Úgy emlékszem, hogy az Alföldön a filoxéra után terjedt el igazán a szőlő. Ahogy egy Móra-hős mondja: a filoxéra nem szereti a homokot, mert szúrja a szömit..
Szintén Móránál olvastam az árvalányhajról, hogy az a növény német nevének szó szerinti fordítása, a német nyelvben pedig lehet, hogy árva a lány, de elég sok pártfogója akad...
Hogyne érdekelne! Viszont nem juttottam új adatokhoz. A ti özléseiteket érdeklődve olvasom. Viszont nem mindig vagyok itthon, a telken locsolgatom a zöldbabot, paradicsomot, miegyebet. Időnként meg is eszem a nyavalyásokat.
Nagyoroszi és Kemence közötti úton található a Betyár-forrás. Itt egy táblán a nyolcvanas években még olvasható volt valami ilyesmi: "Itt patkoltam meg egy asszonyt. Sisa Pista" Persze a tábla nem az eredeti volt. Valakitől hallottam, hogy nézeteétérés támadt a vásárba igyekvő asszonyok és Sisa Pista közt, amit valóban úgy torolt meg az utóbbi, hogy patkót vert az egyik asszony lábára. Tudtok valami részletet az ügyről?
Sisa Pista, anyakönyvezett nevén Benkó István (Zsunypuszta, 1846. – Bernecebaráti, 1910. november 15.) juhász, nógrádi betyár, majd élete alkonyán vadőr volt.
Élete :
A Nagylóchoz tartozó Zsunypusztán született, ahol édesapja béresgazda volt. Az elemi iskolát Nagylócon végezte el. Ezt követően Ilinybe került, ahol keresztapjánál juhászkodott. 1861-ben az általa őrzött nyájból 12 birka eltűnt. Noha ő a jószágok ellopását soha nem ismerte be, és azt nem is sikerült rábizonyítani, ez a nógrádsipeki Balázs Sándor pandúr őrmestert nem nagyon zavarta, amikor alaposan megkínozta a fiút. Lábánál fogva a szabadkémény gerendájára akasztotta, és szöges csizmasarokkal rugdosta a fejét és a bordáit. Sisa , aki ragadványnevét arról kapta, hogy vásott, csintalan gyermek volt, bosszút esküdött. Mindenesetre keresztapja a 12 birka eltűnése miatt elcsapta a szolgálatból. A fiú a nógrádmarcali plébános pajtájában rejtőzködött egy ideig, majd a megyében több juhásznál is bojtárkodott. ( off olyan volt ezzel a rejtőzkődéssel, mint szegény nagybátyám, aki óvodáskorában a disznóólba ment inkább, mint az óvodába... :-) Ő azért nem lett betyár :D
1871-ben Cserhátszentivánon szolgált Szudy Károly sziráki ügyvéd birtokán juhászként, ahol szintén számos birka eltűnt. 1871 őszén végül birkalopásért 1 év börtönbüntetésre ítélték Balassagyarmaton. A balassagyarmati börtönből 1872. november 24-én szabadult. Mivel a lopásokat tovább folytatta, ezért 1873. április 1-jén elfogták és a sziráki járásbíróság börtönébe zárták. A fogságból 1873. május 1-jén megszökött, mert a részeg őr a börtönajtót nyitva felejtette. Ekkor kezdődött igazi betyárkodása. Társakat keresett, és velük követte el rablásait, lopásait. A rimóci Szabó Hagymás János, az erdőkövesdi Kiss Csóka József, a nagylóci Tőzsér István, a felsőtoldi Dudás István húgyos, és a nagybárkányi Oravecz Dregan János pásztorok voltak társai, akikkel együtt kocsmárosokat, molnárokat, és egyéb vagyonos személyeket raboltak ki és loptak meg. - szép becenevek :) "húgyos" Oravecz :) -
1873. november 4-én Nógrádsipeken mulatoztak a betyárok Palicza Ferenc számadónál, amikor megjelent Sisa egykori megkínzója, Balázs Sándor volt pandúr őrmester, akit ekkorra már sorozatos kegyetlenkedései miatt elcsaptak a testülettől. Sisa bosszút állt egykori megkínzóján, ittas állapotában juhászkésével szó szerint lefejezte az egykori pandúrt. A következő levelet írta, és a temetésre szánt 50 forinttal együtt elhelyezte a holttesten:
„Tisztelem a tekintetes csendbiztos Urat én sisa Pista a sipeki sándor nyakát én vágtam le, mert azt motat hatvanhatba mikor fogva votam én écsaka a csenbiztos Kiménébe felakasztottak és mikor jajgatam hát azt monta ez e huncut Sándor hogy nej az Istent kérjem… az Istennek mert őja az isten hát most araeset gyüvésem és be mentem egy hereboroznyi hát Sándor épen oda gyüt hát biz énparancsoltam neki elkisértem haza fele pórázon és az után nyakon csaptam hát most segyenubó sepepig sehogyan se szenvegyen érte senki mert meg szen veten én még hatvanhatban 12 órakor écaka a hasára pedig egy ötvenest tetem á temetésére hát legyen szíves tekintetes csendbiztos úr megtunynyi hogy oda ták-e akik rájakatak egy 1873 ba it vol Benkó Istvány Sisa.- ne csudájják hogy ilyen írást kütem, mert boncom volt az asztal Tekintetes csenbiztos urnak szolbujákba.”
