Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2023.07.11 0 0 97731

Jónás Tamás

Végtelen befejezés

Mint kávés csésze alján sűrű zacc,
hiába kergetlek el: megmaradsz.
Vagy túl hangos rockkoncertek után
a fülcsengés -- némán tátog a száj.
Levágott láb után a fantomfájdalom,
mindig ott sétálsz a másik oldalon.
Illatodtól, lomha hónapok, ha múlnak,
a lusta izmok, vágyak megvadulnak.
Egy hajszálad a kényes porcicák között.
Te ott leszel, bárhová költözök.

Lutra Creative Commons License 2023.07.11 0 0 97730

Erdős Virág

Segíthetek?

avagy praktikus tanácsok azoknak, akik teljesen hülyék,
viszont gyors megoldást keresnek a földkerekség mindenkori problémáira


Elég egyszerű.

Kell hozzá egy kés.
Nem egy ilyen virtuális,
hanem igazi.
Nem is nagy kés,
közepes.
Bicsak.
Akármekkora.

Ez is jó lesz,
na tessék.
Biztos menni fog.

Éle legyen, hegye legyen,
apró kis recék.

Levágod az egyik ujjad,
ez a minimum.

Ne így, hogy csak huzigálod:
nekikészülsz,
durrbele.

Úgy.
Látod, megy ez.

Most még kicsit érzékeny,
de nem vagy már gyerek.
Leitatod, átkötözöd,
ha már ez a mániád.

Nem egy olyan túl nagy tétel,
mit vagy úgy oda.
Jó helye lesz,
ne izélj.

Felajánlod a civileknek.

Nem hogy csak úgy felajánlod,
elviszed.
Becsöngetsz,
jöttél.
Beleteszed a dobozukba.
Sok szép munkát, így meg úgy,
neked az öröm.

Hazabaktatsz,
sutty,
lekapsz egy másikat.

Rákellenes Alapítvány,
nincs mit mondani.
Hetek, napok, órák,
pedig mennyi minden lenne még.

Keriapa, Bözsimama,
na ugye.

Levágod a lábfejed,
romák.
Nem megy mindig elsőre,
de ne legyél nyuszi.
Mit szólnál,
ha azt mondanák rád, hogy
ez meg az.
Az ilyennek énszerintem
senki sem örül.

A másik lábad tőből kéne,
ott van mondjuk Ózd.
Kinn ülnek a gyárudvaron,
hegyezik az ujjukat.

Egyik füled, másik füled,
de szép ötlet,
hallgass ide,
kettő együtt lehetne a földönfutó kurdoké.

Hánykolódnak jobbra-balra,
pedig amúgy jó fejek.

Mit bámulsz a szemeddel,
az egyébként se arra van,
hogy bámulj.

Bámuljon a világba,
akinek nincs szíve.

Meglátod majd, könnyen kijön,
nem is az a probléma,
csak attól olyan macerás,
hogy nehéz úgy,
hogy egybe.

A kés hegyével mögé kerülsz,
elmetszed a szálakat,
és ha mondjuk nem hunyorogsz
szánt szándékkal,
akkor szinte egy-kettőre kész.

Tapintásra
persze olyan semmiségnek tűnik,
de a szegény tiszacsunyi árvízkárosultak azért
fognak neki örülni,
ne félj.

A melleidre ott vannak
a bántalmazott nők.

Számra persze nem tudom, de mondjuk
billió.

Én például nem bírnám ki,
amit azok kibírnak.
Olyan is van köztük,
akit duplán ver a sors.

Na de azért ne szomorkodj,
jön még a java.

Addig jó,
míg könnyű szívvel adni tud az ember.

A fél vesédhez úgy jutsz hozzá,
ha itt lenn, az oldaladon
vágsz egy nagy lyukat.

Ne kaszabolj eszed nélkül,
úgy oldd meg,
hogy bármerre jársz,
bármit csinálsz,

buszon, liftben, irodában

percek alatt hozzáférj az életfontosságú szerveidhez.

Egy darab máj
jó esetben nem csak egy csöpp csecsemőt,
de egy egész válságzónát
kihúzhat a szarból.

