"Már megint elkészültünk két újabb református ének feldolgozással, amit Szentendrén fogunk először bemutatni majd szeptember 27-én! Gyertek el, ha kíváncsiak vagytok ezekre (is) !"
Nem akarom Rád tukmálni, csak furcsa nekem ez a fajta hozzáállás. Hiszen egy ilyen kuriózum kiadványt nem szükségből, hanem szeretetből vesz meg az ember.
Igazad van, a bakelit nem egyenrangú, az általam felsorolt dolgokkal. Még sincs rá szükségem, tehát nem veszem meg. Sajnálom ezt ennél érthetőbben nem tudom "előadni".
Sajnos, Felhőcske, sajnos nem jelent semmit, nem vagyok "célközönség" a bakelit lemeznek, éppúgy nem, minthogy bármilyen léptékű rajongónak számítom is magamat - nem vennék Solarisos tornacipőt, Solarisos tornazsákot, bögrét, és kispárnát sem éppúgy mint ahogy a bakelitlemezt sem. CD-n persze megvenném.
Szoktátok olvasni LP Kollektor rovatunk cikkeit? Azok alapján is egyértelmű, hogy van sok komoly vinyl-rajongó itthon is, ugye? Na, ők - és nemcsak ők, hanem a világon bárki más - sehol nincsenek egy 62 éves, nagyon gazdag brazil férfihoz képest, akinél a gyűjtőszenvedély[...] Bővebben!Tovább »
Nalam tervbe van veve, hogy beszerzem, ha legkozelebb Bp-en jarok. En nagyon orulok, hogy bakeliten jott ki, hagyomanyos CD-t mar nem veszek 10 Ft-ert sem.
Remelem a Marsbeli K. 2 is elerheto lesz bakeliten.
Az LP fogyásáról annyit hallottam, hogy a kiadó már a 2. szériát dobja piacra! Vagyis az első 300 példány már elkélt. És nemcsak idehaza, hanem külföldön is! Nagyon sok külföldi webáruház oldalán is lehet találkozni vele :o)
Huh, akkor számodra az semmit nem jelent, hogy kedvencednek egy ilyen gyöngyszem kiadványát a kezedben tarthasd, birtokolhasd?
Pedig az ilyen kuriózum kiadványt nem feltétlenül azért veszi meg az ember, hogy hallgassa, hanem éppen a fentiek miatt - mert rajongóként jó érzés egy ilyen értéket fizikailag birtokolni. :o) Egészen más érzés egy LP-t kézbe venni, mint egy CD-t!
Méretében is sokkal látványosabb, mint ugyanez CD-borítóként. :o)
Ha már feldobtad a kérdést, jöjjön egy válasz is rá, tőlem.
Nekem még van "hagyományos" lemezjátszóm és működik is.
De mindezek ellenére eszem ágában sincs bakelit lemezt vásárolni soha többé.
Úgy, mint ahogy videokazettát és audiokazettát sem veszek már többé, semmilyen áron sem (10 Ft-ért sem!) Úgyhogy ennek a bakelitnek nem én vagyok a célközönsége, vásárlója, rajongója, miegymás. Sajnálom.
"A Solaris legénysége a 2-es villamos sínein 1981. júniusában........ ma már csak hárman tudnánk odaállni ebből a hatból...... de azért a sínpárok (is) a végtelenben találkoznak!"
"Ismét egy mérhetetlenül szomorú hír: Róza Gábor fotós és egykori gitáros vasárnap kórházba került, kómában feküdt majd 1 napig, és 14-én, délután leállt a szíve. Elment ő is... Gábor igen közel állt a zenekarhoz. Sokat fotózott bennünket (a Nostradamus-album zenakari képeit például ő készítette), 1981-ben, Czigi bevonulásakor pedig néhány hónapig ő helyettesítette Istvánt. Mondhatni, a zenekar tiszteletbeli tagja volt. És marad. Egyre több és több okunk van emlékezni.... (A csatolt kép bal szélén láthatjátok Gábort, vagy inkább Rózagabit - ahogy hívtuk annakidején.)"
"Ez a fotó 1981. júniusában készült. Hatan vagyunk rajta. Most 2014. júliusát írunk, és már hárman nincsnek közöttünk. "....And Then There Were Three...." Borzasztó érzés. Nyugodj békében, Gábor!"
