Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44670

Megyeri Ábel

 

 

ZENG A HAJNAL

 

Zeng a hajnal; csengő dallal

    a teremtés Téged áld,

ó, Szentlélek, teljes élet,

    színed előtt a világ.

 

Csillagok közt, tejutak közt

    rendet tartó dús erő,

mélységekből győzve lendül

    örök hatalmad elő.

 

Holdban, napban láthatatlan

    sugár-lényed van jelen;

tündökölve tartod ölben

    a jövőt és a jelent.

 

Mint vakító, frissen hullt hó,

    kegyelmeid köntöse;

szebb ruhába, gyöngy-brokátba

    nem öltözik senkisem.

 

Égi jelnek, lángnyelveknek

    szárnyán adtad Önmagad;

ki Téged bír, vigasz, gyógyír

    balzsamával gazdagabb.

 

 

Tiszta kút [196.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44669

Megyeri Ábel

 

 

HÚSVÉTI ZSOLTÁR

 

Keljetek fel kertek a némaságból,

nőjj fűzfalomb, légy enyhet adó sátor,

fordulj már tavaszba serkenő világ,

hadd csipkedjék zölded sárga kislibák.

 

Hajnali fényjelek, kószáló illatok,

újtüzű arcok, napként villogjatok.

(Felhők vitorláznak bátor szelekkel,

még sötét éjben ring a húsvét-reggel.)

 

Nagyheti bánat, tompa némaság,

halld, halld a lélek öröm-kórusát;

a halál lánca szikla-sírba hullt,

nagypéntek gyásza végleg már múlt,

 

mert a Városban, íme, híre kélt,

hogy Jézus megjelent, föltámadott, él!

(Feszes, piros rügyeket csókol a fény

a Golgotán és az Olajfák hegyén.)

 

 

Tiszta kút [195-196.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44668

Megyeri Ábel

 

 

VASÁRNAP REGGEL

 

Bíbor-derengéssel

szárnyalva jön a nyár,

ma reggel is piheg

a színfoltos határ.

 

Nincs felhő, semmi szél,

az ég fénylő arany;

nyárfák sorának is

csak lenge árnya van.

 

Mint vakító villám,

ragyog fel a mély ég;

sziporkázz, süss fel nap,

tüzelj, lobogj, még, még!

 

S hajolj elébe már

az alig szisszenő

kaszák villámának,

te végtelen mező.

 

Város-széli házak,

s kerti jázmin-kehely

derűs csendben állnak,

és velük ünnepel

 

magas dárda-szálán

az áttetsző, finom,

könnyű szirmot bontó

király-liliom.

 

Öntöző kocsi jön,

s nagy ívben önti szét

csillogó szőnyegként

a tartálya vizét.

 

A bástyák megett egy

kisgyermek-száj nevet,

melytől friss lángra gyúl

a szív s a képzelet.

 

 

Tiszta kút [193.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44667

Megyeri Ábel

 

 

JÁSZBERÉNYI STANZÁK

 

Járnak s repülnek fölöttem a szép

inga-járatú színes évszakok.

Elillant az ősz, a tél vánszorog,

de hallani már a tavasz neszét.

Ezerév óta így megy az idő

itt is, hol a múlt, a nagy magvető,

friss vérrel fűti a jász-kun szívet,

s kéklő derűvel a képzeletet.

 

Míg erre járok, dajkál a határ,

s kísér a varjak fekete raja,

néhány házikó, egy csöndes tanya,

és töméntelen kukoricaszár.

És kísér a hang is, a kürt szava,

Lehel vezéré; a mennyég alatt

lelkemben zeng fel. Ma egy más hadat

mozgósít, kelt, mint hajdan éjszaka.

 

Elült az ősi harc. Kardcsillogás

helyett a gépek lármája fogad,

s nyomul felém, mint régenvolt hadak

özönlő népe, sok kaszás-kapás.

Őrizd hát jász-föld örömöm nyomát,

hogy magasabbra léptek a tanyák.

Védd az egynapos síró csecsemőt,

s fáid lombjával az erremenőt.

 

Sarkantyús mének, ködlő délibáb,

a múlté vagytok. Itt a virradat,

a napfelkelte új népet avat,

melyet szült e kort rendező világ.

Híres Jászberény, a kürt anyja-őre,

légy Noé-bárka, békés Ararát,

hadd élje fiad számtalan nyarát,

sorsa tejútján haladva előre.

 

 

Tiszta kút [191.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44666

Megyeri Ábel

 

 

ALKONY

 

A halvány ég bealkonyult;

színt vált a kék, szürkére,

              majd vörösre;

így folyik el rozsda-vére,

              a nap is lehull,

fáradtan ül egy szederfa-törzsre.

