szánt kaját "pizsamaosztás" után praktikus vízbedobni. Egy ismerősöm este egy egész salátalevelet dob be a plekonak. Mivel ez nem süllyed le, valószínűleg a hal megy fel érte; a lényegamilényeg reggelre nyoma sincs a salátának. Az algaevők nappal nagyon félénkek és bambák, az én ancim már nem kicsi, mégis etetéskor vagy a más apró stresszhelyzet esetén is elmenekül.
szillac: sok hal eszik algát, nem csak az "algaevők". Ha nagyon kicsi az akváriumod, pár elevenszülő (lp. a mollik elég aktívak) is lelegeli a termést. Ha ancistrust vagy lorikáriát veszel, megállnak 10 centi körül egy kisméretű akváriumban. A lényeg: kifejezetten kis méretű korában (2-3cm) vedd meg. Egy valamit leszűrhetsz a topicban: mindenki kicsiben kezdi, aztán vagy üvegketrecek közt lakik előbb-utóbb vagy abbahagyja. Első eset: vegyél bármekkorára növő algaevőt, mire megnő, lesz új helye. Második eset: hát akkor meg mindegy szegénynek:(
Hi alap!
Teleírom most nektek a fórumot...
Szóval milyen algaevő harcsa végül is??
Léteznek nagyon jó minőségű kaják amiket kifejezetten algaevőknek csinálnak. Úgy néz ki mint egy lencse, és zöld.
Gyártók:
Hikarii: Algae waffers
Tetra: ha jól emléxem Pleko
Szóval én is ezzel etetem a Plekomat (30cm), és
még több algaevő fajt...
Ezek nagyon tuti készítmények, mert más hal nem szereti, az algaevő meg egyből kiszagolja...
Biró Gábor
Semicirculatus akvarisztika
Hello Tündéry!
Kérdezz tőlem: biro@uze.net
A bakto-kill jó választás volt! Azzal kellene meggzógítni, de miért nem reagál a kezelésre?!
Hőfokkal hogy állsz?
Eszik a halacska? Mit?
Szerintem csinálni kellene egy vízcserét (x%-ot, attól függ, hogy mekkora a medence) és újra bakto-killezni.
Ha viszont csak ez az egy halad a beteg, akkor külön lehet, hogy jobb lenne kezelni. A baj az lehet, hogy nagyon le van gyengülve...
A fehér foltok a hal bőrén kb. 5 különböző betegség, de mindegyik baktérium "alapú".
Szóval vízcsere, és újra bakto-kill... A bakto-kill az ugye az a tablettás dolog? Ha az akkor azt jól fel kell előtte oldani, mialőtt benyomod az aksiba...
Írj emilt, hogy tudjam a címed, és akkor írok egy nagyobbat ...
Biró Gábor
SZAT CLEARWATER a tárgy... Szóval ezt az ismertetőt a gyártótól kaptam, és még a csomagolása folyamatban van. Szóval árakat még én sem kaptam, és a képek meg tudományos cikk hamarosan fenn lesz!!
Addig türelem...
A cégnek lesz többféle ilyen szűrőanyaga is, ezeket is leközlöm.
Kérdés:
Ha ilyen problémátok van akkor miért nem írtok emilt a Semi-nek? (nekem)
biro@uze.net
De ez több helyen is szerepel a honlapon...
Ciao,
Biró Gábor
Semicirculatus akvarisztika
Onnan sajnos neked kell mechanikusan eltávolítani az algát.
Alap
Alapszabály! Minden szárazeleséget, de főként az ún. leveles tápokat úgy kell etetni, hogy kis tálban eéőtte 2 prcig áztatni kell vízben. Így beöntve az akváriumba azonnal süllyedni kezd, ezért a talajról táplálkozók is ellérik, és felszíniek sem nyelnek levegőt, mint ha a víz színéről ennék.
Nagy-Gabóca
Ne etess 5-6 napig, majd akkor elfogadja a kaját.
Hello mindenkinek!
Megint zavarok egy kicsit. Amit írtam "Lebontás az édesvízi akváriumban" c. cikk kicsit pontatlan. A hibákat kijavítottam, és mostanra már a helyes cikk van fenn.
Hiba: Az ammónia nitritté alakítása redukció, nem pedig oxidáció, ahogy előzőleg írtam. Sajnos még én is hibázom... :-))
Ezen kívül a salétromossav gyenge sav, nem pedig erős! (ezt mondjuk mindenki tudta...)
A hibákat egy kémia szakos ismerős jelezte, akinek ezúton is köszönöm.
A cikk továbbra is:
www.tar.hu/semicirculatus
A kvarchomok tisztítása engem is nagyon érdekelne,mert a sügéreim jövendőbeli 200L-esébe azt szeretnék tenni,de elképzelésem sincs,hogy abból hogy szívod le az ürüléket.
Kész röhely,hogy megkérdezem a boltban,a "szakértőt",hogy mi baja az aranyhalamnak,hogy fehér foltok jelentek meg rajta,töredezik az uszonya,és rávágja: Darakór!
Menjen a fenébe!!
A foltoknak mi köze a darakórhoz?!Ezek szerintem nem is tudnak megkülönböztetni két különböző betegséget.
Idegbeteg vagyok :(
Nem akar javulni,a többiek pedig már rendben vannak..
A könyv antibiotikumkúrát ír.
A többieket rendbehozta a baktokill.Tanácstalan vagyok,de ahogy eddig elnézem ti sem tudtok semmit erről :(
Nem tudom már,hogy kitől kérdezzek..
hmm..nekem eddig úgy tűnt, mintha kifejezetten összehúzná magát ilyenkor, meghajlik, és remeg. De tény, hogy általában ott van a nöstény a közelben. Remélem, nagyon, hogy neked van igazad.
Túletetni biztosan nem etetem őket: napi egyszer kapnak, annyit amennyi majdnem elfogy (nöstények esznek), illetve néhány morzsával többet, hogy az lehullva megmaradjon a harcsának.
Más: én naiv, azt képzeltem volt, hogy a szűrőm (Aquael Fat-2, 140 l-ig jó, azt hiszem - én akvárium 100 l) egyrészről láthatóan szívja a vízet (tévedtem 1, semmi szívást nem látok), másrészről összegyűjti a halkakát, maradék eleséget, stb. (tévedtem 2) Viszont azt látom, hogy ezen kis apróságok vígan leülepszenek az akvárium aljára a kvarchomokra. Teendő? Hogy és mivel kell takarítani az aljzatot? Sok helyen olvastam jól összeválogatott "takarító-személyzetről" (a nekem legjobban tetsző: párduccsík, maláj tornyoscsigák, tisztogató rákok), de itt Veszprémben hallani sem hallottak ezek felől. Tippek? Ötletek?Kivitelezés?
Megpróbálom érzékeltetni: az igazság az, hogy szertnék a tökéletességre törekedni, mint mindenben az életben. Az most egy másik történet, hogy arra csak törekedni lehet, elérni nem nagyon. Ebből következően könnyen lehet, hogy sok mindenre túlzottan is figyelek, és túlzottan is aggódok. Minden eseményt eleve "gyanúsnak" látok. Arról nem is beszélve,hogy más egy szakkönyv és más élőben tapasztalni a dolgokat. (lásd guppi hímek ijesztő megmerevedése,remegése, amely mint írta kedves topictárs:udvarlás).
Visszatérve a kajálásra: mint minden problémánál itt is csak a hímekkel van baj. (miért is nem vettem csak nöstényeket?:-) Azok békésen úszkálnak, semmi hirtelen mozdulat, remegés,azok szépen esznek is, csupán annyit vettem észre, hogy gyakran vannak a víz színén, eleinte oxigénhiányra gyanakodtam, de ugye 8 db halnak egy 100 l-es medencében, nem igazán lehet oxigénhiánya?)
Szóval csak a hímek csinálják a kajával azt, amit írtál, de azok igen, úgy, ahogy írtad. Bevszeik, kiköpik, újra. Vélemény?
Van egy érdekes tippem arra, hogy miért rohangálnak a harcsák fel és alá.
Nem lehet, hogy a tükörképüket kergetik?
Én már többször elnéztem a páncélosaimat és erőteljesen ezt a benyomást keltették bennem.
Várom a véleményeteket!
Arról nem tudok, hogy a guppi így csinálna, amikor meg van fázva, de hogy így udvarol, az tuti. Az úszóit kifeszíti közben a lehető legnagyobbra, ugye? Azért ilyet főleg akkor csinál, amikor nőstény is van a közelében. Ha a tiéd nem, akkor vagy hülye, vagy tényleg a megfázáshoz lehet köze?
Ha pehely alatt nem gabonapelyhet értesz, mint valaki tippje szerint, hanem pelyhes halkaját, akkor próbáld meg összemorzsolni nekik. Ha tényleg az a gond, hogy nagy. Ha kiköpik, akkor lehet, hogy nem ízlik nekik (pl. olcsó kaját adsz nekik és eddig drágán nevelték őket). De ne aggódj, ha nem esznek. Az elevenszülők legelnek eleget, de főleg nem magát a növényt, hanem a felületéről algát meg egysejtűeket. Ha rágják a növényeidet, adj nekik forrázott salátalevelet. Lehet az is, hogy csak túleteted őket... Bár az én guppijaim akármennyit képesek zabálni akármikor.
BMW!
És nem ugyanarról a párról beszélünk?
Ezen a TIT kiállításon szoktak növények is lenni?
Az algakockától nem lehet, hogy azért szaporodik az algád, mert a halak, amik lelegelnék, jóllaknak kockával?
Psztacia!
Pár algafolt miatt szerintem ne aggódj nagyon, csak dörzsöld le. Egyébként szerintem alga akármilyen vízminőség mellett megél, ha nem hiszed, tegyél az ablakba egy kancsó csapvizet és pár hét múlva csupa alga lesz. Viszont ha van elég élő növényed, akkor eleszik az algák elől a vízben oldott tápanyagot. Ha zöld az algád, akkor megpróbálhatod az ablak felőli oldalon részlegesen árnyékolni a medencét.
A halakat meg etessed bármilyen minőségi szárazeleséggel, bemész a boltba és veszel. Miért vágod fel a szúnyoglárvát? Attól nem lesz kevésbé "élő".
Alap!
Magyar termékből is van olyan fenéklakóknak való kaja, ami rögtön lesüllyed. De elsüllyed a pehely meg minden kaja is, ha kivárod. Csak harcsaféléid vannak? Szerintem adj nekik mindennap kevés kaját (ha másnapig nem tűnik el, akkor még kevesebbet). Az ne zavarjon, ha nem látod valamelyiket enni - ha igazán éhes lesz, majd eszik. Lehet, hogy nappal nem szokott, vagy attól fél, hogy téged lát.
A másik kérdésem lehet, hogy a fénycső erejével függ össze.
Mindenki az algákra hívja fel a figyelmet.
Vettem is algaevőket(loricária, Gibicepsz).
Erre, hol kezd el algásodni az akváriumom.
Na hol hát a tetején amit a csóri halaim el sem érhetnek.
Na ezt ti hogy véditek ki?
Én egy Arcadia gyártmánynevű cég trópusi lámpáját használom. Viszont egy kicsit sokallom az árát, bár az is igaz, hogy nem a szabványméret, hanem 75 cm-es és 25 W-os. Ennek az ára 2800Ft.
Erről hallott-e már valaki.
Jó vagy csak jól bepaliztak.
A színe nekem tetszik, főleg a neonoké, de a növényeim nem nagyon növekednek.
Kivettem a Kuhlimat, de az a fehér folt továbbra is ott van a szeme helyén(?).
Kapott már Xantakridint, és Metilénkéket is.
Amúgy tök virgonc, szóval nem látszik, hogy beteg lenne.
Tehát a kérdésem mit tegyek
Bedobtam egy algakockát az eredmény hogy a mollik pukkadásig zabálták magukat az algaevő harcsa elé ha hullot is néhány morzsa akkor is gondosan kikerülte és tobábbra is csak a leveleket és az üveget hajlandó nyalogatni. Ami azért fáj nagyon mert egy gyönyörű növény leveleit teljesen átlátszóra nyalta már. Valami jó ötlet?
120 literes "vitorlásakvárium" ( tehát magas de keskeny) fölött 1db OSRAM Fluora és 1db F29
fénycső van.
Nekem is volt egy másik aksiban a háttér tetejének zöldalga gondja. Én a hátsó fénycső háttér felé eső részét leragasztottam szigetelőszallag-csíkkal, így nem kapott közvetlen nagy fényt. Lepucoltam az algát, és utána nem nőtt vissza, csak elviselhető ( normál) mértékben.
olvastam a www.tar.hu/semicirculatus -on a SZAT CLEAR WATER-ről. Valaki a múlt héten jelentkezett árakkal ill. ismertetővel. Kérdés hegyeim vannak, a válaszok jöhetnének ide a közösbe, mert közérdekű.
