Tégla, ha már megint kiugottál a falból, meg kell jegyeznem, hogy az eltérések az (1+m(bolygó)/M(Nap)) figyelemben vétele után maradnak fent. Ezt már százszor lekezeltük. Nem erröl van szó!
Tégla, ha már megint kiugottál a falból, meg kell jegyeznem, hogy az eltérések az (1+m(bolygó)/M(Nap)) figyelemben vétele után maradnak fent. Ezt már százszor lekezeltük. Nem errröl van szó!
Minden tanköny az állítja, hogy R^3/T^2 mi a kilenc bolygónál ugyan azt az értéket adja ki (Kepler 3. törvénye).
most éppen hazudsz
A Newton-törvényekből pont az jön ki, hogy Kepler 3. törvénye NEM IGAZ, csak közelítő, az R^3/T^2 függ a bolygó tömegétől is. És ez a "bevezetés a mechanikába" szintű tankönyvekben is ott van, levezetéssel együtt.
Sajnos, nem tudok mást feltételezni, mint hogy direkt nem mondasz igazat, mert mindenkinek, aki legalább első évet elvégezte valamilyen fizikus-szerű szakon, tudnia kell, hogy ILYET EGY MECHANIKA TANKÖNYV SEM ÁLLíT.
Persze az is lehet, hogy csak valami ismeretterjesztő, matematika-mentes könyvet olvastál a Kepler-törvényekről...
Minden tankönyv az állítja hogy a G(Newton) egy állandó. A big G mérések, még a legmodernebbek is 1995-óta, több ezereléknyi eltéréseket mutanak ki. Az összes G(Newton) értéket meg egy kb 2%-os intervallumba esnek. Ez miért nincs megemlítve?
Minden tanköny az állítja, hogy R^3/T^2 mi a kilenc bolygónál ugyan azt az értéket adja ki (Kepler 3. törvénye). Kisült aztán, hogy a Mars és az Unránusz értékei között 1.5 ezreléknyi eltérése van. Ráadásul a Naptól távolibb bolygók közötti eltérések nagyobbak mint a terresztikus bolgóknál. Az R^3/T^2 függ tehát a bolygók összetételétöl. Kivülebb a kisebb tömeghiányú bolygók, belül a nagyobb tömeghiányuak foglalnak helyet. Ez miért nincs emg sem említve?
Minden tankönyv az izotópok tehetetlen tömeghiányát lekezeli az E=mc^2-vel, de a hipotézist, hogy mi lenne ha a súlyos tömeg megmaradna a magok képzésénél nem ellenörizte. Az izotópok tömeghiánya nem csak a gravitáció eltéréseire, hanem természetesen a magok szerkezetére is nagyon fontos információt tartalmaz. Megtaláltam az összefüggést a kötési energia és a tömeghiány között. (Itt a fórumban nem sok magfizikus és kevés részecskefizikus tündöklik.) Miért hiányzanak a magfizika könyvekben a súlyos tömeg és a tehetetlen tömeg kifejezései a magokat képzö elemi részecskék tömegeivel? Mi a neutron és mi a neutríno?
Minden tankönyv az állítja, hogy a szabadesés egyetemes, anélkül, hogy ezt kísérletekkel alátámasztaná. Ejtökísérleket analízisa hiányzik, csak a vonatkozás Galileire található meg.
De a tankönyvek szélesen idézik az Eötvös-féle méréseket az m(g)=m(i)-re vonatkozóan, anélkül, hogy felhivnák a figyelmet arra, hogy esetleg a centrifugális erö és a Föld vonzó ereje mellett más valami is jelen lehet. Erre az idötöl függö 'gravitációs erö' kimutatása (O. Karagioz) elég indokot tudott adni. A tankönyvek ezt is elhallgatják.
Ezeket összefogva a tankönyvekben nem csak ferítésröl, hanem csalásról is lehet beszélni.
Az átrelt megelözöen kellett volna a súlyos és tehetelen tömeg különbségére rájönni. Nem csak az ejtökísérletem, más mérések is ezreléknyi eltéréseket sugallnak közöttük. Miért nem járt a fizika utána? Miért elégedett meg lényegben egy tipusú (az Eötvös-féle) kísérletekkel. Nagy könnyelmüség volt ez.
Kisült aztán, hogy a gravitációt elemi gravitációs töltések okozzák, tehát nem is a 'tömeg' és a tér görbülése sem. Ez meg tudja magyarázni az anyagnál is a már elég nagy különbségeket. A részecskék szintjén, meg a gravitáció épp olyan nagy az eltérést mutat, mint az elemi elektronos töltéseknél. Én úgy is a részecskefizikából idultam ki.