 

Teszem-teszem még a dolgom,

de mint vadász a vad-lesen,

              én is a loppal menő

              nap lángjait lesem,

a guruló pénzt odafent a dombon,

              az estbe szerelmesen.

 

A kertsarokba állítom

              ásómat s a kiskapát.

Aztán haza! usgyi, a hídon át –

Ej, elmúlt nap, megmaradt potom

              erőm, gereblye, lapát,

              mind – jóéccakát!

 

 

Tiszta kút [190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44665

Megyeri Ábel

 

 

HÁROM MAGAS NYÍRFA

 

Három magas nyírfa

áll a reggeli fényben,

mint három ezüst-árboc

ága, keményen.

 

Csillogó sima törzsük

– utak mérföld-jele –

koronázva a lombtól,

sátrát most bontja le.

 

Levelük halk zizegése

egy intim suttogás,

igent s nemet mondó

válasz-titkolás.

 

Menekül a halk csönd,

riad a határ;

fölöttem suhan el

egy gerlepár.

 

 

Tiszta kút [190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44664

Megyeri Ábel

 

 

EGY GYERMEKARCRA

 

Még gyermek vagy,

                                derüs,

                                          napfényes kedély.

Elnézlek –

                  még rád nem hajolt

                                                 az éj.

Játszótársaid

                     a mackók, angyalok,

szemedben

                   ártatlan

                                fáklya-láng ragyog.

Most

         a habokat s hegyeket

                                           nézed,

mig alattad

                  táncol

                            az örvény, a végzet.

Te

     még nem csalódtál,

                                    bizalom és jóság

sugárzik

              belőled. A sziveden

                                              rózsák

lomb-sátora

                    s szines szirmok csokra

                                                          nyilhat –

Életed

           induló, széllel játszó

                                            illat.

Nézz

         e vén világra!

                               Fáradatlan kedvvel

fut, forog tengelyén,

                                 este, délben, reggel;

megrakottan

                     szirttel, füsttel, óceánnal.

Felettük

              értelem,

                           alkotó-kedv

                                               szárnyal.

Ha nagy leszel,

                         nagyként fogd

                                                 a tarisznyádat!

S derék eszményekért

                                    igazitsd

                                                 a lábad,

mert

        igaz munka vár,

                                  hogy teljesitsd

                                                          hiven,

mint rakéta

                   utját

                           roppant pálya-iven!

 

 

Tiszta kút [187-188.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44663

Megyeri Ábel

 

 

ÚJ SZÜRET

 

Szemben velem a györöki félsziget,

Szent Mihály hegye s a keszthelyi öböl.

Messzébb tar kupok süvegje között Szigliget

csucsos süvegje lilán tündököl.

 

Ide int Badacsony roppant tömbje,

e millió éves koporsó-szikla.

Vállát a nyár tüzes láng-küllője

rőt rozsdaszin-sötétre szivta.

 

A Tó szelid, az ég kibontott fátyol.

Mozdulatlanok a birsek, mandulafák.

Egy nádisip sikolt fel, s távol

sirályok fehér csapatja száll.

 

Mézizü patakok csorognak a kádak

must-szagu öblös barlangjába;

hamvas szőlőnek, barna naspolyának

ad helyet a csősz zsuppos kalyibája.

 

Új szüret dalát dongják a méhek,

s a részeg darazsak mind halkabban.

A hegyek alatt egy Máriás-ének

örök dallama zeng. A táj is halhatatlan.

 

 

Tiszta kút [185.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44662

Megyeri Ábel

 

 

OLVAD, RESZKET

 

Olvad, reszket a szőke nyári táj

              – a tüzes ég alatt

              két kombájn arat –

hüs fedelet hát most találj!

 

A hársvirágokon méh zug, donog.

              Fürtök porzó-porát

              nyilként viszi tovább

messzire, hol kutgém inog.

 

Árnyas liget gyep-szőnyegén alább

              kiránduló csapat

              viháncol, rug, szalad,

s szökdécsel száz aprócska láb.

 

Java-nyár ontja most kenyér-adóját.

              Ahogy megyek a parton,

              a rétről idehallom:

kelepelnek a gólyák.

 

S kelepelve jár a kombájn cséplője –

              Dobjában, mint a tej,

              spriccel a buzafej,

a hü föld sokbimbóju tőgye.

 

 

Tiszta kút [184.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44661

Megyeri Ábel

 

 

SIMON MAJOR

 

Zölden szunyókál, gőzöl a mező

              a domb alatt.

Reggel ráloccsant egy jó langy-eső,

              majd elhaladt.

 

Nem volt komoly veszély, zugó vizözön,

              villámcsapás,

csak olyan átmenő vendég, ki beköszön,

              és utja más.

 

A pajták nádja, mind egyképen idős,

              most csupa fény.

Hurrázva rikkant rám is az ismerős

              tág juh-cserény.

