DuDoR, megmondom őszintén, nekem Watson még a jelen klasszikusai között sem jutna eszembe, mert szinte nem is ismerem. Utánanéztem: ameddig én figyelemmel kísértem a dolgokat, öt novelláját láttam a Galaktika magazinban, és ezek közül csak egyre emlékszem. De nem is az ő személye - vagy az én műveletlenségem - a vitatni való, nekem az, ami az utóbbi években megjelent, nem elég. Egy részük olyan újrakiadás, ami számomra érdektelen, ezért, igazságtalanul, nem tudom a megjelent jó könyvek közé számítani. Vannak korábban ismeretlenek is, ez tény, de elég szórványosan. Említetted például a Reklámhadjáratot: hát, az már 2001 ben jelent meg, nem sokat dob az arányon. Én tudom, hogy sok olyan könyv jelenik meg még mindig, amit a SCI-FI polcra tesznek a boltokban, de az a bajom, hogy sem a másodosztályú akciófilm-könyvek, sem a vámpírtörténetek, mágikus ásványok és parafenomén krimik nem képesek lenyomni nálam a mérleg serpenyőjét. Oké, az én hibám, előítéletes vagyok, és amikor a polcokon csak azt a sok szart látom sorakozni, már nincs türelmem végigbogarászni őket, hogy hátha közéjük keveredett egy-egy említésre méltó könyv is. Ezért aztán lemaradok a mai menőkről. Ráadásul, sajnos, ha a könyveken látok egy-egy ismeretlen angol nevet, már le kell küzdenem az értelmetlen gyanakvást amiatt, hogy azok mögött csak újabb magyar szárnypróbálgató vagy megélhetési írók lapulnak, amivel viszont tele van már a púpom.
Azt írtad az Agave vezetőjéről, hogy a kijelentése miatt a régi rendszer visszasírásával vádolják. Én visszasírom a régi rendszert, a könyvkiadásban. Mint olvasó, nem tudtam ugyan sokat a szerzők és kiadók között zajló egyenlőtlen viaskodásról, meg a szürkelistára tett szerzőkről. Én csak azt láttam akkoriban, hogy jó könyvek jelennek meg. Olcsón, viszonylag. Mivel az állam akkor még a költségvetésből támogatta a könyvkiadást. Mondhatnánk, hogy hát ez a dolga, a könyv nem luxus, pontosabban nem szabadna annak lennie. A feleségem többször is elmesélte már nekem, hogy gyerekkorában, pedig nem éltek jómódban, karácsonykor kapott egynéhány ajándékot, és mellesleg mindig kapott mellé egy kupac könyvet. Csak úgy, az ajándékokon kívül. Hiszen akkor az ember elmehetett, és bevásárolhatott a könyvesboltban a gyerekének anélkül, hogy heti fizetéseket kellett volna otthagyni értük. És lehet, hogy valaki erre azt mondja, hogy akkor is a dolgozó fizette ki a könyvek támogatását is, csakhogy a dolgozó ma is sok pénzt tesz a költségvetésbe, viszont abból ma már nem jut könyvekre. Hogy miért, azt nem tudhatjuk, de nekem a régi helyzet vonzóbb volt.
Azt, megjegyzem, képtelen vagyok felfogni, hogy ha drága a könyvek kiadása - és azt látom, hogy az áruk gyakran elég magas is -, akkor hogy lehetséges, hogy olyan rengeteg könyv megjelenik, mindent egybevéve. Nem tudom, honnan van annyi eladás, amennyi fedezi a kiadást és a megkívánt hasznot, hiszen úgy néz ki, hogy az embereknek kevés pénze lehet ilyesmire. És mégis. (Persze láttam már párszor a tévében gyerekeit egyedül nevelő, rossz keresetű embereket a sorsukon keseregni, akiknek az asztalán azért ott feküdt egy nem is ősrégi mobiltelefon. Nem értem a dolgokat, de hagyjuk.)
Érdekes viszont, hogy már több olyan könyvet is megemlítettél, amelyekkel én nem találkoztam. Mégiscsak jobban körül kell néznem. Vagy rá kell szoknom, hogy a "normális" könyvesboltokon kívül alternatív boltokat is felkeressek időnként, mert a kiadók egy része szemlátomást nem tud üzleti viszonyt létesíteni az uralkodó Libri hálózattal.
