A Planck hossz és idő egy etalonnak fogható fel ( a tér "méterrúdjának" és "másodpercének" ). Ez azt jelenti, hogy minden ennél nagyobb hosszúság,távolság vagy időtartam az etalonok egésszámú többszörösei lehetnek csak. ( itt jönnek be a természetes számok a fizikába ), mert ha nem így lenne, akkor az etalonnál kisebb méretek jönnének ki, de tudjuk, hogy ez alatt nem értelmezhetők.
Megint a görög atomistáknak lett igazuk, akik szerint a természet csak egész számokkal írható le.
Ha pl. a Lorentz t.-t Diofantos-i egyenletnek tekintjük ( egész számkörben ), akkor diszkrét megoldásokat kapunk, amelyek előfordulhatnak a természetben. S lám a természetben tényleg csak diszkrét eloszlásokat kapunk, a folytonosság csak pontatlan közelítése a dolgoknak.
A természet tehát olyan, hogy bármely távolság, időtartam tömeg, egy etalon egésszámú többszöröse lehet csak, így pl. egy kör kerülete is az etalon valahányszorosa. Egy kocka átlója sem adható meg pontosan, azaz kocka nem is létezik a természetben....stb.
Érdekes módon erre a kvantumhabra felépíthető az SR.és az ÁR. mely meglepő eredményekhez vezet, melyekben a kvantumhab mégsem absolut térként ( éterként ) viselkedik, hanem koordinátafüggőként.
Penrose az mondja, hogy ennél a határnál a tér szerkezete valamilyen rosszul definiált habszerű állapot, ennek mi csak az átlagát látjuk, mint általában bármilyen más fizikai mennyiség esetében a kvantumelméletben.
Eddig egyetlen olyan elmélet született, amely reménykeltően kívánja egyesíteni a gravitációt és a többi kölcsönhatásokat, ez az úgynevezett szuperhúrelmélet. Ebben az elméletben a különböző részecskék egy Planck-hossz méretű szuperszimmetrikus húr rezgési módusaként írhatók le, többek között a graviton és szuperpartnere, a gravitínó is. Az elmélet jellemzője, hogy a Planck-hossznál kisebb távolságok nem léteznek benne.
Ez az alaptér éppen ezért nem folytonosnak hanem szemcsés szerkezetűnek tekinthető, amelyben egy részecske egyik szemcséből a mszomszédosba csakis fénysebességgel ( c ) ugorhat át, sőt egy adott szemcsében nem is lehet nyugalomban.
Ha mozgó rendszerből nézem a nyugvó Planck hosszat, akkor lehet-e a mozgási hossza kisebb? Ugyanezt a Planck időre és tömegre is megkérdezem, hogy lehet-e nagyobb egy mozgó rendszerből mérve?
Elvben a Planck-hossz abszolút korlát a téridő egy értelmes geometriai leírására, ezen túl a téridő távolságok nem definiálhatók jól a határozatlansági reláció miatt. Ugyancsak, ha a Planck-tömegnyi anyagot ilyen kis távolságra kívánnánk összepréselni, az egész téridő szétesne.
Ezért úgy tűnik, hogy ilyen méretekben van egy abszolut méret, idő és tömeg, azaz mintha mégis lenne egy abszolut alaptér!!!.
Igazatok van! Túlságosan sarkosan fogalmaztam. Nem kell cáfolni vagy igazolni egy elméletet a matematikai formába öntés előtt. Én arra gondoltam, hogy azért át kell futattni, hogy az mennyire illeszkedik az uralkodó elméletekbe, mielőtt a képleteket kidolgozzák.
UI: vannak itt a fórumon olyanok, akik mint fizikusok keresik a kenyerüket? Akár tudós, akár egyetemi tanár?
