A szerelem - mit jelent nekünk, versben és prózában, kérdésekben és válaszokban. A hozzászólásokban lehetőleg legyenek versek, versrészletek. Segítsetek, csináljunk együtt, egy nagyon szép topikot. Kérem, hogy akik politizálni akarnak vagy bármilyen nem idevaló hozzászólást betenni, kíméljenek meg bennünket, akiknek ez a szó, ez az érzés sokat jelent....
Én nem tudok a csendről, melybe száz forró titok és jövendő viharok lelke ébred; hol nászát üli száz rejtett ígéret. A csendről, melyre mennydörgés felel, idegzett húr most, oh most pattan el, vagy fölzengi a nagy harmóniát, az életet, az üdvöt, a halált, mindegy! Valami jönni, jönni fog! – – Ily csendről nem tudok.
De ismerem hol bús töprengés ág-boga terem, a csonka múlt idétlen hordozóját, sok, sok magános, lomha alkonyórát, melyből a szótalan, közömbös árnyak vád nélkül, halkan a szívemre szállnak, s a szívnek várni, – várni nincs joga, – úgy jő a holnap, ahogy jött a ma, míg percre perc születni kénytelen, – – – e csöndet ismerem.
Még mindig csak a lelkemet adtam oda. Annyi sok falat kell lebontani magamban, míg eljutok az első csókig. De a Te arcod előtt, melyet anyád szemén kívül alig ért meleg érintés S csak az élet húzta rá sötét árnyékait, az éhséget s a szenvedést, először fáj, hogy leány vagyok s őriznem kell magam, mint valami kincset. Ezerszer inkább lennék ízes szamóca, melyre Te erdőbe tévedt, éhes gyermek örömtől csengve rátalálsz.
Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress, mert vágyad vize hajt, s az végzetes. Ha két futó feszeng verseny előtt, te választasz már vesztest vagy nyerőt. S ha két egyforma aranyrúd világít, úgy érzed, az egyik szebben világlik. Szemünkön át hatol belénk a villám: a vágy, hiába töprengünk a titkán. A habozás csak a szerelem árnya; ki szeretett valaha, s nem első látásra?
Ma ujra csillagos. Csillagai az égnek - Lásd mára mind kijött - lakodalomnak égnek és dobogó szived drága zenéjü hangja szegény ijedt szived lakodalmunk harangja s elfog a büszkeség amint dobogja: Bim bam! hogy ilyen gyönyörűt tartok a karjaimban s hallgatom ajkadat, a véreset, a pirost s ugy gyűröm ujjaid, mint egy darab papírost mint gyónócédulát, mint szerelmes levélkét amelyre leirád szivednek első vétkét s mikor tanácstalan melletted álltam árván s láttam hogy mind nem ér semmit a sok szivárvány melyet valami nap bágyadt egemre festett s hogy az egész világ szive nekem a tested s láttad hogy életem belehull bús tüzembe: e drága levelet csusztattad a kezembe. És néha azt hiszem hogy semmi, semmi, semmi hogy egyek ne legyünk, már meg nem tudja tenni és máskor azt hiszem hogy minden, minden, minden ellenem esküdött - de ha szemed tekintem akkor nyugodt vagyok, szívembe száll a béke mint aki tóba néz és a tóban az égre s hallgatom szívedet, amint dobogja: Bim bam s gyönyörrel, gyönyörüm! gyötörlek karjaimban.
Ne rejtőzz el, úgyis látlak! Rádcsukom a szempillámat. Benn zörömbölsz a szívemben, s elsimulsz a tenyeremben, s elsimulsz az arcom bőrén, mint vadvizen a verőfény.
Itt is olyan, olyan a nap sugára, Mint messze, otthon: fényes, ragyogó. Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára És mégis vigan táncol a bohó. Itt is olyan, olyan az én szivem még: Hiú reménnyel mély sebet takar S bár érzi jól az elmulás keservét, Lemondani még nem bír, nem akar!...
Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem Szeretlek másban is Szeretlek végleg s ártatlanul Szeretlek annyi szerelmen túl
Szeretlek akkor is, ha mást hiszek Szeretlek akkor is, ha más szeret Szeretlek szótlanul Ahogy a béke hozzám simul S mikor a reggel a szívembe szúr
Szeretlek, bárhogy nem lehet Szeretlek önmagam helyett Örökös változásban is Örökös halkulásban is Örökös távolságban is
Szeretlek, már csak ezt adom, kevés Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs Ha másképp nem lehet Az álmok festenek új mosolyt Ami néha nekem szólt
Szeretlek, bárhogy nem lehet Szeretlek önmagam helyett Szeretlek változóban is Szeretlek halkulóban is Örökös búcsúzóban is
Carie, olvastam tőled egy levelet a topikban, egy szerelmes nő írta a férfinak, akit szeret (nem vers formában). Ha emlékszel rá, megkérdezném, hogy az egy igazi, elküldött levél, vagy "csak" egy irodalmi mű.