 

Fent Palkó furulyáz, számolva lassan

              lépéseit;

egy fütty, csirregés a nagy magasban

              neki segit.

 

Közben gondolkodik: Várja a gépeket

              a kora-nyár;

uralmuk mellett majd hogyan is lehet

              ekkora nyáj?

 

 

Tiszta kút [183-184.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44660

Megyeri Ábel

 

 

KIGYUJTOTTAD A FÖLD KÖRÜL

 

                    Horváth Richárdnak

 

Kigyujtottad a föld körül

        az ég lámpásait

Atyánk, s a nap tüzét, mely éjt-

        nappalt kettészakit.

 

A csillagok szelid fényét

        szántad égi jelnek,

merre vándorló vágyaink

        rendre menetelnek.

 

Est-hajnal pirját öntözöd

        a látóhatárra;

tenger fölé, völgyek fölé

        takaród a pára.

 

Villámot irsz a felhőkre,

        s szivárványt alájuk;

mit szem, fül ebből felfoghat,

        adományként áldjuk.

 

Zöld erdőkkel diszitve áll

        föld-hazánknak héja;

lombjuk alatt karban dalol

        a pintyek karéja.

 

Vadvirágok a szőnyeged,

        és árpakalászok,

tánc, fütty, mulatság járja itt,

        s cincér-, tücsök-nászok.

 

Odut rejteget a fenyő.

        Pirosló vén törzse

mókus tanyája. Ut szélén

        egy halomnyi rőzse

 

muzsikálja: mulik a nyár,

        nap hevétől álmos.

A levegő suhanca már

        dél-irányban szálldos.

 

Hát még amiről nem is tett

        csodálatot szavad:

az embert is énekeld meg,

        csak ugy lesz igazad!

 

A teremtés csucsát, szivét,

        munkát, mosolyt, kacajt,

mert igy egész csak a világ,

        ha sziv és ész kihajt.

 

 

Tiszta kút [182-183.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44659

Megyeri Ábel

 

 

VESZPRÉMI TÉL

 

Fent magasan hordja

vállát a Tüztorony,

e szoborként álló

hólepte kő-szigony.

 

A főtéren fenyő –

Disze friss hólepel;

a Séd kristály-habja

még gőzöket lehel.

 

Szél nyargal, futkos át

a tornyok városán;

gyermek-kézen siklik

három aprócska szán.

 

A tejszinü ködben,

mely falként vesz körül,

épitők dolgoznak;

fagyban is emberül

 

javitják a járdát

rakják a gránitot,

ahol az ut teste

forradásos, nyitott.

 

Jég-függöny feszül az

ódon ereszeken,

akár a hegedü-hurok

a hangszeren.

 

Alkonyt sipolva jön

az almádi-i vonat,

hozza a sok munkás-

felebarátomat.

 

 

Tiszta kút [181-182.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44658

Megyeri Ábel

 

 

A FÖLD NÁSZA

 

Készül a föld násza; a junius

hangos, nyugtalan vőfély, kisfius,

zöld, szőke szineket vált, dolgozik,

magához von s cseléd-sorsra taszit,

müvesek után néz; fölfedezők

izgalmával bejár kertet, mezőt.

Derék hónap te, szerelemnyitó,

becsület kutja, világhóditó,

végtelen erekben örvénylő vér,

milliók éhét csititó kenyér,

Dárius kincses kamrája, mit adsz,

tiszta cél nekem, s szivemen vigasz!

 

 

Tiszta kút [180.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44657

Megyeri Ábel

 

 

FONYÓDI NYÁR

 

1

 

Jelentem magam

 

Jelentem magam jó házigazda,

meghivásodra jöttem, mihaszna

vendég, ki alvást, csöndet kiván

a szemlélődés gyógyitó taván,

s ki most lusta, nem sercentő gyufa,

Lázár kényelmű, beteg kalifa;

nem kérne mást, csak egyetlen zugot

naponta, mint a leghivebb tuszod,

önkéntes foglyod, mindent tenni kész

házi cseléd, nyugdijas tengerész.

 

2

 

A szél ha gyengéd is

 

A szél, ha gyengéd is, de a fuvalma

mint a jó vadász kószál; hogy suhanna

örömest, megjárva partot, hegyet,

ám nem ő ostromolja az eget;

csak hüs cirógatás a tisztes dolga,

belső munkát ellátó fürge szolga,

mákonyos illatot sürögve hord szét;

világa bokoralj, fonott karosszék;

bátyja – főuri szolgálattevő:

mennyet ráz s villáma emberre lő.

 

3

 

Tul nézegetek

 

Tul nézegetek a köd függönyén,

kék dongók nesze lopózik mögém.

Erős párák s langy lég ád kimenőt

a partlakóknak egész délelőtt.

Szállongnak a beszélők szavai,

madárfütty harsan rá; beh tavaszi!