1. Nagy léptékben a tér legnagyobb részének van egy sajátos görbülete, amit hiperbolikus térnek hívunk. A hiperbolikus térnek megvan a saját geometriája - ezt nevezzük hiperbolikus geometriának -, ami jónéhány hasonlóságot mutat az általunk használt euklideszi geometriával, de vannak köztük alapvetõ eltérések is. Egy bizonyos értelemben gondolhatunk az euklideszi geometriára úgy, mint a hiperbolikus geometria egy részére, mivel a hiperbolikus tér egy kis darabja kis görbülettel rendelkezik és így gyakorlatilag euklideszinek tekinthetõ. Ebbõl kifolyólag az euklideszi geometria összes tétele igaznak tûnik a hiperbolikus tér egy kis darabján. 2. A Föld - Nap távolság jóval kisebb, mintsem hogy legérzékenyebb mûszereinkkel bármiféle, a tér nagy léptékû görbülete által okozott különbséget mutassunk ki, döntve az euklideszi és a hiperbolikus geometria között. Viszont a Napunk okoz valamekkora közepes léptékû görbületet, amit - köszönhetõen a Merkúrnak - mérni is tudunk. A Merkúr a legközelebbi bolygó a Naphoz. Jóval erõsebb gravitációs mezõben van, mint a Föld, így a tér is érezhetõen jobban görbül a környezetében. A Merkúr hozzánk is elég közel van, hogy teleszkópjainkkal pontosan megmérhessük mozgását. A Merkúr Nap körüli pályája valamivel pontosabban megjósolható, ha a hiperbolikus geometriát használjuk az euklideszi helyett.
3. Einstein szerint a gyorsuló testek meggörbítik maguk körül a tér-idő szerkezetet, és ez a görbület mutatkozik meg előttünk „tehetetlen” tömeg érzeteként. Einstein a magyarázattal nem állt itt meg. Eötvös vizsgálataira építve kijelentette, hogy hasonlóan a gyorsulókhoz, a tömeggel rendelkező testek is meggörbítik maguk körül a teret. Tehát a tömegvonzás nem más, mint a tér-idő görbülete.
Fordítva van a dolog. Amíg nem dogozzuk ki egy elmélet matematikáját, addig nem is lehet konkrét, falszifikáló értékű kísérleteket tervezni, jóslatokat tenni. Tehát addig nem is lehet az értékét megítélni, a cáfolatát vagy az igazolását megtenni.
Az a tény, hogy Nikola Tesla-nak minden idők legnagyobb kísérleti fizikusának (legalábbis szerintem) is megfordult a fejében a nyomó gravitáció, már önmagában is érdemesnek mutatja arra, hogy az elméletet cáfolják/igazolják. Persze ő azt is mondta, hogy létezik éter, ami manapság nem divatos dolog. Ezért spejzolnak sok elképzelést, ami tőle származik.
Néhány mai nagy elméleti fizikus nyilatkozta, hogy amit csinálnak az már inkább filozófia, mint fizika, mivel eljutottunk arra a szintre, amikor már kísérletileg legtöbbször nem tudjuk igazolni az új elméleteket. Ha ennek ellenére ők ettől remélik a fizika fejlődését, akkor nekünk sem árthat a filozofálás.
Javítsatok ki, de fölösleges egy elmélet matematikáját addig kidolgozni, amíg az elméletet nem sikerült cáfolni, vagy igazolni.
"Azért nem tudjátok megmagyarázni a gravitációt mert mindenki szentírásnak veszi az üres tér, vagyis a semmi görbítgetését"
Én nem tartom jó belépőnek a kinyilatkoztató mondatodat.
Iszugyinál is pont ez volt a probléma.
Az elképzeléseidet anélkül közöld velünk, hogy leminősíts egy elfogadott elméletet.
És még hűlyeségeket is írsz:" Ráadásul ha az egyébként tök üres vákuumtérből kivesszük azt a bizonyos görbítő tömeget, akkor kiderül a tér rugalmas is, és visszanyeri eredeti alakját a semmi."
