Nem kétlem, hogy érdekes élmény más kultúrák eltérő elemeivel megismerkedni, olvasás, kirándulás stb. útján én is élvezhettem már ilyeneket, nekem összesen csak annyi lenne a gondom az elköltözéssel, hogy új hazámban, az elmondottak miatt, sosem érezhetném magam otthon. De ez nem bírálat azokkal szemben, akik ilyen vagy olyan okból más országba költöznek, csak példaként volt segítségemre a múltkor.
"Vannak olyan torzsek amelyeknek nincs kulon szavuk a kekre es a zoldre. Van olyan amelyik csak ket szint kulonboztet meg. Van olyan ahol az igeidok masok, pl nincs jovo ido. Vajon ezek az emberek hogyan latjak a vilagot?"
Hát úgy, ahogy a nyelvükből sejthetjük is. Ahol például nincs jövő idő, ott valószínűleg nem sokat foglalkoznak azzal, hogy mi lesz ekkor meg akkor.
Bár azért a véleményalkotás kockázatos, mert attól, hogy a nyelvükben nincs meg az általunk használt jövő idő nyelvtani megfelelője, még elképzelhető, hogy a jövőt és a jövőben várható eseményeket kifejezik valami megkülönböztető módon, más eszközzel. Egy angol is elhűlhet, ha megtudja, hogy a magyarban (ma már) nincs közvetlen megfelelője például a Past Perfect Tense nevű igeidejüknek, mi mégis nagyon jól ki tudjuk fejezni magunkat más szabályok szerint. Vagy például az olimpián hallottam egy kommentátortól, hogy "a német egység a futam legjobb idejét meni ... megyi ... (csönd)". Valóban, erre nincs alkalmas szavunk. Mókás. De azért mindannyian tudjuk, miről esik éppen szó, és más szavakkal ki tudjuk fejezni, ahogy a kommentátor is tette, némi vigyorgás után.
Attila, a lecsupaszított gondolkodású, idealizált ember vagy robot nagyon érdekes gondolat volt, viszont szerintem teljesen paradox. Sok-sok-sok példát tudnánk felhozni arra, hogy piciny gyerekkorunktól kezdve hányféle mellékgondolatot, gondolattársítást, tudattalan kapcsolatot tárol el agyunk, amelyek aztán az egyéniségünket létrehozzák. Méghozzá a helyi kultúránkhoz igazodó egyéniséget.
Megpróbáltam elképzelni, hogyan tudnék beszélgetni egy olyan emberrel, akinek nincsenek meg a hozzám hasonló forrásból táplálkozó emléktöredékei. Az természetesen nem baj, hogy ha én azt mondom egy japánnak, hogy "ház", akkor nekem a gyerekkorom sátortetős, téglafalú háza rémlik fel nagyon távolról, neki pedig az ő bambusztetős, papírfalú, belső udvarán kis szökőkutat őrző otthona. A lényeget ettől még értjük. Az már okozhat némi döccenőt a társalgásban, ha a kutyámat említve elmosolyodok, mert eszembe jut a sanda pofája, ahogy egy csontot akart a lakásba csempészni, ugyanakkor beszélgetőtársam arca megértően felderül, és megkérdezi, hogy én milyen mártást szeretek hozzá a legjobban. (Ha nem japán, akkor kínai, mindegy.) Kis vesződségbe kerülhet, mire megértetem vele a rajtam észrevett pozitív érzelmek errefelé teljesen megszokott okát.
Ezek azonban még gyermeteg példák voltak, egyszerűen kezelhetők. Ám tegyük fel, hogy szóba kerül a húgom, aki (időnként) egy sárkány. Ázsiai vendégem esetleg erre udvariasan közli, hogy ő milyen jegyben született, vagy megtudakolja, hogy hányadik mesterfokozatot érte el a kung-fu eme iskolájában, esetleg valami "fordult sárkányságra" gyankodva vagy az isteneihez fohászkodik, vagy elmebetegnek tart. Vagy éppen gratulál ehhez a szerencséhez, hiszen a sárkány az ő fogalmaik szerint egy hatalmas, gyakran jóindulatú szellemalak, aki nem csak a gyermekmesékben szerepel, hanem a felnőtt mitológiában is.
Mondhatnánk erre, hogy itt éppenhogy nem voltak a fogalmak lecsupaszítva, hanem mindketten a kultúránk által a szóhoz rendelt kiegészítő jelentéseket használtuk, félreértésre jutva. Hát akkor maradjunk a csupasz tényeknél, és idézzem fel fejből a Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 2003 (az idegenszerűen tökéletes emlékezetű lények is mindig így szokták a filmekben) vonatkozó szócikkét, majd fejezzem ki magam precízen: A húgom egy mérges, gonosz személy. (Ami egyébként nem teljesen igaz, ő csak egy sárkány.) Beszélgetőtársam, aki szintén a csupasz tényekhez ragaszkodó, logikus lény, megpróbál megérteni, és megkérdezi, hogy a húgom a mérget kilövelli-e magából, vagy csak méregbe lett mártva; és mi a célja ezzel a különös módszerrel.