Kollár Attila: "Igazán sokkoló volt ez a hír is számunkra.... lassan már egy komplett zenekarunk van "odaát" .... Méginkább megfontoltan kell az új Marsbéli2-t összerakosgatnunk........, mert ki tudja hány nagylemezre kapunk még időt ideát ? ... ez bizony csakis odafent dől el!"
A magyar progresszív rockzenének nem túl gazdag a története. A nyolcvanas évtized felhozatala még kisebb, hiszen az East és a Panta Rhei mellett csak a Solaris volt az a banda, mely képviselte a műfajt. Mivel instrumentális muzsikát játszottak, helyzetük még nehezebbnek bizonyult, hiszen ez a fajta zene már akkor sem volt menő. A hanglemezgyár először hallani sem akart arról, hogy albumuk jelenjen meg, csak két kislemezre futotta. Emlékszem, harminc évvel ezelőtt egyszer Veszprémben koncerteztek, és a művház nem túl nagy nézőtere csak félig telt meg. Mi viszont ott voltunk, és maximálisan díjaztuk a kvintett produkcióját.
Mindez azért jutott eszembe, mert nagy örömömre az utóbbi időben reaktiválta magát a társaság, olyannyira, hogy az őszi MüPa-s koncertjük napján új nagylemezzel is jelentkeznek, ’Marsbéli krónikák II’ címmel. (Megérintette őket a klasszikus sci-fi irodalom, hiszen nevük is Stanislaw Lem kötelező olvasmányának címét viseli, első albumuk címe, a ’Marsbéli krónikák’ Bradbury-től származik, és még sorolhatnánk a tudományos fantasztikus irodalom remekeit, amiket megzenésítettek.)
Továbbá itt van egy élő lemez, bakelit formátumban, mely áttekinti a csapat pályafutását a különböző felállások során. Vérbeli progresszív rockzenét hallhatunk, sok billentyűs és gitárszólóval, és bizony Kollár fuvolája sincs egyáltalán háttérben, nem egyszer övé a vezető szerep. Persze, komplex dallamokat is hallhatunk, néhol klasszikus zenei kórusra emlékezető kórustémákkal fűszerezve. Bár a Solaris nem egy hosszabb lélegzetű művel állt elő pályafutása során, ezen a lemezen most nem hallunk ilyent, ahogy írtam, ez egy összefoglaló anyag a kezdetektől a közelmúlt történéséig.
Érdekes ez a kiadvány, hiszen a debütáló koncertről is hallunk egy dalt, és azokból az időkből is, amikor nem itthon, hanem a nagyvilágban értek el sikereket, távol az országtól, mert magyar földön nem mutatkozott érdeklődés igényes zenéjükre. Elmentek távoli tájakra, fesztiválokra, ahol olyannyira nagy sikert arattak, hogy nem egy külhoni szaklapban elismerő cikkek jelentek meg róluk, nem egyszer példaképekként tüntetve fel őket. Közben készültek albumok, DVD-felvételek, amelyek nem forogtak közkézen, de szűkebb rajongói körben mindent tudtak róluk. Az interneten például elérhető egy Rio de Janeiróban lezajlott bulijuk filmfelvétele 1996-ból, ami sosem jelent meg hivatalosan. Közhely, de igaz: senki nem lehet próféta a saját hazájában.
Közben megtépázta őket az élet, hiszen két haláleset is történt. 1998-ban a gitárost,Czigit ragadta el a kaszás, tavaly pedig Tóth Vilmos dobos távozott el az örök vadászmezőkre. Bár a nyolcvanas években hivatalosan eltűntek a színről, talán sosem oszlottak fel, hiszen az évtized legnépszerűbb popzenekarában, a Napoleon Boulevardban Vincze Lilla énekesnővel kiegészülve együtt folytatták a zenélést, aztán jöttek a külföldi meghívások. Itthon nem találkozhattunk velük, de külhonban prosperáltak.
Ez az album hiánypótló, egy kis ízelítőt ad azokból az időkből, amikor egy kis odafigyelésse talán lehetett volna egy nemzetközi hírnévvel bíró magyar rockbandánk. Nemcsak mi, a közönség, de a zenekar is jobban járt volna.
Összegzés:
Íme, egy kis betekintés a soha nem virágzó magyar progresszív rockzene egy szeletébe. Ezért nem a zenekar a hibás, viszont örüljünk annak, hogy ma is aktívak, és az ezen a kiadványon lévő zenét van alkalmunk élőben is hallani.