Szóval, nem értem, hogy kell bekötni/használni. Ez egy belső/külső szűrő (méretek vannak megadva különböző nagyságú akváriumokhoz)? Nem derül ki egyértelműen, hogy önállóan is lehet-e használni vagy feltételez egy másik (hagyományos) szűrőt?
Árak, please. Szerintem ilyesmit nyugodtan lehet reklámozni itt is.
"Eleség: mintha semmi sem ízlene nekik igazán (kivéve az akvárium növényeit). Mintha minden kaja (szúnyoglárva,vizibolha,pehely) nagy lenne nekik?!"
Ez gyanús nekem!
Ez kb ezt jelenti?:
Etetéskor úgyviselkedik a hal, hogy lelkesen ráúszik a kajára, bekapja, aztán kiköpi, "fordít" rajta, megint bekapja, aztán kiköpi, próbálkozik jónéhányszor, de mintha hiába férne bele a szájába esetleg többször akkora falat is, de nem bírja mégsem lenyelni??????Naná, persze semmi külső nyoma betegségnek...
Az ablak előtt álló aksi ilyenkor télen nem biztos, hogy kap elég fényt...(naná nyáron meg túl sokat kap..)
Van-e fénycsöves világításod?
A pehely az gabonapehely lehet, amit sok hal szeret, pl az elevenszülők.
En mar hasznaltam - kenytelen voltam - Sera algairtot, nem volt vele semmi bajom.
Rohangalast a konyv utan elore is koszonom. :)
Most van egy Eheim 2217-es szurom, a Sacem-en csak kiegeszito szurokent gondolkodom.
Először is bocs., hogy a Blikk színvonalán adtam első a lebontás folyamatát, dehát erre futotta.
Azt, hogy egyes algafajok szeretik a nitrátot, olvastam valahol, tán ennyi mentségem lehet. Azt, hogy nitrátos vízben jobban szaporodnak, saját magam tapasztalom. Persze ebből még levonható olyan következtetés, hogyha az algák szeretik, akkor fogyasztják is a nitrátot, de analóg módon levonható olyan következtetés is, hogy az afrikai sügérek a kemény vízben oldott sókat fogyasztják.
Segítsetek!!!
Pár perce algafoltokat fedeztem fel az akváriumom oldalán. Egy csomót hallottam már, hogy alga így, alga úgy, de ez engem még soha nem érintett. Sajnos az aksi az ablak előtt van, de máshol nincs neki hely. MIT TEGYEK?
Egyébként igaz az, hogy az alga csak kielégítő vízminőség esetén sokasodik?
Más: Mivel etessem a bettáimat, vitorlásaimat, neonjaimat és harcsáimat? Tubiról szó sem lehet, a hugom már így is ki van készülve attól, hogy a szobánk közepén vágom fel a szúnyoglárvát. Igazából semmi élőt nem szeretnék. Ja, és mi az a pehely?
Valószínűleg buta kérdés, ezért félve teszem fel: Számomra úgy tűnik, hogy az algakocka alkalmazásával mintha elszaporodnának az élő algák is . Tudom, hogy liofilizált és elvileg nem él, de én már bármit elhiszek egy algáról. Csak a saját mániám vagy más is tapasztalt ilyet?
Köszi, asszem el fogok látogatni én is. :-)
Köszönet a múltkori NO2, NO3 összefoglalóért is!
Mai rossz hírem, hogy az egyik algaevő halacskánk elpusztult, az ütődött bemászott a hőmérő alá, de olyan szerencsétlenül, hogy beszorult. :-(
Jó hí viszont, hogy kedves anyósom volt olyan rendicsek, és megengedte, hogy ellopjak egy igencsak attraktív szikladarabot a kertjéből, kimostam, átöblítettem, megsúroltam, kifőztem, és délben elhelyeztem az aksiba, ami még jobban gyönyörű lett. :-))
Nem tudom, hogy Aquad néven ismeri-e Aquad-ot az üveges szakember. Arra az esetre, ha nem, a waterfall.hu honlapon a könyvek között megtalálni Aquad polgári nevét. Aquad = Aquadruck kiadó, többet nem segítek:).
Tavasszal voltam, nem igazán tetszett. Azt hittem, hogy ritkaságokról fog szólni az egész, ehelyett inkább egyfajta kihelyezett akvarista üzlet benyomását keltette. Volt diszkosz + márványsügér + neonhal + zebradánió + néhány sügérfaj + Sera szaküzlet + hal- és madárkaja, vagyis semmi extra. Remélem ezt most jobb lesz, mert természetesen adok még egy esélyt a rendezőknek:)
Hetek óta csak olvasgatom ezt a fórumot. Most viszont végre sikerült beinditanom az akváriumomat és mindjárt kérdés is merült fel bennem. Van két algaevöm, egy harcsa és picike tapados sajnos a nevét nem tudom. A kérdés az hogy egy friss akváriumban találnak-e elég kaját maguknak vagy szükséges valamit bejuttatni nekik. A tetra féle tablettás kaját most kicsit sokkalom árban mert ingem gatyám ráment az akváriumra és a halakra. Mi lehet adni nekik, ha egyáltalán szükséges?
Vasfa: még egy aprócska probléma van vele: az ára.
Kinéztem egy olyan méretes, gyökérformájú darabot, 30k forint volt az ára. Kilónként 2000 körül árulják, és az nem szőlőgyökér, hanem vagy 3-4x akkora fajsúlyú.
Engem bambusz és égerfa érdekelne. Éger helyett jó minden olyan gyökérszerű valami, ami alá be tudnak bújni a halak.
Nekem sok guppim volt anno.
Nem emléxem,hogy enyire növényfalók lettek volna,de ha a tieid azok,vegyél nekik algakockát.
Én ezzel az eleséggel jelentősen lecsökkentettem a halaim növényfogyasztását,és nem szennyezi a vizet.
Próbáld meg!
Nem drága és nekem bejött,remélem neked is.
A remegés és a görcsölés viszont érdekes módon megfázásos tünet.
Azért érdekes,mert én jéghideg csapvízben tartottam,és szaporítottam guppikat a többszörösükre.
A molli hím pedig ideges fajta,izeg mozog mindíg.
Ha gondolod szerezz be hozzá még pár nőstényt,amivel elfoglalja magát.
Imádja kergetni őket.
De szerintem nem kell aggódnod miatta.
A harcsáról:
A vörös folt érdekes,azt látni kéne,hogy mondhassak talán valamit,de az,hogy összevissza úszkál nem gond.
Nekem két Thorocatum egy zsákos- és egy páncélos harcsám van.
A páncélos rengeteget uszkál az üvegfalnál jobbra balra,fel alá.
Néha megpihen az alján,ha pedig etetés van,ő is szépen csatlakozik és túrja,a talajt,eszik ahogy a többiek.
Semmi gond vele.
Aquad: Foltos páncélos harcsa.
Guppi tünetei? Esetleg így "udvarol"? Mindenesetre ijesztő.
Akkor tehát mit etessek, hogy a növényeim is többé kevésbe megmaradjanak?
Többiek: tőletek is várok javaslatokat,észrevételeket,tapasztalatokat? (főleg ha van guppitok)
Hadd segítsek szegényeken, azt szeretném ha minnél jobb lenne nekik...
A vasfának nevezett fa tudományos nevét nem tudom, ha nagyon érdekel utánanézek a dolognak. Itthon kapható!
Szeretema....
Próbáld meg egy kicsit savanyítani a vizet, és tarts Ancistrust.
Pecskekek
Vegyszereket, így algairtót NE!!!! Könyv ügyben talán a jövő héten intézkedem, most beteg a kislányom.
Ha igazán strapabíró szűrőt akarsz venni, csakis EHIEIM a jó márka.
Sequoia
OK igazad van 06-30-853-6849 Martikián Imre az üveges hivatkozzatok rám!
Sohajka
Milyen harcsa is? Páncélos, vértes? A molli pedig bizony legfőképpen növényevő, tehát ne csodálkozz. Ezenkívül nem szereti a hideg vizet és szereti, ha a víz egy kicsit meg van sózva. Ezt viszont a növények és a többi hal nem szereti. Antagonisztikus ellentét!
Sokaknak!
A hét végén a TIT-ben halkiállítás is van. Akit érdekel!
Sziasztok.
Megint kérdeznék?
Én sem örülök neki.
Írtam a minap,hogy az aranyhalaimon fehéres foltok jelentek meg,és az uszonyok vége is kifehéredett a nagynak le is töredezett.
Utánaolvastam,a betegséget egy baktérium okozza,ami az üledéken szaporodik el,amúgy természetes eleme a víznek.
Namost.
Elkezdtem adagolni a Baktokill-t,az alját kiporszívóztam.
És ahogy a gyógyszer adagoló leírás mondja,három nap múlva a víz 2/3-át lecseréltem.
A szűrőt kimostam.
A halaim rendbejöttek,eltűnt a fehér,egyedül a két teleszkópszemű fekete aranyhalam néz ki még mindíg borzalmasan.
Félek,mert,ha többi pár nap alatt ilyen szépen javulni tudott,akkor az a kettő mért nem??
Van ötlet?? :(
Sziasztok!
Lehet, hogy már én lennék túlzottan is aggodalmaskodó?
A következőkre lettem figyelmes, és nagyon várom az ötleteket, tippeket, javaslatokat.
Harcsa: Csak az egyik oldalán a kopoltyúnál piros folt, és elég gyakran az aksi egyik oldalánál úszkál fel és alá.(ahelyett, hogy a fenéken keresgélne)
Guppik: Érdekes módon csak a hímeknél tapasztaltam furcsaságokat: mintha kétrét görnyedne, behajlik a teste, és remeg.
Molli: ugyancsak a hím, mint egy őrült cikázik órákon át az üvegfalnál fel és alá.
Eleség: mintha semmi sem ízlene nekik igazán (kivéve az akvárium növényeit). Mintha minden kaja (szúnyoglárva,vizibolha,pehely) nagy lenne nekik?!
Minden ötletet,javaslatot,tippet, hozzászólást szívesen veszek.
Végre valaki, akinek ilyen magas az aksija.
Nálam sincs komoly baj, de látom, hogy kezd a domború sziklaháttér fenti kiálló részeinek a tetején a zöld, alul a kavicson barna fejlődni. Az üvegen nagyon minimális nekem is, egyszeri húzás a mágnesessel. Ablakfényt az én akváriumom egyáltalán nem kap, csakis mesterségeset. Örülnék, ha leírnád, hogy a te aksidban milyenek a fényviszonyok (időtartam, fénycső típus, összesen hány watt).
Pecskeke!
Nem próbáltam algairtót még, semmi tapasztalat vele. Kicsit félek a vegyszerektől. Persze, ha elszaporodnak, amit meg kéne előzni, akkor biztos igénybe veszem.
Nekem Matrathon külső szűrőm van. Nekem semmi bajom vele. Használtan vettem, most 4 éves, de a névleges teljesítményt /500 l/h/ még mindig majdnem teljesíti. Persze gondolom annyi vizet semmilyen szűrő sem forgat meg, mint amennyit ráírnak a csúnya gyártóbácsik. nem olyan kényelmes, mint a drágább kategória, amiről már sok szó volt ebben a topicban, de olcsóbb, ez tény.
Akit én népszerűsítettem, szintén elsőkézi, tehát egy párról van szó, ahol a férfi üveges, a felesége meg a halboltot futtatja. Szóval nincsen árrés, és persze az ember akváriumokra specializálta magát, bár nem tudom, milyen méretig. Ha a te ismerősöd nem csak haveri alapon dolgozik, hanem bárkinek, akkor szerintem senki nem sértődik meg, ha itt a fórumon is csinálsz neki egy kis reklámot - tehát megadhatnád az elérhetőségét nyilvánosan is, nem csak magánlevélben.
Hello mindenkinek!
Amit ígértem cikk (lebontás), fenn van a
www.tar.hu/semicirculatus
alatt...
Remélem tudjátok hasznosítani, mert pár nappal ezelőtt csak feltettem néhány kérdést, de nem válaszoltam semmit.... boccs mindenkinek
De mostmár itt a cikk.
Biró Gábor
Az én aksim 65 cm magas, de algagondom nincsen se lent se fönt. Az üvegen ami kevés megterem, azt mágneses pucolóval könnyen letisztitom...
Nem kap közvetlen fényt az ablakból az aksid?