Persze itt már az is van,
hogy tilos közben
enni.

Inni is,
mert inni jó.
Tévét nézni pláne.
Csókolózni, ringatózni,
keresztpántos MANGO-topot venni hosszas vívódások árán
a Mammutban.
Bejárni a fél várost
egy eper ízű kondomért.

Akinek ez belefér,
az attól fogva kiteheti nekem a belét.

Az egy komplett Eva Braun,
és fogadok, hogy jódolgában azt se tudja,
hol áll a feje.

És fogalma sincs,
mi a bánat.

Hogy a puszta számok mögött hol bújik meg
itt-ott az arány.

Hogy hány bonbon Ferrero Rocher-ra jut
hány tonnaszám gyengített urán.

Az ilyen ember olykor még
a kukában is csak a
saját maga hasznát keresi.

Aki meg egy Pál apostol, tegyük fel
-- de nem muszáj! csak az a lényeg,
körülbelül tudja mi a szeretet --,
neki csak a szíve diktál,
azt diktálja:
pam-param.

Ugrik önként, és dalol,
vagy nem dalol,
mert dolga van,
és nem izél,
hogy szar az élet,
odalép,
és lehajol,
és mankó helyett
kezet nyújt
a világvégi halott ember
végtaghiányos
kicsi gyerekének.

Lutra Creative Commons License 2023.07.10 0 0 97729

Móra Ferenc

A szív

A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó –
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.

Lutra Creative Commons License 2023.07.09 0 1 97728

László Noémi

Mondd el nekem

Mondd el nekem,
miért nem vagy idegen,
mozdulataid
honnan ismerem,
miért tudom rólad,
amit még te sem?
Mondd, meddig tűröd
azt, hogy olvasom,
mit ír a ránc
tűnődő arcodon,
hogy szótlanságod
értem, hallgatom?
Tanulod-e mi az,
amitől félek,
hol nyitott ajtót
testemen a lélek,
mit mondanék,
amikor nem beszélek?
Végül csak annyit:
vigyázol-e rám,
ha nem jut már
eszembe a szezám,
leszel-e testvérem,
anyám, apám?
Tudod-e, amit én
nem tudhatok,
amiről holdtöltekor
álmodok,
emlékszel-e, ha
el vagyok feledve,
s velem vagy-e,
amikor nem vagyok?
Álmomban, egyszer,
súgva-settenkedve
eljössz-e velem
sétálni a csendbe,
és engeded-e majd,
ha megfagyok,
hogy eltemessenek
a tenyeredbe?

Lutra Creative Commons License 2023.07.09 0 0 97727

Szabó Lőrinc

Kár

Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túl hitvány valami.

Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túl sokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiúság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábít a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.

Csábít a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyű annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.

Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megunt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.

Lutra Creative Commons License 2023.07.09 0 2 97726

Weöres Sándor

A társ

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Lutra Creative Commons License 2023.07.08 0 1 97725

Váci Mihály

Nehéz a szívünk

Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.

Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
ütése alatt ragyog a szerelmünk.

Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

Lutra Creative Commons License 2023.07.08 0 0 97724

Michelangelo Buonarroti

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

/Rónay György ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.07 0 0 97723

Pethes Mária

Szerelmi átváltozások

Kiváló érzékkel tudunk
az ünnepnapokból
szürkét csinálni
Kamupipőkévé és
Spermahajderré válni
Zokszó nélkül elnézzük
egymás könnyét
és büszkén gázolunk át
kedvesünk már
amúgy is megtépázott
önérzetén
Némák tudunk lenni
mikor szólni kellene
Ölelést provokálni
ha a másik fáradt
és jól időzített szóbombát
hajítunk a védtelenre
észre sem véve hogy
békétlen és lázad
Szemrebbenés nélkül lapozunk át
szívből szóló verseken
Gyakorlottan lépünk át
kisiklott terveken
Reggel a tükörben
elnézőn bámuljuk arcunk
és ebben a dermedt
csendben naponta
feléljük egymás életét

Lutra Creative Commons License 2023.07.07 0 0 97722

Anna Ahmatova

A szerelem

Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda…
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet…
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először–látott mosolyban.

