Egyszerűen hihetetlen. Felejtsd már el azt az "orrvérzést". Az említett esetnél nem ismerem a körülményeket, de nem lehetett véletlen vagy lustaság, hogy az unoka nem hívott taxit és rohant vele az első kórház sűrgősségi osztályára, helyette a háziorvsát kereste.
Ha volt a folyamatban egy mentőorvos is, a helyzet mégrosszabb: adott egy ember, akinek egekben a vérnyomása és a cukorszintje, ráadásul megered az orra vére is, nagyon rosszul van. A háziorvosi vizsgálat időpontjától eltelik 7-8-9-akárhány óra, amíg eljut a kórházba egy szakorvoshoz, aki a megfelelő ellátásban tudja részesíteni. Ez a probléma.
Az utóbbi kb. 2 évben összesen talán 3-4 alkalommal jártam a Pesti úton a Zrínyi utcától kifelé (pl.Sáránd utca, maglódi bevásárlóközpont,stb), de az utóbbi 2 hónapban több alkalommal voltam arra. Mindegyik esetben 1-2 szirénázó mentőautó jött be a város felé. Egy ápolónőtől hallottam, hogy a legtöbb esetben azért mennek szirénázva (és nagy sebességgel) a mentők, mert olyan kevés a "hadrafogható" autójuk, hogy enélkül nem lenne idejük mindenhová odaérni.
Nem olyan régen olvastam, hogy maximálták a mentőautók sebességét. Azt hiszem, hogy a megengedett sebességet nem léphetik át 20-30%-kal többel. Ha nem sokat hiányoztam a számtanórákról, ez a városi forgalomban 50 km helyett max.65 km lenne. Háááát....
Nem biztos, hogy a vasúti közlekedés jobb. Figyelembe kell venni, hogy a ház- induló vonat állomás - célállomás - végcél megközelítése mennyire összetett.
Ház - hosszú gyaloglás - vonat várakozás (a MÁV-ra időpontra nem lehet tervezni szorosan)- célállomásig késés - gyaloglás - várakozás helyi közlekedésre, további menet idő - további gyalogolás a végcélhez. És ez visszaútra is fennáll.
A háziorvos nem intézkedik/rendelkezik a mentők felett.
A hívást fogadó mentődolgozó -szükség szerint- egyeztet a mentésirányító szolgálatvezetővel, aki mnetőfőorvos.
Attól h te nem látsz fehér köpenyt, attól még orvosok döntenek a háttérben. (Azaz volt a folyamatban mentőorvos.)
Abban igazad van h belassult az egész folyamat. Változások vannak minden felé, az eü-ben érhető tetten a legjobban. Ugyanakkor ezt a véleményt nem lehet egy orrvérzésre alapozni.
Igazad van, kár volt elindítani, mert egészen másfelé jutottak el a kommentek. Nem a mentősöket szidtam. Nem aarról írtam, hogy a mentőorvos - ha volt - bírálta felül a háziorvos intézkedését. Egyszerűen arról írtam, hogy bizonyos intézkedések miatt mennyire belassult az egészségügyi rendszer, milyen hosszú idő kell egy szakorvosi kezeléshez.
Hivatkozhattam volna arra is, hogy a kerületben az időpontkérésre megadott telefonszámon a kerületi rendelőintézetbe szeptember elején már erre az évre nem tudtak időpontot adni a kardiológiára, de azon a telefonszámon azt sem tudták megmondani, hogy a kardiológián van-e terheléses EKG. Ilyenkor bosszant, hogy évtizedekig fizeted a tb-t és amikor - nagyon elvétve - szükéged van rá, magánorvosi ellátásra kényszerülsz.
- Nem arról írtam, hogy szerdán/csütörtökön reggel van annyi időd, hogy személyautóval elmész bevásárolni az akár 1-2 buszmegállónyira lévő Lidl, Aldi vagy Tesco üzletekbe.