Húha gyerekek, nagyon leült a topic. nehogy meghaljon!
Ötleteket szeretnék kérni tőletek.
Az aksim 70 centi magas, így az algásodást a fénnyel nem nagyon tudom befolyásolni /nagy fény:felül zöld alga, kis fény:alul barna./ Mindent írjatok, amivel csökkenthetem a képződésüket! nem vészes a helyzet, de nem akarom, hogy később az legyen!
Várok minél több infot!
Fonálalgának tünik, így látatlanba...
Elég nehéz kiírtani, tartsd távol a nagyobb medencéktől. A kisüvegekből a nagyaksiba a bettákon kívül SEMMIT ne tégy át! Növényt se! 1-et se! Talajt se, csak ha kifőzted.. Vizet se! Semmit se...
Vki segítsen lécci!
Ideiglenesen egy 10 l-es akcsiban tartok 3 bettát. Egy hete sincs, hogy részleges vízcserét csináltam. Az akcsi alján, főleg a növények körül, vmi furcsa izé jelent meg, mintha vékony barna szálak lennének, amik kis csomókat alkotnak, és egyre terjednek. Elég undi. Egy befőttesüvegben is van 1 betta (ideiglenesen), ahol szintén megjelentek ezek a növények (ha azok), ott teljes vízcserét csináltam (ettől függetlenül, fertőzés gyanúja miatt), és talajt raktam az üvegbe. Azóta nem láttam ilyet. Mi lehet ez?
szőlőgykeret használat előtt szinte tömény sóoldatban főzni kell hosszú órákon át. Majd átfolyó vízben áztatni.
A boltban kapható vasfának nevezett fát legalább 3 hétig áztatni felhasználás előtt, sokszori vízcserével. Ez azért is fontos, mert ellenkező esetben nagyon megszínezi a vizet. Ha ezek után bármilyen penészedést észleltek, azonnal kivenni az aksiból és megismételni a „kezelést”
Nem igazán tudom, miért szenvedtek a boltban vásárolható, rendelhető aksikkal drága pénzért. Van profi üvegesem, akinek nagyon jó referenciáji vannak (többezer literes aksik) és a bolti ár alatt van.
Mailben bárkinek szívesen megadom a számát! Csak írnotok kell!
Heló Sequoia.
Nálam a vasfán kezdett el ilyen "penész" lenni, de az algaevők leszopták róla majdnem teljesen. Ennek már több hónapja, azóta is vígan élnek, kergetőznek és nagyon pöttyösek. Az egyik xifom viszont - egy nőstény - nagyon furcs kinézetű bír lenni: mintha gerincferdülése lenne. Amikor megvettem, még normális volt. Azóta nőtt egy csomót és ferde lett a feje a törzséhez képest. Rendesen eszik, élénk, csak ferde. Mitől van ez? És az normális, hogy sokkal gyorsabban nőnek, mint a hímek? Tudom, hogy nagyobbnak kell lenniük, csak ezek egyfolytában nőnek, a hímek meg nem.
A harcsa foltjához a tapasztaltabbak tudnak hozzászólni. A szőlőtőkéddel viszont lehet, hogy ugyanaz történik, ami az enyémmel. Nekem a fadarabjaim körül megjelent egy penészszerű réteg még mielőtt halat tettem volna az akváriumba. Amikor kivettem, már kevésbé hasonlított penészre, egy rendkívül gusztustalan folyós nyálka volt, átlátszó, csak a víz közegében tűnt fehéresnek.
Kifőztem a fákat még háromszor (kétszer ki voltak főzve korábban is, és két hétig áztatva): egyszer metilénkékes vízben, egyszer nagyon sós vízben, egyszer enyhén sósban. Kicsit megsóztam az akváriumvizet is, és úgy tettem vissza. Pár nap, és újra jött a nyálka, de sokkal kisebb intenzitással. Addigra már bent voltak a guppik meg az algaevő is. Nem bánták a nyálkát, sőt, legelték. Gondoltam, csak nem esznek olyat, amitől bajuk lesz, úgyhogy hagytam. Idővel kezdett csúnya lenni, úgyhogy még egyszer kifőztem őket enyhén sós vízben. Ennek lassan egy hete és még nem láttam újra a trutyit. A legjobb tippem az, hogy valami egysejtű, ami a fa nedveit eszi. Ha a tied penész, akkor is jó tipp lehet a sós kifőzés. Csak azt nem értem, miért most jelent meg, ha egyszer másnál már hosszabb ideig akváriumban volt a tőkéd?
Megint bocs. Ezt a témát már tényleg befejezem.
Szóval szintén fedéllel volt az általam megadott ár; viszont közvetlenül áremelés előtt (nyersanyag) - asszem, most hatos üvegből talán 64 forint per liter náluk.
Csak beledumálok megint...
Én is pár hete vettem meg a százasomat, és pár forinttal 6000 alatt volt az ára. Szóval nem is olyan kicsik azok a helyi eltérések. Fele annyi, mint Tündyé... BMW becslése meg pont félúton a kettő között.
Egyébként a BELL akvarisztikánál készült a Helsinki út 4 alatt, hogy én is népszerűsítsem őket.
Hello!
Most nem pont csak erre akarok válaszolni, de ide klikkeltem... :-))
Szóval több zagyvaság is előkerült itt a fórumban:
Mit esznek az algák? Hát nem nitrátot az biztos!!! Azt még valaminek vissza kell alakítania, és azt eszi az alga! de ez hosszú, szóval ez nem így van... Gondoljatok bele, hogy a nitrát már kétszeresen oxidált vegyület, ő már nem akar sehova sem alakulni! Sok energia kell a felhasználásához... Ezért is kell egy külön baktérium...
Az alga szerintetek mivel szaporodik? És akkor hogy akadályozzátok meg, hogy bekerüljön az akváriumba is?? az alga megtámadja a halakat is! Megmondjam, hogy mi van a gyári szerkezetben? !!!!!MOHÁK!!!!
Denitrifikátor: Az nem ilyen egyszerűen működő eszköz... A baktériumok rendkívül kényesek...
Kaptok Hétfőn egy új cikket a Semicirculatus-ra... Ez a lebontásról fog szólni! Addig is ennyit, mert letelt az időm...
www.tar.hu/semicirculatus
Aki elolvasta az aktív szenes cikket, az megtalálja, mert ott lesz az új is!
A nitrát viszont továbbra is ott marad a vízben, eredményeképp rohamosan szaporodni kezdenek az algák, mert imádják. Sajnos nem eléggé, mert a nitrát szint könnyedén 200mg/l felett maradhat, habár 50mg/l felett már a halak növekedését gátolja.
Az algak eppen elegge imadjak, csak nem szokott eleg vas lenni, hogy az osszeset feldolgozhassak (minimalelv). Ha van eleg tapanyag a novenyeknek es eleg feny, akarmennyi nitrattal elboldogulnak. Nalam tobb hete 0 a nitrat, a novenyek nonek, mintha huznak oket, de kuszkodok a feny beallitasaval, mert zoldul a viz.
Most veszem eszre, hogy meg egy logikai bukfenc van az ervelesedben:
14 nap alatt egy Sera Biodenitrator 14x36, azaz 504 l nitátmentes vizet csinál. Ez azt jelenti, hogy 504*5, tehát 2500 literig megfelel a vízcsere nitrátmentesítő hatásának.
Ez nem igy van. Nem csinal ennyi nitratmentes vizet, mert a termelt nitratmentes viz osszekeveredik az akvariumban levo nitratossal.
Itt igy lehet szamolni:
Legyen N a nitrat termelesenek uteme
x a dinamikusan beallo nitratszint
V a denitrator altal termelt tiszta viz termelesenek uteme
t az ido
ekkor egyensulyi allapotot akkor kapunk, ha valamely t ido alatt a denitrator pont annyi nitratot tavolit el, mint amennyi keletkezik. Ekkor
xVt=Nt
Ebbol x = N/V, a t kiesik szerencsere, de vele erthetobb a dolog (remelem). Ha nem ertheto, meg ragozhatom tovabb.
Vagyis a nitratszinted nem fugg az akvarium nagysagatol, csak a bioterhelestol. Termeszetesen megint feltettem, hogy csak a denitrator mukodik, mas nem von el nitratot.
20%-os vízcserével (tegyük fel, hogy nitrátmentes a csapvíz) 50 körül tartható (tudom tartani)a nitrátszint egy 100 feletti akváriumban.
Nem csak az akvariumod nagysaga szamit, hanem a bioterheles nagysaga is. Ez surun telepitett akvariumban nagyobb. Ezert szamoltam a napi nitrogenbevitellel.
De leirom aprora:
legyen V az aki terfogata
N a napi nitratbevitel
k a vizcsere aranya
n a ket vizcsere kozotti ido napban
ekkor egyensulyi allapotot akkor kapunk, ha a ket vizcsere kozott pont annyi nitrat keletkezik, mint amennyit a vizcsere eltavolit. Masszoval
nN=Vkx, ahol x a vizcsere elotti nitratszint, a vizcsere utani nitratszint pedig x(1-k) keplettel kaphato meg (nem tudom,melyiket szoktad merni).
Ebbol x = (nN)/(Vk)
Ezenkivul a novenyek felelhetik a nitrat egy reszet, akar az egeszet is. En a peldaban novenymentes akvariummal szamoltam, ahol nitratot csak a vizcserevel tavolitunk el.
algal turf scrubber: bennem is felmerült, hogy algák esetleg bekerülnek a "véráramba". Meggyőződésem szerint, ha a kimenő oldal után beiktatunk egy újabb "puklit", melyben egy sűrű közeg -mondjuk vatta- dolgozik, akkor ez elkerülhető.
Nem hiszem, aquad mar emlitette a vizzoldulest, ezt mikroszkopikus algak okozzak, amik tul kicsik a szokasos fizikai szureshez. Ha egy sima szuressel megoldhato lenne, azt tuti csinalnak is, mert pontosan ez a modszernek felrott legnagyobb hatrany.
Röviden, mert ha a részletekbe belemegyek, sok hülyeséget írok. A halak anyagcseréjének (p..., k... :) mellékterméke az ammónium, ammónia (tudod, a csípős pisiszag egy elhanyagolt vécében az ammóniától van). Ezek komoly mérgek, de gyorsan átalakulnak nitritté (NO2-). Rég tanultam kémiát, a nitrit egy ion (vagy gyök, vagy mindkettő:), mely valami alkalmas atommal párosodva ilyen-olyan molekulát alkot (talán épp ammóniát, de mivel nem emléxem az ammónia képletére, ezért nem biztos. Ráadásul lehet, hogy az ammónium-hidroxid az ammónia, könyvvel sokkal könnyebb lenne:). Nos ez a Nitrit baromi mérgező, fejből meg nem mondom mekkora mennyiségtől, de a tesztben benne van. A víz beállása azt jelenti, hogy tele van nitrit faló baktériumokkal, melyek a kevésbé mérgező nitráttá (NO3-) alakítják a nitritet. A nitritszint beállása az egészséges szint alá jelenti a víz beállását. A nitrát viszont továbbra is ott marad a vízben, eredményeképp rohamosan szaporodni kezdenek az algák, mert imádják. Sajnos nem eléggé, mert a nitrát szint könnyedén 200mg/l felett maradhat, habár 50mg/l felett már a halak növekedését gátolja. A nitrát eltávolításának legkézenfekvőbb módja a vízcsere (a másik a BioDenitrátor, meg mindenféle szűrőanyagok, melyekről élénk diskurzus folyik mostanában itt a topicban), ez egyben a foszfor mennyiségét is csökkenti, mely ugyancsak anyagcsere termék. A foszfortól ugyan nem gyullad meg a víz, de az algák ezt is imádják, innen kitalálhatod:)
A teszt használata: van három reagens a csomagban. van egy üvegcse, feltöltöd vízzel. Belecsöppentesz asszem 8-at az 1-es jelű reagensből, aztán beleöntesz egy lapáttal a 2-esből, mely szürke por. Aztán felrázod az egészet. Lehet, hogy a kettes előtt kell felrázni, a útmutató pontosít). Aztán felnyitod, 8 csepp a hármas reagenből, felrázod, kupak le, vársz 5 percet, majd a csomagban található színskálával összeveted. Nagyjából ennyi.
szerintem az olcsóbbik biztos 4-es üveg, mert felette emelkednek az árak 90/l-re. Nem hiszem, hogy ilyesmin érdemes volna felhúzni magad. Én pédául vettem egyik nap egy fluval 303-at 29000-ért, másnak egy tupictársunk egy zsír új 403-at kínált 25-ért. Kis méretben az akváriumüveg egy elenyésző tétel a nagy egészhez lépest. (szűrő, fűtő, világítás, kavics, hal, díszítés, kő, fa, háttér a többi versenyző)
A max. 9000-et visszavonom. Egyébként sok múlik azon, hogy mennyire lelkiismeretesen csinálják meg, mivel ragasztják össze, stb, stb.. Általánosan kijelenthető, hogy a boltban kapható szimpla üvegakváriumokat a mérhetetlen igénytelenség jellemzi. A Camponaban 100 l-ig 70Ft/ liter, felette 90/l, Dunaújvárosban készíti egy cigánygyerek (másodszor írom le ezt a szót egy órán belül, mindenféle rasszista felhang nélkül, bocs. akit zavar)
:-O
Nemmondod komolyan?!?!