/Rab Zsuzsa ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.07 0 0 97721

Simon Márton

Jó esetben a dél

Jó esetben ritkán kell szóba állnom
szeretteimmel. Megvisel, hogy kérdéseikre
csak hazugságokkal felelhetek. Tanácsaik
nélkül egyre jobban bízom abban, hogy majd
mint a vadludakat, délre visz az ösztön, bár
igazán nem tudom. Hol van az a dél?
Szavaimat kevésre tartom, pedig ezen a vidéken
még ma is mesélik, a fény úgy lett: csak egy szót
szólt valaki. Én persze beszélhetek, amit akarok,
nem lesz világosság. Idáig jutottam:
néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne.
Persze nincs. Ez egyszerűen nem így működik.
Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben
egy-két szóval elengedem a fényt is.
Halogatni kéne ezt, mert például az őszt
megírni könnyű. Olyankor bármihez hasonlítható
bármi. Vagy csak nekem mindenem. De most
tavasz van. Ilyenkor, jó esetben, mindig egy kicsit
hosszabbak lesznek az éjszakák, mint a félelem.

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.07 0 0 97720

Dsida Jenő: A csemetefa éneke


             Elek Nagyapónak, a jóságos faültetőnek 


Ti szálló lepkék, döngicsélő méhek,
Ha erre sétál, vegyétek körül!
Hiszen tudjátok: mennyire örül,
Ha lágy zsongással tavaszról meséltek...


...Szemében ifjú, tiszta öröm ül,
Haja fehér, de szíve még fehérebb,
Ha rút-gorombán bántja is az élet,
Ő mindig szeret, mindig könyörül.


Minden örömet tőle kaptam kölcsön;
Övé legyen majd izletes gyümölcsöm,
Virágomat az Ő fejére hintsem:


Hűsen legyezve, árnyékkal kínálva,
Sátorom legyen leghívebb tanyája! -
Jóságos ember, - áldja meg az Isten!

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.05 0 0 97719

Dsida Jenő: Álmatlan éjszaka


Ágyamban fekszem este. Az órából kihulló
nagy, hosszú perceket az ujjaimra sodrom,
s amíg ringat az ágyam s lágyan ringat a sodrony,
eszembe jut, hogy minden vágyak íze múló.


Az ablak nyitva áll s az acélos messzeségből
tompán fölsír és búgva egy-egy távol vonat
s a búgás elhal, mint az éjbe az alkonyat
és újra fölsír, mint az emlék szava régről.


Aludni nem tudok, a fütty, a kürt kisért,
elröppent már az angyal is, ki lenne őröm,
kínzó és forró ráncok gyűrődnek lepedőmön
s izzadt karom kitárom, kinyúl a semmiért.


Sötétben áll az erkély és hűs eső szemerkél,
alszik a rózsagömb is a vékony, csonka póznán
s elgondolkodom: ha most csöndesen kilópóznám
s rózsát szednék csokorba, többet százezernél...


Vagy csak ezret, csak százat, vagy csak huszat, tizet
s a szúró tüskeszárat ujjaimba ásva,
rohannék boldogan ki a füttyös állomásra
s lobogtatnám a csokrot, a rózsát, a tizet.


S a búgó fütty közelről harsogna, tépne, fájna
s a füstös vén kapú, a jövőknek boldog ív,
kiengedne a vöröslámpás lokomotiv
robogna be robajjal, zörögve és zihálva.


És mindenkinek jönne anyja, vagy nővére,
vagy kedvese s míg fölsír sok-sok örömsikoly,
úgy állnék, mint kinek a szíve vére foly
s a csokrot szerteszornám a perron bús kövére.

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.05 0 0 97718

Dsida Jenő: A Naphoz


Te, ki szomorú lényegemmel
kezdettől kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg tűzzel
az én csóktalan homlokom.


Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkitől csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.


De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.


