Keresés

Részletes keresés

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186839

Még valami: csuktak már le olyasmiért embert, aminek az értelmezésén a jogászok is két táborra szakadtak, ha emlékszel az Agrobank-ügyre. Miközben a szakma azon vitatkozott, hogy is kell értelmezni a jogszabályt, Kunos Pétert beküldték a börtönbe, mert nem úgy értelmezte, mint az a bíróság, ahova került. Nem egy hétköznapi sikkasztásról volt szó, amiről mindenki tudja, mi az, csak rá kell bizonyítani a vádlottra... Princz Gábor ügyében nem tudom, hányt kört futottak a cselekmény minősítésén. A jogászok.

 

A zavarás/akadályozás fogalmaknak köztudomású és szubjektív hétköznapi jelentésük van. Szerintem nemcsak zavarás, hanem veszélyeztetés is, ha valaki mellettem bagózik. Szerinte meg csak emberi jog. A jogi értelmezés az más, és különbözik a hétköznapitól. Ha lemegyek az úttestre, mert köztudomás alapján próbálom értelmezni az akadályozást, vagy mert nem tudtam, hogy a BTK-ban kéne utánaolvasni (miért feltételezném egyáltalán, hogy ugyanazt jelenti, mikor a közlekedésnek köze nincs a büntetőjoghoz?), akkor nemcsak egy pénzbírságot kockáztatok. Azt is kockázatom, hogy ha engem ott vétlenül elcsap egy szabálytalan autó, és megrokkanok egy életre, akkor a bíróság majd engem is vétkesnek fog kimondani, és csak töredék kártérítést ítél meg.

 

Szóval egyszerű jogfogyasztóként köszönettel nem kérek a lényeges jogi fogalmak köztudomásúvá minősítéséből. Írja csak bele a rendeletbe az, akit azért fizetnek.

Előzmény: gazloman (186832)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186838

Most, hogy mondod: csatlakozom. Az a kis "beszúrom ide" túl szerény volt, hogy a reakció nélkül felkeltse az érdeklődésemet.

Előzmény: Friczy (186837)
Friczy Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186837

Maximális respekt. Hatalmas teljesítmény, gratulálok.

Előzmény: SzeZo (186829)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186836

Nem értünk egyet. A "köztudomású" szerintem egész máshol kezdődik, lásd például éppen az itt folyó vitát is. Ha olyan emberek között, akik az átlagnál jobban ismerik a KRESZ-t, alapvet vita van arról, hogy mi az akadályozás, akkor helytelen köztudomásra hivatkozni, hisz mindenki másképpen köztudja, és pont az egységesség lenne a lényeg. Én (jogász ugyan nem vagyok) elég sok jogszabályt elolvastam, és ennél nagyságrenddel triviálisabb fogalmak is értelmezve vannak bennük, még akkor is, ha több másik jogszabályban is szerepelnek.

 

A KRESZ egy szélsőségesen nagy személyi hatályú jogszabály, az ágyhoz kötött betegeken, börtöntöltelékeken és pár éves kisgyerekeken kívül mindenkinek napi szinten kell önállóan értelmeznie (nemcsak ismernie), a saját élete védelméért is. Helytelen dolog az értelmezhetőségét arra alapozni, hogy itt meg ott meg amott le van írva valami, és szedje össze magának mindenki ennél kevésbé ismert jogszabályokból (a BTK ugyan mindenkire vonatkozik, mégsem kell mindenkinek részletekbe menően ismernie, akinek az erkölcsi tartása elég ahhoz, hogy ne is legyen dolga vele). A kiterjesztésre vonatkozó buzdítás meg elég veszélyes, mert akkor kezdjen mindenki mindent öntevékenyen kiterjeszteni? Legalább annyit meg kellene tenni, hogy az értelmező rész hivatkozzék a másik jogszabályra.

