Van, ahol hónapokig, vagy akár évekig nem tudnak új kormányt alakítani, állandóan előre hozott választásokat kell tartani, szinte állandó a bizonytalanság... Kilép egy néhány százalékos pártocska a kormányból, és kész a baj.
Nálunk a rendszerváltás óta mindig is vegyes rendszer volt, de szerinted az normális volt, amikor az 5%-os SZDSZ zsarolta a 40%-os MSZP-t? És a zsarolási potenciáljuk miatt olyan tárcákat kaptak, mint oktatás, egészségügy, gazdaság - és akkor még bele sem mentünk, hogyan vezette ezeket pl Magyar Bálint, Molnár Lajos, Horváth Ágnes, Kóka János...
Szerintem a vegyes választási rendszer a legjobb, amiben van lista és egyéni választókerületek is, az arányokon lehet vitatkozni. Illetve a körzethatárokat korrektebben kellett volna meghúzni.
Hogy egy-, vagy kétfordulós legyen, azon is lehet vitázni, hiszen korábban pedig azt övezték nagy viták, hogy a két forduló között milyen dealek születtek, pl MSZP-SZDSZ, vagy Fidesz-Kisgazda viszonyban.
Nem mindegy, hogy egy ország lakosságának milyen a beállítottsága. Nálunk egy ilyen rendszert diktatórikusan fognak használni. Illúzióim nincsenek, az összefogásban is van jópár szereplő, aki pontosan ugyanolyan hatalom gyakorlást csinálna, mint a fidesz, bár talán ott van egy-két ilyen szempontból normálisabb arc is.
De pontosan emiatt kellene a lehető legarányosabb rendszer, azaz csak lista és kész.
Így van, szerintem az összes ilyen rendszer sz*r és potenciálisan bele van kódolva egyfajta diktatúra. Bár nyilván a briteknél azért komolyabb kultúrája van a demokráciának, és ott nem annyira vezérelvű az egész dolog, mint nálunk. Ott érdemben lehet és merik kritizálni a párt aktuális vezetőségét/vezérét. Hasonlóan az Usaban.
A fő probléma persze nem a választási rendszer - nyilván a körzethatárokkal bűvészkedtek, és én is több arányos elemet vinnék bele, de ha át is alakítják egyszer, ez max tüneti kezelésnek jó.
A fő probléma a politikai kultúra meg a demokratikus, polgári hagyományok hiánya, az íratlan szabályok be nem tartása, egy tudatos, gondolkodó polgári réteg (erős középosztály) hiánya...
... Ami miatt pl a briteknél akármit nem lehet megcsinálni, nálunk viszont igen, hiszen semmilyen következménye sincs...
OK, akkor szerinted a brit választási rendszer sem demokratikus, sőt diktatorikus, hiszen ott tisztán többségi a választási rendszer. 2010-ben pl 3 képviselő híján mind fideszes lett volna, ha a brit választási rendszer szerint zajlanak a választások.
173 Fidesz
2 MSZP (Tóth József és Szanyi - a 2 angyalföldi körzet)
1 független (ő is fideszes volt, ha emlékszünk még Molnár Oszkárra)
1. Nem kell 50%+1 szavazat a választókerületi győzelemhez, elég a relatív többség is.
2. Ki mondta, hogy a Fidesz nem a maga képére akarta formálni a választási rendszert?
Én csak annyit mondtam, hogy amit írsz, az nem igaz.
És valóban nem az, hiszen számos körzetben az ellenzék fog nagyon nyerni. Korábban esetleg azért nem nyertek nagyon, mert nem fogtak össze. De ez az ő bénázásuk, erről nem a Fidesz tehet.
Angyalföldön, Kispesten, Újpesten, számos belső kerületben, Pest megyei körzetekben, Szegeden, Pécsen, Miskolcon, Salgótarjánban nagy ellenzéki győzelem várható, a győzteskompenzáció itt őket fogja segíteni, szóval hiába írod be ugyanazt a hülyeséget sokadszor, attól még nem lesz igazad.
3. Sokadszor cáfolsz olyan dolgokat, amiket nem is állítottam.
Ez a klasszikus van Persil-féle szalmabáb érvelés (némi - egyébként valótlanságot tartalmazó - személyeskedéssel megspékelve), így sajnos az érdemi vitára AL-KAL-MAT-LAN vagy.
megköszönhetjük a roppant alkalmas Tarlósnak, hogy újabb 25-30 évre konzerválta a szart a kettes metrón vonalán, amikor új kocsi árban használt orosz kocsikat szerzett be
csodálatos teljesítmény volt tőle
remélem majd jön egy másik kormány aki ezért elszámoltatja őt is
Tarlós és a fidesz Magyarország messze legforgalmasabb tömegközlekedési vonalára(M2) valami idejétmúlt orosz kocsikat tudott beszerezni, innentől kezdve nehezen tudnám alkalmasnak nevezni.
