A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
"Aggódva írom: Amennyiben híre megy, hogy a relativitáselméleti hosszkontrakció - azaz a Lorentz-kontrakció nem valóságos fizikai tény, hanem csupán látszat, úgy ugrásszerűen megszaporodik a fizikusokat meglehetősen tévedékenynek minősítgetők darabszáma."
"Pedig itt pont azt bizonyítod, hogy nem értetted meg a paradoxon lényegét. A garázs rendszerében a létra teljes egészében bent van és ennek a magyarázata pont az egyidejűségek relativitása."
Nem azt kifogásolom, hogy a garázs rendszerében bent van-e a létra, hanem azt állítom, hogy valójában nem fér be. Ez nem nézőpont kérdése, hanem maga a valóság. Hiába látszik úgy, hogy befér, - ennek ellenére nem fog beférni.
Az egyidejűség relativitása ugyan abból a Lorentz-formulából vezethető le, mint a hosszkontrakció, következésképp nem nem lehet magyarázata ez utóbbinak. Továbbá a garázs rendszeréből pontosan ugyan annyival lesz rövidebb a létra (ugyan olyan értékű lesz az idődilatáció) mint a létra rendszeréből a garázs (és a garázzsal kapcsolatos idődilatáció). A kettő éppen kiegyenlíti egymást, s a valóságban a létra nem fog beférni.
A fele-fele sebességes példámnál elvonatkoztattam a (vonatkozási) rendszerektől, s matematikailag egyenlővé tettem a két rendszer egyenleteit. Megtehettem, mert semmi nem tiltja. Viszont ebben az esetben eltűnt a hosszkontrakció és az idődilatáció is. ellenben, ha ugyan ebben a példában visszatérünk a vonatkozási rendszerekhez, megmaradt mindkettő.
A perspektivikus rövidülés is hasonló példával szolgál, hiszen ami messzebb van rövidebbnek, kisebbnek látszik, holott a valóságban nem változott meg a mérete azáltal, hogy honnan/milyen messziről nézzük. Mégis valóságos a jelenség, mert tényleg kisebbnek látszik a messzebb lévő tárgy.
"Ha most ezt az egész történést megfordítjuk, és a bezuhanó ürge szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor ebből logikusan csak az következhet,"
Felhívnám a figyelmedet arra - ha Pk1 linkjeiből nem értetted volna meg -, hogy amikor gyorsulás is szerepet játszik az esetben, a megfigyelők helyzete soha nem szimmetrikus! Azaz, hogy az egyik megfigyelése szerint milyen a másik viselkedése, nem fordítható meg automatikusan, hogy a másik szerint akkor milyen az egyik viselkedése. Ebben az esetben például a bemutatott téridő-diagramok ezt kiválóan mutatják.
Nem szükséges nagy betűkkel írnod, anélkül is tudom, mit írtam, és azt is, hogy te ebből téves következtetést vontál le.
Nem célszerű ezen a módon folytatnod a dolgot. Az éppen aktuális félreértéseidből mindenféle paradoxonokat és új elméleteket kreálva. Nekünk is kínos folyton helyretenni ezeket. És nem is nagyon lehet így elmagyarázni a hiányzó alapokat. Jobb lenne ha előbb megpróbálnád valamennyire elsajátítani őket. Javaslom például az alábbiak elolvasását:
"Számára(én: annak számára, aki a fekete lyukba zuhan)a horizont keresztezése egy pillanat, és még a szingularitásba zuhanásig is csak véges idő telik. Pusztán a távoli megfigyelő számára végtelen az az időtartam, amíg a bezuhanó eléri a horizontot."
Tehát a távoli megfigyelő számára végtelen idő telik el, amíg a fekete lyukba zuhanó ürge eléri a horizontot. A távoli megfigyelő úgy fogja látni, hogy a fekete lyukba zuhanó űrge egyre lassabban zuhan, és véges idő alatt soha nem éri el a horizontot. Ha most ezt az egész történést megfordítjuk, és a bezuhanó ürge szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor ebből logikusan csak az következhet, hogy a bezuhanó ürge azt fogja látni, hogy a távoli megfigyelő egyre rohamosabb tempóban öregszik, annál rohamosabb tempóban, minél jobban megközelíti a horizontot. Ha tehát a bezuhanó ürge minden távoli megfigyelőt így fog látni, akkor a körülötte még távolabbra lévő csillagokat is, ami lényegében azt jelenti, hogy meglátja az Univerzum jövőbeli történetét egyre rohanóbb tempóban.