No persze a "mérges" szónak is behelyettesíthetjük a jelentését: "haragos, dühös", de egyrészt kissé nehézkesnek ígérkezik egy kis társasági csevely ezzel a technikával, másrészt én azon a véleményen vagyok, hogy a mérges, a haragos és a dühös három lényegesen eltérő, bár a megfigyelő számára valamennyire hasonló lelki állapot, nem egymás egyenértékű változatai. Egyébként is szinte alig fordul elő, hogy két hasonló jelentésű szóhoz pontosan ugyanazt a képzetet rendeljük; az idegen szavak részleges védelmében írtak között korábban ejtettem már szót erről.
Még mindig csak a beszédnél tartok, és egyszerű fogalmaknál, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a beszélő a hangjának, arcvonásainak rezdülésével, esetleg egy kis gesztussal bőségesen ki tudja egészíteni a szavakkal kifejezett információt. Lehet, hogy a sárkányságot én megmosolyogtatónak tartom, vagy éppen szenvedek tőle, vagy éppenséggel a férjén esett meg a szívem, és így tovább. Nyomtatott informális szövegekben, könyvekben rengeteg példáját látjuk, ahol a szöveg írója írásjelekkel, eltérő szedéssel próbálja meg reményvesztetten átadni az olvasójának azt a metakommunikatív információt, amely pontos helyére teszi a kijelentést. Ráadásul - nem tudom, ti felfigyeltetek-e már erre - szerintem meglepően sokszor (inkább túl sokszor) használunk olyan kifejezéseket a beszédben, írásban, amelyek szó szerint vett jelentése eltér, sőt, éppen ellenkezik azzal, amit kifejezni próbálunk. A sok csúsztatás, sejtelmes célzás, tréfás túlzás, "nudge-nudge", átvitt értelmekkel való játszadozás néha szinte érthetetlenné teszi már a beszélgetést, különösen ha eltérő társadalmi csoportba tartozók között folyik. Parodisztikus, komikus jelenetek sokaságát alapozták már erre a helyzetre, még a Star Trek 4. részében is, a XX. századba visszaugrott legénységgel is, ha jól dereng - csak mert most volt szó róluk is. Mindannyian tudhatjuk, hogy milyen nehéz telefonon viccelődni, és a fórumokon is ki többször, ki kevesebbszer kénytelen az idézőjelekhez és smileykhoz folyamodni a követhetőség érdekében.
Ha ezek után elképzelek egy robotot, amely csak a "lecsupaszított", "civilizációs hordaléktól megszabadított" elmét kapja alkotóitól, biztos vagyok benne, hogy sok bajom volna vele. Rabszolgának talán jó lenne, ha megtanulnék vele bánni, de segítőtársnak, beszélgetőtársnak, tolmácsnak, ápolónak, házőrzőnek már nem biztos. A filmek, amelyekben robotok vagy földönkívüli lények szerepelnek, gyakran viccelődnek a tökéletlen megértésből származó balesetekkel, de mindig csak annyit, amennyit a forgatókönyv írója elegendőnek talál. A valóságban sosem lenne vége ennek a fárasztó helyzetnek. Amikor egyszer gyerekeket tanítottam programozásra, felhívtam a figyelmüket arra, hogy meg kell tanulniuk az általuk irányítandó értelem korlátait. Ki kell tudni fejezniük magukat félreérthetetlenül, mert a számítógép pontosan azt fogja tenni, amire ők utasítják. Ha a robotnak azt mondják - és ez persze tetszett nekik -, hogy menjen ki az ajtón, akkor az pillanatnyi habozás nélkül áthatol a csukott üvegajtón is, mert nem mondtuk meg neki, hogy előbb nyissa ki az ajtót. (Stb.) Asimov is próbálkozott ennek a problémának a közvetítésével, például amikor Bailey azt mondta Daneelnek, hogy "Add ide a kezed!", és a robot a kezét nézte értetlenül, hogy hogyan és miért szerelje azt le magáról. A nyelv tömve van ehhez hasonló egyezményesen kiegészített és módosított jelentésű kifejezéssel, apró gyerekként kezdjük tanulni őket, hogy kb. húsz év múlva nagyjából felszerelkezzünk a környékünkön használatos jelkészlet nagyjával.
