Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
>>A fiúkat illetően inkább az volt az érdekes, hogy mindig próbáltam kitalálni, ki jön be neki, és be kell valljam nagyon kevésszer volt sikerélményem. Lehetséges konklúzió: a nők egy óriási mondhatjuk megfejthetetlen megközelíthetetlen rejtélyt jelentenek. A férfiak megfejthetőbbek, csakhát sokszor "who cares".
Talán, mert a férfiak is alulértékelik magukat.
Amit töröltetni akartam volna (ezért csak egy részletét írom meg):
A nő olyan, mint a zene. Viszont, nem veheted meg készen a tökéletes nőt, mint a legjobb zenei adaptációt. Kereshetsz "alapanyagot", amiből sok-sok munkával, neveléssel kiformálhatod a megfelelőt. Ehhez viszont türelem, kitartás és feltétlen szeretetre van szükség. (Mint mikor a másik topicban Florestan próbálkozik Bach témával: Megpróbálja megérteni, értelmezni. Mindezt évek óta.) Minden férfinak magának kell értelmeznie a NŐt. Ha ez sikerül el lehet jutni a majdnem tökéletesig; mint Btocelli Vénusza kiemelkedik a kagylóból, sugárzóan.
Nincs szerintem még egy sportág, ahol még mindig annyira tartósan erős lenne az ázsiai hegemónia Európával szemben, mint mondjuk az asztalitenisz (amit szintén nagyon szeretek). /A tornát meg az egyéb szubjektív cuccokat most hagyjuk.../
Egyszerűen van olyasvalami az ázsiai lélekben is, ami kompletten más, mint az európai lélekben. és nagyon kézzelfoghatóan meg tud mutatkozni ez az elütő különbözőség. zenében, sportban, miegyébben.
Ezzel együtt szívesen próbálkozom ázsiai művészekkel is, ha úgy adódik. Egyszer megtörhet a jég.
Az OTP-nél símán lehet szimpla egybeesés. Szegény Csányira rájár a rúd előbb lehallgatási ügy, aztán még ki sem mászott belőle, szinte vissza se kapta számítógépeit, máris itt az újabb presszionálás.
Én azt nem értem, hogy hogyan tudott idáig fajulni a helyzet az OTP-vel. A MOL-nál szinte minden pénzt is odaadtak volna részvényekért, csak meneküljenek az osztrákoktól, az OTP-nél meg ennyire le tudott menni az árfolyam, hogy főhír legyen. Hacsak nincs valami a háttérben, amiről nekünk egyelőre sejtésünk sincs.
Az sem semmi sztori, hogy az állam garanciát akar(t) adni, az OTP meg valahogy nem lelkesedett be az ötlet hallatán.
Ami viszont a világban történik, az szerintem _nem_ gerjesztett dolog, noha nemkevés öngerjesztés is van benne.
>>>BTW: nincs ázsiai előadó, akire szívesen tudnék gondolni, aki most pozitív kontextusban az eszebejutna. :o(
Érdekes megnyilvánulás. Mikor snooker-rajondó vagyok, a játék szépségében gyönyörködöm. Minden játékosnak vansaját stílusa; nyilván van ami közelebb áll hozzám, és ami nem. Bejöttek a kínaiak a sportba, néhányan remekül játszanak, mégis olyan az egész, mintha gépeket látnék. Semmi érzelem, semmi stílus.
(mellesleg kedvenc játékosomat egyik társa úgy aposztrofálta : Ő a" snooker Mozartja". Valóban mérhetetlenül tehetséges, csak eredményes nem tud lenni, annyira a pillanatnyi hangulat vezérli /ritka az ilyen férfiban/)
Nem lehet, hogy az egész csak egy direkt gerjesztett dolog, és minket próbálnak ámítani (hülyének nézni) ?!
Férjem tegnap olyan felvetést is tett, (OTP-vel kapcs.), hogy Csányi ellen irányul az egész; leviszik a részvényárat, és vmi ellenfél felvásárolja azt, így szerezve részvénytöbbséget (?!)