"a 13,8 milliárd éve indult látkép kb. 1,5-2 milliárd éves korú nagy bummunkból indul,"
Az világos, hogy valamit félreértesz, valamiket keversz. De hogy miket, ebben akkor tudnék segíteni, ha megadnád a forrást.
13,8 milliárd év az univerzum kora, ennyi idő telt el az ősrobbanás óta.
Ennek az időnek az egy ezrede (sem) telt el, amikor az univerzum átlátszóvá vált a fotonok számára. Azaz ha a fenti szám pontos, akkor 13,78 éves múltat (ami éppen a háttérsugárzás) is látni tudunk az elektromágneses tartományban.
Egyszer ebben a büdös életben rajzolj már le egy téridő-diagramot, és nézd meg rajta, hogy a múltbeli fénykúpunk palástja adja azoknak az eseményeknek a halmazát, amelyről éppen ebben a pillanatban érkezik be a fénysugár!"
Negyedóra gugglizás eredménye:
Egy nem táguló síknak tekintett téridőben ez az univerzum téridő-diagramja:
Jól látszik rajta, ahogy megfigyelőként haladunk időben előre (T tengelyen felfelé) a múltbeli fénykúp és a háttérsugárzás (CMB) síkjának metszetei egyre táguló körök. Azaz ugyanabból az egyetlen "pillanatból" amit a háttérsugárzás lecsatolódása jelent, idővel mindig más és már részt fogunk látni. És mindig is csak a háttérsugárzás lecsatolódásáig fogunk visszalátni, az mindig ott lesz az égbolt képén, hiszen vannak még olyan távoli tartományai a lecsatolódáskorabeli univerzumnak, ahonnét a fény még nem ért be hozzánk, mert úton van.
Az érdekesebb rész most jön!
Mivel az univerzum térideje görbe (tágul) és mivel a fénysebesség a lokális vonatkoztatási rendszerekben abszolút, azért aztán amikor kis fénykúpokkal a táguló univerzum objektumainak világvonalaira a "helyi" fény-világvonalakat felrajzolják, akkor kiderül, hogy a fenti egyszerű téridő diagram érdekesebb alakot ölt:
A piros vonal a megfigyelőhöz éppen beérkező fény világvonala, amely az útja során mindig betartja a helyi fénysebességet. Le lehet ellenőrizni: a piros vonal mindig párhuzamos az éppen közelében levő lokális fénykúp oldalával!
Azaz a múltbeli fénykúpunk az általános relativitáselmélet szerint ugyanúgy egyetlen szinguláris pontba tart időben visszafelé, ahogy minden egyéb anyagi dolog, ami most éppen szétrepül a táguló univerzumban. Hiába jelenti a bal oldali piros vonal a balról észlelt fénysugarakat, a jobb oldali pedig az átellenes jobb oldalról érkező fénysugarakat, a múltban ezek ugyanabból a kezdeti szingularitásból indultak ki!
"Néhány paradoxon azért van a válaszodban, csak egyet említek: a 13,8 milliárd éve indult látkép kb. 1,5-2 milliárd éves korú nagy bummunkból indul, akkor ugye a mi pozíciónk még sehol sem volt. A képünknek sokkal kisebb távról, sokkal kevesebb idő alatt át kellett suhanjon a még nem is létező pozíciónkon."
Csak azért látsz paradoxont, MER NEM ÉRTED A DOLGOT!
Erre próbálom már hetek óta felhívni a figyelmedet!
Első hiba: A mostani látvány nem 13,8 milliárd éve indult, hanem a különböző távolságban lévő objektumokról a 13,8 milliárd év és pár fényperc közötti időintervallumban különböző időben elindult fénysebességű fénysugarakból áll össze.
Második hiba: A pozíciónk mindig is létezett a térben itt, ahol vagyunk. Ha 13,8 milliárd éve elindult erre a pontra egy fénysugár, akkor bizony éppen abban a pillanatban halad át ezen a ponton, amikor a Föld is itt tartózkodik.
