Ha a +5V-ot rányomom a gázkarnál a kimenő jelre az nem egészen tempomat. Max gázt húz végig, abban nincs semmi trükk. Valahogy a hall generátorok jelét vagy esetleg a bringás km óra jelét kellene összevetni és ez alapján küldeni a 0-5V-ot a vezérlőre. Az a baj, ha vízszintesen beállok pl. 30km/h-re, a legkisebb emelkedőn is visszaesik, akkor több gázt kellene húzni. Lejtőn meg kevesebbet. Jó, persze egy rendes tempomat már nagy luxus lenne egy elektromos bringán, de csak nem akkora kaland összehozni valami áramkört, ami a sebesség függvényében szabályoz 0-5V-ig. Ennél már csak az lenne nagyobb luxus, ha lejtőn automatikusan bekapcsolná a szabályozott visszatöltést.
Tesztelem az akkukat a javítás után. Sajnos nekem nem, hogy nem lett jobb, hanem roszabb lett. Arra gondoltam, hogy talán nem mindjárt vehető észre a javulás, hanem egy-két nap alatt fokozatosan valamilyen kémiai folyamat lassan helyre állít valamennyit az elhalt részből. Sajnos nem veszek észre semmi javulást. Javítás előtt ha feltöltöttem teljesen, akkor 1 óra alatt vissza esett 43.2 V-rol 40.2 V-ra. Ezt tartotta még másnap is. Most 39.6 V-ra esik vissza és estétöl reggelig még lemegy 0.2 V belőle. Arra gondoltam, hogy most fölhígult a zselébe elnyeletett sav és ezért gyengült le. Vagy esetleg már elkéstem a javítással, mert lehet, hogy csak bizonyos szintcsökkenésig működik a módszer. Megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs, hogy miért negatív eredmény lett a vége.:-((((
Hővédelem van rajta, és ha túlmelegszik, akkor leold. 24V ról hajtva szvsz mindegyik motor túlmelegedne, de azért ezt ki fogom próbálni. Olyan sok vesztenivalóm nincs.
Az a legdurvább benne, hogy így a rövidre zárt második motor, effektíve generátor üzemben fékezte a másikat, ami meg 24 voltról ment. Tehát kétszeresen is pocsékolta az energiát.
Viszont, most hogy helyesen kötöttem őket össze, a felvett amper leesett 8.5-9A-re. És így meg gyenge. Ki kéne teljesen szedni a rendszerből a fogaskerekeket, és helyette kisebb dörzskerekeket beszerezni. De persze ha a motorok ennyire gyengék, akkor talán a legjobb az egész projektet befejezni, és elkezdeni spórolni egy agymotorra.
Amikor Pécsről jöttem haza minden alkalommal azon agyaltam,h kéne valami kapcsoló ami a max gázt rákapcsolja, mert végig egy kézzel fogtam a kormányt mert a másik már fájt és jó lett volna néha kezet cserélni :D De mire hazaértem mindig elfelejtettem:D
A 59V nagyon sok még töltési végfeszültségnek is, az 55 reálisabb lenne. Ez is tartalmazza még azt a felületi töltést, ami egy kis pihentetés után megszűnik, és beáll egy 52V alatti értékre. Szerintem ezzel érdemes számolni a gyakorlati értékeket.
A leoldás ezek szerint kb. 4x10,5V-nál történik, amit korábban is írtam, hogy kb. reális terhelés alatt. Érdemes terheléssel mérni mindig, akár pl. felemelt keréknél gázt húzni, így jobban látszik az akku állapota, mint terheletlenül.
Tempomatnak talán megtenné, ha a gázkarnál az 5V-ot rákapcsolnád a kimenő jelre. Esetleg egy potméter sem árt, ha nem kell mindig teljes gáz.