Érdekes tájnyelven íródott ezen levél , Tudjátok melyik tájegység jellemzője, mert én nem :)
Az emberölést követően három vármegye (Nógrád vármegye, Gömör-Kishont vármegye, Heves vármegye) pandúrjai vették üldözőbe, fejére vérdíjat tűztek ki, mert rablásai és az orgazdahálózat mind a három megyét érintették. Végül mégsem a pandúrok fogták el. 1873. december 26-án Kiss Csóka Józseffel előbb a tarnaszentmáriai kocsmárost rabolták ki, majd a rablott pénzből az egerbaktai csárdában mulatoztak, ahol az éppen ott tartózkodó uradalmi intézők felismerték és elfogták őket. Kiss Csóka Józsefnek sikerült megszöknie, de Sisát erősen megkötözték és másnap az egri börtönbe szállították. 1874. március 29-én átszállították a balassagyarmati börtönbe. A büntetőper tárgyalása 1875-ben kezdődött el, a sok vádlott és tanú (46 vádlott, 34 tanú, 43 sértett volt) miatt két hónapig tartott. Védője a tehetséges ifjú ügyvéd, Harmos Gábor volt, aki egyébként Mikszáth Kálmánnal együtt szerkesztette akkoriban a Nógrádi Lapok című újságot. Sisát az 1875. október 28-án kelt ítélettel 20 évi börtönbüntetésre ítélték.
1876. augusztus 4-én ágyszomszédjával, a diósjenői Kukorica Jánossal* együtt szökést kíséreltek meg a balassagyarmati börtönből, vésővel és reszelővel kibontották hatodik emeleti cellájuk falát és lepedőkből font kötélen leereszkedtek a földszintre. Az őrség azonban észrevette a kísérletet és meghiúsította a szökést.
* Érdekes névegybefonódás a Petőfi által írott János Vitéz főszereplőjével, de Petőfi előbb írta művét mintsem ezen gazember tevékenykedett...
1876. november 11-én átszállították a lipótvári királyi fegyintézetbe, ahol a renitenskedő, szökésre hajlamos rabokat magánzárkában tartották. Itt szorgalmas munkájával elérte, hogy a börtön vezetése dupla kenyéradagot adott számára. ( ravasz róka volt ebből is látszik... :) A jószívű rab ezt megosztotta egyik társával. Egy Zóka Ferenc nevű fegyenc ezért feljelentette őt a börtönfelügyelőnél. Ennek az lett a következménye, hogy megvonták tőle a kedvezményt. Sisa bosszúállása nem váratott sokáig magára. Legközelebb, amikor a kádárműhelyben dolgoztak, a nála lévő szekercét Zókához vágta. A rabtörzskönyv a következőket rögzítette az ügyről: Az intézetben Zóka Ferenc fegyencen ejtett súlyos testi sértés bűntettéért a nyitrai királyi törvényszék által 1877. június 25-én tartott ülésén hozott 2702. számú itélettel a 20 évi börtön büntetés kiállásától számítandó egy évi börtönnel sulytatott.