Könyörgöm!
Egyszer ebben a büdös életben rajzolj már le egy téridő-diagramot, és nézd meg rajta, hogy a múltbeli fénykúpunk palástja adja azoknak az eseményeknek a halmazát, amelyről éppen ebben a pillanatban érkezik be a fénysugár!
"Baromi egyszerű a válasz: az univerzum bármely pontjából szétnézve pont ugyanazt látnánk, mint innen a Földről szétnézve. Minden szalad el tőlünk a messzeségbe, precízen a távolságával egyenesen arányos sebességgel. Minden ponton éppen 13,8 milliárd fényévig látunk el, ahol a háttérsugárzás gömbfelszíne elrejti a még régebbi univerzumrészeket."
Néhány paradoxon azért van a válaszodban, csak egyet említek: a 13,8 milliárd éve indult látkép kb. 1,5-2 milliárd éves korú nagy bummunkból indul, akkor ugye a mi pozíciónk még sehol sem volt. A képünknek sokkal kisebb távról, sokkal kevesebb idő alatt át kellett suhanjon a még nem is létező pozíciónkon.
Szóval, van itt egy kis gáz, de lehet, hogy ez még nem is a FÖGÁZ.
"Egy templomról ezernyi fényképet készíthetünk más-más nézőpontból, akár belülről is úgy, hogy a képek közt nem lesz azonos, sőt még hasonló sem lesz mind. Mégis mind a valóságot mutatja. De nem a teljes valóságot!"
Ez a hasonlat nagyon célt tévesztett, mint ahogy a másik is:
"A relativitás a szubjektív, viszonylagos nézőpont fizikája, ami értelemszerűen látszólagos, jóllehet valóságos, hiszen az adott nézőpontból (vonatkozási rendszerből) az események valóban úgy történnek, ahogyan azt leírja. De az nem a teljes valóság, csak annak egy szelete."
De a teljes valóság! Mert a relativitáselméletben az egyik koordináta-rendszerben érvényes leírásból mindig teljes egészében elő lehet állítani az összes egyéb rendszerben érvényes leírásokat.
Sajnos rudas példa még rosszabb. A relativitáselmélet nem ennyire ügyetlen. A távolabbi eseményekről később érkező fénysugarakból származó ilyenfajta hibákat kiküszöböli a standard szinkronizációnak nevezett eljárás.
"A fény sebessége nem relatív, hanem abszolút sebesség, így minden más, ennél kisebb sebesség is lehet abszolút"
"Az is következik belőle, hogy a fekete lyukba zuhanó egyén, még mielőtt az árapály erők spagettizálnák, meglátná a körülötte lévő Világegyetem távoli jövőjét."
Hiába adod elő újra, és hiába teszed a spagettizálódás elé, nem történik semmi ilyesmi. Abból meg végképp nem következik, amit írtam. Mondom, az eseményhorizonton kívül minden közelítőleg olyan, mint egy közönséges égitest körül. Ha visszafordul és visszamegy a távoli rokonaihoz, a találkozáskor persze öregebbnek fogja találni az ikertestvérét, de pusztán befelé zuhanva egyáltalán nem látja meg a Világegyetem távoli jövőjét.
Látod, a bezuhanó részecske, mire metszi az r=2m horizontot, végtelen sok kifelé haladó fényvonalat keresztez, mindazokat, amelyek (a függőleges tengelyre felmért idő szerint) valaha is el fognak érni egy távoli külső megfigyelőhöz (hírt víve a részecske sorsáról). Ám ez alatt csak véges számú befelé haladó fényvonalat keresztez, ezek hoznak hírt a külvilágról. (Ebben az "Eddington-Finkelstein" koordinátázásban a kifelé haladó fényvonalak görbének, a befelé haladók egyenesnek látszanak az euklideszi papíron.)
"Még arra is választ kellene találnunk, hogy ha az elvben lezajló megfigyelést kibővítenénk a tőlünk ellentétes irányba akkor vajon mit tapasztalnánk? A másik irányban milyen látványban részesülnénk? Nem 13 milliárd évvel ezelőtt, hanem az adott
pillanatban, most"
Baromi egyszerű a válasz: az univerzum bármely pontjából szétnézve pont ugyanazt látnánk, mint innen a Földről szétnézve. Minden szalad el tőlünk a messzeségbe, precízen a távolságával egyenesen arányos sebességgel. Minden ponton éppen 13,8 milliárd fényévig látunk el, ahol a háttérsugárzás gömbfelszíne elrejti a még régebbi univerzumrészeket.