Csak Te osztod a csókot mindig,
csak Tőled van, ki lángra kap -
Te a természet ős szerelme,
ujjongó-lelkű, drága Nap.


Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint szűzi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.

Lutra Creative Commons License 2023.07.04 0 0 97717

Reményik Sándor

Versenyen kívül

Én nem futok.
Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.

Lutra Creative Commons License 2023.07.04 0 0 97716

Nádasdy Ádám

Vacsora előtt

Uram, ha megfacsarsz, miként egy citromot,
ha néha bérbe adsz, mint régi birtokot,
ha álmokkal zavarsz és angyalodat küldöd,
hogy ágyam széléről fülembe súgja: "züllött!",
Uram, ha megvonod kéken az ereket,
ha bambaságot adsz, munkát, vagy gyereket,
ha elrontod a nap értékesebb felét,
s én direkt nem teszek egy lépést sem feléd,
ha válasz nélkül küldöd rám az éjfelet,
mi más marad nekem, mint hogy szeresselek?

Lutra Creative Commons License 2023.07.04 0 0 97715

Konsztandínosz Kavafisz

A város

Azt mondtad: - "Más országba megyek, másik tengerhez,
és más várost találok, ennél jobbat és szebbet.
Bármit teszek, a sors itt lesújt rám, újra s újra,
szívem megállt s elporlik, mint sírjában a hulla.
Meddig maradjak még itt, s tegyem magam tönkre
e pusztaságban? Szemem hiába tekint körbe:
csak fekete romokat látok, bármerre nézek.
Nincs maradásom többé, felőrölnek az évek."

Nem találsz majd más tengert, nem találsz más országot.
Ez a város követ csak. Régi utcáit járod
máshol. Aztán megvénülsz az ismert környezetben,
és a házak körötted is azonosak lesznek.
Bárhová mégy, végül csak ideérsz. Ne reménykedj!
Vihet hajó vagy műút: nem visz el innen téged.
Ha a világ egyik kis sarkában megölted
magad, elpusztítottad vele az egész földet.

/Faludy György ford./

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.03 0 0 97714

Kosztolányi Dezső: A jó hold


Mért nézel rám oly számadásra-hívón,
ha éjfél után ballagok a hídon,
hold?


Reggel ragyogtam fényesen a napban,
aranypénzem tenéked mutogattam,
nap.


Egész nap öltem, győztem és raboltam,
csak éjfél után járhatok a holdban
már.


Nézd, honi holdam, pénzem meg se tartom,
a szájam áldás és tenyér a markom,
könny.


Mert nem jó nékem, istenemre nem jó,
ez a keménység, ez az úri tempó,
nem.


Ami rajtam van, nem kértem, de adták,
el is hajítom, nem ér egy fabatkát.
Vedd.


Rongyokká szaggatom kevély ruhámat,
a mellem is ronggyá tépi a bánat,
jaj.


Kiszórom néked pár fillérnyi kincsem,
s a földre fekszem, ha kell, bizonyisten
most.

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.03 0 0 97713

Kosztolányi Dezső:
A hajnali csillaghoz


Haló csillagfény, ó tekints le
az éj sötétjiből ma rám.
Vándor remények drága kincse,
enyhítsd tusakvó éjszakám.


Oly messze késik még a reggel,
s párnák nehéz dagálya nyom.
Hímezd be hűs ezüst szövettel
fehér halotti paplanom!


Hajolj le lágyan ablakomba,
sugáros égi látomány.
Nagy bánatom felett mosolygva
ezüstözd meg betegszobám.


Haló sugarad lágy ezüstje
hintsen vigasztaló kegyet,
hisz amikor reggel letűnsz te,
haló sugár - én is megyek!