1879. február 22-én büntetése hátralévő részének (15 évnek) kitöltése végett a Trencsén vármegyei llaván lévő országos fegyintézetbe kísérték át. Sisa tehát fellélegezhetett, mivel számára véget ért az emberpróbáló és idegőrlő magánelzárás korszaka. Az illavai börtönben a szabóműhelyben foglalkoztatták, jó eredménnyel. A továbbiakban nem volt rá panasz és megadással tűrte a hosszú rabságot. A rabtörzskönyvben a következő olvasható róla:
"...Bűntetteinek nagyságát felismervén, azokat megbánni látszik. A kimondott büntetésének hosszú tartama ón súlyként nehezedik lelkére. A jó tanácsot és oktatást meg-adással fogadja. Erkölcsi erejében szilárdítható, s igen ritkán felcsillanó indulatosságának megtörésével megjavulásához lehet reményt kötni...."
1894. december 27-én szabadult az illavai börtönből. Ez azt jelenti, hogy a rá kiszabott 21 évi büntetést az utolsó napig kitöltötte.
1895 és 1900 között Nógrádverőcén Zubovics Fedor huszárkapitány szolgálatába szegődött, aki akkoriban a Migazzi-kastély bérlője volt. A kalandos életű katonatiszt kereste a veszélyt és a különleges embereket is. Sisa afféle lóápoló és háziszolga szerepét töltötte be nála. Triesztbe költözése előtt Zubovics beajánlotta Sisát a Nagyorosziban lakó Berchtold grófhoz. A gróf hatalmas drégelypalánki erdőbirtokán vadőrként alkalmazta őt. Közben 1901. szeptember 16-án az idősödő betyár házasságot kötött az érsekvadkerti Kürtössy Máriával. Felesége törvénytelen gyermekét 1908-ban a nevére íratta. Ezidő alatt Drégelypalánkról Bernecebarátiba költözött. Új gazdája Szokoly Alajos, az 1896-ban megrendezett athéni olimpia helyezettje lett, akinek ott volt kastélya és birtoka. Szokoly gróf feleségül vette Berchtold Sarolta nevű leányát és a nagyoroszi birtokos halála után így került hozzá Sisa. Szokoly mint vadászbérlő szintén vadőrként alkalmazta őt. Lakást bérelt számára és mindig emberségesen bánt vele.
Sisa gyomorrákban** halt meg 1910-ben. Szokoly fényesen temettette el, cigányzene hangjai mellett és az utolsó kívánsága szerint eljátszották a koporsójánál kedvenc nótáját:
Szomorú fűz hervadt lombja Ráhajlik a sírhalmomra
Mesélték, hogy hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Különösen nagy számban voltak jelen erdész- és vadőrtársai, de a környező települések lakói is. Sírja a bernecebaráti öreg temetőben van, közel Szokoly Alajoséhoz.
** Ilyen a sors, aki másoknak is gondot, szenvedést okoz kegyetlenül "bűnhődik" utána ! (Sajnos nem minden esetben...)
Az alföldi borok valós minőségével, értékével egyébként maguk az alföldiek is tisztában voltak.
Ezt bizonyítja az alábbi nóta:
"Lőre, lőre, cudar lőre, te savanyú lőre,
Vesztél volna, de vesztél volna a homokos földbe..."
vagy egy másik, kiskunsági-bácskai eredetű:
"Kocsmárosné, szép csárdásné, de savanyú a bora,
olyan mint a, olyan mint a savanyított uborka.
Kocsmárosné, cukrozza meg a borát,
még az éjjel, még az éjjel elszeretem a lányát.".
Ez utóbbit állítólag a kiskunsági, Bugac-vidéki betyárok is énekelték, amikor csárdáról-csárdára vagy tanyáról-tanyára jártak élelmet, szállást és a lovuknak abrakot kérni.
Egy igazi magyar betyár ugyanis kért és nem rabolt... igaz, hogy ha nemet mondtak nekik, akkor előkerült a pisztoly, a karikás vagy a fokos is, de csak azért, hogy nagyobb nyomatékot adjanak a kéréseiknek:-))))
A 190-es hsz-emet gondolatban töröljétek: Küllős Imola könyvéből akartam emlékezetből idézni, de ezek szerint már nem olyan jó a memóriám.
Sós Pista (és nem Soós Pista) igaz hogy nem került pandúrkézre, de csak azért, mert lelőtte egy Jedinger Jóska nevű pandúr...
Az a baj, hogy Küllős Imola nem történész, hanem néprajzos. Össze-vissza idézget különböző néprajzi gyűjtésekből, néphagyományokból és nem különbözteti meg világosan a legendát a valóságtól.
Ebből adódtak a félreértések: valóban volt olyan helyi hagyomány, hogy Sós Pista betyárélete után inkognitóban Tiszaigaron (más források szerint másutt) élte meg az öregkort, de ez nem igaz.
