Nekem az awake a kedvencem, rongyosra hallgattam, a fallin' nem olyan izgalmas .. Egyébként a DT arról szól, hogy a végletekig tökéletesen próbálják kidolgozni, és eljátszani a zenéjüket.
dreámból meg nekem az awake és az images a nyerő, esetleg a change nóta, a többi... a fallin' óta erős hullámvölgyet mutatnak, ez a scenes meg egy tragédia.
sajnos.
Ja, az Images az sokkal jobb, ezeken kívül én csak a Change of Seasons-t hallottam, na annak az A oldalával sincs semmi baj, jól meg van komponálva, jól is szól. A feldolgozások viszont már halványak szerintem (én mondjuk nagy Pink Floyd rajongó vagyok, és azért a Fal messze jobban szól eredetiben, szerintem a Petrucci túl tiszta hangzásokat csinál magának, nekem ezér nem jön be úgy istenigazából...)
Az új DT-t (Metr. 2.) még nem hallottam, csak a kerettörténetet, az jól hangzik, mindig is szerettem a konceptalbumokat, a zenéről meg azt mondták a haverok, hogy nagyon üt..
Jómagam nagy DT és Petrucci rajongó vagyok, de szó ami szó, a Falling szerintem is karcsúra sikerült - és nemcsak a gitár témákat illetően. Részemről "Images and Words" és "Metropolis 2: SFAM" viszi a prímet, azt viszont érdemes hallgatni...
Tudom, hogy nyálas diszkópatkány vagyok, mert a dallamos rockzenét szeretem, de hát mit csináljak? :)
Az az igazság, hogy nekem annyi zúzós rész, mint amennyi a két fent említett lemezen van, tökéletesen "szükséges és kielégítő". Nekem sok az, ami az Awake-en van. De van, akinek meg az jön be... Hát az hallgassa :)
Na, most pillanatokon belül nagyon ontopikba fog átmenni a dolog, mert szerintem özönvizet zúdítok a saját fejemre, amikor a köztudottan sok Dream Theater rajongót számláló közönség előtt az alábbit jelentem ki:
Most hallgattam végig a Falling into Infinity c. albumot, és
1. Petruccinak összesítve kb. 2 percnyi, picit is eredetinek hangzó, inventív témája van, a többi laza iparosmunka á la Szekeres: tekerek ezerrel, ilyen gyorsan is tudom ám a skálát, stb.
2. Nekem a gitársound se jön be, iszonyat steril hangzás, feedback néhol mintha ezredmásodpercre ki lenne számolva, kikavarva minden veszettül, és valahogy az az Ibanez (azon játszik, nem?) se az igazi (vagy az effektek túl digitálisak, nem tudom).
(Ami viszont nagyon bejött, az a Hollow years elején a kis klasszikus intro, az nagyon megfogott...)
Ez persze csak magánvélemény, vessetek a mókusok elé!
Egy doboz négercsókot, igen, köszönöm szépen, a kedvenc édességem. :)
te vazzeg, ne offoljuk már szét ezeknek a kedves srácoknak a topicját, inkább csináljunk egyet Vincent G. King vs. vazzegkritizálok címmel, mert izé, mérgesek lesznek, főleg a Blindmouse. :))
Nem tudod mi az a bárzsing, hát akkor eláshatod magadat jó mélyre, drága testvérem, úgy frissibe', tegyél le arról, hogy engemet te valaha baltával üldözhetsz, maximum kiegyenesített kaszával, de baltával semmiképp.
Idefigyuzz, te parajarcú!
Az nem basszusszóló volt, hanem zenei aláfestés egy rajzfilmhez, amelyben kisbaltával üldözlek, mint feletébb Beavis és Butthead-szerű egyént.
Menekülnél, de nem sikerül.
Semmi kifogásom nincs a mexikói gitárok ellen, sőt néhányat magam is kipróbáltam már, és nagyon remek hangszernek tartom. - Bár megvallom van bennem egy kis elfogultság az amerikai hangszereket illetően - Viszont nem tartom korrektnek ha valamire nem azt írják ahol ténylegesen készült. Az American Traditional gitárok esetében kezdek meggyőződni affelől, hogy valóban USA gyártmány. A Bauersound-nál is ezt a választ kaptam a hangszer eredete után érdeklődve. Egyébként itt is kapható volt a hangszer - sajnos a teljes széria már nem kapható. Vincent G. King barátunk figyelmébe ajánlanám, hogy jazz bass még mindig van 158 eFt-ért
elkussojjá te hörghurutos harkályivadék, amit a netre felkentél, az egy fos volt, nem basszusszóló, úgyhogy ne pampogjá', mer' kirázlag a bárzsingodból.
:)))))))