Tegnap lefekvés elött az esti órákban szemkifolyásig olvasgattam a fenti topikot. Volt egy pozitiv és negatív tapasztalatom - Pozitiv -> mindenki próbált tárgyszerű lenni, és ha leszámítjuk az óvodás stílusú sértegetéseket még jó iránynak is mondható - Negatív -> ennyi zagyvaság hogy tudott összehablatyolódni közgazdasági vénával/érdeklődéssel és/vagy tudással megáldott emberek billentyűzetéből. Persze sokan voltak, akik igyekeztek érthetően fogalmazni, és a lényeget keresni illetve rámutatni, de ez megdöbbentőpen sokaknak nem sikerült. Pedig ez egy objektív és nem érzelmi téma, mint a honi közélet/politika.
>>>>>>>>>>>>> Azt veszem észre, amit tudósok is kimutattak már a férfi és női gondolkodás különbözőségéről. Míg ti itt globális problémákon töritek a fejetek, az "egészet" próbáljátok átlátni, kibogozni; az én hozzászólásaimban épp ellenkezőleg a közvetlen, pillanatnyi hatás jön elő. >>>>>>>>>>>>>
Tökéletesen helyénvaló meglátás!
Muszáj idehoznom immáron klasszikus analógiámat/anekdotámat. A topikokban már sokszor emlegetetten volt egy nagyon kedves aranyos kolléganőm az egyik bankban. Nagyon ütőképes párost alkottunk munkafronton, bebizonyítottuk azt a matematikai lehetetlenséget, hogy 1+1>2.
Egyik közös játékunk volt, hogy amikor mentünk ebédelni és jött szembe egy ismeretlen mondjuk lány (ez gyakran volt a speciális ebédlő-elhelyezkedés miatt), akkor én azonnal az egyéniséget, a sugárzást, a nőiességet kezdtem keresni, az összbenyomást értékeltem, kis kolléganőm, meg a leglehetetlenebb részleteket szúrta kritikusan ki a cipővel, zoknival, színekkel, körömmel, tartással, járással ami csak szóba tud jönni. Amiben persze rengetegszer általam is utólag elismerten igaza volt, de mutatta a rész és egészhez való viszonyunk teljes különbözőségét. Persze ebben az is benne volt, hogy én inkább lelkesedtem a hölgyekért, ő meg inkább kritikus volt. :o) A fiúkat illetően inkább az volt az érdekes, hogy mindig próbáltam kitalálni, ki jön be neki, és be kell valljam nagyon kevésszer volt sikerélményem. Lehetséges konklúzió: a nők egy óriási mondhatjuk megfejthetetlen megközelíthetetlen rejtélyt jelentenek. A férfiak megfejthetőbbek, csakhát sokszor "who cares".
Azt gondolom ez az 5x10 perces animációs videó jó gondolkodási/kiindulási alap a témában. A grafika is nagyon jó, de a szövegen érzékelhetően, sokan dolgoztak sokat, hogy a nehéz témát minél közelebb hozzák.
Persze ez csak fogalmi alapozáshoz jó, se igazán hasznosítható ötleteket nem ad, se jövőt illető legalább nagyvonalú részleteknek megsejtését nem támogatja. (Persze én erősen kétlem hogy bárki birtokában lenne a bölcsek kövének.)
Money As Debt - Pénz, mint adósság.
Magyar felirattal, angol hanggal (a magyar szinkronos változatot nem linkelem, mert nagyon rossznak tartom)
Azt veszem észre, amit tudósok is kimutattak már a férfi és női gondolkodás különbözőségéről. Míg ti itt globális problémákon töritek a fejetek, az "egészet" próbáljátok átlátni, kibogozni; az én hozzászólásaimban épp ellenkezőleg a közvetlen, pillanatnyi hatás jön elő. Akár a korábbi gazdasági témába való belekontárkodásaimnál is csak a közvetlen problémát vettem észre.