Legvégül ott vannak a legbonyolultabb gondolatkapcsolatok, közösségi és egyéni emlékek, kulturális szimbólumok, egyezményes érzelmek. A feleségemmel többször beszélgettünk már arról, hogy bár ez az ország sokszor elég elszomorító, mégis nehezünkre esne más országba áttelepülni, részben mert ez a szutykos kis ország mégiscsak a miénk, részben mert bárhová mennénk is, nem értenénk a többieket, és azok sem minket. Nem a nyelvről van szó, pár éven belül biztosan megtanulnék, mondjuk, norvégül annyira, hogy minden dolgomat komoly probléma nélkül el tudjam intézni. De mit értene a többi norvég abból, hogy "A fiúk a bányában dolgoznak", "Repül a nehéz kő", "grund", "Kérek engedélyt örülni", "Ha én egyszer kinyitom a számat", "látástól Mikulásig", "Több is veszett Mohácsnál", és még sorolhatnánk a rengeteg szállóigét, viccet, közmondást, történelmi eseményt, közhelyt, mesemotívumot, közös ifjúkorunk jellegzetes fogalmait, tárgyait, tévéreklámjait, személyiségeit Furfangos Frigyestől Kádár Jánosig. Ha itt valaki azt mondja: "Trianon", "ötvenhat", "ruszkik", "fritzek", "pufajkás", "ávó", mindenkinek megvillan a szemében valami, amit órákig magyarázhatnék a norvégoknak. Ők meg nekem az ő meséiket, tréfáikat, történelmi hőseiket, kiszólásaikat. Mindig idegen maradnék köztük, egy fél élet lemaradásom volna hozzájuk képest. Vannak persze nemzetközileg jobban ismert hívószavak is, mint a ciklon. De azt, hogy nekem a ciklonról Rejtő szőke ciklonja is eszembe jut, szintén csak egy másik magyar fogja megérteni. Ezeket mind kihagyni egy felépítendő elméből tényleg olyan, mintha csak egy üres robotagyat terveznénk. De például én azt is elvárom, hogy a másik említett hívószóra, az Auschwitzra mindenkinek jelenjen meg a szájában az a kesernyés íz, amelynek a megismeréséhez nekem már, szerencsémre, jó pár év volt szükséges. Mit reméljünk egy robottól, akinek ez a szó esetleg csak egy helységnév a térképen, amelynek ismeri a koordinátáit és geológiai jellemzőit? Még a norvégok sem gondolnának ugyanarra, ugyanúgy, mert az ő népüknek ez a szó nem azt jelenti, mint nekünk.
Nyilván nem véletlen, hogy Asimov képzelt robotdetektívje csak eléggé alárendelt szerepet játszik az emberi detektív mellett; ha a figurát robotszerűen tárgyilagosnak és lecsupaszított gondolkodásúnak akarta láttatni, akkor nem tudott volna megoldatni vele egyetlen rejtélyt sem. Emberek ismeretlen, törvény- és normaszegő cselekedeteit megérteni, elképzelni, a gyanúsítottat erőszak nélkül hibára vagy beismerésre kényszeríteni valószínűleg csak ember tudná. Méghozzá olyan, aki a világnak azon a táján nőtt fel, hogy felismerje a nyomokban és a vallomásokban rejlő szimbolikus információkat is. Ha valaha készíteni fognak majd egy olyan elmét, amely egy bűncselekmény tettesét megtalálni képes, vagy akár csak beszélgetni tud egy jót egy emberrel, akkor akármiből lesz is az az agy, az már nem robot lesz, hanem ember. Még ha úgy is néz ki a teste, mint a bádog favágóé. (Hogyan, Elijah partner, egy favágásra programozott munkarobotról van szó? :-)
Még eszembe jutott valami: az, hogy egy embernek egy fogalomról milyen másik fogalom jut gyorsan eszébe, annyira jellegzetes és árulkodó, annyira sokat mond el az ember személyiségéről, lelki problémáiról, mélyen elrejtett emlékeiről, hogy a pszichiátriában, még évszázaddal a módszer feltalálása után is alkalmasnak találják és több formában is használják az asszociációk vizsgálatát a beteg "bemérésére". Egy lény, akinek nincsenek asszociációi, valószínűleg annyira idegen volna, hogy szinte nem is értenénk.
Akkor lenne a dolog igazán szép, ha tudhatnánk, hogy ezt a viselkedést nem valamilyen büntetéstől való félelem diktálta, hanem az értelem.
Ez annyira belulrol jott ott, mint itt, ahol elek, a mas [koz- vagy a masik ember magan-] tulajdonanak automatikus {es nem a rendortol valo felelem diktalta} tiszteletbe tartasa. A Szovjetunio egyebken az 50 evek kozepetetol (Sztalin idoszeru halala utan) egy par evtizedig valamifele utopia volt; a tudomanyra es kulturara szomjas emberek [akik nagyjabol-egeszebol egyenloek voltak + minden alapveto szuksegletuk megvolt] oszinten hittek egy bekes, fejlett es boldog jovoben.
Ha korabeli filmeken megnezzuk a tomeget a Voros teren, amikor Gagarin jelentest tesz, akkor latjuk, hogy az emberek szinte az oruletig eufolikusak voltak (es nem az itteni es mostani szomatol {= marihuana, heroin, stb.})... Errol a korszakrol most csinaltak egyebkent egy remek kis filmet Oroszorszagban (az angol cime: Dreaming of Space, es az emlitett jelenettel vegzodik), aminek a vegen a moziban az idosebb oroszok mind elsirjak magukat ...
A szovjet buszjegy-szisztéma tényleg jó példa lenne a kommunista társadalmi gondolkodásmód alapjaira, én is megtapasztaltam a dolgot annak idején, és kamasz gyerekként engem is gondolkodóba ejtett a jelenség. Akkor lenne a dolog igazán szép, ha tudhatnánk, hogy ezt a viselkedést nem valamilyen büntetéstől való félelem diktálta, hanem az értelem. Ráadásul meg lehet nézni, hogy huszonöt évvel később, most, hol tart ugyanaz a társadalom. (Nem amiatt, hanem annak ellenére.)
