Bölcs Tölgy!
(Semmi pejoratív felhang... maga a komoly tisztelet...)
Azt hiszem, az éjjel elszaladt velem a ló...
Kérlek, ne értsd félre az odavágott mondatomat...
Sokat gondolkodtam ezen, hogy miképpen is írjam ezt meg neked, de úgy vélem, az elmúlt hónapokban olyan rengeteg sokszor segítettél nekem - másokkal együtt -, hogy bizalommal fordulhatok feléd...
Úgy emlékszem, talán egyszer szólítottalak meg ennyire közvetlenül, bizalmasan... aztán akkor volt - ha minden igaz-, hogy Pestre mentünk anyámmal, s a választ elmaradt, vagy csak én nem figyeltem... tulajdonképpen ennek jelentősége nincsen, csak a memóriámmal dicsekszem:)))
Na szóval...
Tőled már annyi jó, és hasznos tanácsot kaptam!!!
Ez a mostani tanács is jó, meg hasznos is, csak éppen kivitelezhetetlen...
Igen, a telefont felvenni egyszerű volna, a vonal másik végére lélegző személyt penderíteni - talán ez is menne, azonban a mondanivalóval volna a baj...
Nem tudom, hogy el lehet-e mesélni valakinek az éjszaka közepén az elmúlt sok (talán száz is megvolt...) hónap eseményeit? Vagy elegendő terminus technikusokban csak az orvosi latin kifejezésekre hagyatkozni???
Lehet-e elmondani szavakban mindazt, amiről rajtam kívül senkinek fogalma sincs?
El tudom-e mesélni a kínok kínját, a poklok poklát?
Lehet-e fokozni tovább a megváltásra várás keserveit?
S vajon biztosan tudhatom-e, hogy megváltás egyben megkönnyebbülést is hoz-e???
Megannyi kérdés.
Kérdés, amire nincs válasz, még akkor sem, ha egyik sem a költőiek közül került ki...
Tudom, jó szándék vezérelt... Tudom, hogy segítesz (nem csak akarsz, meg is teszed), tudom, hogy fogod a kezem, és tudom, hogy képzeletben többször törlöd le verítékező homlokomat, mit a valóságban bárki is megtenné...
Tölgy! Én mindezt értékelem!!!
Értékelem. Nem csak most, a kimondott a szavakkal, hanem amúgy is, tudod, ott mélyen, legbelül...
Tölgy, példa vagy Te nekem! Példát mutatsz emberségből, empátiából, segítőkészségből. Szeretnék egyszer a nyomodba lépni... Szeretnék én is segítgeni másnak... talán... majd... nekem is sikerül...
Ne gondold, hogy az odavágott mondatomat bántónak szántam - bevallom, én annak vettem volna, s azért ez a nagy, "papírra" vetett lelki küzdelem.
Te vagy az, aki az elejétől kezdve mellem álltál, miért bántanálak...
Csak tudod, a körülményeim... és ezzel a lelkiállapotom is meglehetősen instabil.
Ez a labilitás lökte ki belőlem azt az egy mondatot... Kérlek, ne haragudj!!!
Ha pedig nem is haragszol, s azt sem tudod, miről beszélek, nyomj egy barackot a fejem tetejére, csavard meg orromat, és tudd be az egészet a hülye agyamnak...
Ölellek, mélységesen mély szeretettel és tisztelettel:
Úrnő/Márti
