Geronimo egészen határozottan állítja, hogy a navahók nem egy vérből valók az apacsokkal, és bár az "összes" apaccsal szoktak tanácskozni, a navahókkal sohasem. Csak kereskedtek velük, és néha "meglátogatták" őket. Hogy a meglátogatás mit takart, azt nem fejtette ki bővebben. Ez a hagyomány és ezt az állítását nem is cáfolta senki, és nem is emlékszem rá, hogy ezzel ellenkező kijelentést olvastam volna apacs tollból. Persze attól még létezhet.
A fintorgó navahók a költői szabadságom termékei, mindössze arra alapoztam, hogy mára önálló nemzetként határozzák meg önmagukat, és az Apacs Nemzet nem is számol velük.
Egyszer biztos egymásra fognak találni.
Csak érdekességként szeretném megmutatni az alábbi csirikava szöveget. A témánkhoz annyiban kapcsolódik, hogy a csirikava és meszkalero szövegek megjelenítéséhez navahó betűkészletet kell letölteni, ezek a nyelvek állnak egyébként a legközelebb a navahóhoz. Tudtommal. Természetesen nem tudom elolvasni, csak érdekelt, hogy néz ki. A fordítást is felrakom, ez egy nagyon aranyos történet a csirikavák és a komancsok ellenségeskedéséről. Nagyon remélem, hogy olvasható lesz...
Ezen jobban látszik, hogyan viszonyultak ezek a renitens medvegyilkos atapaszkák az azték-fajzatokhoz, és egyből helyesbítem is magam, mert azért nincsenek középen.
(Persze, hogy nem mondtál butaságot, sőt ez a térkép a komancsokat és kajovákat egyszerűen az Aztec-Tanoan nyelvcsaládba sorolja, nem bonyolítja tovább. Galgadiotól majd mindjárt jól ki is kapok, hogy miért használok ilyen elavult térképet, mindenesetre eddig így tudtam én is :-)
Huncutak ám a rézbőrűek, mert betelepítettek egy egész csomó apacsot a kajovák közé, a legesleges-legközepebbre, hogy teljesen megzavarják a sápadtarcúakat, és ne tudják, hogy kit kell szeretni és kit kell utálni. Most aztán van nagy kavarodás!
A sápadtbőrűek hiába is próbálnának túljárni az eszükön, mert még a saját okosságukon is összevesznek, egyikük a 2370-ben azt írja, hogy az apacsok ettek medvetalpat, a másikuk meg azt, hogy a Sam Hawkins, a harmadik meg mind a kettőt cáfolja, mert a Sam Hawkins köztudottan egereket eszik.
De Geronimo is huncut volt, mert olyanokat mondott, hogy a világ végéig veszekedhessenek rajta a rézbőrűek egymással, meg a sápadt arcokkal, meg azok is egymással azon, hogy Geronimo nem volt túl jó biológiából, vagy nem tudott jól apacsul, vagy Asa nem tudott apacsul, vagy nem tudott angolul, vagy Barrett írta az egész könyvet.
(Nem lehet, hogy Tarzan olvasta May-t és az elefánttalp-lakoma csak az apacsok rituális medvetalp-sütését plagizálta? Figyelemreméltó elmélet ez, csak még valami szenzációs kutatással meg kéne alapozni!)
Utóirat:
A sápadtarcok megpróbálták pléinsz apacsoknak nevezni és barnával jelölni a kajova-apacsokat, de akkor sem tudták soha, hogy kiről beszélnek, mert másokat is szoktak úgy hívni, ha nincsenek a hegyen.
A sárga apacsok a lipen, a zöldek a meszkalero, a kékek a csirikava, a pirosak a vesztern, a lilák a hikarija, a narancssárgák meg a navahó nevet kapták a keresztségben. A színeken nem vesztek össze, csak a navahók fintorogtak, mert ők nem akartak apacsok lenni, és az apacsok szerint sem Uszen teremtette őket.