Példát én is tudok: a metróban állványokon kihelyezett, ingyenesen elvehető újságok, amelyek napi híreket és reklámokat tartalmaznak, az utazás ideje alatt elfogyasztható mennyiségben. A tartószerkezetre nagy betűkkel rá van írva: EGYET VEGYEN EL. Hát, végül is nem volt olyan rég, amikor még azt kellett kiírni, hogy Köpködni tilos. Ahhoz képest ez már javulás. Talán.
Elnézést kérek a Tangerine Dream kedvelőitől, puszta figyelmetlenségből felejtettem ki őket, hiszen nekem is a birtokomban van egypár albumuk. Ők is a korszak pillérei közé sorolandók. Köszönöm a helyrezökkentést.
Basszus. Elnézést, kicsi maradva még ennél az offtopicnál.
Lelkemben kicsiny rőzsedalokkal utánanéztem, hogy pontosan mi is az a Mellotron, mert eddig tulajdonképpen csak a nevét ismertem. És hát meglepődtem. A Mellotron igazából olyan, mint a mai samplerek, csak éppen magnószalagokkal dolgozik. Az én fejemben valami olyan kép élt, hogy korabeli elektroakusztikai mérnökök kommandója az akkori hangszerek elvéből kiindulva oszcillátorok és speciális szűrők tömkelegét kapcsolta össze speciális módokon, hogy kinyerje ezeket a hangokat. Az is erősített ebben, hogy egyszer volt alkalmam közelről megvizsgálni egy Nord Modular szintit (ez a régi moduláris szintetizátorokat szimulálja digitálisan, és egy ügyes szoftverfelületen lehet összekötögetni a virtuális modulokat), és bizony a gyárilag hozzáadott hangkészletben szerepel a Mellotron Choir - oszcillátorokból és szűrőkből kirakva...
Súlyosan tévedtem.
És hát most jöttem rá, hogy néhány hangszer a régi Tangerine Dream lemezeken, amiről azt hittem hogy valami más, valójában Mellotron. És amiről Jarre Oxigénjében azt hittem, hogy Mellotron, valószínűleg egyáltalán nem az, inkább csak egy jófajta vastag fűrészfog-oszcillátor hatásos ADSR-beállítással...
Hát ennyit az asszociációkról, és a gyermeki lét örömeiről.... :)
Hat igen, a Mellotron csak azert halt ki, mert a dinokhoz hasonloan tul behemot volt. Egyebkent a Moody Blues - amely a buvesze volt a hangszernek - a szintetizatoraikat programozta be a Mellotron hangra, es igy - kvazi - ok meg mindig hasznaljak a hangszert {vagy legalabbis annak reinkarnaciojat} (volt szerencsem latni/hallani oket - ahol meg ketten buvoltek egyszerre ezeket a hangszereket a koncerten - egy par eve, mikozben kint a lemeno nap a palmafak agait cirogatta... hja, egyik legnagyobb elmenyem volt... {a masik a Pink Floyd - akik szinten hasznaltak Mellotront annak idejen}
Hm, a tisztán elektronikus előállítással semmi bajom nincs (hisz a mai napig ez a kedvenc műfajom!), csak lehetőleg a hagyományos hangskálán szólaljon meg :)
Teljesen igazad van - talan azt kellett volna irnom, hogy a tisztan elektronikus zene faraszto is lehet. Mindenesetre, nemely - csak elektronikus - Tangerine Dream szamtoltol a falra tudok maszni (es volt olyan ismerosom, aki rosszult lett a banda Sportcsarnok-beli koncertjen). Ha tiszta - es ugyanakkor kellemes - elektronikus zenere [amely raadasul abszulut sci-fi-s] kellene peldat felhozni, akkor valoszinuleg Jean Michel Jarre albumai (Oxygen, Equinox) jutnanak eszembe.
Hm, a tisztán elektronikus előállítással semmi bajom nincs (hisz a mai napig ez a kedvenc műfajom!), csak lehetőleg a hagyományos hangskálán szólaljon meg :)
A szinten Nyugat-Nemet Tangerine Dream and Eloy talan meg inkabb "sci-fi" zenet jatszott, mint a Kraftwerk - vagy legalabbis a spektrum masik felen vannak. (Hogy hozzakapcsoljam egy masik temahoz: a hideg-rideg Kraftwerk lehetne a disztopia, es humanusabb es lagyabb Tangerine Dream es Eloy az utopia.)
A tisztan elektronikus zene valoban nagyon faraszto, es Tangerine Dream is akkor a legjobb, ha mas hangszereket is megszolaltatnak. Nekem egyebkent a szferak zeneje a Mellotron hangja [amin mindket banda jatszott].
robot = "lecsupaszított"/sallangmentes ember elektronikus zene = sallangmentes zene . . . technológia = sallangmentes Univerzum ?
Provokatív gondolatmenet, ami jó sok indulat kiváltására alkalmas, de ma már erre nincs erőm.....