 

Előzmény: gazloman (186832)
képbíró Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186835

Tisztelt fórumozó Hölgyek és Urak!Segitséget szeretnék kérni, mi a teendő az esetben, mikoris első számú "személyiségkiterjesztőm" egy "Festina-s" Speci, outi csatát vesztett a kátyúkkal, gödrökkel teli utakkal szemben vívott csatában.Konkrétan, a láncvilla eltörött  :-(Vannak elképzeléseim, de teljesen tájékozatlan vagyok etéren, más jellegű sporteszközök javitásának szekvéleményezésére szakosodtam, ez is leszűkítve  csak a véleményezésre.azaz:A:Vegyem le az első villát, és támasszam a kukának a vázat, -ezt nem annyira preferálnám.-vagy MÉH, bár sörösdoboz vastagságú-de aluminium-ez sem az, amit terveznék.B:Aluminiumhegesztő. Mesterember, vagy van kerékpárváz javitásra szakosodott. Ugye a kérdés-tartós e a javitás ezen formája, mert nem szándékozom fel-le szerelgetni, minden stafirungot róla hetente. Nem beszélve a hiábavaló javitás költségeiről, a garancia érvényesitése emberek között kifejlődött ösztönös ellenszenvének leküzdéséről, az újabb alkatrésztörések következményeiként traumatológiai ellátás igénybevételéről, ami ha nem sürgősségi, betegszállitásra szakosodott jármű igénybevételével történik, skandináv bűnelkövetők közötti aggodalmas ,tartós várakozás a klinikán, nem beszélve, a zuhanás álltal kifejlődött ösztönös védekező mechanizmus által generállt plusz költségről, ami lejtmenetben a fékkar görcsös szoritása, majd hetente fékbetét csere.C:Azt hallottam, -igaz azt is, hogy Anne Nichole Smith szerelemből ment férjhez-hogy érdemes-lehet-kicserélni a láncvilla-támvilla komponest egy újra, D: Itt meg is akadtam, de remélem a nálam tapasztaltabbak tudnak tanácsot adni.Örök hálára kötelezve

Elm Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186834

Tehat a Te ertelmezesedben az, hogy gyalogosok kisebb-nagyobb csoportokban, kigyoalakban koricalva, kutyakkal, porazakkal, tipego gyerekekekkel, az nem akadalyozza a kerekparos kozlekedeseben, ha gyokketo centimeterperoraval el tud bohockodni kozottuk. Nos, bar a KRESZ-ben az akadalyozas "erosebb" fogalom, mint a zavaras, engem bizony ezek - es az ettol kevesbe szelsoseges, nehany gyalogos is - akadalyoznak. A szo hetkoznapi, jozan paraszti esz ertelmeben mindenkeppen.

 

Feltehetoleg nem ugyanazt ertjuk kerekparos kozlekedes alatt. Amire Te erted, az nalam a "tekereszes" mondjuk, vagy a varosnezo bringazas. Ha en kozlekedni akarok, akkor A-bol B-be akarok eljutni a leheto leggyorsabban ES _legbiztonsagosabban_.

 

Ha jol ertelek, akkor egy forgalomcsillapitott ovezetben, kozos gyalogos-autos feluleten siman setalhatok az auto elott orakig, ezzel nem akadalyozom, hiszen a jogszabaly erejenel fogva JOGOM van ott lenni. Valoszinuleg nem dudalnal ram Te sem ilyen esetben...

Előzmény: gazloman (186832)
ronya1 Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186833

nekem is valami pattog, és nem tudtam rájönni mi lehet

de egy üveg bor után már kit érdekel?

:)))

Előzmény: Kpeti86 (186826)
gazloman Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186832

A zavarás/akadályozás/veszélyeztetés fogalmakat nem feltétlenül kell jogszabályban definiálni, hiszen ezek jelentése köztudomású. Az akadályozást és veszélyeztetést - nem közlekedési vonatkozásban - jól érthetően definiálja pl. a Btk. is, ezeket a közlekedési helyzetekre kiterjeszteni és alkalmazni már igazás semmiség. Legkevesebb irodalma kétségkívül a zavarásnak van, és tény, hogy sokak számára ezt a legnehezebb megfogalmazni. De nincs is rá szükség, hiszen a web számtalan helyről kínál kész megoldást, amelyeket a hétköznapi jogértelmezés során bátran fel lehet használni. 