Ma megint mentem távot. 35 km-nél oldott le először. Végig szinte 30-cal mentem, így is lényegesen kevesebbet bírt, mint amikor edzésben tartottam. Utána mértem feszültséget. 45,2V volt az üresjárási feszültség a táv végén. Az első led 44,7V-nál alszik ki, a következő 42,7V körül. Valahol ez alatt old le. Azért elég nagy intervallumban mozog a pakk feszültsége, majdnem egy teljes aksifesz a távolság (59-42V, illetve 55-45V). Nem tudom ki hogy van vele, nekem már 15-20 km után sajog a gázt húzó kezem. után sajog a gázt húzó kezem. Egész úton azon gondolkodtam, hogyan lehetne valami tempomat-ot csinálni a gépre. A másik a visszatöltés amin gondolkodtam. Főleg amikor 35km-nél kimerült és 20km-t kellett az 50 kilós gépemmel tekerni hegyen-völgyön, közben minden pillanatban leoldott, ugyanakkor a nagy lejtőkön meg a fékeket fűtöttem és koptattam az energiával. Valami kapcsolós vagy relés cuccot kellene csinálni, ami lekapcsolja a 3 árammadzagot a vezérlőről s diódahidon keresztül az aksira nyomja, esetleg még az aksiról a vezérlőre menő tápkábelt is megszakítja.
Nincs. Simán le van szigszalagozva. Irthattál volna, hogy jössz. Bár egész kora délutánig kőműveskedtem otthon, mivel rendesen elfáradtam, délután szunyáltam egyet. Utána meg kimentem pecázni. Jól meg is szívtam, mert vagy 3 hete nem mentem a géppel, előtte hiába akasztottam töltőre, fullig töltöttem, már az odaút felénél fogyott a töltés. Hazafelé szinte végig rásegítettem, így kb. 28 km-nél oldott le a vezérlő. Egyre erősebb a gyanúm, és minden korábbi tapasztalatom azt mutatja, ha az aksik nincsenek rendszeresen használva és "edzésben" tartva, nagyot csökken a táv. Egyébként nem Siófokon lakom, hanem attól délre 30 km-re. Gondolom a 65-ös úton jöttetek, onnét a vasúti átjáró után van egy beágazó kisvároskánkba. Esetleg dobj egy emailt, aztán megírom a számomat.
Több minden, mondjuk, hogy az egyik a meleg motor túlfeszültséget kap, míg a másik 'generátort játszik'. Az egy szem motor üzemű pedig viszi a terhelést 26-34 Volt környéki tápfesszel, de legalább 20 volttal. Mérted, hogy hány volt esik a melegedő motoron?
csak tipp, de szerintem az is közrejátszik,h a kefés dc motorokban indukált feszültség nem igazán egyenfesz, hanem inkább egyenirányított színuszok sokasága
a soros hajtást szerint hagyd a francba, inkább kösd párhuzamba, vastagabb vezetékkel és akkor legalább lehet párhuzamban tölteni az akkukat
Van két 12V os motor, amelyek fogaskerék áttétellel egy közös fogaskereket hajtanak. A két motor sorba van kötve, és 24V ot kap a kettő együtt.
Ma kipróbáltam a cuccot, csakhogy a két motorból az egyik rendre túlmelegedett, és a hővédelme lekapcsolta. Ilyenkor nincs vezetés, tehát a másik sem megy.
EGyébként a masina teljsítménye kicsit megnőtt :) most amíg mindkét motor-pár ment, 15-17A vett fel 24 volton, ami 384W. Amikor egyik oldal leállt a hővédelem miatt akkor ez leesett a felére, 7.5A közelébe.
Hogy a frászba lehet az, hogy az egyik motor a két sorba kapcsoltból tűzforró, a másik meg tök hideg?
En is megjavitottam az enyemet, de ugyanolyan kondim pont nem volt, igy nagyobb kapacitasut tettem bele. (kisebbol csak 16V-os volt azt hiszem). Szoval 470uF kondit tettem bele, es sima 1A-es diodat. Toltest kb. fel percig birta es szetegett a dioda. Tettem bele nagyobb diodat (valami 50xx, pontos tipust is tudok majd mondani, szerintem 3A-es legalabb. Nagyobb lukat kellett furni a labai miatt). Az is hamar beadta a kulcsot (kb. egy perc alatt).