Ellenben a lecsupaszított zenével kapcsolatban. A Kraftwerk lehet, hogy ezt tervezte, de szerencsére nem sikerült kiteljesíteniük, inkább egy szokatlan hangzásokkal teletűzdelt rockzenét hoztak létre. Másoknak viszont sikerült. Igazából hivatalosan ezeket szokás "elektronikus zenének" nevezni. Amikor a szerző kínosan ügyel, hogy egyetlen hagyományos összhangzat se forduljon elő a műben, és egyetlen hangszín se hasonlítson semmire. Rendkívül érdekes - és tökéletesen hallgathatatlan.
De miért is hallgathatatlan? Pontosan azért mert lecsupaszított, mindentől függetlenített. Amit nem tudunk semmivel sem asszociálni, azt semmi jóval sem tudjuk asszociálni, így nyilvánvalóan nem fogjuk élvezni.
Ez az "elekronikus zene" önmagában hordoztt végzete. Ha netán élvezhetővé válik valamikor a jövőben, akkor az kizárólag azért lesz, mert asszociálhatóvá válik valamihez, ebből következően már elvesztette eredeti célkitűzését.
Nos, lehet, hogy az elektronikus zenét a sci-fi-vel a gagyira játszó tévések/rádiósok asszociáltatták össze a fejünkben, de azért lássuk be, hogy nem kellett ezt annyira erőltetni. Mondhatni adta magát a dolog.
Mindenesetre megtörtént, és nem csak a zenével, hanem a különféle elektronikus hangeffektekkel is, úgyhogy ma is akkor dobban meg igazán a szívem, amikor egy sci-fiben ezeket a - ma már retrónak számító - hangzásokat hallom meg.
Tehát nyugodtan leszögezhetjük: Kraftwerk, Vangelis, Jarre - számunkra maga a tömény sci-fi, ezen nincs mit szégellni.
Namost ehhez képest viszonylag érdekes az első élményem a Blade Runnerről. Az azt megelőző időkben elektronikus zenét talán inkább tévéjátékok alá tettek, a nagyfilm-sci-fiknél a klasszikus hangszerelés volt a megszokott (Williams, Goldsmith stb). Így elsőre nekem nagyon-nagyon nem jött be a Vangelis-alátét. Úgy éreztem, hogy a jellegzetesen Vangelises hatások abszolút nem fejezik ki a film által közvetítendő dramaturgiát. Azóta eltelt egy csomó év, és természetesen a Runnert elképzelhetetlennek tartom Vangelis nélkül.
Ez maximálisan alátámasztja Kvadrátot: a zene csak előzetes asszociációk és prekondíciók tömkelegében képes "célba találni".
Van erre egy még csavarosabb példám is: 2001 Űrodisszeia. Ligeti György annak idején megírta sötét hangulatú Rekviemjét, amelyet ha jól emlékszem, a holokauszt témájára komponált. Namost én ezt a zenét nem tudom úgy hallgatni, hogy ne a végtelen űrben lebegő hatalmas Jupiter és sorakozó holdjai jelenjenek meg a szemem előtt. Ligeti úr vajon mit szólna ehhez?
Hogy a film nélkül hallgatott soundtrackra is mondjak valamit. Kifejezetten ajánlott. Nagyon sokszor jóval erőteljesebb hatást ad, mint film közben hallva, hiszen olyankor megoszlik a figyelmünk. És persze ilyenkor a fantáziánk szabadon kalandozhat, így a hatás ugyan kapcsolódni fog a filmhez, de annál jóval szélesebb hullámokat vet. Hogy mást ne mondjak, nagyon sok teljesen érdektelen film van, amelyeket baromi jó zenével láttak el.
Igen-igen, teljesen igaz, van benne egy ilyen jelenet (bár csak egy monitoron látjuk). Persze ha jól emlékszem főleg a korra jellemző drótvázas ábrák szerepelnek benne.
Nem csodálkozom, hogy "még nem hittek" a CGI-ben, egy rendes, valósághű render akkoriban képkockánként több óra is lehetett volna (de persze nem volt, mert akkoriban az erre képes szoftverek erősen kísérleti fázisban voltak, ha voltak egyáltalán, ezért láthattuk mindenütt a drótváz és/vagy szimpla shading módszert)
Mellesleg ez a fajta megjelenítés ma már határozott retró értékkel bír, amelyhez mindig érdemes nyúlni, ha az ember hagyományos sci-fi feelinget akar kiváltani. Magam hosszú ideig részt vettem sci-fi játékfejlesztésben, és bizonyhogy határozottan hozzá-hozzányúltam ehhez az eszközhöz, sőt külön effekteket találtam ki, hogy minél jobban hasonlítson a régi szépségesen "primitív" ábrázoláshoz.
Másodszor kell elnézést kérnem a butaságom miatt, Motyó múltkori jogos észrevételére válaszul.
Elsőre mert marhaságot írtam - most meg azért, mert rájöttem, hogy nem is volt az akkora marhaság...