Akkor én most nagyon rosszul érzem magm,mert a maradék pénzből vehettem volna akármit is :(
Ez tuti?
6mm-es üvegből?
A 200L-es mennyi,mert ugye most azt szeretnék a sügéreknek.
Juteszembe,most mondjátok meg.
Azért nem tudom még megvenni a 200 lityist,mert nincs mire raknom.
Egy szakadt szekrényt sem tudok szerezni,kész vicc,a sügérek meg csak nőnek,nőnek.
Lehet külön akváriuállványt marni?
Hibás a gondolatmenet. A (tiszta) víz ugyan párolog, azonban a kosz benn marad. Ha soha nem veszel ki vizet, akkor soha nem veszel ki méreganyagot, vagyis csak az egyre nagyobb dzsuvát higitgatod azzal, hogy időnként feltöltöd.. Hosszú kisérletéssel ugyan elér7ed, hogy néhány halad még a fekáliában is elél, de szerintem nem ez az akvarisztika Mount Everestje:)
Az egyensúly beállásának mértékegysége nem feltétlenül a "szemmérték". Javasolnám, hogy cirka 4K Ft beruházással legalább egy NO2 (nitrit)és egy NO3 (nitrát) tesztet vegyél.
Igazad lehet, bár engem elsősorban a szakmai kihívás része érdekelne, hogy meg tudom-e csinálni. Köszi a tanácsot a vitorlásokkal kapcsolatban, szerintem mostanában túlzásokba esek etetésükkel kapcsolatban. Nem baj, most úgyis 2 nap koplalás következik számukra. :)
A külső szűröm is tulajdonképpen 100 l-eshez való lenne (50-es akváriumom van), régen nem is ment állandóan, de aztán elkezdett zavarosodni a víz, így azóta folyamatosan megy, s nagyon szép tisztán tartja a vizet.
Nem meséltem még, nálam a vírfrissítés valahogy természetesen történik, ugyanis nincs akváriumfedőm. így mindig párolog a víz, ezt néha-néha feltöltöm friss vízzel, nem kell időnként fogni magam és a 30%-át kimerni a víznek, majd újratölteni. A legutóbbi esetem óta nem is cseréltem vizet, tökre beállt az egyensúly. :)
Az első mondatod máris hibádzik,csak pontosítanék,mivel múlt hónapban vettem egy 100L-es akváriumot.
Egy 100L-es akvárium ára: 12000 Ft. (kisebb eltérésekkel,helytől függően)
Én speciel 11800Ft-ért vettem fedéllel együtt,de csak azért mert volt a boltban és nem kellett megrendelnem.
Egy 100 literes akvárium max. 9000 Ft, az igazi áremelkedés 200 felett jön. Szerintem többe kerülnének a hozzávalók, mint amennyit megspórolhatnál. Gondolom a ragasztó nem kapható 5g-os kiszerelésben, satöbbi. Hobbinak jó lehet, de nem spórolnál rajta jóformán semmit. Mondjuk, ha több darabra szánod el magad, akkor már más a helyzet. Vigyázz a vitorlások etetésével is, mert elronthatják a gyomrukat. Sokkal nagyobb problémát jelent viszont az, hogy amit lenyelnek, egyszer kijön. 4 db 15 centis hal nem egyenlő 20 db 3 centissel, hanem mondjuk 10x annyi. Tudod, ez egy 3 dimenziós hobbi;) Ha sokat eteted őket, akkor a saját mérgükbe fojtod őket. Ez valami olyasmi, mint 4 cigánygyerek egy lavorban:)
algal turf scrubber: bennem is felmerült, hogy algák esetleg bekerülnek a "véráramba". Meggyőződésem szerint, ha a kimenő oldal után beiktatunk egy újabb "puklit", melyben egy sűrű közeg -mondjuk vatta- dolgozik, akkor ez elkerülhető. A másik oldalon nem kell semmi, hiszen az algák nem tudnak árral szemben úszni;)
Köszönöm a linket, ha időm engedi, végigolvasom. Kár, hogy a TeX-et letöröltem pár éve a gépemről, ugyanis mindegyik doksi LaTeX formátumú. Mondjuk ez nem nagy probléma, hiszen a TeX tulajdonképpen a HTML egyik ötletadója, ergo az olvashatóságot nem nagyon korlátozza.
A vitorlások jelenleg olyan 15 cm-esek, gyönyörű szépek, bélpoklosak :-), láthatólag nagyon jól érzik magukat.
Gondolkodtam rajta, talán meg kéne próbálni nekem is az akváriumragasztást, márcsak a szakmai kihívás miatt is :), csak nem tudom, hogy kezdjek neki hozzá. Kezdetnek egy 100-150l-est kéne megpróbálni, az talán nem áztatja le a szomszédokat nagyon, ha elbénáznék valamit. :)
Számomra valahol hibázik a matekod. Kétheti 20%-os vízcserével (tegyük fel, hogy nitrátmentes a csapvíz) 50 körül tartható (tudom tartani)a nitrátszint egy 100 feletti akváriumban. 14 nap alatt egy Sera Biodenitrator 14x36, azaz 504 l nitátmentes vizet csinál. Ez azt jelenti, hogy 504*5, tehát 2500 literig megfelel a vízcsere nitrátmentesítő hatásának. Ha igaz lenne, amit írsz, akkor denitrátor nélkül naponta kéne 30% vizet cserélni. Hol a hiba?
Köszi a választ, de valami a tieddel sem stimmel, ha figyelmesen elolvasod. Ezt írják a szakkönyvek is, és valójában ezt nem értem. Próbálom írni. Mondod: összkeménység=nk. Mondod: nk /azaz összkeménység/ alatt a Ca és Mg sók mennyiségét értjük. Rögtön a következő mondatban az jön, hogy az ÁLLANDÓ keménység a Ca és az Mg. És jön még a változó keménység. Azt írod tehát, hogy az összkeménység=állandó + változó, de logikailag ellentmondásba keveredsz, mert az állandó és a változó közé tulajdonképp egyenlőségjelet tettél.
Ezzel találkoztam a Horn-Zsilinszkyben is, az Akvarista kézikönyvben is, stb. A SERA tesztje az állandó keménységet kerek perec nk-nak nevezi. Nem tudom, érted-e a problémámat.
Persze,hogy lehet.
Szeretem a halat,hogyne szeretném.
Akár paprikáslisztben,akár rántva,jöhet.
De nem az én kicsinyeimet az akváriumból,hogyha esetleg megbotránkoztatásnak szántad.
És megenni sem akarod őket? Szereted a halat? Én ma is azt ettem, igaz nem akváriumból, hanem tengerből! Az édesvizi pontynak nics párja:)))) Azt is lehet akváriumban hízlalni?????
Ok! és legyen örömöd benne:))))) De most Neked is elmondom, hogy jó apám mit szokott volt mindig mondani: Az állatoknak az erdőben a helyük! És igaza volt, habár mondjuk a mi esetünkben inkább a vízet kellett volna említenie:))))
Én azt mondom, hogy én állatot csak akkor engedek a közelembe, ha szándékomban van megenni, mert éhes vagyok és sajnos élettelenből nem lehet megélni:((((( Egyébként a halat nagyon szeretem és ha látok antikváriumot, akkor mindig bizserget a gondolat, hogy vastag panírban de jó is lenne:))))DDDDDDDDD
Ha nem figyelted volna én egy percig sem voltam off!:)))))) Az első üzim kizárólag az akváriumról szólt, a másodikban a kecsegét említettem, amit egyébként vasárnap láttam az állatkerti antikváriumban:))))) És ez az üzi is tele van onnal:)))
Igen!!!! Valóban ilyesztő:(((((((( Maga az akvárium ilyesztő! szegény halak, ők nem klausztrofóbiások??? Én nem tudnék akváriumban élni és állandóan csak szunyoglárvát enni! Nekem szükségem van a másik hal húsára is:))))))
Akváriumba zárt hal,
Már végképp nem hall:((((
Nem hallja korallok zizegését,
Se mérgeskígyók sziszegését!
"Unom a szunyoglárvát,
Azt is ki bedobálja, a gazdám lányát!
Mért nem mehetek tengerbe vissza?
Ahol a többi halat barracuda riasztja?"
Így kesereg a kis hal árván,
És átúszik egy csigalárván.
Szobában konverter ontja melegét,
S a család eszi a feltálalt kecsegét!:DDDDDDDDDDDDDDDD
Miért dörgölőzhetnek a vitorlások a növény oldalának? El nem bírom képzelni.
Amúgy tényleg nagyon kicsi 4 vitorlásnak az 50l? Amióta megkaptam csodaszép zebravitorlásaimat (névnapi ajándék), a halas szavai csengenek a fülembe: "persze lehet 3 vadászkutyát is tartani az előszobában". Véleménye szerint még tegyek egy '1'-est a jelenlegi akváriumom űrtartalma elé. Most tényleg vegyek egy 100-150-es akváriumot? (nem nagyon szeretnék költeni, de azért a halcsiknak se akarok rosszat)
Mit csináljak akkor szegény kis 50-essel?
Ezekben anaerob bakteriumok bontjak a nitratot. Volt szo a lassu es gyors szuresrol - na a denitrator az az igazan lassu: pl. a hazilagosan elkeszitheto keszulekeknel percenkenti negyven-hatvan csepp. Ez a lassusag teszi lehetove, hogy a keszulek belsejeben anaerob korulmenyek alakulhassanak ki. A lassusag miatt persze nem lesz nagy a szurokapacitas, pl. a Sera Bio-Denitratornal napi 36 liter nitratmentes viz, ami jol hangzik, de ha szamolgat egy kicsit az ember, kijon, hogy ez nem is olyan sok. A dinamikus egyensuly a kovetkezo modon all be: pl. napi 3g nitrattermelodes (6-8gramm kaja) eseten a Sera keszuleke 80mg/l-re tudja leszoritani a nitratot. 6g-nal 160mg/l lenne, es ez meg nincs ket deka kaja! Szamoljatok, ki mennyi kajat ad naponta!? Pl. egy nagyobb sugeres akvariumban a 20-40-80-120 halnak?
Egy masik kovetkezmeny az, hogy a keszulekbol kijovo viz nemcsak nitratmentes, hanem oxigenmentes is, ami ugye akvariumban nem tul jo. Mondjuk ez a kerdes nem kardinalis, mivel ugysincs sok output.
Harmadik: ha nincs elegendo tapanyag (tipikusan, amikor tul lassuva valik az atfolyas), a bacik elpusztulnak, bomlani kezdenek, es jon a ken-hidrogen (zaptojas szag), es a halak ilyenkor nagyon nagy bajba kerulnek, mert ez mergezo. A Sera keszuleke ezt ugy kuszoboli ki, hogy kulon baci-kajat kell adagolni bele, amig abbol fussa, nincs kenhidrogen veszely, csak el ne felejtsd rendszeresen feltolteni. Ha meg tul gyors az atfolyas, a bacik szinten elpusztulnak (az oxigentol), ez ugyan nem olyan veszelyes, csak nem fog mukodni, de az latszik, hogy az egesz rendszer a borotva elen tancol.
Ugy hivjak, hogy algal turf scrubber, lehet olvasni rola pl. itt.
Vannak, akik kritizaljak, mert hajlamossa teszi a akvariumot a lebego algak elszaporodasara (sok feny!), ami kulonosen tengeri akvariumban lehet karos. Tobben beszamoltak rola, hogy a korallok elpusztulnak egy ido utan az algatol.
sikeresen vegigolvastam a topikot - ra is ment a tegnap estem.
Orulok, hogy vannak itt olyanok, akik edesvizes es tengeri akvariummal is foglalkoznak, mert a kerdesem ezek hatarteruleten mozog: szerintetek mukodne egy protein skimmer az afrikai sugeres akvariumban? A kemhatas meglehetosen hasonlo, es hajlamos habzani a viz.