Uff! Ezt nem gondoltam volna: Shatterhand szerint a kajovák a komancsok mellett az apacsok legnagyobb ellenségei (Tanguával van a legtöbb baj, át is kell lőni mindkét térdit szegénynek, hogy nyugton legyen végre). Ezek szerint ők is apacsok vagy rokonok lennének? Ráadásul valami olyasmi is rémlik, hogy az apacsok arrafelé valami különálló szigetet képeznek a sok azték-fajzat között, egész más nyelvcsalád, mint pl. a kajovák, talán - és most megkockáztatok egy alapos kiröhögést is - atapaszk.
Amúgy meg tán úgy írja a mester, hogy medvét csak Sam Hawkinsék meg a sápadtarcúak ettek azon a környéken, szóval Barett egyedül maradt a véleményével, tényleg nem figyelhetett rendesen Geronimóra.
Elefánttalp lakomáról majd minden vadászregényben lehet olvasni. A legautentikusabb forrásom azonban mégis a Tarzan-könyvek, amit May valószínűleg még nem olvashatott.
Persze, ettek medvét az indiánok, sőt ha jól tudom, az apacsok között is voltak, akik megették. (A lipanok vagy a kajova-apacsok, akik földrajzilag is távolabb voltak.) Ha komolyan venném a kérdést, akkor azt kellene mondanom, hogy valami tévedés lehet a dologban, mert Winnetou meszkalero volt, ők pedig nem ették. :)
De igazából a Geronimo-ügy miatt emlegettem fel újra. A csirikavák éppen azok közé tartoztak, akiknél tabu volt a mackó, a következő okok valamelyike vagy összessége miatt:
- hittek benne, hogy a gonosz emberek medve alakjában vissza tudnak jönni, ugyanakkor hittek benne, hogy a meghalt rokonaik medve alakját vehetik fel, ezért nagybácsiként és nagynéniként tekintettek rájuk, úgy is nevezték őket (Amelia Naiche)
- hittek bennük, mint személyes segítőben, beszéltek hozzájuk és barátnak tekintették (Eugene Chihuahua)
Sosem vadásztak rá, önvédelemből megölhették, de akkor sem ették meg. Ebben egységes a vélemény. Azt, hogy Geronimo mégiscsak megkóstolta és ezt közhírré is tette, nehezen tudnám elhinni. Hamarabb gondolom azt, hogy Barrett, (a visszaemlékezések leírója és szerkesztője) nem figyelt eléggé.
Az elefántos ötlet tök jó, honnan vetted? Mintha még kerek is lett volna az a medvetalp, ugye?
A medveevésről - gyermekkori olvasmányaim közül - Anna Jürgen és Hosszú Toll is szót ejt - az utóbbi szerintem mindenképpen hiteles. A talpat, mint ínyencfalatot szerintem May az afrikai benszülöttek elefánttalp-mániájából vette át. Persze itt felmerül a kérdés, hogy miért pont a talpát eszik az elefántnak. Amúgy hihetőnek tűnik, hogy megették a medvét; rengeteg hús és zsír, nem lehet otthagyni. A vikingek pl. a jegesmedvét nyersen is kajálták - mármint a medve volt nyers, nem csak a vikingek.
Ugyanakkor mintha lett volna olyan hiedelem is egyes törzseknél, hogy a medvében egy ember lelke van - gondolom itt a medvehús tabunak minősült.
Több ételtabu volt a komancsoknál is, a halon kívül a szárnyasok és a kutyák fogyasztását is kerülték. Olyasmiket olvastam, hogy hitük szerint az ősök szellemei lakhattak ezekben az állatokban, de hogy a halakra ez mennyire vonatkozik, nem tudom.
Az apacsok halevési szokásairól egyébként létezik egy összefoglaló publikáció is, de én nem olvastam, ha valakit véletlenül érdekel, megkeresem a címét. Egyébként Karl May védelmében el kell mondjam, hogy Geronimo könyvében az szerepel, hogy a medvéből jó étel készül. Mindenki más szerint ez lehetetlen, Geronimo ilyet nem tett, valamilyen félreértés vagy fordítási hiba miatt lehet csak benne. Mindenesetre a May-ok szerintem nyugodtan írhatnak, amit akarnak ;-)
Ez a csodálatos csejenn ruha volt az első, aminek a képe megjelent itt a topikon, de akkor még semmit nem tudtam róla és fogalmam sem volt róla, hogy mit látok. Később újra találkoztam vele a NMAI anyagában. 1995-ben készült pow-wow ruha, az alkotók:
Rebecca Brady (Cheyenne/Sac and Fox /Pawnee/Oto)
Jon Brady (Arikara)
Ők a fiatalabb nemzedéket képviselik, a ruha készítésekor Jon még húsz éves sem volt.