Tegnap egy interjút néztem (véletlenül) Ken Ralstonnal, az ILM (Lucasfilm Ltd.) egyik emblematikus vezetőjével. Ő csinálta - azaz az ő vezetésével az ILM egyik részlege - a Star Trek II, majd még több moziepizód látványát, trükkjeit.
Azt mondja Ralston:
"A Genesisnél (a ST II-ben fontos szerepet játszó bolygó, az azon elvégzett "terraformáló" átalakítás, az erre irányuló program neve - A.) alkalmazták először a háromdimenziós CGI-t. A Genesis-effektust (ami a filmben egy két-három perces animációs jelenetsorként jelenik meg, aminek keretében egy kihalt planéta élettel teli, zöldellő bolygóvá válik, miközben a "kamera" végigpásztáz a felszínén - A.) Ed Catmull csapata hozta létre, Jim Veilleux vezetésével."
Ergó, és ez nekem így új információ, a ST II. volt az első ilyen nagy film. Érdekesség, Ralston említi is, hogy a ST II-be az ILM-esek közvetlenül A Birodalom visszavág után vágtak bele. Amely Star Wars-folytatás szintén forradalmi újdonságokat hozott, sosem látott trükköket és látványt a filmtörténetben - de számítógépes animáció még nem szerepelt benne! (Csak komputer koordinálta kameramozgások.) Az ILM más munkatársai ugyanekkor fogtak bele az E.T.-be. Mint Ralston emlékeztet, akkoriban (1982) a hollywoodi filmiparban "még nem hittek" a CGI-ben...
Köszi. 20 dollárért talán akkor venném meg (forintban), ha itthon látnám a boltban. Remélem, így viszont a neten előbb-utóbb tényleg felbukkan.
Sci-fi zene:
Hát igen, jogos az észrevétel, hogy a jelző azért kötődik bizonyos felvételekhez, zenekarokhoz, albumokhoz, hangzásokhoz, mert ezt a beidegződést keltette bennünk az elmúlt évtizedek során, hogy "sci-fis" témájú (például) tévéműsorokhoz a szerkesztők gépiesen ezeket adagolták aláfestésül. Persze, az ellenkezője is igaz: nyilván nem véletlenül alakult ki ez a reflex a tévésekben.
(Csak zárójelben, mert nem akarom ennyire távolra vinni a zenei fejtegetést, de nagyon örültem, hogy szenteltél egy mondatot a jelenségnek, miszerint zeneművek hallatán az emberben óhatatlanul is beindul a civilizációs ösztön, "a nevelkedésünk során megszokott sémák felidézésével képes elvont gondolatok közvetítésének" kiértékelése - nem tudunk "önmagában" hallgatni valamit, önkéntelenül valamihez kötjük. Na most ez azért érdekes, mert a szintén említett Kraftwerk - amelyet az utóbbi időben minden korábbinál jobban tisztelek és szívesebben hallgatok, sőt, okoskodok felette -, szóval életművét annak a gondolatnak szentelte, hogy a zenéről "lehántsa" ezeket a felesleges "sallangokat". A zene álljon meg önmagában. Legyen mentes a kulturális-tradicionális és egyéb "áthallásoktól". Csak azt "halljuk", amint a szerző elgondolt, amit a zenész eljátszott. Erről nagyon kevés érdemi kifejtés olvasható ismereteim szerint, holott egy nagyon érdekes gondolat, mondhatni, a huszadik századi modern komolyzene egyik legjelentősebb kísérlete - de nagyon nehéz is szavakba foglalni. Az egyik Kraftwerk-tag egyszer néhány mondatban utalt rá, hogy fentiek miatt használják muzsikájukra a "robotpop" meghatározást.
Na most amiért ez ideillik, sci-fi témába, hogy szerintem ebben a metaforában épp abban az értelemben szerepel a robot szó, mint amiért a sci-fiben érdekes: a robot, ugyebár, egy a civilizációs hordaléktól megszabadított, "lecsupaszított" ember, ha úgy tetszik, idealizált ember. Nem működnek benne rossz reflexek. Ha azt mondom neki, ciklon, nem gondol sem a kelet-ázsiai cunami halálos áldozataira, sem Aigner Szilárd műholdképére, sem Auschwitzra. Csak egy bizonyos meteorológiai jelenségre.
Asimov űrvárosi detektívje tisztánlátását nem korlátozzák előítéleteket, kulturális és egyéb - politikai, stb. - beidegződések. Azt nézi, ami a feladata. Ami nem zárja ki, hogy azt viszont teljes kontextusában. Azaz nem feltétlenül "száklátókörű szakbarbár" vagy valami efféle.
A Kraftwerk meg azt szeretné, hogy ha egy felvételüket hallgatom, ne a Kis kece lányom jusson eszembe egyik-másik dallamról, ne egy valamikori tavaszi szerelem, de egy film, amiben lefejeztek egy embert, ne a dédnagymamám századeleji fényképe, ne a Rádió 1 idétlen műsorvezetője...- hanem pontosan azok az érzések és hangulat, ami őbenne, a komponistában előhívta ezeket a dallamokat-ritmusokat.
