Igen, ez jó méret. Legfeljebb a nyerget kell majd előre-hátra tologatni, és esetleg stucnit cserélni +/- 1 centivel hosszabbra. De alapvetően ekkora váz kell neked.
Ó hát erre felé is vannak még csodák, anno a már korábban említett tereprendezők lecsapolták a mocsarat. 2-3 éve jöttek a környezetvédők és most azzal kísérleteznek, hogy a homokba visszatelepítik a mocsári tölgyeket. Tavaly leváltották a project manegert mert nem jött neki össze, aki helyette van az most öntözéssel kísérletezik. Így ugyan életben maradt pár palánta, de ezek is csak addig amíg kitart az állami és uniós keret.
Más!
Mai csemői túra:
A képeken nem nagyon látszik, de elég szép dombok vannak itt a pusztában.
Az ésszerű kommunista tereprendőzők a régi főutakból egyet sem tartottak meg, megszünt a Csongrádot Pesttel összekötő főút szinte teljesen
A karcagi Zádor-híd még rosszabbul járt szegény: az egyik tengelyen a debreceni főút szűnt meg, a rá merőlegesen a folyó, és most kb. olyan magányosan néz ki a puszta közepén, mint a lovas a nyeregben, mióta meghalt a ló.
Azt még nem próbáltam és valószínű nem is fogom, viszont a 195cm-es magasságomhoz muszály akkora mezt venni ami takarja a derekamat is, viszont akkor már bő is, és így tud lebegni. Valószínű van olyan ami direkt ilyen szabású, vagy ilyesmi, viszont amint írtam ez a első mezem, és bevallom őszintén elég szűkös a keret ahoz, hogy egy komoly mezt vegyek. :( (A mostani egy Decathlonos 2390-ért, és szerintem jobb mint ha sima utcai pamut pólóban nyomnám)
Köszi Kivi, benned nem csalódom, de tényleg, soha!
Szóval a sors úgy hozta, hogy nem jön most össze ez az országútis dolog , sajna nincs rá pénzem, illetve nagyon leharcolt már a montim is...
Szóval beújitok egy vastagkerekűt mert falun e nélkül nem élet az élet, pláne nekem :) .
Kinéztem egy KTM Ultra sport 2007-es bringát, 48 centivel ami elvileg a méretem, ha minden jól megy hétfőn megyek megnézni, és ha minden klaffol megvenni. :D :D
Ugye akkor " versenygeometriánál" is klaffol papíron a 178-9 centimhez, ez a majd 19"-os szépség? Ebben egyébként ennél csak 43, 48, és 53? centis van.Megpróbálok képeket mellékelni. Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Nekem három helyen háromféle adat volt: egy az órában, egy a letöltés után az edzésösszesítőben, és a grafikonban egy harmadik. Azért ez már bosszantott. Már letöltöttem, kipróbálom...
Nekem két rövid, 7km-es futóedzés volt az órában a múlt hétről (sajnos épp meg vagyok fázva, így erről a hétről nincs adat), mindkettőt jól hozta át. Illetve a két rossz szoftververzióval is jól hozta át, "csak" az edzésnaplóba írt rossz adatot. A biztonság kedvéért átnéztem a többi adatot is, hogy nem találtak esetleg újabb áldozatot amit el lehetne rontani, de egyelőre minden jónak tűnik (pl. a Running Index is, arra emlékeztem, hogy mindkét esetben 61 volt).
Azokat nevezik így, ahol a vázgeometria a minél hatékonyabb hajtást helyezi előtérbe a kényelemmel szemben. Általában ezek a kicsit vázak hosszabbak mint a hobby vázak, előrehajlóbb testtel ül rajta a bringás. Ez emelkedőkön előnyös, nem emelgeti a bringa az orrát. Viszont szokni kell, ha valaki átül egy ilyenre, akkor kis idő múlva úgy érzi leszakad a dereka, a nyaka.
Persze ilyen vázból is lehet kényelmes bringát csinálni egy extrém rövid stucnival és ívelt kormánnyal, de nem érdemes. Nem arra való.
Szóval érdemes újítani? Ez a táveltérés engem is zavar mert elég durva hiba, és úgy vettem észre hogy sztochasztikusan jelentkezik (azaz nem minden edzésnél csinálta).
Ahhoz már kezdek hozzászokni hogy az autolap funkció közepes sebességnél gyorsabb tempónál 50km-en már egy km-et csúszik (igaz ezt én a menet közbeni tempóellenőrzésre használom).
ilyen minimum kamerákkal "szoktak" videózni általában
de van egy jobb típus is kb ezen az áron lehet behozatni külföldről, ha mégis kellene a típus akkor megkérdem azoktól akinem nem szabdalja az agyát alzheimer bácsi....
...de most vettem egy nagy levegőt, és felraktam a legújabb PPT szofververziót a gépemre.
- Véééééégre úgy tűnik javították az imént említett futott kilométeres hibát ("Diary distance, in some cases the distance in Diary is wrong, fixed" vagy "Logic for showing exercise distance in different places checked and modified"), amit le is ellenőriztem egy korábbi futó edzésem törlésével, majd újra letöltésével az órából
- Immár a 10 óránál hosszabb "edzés" (múlt heti Balatonkör) végéről sem marad le Lap marker és a vele járó plusz infók pl. a VAM ("Architecture of calculating and showing Lap times/Markers/Phases, modified and fixed" vagy "Lap, total lap time lengthened to 99 hours")
A tájbringáról jut eszembe. Tegnap én is arrafelé tekertem, csak mire rájöttem, hogy tájbringások tévelyegnek körülöttem már késő volt felmenni a rajthoz.
Meg nem is azért voltam, hanem azért ki akartam próbálni, hogy tényleg stabilabb-e a kép ha vázra erősített géppel próbálok videózni. (Ahelyett, hogy kézben tartanám vagy testre erősíteném a gépet)
Miért, az IRDA használatának szánalmas volta 2009-ben tán nem igaz? :o)
Való igaz, a Polar szoftvere még mindig jobban tetszik a Garmin-énál (meg persze az óra dizájnja is), pedig szinte NULLA fejlődést sikerült elérniük 2004 óta, mióta Polar-t használok.
A "szinte" ezen esetben két dolgot jelent:
- kicsit (!) válozott a dizájn a PPT5.0-ban a PPP4.0-hoz képest, mások lettek a színek meg az ikonok
- van edzéstervezés is, hurrá (sose használtam de egy komoly sportolónak tényleg jól jöhet).
Ellenben rengeteg hibát nem javítottak a szoftverben, vagy esetleg újabbakat kreáltak. Pl. amikor az egyik verzióban az edzésnaplóban szereplő futott napi kilométer durván eltért a konkrét edzésfájlban szereplő értéktől miután letöltöttem az edzést az órából. Számolgattam-számolgattam, és arra jutottam, hogy vicces kedvükben elosztották (!!!) a futott kilométereimet a Calibration factorral. Pl. 1.062 volt a calibration factor, futottam 7km-t, amit ő 7km-nek is írt, de az edzésnaplóba már csak 6.6km került (7/1.062). Magyarán visszaszámolták, mennyit futottam volna, ha 1.000-s calibration factort használnék. Minő kedvesség ez tőlük. Azóta nem is mertem újabb verziót feltötlteni a szoftverből, mert a rákövetkezőben még mindig megvolt ez a hiba (és baromi macerás visszarakni a régit).