 

Ha közigazgatási eljárásban olyan elmarasztaló határozat születik, amelyben központi szerepet játszik a fenti fogalmak értelmezése és magyarázata, fellebbezés esetén nem lehet pusztán arra hivatkozni, hogy ezeket a jogszabály nem definiálja, illetve, ha a fellebbező mégis erre hivatkozik, saját verzióval kell előállnia és megfelelően megindokolnia, különben jogerős és végrehajtható határozat fogja róla kimondani nem csak azt, hogy "vétkeztél gyermekem", hanem azt is, hogy "vétkeztél gyermekem, ráadásul hülye is vagy", ami - ugyebár - gáz. 

 

Prof 186823 alatti, valamint bm613 186753 alatti hozzászólásában akadályozásnak nevezett tényállások valójában csak zavarás, az is csak akkor, ha a gyalogos a zavarást tevőlegesen valósítja meg, tehát a puszta ottlétét nem lehet zavarásnak mondani, illetve lehet, de hogy egy szabálysértési eljárásban védhető álláspontot lehessen erre alapozni, az szinte kizárt. 

 

www.gazlo.eu - 2011. július 23. szombat


Előzmény: Sánta Kutya (SK) (186821)
laczka Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186831

próbáltam kitalálni valami okosat, ami leírja a tiszteletet a teljesítményed előtt.. nem sikerült ;)

GRAT!

Előzmény: SzeZo (186829)
hefi Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186830

Légy szíves küldd el a fotót a történettel + sérüléssel az info kukac testbike pont hura, és felkerül a többi fejvédős történet közé!

 

Elöre is köszönjük!

Előzmény: hitman (186777)
SzeZo Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186829
Kpeti86 Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186828

:)))

 

Előzmény: laczka (186827)
laczka Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186827

:)

 

Kpeti86 Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186826

Ne is mond, engem is az agyvérzés kerülget az ilyen nyekergésektől. :)

Sajnos nálam szinte biztos, hogy a középcsapágy a zaj okozója, egyelőre eddig sikerült szűkíteni a kört.Természetesen azért én is kitekerem a pedált, és leápolom.

Köszönöm a tippet!

 

Előzmény: hitman (186825)
hitman Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186825

nekem is volt ilyenem tavalyelőtt, teljesen megőrültem tőle.

kicseréltettem a középcsapágyat, pedálokat, a jó ég tudja mit még, aztán kiderült, hogy az a menet volt koszos, ahol a pedált becsavarom a hajtókarba.

kicsavartam a pedált a hajtókarból, lepucoltam, vékonyan megzsíroztam, visszatettem, a kattogás megszűnt.

drága tanulópénz volt. ={

Előzmény: Kpeti86 (186813)
Kpeti86 Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186824

Sajnos nem a nyeregcső adja a hangot, illetve az is ad hangot, csak nem azt. :(

Kipróbáltam az állva tekerést is, sajna akkor is hallani.

Illetve van még az a "kattanás" is amit az előzőben leírtam.

Nem tudom, hogy hülyeség-e, de nekem picit olyan érzésem van, mintha nem lenne tökéletes a kenés valahol, és ez adná a hangot a középcsapágyban.

Viszont, ez ugye alátámasztja, a Te ötletedet is, mert ugye, ha valamely rögzítés nem patent, és mozog vmi aminek nem kéne, akkor ennek is ilyen hangja lehet.

Tehát végülis szét kéne szednem a hajtást, és az egészet ( az általad említett kosz miatt)

letisztítva újra összerakni.Aztán bízni benne, hogy megszűnik a jelenség...

Nah ezt fogom tenni.

 

Köszönöm szépen az eddigi segítséget, de még annyi kellene, hogy leírnád, a hajtókarok leszereléséhez, és a középcsapágy kiszedéséhez milyen szerszámokra lesz szükségem.