Sokat süketelek most már, talán távolinak tűnő témában, de egyrészt jólesik szavakba önteni mindezt, másrészt úgy gondolom, valahol itt rátalálhatunk a "sci-fis" gondolkodás, világszemlélet egy lényeges alapvetésére. Nevezetesen hogy igyekszik - igyekszünk - a világot és jelenségeit úgy tekinteni, ahogy vannak. Minél tisztábban, minél átláthatóbban. Amennyire lehet, lecsupaszítva. A sci-fi, ahogy a tudomány maga, óhatatlanul redukcionista. A holisztikus gondolkodás szép lehet, érdekes, és meglehet, közelebb van az "igazsághoz". Ám általa nem lehetséges megfigyelni és megérteni a világot. Azt hiszem. És hiszik sokan mások.
Jól összekavartam témákat! Robotpop és R. Daneel. Ja, és persze a gyönyörű Rachel. Talán valamelyikőtökben mégis ébreszt valamilyen okos, a gondolatmenetet továbblendítő válaszreakciót, amit leírtam.)
Hja, beteg vagyok :-( [egy koloktol elkaptam az influenzat]. Szoval egy-ket kulcsszo kimaradt az elozo levelembol: a moszkvai busz utasairol beszeltem, a repulok mukodtetesenel pedig a dolgozok fizeteserol. Bocs'...
Egyébként úgy nézem, lassacskán összeszedjük mindazt, amitől az utópiát fantasztikus írásműnek tekintjük, nem pedig a társadalmunk jövőjének. Az utópisztikus írások úgyis mindig adósok maradtak annak magyarázatával, hogyan volt egy pillanatban elérhető az egymás kárára való ügyeskedés átváltoztatása az egymás javára történő munkálkodássá. Mi mindig csak jóval az után kapcsolódunk a történetbe, hogy ez a varázslat már sikerült. Így könnyű.
Az utopiak egy resze, amit olvastam, igenis probalnak valamifele magyarazatot adni arra, hogyan johet letre ez a viszonylagosan tokeletes tarsadalom. Pl. ajanlanam Ivan Jefremov 'Andromeda kod'-et es 'A Bika oraja'-t.
Amugy tokeletesen tamogatni tudom az altalad elmondottakat. Eppen irni akartam, hogy egy repulo-tarsasag mukodesehez a tervezo, az eszergalyos, a pilota es a ceg vezerigzgatoja eppen ugyanannyira veszi ki a reszet - ugyanakkor a vezerigazgato [megha csodbe is viszi a ceget] akar 1000-szerese is lehet a tobbi becsuletes dolgozoenak. Ez vajon tukrozi az erteket? (fraszt! :-)
Amint az elobbi [keriteses] peldaban mutatni szandekoztam, az emberek sokkal jobban alakithatok a jo iranyba, mint ahogy most ezt el akarjak hitetni velunk. Egy hasonlo pelda: Moszkvaban 20-30 evvel ezelott a fazonok egyszeruen bedobtak az otkopekest egy dobozba, majd leteptek egy jegyet arrol a rollnirol, ami ugy fityegett ott, mint egy guriga WC papir. Minden egyes moszkvai bedobta a penzt es csak egy jegyet tepett le. Ugyanezek az emberek belulrol jovo oszinte felhaborodassal neztek ra arra, aki penzt ugyan nem dobott be, viszont letepett vagy huszonot jegyet - es attol az illetotol nyugodtan meg lehetett magyarul kerdezni a pontos idot...
Az utopia most csak azert fantasztikus irodalom, mert meg nem valositottak meg - es nem azert, mert nem lehet megvalositani.
Egyszer, nagyon régen én már kifejeztem hitetlenkedésemet a zene bármiféle téma szerinti besorolásának valószerűségéről. Szerintem a zene nem mond semmit, csak a nevelkedésünk során megszokott sémák felidézésével képes elvont gondolatok közvetítésére. De becsületes vagyok, elismerem, hogy ez a definíció végül is alkalmazható lenne a beszédre is, csak a zenében még érthetően kifejezhető sémák száma nagyságrendekkel kevesebb, mint amire szavakkal képesek vagyunk. A Blade Runner zenéjéről véleményt mondani én nem tudok elfogulatlanul, mert a hallatán a film képei jelennek meg előttem, noha a zene zenei érdekességeit ilyenkor sokkal jobba észlelhetem, mint a film nézése közben.
De mit is neveznek sci-fi-zenének? Szintetizátorok, elektronikus szerkezetek, számítógépek által megszólaltatott, a "klasszikus" és "népies" zenék jellemzőit esetleg szélsőségesen mellőző hangzásokat. Tomita, Vangelis, Jarre, a Kraftwerk, ők a viszonylag korai idők legnevesebb képviselői talán. De Tomita közismerten mélyen merített a klasszikus zenedarabokból, persze gyönyörűen áthangszerelve őket, a Kraftwerk pedig (és más, még radikálisabb, "kísérleti" előadók) sercegéseket, elektronikus sípolásokat, más ricsajokat alkalmaztak kiegészítésként. Ezek lennének a tudományos fantasztikum? Gyanúm szerint inkább a tévék és rádiók zenei szerkesztői ültették el bennünk ezt a sztereotípiát, azzal, hogy a jövővel, a technikával és a sci-fivel foglalkozó műsorokban nagy előszeretettel alkalmazták ezeket a "jövőbeli" hangzásokat háttérként. Szvsz.
