A lámpák talpánál ezt a "trombitavéget" kézzel is meg lehetett csinálni úgy, hogy optikailag kigogástalan legyen? Úgyértem hogy szemre folyamatos az átmenet és nem "göröngyös".
Hát Rumcájsz pisztolyának csöve kissé hosszú a technológiához, ezért az ilyesmit úgy csinálták, hogy csak a csőszáj lett nyomva, majd felperemezték a cső végére a tölcséres részt.
Ilyesmi mintákat lámpáknál alkalmaztak, ott mondjuk az állólámpa talp egy darab, rá egy cső az oszlop, és vagy a cső állt darabokból, a határoknál meg a nyomott díszítő gömbök, bigyók, vagy a cső teljeshosszú volt, és a díszítések rajta felhúzva, és forrasztva.
De főleg az előbbi módszert alkalmazták, az egyszerűbb és olcsóbb volt.
Már hallottam én is a műfajról, de nem nagyon tudtam elképzelni az egészet. Így már világosabb.
Ha ezzel a technológiával olyat akar az ember mint Runcájznak a pisztolya, akkor az is kivitelezhető? VAgy ez inkább csak cintányérszerű dolgokhoz megfelelő?
Az ilyen kézi fémnyomásnál fából esztergált formára, vagy formába passzírozzák be az anyagot, amit előtte kilágyítottak.
Hasonló szerszámokkal, mint a fasztergályosoknak van, csak életlenek, lekerekített és felcsiszolt érintkezési felületűek.
De nekik is van belőle egy rakat, a különböző alakok passzírozásához.
A gép maga hasonlít egy esztergagéphez, de a szupport helyén egy hossztengellyel párhuzamos "késtartó" van, amiben sorban felülről lukak vannak, oda illesztenek egy támasztóbábot, és annak feszítik neki a nyomószerszámot.
A szerszám nyele félméteres, vagy hosszabb, hogy a hónaljuk alá foghassák, és egy széles szíjjal hozzá is kötik magukat a géphez, hogy tudjanak erőt kifejteni.
Kifejezetten embert próbáló meló, apám dolgozott fémcsiszolóként fémnyomóknak, láttam eleget.Nagyon hamar derék és gerincproblémák adódnak.
Viszont ha ilyen hatalmas kerek izét kell csinálni, akkor - mint a faesztergánál is- ilyen gép kell hozzá, ami "keresztben" áll.
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy az MTB3000-es Ti milyen futóbábot használtok, és milyen lehetőségek vannak pl. 4.00 tengely megtámasztására, kereszt irányban a bábon kívűl?