Az a folytatás? Hallottam mástól is, hogy jó, de nekem sjnos nem sikerült az első pár oldalon túljutni. Ez bizonyára összedügg azzal is, hogy bár a Végjáték nagyon tetszett, számtalanszor újraolvastam - de igazából csak az első fele, az iskolai játékos sztorik. A "hardcore sci-fi"-nek szánt "mélyebb mondanivalójú" rész már nem volt közel sem olyan erős.
(Engem még érintetlenül hagyott, egy régi galaktikás novellájára emlékszem csak, na meg persze a személyes találkozásra - Pesten és Salgótarjánban -, ami igazán kellemes benyomást hagyott bennem róla.)
Igen, nekem is volt szerencsém vele személyesen találkozni, és bizony nagyon szimpatikus "öregúr" - a szó legjobb értelmében.
Különben jövő hétvégén újra itt lesz Magyarországon, Harrison mellett ő lesz a másik íróvendég a találkozón.
Igazad van. Talán inkább (élet)korban gondoltam, hogy nem pont ő a hiányolt típus (hanem idősebbek, ma már nem élő szerzők). Ezzel együtt nyugodtan beleérthetjük őt is, pláne akinek tetszett valamelyik írása. (Engem még érintetlenül hagyott, egy régi galaktikás novellájára emlékszem csak, na meg persze a személyes találkozásra - Pesten és Salgótarjánban -, ami igazán kellemes benyomást hagyott bennem róla.)
Watson nálam nem a "néhai nagy klasszikusok" egyike
Khmmm.. A kiinduló gondolat az volt: " Nem a "nagy"-okra gondolok, hanem azokra, akiktől egy-egy jó könyv megjelent már, vagy pár jó novella itt-ott, és feltehetően van még magyarul kiadatlan, ugyanakkor hasonlóan jó írásuk." Szóval nem a "néhai nagy klasszikusok"-ra gondoltam én sem.
pláne nem a fantasy-sorozatával
Mondjuk én éppen nem arra gondoltam, hanem a két inkább sf könyvére (Az Úr világa, Nehéz kérdések), ill. az Átjáróban-Galaktikában megjelent novelláira.
Én már rég a minimálremények és alapoptimizmus talaján állok: "...ha ezen felul nehany scifit is kiadnak jo minosegben az tiszta haszon a scifi kedvelo olvasoknak" - ahogy írod.
Igen, egy-egy jó próbálkozást konstatálhatunk évente. Harrisonnak viszont két olyan könyvét adták még csak ki (és erősen bizonytalana folytatás), ami már megjelent, illetve annak a folytatása, Watson nálam nem a "néhai nagy klasszikusok" egyike - pláne nem a fantasy-sorozatával - (noha büszkén birtokolom az aláírását az A.I. DVD-men!), Cardtól is csak a Végjátékot értékelem (abból is csak az első részt), és hasonló a helyzet Pohl hícsí-szériájával. Szóval: "van valami, valami van. De..." (folytatás Rajkinnál, úgyis tudjátok :)
Hú, Attila, ez egy nagyon jó kiemelés. Márványba kellene vésni, és kitenni néhány könyvkiadó ajtaja elé, emlékeztetőül. Csak az a kár, hogy az egész riportban ez az egyetlen igazán becsülendő részlet, a többi kevésbé bíztató.
Pedig pont ezért kapott más fórumokon olyasmiket, hogy 'mit képzel magáról, hogy ilyeneket mond' , - 'visszasírja az előző rendszert' . (Nem szó szerint ez hangzott el, de a lényege ilyesmi volt.)
Egyébként azt elég furcsának találom, hogy a kiadók kevésszer próbálkoznak olyan szerzők műveivel, akiknek a nevét régebbről már ismerem. Nem a "nagy"-okra gondolok, hanem azokra, akiktől egy-egy jó könyv megjelent már, vagy pár jó novella itt-ott, és feltehetően van még magyarul kiadatlan, ugyanakkor hasonlóan jó írásuk. Mintha a régiek ma már nem lennének jók. Pedig azt hiszem, egyetérthettek velem abban, hogy nem ártana néha kissé visszanyúlni a régebben írt művek közé is, jócskán frissítené a stílust.
Nekem pedig úgy tünik, hogy próbálkozgatnak azért. Pl ott van Harrison, aki éppen nemrég került szóba, vagy Ian Watson, akinek két regénye, és jónéhány novellája jelent meg a utóbbi pár évben. Avagy Pohl, akitől megjelent a Reklámhadjárat és két újabb Átjáró regény. Sőt Orson Scott Card-tól is kijött a Múltfigyelők és az Alvin sorozat négy része már (bár ez utóbbi inkább fantasy - de ebben is eléggé egyedi).