Azt gondolom, hogy a fényképezőgép, mint vízválasztó egy nagyon durva brutális fajtája a vízválasztóknak. Ennyire kemény és hatásos változat talán nincs is a művészetben.
>A Glóriát viszont egyszerűen nem tudom végighallgatni, na. Nincs ezzel semmi baj, önmagban sem. Amúgy nagyon sok mindent nem tudok én sem szavakba önteni. Amiben az a legjobb, hogy nem is zavar (mint a közismert ágybavizelős vicc esetében a pacienst). :o)
Nehéz erre normálisan válaszolni, ráadásul munkaidőben vagyok, de (mellesleg az alább általam ajánlott lemezről a Dixit Dominus sem igazán tetszik) mondhatok bármit, az úgysem lesz kristálytisztán és védhetetlenül logikus. Hiszen a Lauda Jerusalem is a maga módján hatásvadász a ping-pong-sztereo kétkórusával, a Magnificat az "omnes" erőszakos fortéjével stb., ezek mégis tetszenek és majd kiugrok a bőrömből, ha meghallgatom. A Glóriát viszont egyszerűen nem tudom végighallgatni, na.
>az avantgarde a nézőből akarja elővarázsolni az érzéseket. Ez akkor tud releváns lenni, szerintem, ha jól működik a 'dialógus' vagy mondjuk inkább így kommunikáció a művész és befogadó között. Én alapvetően szkeptikus vagyok ennek sikerességét, és hatékonyságát illetően.
>Már fejtegettem, én is ahhoz a táborhoz tartozom, kik szerint az "igazi" festészet a fényképezőgép feltalálása után kezdődött. (persze, azért ez így nem igaz)
Ezzel szerintem "kiszórod" pl.: Boscht is. Sőt a fényképezőgép "ártott" is a festészetnek, például lásd expresszionisták esetében.
Na látod a (francia)impresszionistákat viszont nagyon kedvelem, így beskatulyázottan is :o)) Talán ők voltak az utolsók ilyetén formában, utána már csak képek, hangulatok, egy-egy művész maradt hosszú időre (a sivár pusztában).
Azt hiszem, míg a régi korok festői az érzelmek kifejeződését a festményre viszik fel, az avantgarde a nézőből akarja elővarázsolni az érzéseket. Nálam pedig ez jön be jobban.
Jó meglátás. Dalí mondta magáról: "a szürrealizmus én vagyok" , (nem csak egy szürrealista festő) Én azt mondom "Dalí én vagyok"
Bosch valóban aki nekem is eszembe jut róla, talán az egyetlen számomra is érdekes festő a "fényképezőgépkorszak" előttről.
Már fejtegettem, én is ahhoz a táborhoz tartozom, kik szerint az "igazi" festészet a fényképezőgép feltalálása után kezdődött. (persze, azért ez így nem igaz)
De szeretem, ahogy az impresszionisták átalakítják a valósághű ábrázolást, érzésekké, a fények játékává. és, ha már számítógép és digitalizáció: milyen érdekes egy Seurat-kép (egyik pointillista), amikor képein az ecsetvonások közelről csk pöttyök, apró foltok, a kép csak távolról nézve válik élvezhetővé, pontosabban akkor rajzolodik ki a látvány. Vagy másik nagy kedvencem Van Gogh, aki számomra épp ugyanazt jelenti, mint Dalí, csak épp teljesen ellenkezőleg (huh ezt biztosan nem érted) Míg Dalí ecsetvonásai tiszták, egybefüggőek, a kép témája viszont mondhatni zavaros, Van Gogh épp ellenkezőleg teszi; a leg egyszerűbb tájképet teszi "zavaros" ecsetvonásokkal, élénk, fájdalmas szinekkel mozgalmassá. Eléri vele ugyanazt a hatást, amit Dalí is, de eszközeiben épp ellentétesen.
