A hozzászólások törlésekor a fórumszoftver szabványlevelet küld(het), amiben egyedül "a moderátor személyes megjegyzése" rovatra van befolyásunk, a többit kár is olvasni.
A levélben említett emilcím nem működik, ne írjatok rá.
Mindezeken nem tudunk változtatni, ne minket szidjatok! Illetve minket is lehet, de akkor sem tudunk.
Semmiféle minősítés nem érte a személyed, az általam tett (belátom kissé nyers) megjegyzés a felvetett témára és nem személyre vonatkozott!
Már itt hibádzik az okfejtés. Érdemes lenne alaposabban elolvasni azt a pár sort és pontosan értelmezni.
Nem beszélve arról hogy a kitűzőkre vonatkozó ál-kérdés után belemelegedve hogy nekiestél a teljesítménytúrák szervezőinek, és végül burkoltan a komplett teljesítménytúrázó közösségnek is, ha valami akkor inkább ez volt sértő.
Amúgy nem kértem súlyosabb értékelést! Már az alaptalan feltételezése és előítélete is megkérdőjelezi az objektivitását! Továbbá az általam kifogásolt bejegyzésben az engem ért minősítés személyemre nézve nagyon sértő, ezért kérem a törlését! És azt se felejtse el, hogy az általam kifogásolt bejegyzés jogosan váltotta ki a felháborodásomat, amit törölt. (És fenntartom, hogy az általam írt 5 betűs szó kevésbé bántó, pláne az alapján amit velem szemben megengedett kohászkék a 131080-as bejegyzésben!)
Remélem, azért nem gondolod komolyan, hogy ezt súlyosabban kéne értékelni, mint a te trágár és személyes sértést tartalmazó kirohanásodat, amin semmit nem változtat a kicsillagozás (ahogy ezt már e-mailben is megírtam neked). Az új vevőnek járó kedvezményként kaptál csak törlést, de a következő ilyennél tiltás jön.
Amit te kifogásolsz, az is csúnya szó az én mércém szerint, bár ma már egyre kevesebben látják így, lassan belefér a közbeszédbe. De semmiképp ne tedd a mérlegre a törölt hozzászólásod mellé. Nagy baj, ha nem látod a kettő közötti lényegi különbséget.
Nem támogattuk korábban sem, és ezután sem fogjuk azt, hogy a kéktúra topik zárt -és ezáltal belterjes- legyen.
Ha a 7 éves indexes regisztrációddal újnak érzed magad a szintén 5-6-7 éve regisztrált nick-ekkel történő beszélgetés közepette, akkor javaslom, hogy inkább Te szemléld még egy kicsit kívülről a topikot, és azt, hogy kinek milyen a vitastílusa, mi a kedvenc témája, vagy éppen mire reagál számodra elfogadhatatlan modorban.
Családod hivatását Te hoztad fel (érvként??) a topikban, és amelyik hozzászólásra kiakadtál, annak a végén pedig szmájli volt!
Hidd el, hogy értékes topik a Kéktúra, és az egyetlen, ahol még van élet (a facebook-on kívül)!
Javasolnám, hogy a Kéktúra jelvényszerző mozgalmak topikot tegyék zárt topikká. Sajnos azt tapasztaltam -olvasóként, de hozzászólóként is- hogy az ujakat akik nem tartoznak bele a körükbe letorkolják, kioktatják, de nem rettennek vissza a sértegetéstől sem. (Nem akarom névszerint megemlíteni azt a két nicket akinél ezt tapasztaltam!)
Lenne javaslatom is hogy kik legyenek a csoport "gazdái" akik döntenek hogy ki való közéjük és ki nem. Sajnálom, de évek alatt nem változott a stílus, már bánom hogy írtam oda, mert az amit ott kaptam nem hiányzott. (Mindezt a családom foglalkozásáért, meg azért mert nem osztom a megfellebezhetetlen nézetét egy-két topiktársnak.)
Hogy lehet egy fogyatékkal élő emberről igy nyilatkozni? Sértő a fogyatékkal élőkre, de a topikra is ahova írt. (Sok mindennél találkoztam már ott, de ez nagyon felháborított.
Holnap úgyis elhúztok túrázni mind, utána jönnek a beszámolók, senkit sem fog érdekelni, hogy kinek és mit írtál a K100 előestéjén. Egyébként tényleg nem praktikus kioktatni azokat, akik ritkábban járnak egy topikba, helye van a kezdő kérdéseknek is.
Sziasztok! A kéktúrás fórumban azt hiszem helyesebb lenne az 54860-as számú hozzászólásomat törölni, érdekes témakör lehetne, de erősen megosztó, nem szeretnék ebből vitát generálni.
Tegnap délután a Kéktúra - jelvényszerző túramozgalmak topikban erős felindulásban elkövettem egy hsz-t (54477), ami IRL adatokat is tartalmaz egy betett képen. Kérném a hsz törlését!