Iparművészeti igényességgel készült minden négyzetcentimétere. Nem tudok többet mondani, mint azt, hogy gyönyörű.
Ezt a mintát külön meg szeretném mutatni, mert ezt a készítők is külön kiemelték. Jézus Krisztus kereszthalálát, az általa megígért életet és az általa felvállalt közösséget jelképezi. A tipi a szertartás helye. Nem tudom, milyen vallású, felekezetű az alkotópáros, de számomra mindig nagy öröm, ha azt látom, hogy az evangélium üzenetét sikerül végre elkülöníteni a fehér emberek "kultúrmissziójától", és nem kell attól félniük, hogy nem maradhatnak önmaguk. A hagyományok szerint a hímzés folyamata maga is spirituális tevékenység, vagyis imádság. Ez a ruha az egyik legszebb imádság, amit eddig "láttam".
Teljesen máshonnan származik ez a fotó. A minta valószínűleg nem egyedi, hanem közismert jelkép.
Egyébként meg örülök, hogy életben tartjátok a topikot, nekem mostanában kevesebb időm van és lesz topikolni, de azért próbálom követni az eseményeket:-)
Talán arról van szó, hogy a régi ellentéteket félretették, mert idővel közös problémákra alapult az életük.
Ezt a medvetalp dolgot, nem tudom honnan szedte Karl May! Mindenesetre ez a téma engem annak idején nagyon felcsigázott!:)
(Most három hétig szabin leszek. A Ktunaxa, Okanagan és Shushwap indiánok ősi területein fogunk utazni és túrázni, a Kootenays térségben (Dél-Kelet Brit Kolumbia). Nyitva tartom a szemem a kultúrájukkal és történelmükkel kapcsolatban, hogy megoszthassam veletek. )
Irokéz gyöngyhímzések a XX. sz. elejéről. Eladásra készült ajándéktárgyak ezek, sokat nem tudok mondani róluk. Csak már vágytam egy kis pihentető szépségre.
Értem. Vajon csak maga a téma nehezen feldolgozható, vagy olyan belső ellentéteket, hamu alatt izzó sérelmeket rejt ez a hallgatás, ami megosztaná az őslakosokat?
Sokat gondolkodom ezen, hogy mikor bölcs dolog beszélni és mikor kell hallgatni... Azt gondolom, hogy igaz az ő ügyük. Azt is gondolom, hogy nem lehet a múlt ilyen típusú felelősségét ráterhelni a vesztesekre, akik saját sorsukat is nehezen hordozzák... Ha ilyesmiket kérdezek, azért van, mert szeretnék tisztába jönni néhány dologgal. Majd később megpróbálom kifejteni, de most fáradt vagyok hozzá.
A halfogyasztás tilalma állítólag eléggé általános volt a dél-nyugaton. Egy kalap alá vették a kígyóval, amit gonosz lénynek tartottak. A vaddisznót is azért nem ették, mert az hüllőket is eszik. Jó hír számodra, hogy a csirikavák medvét sem ettek, úgyhogy nem Te voltál az egyetlen apacs kislány, akinek az anyukája nem csinált medvetalpat ;-)
Rátapintottál egy kényes témára: nem volt-e a törzsek közötti háborúskodásnak ugyanolyan negativ hatása, mint az európaiakkal való kontaktus? Főként itt, Nyugat BC parti részein, ahol nemesi hierarchia alakult ki és rabszolgatartás volt szokásban. Erről semmi nem volt a tananyagban - tabu témáról van szó. Csak a saját gondolataimat tudom leirni: Az európaiakhoz képest valószinüleg békésebben éltek. A területszerzésre a szükség vitte rá őket - meg kellett élni valahogy, igy az európai népvándorláshoz hasonlóan vándoroltak és hóditottak. A hatalmas területeket viszonylag kis számú lakosság bitorolta, tehát ha egy törzset kitúrtak, volt hová menni. De miután nem volt irott történelmük, a valóságról csak találgatni lehet.