Jedinger csendbiztos lelőtte, mint a rühes kutyát...
Mellesleg Küllős szerint Sós Pista a középszerű, a működési területén (főleg Hortobágy és közvetlen környéke) kívül kevésbé ismert betyár volt, de a Hortobágyon számos monda kapcsolódik a nevéhez.
A Ráday-féle üldözés alatt őt is meghurcolták, végül Jedinger adta meg neki a kegyelemdöfést...
"Amellett a helyi buckákon is neveltek szőlőt, mert a rossz vizet tartották sok betegség alapjának és bort ittak inkább, ha nem is volt az túl jó minőségű."
Azért ez a nem túl jó minőségű egy kicsit enyhe kifejezés a kiskunsági, alföldi homoki borokra, nem gondolod, Zabfaló kartárs?
Természetesen inkognitóban: fehér gyolcsgatyában, szpenszerben vagy cifraszűrben, árvalányhajas gombakalapban . Az oldalamon karikás, az övemben duflapisztoly lesz.:-)
betyár. Somogyban tevékenykedett, 1867-ben halt meg. A hagyomány víg kedélyű betyárnak tartja. Életéről kevés adatot ismerünk; azokat is főként korabeli → históriákból, ponyvaballadákból. Bujdosásra, rablásra az kényszerítette, hogy nem tudott elszámolni a tiszttartónak a rábízott juhokkal. A hagyomány szerint ezzel kapcsolatos egy másik ponyvaballada jellegű ének, amelyik az osztopáni bíró megöléséről szól:
Osztopáni veres biró
Az akasztófára való
Az állotta el utamat
Elvette a disznóimat,
Disznaimat mind elvette,
Kaposvárra jelentette.
Juhász Andrásról is éneklik azt az újabb eredetű dalt, hogy a gyilkosság után maga jelentkezett a bírónál, tettét magyarázni és kegyelmet kérni. A valóságban ez nem történt meg. Ezzel szemben számos más gyilkosság kapcsolódik nevéhez és bandájához. Juhász Andrással kapcsolatos somogyi → betyármondák sok közös vonást mutatnak az egyéb betyártörténetekkel. Elfogatásáról szóló monda szerint: Juhász Andrást az otthont adó szőlőspince-tulajdonos jelentette fel a vérdíj reményében. Más mondák szerint a falubeliekkel való verekedés áldozata lett. Ismét más mondák szerint egy szép menyecske segítette Juhász Andrást pandúrkézre. Mondában, dalban egyaránt megörökített mozzanat, hogy a pandúrokat saját maga megvendégelte, mielőtt börtönbe vitték. – Irod. Gönczi Ferenc: Somogyi betyárvilág (Kaposvár, 1944).
Nála valamivel jelentősebb volt a Fábián Pista, a nagyszalontai betyár (Arany János földije volt), akit az 1850-es évek elején a császári hadseregbe akartak erőszakkal besorozni, el is vitték, de Komárom környékén megszökött, átúszott a Dunán, visszatért Biharba, ahol betyárnak állt.
A pandúrok egy majorság disznóóljában fogták el: tkp a Fábián Pista adta meg magát harc nélkül, miután a pandúrok vezetője megígérte neki, hogy nem kerül akasztófára.
Az ígéret ellenére a szalontai bíró akasztófára küldte. A hagyomány szerint Fábián Pista a vesztőhelyen állva minden jót kívánt Szalonta népének, egyedül a bírót átkozta meg.
A Néprajzi Lexikon anyaga róla:
Fábián Pista
Nagyszalonta környéki betyár a múlt század derekán. A szabadságharc leverése után akasztotta fel a császári rögtönítélő törvényszék. Elfogásának története szerint hosszú hajtóvadászat után találtak rejtekhelyére, végső harcát disznóólba húzódva küzdötte végig. Fábián Pista „nótás betyár” volt, dalaiból Arany János kettőt közölt 1851-ben a Remény c. almanachban. A nevéhez kapcsolódó → balladák és → balladás dalok szökött katonaként emlegetik:
Engöm hínak Fábián Pistának
A némöt szökött katonájának,
Nem viselöm szürke köpönyegit,
Nem is öszöm a némöt kinyerit.
A hatalommal való tudatos szembenállását fejezik ki a nevéhez fűződő balladák egyes variánsai:
Gyün a zsandár, mint a záporeső,
Szögény Fábián, maga van egyedül.
Ü is fordul a fegyvere felé.