Mert ha mukodne, eleg jo megoldas lehetne, tiszta, oxigendus viz a sugereknek, es a nitratfelhalmozodasnak is gatat vetne, ritkabban lenne szukseg vizcserere, ami megis csak stressz. Annyi problemat latok vele, hogy a nyomelemeket is eltavolitja, es azt potolni kellene. Lattam direkt afrikai sugeres akvariumba valo ilyen keszitmenyt (KentMarine African Cichlid Trace Mineral Supplement), ilyet hoz be valaki?
Tegnap mentem megnézni, hogy milyen stádiumban van a készülő akváriumom (éppen a háttér készül bele). A szaki mesélte, hogy külföldön látott egy érdekes szűrőmegoldást. Tengeri akváriumhoz volt, de szerintem édesvízihez legalább olyan megfelelő.
Szóval, végy egy mondjuk 120cm hosszú és 10 cm átmérőjű hengert. Hasonló cuccokat lehet kapni lakberendezési boltokban (tudjátok, amelyben a buborékok repkednek felfelé:). Úgy gondolom, hogy a henger forma talán nem is lényeges, egy üvegből összeragasztott hasábforma ugyanolyan jó lehet és sokkal olcsóbb. Nos, most jön a lényeg: a henger florás neoncsövekkel van körbeszerelve, amennyi elfér. A neoncsövek 24 órás üzemben működnek. Természetesen az egészhez tartozik egy forgatómotor és maga a rendszer egy jó külső szűrő módjára működik, vagyis a henger két végéhez egy-egy cső tartozik, melyek szigorúan az akváriumban végződnek:)
Pár hét működés után a csőben olyan vastag algatelep képződik, hogy kirobbantani sem lehet. Na ez a trutymó az ég világon mindent kiszűr (a nitrátot is), hiszen a különféle algák a szó szoros értelmében mindenevők.
Nem tudom, mennyiből lehet megoldani ezt a rendszert, de szerintem a neoncsövek jelentik a legnagyobb költséget. Nagy mérethez >600 l biztosan a legolcsóbb szűrőmegoldás.
Sziasztok!
Please help me!
Tegnap megvettem az első halaimat. Vettem 2 pár guppit (gyönyörűeket), 1 pár fekete mollit, 1 foltos páncélosharcsát, és 1 algaevőt.
Lehet, hogy én vagyok túlzottan is aggodalmaskodó, de a helyzet a következő: A harcsa egyik oldalán (nagyon figyeltem, és tényleg csak az egyik oldalán) a kopoltyú környékén piros folt van, mintha véres lenne. Figyeltem a többi halat is, azoknál nem látok ilyesmit. Mi lehet? Mit tegyek? Mivel vagy mikkel etessek, hogy mindenkinek jó legyen?:-) Amugy a két molli egymás sarkában van megállás nélkül... ez azt jelenti, hogy szaporulat várható?
Amugy a vízről: A szőlőtőke,ami bennt van, mintha penészesedne,a vékony ágaknál látszik leginkább, körülölelik fehér vattaszerű valamik. Ettől lehet a vízem is olyan, amilyen. Vegyem ki, és főzzem ki???Nagyon várom a válaszokat, hogy még a hétvégén meg tudjam oldani a problémás dolgokat!
Segítsetek!Köszi előre is!
Bizonyos halfajok csak lágy, míg mások csak kemény vízben tarthatóak. E tényezõnek a tenyésztésben még fokozottabb jelentõsége van. Édesvízi szakirodalomban megadott tenyésztési értékek mindig összkeménységben (nk) vannak megadva.1 nk-on a literenkénti 10 mg/l CaO-dal egyenértékű Ca- és Mg-sók mennyiségét értjük. Az összkeménység két alapvetõ összetevõbõl áll. E tényezõk az állandó-, és a változó keménység. Az állandó keménységet az oldott kalcium (Ca) és magnézium (Mg) sók okozzák. A karbonátkeménység, a már említett változó keménység. Jelölése: KH (Karbonathärte). A változó- vagy karbonátkeménységet a mész és magnézium szénsavas sói a hidrokarbonátok okozzák. A hidrokarbonátok meglehetõsen laza kötésű vegyületek, s így a széndioxid a vízbõl nagyon hamar kiválik. Édesvízi gyakorlatban a változó keménységet forralással távolítjuk el a vízbõl. Tengeri akvarisztikában a víz puffer képességének fenntartásában van nagy szerepe a karbonátkeménységnek, ezért ennek folyamatos mérése fontos. A víz pufferkapacitásának megõrzése érdekében is lényeges, hogy rendszeresen meszes vizet juttassunk az akváriumba. Fontos, hogy a KH érték 10 körül legyen, de legalábbis ne süllyedjen 5 alá. KH 5 alatti értéken ugyanis már igen labilissá válhat a pH.
Tudom tárolni, és ha minden jól megy, néhány óra alatt készen lesznek a csövek, és mehetnek vissza a halackák.
Egyébként honnan szereztél eddig desztillált vizet?
Ma kb 8 órakor érdekes jelenségre lettem figyelmes. Nagyon sok halam furcsán tátogott és a vízfelszín közelében tartózkodtak. De nem oxigénhiány volt, mert inkább nagyon is élénkek voltak. Egyedül a Gibbicepsen nem vettem észre semmi furcsát. Rajta kívül viszont mindegyiknek mintha elment volna az esze. Aztán észrevettem, hogy legtöbbnek valamilyen féreg van a szájában. Aztán rájöttem, hogy az egésznek az lehet az oka, hogy éppen fagyasztott szúnyoglárvát szórok be nekik :-O Remélem, elég fárasztó poén volt ahhoz, hogy elaludjak:-)
Na jó éjt mindenkinek.
Szerintem - ha tudod a vizet tarolni - akkor nem fogjak megsinyleni, par nap mulva ugyanazt a vizet kapjak vissza a halak.
Az en 310-es aksim is vasalvanyon van, de vannak rajta kerekek. :) Nehezen, de mozgathato.
Egyebkent en mindig 30%-ot cserelek, ennel tobbet meg nem, kiveve e heten a keddi napot :(
Én általában 20%-ot szoktam cserélni és nyolcvan marad, a "nagytakarításnál, félévente" cserélek 80%-ot. Itt ez utóbbiról beszéltem. tehát, amikor felét cseréltem le, zavaros lett, de ha jóval többet, akkor nem. Persze ez lehet, hogy csak nálam volt így.
A szívás: a 350-est kb másfél hónapja telepítettem be. A víz gyönyörűen beállt, kristálytiszta, növények már nőnek, mint annak a rendje. Főként vitorlások vannak benne, de nem ez a tiritarkakendermagostarkabarka, hanem igazi "fajtatiszták", arany vitorlások, zebravitorlások. Az egész abban az állapotban van, amikor nem szabad hozzá sem nyúlni.
Az aksi a szoba sarkában van.
A radiátorhoz vezető csövek a plafontól 20 centivel lejjebb a falon keresztül mennek át a másik szobába. Pontosan az akvárium fölött. Ma egy életre kikáromkodtam magam, amikor észrevettem a vizes foltot a falon. Ez a rohadt cső valójában kettő, ami pont a falban van összeszerelve. És most szivárog, pedig nyáron csinálták. Persze ki kell bontani egy darabot a falból, de nem lehet hozzáférni az aksi miatt. Az egész acélállványostól majdnem fél tonna, hogy el tudjuk cipelni, gyakorlatilag az egész vizet leereszthetem:-( Viszont 300 litert tudok belőle tárolni;-). Remélem, nem sínyli meg nagyon a dolgot.
Én a 350-es aksimban még nem cseréltem vizet, de van egy kisebb is, és annál azt vettem észre az évek során, hogy pont ez az 50%-os vízcsere, amit most te kényszerültél csinálni, majdnem mindig opálos vizet eredményez. Sohasem volt opálos viszont pl. a 80%-osnál. Szerintem is az éréssel van kapcsolatban.
De most én is igen nagy szívás előtt állok, sajnos most nincs időm leírni, de még ma éjjel sort kerítek rá.
Hat tenyleg kabare ez az orvosi egyetem! Az ember jot akar a halaknak, aztan azok kidoglenek a desztilalt viztol, mert valami mergezo anyag kerult bele. :)
Egyebkent most mar jobban vannak, meg ettek is.
Mivel az elcseszett vizcserevel a 310-bol kb. 160 litert lecsereltem, cserelhetek-e meg valamennyit a hetvegen, vagy nem??????????? Egy picit opalosnak erzem.
Vagy lehet hogy nem elegge erett a viz, tul nagy mennyisegu elettelen viz kerult az aksiba???
Helló. Most biztos hülyét kérdezek. A halas könyvekben az igényelt nk-nál mindig csak egyetlen szám van megadva. Van ugye a változó, és az állandó keménység. Ez így kettő szám. Melyiket írják a könyvek /bár tudom, normál esetben nincs nagy eltérés/? Ha viszont a kettő összege szerepel, akkor elég nehéz egy átlagos csapvízből mondjuk nyolcast csinálni. Pl.:egy 350 literesbe 245 liter desztillált, 105 csapvíz.
Még kérdés: Nyilván nincs mindenkinek ilyen meg olyan extrahipersuperstar berendezése; hogyan, mennyiért szereztek desztillált vizet?
PECSKEKE: együttérzésem. A desztillált víz teljesen ízetlen. Ne felejtsük el ezután ELŐTTE megkóstolni:-(. Egyébként kabaré: ORVOSI EGYETEM---- Mérgező desztillált víz :-O
Tud valaki valamit a "FODOR"-fele kulso szurokrol? A www.extra.hu/ysty-n olvastam a hirdetesek rovatban hogy vannak ilyen szurok eladok... Netan hasznal ilyet valaki???
Hát, hogy mi a jó, az szerintem egyéni ízlés kérdése, meg hogy mi érdekel. Azért itt van néhány, amiket én látogatok. A kommentárjaim elég szubjektívek, és lehet, hogy keverem is azokat, amiket ritkábban látogatok - most nem tudom végignézni mindet.
Aquaria Central - csinos és sokrétű
Exotic Tropical Fish - elég tisztességes halleírások és frekventált fórum (ausztrál site nemzetközi közönséggel)
Planet Catfish - Minden, ami harcsa
The Age of Aquariums - nagyon dekoratív de nem túl elmélyült
The Krib - Régebbi fórumk szortírozott archívuma csicsa nélkül rengeteg infóval
Tropica - a dán növénykereskedők lapja, nem csak növényekről
Németül nem tudok, úgyhogy ilyet nem is ajánlottam. Egyébként érdemes megnézni Ysty oldalán vagy bárhol a linkgyűjteményt, találsz még egy halommal.
A 350 l/h elméleti érték, 0 cm vízoszlop mellett, és szerintem a szivacsbetét nélkül. De ez nem is sokat számít. A levegő bevitele szerintem nem csökkenti komolyan a forgatott vízmennyiséget, de az biztos, hogy egy kicsit igen. Azért még jól fog szűrni. Nem tudom, használod-e a gyári pálcikát, aminek a végére lehet kötni a légcsövet (szerintem elég vacak, a szabályozója pedig pláne - úgy néz ki, mintha csavar lenne, pedig csak egy dugó). Szóval szerintem a legjobb ötlet hosszabb légcsövet használni és egy szorítót tenni rá. Az akváriumodba úgyse kell rengeteg levegőt benyomni, és halkabb is, ha kevesebb megy bele.
Az úszkáló picinyke valamik nem mini légbuborékok? Nálam voltak ilyenek (szemmel alig láthatók), és én is azt hittem, valami mikroba, amíg meg nem figyeltem egynek a mozgását és ki nem derült, hogy előbb-utóbb felmegy a felszínre és eltűnik. (Ha buborék, ne törődj vele, esetleg adj kevesebb levegőt a szűrőnek; ha nem az, akkor a fene tudja - ha él, akkor a leendő halaid vagy megeszik majd, vagy ő eszi meg a halakat.)
A hínárféléket tényleg nem muszáj elültetni, mert túlnyomórészt a vízoszlopból veszik fel a tápanyagot. De azért a legtöbbnek van gyökere, és jó neki, ha az talajt ér; meg szerintem esztétikusabb is, ha a "földből" nőnek ki a növények, nem pedig szanaszét úszkálnak a víz tetején fekve. A hínár szót egyébként nem botanikai kategóriaként használtam, hanem az igénytelen száras növények egyszerű gyűjtőfogalmaként.
Bmw, Aquad - köszi a hozzászólást. Szerintem az én ancim nőstény. De megdumáltuk a dolgot a boltban, és abban maradtunk, hogy várok még egy hónapot, aztán veszek neki párt.
Két fontos kérdésben szeretnék Tőletek tanácsot kérni.