"Én megtehetem itt a susnyásban a gondolat kísérleteimet, nem kötöznek le a jól kiagyalt bűvös korlátok."
De nem is fogsz eljutni sehová a megértésben, azaz időpocsékolás lesz az egész.
Végül is, a te időd, azt csinálsz vele, amit akarsz. Én csak javasoltam, hogy hasznosabban tölthetnéd el, ha arra fordítanád, hogy megtanuld azt az ismeretanyagot a témában, amit eddig a kutatók kiderítettek.
A felvetésem nem egy reális ide-oda utazásra utalt, hanem egy adott pillanatban az adott pontokról észlelhető jelenségre keresi a reális, lehetséges választ.
Még arra is választ kellene találnunk, hogy ha az elvben lezajló megfigyelést kibővítenénk a tőlünk ellentétes irányba akkor vajon mit tapasztalnánk? A másik irányban milyen látványban részesülnénk? Nem 13 milliárd évvel ezelőtt, hanem az adott pillanatban, most.
Én megtehetem itt a susnyásban a gondolat kísérleteimet, nem kötöznek le a jól kiagyalt bűvös korlátok.
"Túlzott jelentőséget tulajdonítasz elnevezéseknek. Nem tök mindegy, hogy a fényt anyagnak vagy valami másnak sorolod be? Ez csak egy név. A tulajdonságait kell megismerni, jó modellt adni rá, amivel ki lehet számítani, hogyan viselkedik adott körülmények között. Ez a lényeg, nem pedig az hogy hogyan címkézed fel."
Egy fizikusnak/matematikusnak minden bizonnyal ez a lényeg, de egyik sem vagyok. De, ha az lennék, talán akkor sem tudnám a képletek, függvények (modellek) valóság-tartalmát figyelmen kívül hagyni, történetesen azt, hogy minek (mi az, aminek) vannak bármilyen tulajdonságai.
Egy híd várható viselkedése/tulajdonsága igen jól modellezhető, képletekkel számolható, engem mégis jobban érdekel maga a híd, mert azon kelhetek át a folyó tusló partjára. (A hasonlat - mint minden más hasonlat - kissé sántít, de jól érzékelteti, hogy a képletek/tulajdonságok/modellek mögött egy valóságos világkép húzódik meg.)
Pedig éppen e körül van számos félreértés kivált a laikusok és a fizikusok között. Ui. a fizikusok a relativitás tényét magyarázzák, próbálják a legnagyobb jóindulattal megértetni, a laikusok meg a valóságot.
Ez az a mondat, ami után már nem olvasunk tovább. A laikus a zseni, aki látja a "valóságot", a fizikus meg mindenféle hülye látszatokat akar rátukmálni a laikusra. Szerintem fuss neki még egyszer...
„A hosszkontrakció és az idődilatáció látszólagos vagy valóságos voltán értelmetlen vitatkozni.”
Pedig éppen e körül van számos félreértés kivált a laikusok és a fizikusok között. Ui. a fizikusok a relativitás tényét magyarázzák, próbálják a legnagyobb jóindulattal megértetni, a laikusok meg a valóságot. (vagy legalábbis azt próbálják beleérteni)
A kettő kizárja egymást miközben a kettő ennek ellenére igaz és össze is egyeztethető, de ez a legritkább esetben kerül a szakértők (és/vagy ismeretterjesztő irodalom) részéről megvilágításra.
A relativitás a szubjektív, viszonylagos nézőpont fizikája, ami értelemszerűen látszólagos, jóllehet valóságos, hiszen az adott nézőpontból (vonatkozási rendszerből) az események valóban úgy történnek, ahogyan azt leírja. De az nem a teljes valóság, csak annak egy szelete.
Pl: Egy templomról ezernyi fényképet készíthetünk más-más nézőpontból, akár belülről is úgy, hogy a képek közt nem lesz azonos, sőt még hasonló sem lesz mind. Mégis mind a valóságot mutatja. De nem a teljes valóságot!