Bátor szívem, szömbeszállok vélek,
Mögfelelök a magyar beszédnek...
A legtöbb szöveg itt is, mint egyéb → betyárballadában különböző sztereotip formulákat ötvöz egybe. Gyakran Fábián Pista neve helyett más, helyi betyárhőst említenek. Az alföldi (Sárrét, Hajdú-Bihar m.) → betyármondák szerint Fábián Pista híres lótolvaj volt. Egyik Biharban elterjedt monda szerint az elfogatására kiküldött pandurokat azzal játszotta ki, hogy veszély esetén átlépte a vármegye határát, ott ugyanis nem folytathatták az üldözést. A hajdúkerület és Bihar m. határán állt csárdához fűződő monda szerint a két mulató közötti alagút volt állandó biztonságot nyújtó lakhelye. Elsősorban az alföldi pásztorok szájhagyományából ismert mondák szerint – hasonlóan az → Angyal Bandihoz kapcsolódó mondákhoz – Fábián Pista a lopott lovakat álcázott istállóban tartotta éveken át. Bátorságával, erejével, vakmerő tetteivel félemlítette meg az ellene kirendelt császári sereget. A Fábián Pista személyéhez kapcsolódó alkotások folklór viszonylatban ritka tudatossággal ábrázolják a nemzeti felszabadításért folyó küzdelmet és azt a gondolkozást, amely szerint a betyárok a parasztság érdekeiért szállnak harcba. – Irod. Csanádi Imre–Vargyas Lajos: Röpülj, páva, röpülj (Bp., 1954); Béres András: Tiszántúli betyármondák (Debrecen, 1967); Szücs Sándor: Betyárok, pandurok és egyéb régi hirességek (Bp., 1969).
Soós Pista akevésbé jelentős alföldi betyárjaink közé tartozott: kisebb kaliberű rablásokat követett el, de ezt viszonylag ügyesen csinálhatta, mert nem került pandúrkézre. Idősebb korában egy kis Közép-Tisza-vidéki faluban élt az élettársával (forrás: Küllős Imola: Betyárok könyve)
Miért ne lett volna? Csak, mert kisebb volt a lakosság száma, mint a kiegyezés körül? Az a kisebb lakosság pl. Szögedön 4-5 ezer főnyi a Rákóczi időkben,ami a kiegyezés körül 60-70 ezer fő. Arad-hegyaljától Szerémségig birtokolt szőlőket és a bort hozta-vitte a nagy gabonás uszályokon, nemcsak haza, de akár Győrbe is. Amellett a helyi buckákon is neveltek szőlőt, mert a rossz vizet tartották sok betegség alapjának és bort ittak inkább, ha nem is volt az túl jó minőségű. A szőlőkben pedig mindenütt volt gyümölcsfa is, az akkori művelési mód szerint. A török betelepülése után (1550-es évek) is a szegedi kereskedelem szálai elértek Kassa,Krakkóig is,bár, sokan elszöktek innen. Mégis elsősorban a dalmát-velencei irány maradt a nagyobb, de a török birodalom felé is ment a kereskedés. És megéltek a marha,-ló,-juhkereskedésből is sokan, de a kisipar, a halászat-halfeldolgozás(sózás) és a kalmárkodás jó módba segített sok polgárt ekkor is. Ekkortájt alakult ki a város óriási földbirtok szerkezete, aminek a 19.sz végén-20.sz.elején a bérbeadások,(a tanyarendszer legnagyobb kialakulása) majd méginkább az 50-es évek erőszakos döntései vetettek véget.
"Hogy pedig nem mi, hanem ti legyetek nagyobb okai az ti ujonnan toldozott, foldozott, sok régen kárhoztatott eretnekségekből összetataroztatott vallástokkal, mely (mint a vipera kigyófiakról szokták mondani) megemészti azokat, az kik őket szülték és tartották, igen könnyü megmutatnunk..." :-)
A magyar betyárvilág "utolsó mohikánjai" az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején tevékenykedtek: a dunántúli Savanyó Jóskáról már volt szó, de említést érdemel az 1870-es években a Hortobágyon "tevékenykedő" Soós Pista.
Soós Pistát nem különösebben kedvelte a környékbeli nép, erőszakos, agresszív figurának tartották, féltek tőle. Több történet fennmaradt, hogy békés embereket pofozott föl a csárdában, vagy addig nem engedett ki senkit a csárdából, amíg ő maga el nem tűnt onnan.