Valaki jön, érzem, jön hangtalan,

s feltünik. Egy táskát lóbál vigan.

Nó, ide mellém! – Ám amint ülök,

tréfából vizbe lök egy vig kölyök.

 

4

 

Egy hajó dudál

 

Egy hajó dudál, lassit és kiköt.

Badacsony alá uszik el a köd.

Ablakot nyit a napi forgalom,

egy darab élet most a birtokom.

Egy darab élet kenyerét szelem

úgy, mint tegnap, a meghitt Kecelen;

csak más kasban járva érzem meg azt

a zsibongást, mi létemnek malaszt:

az együttes erőt, melyet Illés

az Urral élvezett s az enyhülést.

 

5

 

Apró zugok

 

Apró zugok, játékos csobogás

kötik le szememet, hol mindig más

a viz a napfény örvényeitől;

ahány kő, annyi zátony és öböl.

Ez vagy Balaton: az ég homlokán

kéklő tükrözés, habzó óceán,

távlat, tágasság, lelket oldozó.

Tudja-e ezt a vizedben uszó,

és ez a két – cimeres nylon-ing-

s szalmakalap-tulajdonos – viking?!

 

6

 

Hány száz utast

 

Hány száz utast hozott vonat, hajó,

s a gépkocsik? – tudni se volna jó.

A fő, hogy mind biztos cimet talál,

s nem „Isten szabad ege alatt” hál.

Este van; valahol szól a zene,

rám pillant a Hullám üvegszeme.

Riadt neszek bújdokolnak a csendben,

szivemre a tűnt nap varázsa hessen.

Harang kondul, Urangyalára hi;

Uram, noctem quietam da mihi!

 

 

Tiszta kút [177-179.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44656

Megyeri Ábel

 

 

VÉGTELEN HATÁR

 

Széthordta a szél a jóbarátokat,

        már alig egy-kettő.

Kérded: a mulás még mit tartogat,

        hogy mivel lép elő?

 

Éltél s dolgoztál, s ami tőled tellett,

        jól elvégezted.

Kell hát több ennél? Ki kiván emellett

        még egy keresztet?

 

Ha vagyonod lenne s halomnyi pénz,

        mindez csak kártyavár.

Az önzetlenség tökéletes egész:

        végtelen határ.

 

Minden szó, lépés, serény irgalom,

        szives és atyás:

már nem-muló-létü, nem sulytalan, potom

        parázs-ragyogás.

 

Ha megőriz néped, egy sziv, egy barát,

        – mind jól ismered –

áldják örök-ember-voltodat a tárt

        csillag-tengerek!

 

 

Tiszta kút [175.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44655

Megyeri Ábel

 

 

SZÉP A VILÁG

 

Hegyek, fatornyok fenyvesek,

égett sziklák, szerpentinek,

széljárta csucsok, kék ködök

hazája fenn, zengés, dörej,

– Szép a világ! – mondjátok el,

hirdessétek mindenkinek!

 

Fazsindelyes kis házikók,

csend, játékos zerge-gidák,

hulló fény bibor-alkonyon,

medrek iszapja, kvarc-homok,

szinek, a szem amerre lát,

mondjátok el: – Szép a világ!

 

 

Tiszta kút [175.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44654

Medgyes Lajos

 

 

MIATYÁNK

 

Miatyánk! ki a mennyben vagy,

Dics és örök fény székhelyed;

Kihez minden lény felkönyörg,

Megszenteltessék nagy neved.

 

Jöjjön el a te országod,

Hogy legyen áldás itt alatt;

Tűnjék el szolgaság, nyomor,

Száradjon fel a könnypatak.

 

Legyen meg szent akaratod,

Bűn ne ossza parancsszavát;

Önkény s ármány némuljon el,

Neked hódoljon a világ.

 

Mint a mennyben, a földön is

Erény álljon a főhelyen,

Ez tegye a törvényeket,

Hogy a föld mennyország legyen.

 

Add meg napi kenyerünket,

Nem kívánunk tőled sokat;

Édessé teszi a kevést

A vádtól szabad öntudat.

 

És bocsásd meg bűneinket,

Oh, mert Atyánk, gyengék vagyunk!

Meging a legerősebb is,

Irgalmadra támaszkodunk.

 

Megbocsátunk mi is, ha kik

Vétettek olykor ellenünk,

A világot beöleli

Önzéstelen szeretetünk.

 

Ne vígy minket kísértetbe,

Hol álnokul béfonatunk,

S észrevétlen, félenhajol

Állhatatos akaratunk.

 

Szabadíts meg a gonosztól!

Hatalma hulljon szerteszét,

Ne legyen menhelye sehol,

Ne fogadja be semmi nép.