>>>>>>>>>>> Én nem szeretem a Glóriát, hatásvadásznak tartom, nemvéletlenül az egyik legismertebb műve a témában. Persze, az egész barokk egy nagy hatásvadászat. :)) >>>>>>>>>>>
Azt gondolom két végiggondolandó szál van itten: -Mi az, hogy hatásvadászat? -Mikor kiáltunk zsenálisat, amikor valaki az egyszerűségében talál el valami fenomenálisat.
Az első kérdésre nem tudom mi a válasz, mármint a barokk vonatkozásában. Egyik olvasatban, a barokkban ez a maga tudatosságában még ismeretlen fogalom volt, másik olvasatban, főleg Vivaldinál éppenhogy fel lehet hozni, ami közrejátszhat abban is, hogy mára mennyire megfáradt sokunkban a zenéje.
Eszembejut az After Crying Vedres Csaba nélküli korszakának zeneszerzési 'módszertana',a maga szerkesztési technikáival, csapatban történő kikristályosításával, alapvetően hatásvadásznak is mondható sok esetben, én viszont a legkevésbé sem társítok hozzá negatív felhangot (míg mások meg esetleg igen). Azaz maga a hatásvadászat szerintem mozoghat széles skálán (megítélést/értékelést illetően)
Notwe a másik - komolyzenés - fórumból, biztos tudna kritikus szavakat felhozni idevonatkozóan. :o)
A második kérdésre szintén nem tudom a választ, noha régóta intenzíven keresem (általánosságban)! :o) Konkretice a Glória abban mindenképpen zseniális nálam, hogy nem tudott elfáradni bennem (pedig sokat hallottam). Abban érzem zseniálisnak, hogy azonnal befogadható és mégis sokszor élvezhető. Valahogy úgy érzem vele Vivaldi eljutott teljesítőképessége csúcsára, mind zenei, mind lelki értelemben. Abban az értelemben, hogy ennél közelebb már nem tudta hozni egymáshoz azt a két világot, ami alapvetően meghatározta életét mediterrán laza örömök világát és a komolyan vett keresztény mivoltát. Lehet, hogy vannak nagyszerűbb művei egyik vagy másik irányba jobban elmenve, de szintézisnek ez nálam a csúcs. Persze nem kell velem egyetérteni. :o) Ami még megtévesztő lehet, hogy ebből a műből aztán tényleg nagyon sok rossz felvétel van a rossz tempóválasztástól, a nyálas felvételeken át, az érzéketlenig minden előfordul. Ez az a mű, ahol kulcskérdés a tempóválasztás, mert a megfelelőnél gyorsabb az elkenéshez vezethet, a lassabb meg a giccshez. Remek témái vannak, pompás, fényes, - egy glóriának megfelelő - hangszerelése, igazi szívből fakadó örömzene.
Ebből sem találtam jó felvételt fenn a youtube-n, így első nekifutásra. Az alábbiban az a legjobb, hogy a képi részben a kotta látható. Vivaldi - Gloria - 1 - Gloria in excelsis Deo http://www.youtube.com/watch?v=uzx2BOMo9tY
Próbáltam neked egy III. Brandenburgit idevarázsolni a youtube-ról, de amibe csak belenéztem, azt vagy hajszolják, vagy ellassúzzák. Pedig volt egy vonósnégyes változat is, ami érdekesnek ígérkezett. Ez is nagy barokk-sláger: szerintem nagyon nehéz kellő művészi feszültséget fenntartva előadni.
Nekem nagyon nem jön be a felvétel, egészségtelenül felpörgetett. Florestant tudnám idézni a komolyzene topikból: a jó bort ízlelni és élvezni kell. Ilyen szélsőséges tempóválasztás mellett a fele élvezet odavan.