- Nem arról írtam, hogy időnként adódnak helyzetek, amikor akár többszáz km-t kell egyedül megtenned személyautóval.
Arról írtam, hogy vannak emberek, akik pl. Pécelről, Mglódról vagy Dunakesziről rendszeresen személyautóval jár be Budapest belvárosába dolgozni, pedig párperc séta alatt ér oda a vasútállomáshoz, és a munkaidő beosztása sem indokolja, de ő autóval jár, mert van neki.
Pardon, de ez sem teljesen igaz, sőt, nem igaz....
Az emelt szintű mentőegységek között nincsenek bunkók. Ez alatt értendőek az Eset, a KIM kiemelt eset, az ONE (orvos nélküli eset) és a Roko. A szállító kocsikon -ezekez mondjuk mentőautóknak- előfordul 1-1 besértődött személy, de ők is kezelhetőek. Az utóbbi pár évben amióta a Covid járvány volt mindent a mentőkre nyomtak. Az átkosban pont fordítva volt, akkoriban piszok nehéz volt őket házhoz invitálni. De ez rendszerszíntű kérdést vet fel, most ebbe nem mennék bele. (A KIM lehet akár magasabb is a Rokonál.)
Lényeg h nagy változáson ment át a mentés. Valóban mentenek. De ha nincs meg a háttér támogatásuk azaz a kórházak nem fogadó készek akkora beteg nem jut előbbre, kezdődik előlről minden. Kórház átveszi, vizsgálat, stb., aztán mehet haza. Aztán megint jön érte a mentő, mert a problémáját nem kezelték, és mint egy mókuskerék, megy minden tovább amíg nem talál egy értelmes orvost aki bevállalja a kórházi kezelést. Mintha az lenne kiadva nekik, hogy rázzanak le mindenkit akit csak lehet
Végezetül, a mentő nem visz hozzátartozót, se úti csomagot, ezt felejtsük el.
"Orrvérzéssel az ügyeletes orr-fül-gégészetre érdemes bemenni."
.
Nyilván nem emiatt hívta a háziorvos a mentőt, ha például nem tudta levinni a durván magas vérnyomását...?
De mindegy is, lényeg az, hogy nem ismerjük az eset részleteit, ezért is kár volt a témaindító kommentért, hiszen abban bulvárosan csak annyi volt, hogy orrvérzés miatt és nem jött a mentő... ez így csak idő és energiapazarlás a kommentelők számára.
Tudnék mesélni én is, pontos esetleírásokkal, naponta hallok hiteles történéseket, de azt nem szabad, mert felismerhetők lennének... és az is, aki meséli... De elég annyi, hogy bár vannak bunkó mentősök, de a legtöbbször az OBSI vagy más sürgősségi dolgozókra, illetve a kórházi ellátásra vannak esetenként alapos panaszok, nem is a mentőkre.
(Általános tanács: legyen hozzátartozó a mentőben, és a kórházban is egymást váltva a beteg mellett. Figyelni az ellátására, gyógyszerelésére, etetni, itatni, ha kell... Akkor jobb esélye van.)
Györfy urat én sem komázom de nem róla van szó. Látom nem érted a lényeget. Orrvérzéshez nem küldik az általad hangoztatott rohammentőt mert ez kb olyan lenne mint ágyúval verébre lőni. Eddig oké? Aztán azt nem kérni szokás ahogyan megint csak írod hanem azt küldi a szakképzett mentésirányító aki nem díszpécser ugyi... tehát ez nem kívánság lista. Ezért linkeltem be neked amit. Budapesten csak h tudd van 3 v 4 roko, de ezeket nem neked vagy a szomszédodnak tartják fenn kivéve ha rászorultok és van realitása mert közel van. Orrvérzéssel az ügyeletes orr-fül-gégészetre érdemes bemenni. Ha végképpp nem csillapodna egy óra után sem akkor lehet kérni mentő szállítást ami berepít az ügyeletre ahol beégetik a vérzést hogy elálljon. Szóval te olyasmit forszírozol ami nem tartozik a hatáskörödbe. Ne te mond meg mihez mire van szükség, erre vannak hozzáértők. A 112-nél hívásfogadók vannak, de amikor átkapcsolnak a régi 104 re ott ugyanolyan eü mentődolgozó van mint akik vonulnak.