 

Mert tiéd, Uram, az ország,

A dicsőség s a hatalom,

Neked hajlik meg minden térd,

Neked zeng minden ajakon!

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten [46-47.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44653

Medgyes Lajos

 

 

TEMPLOMBAN

 

Zeng az ének,

A szívek feléd repesnek,

Oh nagy Isten!

S élő hitben

Hálaimát zengedeznek.

 

Összegyűltünk

A világtól elszakadva,

          Áhitattal,

          Buzgalommal

Összegyűltünk templomodba.

 

Hány titkos könny

Száll feléd némán remegve!

          Hány szív dobban

          Fájdalomban,

Emberektől megsebezve!

 

          Benned keres

A megtört szív menedéket;

          Tőled várhat

          Szent oltalmat

A méltatlan bántott lélek.

 

          Az igazság

Barátai téged kérnek:

          Adj világot,

          Szabadságot,

Boldogságot minden népnek!

 

          És te Isten:

Meghallgatod imádságunk,

          Könnyebbíted

          Terheinket,

Benned nyugalmat találunk.

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten [45-46.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44652

Medgyes Lajos

 

 

KARÁCSONYI HIMNUSZ

 

Föl, hívek! szent ima szálljon

Az égre az úr nevének!

Messze zengjen ajkainkról

A buzgalmas hálaének!

Kiről tőn Isten ígéretet,

Az idvezítő ma született.

 

Új nap jött benne a földre,

Melynek mennyei sugára

Változatlan fényt derített

Az elébb zord éjszakára.

Eltűnt a babona s szolgaság,

Új arcot vőn a korhadt világ!

 

Az emberiség a bűnnek

Zsoldjából megváltatott már,

Reá jobb jövő, szebb dicsőség,

Idvezítőbb pályaút vár.

Az ember az ég polgára lett,

A kígyó feje megtöretett.

 

Istenhez vagyunk hasonlók,

Az ő lelke él mibennünk

Őt kell áldásban, tökélyben

És szeretetben követnünk.

Keblünk úgyis az ő tempoma,

Ne lakozzék vétek ott soha.

 

Hála! hála! oh nagy Isten!

Hogy szent fiadat elküldéd!

Hogy általa eszközölted

A világnak idvezültét!

Boldog, aki benne hisz s remél,

Az, ha meghal, még akkor is él!

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten [44-45.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44651

Medgyes Lajos

 

 

ESTVE

 

Mi megható! mi szép az estve!

        Mily ünnepi a föld s az ég!

Az elhaladó nap végsugára

        Búcsúfényben reszketve ég.

 

Az alkony fátylát elteríti

        Lassan a mély völgyek ölén.

Elvész a végső napsugár is

        A távol bércek tetején.

 

Egyszerre néma csönd terűl el,

        A föld sötét árnyékba hull.

Csak távol hallik egy-egy dalhang,

        A fülemilék ajkirul.

 

Most az égbolt nyugoti alján

        Az esti csillag felragyog,

És keleten a reszkető hold

        Lágy olvadásban mosolyog.

 

A csillagok rendre meggyúlnak,

        A tejút elfut az egen.

A természet e fénypompája

        Téged hirdet, oh Végtelen!

 

Leborúlok a néma csöndben,

        Szívem, lelkem megolvadoz,

És felküldöm buzgó imámat

        A csillagok sugárihoz.

 

Téged kereslek a magasban!

        Dícsőséged ott olvasom,

Azokban a fénylő betűkben

        A széles égboltozaton!

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten [44.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44650

Medgyes Lajos

 

 

A TERMÉSZET

 

Oh szent természet! szent természet!

Hozzád vonz lelkem egyedül;

Fönségedben az istenséget

Szemlélem leplezetlenül;

Templom a völgy, oltár minden halom,

Letérdelek s némán imádkozom.

 

Jósige szól a kakukk-szóban,

Bűvös dalt zeng a fülmile,

Versenyre kél fűben, bokorban

A szárnyasok ezer neme.

Ám a pacsirta túltesz mindenen,

Búzgó dallal a felhőkig megyen.

 

A lombok inganak a széltől

S titokszerűn susoglanak;

A virágok üde kelyhéből

Illatsóhajok szállanak.

A forrás vize halkan csörgedez:

A természet néma imája ez.

 

Kéklő ívén a nagy templomnak

A nap fönségben tündököl:

Életet, áldást tőle kapnak

A milliók mindenfelől.

Fénytengerben fürdik a világ,

Ő tartja fenn a földnek oszlopát.

 

Éjjel virraszt a halovány hold

S a fejér fényű csillagok,

Varázsvilágban úsz az égbolt,

A mennyország lemosolyog;

Titkos szózat érinti lelkemet:

Érzem létem a csillagok felett.

 

Kebledre dűlök, szent természet!

Fogadj, fogadj el engemet!