Az ejtökíséletemmel kapcsolatban Vrobee fantáziál, mint páran másikok is. De kihangsúlyozom nem ez a kísérleti eredmény az egyedülálló alátámasztása a gravitációs töltések létezésének. Vissz kell utasítanom azt a benyomást, hogy a hibás hipotézisra alapuló pontosan leírná a világ müködését. Ez nem érvényes még az asztrofizikára sem.
Ha jól értelmezem, a gondolatmeneted a következő: Van az súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalenciája, ami az álltrel egy hipotézise, amiből levezethető az elmélet. Te azt állítod, hogy az áltrel azért nem igaz, mert ez az alapfeltevés nem teljesül. Ha ezt méréssel is bizonyítani tudnád, akkor nyilván igazad lenne.
De az a problémám az egésszel, hogy én még soha nem találkoztam az általad leírt kísérlettel, ami mérési hibán belül olyan eredményt adott volna, ami ezt a hipotézist cáfolta volna. Viszont sok olyan kísérletről olvastam, ami alátámasztja a súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalenciáját.
Te azt állítod, hogy elvégezted a kísérletet, és ezzel cáfoltad a hipotézist. Én nem láttam a mérési jegyzőkönyvedet, de Vrobee azt mondta, hogy leírtad ide a topicba, és méréstechnikai hibákat követtél el. Mivel értelmes dolgokat ír, én ezt elhiszem neki.
1.) Mindenesetre fura lenne, ha 400 év alatt mindig xarul mértek, és nem volt egyetlenegy olyan zseni sem, mint Te, aki jól mért. :-)
2.) Az is fura lenne, ha egy hibás hipotézisre alapozott elmélet pontosan leírná a világ működését. Pedig eddig az égitestek mozgását legpontosabban az áltrel írja le, én legalábbis ezt így tudom. :-)
GPS műhold kering a Föld körül. ismervén a saját pályáját és a Föld keringését, pontosan tudja, hogy mikor száll el pont Asztro Jani háza fölött. ekkor két fényimpulzust küld le, mégpedig +1/2 és -1/2 másodpercnél, tehát 1s különbséggel. ebből az is következik, hogy mindkét pillanatban ugyanolyan messze van Asztro Janitól. kérdés: Asztro Jani milyen időkülönbséggel érzékeli a két jelet?
Az órám látszólag késik, mert minden órában csak 55 percet megy előre. Tegnap reggel állítottam be. Hiába magyaráztam, hogy csak látszólag késtem két órát a ma reggeli ülésről, látszólag picsánrugott, hogy hazáig repültem. Valóságosan.
Lingarazda bemutatta, hogyan lehet megprobálni csalni A nagy francokat, ide írta le a topikra, mindannyian végigkövettük. Egyszerűen "elfelejtetted" számításba venni a legnagyobb rendszeres hibákat, és _te_ lapítasz, mint sz@r a fűben.
Csak még az 'univerzum felforrásával' van Lingarazdának problémája, mert nem érti a problémát leíró matematikát. Nem érti a forrás-kvantáláshoz tartozó matematikai formalizmust. Ezek szerint már a Maxwell-egyenleteket sem érted. Kvantálás _nélkül_ is felforrna az univerzum a csak vonzó vektormező jelenlétével.
"Dunát lehet rekeszteni azokkal a mérésekkel, amik a tehetetlen és súlyos tömeg összefüggését vizsgálták, és az összetételtől független egyenes arányossággal konzisztens eredményt adtak."
Hát rekeszd el a Dunát vele, másra nem valók. Ezek a vizsgálatok konzisztensen xarok, és csak egyet 'akartak': a 400 éves hihedelmet alátámasztani. Meglátod a Duna kiáradt és elsöpört majdnem mindent, amit a fizikában 'tudsz'.
Lingarazda bemutatta, hogyan lehet megprobálni csalni, aztán kijavította magát, Azóta hallgat. Csak még az 'univerzum felforrásával' van Lingarazdának problémája, mert nem érti a problémát leíró matematikát. Nem érti a forrás-kvantáláshoz tartozó matematikai formalizmust.