És nagyvonalakban a szétszedés menetét is, mert ilyet még nem csináltam, de bízom benne, hogy feltalálom magam.

Van Motorex-es fehérzsírom is, jó lesz ha azzal zsírozom meg majd újra a meneteket, meg amit kell?Persze csak finoman.

 

 

Előzmény: kivi (186819)
pROF Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186823

Köszönöm. :) Én speciel minden gy-k útnál előre látom, hogy ha találkoznék ott gyalogossal, az akadályozna. :) Pl. egy hosszabb, nem végig belátható szakasznál nem is lehetséges azt előre megvizsgálni, hogy valóban vannak-e ott gyalogosok valahol rajta, akik várhatóan akadályozni fognak.

Előzmény: Elm (186815)
Nemozoli Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186822

Valami olyasmi... csak ez lehetne rugóval rásegített "talajfogású" a támasztókerék merev karja helyett, így nem is zavarna :-)

Nekem nem volt támasztókerekem, seprűnyeles szülő-utánfutó segített hamar megtanulni egyensúlyozni.

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (186820)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186821

A zavarás/akadályozás/veszélyeztetés fogalmakat a KRESZ meglehetősen barbár módon csak használja, de nem definiálja. Állítólag valami minisztériumi magyarázatban van benne az értelmezésük, ami nem jogszabály (és az ilyenek jogszabályként való alkalmazását az Alkotmánybíróság többször ejnyebejnyézte).

Előzmény: gazloman (186783)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186820

Fetaláltad a támasztókereket. Gyerekkoromban volt, amikor már kinőttem a kis háromkerekűt, de még nem mertem két keréken menni.

Előzmény: Nemozoli (186807)
kivi Creative Commons License 2011.05.15 0 0 186819

Minden bontható rögzítés potenciális zajforrás: a pedál a hajtókarban, a hajtókar a tengelyen, a középcsapágy a vázban, a hajtóművön lévő (4 vagy 5db) láckeréktartó csavar. Próbáld ki, hogy állva tekersz, akkor is van-e hangja? Sokan nem hiszik el, hogy a hajtókar felől hallott zajt valójában a nyeregcső adja, mert egy icipicit mozog a vázban, a váz pedig felerősíti hangot. Gyanakodj erre is!

Sürgősen húzd meg az összes emelített csavar, mert így laza állapotban az alkatrészek is a dolog kárát láthatják. Ez főleg a hajtókarra igaz, mert a kar alu (puha) a középtengely és a pedál acél (kemény) és elég könnyen le lehet nullázni így a hajtókart.

 

A monoblokk (ami egy olyan középcsapágyat jelet ami egy darabból van, és nem lehet szétszedni) egy menettel rögzül a vázhoz. Ha ez nincs elégg meghúzva, akkor ott bemegy a por, a homok, és épp elég ha hajtáskor párszázad millimétert elmozdul, akkor már adhat hangot.

Előzmény: Kpeti86 (186813)
Nemo Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186818

Kedves emberek!

 

Elékszült a csehországi kis túra képanyaga és az aláírások is. A szöveges beszámoló még nincs meg.

 

 

Stms Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186817

Tudom hogy itt a jogi osztályon ez eléggé off, de ma kipróbáltam egy TREK Fuel EX7-est. Hát, lehet hogy sose lesz rá pénzem, de egy élmény volt.

 

http://osvenyvadaszat.blogspot.com/2011/05/olaj-tuzre.html

Kpeti86 Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186816

Ez itt a lényeg, ezzel elmondtál mindent.Minden épkézláb ember érti miről van szó, aztán értékeli.Na az, hogy ez után mi következik, az nár mindenkinek a magánügye.Sokkal nemesesebb viselni a következményeket, mint elméleteket és magyarázatokat gyártani.