Égő szívem hiába vérzett,

Nem értettek az emberek!

Végnapjaim körödben töltöm el,

Írt s enyhet vár e zaklatott kebel.

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten [43.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44649

Medgyes Lajos

 

 

AZ ÉV UTOLSÓ ESTÉJÉN

 

Oh, mint rohannak az évek!

Mint jár le minden itt alant!

Öröm, kedv, játszi remények,

És az élet egy pillanat;

Csak te vagy végtelen, oh Isten!

Benned semmi változás nincsen.

 

Elmúlt egy esztendő ismét;

Mi jó volt benne: oda van!

De mik a szivet megvérzik,

Ég a seb dobbanásiban!

Az enyhület csak tőled szállhat.

Szerető lelke a világnak!

 

Előtted állok remegve

Az évnek végső alkonyán,

Könnyek szöknek fel szemembe

S imádlak téged jó Atyám,

Örökléted mély tengerének

Csöppeiből hullnak az évek.

 

Ki tudja, élek-e még én

Több esztendőt a nap alatt?!

Vagy tán ez évnek eltüntén

Éltem napja is elhalad!

Oh, kétes sors! oh, titkos végzet!

Oh, változó, oh tünő élet!

 

De bár ha összedől a föld

És megroppannak az egek,

S a rémület mindent eltölt –

Én még akkor sem rettegek.

Lelkem a dült romokon által

Hozzád örök honába szárnyal.

 

 

Új aranyhárfa [62.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44648

Medgyes Lajos

 

 

AZ IDŐK JELE

 

Forr a világ, nagy napok jőnek,

Mint villámtelt fölleg ha jő.

Oszlopai a vén időnek

A rázkódástól összedőlnek,

Uj fénylőbb korszak áll elő.

 

A zsarnokok hiába vágynak

Elnyomni a közszellemet.

A nap, ha már egyszer föltámad,

Fényárját az éji homálynak

Kioltani többé nem lehet.

 

Átfolyta már a vér a földet

Napkelettől enyészetig;

Miktől milliók porba döltek,

Az ágyuk végkép elmenydörgtek,

A számadás következik!

 

Fejök büszkén emelik égre

Mindenfelől a nemzetek;

A cél, mért küzdtek, el van érve,

Kezet fogtak szent szövetségre

Nagyok, megdönthetetlenek.

 

Munka, müveltség, szűzerényben

Versenyre szállnak szabadon,

Mézgyűjtő méhek seregében

A heréknek helye nem lészen,

Vész a rest, él a szorgalom.

 

Létfáján az emberiségnek

Lemetszik a töviseket,

Az űzérek háttérbe lépnek,

Nem lesz nyoma vad üldözésnek,

Áthat mindent a szeretet.

 

Mely zárva volt, megnyilt a pálya,

Önkény s ármány pusztulni fog.

A testvérszivek Miatyánkja

Az ég kupját keresztül járja

S alá néznek az angyalok.

 

 

Magyar költők 19. század. 1.,

1872. április 18. [538-539.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44647

Medgyes Lajos

 

 

TÉLEN

 

(Allegória)

 

Nem szeretem én a telet,

Rabság színét hordja a föld,

Folyam, csermely, erdő, mező

Jégből, hóból rabláncot ölt.

 

A természet föl-fölsikolt

A rabság vad fájdalmiban;

A vészben, mely ordítva sír,

A természet panasza van.

 

Jön nemsoká a szép tavasz,

S kitűzi fényes zászlaját,

S folyam, csermely, erdő, mező

Levetkezi a rabigát.

 

S a természet meglelkesül,

A vészből örömdal leszen,

A szabadság örömdala,

Mely összezeng völgyön, hegyen.

 

Oh ekkor én is elhagyom

Szobám, hová a sors vetett.

S imádom a szabad tavaszt

És a dicső természetet!

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten,

1853. január 13. [29-30.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44646

Medgyes Lajos

 

 

NEMZETI DAL

 

Föl, nemzetem! Föl szebb jövőre!

Föl, nemzetem! föl, élni kell!

Elég volt immár sindevésznünk;

A rút halált kerüljük el.

 

Múltunk vesztén mért búslakodnánk?!

A tett koránya virradoz;

Fönnen kiált a szent szabadság

Ezüst színű zászlóihoz.

 

(. . .)

 

Mennyi bennünk az ész hatalma!

A büszkeség! a becsület!

Az égnek válna szégyenére

Elhagyni egy ily nemzetet.

 

Föl! dobbanjon hangos verésre

Szívünk, mint régen vert vala;

Üljön méltóság homlokunkon,

Legyen parancs a nép szava.

 

Ősének lelkét híja vissza,

S forrjon eggyé minden magyar:

A bátrakhoz leszáll az Isten,

S meglesz a dicső diadal.