Ezzel szemben az európaiak szinte teljesen kiszoritották őket, és a szisztematikus kiirtásukra törekedtek. Az európaiak hatalmas létszámokkal jelentek meg Kanadában - a nyugati törzsek eleinte szivesen vették őket, mert kereskedtek velük. Idővel beindult a prémkereskedés, és később kitört az aranyláz. Az áthozott betegségek (főleg himlő és TB) miatt az őslakosság száma a harmadára csökkent. Nem tudták a betolakodókkal felvenni a versenyt, semmilyen tekintetben.
De számomra ezzel a kérdéssel kapcsolaban leglényegesebb az, hogy amig egymással háborúskodtak, meg tudták a kultúrájukat és életmódjukat őrizni - ezzel szemben az európaiak teljesen szétrombolták a társadalmukat és szokásaikat.
Más:
Érdekes, hogy a csirikavák nem ettek halat vallási okokból. Vajon miért?
Első helyen szokták említeni a TBC-t, de a himlő, kanyaró, szamárköhögés, influenza és a tüdőgyulladás is nagyon gyakori volt. Persze a hihetetlen stressz, a kegyetlen bánásmód, a monotónia és a honvágy, valamint a gyenge ellátás szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. :(
Talán cinikusan hangzik, de nem annak szánom, hogy az alabamai csirikavák egészségügyi helyzetén a hazaküldött beteg gyerekek már nemigen tudtak rontani. Az ott töltött hét év alatt több, mint kétszázötven embert temettek el a tábor körüli jelöletlen sírokba. Hitük szerint a halottakat többé nem emlegették a nevükön, "yah-ik-tee", azaz "nincs jelen" formulával utaltak rájuk. Az adminisztráció ezt meglehetősen nehezményezte egyébként. További konfliktus forrása volt, hogy a meghaltak sártait többé nem lakták, tehát üres sátrak között nyomorogtak a többiben. A katonák erre beszedték és újra kiosztották az összes sátrat, de a csirikavák megjelölték a halottak sátrait, és újra üresen hagyták. Erre megszületett a megoldás, a továbbiakban minden haldoklót otthona elhagyására kényszerítettek.
Walter Reed, egy igen becsületes és elszánt katonaorvos került egyébként közéjük, aki már 87-ben kórházat létesített, és mindent megtett, amit csak tudott. (Adoptált is egy apacs kislányt, ő volt az egyetlen, akinek nem volt hadifogoly-státusza.) Minden igyekezete hiábavaló volt, a klíma elviselhetetlen volt az apacsok számára, a betegségek ismeretlenek voltak számukra, hagyományos gyógynövényeik nem nőttek a tájon, szociálisan pedig annyira szétestek, amennyire csak lehet. Reed-et 90-ben át is helyezték Washingtonba, ahol híres bakteriológus vált belőle, a sárgalázzal kapcsolatos alabamai tapasztalatait is jól fel tudta használni, de rajtuk nem tudott segíteni. További probléma volt, hogy éheztek, de sokszor kaptak halat és disznóhúst, amit vallási okokból nem ettek meg, el kellett cserélniük a környező lakossággal, persze gondolható, hogy milyen veszteséges üzlet volt ez...
Kicsit elkalandoztam. Az előbbi felsorolásomból kimaradt, hogy Geronimo egyik fia is Carlisle-ba került.