"elköltött tartalék, felélt rekordméretű adóbevétel, folyószámlahitelből működés, év végére 50 milliárdos hiány, de azért a fontos dolgokra van pénze a fővárosi önkormányzatnak!"
Akkor tőled is megkérdezem. nekem most át kellett bumliznom csepelre, meg vissza.. szerinted ki a fenét kellett volna erőszakkal magammal rángatni hogy kocsikázzon velem? :D :D :D
Igaz, nem minden helyen egyenletes a forgalom. Ha hosszú évek óta nem rohasztották volna le a vasúti forgalmat és nem zártak volna be vonalakat, nem ömlene be ennyi autó a fővárosba.
A drága üzemanyag ellenére legtöbbször egy személyautóban csak a vezető ül.
Győrfi Pál hiteles tevékenységéről és tájékoztatásáról annyit, hogy nagyon sok alkalommal csak megismétli, amit a hírolvasó mond, azzal a különbséggel, hogy ő a mentő szócskát helyettesíti a bajtársaim szóval.
Az utóbbi időkben több hír szólt a hajbeültetéséről, az új házasságáról és a különböző kereskedelmi adókon a tánc- és énekversenyeiről. Most a FEM3-on a hétvégéken egy cicababával műsort vezet, életmód- és divattanácsokat osztogat.
Az általam említett mentős esetben pedig hiszek abban, hogy amikor egy 40-75 éves házi orvos, aki évekóta kezel egy idős beteget, nem azért hívja sűrgősséggel a mentőt, mert reggel rosszul ébredt mégis beteghez hívták. Megvolt erre az alapos oka. Itt csak a saját házi orvosom tevékenységéből indulok ki...
Lehet, hogy nem egyenletes a dolog, vannak forgalmasabb, és vannak kevésbé forgalmas külkerületek ebből a szempontból (agglomerációból érkező forgalom)?
„Budapest közlekedési problémáit nem lehet csak Budapesten megoldani, az egész agglomerációval kell közösen gondolkodni” – húzta alá Karácsony Gergely, hozzátéve: Budapestre minden harmadik autó az agglomerációból érkezik."
Ezek alapján a kedves főpolgármester úr régen járt a külkerületekben a reggeli és az esti órákban, vagy rosszul tájékoztatták: az agglomerációból a forgalomnak több mint a fele jön be a városba.
Olvastam a cikket. Nem csak ez az egy gond van, de most ez jutott eszembe. Kb. 1 órája, amikor söpörtem a járdát a kerítés előtt, láttam a Csabai út és a Pesti út forgalmát. Szombat van, és néhány perccel múlt délután 5(öt) óra, de hatalmas a forgalom. Nem sokkal kisebb, mint bármelyik munkanap reggel vagy este.
Ha nincs infarktusa, agyvérzése, belső vérzése, nem fulladozik, stb., akkor a diszpécser nyilván úgy sorolja be a protokollja szerint, hogy a helyzetet a háziorvosnak kezelnie kell tudni, amíg a mentő megérkezik... majd, amikor lesz rá kapacitás. Addig is a balesetekhez, meg a fent felsorolt esetekhez küldi ki a rendelkezésre álló erőket.
Amikor egy idős embernek évek óta azonos a háziorvosa, tisztában van az állapotával. A magas cukor mellett 200-ig(?) felmegy a vérnyomása, és elered az orra vére, szinte az ájulásig rosszul lesz. Nem hinném, hogy az orvos azért hívta a "rohammentőt", mert nem volt több ideje tovább vizsgálni vagy kezelni. Elég aggasztó amikor ezek után egy akármilyen végzettségű diszpécser felülbírálhat egy tapasztalt belgyógyászt, aztán majd valamikor kiküld egy akármilyen autót.