 

Föl! küzdjünk egy szív-, egy lélekkel

Egyért! a nemzetéletért.

Rettentők leszünk egybeforrva;

Megnyerjük a szép pályabért.

 

S fényben ragyog fel Budavára,

Bámulják a föld népei,

S kül- s belviszály nem fogja többé

A hős magyart megdönteni.

 

 

A bátrakhoz leszáll az Isten, 1846 [22.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44645

Mécs László

 

 

NYÍRFÁK

 

Ismerjük őket jól: mindég izlésesek,

fehérek, finomak, átszellemültek,

akár az üdvözültek.

Isten vidám, midőn ily fákat ültet.

 

Ismerjük őket jól: hegyek lakói ők,

lapjára az angyalkék ég-papírnak

szép szőke rajzot írnak

s ha jő az ősz, aranyló könnyet sírnak.

 

Ismerjük őket jól: bűntől borzonganak,

az álmot is már szinte-szinte zajnak

veszik s egy cinkefajnak

fészkét tűrik csak hónalján a gallynak.

 

Ismerjük őket jól: mily halk zene remeg,

midőn ezernyi fény-húrú levélnek

kis hangszerén zenélnek

a fény-vonócskák s hegedűt cserélnek.

 

Ismerjük őket jól: s örök rejtély nekünk,

hogyan kerül mocsárba kettő-három

s gyökérzetük a sáron

alulról szentséget szí mindenáron!

 

Mi éjjel álmodunk s a Hold felhők felett

magához csalja megsemmisült szivünket.

Piros szivek repülnek

és megpihenni e nyírfákra ülnek!

 

Kolibri-szíveket vadászni vérívó,

bagolyszemü vámpír-rajok suhannak.

Szegény szivek! Jaj annak,

kit e vadorzó rémek megrohannak!

 

Én tisztelem a tiszta nyirfa-lelkeket,

kik lombhajukba csillag-fésűt tűztek.

Beléjük száll a Szűznek

hatalma és boszorkányt, rémet űznek.

 

Varázsuk: a piszok-iszony! Izlésesek,

fehérek, fínomak, átszellemültek,

akár az üdvözültek.

Isten boldog, midőn ily fákat ültet.

 

 

Az erdő poézise [140-141.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44644

Mécs László

 

 

VISSZA A CSENDBE!

 

Úgy voltam az örök Csendben

mint a káosz az Istenben,

melyből aztán Ő teremtett

csodákkal telt csillagrendet:

köztük a kis Föld-bolygónak

Napos-Holdas menetrendet.

 

Sok milliárd évig forgott

Földünk ember nélkül: boldog

csendben – később megrakottan

bűnnel, bajjal. Kihullottam

a Nemlétből, mint fészkéből

a fióka s ordítottam.

 

Kik hallották vad sírásom,

mint új, apró messiáson

mosolyogtak mind egy szálig;

s igaz volt, mit Madách állít:

az újszülött mind messiás

s pimasszá csak később válik.

 

Nőttem. Vitt a vágyak lába

Hiúságok vásárába.

Tilalomfák kiabáltak:

„Vigyázz, mert itt Sátán bált ad:

Szerelem, Pénz, Hatalomvágy

bokáz s bóvli bájjal áltat.”

 

Jártam, mintha minden lárma,

zene mélyén a Csend várna

legendává tömörülten:

én a lármát túlfütyültem

– s bábbá, mint a hernyó selyme,

a csend mégse vált körültem!

 

Azt fütyültem, hogy mily jó itt!

Virág bájolt, szárnyas ló vitt,

Dávid hárfázott a Holdban;

egyet-kettőt kurjantottam

s kinyíltak a szívek, lelkek:

mindjárt tudták, hogy én voltam.

 

…Most a Föld: bolondok háza.

Lovam lassít, nem cifrázza.

Jajt kiáltok. Itt a vége

minden zajnak. Örök béke

Ős-csendjébe készülődöm.

Vár az Isten Csendessége.

 

 

Vissza a csendbe, (1976 előtt) [175-176.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44643

Mécs László

 

 

FEBRUÁR VÉGÉN

 

Halálos halkan hull a hó.

– De belerikkant egy rigó:

„Ébredj, sok lustán álmodó

rügy, bimbó, fütty-, szín-dáridó!”

 

Meghallja a téltemető

virág; elsőnek ébred ő,

bimbót sodrintva szúr fel ő

s lyukas lesz a hószemfedő.

 

Utána a víg hóvirág

csöpp hagymából szökkent csírát,

szárat, míg a hóból kilát

s fehéren szól: „Vivát világ!”

 

Mátyás a nép-naptár szerint

jégtáblát lelt s tört szét megint;

Zsuzsanna hóseprővel int

s pacsirtát égre penderint.