Lutra Creative Commons License 2023.07.03 0 0 97712

Arsen Dedić
    
Ballada mulandóságról

Szétszórt magokként
bolyongva a világban
bizonygattuk –
átmeneti időszak.
És nem tudva
eltévedt hajón vagyunk,
míg a vizet néztük
kiáltottuk: „Szárazföld!”
Mikor a bús esős éjben
rövid csókokat váltottunk
bizonygattuk
majd ezután jön a szerelem.
Sok mindent megígértünk,
megint csak ideiglenesen.
Minden helyre rámondtuk –
másikat találunk.
Mikor érett a gyönyör,
közeledett az ünnep,
megint ráfogtuk –
ez nem az igazi.
Mikor távol voltak a barátok
és lassan múltak a napok,
bizonygattuk
hamarosan visszatérnek.
Ahol a legtöbbet adtuk
és legkevesebbet kaptuk
gondoltuk – ez
átmeneti állapot.
Mikor vesztek a napok,
bizonygattuk: „Sebaj”
és hittük
ezután jön a Kánaán.
Messzire mentünk akkor is
mikor már régen megérkeztünk.
Alig kezdtünk valamibe,
máris máshol voltunk.
És maradtunk
az elfolyó víz mellett,
így, feltáratlanul,
divatja múltan.
A megkezdett mesében,
nyoma veszett szerelemben,
mert csak a házak
küszöbéig értünk.
A sosem használt tárgyak
ideiglenes rendjében
észre sem vettük,
egyedül vagyunk, megöregedtünk.
Míg hittük
csak az út változik,
a viszontlátással
önmagunkat búcsúztattuk.

/Fehér Illés ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.03 0 0 97711

Torjay Attila

Jó éjt

Jó éjt és álmodj szépeket,
vidám és kellemes képeket,
szerelmet, gyermeket,
csodákkal tele termeket.
És azt amire nagyon vársz,
ha útelágazásnál jársz:
az igaz utat.
Tudással teli kutat.
És azt amit csak jó:
frissen esett hó,
fenyőkkel határolt tó.
Néhány igaz, tiszta szó.

Lutra Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97710

Joszif Alekszandrovics Brodszkij

Egy zsarnokra

E kávéházba járt: itt görnyedett;
civilben még - kopott posztókabátban.
Később a jámbor törzsvendégeket
lecsukta mind, a világkultúrával
így végzett, bosszút állt (nem rajtuk ám,
csak az Időn), mert nem volt rangja, pénze,
unatkozott, s a huszonegyes évben
csatákat veszített egymás után.
 
Nem élte túl a bosszú az Időt.
Most zene harsog, tréfákon derülnek
az emberek nyüzsögve. Ám előbb
körülsandítanak, mikor leülnek.
Körül matt műanyag, nikkel, vakít;
brómnátriumszagú a sütemény is.
Záróra tájt, színházból jőve, mégis
- inkognitóban bár - őt látjuk itt.
 
Felpattan mind, amikor ő belép.
Ki kötelességből, ki az örömtől.
De ő egy csuklómozdulattal rögtön
leinti őket: ennyi épp elég.
Kávéját issza - jobb, mint hajdanán,
elterpeszkedve perecet ropogtat,
oly finomat, hogy dicsérnék talán
ők is, ha feltámadnának, a holtak.

/Baka István ford./

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97709

Kosztolányi Dezső: A nyár


A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.


Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.


S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.


Zokogva már hülő keblére fekszem,
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97708

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár


                       Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
                       de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával,

                       hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.

 

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár, még egyre vár.


Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.

 

Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

 

Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?

Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ital illatja tégedet vár.
Nektár.

 

Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Lutra Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97707

William Wordsworth

Táncoló tűzliliomok

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, -
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, - néztem, - nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97706

Szabó T. Anna

Szemben

                    1.

Tükörbe nézz, ott van az ördög:
ez az arccsont, ez a szemöldök,
az üveges üres tekintet,
ami belülről figyel minket,

fészket rakott a koponyában,
tőle mozog a nyelv a szájban,
nélküle a test összetört rög:
tükörbe nézz, ott van az ördög.

                    2.

Tükörbe nézel, ott van Isten:
pórusaidban, sejtjeidben,
csak működik benned nyugodtan,
nem bámulja magát, csak ott van,

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,
nem mondja azt sem, hogy szeretlek,
mert nem vagy és a tükör sincsen:
tükörbe nézel, ott van Isten.