Az egyik: Valami igen ronda és számomra szokatlan fertőzés jelent meg az akváriumomban. 10 éve tartok halakat, de ilyet még nem láttam. 100 literes akvárium, szellőztetéssel, világítással, fűtéssel. A vízben apró, cérnánál vékonyabb férgek, olyan 5 mm hosszúak jelentek meg. Tekergőzve úsznak. A másik nem kívánatos állat pedig a vizibolhához hasonlít, kb. 2 mm átmérőjű. Az elmúlt időben csak új hal került be az akváriumba.
Akkor vettem észre mi van az akváriumban, amikor az utolsó halat is kivettem a medencéből. Az hal állomány 24 óra alatt pusztult ki, de nem volt túlzsúfolva az akvárium.
Kifőztem az akváriumot.
Túlélték. A férgek.
A díszhalas által javasolt gyógymód dezinfekt és malachitzöld volt. Némi jódozatlan konyhasóval vegyítve.
Ezt is túlélték.
Mit csináljak velük és főként mik ezek?
A másik probléma: Másik medencében alamcsigák vannak és nem szaporodnak. Világítás, oxigén, fűtés megvan, mit csináljak?
Szeretném, ha segítenétek, mert teljesen tanácstalan vagyok. Olyan szép halacskáim voltak...
Próbálj ki valami csodás növényvédőszert. Például Bi-58-at vagy Gramoxont esetleg a jó öreg nikotint. Garantált, hogy néhány másodpercen belül kopogosra keményednek.
Félre a tréfát, valami csúnya mérgezést sikerült megúsznod.
Tegnap majdnem megoltem a halaimat.
Ugyanis, mint koztudott az afrikai sugerek kb. 16-os kemenysegu vizben elnek.A pecsi csapvizzel feltoltott aksim pedig 26-27-es kemenysegu.
Arra gondoltam - mivel van ismerosom az orvosi egyetemen - beszerzek desztilalt vizet es ezzel csinalok vizcseret.Hetfon el is vittem a kannakat az egyetemre, amiket kedd reggelre meg is toltottek.Kedd delutan mentem a vizert es megcsinaltam a cseret. 310 literes aksimban 70-et csereltem. Ra 5 percre a halaknal mozgaszavar, legzesi elegtelenseg - pipaltak - lepett fel.A csere elott megmertem a desztilalt viz kemenyseget, 1-es volt es a pH-t, az pedig 7-es.
Foleg a kicsiknel jelentkezett gyorsan a rendellenesseg, majd az osszesen fekudt az aksi aljan es szaporan kapkodtak a levegot. 10 perc mulva 3 halam ( kek nyilsugerek ) MEGDOGLOTT, 10 PERC ALATT !!!!!! Megijedtem es azonnal ujra vizet csereltem csapvizzel, 90 litert. Igy osszesen mar 160 liternel tartottam a 310-bol. A homerseklet pedig 23 fok lett. A halak tobbsege estere, 5 ora alatt feleledt, szerda reggel mar csak 2 kicsi fekudt az aksi aljan levego utan kapkodva. Most mar mindegyik jol van, bar a viz egy csoppet opalos.
A masodik mento vizcsere alatt Sera Aquatan-t nyomadtam az aksiba.
Be voltam szarva, mert a halaknak jot akartam es majdnem megoltem oket.Szornyu latvany volt oket egymas mellett fekudni es zihalni latni!!!!!
Ja es megkostoltam a vegen megmaradt fel liter "desztilalt" vizet es marha keseru volt.
Lehet,hogy valami anyag kerult a vizbe??? Szerintem mergezes tortent.
pH valtozas nem tortent, kemenyseg 26-rol max. 20-21-re esett vissza, az elso cserenel a homerseklet sem valtozott drasztikusan.
Varom segitsegeteket es a magyarazatokat.
Pecskeke
Gondoltatok volna, hogy 10 perc alatt ki lehet nyiffantani a halat az aksiban? :(
Vedd ki Hermit a khulit. Fogalmam sincs mi lelte, de ártani nemhasznál...
Lehet, hogy csak megsérült, de lehet komoly baja is. Próbáld + fertőtlenitőzni a vizet, hogy legalább a nyilt seb kevésbé legyen veszélyes..
És tartsd szemmel a többi halat!
Két kérdésem lenne.
1. Vannak valakinek tapasztalatai a baltahasú lazacokkal?
2. A korábban már kérdezett Kuhlimon még mindig csak egy fehér folt van. Kivegyem és tegyem karanténba vagy mit csináljak?
mbuna sügerek Cynotilapia-, Iodotropheus-, Labeotropheus-, Labidochromis-, Melanochromis-, Pseudotropheus fajok összefoglaló elnevezése. Elnevezésük az afrikai halászoktól ered jelentése kb. hasonló (ha jól emléxem)
Megnéztem az ancimat rendesen. Először is a feje körül a szeméig tüskés. Olyan mintha füligérő mosolya lenne kb egy tucat agyarszerű foggal. Persze ez nem igaz, mert a szája kör alakú, tapadókorong szerű, és alul van. A kopoltyúfedőjén szintén tüskék, amikor kimereszti akkor olyan, mintha egy három-három kaszával aratna egyszerre.
Tarajok: Képzelj el egy egyenlő oldalú háromszöget, mint az elsőbbségadás kötelező tábla. A felső két csúcsban a szemek, az alsóban pedig két pötty, mintha orrlyukak lennének. innen indul 3-3 taraj(, tüske, stb.) a két szeméig.
Tündéry:
Milyen kajához képest drágább?A FIXhez?????:)
Nem a legrosszabb minőségű, legolcsóbbhoz kell viszonyítani!
A sügered miatt ne aggódj,hal még éhen nem halt!!:))))
Aranyhal ügyben nem tudok hozzászólni!
Ok ok kicsit túloztam :)
Ezért írtam,hogy a többi halkajához képest.
Vízáramlás van,meg eszik is,bevallom azért süllyed le,mert sokat adtam ;)
Azthittem,hogy úgy nekiesnek majd,mint a többi kajának,ahogyan az sügérekhez méltó,de először csak néézték,nééézték,de aztán megették. :)
Kevesebbet adok akkor egyszerre.
Csak azért adtam sokat,mert olyan hülye evési tortúrájuk van,kész vicc,jókat nevetek rajtuk :))
A kicsik egyből ráugranak,kezdik "lopni" a falatokat,a Citromsügér ilyenkor még nem eszik,hanem hajkurássza az evés közben területét megsértett többieket,nem is foglalkozik a kajával.Nahh aztán,mikor már leült a kaja,a kicsik jóllaktak,akkor kezd el kaja után nézni.
Így persze a butának kevesebb jut.Én nem is értem,hogy ez mért éri meg neki.
Nem éhes,vagy mivan?!
Ha még ezekután marad,akkor azt persze mohón falni kezdi.
Nahh ezért adtam sokat,hogy jusson neki is.Evett is belőle,kíváncsi leszek,hogy visszenyeri-e a bolti sárga színét,mert nálam már kicsit feketedett.
Nem értem a problémád.Nálam kifejlett 15-20 centis halak eszik a cyclopsot.Van vízáramlás a medencédben??mert ha igen akkor nem értem, hogyan ülhet le az aljára a cyclops.
Húzós lenne az ára??????Én kb 600 forintért veszek egy 20 dekásat fagyasztottan.Ez azért még nekem is (kb 40 kifejlett halnak) elég 3 hétig kábé.Ez szerintem nem olyan nagy beruházás.
Egy kutya mennyit eszik meg?????:)
Eddig csendben voltam,mert elvoltam a halacskákkal,ők is magukkal,bökkenők nélkül.
Hála nektek és a kitartásomnak.
Most viszont vettem a Citromsügéreimnek Cyclopsot,gondoltam legyenek akkor szép sárgák meg minden jó,amit írtak róla,hogy miért kell nekik adni.
Ezek a cyclopsok viszont nagyon kicsik,a halakhoz képest.
Lassan bár,de lesüllyednek az aljzatra,a sügérek meg nem talajlakók,biztos,hogy megeszik a földről is????
Csak kérdem,mert a többi halkajához képest nem volt olcsó mulatság.
Nem sajnálom rájuk a pénzt,de az ablakon kidobni nem szeretem.
A nagy aranyhalamnak a farokuszóján meg világosabb foltok jelentek meg,az úszók körvonala is ilyen,nincs ötletetek,hogy mi lehet?
Én csak úszórothadást olvastam úszókkal kapcsolatban,de ez nem az,mert már volt a betta hímemnek,és az nem ilyen volt (őt sikeresen meggyógyítottam).
Előre kösz,megint a Tünce.
PS.:Képek készen vannak az akváriumomról,már csak be kéne hoznom,hogy megmutathassam nektek,igyexem vele :)
Ha a boltban kapható példányoknak vannak tarajaik és méretük azonos a tieddel, akkor, lehet, hogy a tieid nőstények. A szemei alatt található 2, egymés melleti „dudornak” nincsen semmi köze a tarajokhoz. A „tarajosodás” a hímek orrán szokott kezdődni
mielott vegigolvasnam a topikot, valaszolok a topiknyito kerdesre:
van akvariumom, 210l, Fluval 203 kulso szuro, Sera levegopumpa, 3x120cm fenycso, ebbol ketto Philips Aquarelle, egy daylight.
Halak: malawi-tavi sugerek: voros zebra, indigosuger, Likoma gyongye, Malawi neonsuger, sarga szajkoltosuger. Ezek un. mbuna sugerek, ami annyit jelent, hogy az eredeti eletteruk a Malawi-to gorgetegzonajaban van, nagyreszt planktonnal es algaval taplalkoznak.
Ide kapcsolodik, hogy nem kuzdok az alga ellen, csak az elso uvegrol kaparom le jo kis borotvapenges kaparoval.
Kaja: Hikari Excel, Sera spirulina, fagyasztott plankton, elo szunyoglarva/plankton (amikor van).
Köszi! Nagyon sokat segítettél! Felmerült - olvasva tanácsaid - egy kérdés: Tehát - ha jól értem- vagy szűrők viszonylag jó hatásfokkal (bár azért én azt a 350 l/h nem tartom reálisnak, szerintem akkor nagyobb áramlásnak illene lennie, nem?), vagy pedig levegőztetek? Egyik a másiknak a hátrányára történik? A falon lévő buborékok eltűntek. Az opálosodást csak fenn tapasztalom, picinyke valamik úszkálnak.Egy szőlőtőke van, amely már volt akváriumban régebben, másnál, sokáig, ezért nem főztem én újra ki.A hínár az az, amelyet nem is kell ültetni, csak beletenni a vízbe, lebegve?
Köszi a tanácsokat, mégegyszer! Sokat segítettél!
Az ancitéma folytatása.
Köszi az eddigi válaszokat.
Szóval a helyzet az, hogy szeretnék még egyet venni, és láttam szép hímeket olcsón (az enyémhez hasonló méretűek, de már vannak sörtéik). Viszont nem akarok két hímet, és nem tudom, hogy az enyém a maga két, egyenként 1 milliméteres bibircsókjával egy későn érő fiú, vagy egy csúnya lány.
Tippek?
Én ugyan igencsak kezdő vagyok az akvarisztikában, de épp két hete indítottam be az első száz literesemet (15 éve volt egy ötvenes, most pár hónapja pedig egy pici növényes pár hallal). Szóval úgy gondolom, van néhány válaszom a számodra. (És persze örülök, hogy én is okíthatok valakit, miután annyi tanácsot kaptam ezen a fórumon.)
Először is, ami a buborékokat illeti, feltételezem, azokra gondolsz, amik a csapvízből válnak ki - egy cseppet se aggódj miattuk. Majd elmennek. Ha a szűrőd nyomja a levegőt is, akkor lassabban tűnnek el, nekem kb. 2 nap volt (szintén Aqua-el 2 szűrővel [szögletes zárójelben megjegyezném mindenkinek, akit érdekel, hogy nem a FAT-2, hanem egy új modell, a FAN-2, állítólag bevezető áron, mindenesetre csak egy hajszállal drágább a FAT-nál, és szabályozható]).
Egyébként szerintem a szűrő propellere kb. egységnyi térfogatot nyom át és gyakorlatilag mindegy neki, hogy az alulról jövő víz, vagy felülről jövő levegő - tehát ha sok levegőt engedsz bele, akkor kevesebb víz megy át rajta.
Ha nagyon zavarnak a buborékok, akkor próbáld meg egy napig levegő nélkül járatni a szűrőt.