Írtad, hogy milyen szoros kapcsolat fűzi az őslakosokat ősi földjükhöz. Ehhez kapcsolódva szeretnék utalni Geronimo visszaemlékezéseire, melyben leszögezi, hogy a csirikavák elsorvadnak és meghalnak, ha kitépik őket szülőföldjükről. És így is volt. Megrendítő az a konfliktus, ahogyan szembekerültek ezek a népek a hazájukból kiszoruló európaiakkal, akik ezt a szempontot - előre megjósolható módon - kevéssé akceptálták. Ugyanakkor nem nagyon tudok mit kezdeni azzal az ellentmondással, hogy történelmük során az őslakosok is folyamatosan űzték egymást a kontinensen, hasonlóan kevéssé akceptálva egymás ősi kötődését. Illetve tudok mit kezdeni vele, mert a gazdasági érdekek mellett korabeli gondolkodásuk archaikus jellegére vezetem vissza, ahol a törzsi-szövetségesi körön kívüli emberek egy másik dimenziót képviseltek. De kiváncsi vagyok, hogy hogyan gondolkodnak erről a tanáraid, Te hogyan látod, milyen válaszok élnek ezzel kapcsolatban?
Az érintett területek igen nagy értéküek. Pl. itt a szigeten az őslakosság kizárólag az óceán melletti területeken élt, és az óceán partján az ingatlan hatalmas értékü. Egyébként tudom hogy nem is követelik vissza az összes tradicionális területet. Pl. itt Nanaimóban egy Snuneymux hölgy nekem elmesélte, hogy a valamikori indián falu a Departure öbölnél volt - ez logikus, hiszen ez a környéken a legvédettebb kikötő. Itt épitette meg a kompkikötőt a tartományi kormány a modern időkben. Ez az öböl nem szerepel a követelésekben.
Amikor a rezervátum rendszert behozták, az őslakosságnak a fehérek jelöltek ki területeket, ami nem feltétlenül egyezett meg a hagyományos lakóhellyel. A legkapósabb részekről kitúrták őket. A most visszakövetelt területek más része pedig gazdasági alapot jelentene az őslakosoknak. A V. szigeten a legnagyobb iparág a fakitermelés és erre épülő fafeldolgozás - tehát minden erdős területnek is nagy értéke lenne ilyen szempontból. (Észak Amerikában fából készülnek a családi házak, nem téglából. Amerika nagy piaca Kanadának ilyen szempontból - bár voltak ingadozások a piacon, ebből még mindig nagyon jól meg lehet élni.) A konfliktus ott van, hogy az erdőségekben hatalmas, globális vállalatok munkálkodnak, óriási profitokért. Erre itt kiterjedt papiripar alakult ki, stb. (Egy papirgyári szakképzett, gépkezelő munkás órabére 90 dollár!)
A gyermekvédelemmel kapcsolatban: többnyire a lakosság tesz bejelentéseket, de van hogy az iskola, orvosok, stb. Az őslakossággal kapcsolatban többnyire családtagoktól jön a panasz. Először meg kell állapitani hogy a gyermekvédelmi törvény alapján van-e jog vagy szükség a beavatkozásra. Ha igen, akkor kivizsgálásra kerül a dolog. Ez családlátogatást, gyerekekkel és szülőkkel való interjúkat jelent, ezen kivül mindenkivel beszélünk akinek van vagy lehet valami információja. Gyakran a nyomozások a rendőrséggel együtt folynak, mert a törvénysértés egyben büncselelekményt jelent - pl. testi sérelemmel járó bántalmazás vagy szexuális bántalmazás. A kivizsgálás végén el kell dönteni, hogy a gyermek védelemre szorul-e vagy sem. Ha igen, több lehetőség van, a veszélyekkel arányosan. A szülő a kül. kormány által fizetett programokat veheti igénybe (terápia, stb), a szülő önmagától is gondozásba adhatja a gyereket egy meghatározott időre, a min. felügyeleti rendeletért folyamodhat a birósághoz, ami azt jelenti, hogy a gyermek a szülőnél marad, de bizonyos kondicióknak meg kell feleljen (pl. nem használhat drogot), a gyermek nem maradhat a szülőnél, de családtagnál igen, vagy végső esetben a gyereket nevelőszülői gondozásba kell venni. Az őslakosokkal kapcsolatban külön előirások vannak a családjogi törvényben, pl. arra kell törekedni, ha van rá lehetőség, hogy a kultúrájuktól, családjuktól és közösségüktől ne szakadjanak el. Ezzel együtt a gyermek biztonsága és jóléte a törvény vezérlő elve, tehát ha a gyermek veszélyeztetve van, akkor nem a nemzetiségi ill. kultúrális igények a mérvadók.