Nem az a gond, hogy az "ambulancián"(?) beállították a vérnyomás és cukor megfelelő értékeit, majd hazaengedték. Ha valaki jobban érzi magát, "lábadozni" otthon is tud. A hölgy rokonainak sem ezzel volt problémájuk. Sőt, a nővérek segítettek a hölgynek taxit hívni a hazajövetelhez. A legnagyobb gond, amíg eljutott a kezelésig.
A mentős diszpécser a sillabusza szerint lazán felülbírálja a háziorvost, és nem aszerint küldi a mentőkocsit, ahogyan azt az orvos kéri, hanem ahogyan az neki a papíron áll.
Gondolom, ha azt hallotta a telefonban, hogy csöpög az orra vére, az nem akut életveszélyes állapot, csöpöghet az délután 5-ig, jól van az úgy... A háziorvos meg, aki nyilván tudja, mire küldenék azonnal a rohammentőt, nem kamuzhatja be azokat a tüneteket, mert a kiérkező mentős azonnal lebuktatná.
Sajnos, akkor sem kapkodja el a dolgot a diszpécser, ha meghallja, hogy idős betegről van szó, és a sürgősségin (pl. OBSI) sem úgy foglalkoznak az idős emberrel, tisztelet a kivételnek (ha van ilyen néha).
Némi egészségügyi állapot. Tegnap este hallottam a szomszédoktól.
A közelünkben lakik egy 90-95 közötti hölgy. Nincs rendben a vérnyomása és erősen "cukros". Tegnap előtt reggel 9 körül eleredt az orravére. Nem tudták "megállítani", ezért az unokája telefonált a házi orvosuknak, aki 15-20 perc alatt ott volt. A hölgy olyan állapotba került, hogy a házi orvos hívta a "rohammentőt". Nem érkezett mentő egészen délig, ekkor az unoka szintén hívta a házi orvost, aki "megsürgette a mentőt". Egy mentő meg is érkezett kb. 4-5 óra körül, de azok egy újabb kocsit kértek, mertnem volt náluk olyan felszerelés, ami kellett vona. Egy rohamkocsi meghozta, átadta, majd otthagyta öket. Majd a sima kocsi 5-6 óra körül bevitte őt a Bajcsyba. Ott "helyrehozták", majd a hajnali órákban segítettek neki taxit hívni, aki hazahozta.
A mentős ügyben lehet valami igazság, mert dálután 5 körül, amikor jöttem haza, a gumis környékén a buszsávban állt 2 mentő egymás mögött, utcai balesetnek nem volt nyoma sem.
Nagyon humoros ez az összesen 27milliós bűntetés. A MBH egy hétig blokkolta az átutalásokat, fizetéseket, stb. Milyen kárpótlást kap az az egyetemi hallgató, akinek ezekben a napokban kellett a tandíjának az első részét befizetni, hogy ne vágják ki? A bank nem tájékoztatott időben, így aki 3-5 körül szerette volna befizetni, nem működtek, személyesen sem lehett a bankban az egyetem számlájára befizetni.
Aggódj inkább emiatt. A terv, a térképekkel már megvan (november 5-16), de nem biztos, hogy a FKF-nek lesz erre működő autója.
Nem kioktatás, hanem csak apró tanács, hogy mielőtt a Magyar Nemzetből vagy Pesti Srácokból megadod a választ, tanulmányozd előtte egy kicsit a költségvetési alapelveket. Abban a különböző csoportok (bér, bér és járulékai, beruházás, felújítás, működési költségek) saját hatáskorben nem átjárhatóak. Azaz a bérből/jutalomból/prémiumból saját határkörben nem tudnak átcsoportosítani bizonyos összegeket a működésre képtelen autók szervizelésére, üzemképessétételére.