Persze, - mondhatjuk - ez édeskevés. Viszont ha az összes megjelent sf újdonsághoz nézve nézzük, akkor a szegényes össz-felhozatalt nézve talán nem is olyan kevés.
Azonkívül van még jópár régi sf szerző, aki párhuzamosan fantasy-ban is alkot-alkotott, és mostanában is jelennek meg könyvei (Geoge R. R. Martin, Poul Anderson, Fritz Leiber, stb) csak ugye inkább a fantasy írásaikat adják ki. :(
Nekem is úgy tűnik, hogy ha valaki ma minőségi sci-fit akar kiadni, akkor kizárólag - deklaráltan és büszkén - mai, új, modern szerzőhöz nyúl (lásd korábbi okoskodásomat a mai sci-fi témákról). Olyan egészen elképzelhetetlen (kivéve az agavés PKD-szériát), hogy, teszem azt, Fredric Brown vagy Herbert W. Franke regényei kerülnének a könyvesboltok (csak találomra mondtam két nevet, akik eszembe jutottak, akiket ismerünk, de nem eléggé; azt se tudom, vannak-e regényeik és ha igen, mennyi). Szóval az előzőleg évtizedek alatt összegyűjt lemaradást esze ágában sincs senkinek behozni.
Holott, keresleti oldalról nézve, nem tudom, valóban kimutathatóan nagyobb-e a potenciális érdeklődés olyan "X.Y."-onok iránt, akikről csak a fülszövegből tudhatom meg, hogy "napjainkban az angolszász piacon a legnépszerűbbnek számít a műfajban", szemben azokkal, akiknek a neve azonnal ismerős (bár nem mai gyerekek, sőt), ha az ember életében Galaktikát lapozgatott.
Hú, Attila, ez egy nagyon jó kiemelés. Márványba kellene vésni, és kitenni néhány könyvkiadó ajtaja elé, emlékeztetőül. Csak az a kár, hogy az egész riportban ez az egyetlen igazán becsülendő részlet, a többi kevésbé bíztató. De legyünk jók az Agavéhoz, eddig jó irányba mentek, úgy tűnik. Még lehet belőle valami.
Egyébként azt elég furcsának találom, hogy a kiadók kevésszer próbálkoznak olyan szerzők műveivel, akiknek a nevét régebbről már ismerem. Nem a "nagy"-okra gondolok, hanem azokra, akiktől egy-egy jó könyv megjelent már, vagy pár jó novella itt-ott, és feltehetően van még magyarul kiadatlan, ugyanakkor hasonlóan jó írásuk. Mintha a régiek ma már nem lennének jók. Pedig azt hiszem, egyetérthettek velem abban, hogy nem ártana néha kissé visszanyúlni a régebben írt művek közé is, jócskán frissítené a stílust. Elismerem, azt nem tudom, hogy a manapság futó írók mind újnak tekintendők-e, de sok ismeretlen névvel találkozom.
Tegnapi hírem, hogy a Filmvilág frissen megjelent júniusi száma címlapos főtémájaként Stanislaw Lemet kezeli ("Lem-galaxis"). A folyóiratban Géczi Zoltán elemzése (Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról) és egy lengyelorzági interjú olvasható. Amúgy egy eddig magyarul nem ismert Lem-novella szerepelt a májusi Galaktikában is.
'feketekavics'-nak válaszként: A Magellán felhőről csak annyit tudok, hogy a http://f451.anyag.info oldalon jelenleg nem található meg. Máshol nem tudom, még hol kereshetnéd.
"Én azt hiszem, hogy legalább öt, ha nem nyolc-tíz év kell ahhoz, hogy elérjük az 1989-90 előtti szintet. Akkor volt egy mérhetetlenül tájékozott, intelligens, művelt olvasói réteg, amelyet a kiadók a kilencvenes években förtelmes kiadványaikkal elfordítottak az SF-től. Tehát azt hiszem, hogy a felelősség legalább annyira a miénk, mint a többieké, akik science-fiction kiadással foglalkoznak, és hiszem azt, hogy szívós, hosszú, kitartó munkával vissza lehet állítani a science-fiction becsületét és olvasótáborát is."