Azt lehet tudni pontosan, hogy milyen érdekeltségeket veszélyeztet a területi igényük?
A másik dolog, amiről már kérdezni szerettelek volna, az a munka folyamata. Arra gondolok, hogy honnan jönnek a jelzések hozzátok és milyen lépések, fokozatok vannak. Figyelmeztetés, beszélgetés, ideiglenes elhelyezés, végleges elhelyezés, ilyesmikre gondoltam.
Biztos vagyok benne, hogy a többiek is szívesen olvassák az írásaidat.
Ezek eléggé híres képek, de azért most én is megmutatom. Ezeket a csirikava tiniket 1887-ben Mount Vernonban vették el a szüleiktől. Tudomásom szerint 106 gyerekről volt szó, az összes 12-19 év közötti fiatalról. A kicsik maradhattak. Carlisle várta őket, ahol néhány hónap múlva állítólag az alábbi képet lehetett róluk készíteni, bár én nem teljesen tudom összehozni.
Meggyőző, ugye? Pontos számot nem tudok arról, hogy hányan haltak meg, mert a nagyon betegeket hazaküldték meghalni. Legutóbb azt olvastam, hogy harminc halott volt az iskolában és tizenhárom gyereket küldtek haza halálos betegen, akik legalább otthon is fertőzhettek. Adalékként: az alabamai táborba körülbelül négyszáz csirikava érkezett 1887-88-ban, tehát a számokat ehhez kell viszonyítani. A leghíresebbek Chatto gyerekei, akik mindketten ott haltak meg. Híres "túlélő" viszont Asa Daklugie, Whoa fia, aki később Geronimo tolmácsa volt visszaemlékezéseinek lediktálásánál.
Ez is híres kép. Látható, fegyelem az van...
Érdekességként jegyzem meg, hogy Quanah Parker gyerekei közül is többen jártak ide, mert a fehérek iskolájába nem engedték őket. Egyik feleségének "hozott" kislánya itt is halt meg.
A cél, ami szentesíteni volt hivatott az eszközt... A fiút Tom Toslino néven ismerjük, navahó volt.
Tudod, ez szörnyü dolog, de mindig akkor fordul a legtöbb figyelem az őslakosság helyzetére, ha egy gyerek meghal a rezervátumban, valamiféle bántalmazás következtéből. A másik dolog az hogy most folynak a hagyományos területek visszaadásáról szóló tárgyalások a tartományi kormánnyal. A szövetségi kormány már elismerte a földhöz kapcsolódó jogaikat, de a BC kormánnyal ez még komoly vita tárgya. Itt pl. Nanaimóban azt hallom hogy az ellentétek igencsak kiéleződtek, és még semmi nyoma a szerződéskötésnek. Szóval, ezeknek a dolgoknak a kapcsán egy pár éve Őslakos Gyermekvédelmi Hatóságot állitott fel a minisztérium. Tavaly kezdték toborozni az őslakos származású munkaerőt a helyi hivatalba. Nem könnyü foglalkozás ám ez nekik sem: pl. az egyik kollégám aktivan részt vett a Snuneymux (Nanaimo) törzs vezetői munkájában, most meg a saját közösségének a rezervátumában veszi el a gyerekeket (ha muszáj) azoktól akiket egyébként valószinüleg jól ismer. Sőt, az egyes rezervátumakban élők mindegyike valószinüleg még távoli rokon is!