Lutra Creative Commons License 2023.07.02 0 0 97705

Székely Magda

Albigens töredék

               I.

Az első tiszta mozdulat
aztán kilóg a lópata
tehetetlenül sorvad el
az angyalok pillanata

Mert az igazon győz a rossz
a rosszon győz a rosszabb
mi végre mégis ellene
mondani a gonosznak

               II.

Mikor a jóra semmi jel,
jel nélkül is indulni kell
az egyre sürgetőbb sötétben,

amíg kigyúlva, mint az ablak,
magam világítok magamnak.

Lutra Creative Commons License 2023.07.01 0 0 97704

Rakovszky Zsuzsa

Egy más világban

Tudom, minden mulandó, de azért ezt az egyet
mégse hittem volna: azt, hogy egy másik
világban vénülök meg, mint ahol megszülettem.

Gyerekkoromban még ott voltak mindenütt:
a tűzhely lángjában, a fákban, a csillagokban,
s a vizekben, igen, kiváltképp a vizekben,
és az örömben és a haragban is, a lényünk
gyökeréig leható rémületben:
olyankor ők léptek be a lelkünkbe, sisakban,
villámmal a kezükben, kagylóhéj-csónakon,
e magasabb erők. Szúette szobruk
ott állt minden kertben és utcasarkon,
ha jártunkban-keltünkben kedvünk támadt
áldozatot bemutatni nekik.

Azt épp nem mondanám, hogy túl sokat
gondoltunk volna rájuk, de azért
ők voltak a világ rejtett alapzata,
és minden más az ő
létükből következett: hogy mikor kell
elvetni a magot, lerakni
a ház alapkövét, eltemetni a holtat,
először lenyírni az újszülött
haját és körmét – ezer évig így volt,
azt hittük, így lesz újabb ezer évig.
Vagyishogy nem hittünk semmit: biztosra vettük.
Eleinte alig is vettük észre
a változást: végtére is kinek kell
tíz Szerapisz-szobor, négy Aphrodité-szentély?
Maradt így is elég. Az emberek a lerombolt
templomok kövét hazahordták,
hogy megtoldják a házat egy szobával.
A szobrokat otthon, a kertben
állították fel, vagy pedig
fölhasogatták őket tűzifának.
Voltak persze holmi rendeletek,
de azokat nem tartotta be senki,
és nem is ellenőrizték a betartásukat,
legfeljebb hébe-hóba, hogyha egy hivatalnok
bal lábbal kelt, vagy ártani akart
valakinek pusztán személyes okból,
vagy ha éppen nagyon törte magát
az előléptetésért. Melyik volt az a pont,
hogy álltak épp a csillagok fölöttünk,
melyik reggel riadtunk arra, hogy
mostantól egy másik világban élünk?
Hogy míg mi aludtunk, az églakók
démonná változtak, az áldozatból
babona lett, hogy mindaz, amit eddig
tiszteltünk, amiről azt hittük, így helyes,
mostantól visszatetsző és megvetésre méltó?

Nem volt ilyen reggel, nem volt ilyen pont.

A múlt még megmarad,
mint hófoltok tavasszal,
néhány árnyékos helyen, bokrok alján,
pár napnál nem tovább. Az életünk
véget ért, mielőtt véget ért volna.
Azt mindig is tudtuk, hogy vége lesz,
de azt hittük, majd az utódok
s az ő utódaik viszik tovább
nevünket és szokásainkat. Azt az egyet,
azt nem is álmodtuk, hogy egy másik világban
halunk majd meg, mint ahol megszülettünk.

Lutra Creative Commons License 2023.06.30 0 0 97703

Nádasdy Ádám

Étvágy

Idős egér vagyok. Egy lyukban élek,
szép nagy lakásban, ahol sok a sajt.
A kandúr, akitől tisztára félek,
nem járt itt régen. Ez jelzi a bajt:
lehet, hogy itt kushad a lyuk előtt,
némán, puhán, lélegzetvisszafojtva.
Nem mérlegel, kivárja az időt,
hogy szívemet a két mancsába fogja.
A spejzig ha csak át tudnék szaladni,
már följebb sorolhatnám magamat.
Egy kirándulás, egy sajtízű randi.
Mert az étvágyam a régi maradt.