Az összetételtöl függö szabadesést analizáló ejtökísérleteket bezzeg nem hozza a szakirodalom. Ezekböl csak egy-két korcs van, ha van, idézve. A fizikai tudomány szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, épp úgy ahogy Ti is, hogy 400 év alatt az ezreléknyi nagyságú gyorsulás különbségeket nem tudta elöttem kimutatni, ami a kétfajta tömeg összetételtöl függö különbségéböl származik.
Jó példa, rossz értelmezésben: a mechanikus rugós óra sem jár egyre gyorsabban..
Az óra nem gyorsul be magától, még szép. Ha egy órás elkezdi tekerni, magyarul hatással van az óra sietésére, ez felel meg a relativisztikus hatásnak. Ameddig az órás tekeri a beállítócsavart addig az óra folyamatosan gyorsul. Ameddig visszafelé tekeri addig lassul. Ha elveszi a csavarhúzót az óra nem lassul tovább hanem egyenletesen jár.
Valami sietésre készteti a GPS órát,
1. a hatás csak látszólagos, valójában nem siet a GPS óra, s az effektus okozója egyrészt a Föld felé tartó fénysugár sebességnövekedése, a GPS műholdról ez +200 km/s, másrészt a hálózatba kötött műholdak Föld körüli keringése, tehát elmozdulása a földi megfigyelőhöz képest. Geostac műholdaknál ez az elmozdulás nem jelentkezik csak a fénysebességnövekedés, ezen a műholdon az óra nem járna gyorsabban.
2. a hatás valóságos, tényleg gyorsabban jár az óra, ezt el lehetne dönteni a GPS műhold(ak) befogásával és a földön egy szintén megerőszakolt kontroll (3.) órával való összehasonlítással. De a pályán való körözés nem lehet a kiváltó ok, mert akkor folyamatosan gyorsulnia kellene a GPS órának. Mivel nem gyorsul vég nélkül folyamatosan ezért a körözés nem oka az időeltérésnek.
vrobi Ez milyen képletekből jön ki? Most nem a képleteidet kell elővenned hanem az eszedet ha van. Mert most nem az a kérdés, hogy mennyit siet az óra, hanem, hogy siet e egyáltalán. Valószínűleg csak úgy látjuk, hogy siet, de a valóságban ugyanúgy jár mint a 3. óra.
Dunát lehet rekeszteni azokkal a mérésekkel, amik a tehetetlen és súlyos tömeg összefüggését vizsgálták, és az összetételtől független egyenes arányossággal konzisztens eredményt adtak. A tied is ilyen például. Na ez a ciki, nem a faláb :) . Persze azóta, hogy lingarazda ezt megmutatta, már óvatosabb vagy, és nem teszel közzé semmit a neten, hátha valaki beugrik és megveszi a könyvedet :)
A pontosság kedvéért, jó lett volna, ha fizikusok a gyorsulást meg tudták volna mérésekböl határozni, és nem csak azt állították volna, hogy minden test egyetemesen esik ....
Semmi kedvem nincs már egy esztelennel tovább folytatni a társalgást, de ha a hasradra esel is, elöször a gravitáción van a sor, meg pedig ennek a nagy eltéréseinél ....
Azt mivel magyarázod, hogy a B, Be , az Al és Fe meg sem mozdultak, ami meg megemelkedtek, Li, C és Pb az mind az üveghengereknek ütődtek, elforogtak, értékelhetetlenül.
El kell ismerned, hogy ez egy sikertelen, befejezetlen kisérlet volt a célodat tekintve.
Egy józan gondolkozó kutató, ha látja, hogy az amit meg akart mérni a szakirodalomban még nem jelent meg (olyan összetételben és kivitelben mint az övé), akkor az elvégzett mérés után a kiértékelést azonnal elvégzi és az eredményt publikálja, akkor is ha az eredmény az addigi hitelemmel ellentétben van.
Józan értékítélettel rendelkező ember először arra gondol, hogy talán ő maga tévedett, ha mást mér mint mindenki más. Ezért minden szempontból ellenőrzi a saját eredményeit.
Te éppen fordítva, mindenki mást csalónak, gravitációs maffia tagjának (ez önmagában valami elképesztő ökörség...), begyepesedett hülyének neveztél ki. Magadat pedig az egyedüli tudósnak.
Ugyanakkor a legegyszerűbb ellenérvekre sincs válaszod, és a kísérlet nyersanyagát, pl. a filmet nem mered megmutatni nekünk. Általános fizikai vitákban pedig látszik, hogy teljesen járatlan vagy matematikában, fizikában.
Így rövid idő alatt kialakul mindenkiben, hogy működésed: crackpot.