Egy másik példával illusztrálva:
Adott egy nézőpont, ami felé egy rúd fényközeli sebességgel száguld oly módon, hogy a hossztengelye a haladási irányra merőleges. Amikor a rúd közepe a megfigyelőhöz ér, a rúd két végéről érkező fény (információ) akkor indult el, mikor a rúd még (viszonylag) messze volt hozzá. Ezért úgy fogja látni, hogy a rúd egy felajzott nyílként meghajlik.
(Természetesen a rúd minden egyes pontjáról érkező fény a rúd más-más, korábbi helyzetéből/ távolságából érkezik, ezért látszik ívesnek)
Amikor a rúd két végpontja és a megfigyelő (látszólag) egy egyenesbe esik, akkor a rúd közepe már rég túlhaladt a megfigyelőn.
Mindez csupán látszat, mert a rúd mindvégig egyenes maradt. (A megfigyelőhöz a rúd közeledésekor annak minden pontjáról a rúd más-más korábbi pozíciójából/távolságából érkezik a fény.)
Következésképp a hosszkontrakció (és az idődilatáció) egy látszólagos eseményt ír le, ami ugyan „valóságos” a megfigyelő (adott vonatkozási rendszer) nézőpontjából, de nem maga a valóság, mert valójában egyik sem történik meg: Nem rüvidül/nem hajlik a létra/rúd, s az idő sem múlik másképp.
„A tényleges kérdés, hogy a sebesség nem abszolút, hanem relatív mennyiség.”
Is - nem is.
Ha egy tárgy sebessége állandó, akkor valóban relatívnak tekinthető, mert minden más vonatkozási rendszerből más- és más értéket mutat. (De speciális esetben ettől még lehet abszolút is)
Úgy tudom, a gyorsulás és az azt előidéző erő között nem lineáris az összefüggés, ebből kifolyólag szükségszerűen fel kell tételezni az abszolút sebességet is. A fény sebessége nem relatív, hanem abszolút sebesség, így minden más, ennél kisebb sebesség is lehet abszolút, természetesen megtartva (illetve felvéve) más vonatkozási rendszerekhez való viszonylagosság lehetőségét.
„A körutazó és az otthonülő ikrek korkülönbsége viszont abszolút mennyiség, s nem relatív idődilatáció.”
Ez biztos, de a korkülönbség kérdésére most nem tudok érdemleges választ adni, mert a magyarázatok nagyon zavarosak, félreérthetők, s még nem tisztult ki bennem semmilyen elfogadható kép.
"Számára (én: annak számára, aki a fekete lyukba zuhan) a horizont keresztezése egy pillanat, és még a szingularitásba zuhanásig is csak véges idő telik. Pusztán a távoli megfigyelő számára végtelen az az időtartam, amíg a bezuhanó eléri a horizontot."
Ha jól értem, akkor ebből az állításodból az következik, hogy ha a fekete lyukba zuhanó illető, még a horizont előtt, valahol félúton visszafordulna és a távoli megfigyelőhöz menne, akkor azt tapasztalná, hogy a távoli megfigyelő sokkal többet öregedett, mint ő. Az is következik belőle, hogy a fekete lyukba zuhanó egyén, még mielőtt az árapály erők spagettizálnák, meglátná a körülötte lévő Világegyetem távoli jövőjét. Mint valami fokozatosan gyorsuló filmen látná a csillagok mozgását. Elvileg mire beleér a lyukba, a lyukon kívül végtelen időnek kéne eltelnie.
A legnagyobb jóindulattal és segítő szándékkal azt javasolnám, hogy amíg nem értetted meg a kozmológia általános relativitáselmélet szerinti modelljét legalább kettő-három témába vágó ismeretterjesztő könyv valamint netes grafikus és animációs anyagok segítségével, addig ne nagyon legyen "ötletedet". Mert addig az "ötleteid" lófütyit sem érnek.
Amikor viszont már magad is átlátod, hogy mit miért állítanak a hivatásos fizikusok és kozmológusok a dologról, na akkor ha marad még kérdésed, az már jó valamire. Addig viszont csak vakon tapogatózol a susnyásban...