Az, hogy a vized alul tűnik tisztábbnak, lehet pusztán azért, mert odáig kevesebb fény jut le az amgy is zavaros vízen keresztül. De az is lehet, hogy nem a talajod koszos. Állítólag a "tiszta" csapvíz is beopálosodhat - pár nap alatt illik, hogy elmúljon. Fadarabok nincsenek az akváriumodban? Mert azok is csinálhatják, főleg, ha a fa saját nedveiből még volt bennük valami - ez a vízben kiázik, és elszaporodnak tőle az egysejtűek. Ha van fa, főzd ki, akár órákon át.
A mezei neont lecserélhetnéd valami szakszerűbbre - a múlt héten elég sok szó volt ilyenekről itt a fórumon.
A víz beállásáról.
Nekem bejött a legolcsóbb "csodaszer", amit Kristály tabletta néven árulnak, főleg betokosodott bacik vannak benne, amik aztán elszaporodnak a talajodban meg a szűrődben.
Ha semmiképpen nem akarsz ilyesmivel foglalkozni, akkor jó ötlet, ha működő akváriumból (ismerős, vagy akár megbízható bolt) kérsz valamit: használt szűrőszivacsot, egy marék talajt, vagy akár csak egy növényt.
Szerintem ha a vized letisztult, akkor pár nap után telepíthetsz halakat, de egyelőre csak nagyon kevés és strapabíró állatot. Én a növények beültetése után egy hetet vártam, aztán jött négy guppi. A halak melléktermékei táplálják a bacikat, amik gondoskodnak a további melléktermékek lebontásáról. Ezt óvatosan kell elindítani, apránként növeld a halállományt.
A növényekről. Szerintem eleinte vegyél rengeteg hínárt (tehát olyan növényt, ami lényegében egy leveles szárból áll és nem cserépben árulják). Ezek olcsók, igénytelenek és gyorsan növekednek - ami azért fontos, hogy elvonják a tápanyagot az algák elől. Valószínű, hogy a következő hónapokban úgyis átrendezed még párszor a víz alatti tájadat, tehát ráérsz az igényesebb növényekkel. Ha csak egy neoncsöved van, akkor inkább ne vegyél tündérhínárt (Cabomba) és süllőhínárt (Myriophyllum), ezek nagyon fényigényesek. És piros levelű növényekkel sem érdemes próbálkozni.
Nálam okosabbak, javítsatok ki, ha hülyeséget mondtam.
Helló!
A vitorlás ivadékokat sajnos csak élő eleséggel lehet indítani.Tehát plankton,vagy keletetett Artemia salina (sóféreg)a megfelelő eleség.Később már megfelelő a mikró(Turbatrix aceti)ecetféreg,vagy a grindál(Enchitraeus bucholzi)is.Miért nem gyüjtesz magad élő eleséget?Etz bármilyen kicsi tavacskában érdemes megprobálni!
Gyerekek!
Írjatok légyszi egy kis infot!
Az elméletileg még nem ivarérett vitorlásom úgy leikrázott, mint a pinty, a kedves barátja, aki mindössze 5 órája volt a barátja, gyönyörűen megtermékenyítette. Tartott az egész kb. két órát, azóta ott legyezik és mindenkit elkergetnek. Olyan 15 percet felvettem kamerával /majd valahol megnézem, videóm nincs:-) Helyzet: gyakorlati tapasztalatom 0 átlőve. Tervben volt a vitorlások tenyésztése, de arra nem számítottam, hogy a vásárlás után egy hónappal szexelni fognak. Tehát a Horn-Zsilinszkyn kívül másra nem tudok hagyatkozni. A keltetést még meg tudom oldani, de itt a világ végén naupliust nem szerzek! Segítsetek sürgősen kajaügyben, mivel próbálkozzak!
Előre is hála, köszönet!
Igen én is ezekbe a virágcserépszerű kosarakba teszem. 2 éve vannak benne, semmi rothadás,
sőt... Nekem ez így egyszerűbb, mert kivehetőek. Csak ajánlani tudom ezt a módszert.
De lehet, hogy 3. évben pusztulnak el. :)
Nálam is így megy illetve feltuningoltam egy kicsit: egy levegőztető kimenetét rákötöttem a szűrő légcsövére. Erre azért volt szükség, mert egy kicsit túl "megtömtem" extra szűrőanyagokkal a szűrőt és ettől sajna leállt a levegő és a víz áramlás is nagyon lelassult. Az akvárium oldalán én még nem láttam buborékokat állni, a halaid ezek szerint pezsgőfürdőznek.
Nincs külön levegőztető, csupán az Aquatel 2-szűrő teszi azt "mellékesen". Az akvárium falán vannak apró kis buborékok.Sokan.
Növények neon mellett? Melyek?
Nem tudom, hogy milyen a levegőztetésed. Ha erős, mint nálam, akkor tiszta viz esetén az tapasztalható, hogy a kis buborékok percekig táncolnak és közben vízszintesen haladnak az akváriumban. Olyan, mint a szódavíz "oldalnézetből". Ahogy "koszolódik" a víz, úgy tünnek el a buborékok.
Nem tudom Te milyen buborékról írsz. A víz tetején ilyen habszerű valami? Ha igen, akkor az a még nem beállt vizet vagy a vízcsere esedékességét jelzi.
A sebességtől függően vagy algát eszik vagy alszik. Egyébként nem jó jel, ha nálam sokat alszik egy szumi, akkor tudom, hogy valami nem ok a vízzel vagy vele. Ezek a halak világosban egyfolytában kergetik egymást, ha nem, akkor biztosan valami bajuk van. Az egyik szumim, mielőtt elpusztult, a növények közt bújt naphosszat, nagyon sajnáltam.
Hát nagyon bízom benne! Vasárnap este óta megy. Csak pl, az a furcs, hogy mindenhol azt írják, hogy a buborékok már másnapra eltűnnek az oldaláról. Hát nekem bizony még ott vannak.
Persze, akarok majd még bele halakat, csak egyenlőre kevéssel gondoltam indulni, ne érjen túl nagy megrázkodtatás, ha valami nem sikerül elsőre.
Nekem még a szűrőt is tanulnom kell. Tényleg, amikor levegőt is kever, akkor is ugyanannyira szűr?
Sohajka!
Nyugi, le fog az a víz tisztulni. Mióta állítottad be?
A halakról: Egy száz literes ennél azért többet is elbír. A halak, amiket írsz, amúgy is csapatban szeretnek lenni, úgyhogy vehetsz belőlük bőven.
Az antennák: a fején található szarvakra tüskékre gondolsz? Én úgy olvastam (tehát nem feltétlenül igaz:), hogy a himeknek két sor V alakban, a nőstényeknek viszont csak egy sor van belőle. Nekem is 4-5centis korában kezdtek nöni. Először csak kis pöttyök, aztán "csiga-biga gyere ki". Szerintem várj még a beazonosítással, mert az enyémnek legalább 8 szarva van.
aquad: erre én is gondoltam: a talaj apró kvarchomok, amelyet többször átmostam, majd kifőztem. Es pont az az erdekes, hogy a talaj környékén tűnik a legtisztábbnak a víz, és feljebb opálos.
A neonhoz én nem nagyon értek. Pont olyan, amivel speciel az irodámat is világítják:-)
Milyen növényt javasolsz?
Nincsen tökéletesen kimosva a talaj, és amikor betöltötted a vizet kicsit felkavarta. Várj türelemmel, le fog tisztulni. Ültess bele növényeket, mert akkor úgy is megint felkavarod. azután várj néhány hetet a betelepítésselHa nem akarod kivárni, ismételt sódermosás.
Mezei neonból is van ám nagyon sok féle, s nem mindegy, hogy milyen!
Sziasztok topiclakók, e szép hobbi követői!
Tanácsot, segítséget szeretnék kérni tőletek.
A történet, röviden: régi nagy álom valósult meg a napokban, 100 l-es akváriumom lehetett. Előtte átolvastam mindent, amit csak fellelhettem (főleg net). Minden szabályt, okosságot igyekeztem betartani. A helyzet pedig a következő: az aksi üresen megy (világítás, szűrő(Aquael 2), fűtő (Jager 100). A víz pedig opálos. Nagyon finoman, de opálos. Mitől lehet? Baj ez nekem? Mi a minimális idő, vagy van-e valami látható jele, mikor telepíthetek bele halakat? Mindenféle vegyszert és egyéb "csodaszert" mellőznék, ha lehet. A következő indulásra szóló halpárosításokról mi a véleményetek? 2 páncélos harcsa, 1 algaevő, 4 guppi, 2 xifo, 2 platti? Növényekre mit tanácsoltok? (A világítás mezei neon) Melyek azok, melyek neon alatt is képesek élni, és szépek és jók is?
Bocs, hogy hosszú voltam, kérlek benneteket segítsetek. Nagyon várom a tanácsokat, észrevételeket!
Olyasmi edényeket láttam mint a virágcserép, akkorák vagy kicsit nagyobbak voltak, minta kosár.Azt csinálod, hogy egyszerűen kiveszed a szivacsból és akváriumtalajjal ilyenbe ülteted. Én ezt terveztem a leendő aksiba, mert könnyen kezelhetőnek tűnik és számomra egyáltalán nem csúnya és nem is természetellenes. Azt hallottam hogy ha nincs elég hely egy növény gyökerének, akkor az tönkremegy, akárcsak a szárazföldön.
Lassan olyan ez az egész mint amikor beteg az ember, ha nem tetszik amit az orvos mondott, biztos találsz egy másikat, aki az ellenkezőjét mondja
En a keramia barnas-sarga tartoedenyekre gondoltam, nekem mar 2 eve vannak benne novenyek es meg egyse pusztult el. Rothadasra gondoltal?
En azt tapasztaltam, ha az aksi homokjaba ultetem, akkor eloszor gyokeret noveszt - behalozza az egesz aksit - majd kesobb hoz uj hajtasokat.
De ha nincs annyi hely gyokornek, akkor inkabb hajtast fejleszt.
En nem szoktam a muanyag kosarral egyutt elultetni. Vagy keramia tartoba teszem a novenyeket, vagy a homokba. A keramiaban gyorsabban nonek, mert kevesebb a hely a gyokereknek.
Kérem segítsen aki tud
Nem elég, hogy beteg voltam a múlt héten, de most észrevettem egy nagy(kb 1-2 mm) fehér foltot a kuhlimon, a szeme(helyén?) környékén.
Mit tegyek?
A másik, mi a teendő új halak be telepítése előtt?
Kell e karantén, vagy gyógyszer?
F1, F1 (azaz help).
Lecseréltem a vizet az aksiban, és 3 nap elteltével megint zöldül. Nem lehet, hogy a betelepített hínároktól lesz ilyen rusnya zöld?
Vettem beléje egy kis bokrocskát, ami műa. kosárban van. AZt úgy kosarastól berakhatom?
Az egyik szumi megbolondult. Mást sem csinál egész nap, csak az aksi egyik sarkában liftezik fel és alá, úgy 75° szögben. A másik próbálná kergetgetni, de oda se bagózik. Mi baja lehet?
A szűrésnél többlépcsős lebontási folyamatról beszélhetünk. Létezik a szinte minden akváriumban megtelálható ún. mechanikai szűrés. Ennek feladata a vízben lebegő mechanikus szennyeződések eltávolítása. A másik fő szűrési mód az ún biológia szűrés. Ebben a folyamatban különféle baktériumok vesznek részt. Ez egy több részből álló lebontási folyamat. Az első lépcső a szerves hulladék, szerves molekulákká történő lebomlása. A második lépcső a szerves anyagok szervetlenekké alakítasa mikroorganizmusok segítségével. A lebontási fázisban szükség van oxigénfogyasztó (aerób) baktériumokra is, az anaerób baktériumok mellett. Ezt csak úgy lehet elérni, ha használunk olyan szűrőegységeket is, melyek nincsenek víz alá merítve. Ezeket hívjuk csepegtetőszűrőnek. Lényegük, hogy a bennük található szűrőközegre a vizet szó szerint csepegtetjük. Ilyen szűrőket lehet iszonyú pénzért készen is kapni, de némileg olcsóbban magunk is tudunk csinálni hasonlókat!
Sequoia
4-5 centis méretkor már kezdnek látszani a tarajak. A nőstényeknek nincs (legalábbis az itthon kaphatóknál). De mivel elég sok faja létezik ennél pontosabb választ nem tudok adni. Egyébként ami nálunk kapható az állítólag több faj keresztezéséből jött létre, ezért nincsen pontos neve sem Ancistrus sp. (spec.)
Mekkora szokott lenni a hím, amikor elkezdenek nőni az antennái? A nősténynek egyáltalán nincsen, vagy csökevényes? Vagy esetleg ez fajonként változik?