Aztan kicsereltem a diodat ujra, es kivettem a kondenzatort, es nem tettem a kondenzator helyere semmit se. Igy teljesen tokeletesen toltott. (bar kimenetet nem mertem). Igy meg 2x mentem a biciklivel, majd eltort a bicikli csomagtartoja.
En arra gyanakszom, hogy a kondenzator is rosszul volt oda eredetileg is megvalasztva. Azt hiszem eredetileg egy 25V 220uF -os kondi volt. Szerintem a kondi nem birja (megno az ohmos ellenallasa, ahogy oregszik), es aztan lancreakciokent egyre nagyobb aramot vesz fel, felforrosodik a kondi es szet is pukkan. A nagy aramot a dioda se birja, az pedig leeg. A nyakon barna egesi nyom is lathato volt a dioda forrpontja korul.
A kondinak egyebkent szuro szerepe lehet (szerintem), gondolom valahany kilohertzel ketyeg egy ilyen kapcs uzemu tap, es a akorul szur valamit a kondi.
Az en kondim ugy durrant szet hogyha megraztam a toltot, akkor zorgott, es az egesz sapkaja lerepult, a benne levo ilyen uveggyapot szeru anyag pedig mindent beteritett a kornyeken.
Egyebkent ez a tolto szerintem hihetetlen gagyi. Amikor uzemel, akkor az alkatreszek joresze 80C felett van, alig lehet megfogni oket. Szoval biztos hogy kisporoltak belole amit lehetett.
Mohos Tamas kuldott egy ujat (fekete szine van), beleneztem, es sokkal komolyabban nez ki mint ez a gagyi zold. Nagyobb transzformator van benne, es sokkal komolyabb hutobordak (rendes aluminium, nem pedig ilyen hajlitott lemez, mint a zoldben).
A zold tolto szetszedesenek minden lepeset dokumentaltam, szoval majd ha megkaparintom ujra a fenykepezomet, akkor teszek fel kepeket.
Az aksik alatt eltort a csomagtartom, igy ket hetig nem is hasznaltam az elektromos biciklit. Tegnap meghegesztettem, de meg nem tettem vissza.
Igy ma ugy indultam el a biciklivel, hogy csak az elektromos elso kerek es a gazkar volt rajta (vezerlo, aksikat levettem). Kb. 4 kilometer utan elkezdett razni az elso kormany.
A vegeredmeny, hogy az elso kerek "beragott". Tehat ha megforgatom, akkor rangatva forog. A tengelyenek semmi baja (kulso serules nincs), az elso villa is sertetlen.
Amikor az egesz biciklit megforditottam, akkor tok jol forgott, de egyszercsak ujra berag. Amikor ilyen akadozva forog, akkor se lehet hallani semmit belulrol (csorompoles, karcolas vagy akarmilyen rendellenes zajt). Csak nagyon akadozva forog, es minel gyorsabban akarom forgatni annal jobban ilyen darabosan forog, es annal nehezebb forgatni. Az elso feket kiakasztottam, tehat az nem erhetett hozza, biztos, hogy az elso elektromos aggyal van a baj.
Egy szo, mint szaz edesanyamat kellett megkernem, hogy jojjon ertem kocsival.
Valaki jart mar igy? Hetfon felhivom a Mohos Tamast, biztos orulni fog nekem (eddig 2x cserelt nekem mar aksit;).
Szetszedni nem akarom (meg garancialis), de en arra gyanakszom, hogy csapagygolyok szettortek benne. Bar azt se tudom, hogy van-e benne csapagygolyo...
Na újra megmértem. 10km/h 48V kb2A, 12km/h több mint 2A.
Egyébként ezt az akksiregenerálós módszert már próbáltam évekkel ezelőtt. Nem tudtam, hogy ez egy módszer, csak régiekkel ezt tették, hát feltöltöttem. Igazán nagy eredményt nem hozott, mert nemsokára ugyanolyan pocsék volt. Igaz eredetileg is alig 6V-ot teljesített.