Attila egy nagyon szívmelengető információt osztott meg a Fb-on:
" A készülő SOLARIS lemezen Czigi egyik régi dallamötlete is "életre kel" majd ! Ez a fotó a KEK-en készült még 1981-ben... (a zenekar összeállítása akkor Cziglán-Erdész-Kisszabó-Kollár-Tóth volt) ! "
"Ha Stanislaw Lem elhíresült sci-fi regényéről valakinek a magyar progresszív rockzene egyik kiválósága, a Solaris jutna eszébe, az nem a véletlen műve. Az 1980-ban alakult, a Pesti Műsor kulturális szaklap tehetségkutató versenyének egyik díjazott formációja 2014 májusára jó minőségű koncertfelvételeket tartalmazó válogatásalbummal lepte meg rajongóit.
Valamikor, még „az őszinte, kőkemény rockmuzsika” hőskorában Magyarország egyik legtehetségesebb énekesétől hallottam, hogy a közönség figyelme nehezen köthető le pusztán instrumentális zenével. Készséggel elhittem neki. Sőt, e megállapítás olyannyira megragadt bennem, hogy attól kezdve kissé fenntartással fogadtam az akkoriban egyébként ritkaságszámba menő tisztán zenei darabokat. Aztán jött a Solaris, majd a Marsbéli krónikák, amelyek elég hamar meggyőztek. Mégpedig arról, hogy az igazán minőségi muzsikában bizony énekhang nélkül is van élet. Mindez persze már a Budai Ifjúsági Parkban kiderült, amikor a Pesti Műsor által indított tehetségkutató verseny egyik díjazottjaként elkészült a HIT zenekarral közös Solaris kislemez. S ez az érzés folyamatosan erősödik.
Azóta is. S amelyre alaposan ráerősít a kései gyerekként nemrég érkezett vadonatúj Solaris (vinyl) nagylemez, az Élő krónikák (vagy a lemezborító szerint Live Chronicles). Méghozzá az ifiparkbeli debütálás után harmincnégy, és a Marsbéli krónikák LP napvilágra kerülése után épp harminc esztendővel.
Bár a hagyományos fekete lemez barázdái korábban megjelent, különböző időkben és helyszíneken rögzített, kiváló minőségű, élő hangfelvételeket rejtenek, valahogy még sincs déjà vu érzésünk. Vajon miért? Mert az ismerősen csengő dallamokat (igen: dallamok!) hús-vér zenészek interpretálják, akik – emberek lévén – koránt sem függetleníthetőek az őket ért pillanatnyi érzelmi hatásoktól. Ettől lesz újszerű minden egyes előadás. S, ha mindehhez hozzátesszük, hogy az adott instrumentumok értő kezek alatt szólalnak meg, máris kész a jól bevált Solaris-recept.
Talán ettől érezzük, mintha valamennyi kompozíció a föld és az ég között lebegtetne. Üresjárat nélkül. Talán ettől támad a mellkasban valami furcsa, bizsergő érzés, amely szinte mindvégig kitart. Mert a néhai Cziglán István (Czigi), de főképp Bogdán Csaba gitárján megdörrenő hamisítatlan hard rock valósággal letaglóz, földbe döngöl, de csak azért, hogy a következő etapban a Kollár Attila–Erdész Róbert- páros vérbő fuvola- és orgona (szintetizátor-) játéka megragadjon, majd forgószélként éteri magasságokba repítsen. Ott aztán rád tör a mindent ki- és betöltő lebegés. Pihenésről, megállásról szó sem lehet: az ötven perc körüli játékidő minden egyes pillanata értékes, s mindenfajta befolyástól függetlenül ébren tartja a figyelmet. Két tétel erejéig (Próféciák könyve II., illetve Az igazság pillanata) férfikórus viszi a vezérdallamot – mintha csak az Andrássy úton, az operaház egyik páholyában ücsörögnénk. A precíz, feszes alapokról egyrészt Gömör László (dob) és Kisszabó Gábor, illetve Pócs Tamás (basszus) ritmusszekciója, valamint Seres Attila (basszus) és Tóth Vilmos (dob) gondoskodik, utóbbi már az égi zenekarban üti a bőröket.
Adódik a kérdés: vajon miben rejlik a Solaris páratlan sikerének titka? A választ mai értéktagadó világunkban csak találgatni lehet: talán az a sci-fi világába kalauzoló, és mégis az emberi lelket megérintő, kemény alapokon nyugvó, nagy ívű, dallamcentrikus, igényes progresszív muzsika, amely tipikus XXI. századi hiánycikk."