Lutra Creative Commons License 2023.06.30 0 0 97702

Rakovszky Zsuzsa

Megjöttek!

Mióta csak az eszemet tudom,
őket vártuk! Örökké
rájuk gondoltunk, amikor ezek
bezáratták az összes templomunkat,
 a magisztrátusból elmozdították
a mieinket: józan életű,
tisztes polgárokat, és részeges
tanulatlan csizmadiákat, és
cserzővargákat tettek a helyükre,
mikor kiöntették velünk a teljes évi
bortermésünket, valamilyen új,
eszelős jogszabályra hivatkozva, amelyet
alig két napja hoztak a tanácsban!
Amikor kémeik hiúzszemmel figyelték,
ha felkerestük egymást otthonunkban,
nem titkos istentiszteletre jött-e össze
az a nyolc-tíz ember, hogy kinek érkezett
gyanús látogatója idegen városokból,
s vajon az új vagy a régi naptár szerint
tartjuk-e meg a húsvétot és a karácsonyt…

Mindezt elszenvedtük, de ebben a szenvedésben
volt valami erő: ahogy egymásra néztünk –
némán, mert a falnak is füle volt –,
szavak nélkül is tudtuk, mire gondol a másik:
rájuk, akik ott valahol
a messzeségben, szélben és sötétben,
idegen városok alatt,
folyón átúsztatva, hágókon át,
legördülő sziklák és síkos vízmosások
veszélyes útjain közelednek felénk,
hogy kivívják – mert egy nap kivívják biztosan! –
az igazság ügyét, a mi ügyünket.

És most itt vannak végre!
Éljenzés és sírásba belefáradt
szemünk örömkönnye fogadta őket!
Harangzúgás a visszafoglalt templomokban,
virágeső az utcán. Életünk
legszebbik napja volt ez!
Ahogy a városkapun át
belovagoltak, elgyötört szívünk
csaknem kiugrott örömében.
S munkához látni nem is késlekedtek!

Kipiszkálták nyomorúságos
rejtekükből a hitvány bírákat, elzavarták
a részeges és korrupt magisztrátus
összes tagját (kivéve azt a párat,
akik még idejében megneszelték
a változást, és titokban, követek útján
jó kapcsolatot ápoltak velük,
vagy lakomára invitálták
pár főemberüket, míg a közkatonák
házról házra jártak, és a lisztesdobozba,
párnacihába rejtett
arany után kutattak, vagy a sovány baromfit
fogdosták össze a külvárosokban).
Lusta, cifrálkodó
asszonyaikat megerőszakolták
(meg néha a miénket is – olyankor
kioldalogtunk a szobából,
vagy égő arccal félrenéztünk).
Most a mi őreink járkálnak éjjelente,
figyelve éberen, hogyha öten-hatan
összeverődnek egy-egy házban vagy utcasarkon,
mi ellenőrizzük: melyik naptár szerint
tartják meg a húsvétot, s a karácsonyt.
Sötét hajnalokon a városkapunál
mi túrjuk fel a szénásszekeret
a nagykabátba burkolt csecsemőért,
akit keresztelni visznek titokban
az erdei kápolnába, ahol
valami száműzött papjuk misézik.
Most ők köszönnek mélyen meghajolva,
a bátrabbja komor arccal, a gyávák
alázatos mosolygással, miközben
mi látjuk az ő szemükben, amit
ők láthattak korábban a miénkben:
a meghunyászkodással leplezett
gyűlöletet, igen, de nem csak azt,
hanem – és ez a szörnyű! –
valami fényes, győztes csillogást is,
a vesztes diadalmas örömét,
akinek a világ most hirtelen
egyszerű lett: fehér és fekete,
a boldog bizonyosságot, hogy Isten
mellettük áll, hogy az ő ügyüket
karolja fel, hogy náluk az igazság,
ami mindig az áldozatoké –
mivel fordult a kocka… és hogy jaj, jaj nekünk!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!