Kedves tőle, de nem rajongok az olyan gépekért, amelyek öntevékenyen védeni akarnak engem kérdés nélkül. Úgyhogy addig is világítok vele az akkutöltő engedélye nélkül.
Köszönöm az életmentő tippet! Betettem az akksit a saját olcsóbb töltőjébe (sajnos csak párban fogadta el egy már feltöltött másikkal), benne is felejtettem, aztán most már a Voltcraft is csak azt tudja hozzászólni, hogy "Full". Hej, mostan lámpa igazán a lámpa!
Azért ez furcsa, hogy egy ilyen drága készülék azért nem tölt fel valamit, mert ő túl okos hozzá.
Ma megpróbáltam megkeresni, tudni kell, hogy kb. 2002 óta nem jártam arra. Tehát nem 5 éve, hanem közel 10. Először mentem a megszokott irányba, az első elágnál el a kiskertek alatt, de az út erősen jobbra húzott, és végül a Konkoly-Thegébe torkollt. Mint kiderült a Sötétvágás utca volt az. Aszfalton visszamentem az elejére, és kezdtem újból. :-)
Most balra mentem az első lehetőségnél, gondoltam ez már a Kázmér lesz, de ez meg emelkedni kezdett, és egy egynyomos ösvénnyel felértem a TV adóhoz. Itt már nem volt kedvem harmadszor is újrakezdeni, így arra mentem amerre lejtett, és igyekeztem jobbra tartani, hogy ne a Sasadi út felé húzzak, hanem annál délebbre. Gondoltam, mindegy merre tévelygek, majd otthon letöltöm a GPS-ből a cuccot, és mindenre fény derül.
Találtam is egy DH-sok által kijárt ösvényt, ami beletorkollt egy gyakorlatilag Hungaroring minőségű aszfaltútba. Néztem is nagyon, hogy ez miez? Mindegy, sima volt, erősen lejtett, guruljunk, fasza... az első ház tábláját nézem: Edvi Illés út. Na B+. Amikor utoljára erre jártam, ez az út egy feltöredezett, itt-ott megsüllyedt szar út volt. Egyik oldalán erdő, a másikon szintén, itt-ott pár bekerített de gazos-dzsungeles kerttel.
Most széles tükörsima út van ott, jobbra-balra meg olyan házak, amik biztos hogy kilenc számjegyű összegbe kerültek, és az első szám nem 1 és talán nem is 2 lehet...
Innen már sima volt, Törökbálinti út, Gazdagréti út, és onnan haza. A nap utolsó meglepetése itthon ért ezelőtt egy órával, amikor kiderült hogy track loggolás nem volt bekapcsolva. :-) Szerdán "muszáj leszek" újra bejárni ez a (végülis elbaszott) útvonalat, mert most már tudni akarom merre voltam. Utána a következő feladat Kázmér becserkészése lesz. :-)
Nem akarom kisebbíteni produkciójukat, mert én még a kormányt sem merem mindkét kézzel elengedni:(, de kaptam már videót két német leányzóról, akik ezt igen magas szinten művelték. Azért le a kalappal a két srác előtt. Akkor is, ha nem lesznek befutók ebben a műsorban.
Mint Gázló 110+90 teljesítő megyugtatlak, amennyiben nincs ítéletidő, a gázlóknál a víz szintje a tengely vonalát sem fogja elérni. De nem értem a kérdést, ez egy teljestrménytúra...
Szerdán megint belefutottam az Andrássyn a rendőri ellenőrzésbe. Ugyanaz a járőr volt, mint egy héttel ezelőtt, két mondatban megbeszéltük, hogy ugye engem az előző héten ugyanitt már egyszer, igen, akkor köszönjük, mehet tovább. :-) Pedig az előttem lévő futár még szondát is fújhatott, ha jól láttam!
122. telehódas HHH Hely: Budapest Dátum: 2011. április 17. (vasárnap) Időpont: 20:00 Találkozó: Batthyány tér Duna felöli oldala, a HÉV feljáró mellett Program (Classic): szokásos útvonalon fel a HHH-ra, majd vissza (a szokásos útvonal aszfaltot jelöl, mégpedig Batthyány tér - rakpart kerékpárút - Kolossy tér - Szépvölgyi út - Fenyőgyöngye - HHH). Alternatív útvonalak egyénileg választhatók. Program (Extra): Rekettyés, zsíroskenyér hagymával, üdítő, miazmás. Kötelező kiegészítők: lámpa előre, hátra!!
Ajánlott kiegészítők: bukó, pulóver, bundabugyi, stb. Mindenkit szeretettel vár a "Rendezőség"! Értelmi szerző: robi
Szervező: esetleges, alapjáraton dhpage
89. Sijófoki Telihold Túra Hely: Siófok
Dátum: 2011. április 17. (vasárnap) Időpont: 20:00 Találkozó: a Víztorony melletti parkolóban Program (Classic): végig aszfalton kirándulás a balatonvilágosi Panoráma kilátóhoz. Program (Special): a balatonvilágosi Panoráma kilátó megközelítése autópályán (matrica kötelező!). Program (Extrém): Közlekedés céljára a Balaton felületének igénybe vétele(vitorlások előnyben, de a dombra cipeléshez külső segítség nem vehető igénybe). Ajánlott felszerelés: bicikli, bukósisak, első-hátsó lámpa, strandpapucs, fürdőlepedő, napszemüveg, strandlabda, jókedv, kacaj, meleg tea, stb. Mindenkit szeretettel vár a "Rendezőség"! Szervező: bátyó
94. Telehódas Bazita Hely: Zalaegerszeg Dátum: 2011. április 17. (vasárnap) Időpont: 20:00 Találkozó: bazitai elágazó, Csiszárkútnál Program (Classic): a Becsali felöli úton a TV torony érintésével fel Bazitára a helyi műintézményhez (kocsma). Vissza: TV torony érintése után a Panoráma úton le Alsóerdőig, majd a bicóuton be a városba. Program (Extra): "hozott anyagból" Ajánlott kiegészítők: bukó és aLÁMPA!! nagyon fontos, mert felfele forgalom van. A lefele az elzárt rész, de ott meg világítás nincs! Mindenkit szeretettel vár a "Rendezőség"! Szervező: Pinye(?)
A következő telehódas túra időpontja: 2011. május 17. (kedd) 20:30 óra.
Valahol azt olvastam, hogy érdemes bezsíroznia küllővégeket, mert úgy kevésbé ragadnak be az anyákba.Énrégótaígyisteszek,mostanáig nem adódott hasonló jelenség, és sokáig kezelhetők maradnak akár út közben is. De csakugyan úgy tűnik, hogy a kiállva tekerés hatására már megcsúsznak. No mindegy: itt a hétvége, hogy kitekerjem, letöröljem és újra meghúzzam őket.