A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szívünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon.
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve Lehullott egy csöpp csipke-rom, Fehéren és halkan röpült le, Akár egy elhervadt szirom. Szeme rámnézett kérdőn, búsan: (Nincs búsabb szem, mint aki kérd) Ily szomorúan, ily koldúsan Mért hívtuk egymást ide? mért?
S mondta, hogy késő már az éj, s ő Megy... mennie kell... s elfutott. Hallottam haló zaját a lépcsőn, S nem tudom, meddig álltam ott. Aztán... le s fel jártam a parkban, Mint aki valakire vár. Gázolt a sarkam síró avarban, S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...
"Szeretni annyit jelent, mint visszaváltani az üres üveget, valami szebb tartalom reményében, felásni a kertet, a szép vetemény jegyében, kialmolni a ló alól, hogy szebb legyen a szőre, szeretni annyit, mint moslékot adni a malacnak, hogy szép sonkánk legyen húsvétra, lekaszálni a rétet, hogy új fű sarjadjon, betakarítani, hogy télen senki se éhezzen, szeretni annyi mint gondoskodni a szűkebb napokról, kiengedni a kanárit, felmosni a folyosót, sírni a temetésen, hogy jobb legyen, szerelmesnek lenni annyi, mint felmászni a magas hegyre és lenézni, kiengedni a savanyú tejet, hogy újat töltsünk, szeretni, szeretni, szeretni, parkban szemetet szedni, messzire szaladni és lihegni, a szerelem robbantás, hogy hozzá férjünk az kövekhez, a szerelem kompozás a túlpart közt és vissza, a szerelem egy nagy üveg bor megivása, a szerelem azon sírni, hogy mi lesz, ha elmúlik, szeretni annyi, mint fellőni az égbe és várni, hogy ránk esik a töltény, a szerelem a mély tenger átúszása, az élet nagy mutatványa, melytől vagy jobb lesz, vagy rosszabb, kisérlet, kémcsövek, egyenletek, perízeres zsemle mustárral és kakaó, valami össze nem való, feszültség, lámpa, elem és szikrák.
Szeretni hinni abban, ami nem lehet, hinni az örök életet, hinni az örök napot, azt hogy nincs nyugat, nincs vége annak amit elkezdett az ember, az örök szögelés és kalapálás, a végtelen hegesztés, az a varrat, amit örökké varrnak, valami végtelen, valami meg nem fogható, egy hosszú ima, egy kör, aminek se eleje, se vége, a megfejthetetlen képlet, a kibogozhatatlan szöveges példa, a gyönyörú kép, melyet újrafesteni nem lehet, egy villanás, egy nagy kődarab, amit a szobrász megfarag, a szerelem remény a halálos betegségben, a szerelem az, hogy nem lesz rövid a fékút és megállunk, a szerelem tüzijáték nyári estén, a szerelem az, mire gondolni nem mersz, a szerelem tükör, ami nagyít és mást mutat, a szerelem a befalt magnószalag, a leesett stelázsigomb, leszakadt fiók, valami más, ami az életet megédesíti vagy keseríti, az abszolút nulla és a csillagok, levetett zokni és parfüm az ágy alatt.
A szerelem akkor jön, amikor akar, mögéd áll és megijeszt, színházba visz és megsirat, a szerelem nem kér és nem alkuszik, veled fekszik és mással kél, fokhagymás pirítós, mézes tea, savanyú tej és ellopott pénztárca, a szerelem jön mint vonat és nem áll meg, csak integet, szeretni annyit jelent, mint perecet venni és elejteni, rántott húst leégetni, füvet nyírni, tudva, hogy újra kinő, rózsát metszeni, gyomot kapálni, kerítést festeni, szomjasan vizet inni, olajat cserélni, csúnyán beszélni. Utat kaparni, halat fogni, szalonnát sütni újbort inni, jeges úton hanyatt esni, kottát hajtogatni, kerékpárláncot olajozni, apró bolhákat összefogdosni, üvegre lehelni, szirmot tépdesni. Szerelmesnek lenni...."
legalább egy ízben el kell menni, messzire kell menni minden szerető szem elől; le kell hűteni szívek kölcsönös lobogását, épp a leg- melegebb szivekét - másként hogyan is volna kívánható, hogy aki térdén lovagoltatott, stb.: egykor bájos-hibás személyedet apránként elfogadja, m á s-ként? Mesterlegény, - ha lány vagy is - mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös: kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e. V i s s z a k e l l j ö n n ö d, hogy itt l e h e s s. És ha szíved töröd össze - ímmár: megint - akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős az egész. Csak az a fontos: mennél messzebbre s legalább! egy ízben.) El kell menni