Miért nem mennek továbbtanulni - én erről egyszer megkérdeztem az egyik tanáromat, a Chemainus törzs egyik tagját - szóval neki az volt a véleménye, hogy az őslakosság a hosszú elnyomás során "elfogadta" ill. "magáévá tette" a gyarmatositást, hiszen mást megoldást sokáig nem láttak a túlélésre. Igy az angolszász nyugati normákkal hasonlitják össze magukat, emiatt elvesztették a hagyományos életmódban és kultúrában lelt büszkeségüket és önbecsülésüket. Apátiáról, beletörődésről van szó. A jóléti segélyből szegényesen, de meg lehet élni, mintha ők elfelejtették volna, hogy többre is juthatnának az életben. Ezzel szemben eszembe jut az Oprah Winfrey példája (tudod, a milliárdos amerikai televiziós személyiség) - afrikai rabszolgák leszármazottja, rettenetes szegénységben nőtt fel (pl. sokáig cipője sem volt), verték és megerőszakolták, tizenévesként kábitózott és csecsemője hallva született - aztán az apjához került aki rákényszeritette hogy iskolába járjon és tanuljon, igy emelkedett fel. Itt is ez kéne, hogy a saját közösségük buzditsa őket a továbbtanulásra! De az már nyilvánvaló, hogy addig erről nem is lesz szó, amig a vitatott területeket visszaadják.
Az őslakosoknak igen különleges kötődése van a földhöz és a természethez. Az ő hitük szerint, a Creator nekik kölcsönözte a földet, hogy megélhessenek, és cserébe ők gondnokságot vállaltak a természetért. A fák, a növények, az állatok, stb. a spirituális életük ill. kultúrájuk szerves részévé vált. A természet feláldozza magát értük, hogy ők jól lakhassanak, de ők is felelősséget vállalnak a természetért. Szóval nekik a föld több mint tulajdon, ill. megélhetés. Én úgy vagyok vele, adják vissza nekik a földjeiket, mert addig nem lesz semmi előrehaladás.
Szivesen irnék nagyságrendi statisztikát, de nem tudok. Nem felejtem el, ha látok valamit, megirom neked.
Egyáltalán nem zaklatsz! :) (Elnézést a többiektől a regényeimért.)
Ha valaki látta az Into the West - azt hiszem - 5. részét, amikor a kissrácot elviszik a Carlisle iskolába és ott "nevelik", hát az talán a legtorokszorítóbb része az egész sorozatnak.
Pedig van benne Sand Creek meg Washita is, tehát elég kegyetlen dolgok, de az szörnyű, ahogy abban a suliban folytak a dolgok. Nem is annyira a fizikai bántalmazás, mert az tulajdonképpen nem is nagyon volt benne, hanem a lelki terror, a könyörtelenség, ahogy meg akarják törni... :-(((
"Mégpedig a tanítások szintjén, mert bizony sokszor olvastam az elmúlt években is azt a véleményt - persze már csak nemhivatalosan -, hogy Amerika őslakóira az isteni igazságszolgáltatás sújtott le."
Azért ez elég nagy ostobaság, akárki is mondta vagy írta... :-(
Nem tudom ugyan biztosan, de szerintem nem csak a sziúk, hanem a cheyenne-ek (és még jó néhány törzs) a kutyákhoz hasonlította a lovat és így is nevezte a maga nyelvén.
Azért be kell, hogy valljam, hogy elég sokat gondolkodtam, nem kellene-e inkább belinkelnem ezeket az oldalakat. Most a ruhákra gondolok. Szeretném elárulni a szűkkeblűségem okát. Amikor megcsinálom a hsz-eket, akkor azzal én meg is tanulom azt, amit felrakok, olyan egységekben, ahogyan felrakom, gyakorlatilag "teljesen" tárolom az infót az agyamban is, általában azzal együtt, amit végül innen kihagyok. Vizuálisan. Ez az én "munkadíjam", amiben megtérül a ráfordított idő. Volt olyan, hogy belinkeltem egy térképet a mokaszinokról, azzal a céllal, hogy később részletesen feldolgozom, és akkor integrálódik a tudásomba. De többé nem volt kedvem hozzá, mert úgyis elolvassa, aki akarja. Csak a magam számára megint nincs kedvem hozzá, a családom meg elszaladna, ha ezzel traktálnám. Szóval ezen a módon kihasznállak Titeket is, bocsánatot kérek :)
Az nem célom, hogy valami szakértőnek nézzetek. Mondjuk, ha még harminc évig csinálom, akkor talán már érteni fogok a témához, de azért ez kevéssé valószínű. Néhány év, és ezt fogom írni: képzeljétek, xy honlapon a2464585)jhg számú képet ha letöltitek öt dollárért, akkor azon láthattok egy piros takarót, ami állítólag egy nagy törzsfőnöké volt. De egyelőre még nem tökéletes a net:)
Amik eltűnnek, azok egyrészt az időszaki kiállítások. Ezt a ruhás anyagot is elvesztettem már egyszer, szerencsére újra feldolgozták. Aztán sok tárgyat találni, amiket eladásra szánnak. Azt valaki megveszi, aztán nézegeti. Más többé nem látja.