Sajnos, en ugy latom, ez olyan, mint egy lepest elorelepni egy futoszalagon, ami ket lepesnyit mozdul kozben hatrafele... (Egyebkent intelligens emberek nem nottek ki csak ugy a foldbol; az akkori magasabb muveltseg a kor szinvonalas kulturpolitikajanak kovetkezmenye volt.)
internetoldalon - belőle egy párt sort ide is idéznék:
"Én azt hiszem, hogy legalább öt, ha nem nyolc-tíz év kell ahhoz, hogy elérjük az 1989-90 előtti szintet. Akkor volt egy mérhetetlenül tájékozott, intelligens, művelt olvasói réteg, amelyet a kiadók a kilencvenes években förtelmes kiadványaikkal elfordítottak az SF-től. Tehát azt hiszem, hogy a felelősség legalább annyira a miénk, mint a többieké, akik science-fiction kiadással foglalkoznak, és hiszem azt, hogy szívós, hosszú, kitartó munkával vissza lehet állítani a science-fiction becsületét és olvasótáborát is."
DuDoR, köszönöm a koppintást, most utánanéztem az időpontoknak. A Star Wars vonalat tillA analizálja, én Harrisonról annyit tudtam meg, hogy szombaton kétszer lehet látható. 13.00-kor a Fogadó padlásterében, ahová a kevés hely miatt külön belépőért kell megküzdeni. Valamikor később (talán 15.30 után?) a Teátrum padlásterében terveznek vele egy beszélgetést.
Visszatérek a Nagy Kérdésünkhöz: mi a helyzet ezzel a sajátos 'műfajjal'.
Találtam egy idevágó gondolatmenetet. Rögtön tudni fogjátok, kitől, honnan idézek:
"- A fantasztikus könyvek? Hogyne, szeretem őket, de csak a rosszakat. Illetve nem is annyira a rosszakat, inkább a valószínűtleneket. A hajón mindig tartok kéznél valami effélét, hogy egy kicsit beleolvassak, ha szabad időm akad, akár csak néhány oldalt a közepéből, aztán félretegyem. A jók, az egészen más tészta - azokat kizárólag a Földön olvasom. Hogy miért? Őszintén szólva, nem nagyon tudom. Nem gondolkodtam rajta. A jó könyvek mindig igazat mondanak, még akkor is, ha olyasmit írnak le, ami sohasem történt meg, és nem is fog megtörténni. Más értelemben igazak; ha például az űrhajózásról szólnak, ráérez bennük az ember arra a csendre, amely egészen más, mint a földi, arra a tökéletesen mozdulatlan nyugalomra… Akármit írnak le, mindig ugyanazt mondják: hogy az ember odafent sohasem lesz otthon. A Földön minden olyan alkalmi, véletlenszerű, fa, ház, kert, az egyiket felcserélheted a másikkal, a horizont mögött másik horizont van, a hegyen túl völgy, de odafent egészen más a helyzet. A Földön az embereknek sohasem jutott eszükbe, milyen szörnyű az, hogy a csillagok nem mozdulnak; repülhetsz egy álló évig teljes hajtóerővel, akkor sem veszel észre változást. Repülünk, utazgatunk a Földön, és azt hisszük, tudjuk, mi a tér. Pedig azt nem lehet kifejezni.
Emlékszem, egyszer, őrjáratból visszatérőben, valahol az Arbiter táján, éppen egy távoli beszélgetést hallgattam, két ürge a leszállási elsőbbségen veszekedett, mikor véletlenül megláttam egy másik hazatérő rakétát, amely furcsa vitustáncot járt. A tag azt hitte, egyedül van, és fel-alá ugráltatta. Tudjátok, hogy van ez - pár nap után őrült kedve szottyan az embernek, hogy csináljon valamit, akármit, rákapcsoljon, száguldjon, keringjen, de akkora gyorsulással, hogy kilógjon a nyelve… Régebben azt gondoltam, nem illik így engedni a szeszélyeinknek. Pedig az ilyesmi csak annak a jele, hogy kiborult az ember, és nyelvet akar ölteni a világmindenségre. Mert a kozmosz nem cserélhető fel másikkal, mint egy fa, és talán éppen ezért olyan nehéz kibírni. No hát a jó könyvek éppen erről szólnak. És mivel a haldokló nem szeret agóniáról olvasni, hát mi, akik mindannyian félünk egy kicsit a csillagoktól, nem akarjuk odafent az igazságot hallani róluk. Az a jó ilyenkor, ami eltereli a figyelmet, de szerintem, legalábbis ami engem illet, legjobbak éppen azok a másfajta, limonádé űrhistóriák, mert azokban minden, az egész kozmosszal együtt, olyan jámbor és ártatlan… Persze tizennyolc éven felüliek számára, tehát vannak katasztrófák, gyilkosságok meg egyéb borzalmak, de mégis jámbor és ártatlan az egész, mert egy árva szó sem igaz belőle; ijesztgetni próbálnak, az ember meg csak mosolyog."