Például itt van ez:
"Tehát egy távoli, 13 milliárd fényévnyire lévő pontról visszatekintünk a Tejút nevű galaxisunkra és azt tapasztaljuk, hogy az iszkol a tartózkodási helyünktől ellenkező irányba.
Az után az előző vizsgálati pontunkkal átellenes irányból is vetünk egy pillantást galaxisunkra, ez a fránya galaxis most meg a másik irányba iszkol.
Ugyan ilyen feltétellel teszünk egy szemlét, még néhány irányból 13 milliárd fényévnyi távolságból és a mi lakhelyünk mint a kerge birka hol erre, hol arra futkorászik."
Könyörgöm! Ez elemi kinematika!
A miskolci gyorson ülő megfigyelő szerint Budapest nyugatra távolodik. A Bécsi gyorson ülő szerint viszont Budapest kelet felé mozog.
Röviden: az, hogy mi merre mozog, függ attól, hogy mihez viszonyítjuk. Nem kell ide semmiféle "bűvös hipotézis"!
"közben a látóterünk minden irányban igencsak megduplázódott."
Ezt a mondatot nem értem. Ha a belátható térre gondoltál, akkor megnyolcszorozódásra kellett volna gondolnod. Persze tévesen, mert a leírtakban további hibát gyanítok. Hogy miért? Képzeld el, hogy kozmikus üzenet érkezik hozzánk egy csomó irányból, így lesz egy "időkapszula" gyűjteményünk, mert ezek az üzik a korabeli univerzumtérképeket tartalmaznák az adott helyekről. No de meddig lehetett ellátni 13 milliárd évvel ezelőtt? Egymilliárd fényévig sem.
A helyzet még ennél is rosszabb. Ugyanis amit ők láthattak akkor, azt mi is látjuk most, csak nekünk nagyobb távcsövek kellenek, mert messzebb vagyunk. De látóirányban az ő kozmikus horizontjuk ugyanaz, mint a mienk.
Az a gyanúm, hogy végtelen információsebességet feltételeztél, hogy valós időben lehetne skype-olni a "végekkel". Talán féreglyukak segítségével létezhet ilyen?
Egyébként mi vagyunk a világ közepe, csak nem tudjuk bizonyítani.
Egy ötletem támadt. Amely vagy azt bizonyíthatja, hogy mi vagyunk a világ közepén és akkor a nagy bumm is igazolódott, vagy pedig előáll a kétely.
Tehát egy távoli, 13 milliárd fényévnyire lévő pontról visszatekintünk a Tejút nevű galaxisunkra és azt tapasztaljuk, hogy az iszkol a tartózkodási helyünktől ellenkező irányba.
Az után az előző vizsgálati pontunkkal átellenes irányból is vetünk egy pillantást galaxisunkra, ez a fránya galaxis most meg a másik irányba iszkol.
Ugyan ilyen feltétellel teszünk egy szemlét, még néhány irányból 13 milliárd fényévnyi távolságból és a mi lakhelyünk mint a kerge birka hol erre, hol arra futkorászik.
Ezzel még semmi probléma nem lenne, hiszen van néhány bűvös hipotézis ezek magyarázatára.
A gond azzal van, hogy közben a látóterünk minden irányban igencsak megduplázódott.
Az ily módon kitágult terünket hogyan töltötte ki az a fránya 15 milliárd éves nagy bumm.
Persze, ha mi a világ közepe vagyunk akkor ugye minden rendben van!?
A tapasztalat szerint a csillagba ütköző látósugarak száma elenyésző a végtelenbe (pontosabban a kozmikus horizontba) kifutó látóirányokhoz képest. Tehát a gyakorisági sorrend, hogy mit látunk, ha csak egy véletlenszerű pontot nézhetünk:
"régen más tömegek lehettek a föld közelében, mint most."
Igen. Kezdve onnan, hogy a Nap egy nyílthalmaz tagjaként született, így első évmillióit (milliárdjait?) egy sokkal sűrűbb környezetben töltötte. De ha utánaszámolunk, ez nem jelentős fiatalonmaradás. Becslésem szerint egy ezrelék alatt van. Attól a téma még érdekes, és pár hete itt valahol arról volt szó, hogy a Föld magja a gravitációs időlassulás miatt néhány évvel fiatalabb, mint a felszín - időarányban ez milliomod rész.