Persze ez a fórum sem az örökkévalóságnak készül:)
Mondjuk az idézésnél féltem, nehogy szerzői jogokat sértsek, de nem tudtam megállni.
Remélem még sokáig megosztod velünk a tudásodat !
Természetesen jó értelemben gondoltam, hogy 'saját gyűtemény '. A Te írásaidon is látszik, hogy szívből szereted azokat a tényeket és képeket, amiket itt felidézel. Sokszor elámulok a tudásodon.
Ezen jobban látszik, hogyan viszonyultak ezek a renitens medvegyilkos atapaszkák az azték-fajzatokhoz, és egyből helyesbítem is magam, mert azért nincsenek középen. 
A sápadtarcok megpróbálták pléinsz apacsoknak nevezni és barnával jelölni a kajova-apacsokat, de akkor sem tudták soha, hogy kiről beszélnek, mert másokat is szoktak úgy hívni, ha nincsenek a hegyen. 
Sziasztok!
Iparművészeti igényességgel készült minden négyzetcentimétere. Nem tudok többet mondani, mint azt, hogy gyönyörű.
Ezt a mintát külön meg szeretném mutatni, mert ezt a készítők is külön kiemelték. Jézus Krisztus kereszthalálát, az általa megígért életet és az általa felvállalt közösséget jelképezi. A tipi a szertartás helye. Nem tudom, milyen vallású, felekezetű az alkotópáros, de számomra mindig nagy öröm, ha azt látom, hogy az evangélium üzenetét sikerül végre elkülöníteni a fehér emberek "kultúrmissziójától", és nem kell attól félniük, hogy nem maradhatnak önmaguk. A hagyományok szerint a hímzés folyamata maga is spirituális tevékenység, vagyis imádság. Ez a ruha az egyik legszebb imádság, amit eddig "láttam".
Teljesen máshonnan származik ez a fotó. A minta valószínűleg nem egyedi, hanem közismert jelkép.
Irokéz gyöngyhímzések a XX. sz. elejéről. Eladásra készült ajándéktárgyak ezek, sokat nem tudok mondani róluk. Csak már vágytam egy kis pihentető szépségre.
Szép ünnepet kívánok mindenkinek!
Ezek eléggé híres képek, de azért most én is megmutatom. Ezeket a csirikava tiniket 1887-ben Mount Vernonban vették el a szüleiktől. Tudomásom szerint 106 gyerekről volt szó, az összes 12-19 év közötti fiatalról. A kicsik maradhattak. Carlisle várta őket, ahol néhány hónap múlva állítólag az alábbi képet lehetett róluk készíteni, bár én nem teljesen tudom összehozni.
Meggyőző, ugye? Pontos számot nem tudok arról, hogy hányan haltak meg, mert a nagyon betegeket hazaküldték meghalni. Legutóbb azt olvastam, hogy harminc halott volt az iskolában és tizenhárom gyereket küldtek haza halálos betegen, akik legalább otthon is fertőzhettek. Adalékként: az alabamai táborba körülbelül négyszáz csirikava érkezett 1887-88-ban, tehát a számokat ehhez kell viszonyítani. A leghíresebbek Chatto gyerekei, akik mindketten ott haltak meg. Híres "túlélő" viszont Asa Daklugie, Whoa fia, aki később Geronimo tolmácsa volt visszaemlékezéseinek lediktálásánál. 
Ez is híres kép. Látható, fegyelem az van...
A cél, ami szentesíteni volt hivatott az eszközt... A fiút Tom Toslino néven ismerjük, navahó volt. 