E művet illetően David Ojsztrah (és Gennagyij Rozsgyesztvenszkij) felvétele a verhetetlen nálam, mint Richter & Karajané a b-moll zongoraversenyt illetően. David Ojsztrahnak a fia Igor Ojsztrah is jelentős hegedűs volt. Bár nálam a holtversenyes első helyezett Leonyid Kogan (akinek szintén volt egy Pavel Kogan szintén talán fia, aki szintén jelentős hegedűs volt a maga korában). De most már abbahagyom.... :o) David Ojsztrahnak nagyon-nagyon szerettem a hegedűjét, csodás egy hangja volt.
Az egy érdekes kérdés, hogy például - mint jelen esetben is - egy orosz szerző darabját mennyivel esélyesebben játssza szebben/jobban egy szintén orosz előadó. Én hiszek abban, hogy vannak extra plusz kötelékek szerző-nemzetiség-előadó vonatkozásban, amik statisztikailag releváns módon bírnak felszínre törni. Bár lehet, hogy ebben sokan kinevetnének.
Ezek Bach szólóhegedűre írt első partitája. A versenyművek általában olyanok, ahol szóló és zenekari hangszerek versenyeznek (vagy mondjuk így koncertálnak) egymással. Kivéve a gyevi bírót, vagyis amikor vagy a szóló hangszer hiányzik (III.Brandenburgi Concerto), vagy a zenekar: Bach említett orgonaconcertói. Ez a kérdéses darab ugye, _szólóhegedűs_ darab, még akár concerto is lehetne a fentiek miatt (még ha nem is Brandenburgi) de azért nem az, mert jellemzően stílizált tánctételek alkotják a kompoziciót, ami a szvitek és partiták sajátja.
PS: Kremer nagyon jó a nyitó első tételben (az én fülemnek)
Remek Prokofjev zongoradarab (nem ismertem, de nagyon bejött), szenzációs előadásban. Nagyon jó képek, a csellistás kép az valami fenomenális volt.
Dali ifjúkorom rajongásának tárgya volt, tán egy Hieronimus Bosch tudta csak megelőzni egy jóval korábbi korból. Viszont a szürrealizmust mint irányzatot nem szeretem, pláne, hogy az avantgarde részének gondolom. Számomra Dali Dali volt és nem szürrealista. Nagyon szép bekezdést írtál!
A (zenei) disszonancia kultúrtöténete egy hatalmas, szerintem - a maga teljességében még - közel sem feltárt kincsesbánya, kora ifjúságom óta kedves témám, amivel nagyon sokat foglalkoztam.És persze leginkább a barokk disszonanciái voltak rám nagy hatással.
Bach egyházi műveiben elképesztő zenei eszközöket bírt felhasználni például Jézus kereszthalálának ábrázolásakor.
Vagy Scarlatti a Macska-fúga Ahogyan lépked(het) egy macska a csembalón a fúga témája... Az alábbi videóban a csembalista áll! A felvétel mondjuk közel sem tökéletes; eléggé egysíkú, fantáziátlan, iskolás megközelítés (nekem). http://www.youtube.com/watch?v=CbW1nNBqVnI
De a későbbiekben Beethoven is nagyot homorított a közismert VII.szimfóniájának IV.tételével, az örömmámor disszonáns befékezésével.
Nagyon szeretem Carlos Kleiber karmestert, ahogy édesapját Erich Kleibertet is. Tényleg nem is jut eszembe most másik példa, ahol a papa is, a fia is neves karmester lett volna. Az alábbi szép lendületes felvétel, 1:50-ben kezdődik a disszonancia...
Carlos Kleiber -Beethoven symphony No.7, Op.92 : mov.4 http://www.youtube.com/watch?v=VLkZvsp62iU
És ugyanez egy remek zongoraátiratban, liszti módon intenzív előadásban. :o) Sajnos hangtechnikailag nagyon gyarló a felvétel. (Itt 3.50-től kezdődik a meglepetés)
Beethoven-Liszt Symphony n.7 - 4th movement - Iannone http://www.youtube.com/watch?v=_HBYgX39NTA