Előzmény: kivi (186771)
Elm Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186815

Hatareset, hatareset, elfogadom. Mindenesetre vessen tarsadalmunk megvetese, de en tovabbra se megyek ilyen izeken, se a gyalogosok, se a keresztezo autosok ne veszelyeztessek meg veletlenul se testen epseget - belolem csak egy van, masok tobben vannak, ertuk nem kar alapon. Cserebe megigerem, tobbet nem probalom megmagyarazni. Prof, kollega, one a szo... :o)

Előzmény: gazloman (186784)
Elm Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186814

Van ket egesz turheto bringas cikk a mancsban, a kerekpar torteneterol, es a kerekparutakrol - utobbi egesz jo...

Kpeti86 Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186813

Ismét akadt egy kis problémám.

Ma elmentem egy túrára, és észrevettem, hogy a hajtásom felől, nem túl hangos "nyekergés" hallatszik.Ezt a hangot csak akkor hallani, ha relative nagyobb erőt fejtek ki a hajtásra.Hangilag ahoz hasonló, ahogy az ülés nyekereg.A hajtás maga simán fut, nem akadozik, nem nehézkes, ilyen jellegű gond nincs.

Mikor hazaértem megvizsgáltam a bringát, és végülis még egy tünet akadt, ami a következő:

A biciklis szemszögéből, a jobboldali hajtókart, ha erőssen meghúzom a váz felé, akkor kattan eggyet a középcsapágy,(?) ( nem igazán vágom, hogy mi a különbség a monoblokk, középrész, és középcsapágy között, remélem jól írtam!) és ez finoman berezegteti kb az egész vázat.Ami számomra érdekes, hogy a hajtókaron gyakorlatilag holtjátékot, nem tapasztalok, a kattanás alatt sem, talán csak egy nagyon csöppet.

A hajtásom az Shimano Deore, elvileg a középcsapágy is, illetve még ami fontos lehet, hogy

Octalinkes, és hollowtech-es.Van képem is róla, ha kell elővadászom, csak szóljatok.

Tehát a kérdésem az lenne, hogy szerintetek csereérett a középcsapágy kompletten, vagy lehet ebben alkatrészt is cserélni?

Illetve volt-e vkinek hasonló gondja, ha igen, mi lett a megoldás?

Tudom, hogy nehéz leírás alapján bármit is mondani, de azért hátha mégis összejönne vmi.

 

 

 

Nemo Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186812

Mostanáig is Touring Plust használtam, jószerivel defekt nélkül. Kb. tízezer kilométert futott (jó nagy teher alatt, aszfalton), mire úgy elkopott, hogy kikukkantott alóla a sárga réteg. A 38-622-es külsőt egészen könnyen föl tudtam pattintani az abroncsra, míg a 27-622-est már nehezebben. Azaz a keskeny külső sokkal jobban megérzi, ha a belegyömöszölt belsőből nincs kiszorítva a levegő.

 

Abba a boltban, ahol vásároltam (a nevét nem tudom: cégére egy muris, hátraugró csípőjű, vicsorgó mosolyú versenyző, és az Üllői úton a vasúti átjáró mellett van), egészen jutányos áron adják az ilyesféle külsőket; némelyikre azt mondták, hogy "szépséghibás" darabok. Pl. a fényvisszaverő csík nem teljesen kerek, mittudomén. Nos, az ilyen szépséghibák engem sose zavartak.

Előzmény: Friczy (186811)
Friczy Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186811

A Touring Plus jó választás, nekem kb. 10000 km óta van fenn a biciklin, defekt nélkül. (kopp-kopp) Jobb is, mert a szerelése rémálom.

Előzmény: Nemo (186673)
gazloman Creative Commons License 2011.05.14 0 0 186810

Igen, Szentkirályszabadján tulajdonképpen az történt, hogy pályáztak bicikliútra, majd pedig építettek egy falun végighúzódó luxusjárdát, amit a bringások nem használnak, mert egyrészt alkalmatlan, másrészt az autóforgalom nem indokolja a létjogosultságát. 

Előzmény: bm613 (186786)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!