(S. Lem: Pirx elbeszélése)
Mit tartok a fentiekben továbbgondolásra méltónak?
"A jók, az egészen más tészta - azokat kizárólag a Földön olvasom" mondatot és folytatását, az űrbeli olvasmányokról szóló "mégis jámbor és ártatlan az egész, mert egy árva szó sem igaz belőle; ijesztgetni próbálnak, az ember meg csak mosolyog" kitételt.
Mi, ugyebár, nem az űrben járunk. Itt ülünk, lent.
Egerek és pedálok: az egyik leghatásosabb sztori a modern tudományban. Mindenkinek ismernie kéne, sőt, nap mint nap mutogatni a tévében. (Azt hiszem, történetesen patkányok voltak a kísérleti alanyok.)
Drog: a kérdéskörben elfogult vagyok, nagyon iszonyodom a kábító/tudatmódosító szerek minden megjelenési formájától. De ez nem függhet össze azzal, hogy félreérteném a hatályos, értelmetlenül szigorú drogpolitika ellen politikai eszközökkel fellépőket félreértsem. Én nem szedek; azt szeretném, hogy más se szedjen; de nem kívánom, hogy azt a másikat, aki nem hallgat rám, börtönbe csukják.
"Valamit semmiért": ezt szoktam "a kedvenc" novellámként megnevezni. Sheckely humora és groteszk világlátása száz százalékkal! Tanítani kéne, egyetértek!
Még a kiadott programot én sem néztem, de egyéb irányú elkötelezettségeim miatt a saját programom kialakításában Harrison mellett a két Star Wars-színész megjelenése a mérvadó.
Velük kapcsolatban pedig a következő tájékoztatást kaptam az egyik szervezőtől:
"- péntek: este hivatalos megnyitó az összes vendéggel
- szombat délután (3-tól 5-ig, vagy 4-től 6-ig): egy-egy óra kávéházi beszélgetés
- vasárnap délután: színpadi kérdezz-felelek egyszerre a két színésszel, utána autogramosztás."
Ennek fényében ha valamikor, hát vasárnap déltől késő délutánig biztos hogy ott kell lennem. Remélem, akkora össze tudjuk szerkezni a mi találkozónkat is.
Hm. Hát ennél szerettem volna közelebbit megtudni. Három teljes napot kódorogni nem lesz lehetőségem, de még meglátom. Összejöhetünk, ez mindenkinek szól.
No, hát csak megértelek, ha lassan is, ez bizonyára a korral jár. Azt az aspektust valóban kifelejtettem, hogy ez a könyv valóban felsorolja, látványos színpadiassággal, szinte az összes kellékét annak, amit később fantasy néven megismertünk. És mivel mégsem ezek a történet támaszai, valóban jó könyv, amolyan lektűrféle, de nem puszta sablonbemutató. (Mindenesetre mozgalmasabb olvasmány, mint az Éden, amelyről már szóltunk.)
Melyik mutyurt hasznalod ha szabad kerdeznem? Es milyen tapasztalataid vannak vele, mukodik?
DVDXpress DX2 a neve. Sajnos meg nem volt idom sokat hasznalni, de fogyatekossagai ellenere is jonak tunik. Azert vettem ezt, mert ezzel direkt modon a DVD-re is lehet masolni a videorol (vagy barmi masrol). Ugyszinten, lehet a fenyesseget, kontrasztot, szintelitettseget, "hue"-t (szinbalansz?) es elesseget allitani. Ezzel szinte digitalisan lehetne "remaster"-elni a korosabb filmjeimet. Mar kiserleteztem is ezzel, es az eredmennyel nagyon meg vagyok elegedve.
+ A "mutyur" (egy kis dobozka "component video/S-video bemenettel is USB kimenenettel) egy egesz jonak kinezo "edit"-elo programmal jott.