Nekem most egy van, 5-6 centis, két, kb. 1 milliméteres nyavalya van a szeme előtt, semmi más. Szerintetek hím vagy nőstény?
Homlokegyenest más a lassú- és gyorsátfolyású szűrők működési elve. A gyorsátfolyású legnagyobb részt mechanikusan szűr és csak kis részben biológiag (baktériumok). A lassú legnagyobb részt biológiag szűr és csak kis részben mechanikailag.
Figyi,akkor egy kulso szuro, mint akar az Eheim 2215-2217 stb. mi celt szolgal? :)
Mechanikai szuresen kivul mit csinal?
Az enyemben van eloszor 2 fajta durva szurobetet, aztan keramia golyok es muanyag kockak, majd perlonvatta. A golyokon,kockakon es talan a durvaszuron is esetleg megtelepedo bacik mit csinalnak?
A H.M. foleg nitrit-nitrat bontast csinal, nem?
Hát szerintem a motornak semmiképpen sem tenne jót, másrészt ez már messze nem Hamburger Mattenfilter lenne, hanem "PECSKEKE Mattenfilter" :-)))))) ami ugyan működhet szintén jól, de attól még egészen más dolog, mint a H.M.
Nagyjabol tudom mi a lenyege a H.M.-nek.De ebben az esetben, amit leirtam, is nagy a szurofelulet, aranylag.Es ha kicsi az atfolyas, akkor nem mukodne? Vagy nem birna a motor a terhelest?
OLvastam a Nitra-zorb után érdeklődtél.
Van egy hasonló szűrőbetét ami hamarosan
kapható lesz aboltokban.A neve SZAT clear
water.HA érdekel postai utánvéttel tőlem
is tudsz rendelni.
A belsőszűrő egy gyors átfolyású (elsősorban mechanikus) szűrő, míg a H.M. lassú átfolyású (biológia)szűrő és a szivacs felülete is jóval nagyobb pl. 100*43*30-as akváriumomnál a szivacs mérete 43*30*5, ami elég tetemes.
A vízzel közvetlenül érintkező felület szerintem ebben az esetben jóval kisebb. A H.M. szűrőnek az a lényege, hogy egy nagy felületű szivacs van beleállítva az akváriumba, és ezen a nagy felületen keresztül lassan folyik át a víz, így ideális lakóhelyet teremtve a hasznos baktériumoknak. Meg nem tudom hogy jót tesz-e a motornak ekkora folytás és elég gyorsan el is tömődne.
Szerintem ha nincs háttered, egy kis kinlódással utólag is be lehet építeni.
Van valaki aki ehhez jobban ért (aquad)?
Mi van akkor, ha mondjuk egy Eheim 2215-be egymas fole 3-4 reteg "mattenfilter"-t teszek?
Megnegyszerezodik-e a felulet, es ezaltal az aramlasi sebesseg is megfelelo lesz-e?
Mert 620 liter/ora es kb. 280 cm2 keresztmetszetnel 37cm/perc a sebesseg
de 4x280=1120 cm2 feluletnel mar csak 9 cm/perc . Vagy nem szamolhatok igy?
Az aramlasi sebessegnek csokkenie kell, mert 4x nagyobb anyagmennyiseg es felulet nagyobb ellenallast fejt ki az aramlo vizre, tehat a pumpa nem fogja 620 liter/ora-val nyomni a vizet.
Nekem mindenkepp egy szurobe epitve kene megoldani, mert az aksiba nem tudom mar utolag beepiteni.
Szerintem annyira egyszerű, hogy csak jó lehet (nem mint a mindennapi szívásom tárgya az EHEIM intervallumszűrő)! Most rendeztem be egy 120l-es akáriumot Agassizii-knek ezzel a szűrővel. A tapasztalatokról beszámolunk majd az oldalunkon. Keringetésre egy EHEIM 2213-at használok növelve ezzel a hatékonyságot ( http://www.aquakonzept.de/ -n láttam így elkészítve).
Látástól mikulásig tartó munkaidőm miatt( nem panasz, én választottam) a kivitelezésben résztvenni nemigen tudok, de a sórák pete osztozkodásba beszállnék, mert ami kevés még van, annak a tizede sem kel már ki. Próbáljunk meg összeállni, mert egy teljes konzerv mielött elfogyna, már rég rámromlott...
Bar en pecsi vagyok, de szivesen resztvennek ennek az akvarista "klub" vagy "szovetseg"- ben ill. annak szervezeseben.
Es tenyleg keressunk valami mas temat. Engem erdekelnek a halbetegsegek, az hogy az adott ellenszer hogyan mukodik, mi ez a metilenkek + malachitzold, mibol van, stb.....
mivant!
Szoval ez egy szuresi technika a nitrat-nitrit ellen. Roviden: van egy szivacs, ami szuri a vizet, ezen megtelepszenek a bacik. Most ez igy hulyen hangzik, de tenyleg ilyesmi a lenyege.
Bovebben olvashatsz:
hamburger mattenfilter nemetul
diszkosz magyarul
Nibiru!
Na errol ennyit! Miattad mar vagy 3 napja ezt a forditott ozmozosos szurest hajkuraszom a neten, mert gondod van a csapvizzel. Lent bovebben irtam mar rola, vannak linkek is.
A Nitra-Zorb-ra visszaterve, vannak nemet barataink, akik eleg surun jonnek Magyarorszagra, veluk tudnek hozatni. Most fogom oket felhivni es bediktalni, miutan erdeklodjenek (arak).
Suger kaja (nagy kiszerelesben), Nitra-Zorb, ozmozisos szuro stb... Ha van valami, amit itthon nem lehet kapni, csak ird meg es en megkerdezem. Egyebkent a Rena-nak sok jo szuroanyaga van, amit lehetne hasznositani es mindegyik regeneralhato. Nem kell etetni, mint a Sera-felet :) (nitrites szurore gondolok)
Tudom, hogy nem illik fórumon reklámozni, de talán a ti érdeketek is.
Kicsit megújult a Semicirculatus akvarisztika!
Habár nagyrészben tengeri akvarisztikával foglalkozunk, de folyamatosan töltjük fel az édesvízit is.
Ami érdekes:
Feltettem egy cikket Az aktív szén címmel!!! Ezzel néhány dolog tisztázásra kerül...
Nitrát:
Sok jó anyag van, de hallottatok már a hyperaktív szénről? Na ezzel nagy nyomáson, alacsony átforgással kiszűrhető a nitrát! Ennél tutibb nem létezik, mert ez nem vegyi gagyi!
Egyébként ha valamiben nagyon elakadtok írjatok emilt bátran... A baj az, hogy ritkán érek rá fórumokat olvasgatni. :-((
Ha a "sárga" színű Yellow kell, szólj, mert van egy fészekaljára való növendékem. Most KB 3.5 cm-esek. Ha ivadék kell, az is lesz kb egy hét múlva.
Ahogy látom, már szemek vannak, de még rajtuk a szikzsák az anyjuk szájában.
Aquad,helló!
Melyik változatát keresed a L.spec "yellow"-nak?
A Nkhata vagy a Kakusa populációból?
Nekem állandóan van kiadó méretben,de csak a Kakusa.Tudod,ez a változat a narancsosabb sárga.
Crypotocorine balansae-m van.Egyébként mi az,hogy öreg vagy?
Annyiban egyetértek veled, hogy a nitrát kérdésnek főként olyan tengeri aksik esetében van igazán nagy szerepe, melyben alacsonyrendűek is vannak (korallok, anemónák stb.)
És is a technikai beremdezések teljes elrejtésének vagyok a híve. Erre találták ki az ún. komplex szűrőrendszereket. Ezek lehetnek az akvárium felett (felsőpolcos), vagy alatta (alsópolcos). Így elkerülhető, hogy az akvárium egységét bármilyen technikai eszköz megbontsa!
Azt hiszem, valóban valamilyen más témát kellene lassan találni! Mondjuk a tavasz közeldtével lehetne beszélni a kerti tavakról. Én ugyan nem foglalkoztam ilyenekkel, csak akváriumokkal és tengeri akváriumokkal de ha valaki tudja a csíziót, szívesen tanulok a hozzászólásaiból.
Ismételten kérdezem, nincsen valakinek Cryptocoryne blassii-ja. Ez egy növény! Nagyon keresem! Ha lenne még esetleg „spec yellow„ az is érdekelne!
Arra is gondoltam, hogy, ha már így, ezúton is űzzük ezt a csodálatos hobbit, megszervezhetnénk, hogy pl. megveszünk egyliter Artemia petét és valaki felvállalja, hogy előzetes rendelés, és fizetés esetén kiméri, majd postai utánvéttel elküldi, és így mindenki hozzájuthat a maga kis mennyiségéhez. Szóval valamiféle akvarista véd és dacszövetséger gondoltam. Én már ennek szervezését nem merem vállalni, mert sok a dolgom, és öreg vagyok, de valamely ifjú TITÁN talán érez magában annyi felelősséget, és elhivatottságot, hogy megszervezze. Persz ezt csak fullkorrekt emberekkel lehet játszani! No ez csak egy ötlet volt, felelősség nélkül!
En sem veszekedni akarok, csak annyit akartam mondani, hogy szerintem tulzasba visszuk a nitrat-nitrit kerdest. Akar technikai kutyut vasarolva, akar az ereszcsatorna megoldasodat nezve - ami szerintem nagyon korrekt otlet!!! - mar-mar tulzasnak erzem. Annyi mindent lehetne az aksi kore bevasarolni... csak birjuk loveval.
En a "mindent elrejteni" hive vagyok, minel kevesebb technikai es magunk altal barkacsolt kutyu diszelegjen az aksi korul. Novenyzet az mas. Az szep is lehet.
Szoval, mint irtam, van talan megoldas a nitrit/nitratra.
DE az otletedet is jonak talalom, kerdes, hogy ezek a novenyek mennyi karosanyagot vesznek fel es milyen gyorsan.
Hozzáállás kérdése, hogy mi a baromság. Én speciel amúgy is szeretek növényeket tartani az akvárium körül és úgy gondolom, egy ilyen élősarok több, mint jó. Ami engem illet, épp a túl sok technikai ketyerét igyekeznék elkerülni. Nem is beszélve arról, hogy árban mi lehet a különbség. Ne érts félre, nem veszekedni szeretnék veled. Mindenkinek a maga véleménye.
Szerintem ez már baromság.
Már annyi mindent kéne az akvárium köré telepíteni, hogy már a sok cucctól nem is tudjuk élvezni azt. Lehet, hogy nálam magas a nitrát és nitrit szint, de a növények nőnek, halak jól vannak, gond egy szál se.
Viszont, lehet használni vízcserénél a fordított ozmozisos szűrőt, ami a nitrát 70% szüri.
VAGY a RENA Nitra-Zorb nevű szűrőanyagát, melyet külső szűrőkbe téve, küzdhetünk a nitrát és nitrit ellen. Regenerálható!!!!!
Infó: www.rena.net
-kiszűri a nitritet, ammóniát és nitrátot
-200 literes aksiból 48 óra alatt kivon 3600 mg nitrátot
-ioncserével távolítja el a nitritet és ammóniát
-foszfátmentes és pH-t nem változtat
-regenerálás sóoldattal
A bioszűrőre szerintem tök jó ötlet a következő. (gyakorlati tapasztalatom nincs a témában, csak elgondolkodtam azokon, amiket olvastam ilyenről - szerintem egyébként amit olvastam, az a thekrib.com-on volt, talán a FAQ-juk plant részében, de lehet, hogy máshol).
Szóval ereszcsatornát kell csinálni. Fogsz egy keskeny edényt, ami kb. olyan hosszú, mint az akváriumod. Pl. egy készen árult balkonláda, de akár igazi ereszcsatornát is lehetne venni, nem tudom, van-e műanyagból vagy műa. bevonattal. Ráteszed az akvárium hátuljára.
Az akváriumból egy pumpával felnyomod ennek az egyik végébe a vizet, a másik végén lyukat vágsz az aljára, és gravitációval visszacsorog a víz. Hozzá tetszés szerint csövek és persze hálók vagy akármik a kieresztőnyílásra. Ja, és az edényedbe agyaggranulátumot teszel, abban nőnek a növényeid. Mellesleg maga is jó bioszűrő.
Elolvastam a cikket, érdekes nagyon, ki is fogom prószálni. De valami átfolyóedényt kéne neki csinálni, vagy valami ilyesmi, mert azért mégiscsak fura, hogy az akváiumból lóg ki, másrészt a sügereim tuti, hogy lecsipkednék a gyökereit kissé, nem beszélve arról, hogy a fényben belepi a zöldalga.
Majd töröm rajta a buksim.