Meg mondjuk én emlékszem arra, hogy, miként ment az 1-s villamos felújítása, totális kormányzati támogatással, hogy mi volt akkor az Árpád-híd és környékén.
Ötlete és intézkedése sem volt arra, hogy mit kezdjen az egyre nagyobb autós forgalommal Budapesten.
De csodálatos lett a fonódó villamosnál is a megálló felújítása a Margit-kórháznál, ahol ugye, mint kórház alapvetően idősebb, betegebb emberek fordulnak meg. Szerencsére ezt már azóta az alkalmatlan rendbe tette.
Ha ez az én feladatom, akkor legközelebb amikor látom a vén hülyét a zebrán átsántikálni, akkor készítek róla videót és feltöltöm valahová neked. Ha nem az én feladatom, akkor miért nekem teszed fel?
a fővárosi szavazók nagy többségben nem azt mondták, 2019-ben hogy Tarlós alkalmas a városvezetésre, persze ebben közrejátszott vehemens, kioktató stílusa is a vén hülyének, amikor megafonnal kiabált vetélytársai arcába
Tarlós messze a legalkalmasabb volt a városvezetésre. Ennél a hülyénél meg még Demszky is jobb volt. És ezt én itt a város közepén a saját bőrömön tapasztalom.
Ja, igen, mert mindenhol indul még harmadik-nyolcvannyolcadik jelölt is, bár azt nem tudom, hogy szereznek ajánlást. (A "nem tudom"-ot nem kell szó szerint venni, mert persze tudom, de az OVBnem akar tudomást venni a nyilvánvalóról).
A választási rendszert teljesen egyértelműen saját magára szabta a fidesz, úgy van kitalálva, hogy a legerősebbet támogassa. Kurvára nem igazságos, az én demokrácia értelmezésemben nem is demokratikus(mintahogy mondjuk az usa rendszere sem az), akár még diktatórikusnak is mondanám bizonyos szempontból. Ugyanakkor, ha egyszer valamiért megroppan a nersevik tömb, akkor ez számukra vissza is üthet. Ebben a rendszerben nagyon könnyen benne van a kétharmad valakinek. Függetlenül attól, hogy a tényleges támogatottságuk még az 50%-t sem éri el.
Egyébként arra nagyon kíváncsi lennék, ha nyerne az összefogás, akkor ők csinálnának-e egy igazságos(abb) választási rendszert.
Hiába mantrázod folyton, hogy nem igaz, pedig az. Nézd meg a nyugat-magyarországi eredményeket pl. Pont ezzel indokolták, hogy így rengeteg fideszes szavazat elvész, mert elég csak az 50%+1 szavazat a gyözelemhez. Tudom, nehéz beismerned (azaz te képtelen vagy rá), hogy a te Fideszed a maga képére formálta a választási törvényt, de sajnos ez a helyzet (kognitiv disszonanciának hívják azt, amiben szenvedsz). A körzethatárokat is úgy húzták meg, hogy szétrobbantsák azokat a körzeteket, ahol esetleg az ellenfél erösebb, szétosztva a szavazataikat.
És ugye patkányfornton az a gond, ha elbszod, mert nem értesz hozzá, és felszaporodnak, akkor borzasztó nehéz visszaszorítani öket, ha viszont hozzáértöen csinálod és folyamatosan, akkor alacsony szinten tarthatod a számukat. Szóval ez a patkányügy qrva nagy öngól a fideszeseknek/mihazánkosoknak (mert a kettö ugyanaz).
Nagyon komoly osztogatásban van a fidesz, ezt még nyilván fogják is fokozni. Szerintem simán jöhet nekik megint a 2/3.
Komoly megosztó intézkedést már nem fognak hozni, lopni/hazudni nyilván fognak továbbra is, de az a keresztény-nemzeti szavazóknak nem probléma. Újabb borkai/szájer ügy nem lesz.
Az összefogásnak meg nincs semmi extra a tarsolyába szerintem.
Ami gondot okozhat esetleg a fidesznek, ha valami olyan dolog történik nemzetközi szinten, ami gazdaságilag érezhető komoly negatív hatást okozna az országnak. De ezt a pár hónapot, akkor is megoldanák, ha más nincs, akkor orosz/kínai pénzből.
Ehhez képest Tarlós is nyert itt. De tény, hogy a fidesz féle világnak Pesten kevesebb támogatója van, és sose szerette a fidesz Budapestet, még Tarlós alatt is ment a sz*patás.