 

A cinke cin-cin-cin-t fütyül;

száguld a szél a domb mögül,

fákon rügy-kottát hegedül,

– de csak a som nyit egyedül.

 

Sötét sürüben egymaga

a somfa! Arany ballada:

vér-termést rejt, mint garmada

bajok közt skót bárdok hada.

 

Ily arany-balladás talány

lehetett rég bakfiska-lány

korában álmodó anyám

bokros bajok hegyoldalán.

 

Lejtőn arany som-folt… Alant

szívem: tört szárnyú vadgalamb.

Gubbaszt, mert mint más csintalant,

nem hívja már Tavasz, kaland…

 

 

Vissza a csendbe, 1971 [174.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44642

Mécs László

 

 

AZ ISTEN ÖSVÉNYEI

 

Az Őskaoszban szundikált

a Mindenség: csillag-csírák,

Tejút, Nap, Hold, ember, virág,

minden mi létre, fényre várt.

…S az Isten Lelke egyszer intett,

s a fényre kezdett hívni mindent.

 

Azóta minden menekül

mindentől, ami zűrzavar,

mi zsarnokság, mi éjt kavar,

csírát öl, mint rothadt avar,

mi kételyt kormoz és Miértet,

mert a Kaosz még itt kísértget.

 

Azóta minden fényre tör.

Az éji lepke látja: láng

lobog bent, s mint legény a lányt,

tudós titkát, világtalányt:

bámulja és boldog körökben

bolondosan feléje röppen.

 

A zsarnok tél dühöngne még:

haragja tart! – S egy hajnalon

erdők mélyén, hegyoldalon

a Számpó, a csodás malom

fényt őröl, és a hóvirágszál,

som nyitni kezd, s egy lepke rászáll.

 

Szép az Ezeregyéjszaka

– de a legtündéribb Mese,

ha a Mágnesek Mágnese,

a Fény vonz, mint Isten keze:

s kicsalja emberből a Szentet,

földből a tücsök-regimentet.

 

Sokfélék Isten útjai.

Lehet nagy, vagy tenyérnyi út,

míg egy virág a fényre jut,

vagy barlangból forráska-kút

világba fut Niagarának:

szivárványos világcsodának!

 

A Menetrend zord és kemény:

az Úr sziklás ösvényein,

a kétkedés örvényein,

lápon, bűn-piszkon át megy ím,

ki fényt vár, mit nem adnak ingyen:

féltékeny fény-bankár az Isten!

 

Pált Damaszkuszban dobta le

a gőg s a ló: feküdt vakon,

– de új hitén, mint ablakon

át fény zúdult rá egy napon!

S míg fényt habzsolt: miféle koszton

élt Norbert s tévelygő Ágoston?

 

S hol járhatott a Jobb Lator,

Magdolna, Krisztust éhező

Papini, s későn érkező

sok más: Babits, Szabó Dezső,

végpercben gyónó Kosztolányi,

míg égi fényt tudott találni?

 

És én? Hányszor fogott a Bűn

ösvényén eszme-zűrzavar,

szirom-farsangból lett avar,

bengáli lángból lett badar

borongás! Csak a Fények Atyja

tudhatja, ki mind számontartja!

 

Ó Istenem, te Hármas-Egy!

Talán végső ösvényemen

megyek most: kérlek, kegyelem

ragyogjon rám, hogy végtelen

Fényedbe mágnesezze lábom,

ha nem vár több út a világon!

 

 

Aranygyapjú, 1968 [381-382.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44641

Mécs László

 

 

TAVASZI TANÁCS

 

„A mennyek országa

Bennetek van.”          (Biblia)

 

Tündérhonért nem kell messze menned.

A mennyország is közel van: benned.

Mozdulnod sem kell, hogy csodát láss ott,

hol csodátlan éltél. Jöjj ma vélem,

megmutatom, hogy csinálják mások.

 

Nézd a hernyót: falta a nyers lombot.

Remete lett s ekkor szárnyat bontott

belőle szebb énje: a szép lepke.

Más lett étke: nektár, méz és illat,

mert fölszárnyalt szebbik énje: lelke.

 

Nézd a nagyfát: Téli fagyok tüntén

most lép ki a bennerejlő Tündér!

Honnan vette? Csak magából! Szépen

kibontja a bennerejlő Májust

s ott áll Tündérország közepében.

 

Éppúgy van az emberben a lelke,

mint fában szín, hernyóban a lepke.

A túlvilág nem más világ! Itten,

benned van! Más állapot kell s lelke

étke más lesz szeretetben, hitben.

 

A mennyország benned van. Őszintén

hidd s az Isten is benned lesz szintén.

S ahol ő van, percek alatt bent is,

kint is tavaszodhatsz mint fa, hernyó.

Másvilágba csöppensz s lehetsz szent is.

 

 

Vissza a csendbe, 1962 [120.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!