"A penz viszonylag jo eszkoz arra, hogy az emberi (alkoto) tevekenyseget olyan iranyokba terelje amit az emberiseg tobbi resze ertekesnek es hasznosnak tart."
Ha körülnézünk a világban, és ehhez sajnos már nem is kell messzire utaznunk, azt látjuk, hogy a legtöbb pénzt az keresi, aki más pénzekkel, mások tőkéjével, horribile dictu mások deficitjével kereskedik. Szívesen tartanék egy közvéleménykutatást a világban arról, hogy az "emberiség többi része" melyik tevékenységet tartja értékesebbnek: amikor valaki kaszát kovácsol, gabonát vet, házat épít, beteget gyógyít, vagy amikor valaki haszonnal eladja valakinek egy másik valaki két év múlva esedékes banki mérleghiányát. A felsorolt tevékenységekkel szerzett keresetek nem feltétlenül állnának arányban a szavazatokkal.
A pénz egyébként nem lényeges, a társadalomtól egyezményesen megszerzett vásárlóerő a lényeg, nevezhetjük kreditnek, becsületnek, rangnak, népszerűségnek is. Bármilyen formában jön is létre a jutalom, a megszerzése inspirálja a legtöbb embert a munkavégzésre. A közgazdaságtan és társtudományai bizonyára sokat tud már a jelenségről, csak az a baj, hogy a tudói azt kutatják, hogyan lehetne az én munkám ellenértékét eredményesebben átvarázsolni mások zsebébe.
Egyébként úgy nézem, lassacskán összeszedjük mindazt, amitől az utópiát fantasztikus írásműnek tekintjük, nem pedig a társadalmunk jövőjének. Az utópisztikus írások úgyis mindig adósok maradtak annak magyarázatával, hogyan volt egy pillanatban elérhető az egymás kárára való ügyeskedés átváltoztatása az egymás javára történő munkálkodássá. Mi mindig csak jóval az után kapcsolódunk a történetbe, hogy ez a varázslat már sikerült. Így könnyű.
Attila, a film zenéjét többfelé láttam az előbb hirdetni CD-n is, persze péndzért (20 $). Ám ami megvehető, az előbb utóbb "kölcsönözhetővé" is válik, csak türelmes keresgélés szükséges hozzá. Ne add fel. (A filmet egyébként én is kedvelem, ami azért is könnyű, mert a repülést is régóta szeretem.)
"...a társadalmi fejlődés jelen szakaszában a piac hatékonyabbnak bizonyult."
Hatékonyabb? Miben? Inkább talán mondjuk azt, hogy a társadalom, a fejlődése jelen szakaszában nem volt képes élni a ragadozó és kapzsi természetétől idegen módszerrel. Már emlegettem Fekete Gyula utópiáját, A Kék-szigetet, abban is, de például a Sehollakókban is találkozhatunk azzal a gondolattal, hogyha mindig mindenkinek megvan mindene, ami az élethez kell, akkor minek halmozzon fel a javakból, mások elől elvéve azokat. Ha bármikor bemehetek a boltba és ingyen elvihetek onnan annyi ennivalót, amennyit csak meg bírok enni, akkor minek vinném el az összeset csak azért, mert nincs, aki megakadályozzon benne?
Teljesen igazad van :-)
A neveles es a jo pelda mutatasa peldaul nagyon fontos. Sajat tapasztalat: Ugyanaz a homo sapiens ugynabban az idoben az egyik orszagban keritessel veszi korul a hazat [amin masok atmasznak es ellopjak a novenyeket es kilopjak a benzint a kocsibol] mig a sarteke masik felen meg jelzes sincs, hogy meddig tart a telek az utca vagy a szomszed fele [es senki sem visz el semmit {pedig lenne mit}, nem szivjak le a benzint a kocsibol {pedig a tanksapka nem is zarhato}].
A problemat ott latom, hogy - mint altalaban az emberek - osszekevered az "e'rt'ek"-et az "a'r"-ral. Pl. a mi hazunk (aminek a reszleteit javaban nyogjuk - de ez most itt mindegy) most lett ismet "felertekelve" [espedig azert, mert a helyi varosvezetok - korrupcio vagy hozza nem ertes miatt - egy felesleges es iszonyatos draga beruhazas reszleges fedezesehez igy akarnak tobblet adohoz jutni]. Szoval az elmult harom evben a haz ERTEKE lement [mert csak oregebb lett] - csak az ARA ment fol.
Miért vitatod el, hogy a pénz absztrakt értékeknek (pl. egy festmény) konkrét értéket rendel?[i/]
Azert, mert nem igy van. Egy festmenynek nincs erteke - csak ara pl. egy aukcion. (Es enek az arnak igazabol a felhasznalt festek es vaszon osszesitett aranak az osszege kellene, hogy legyen. Az eszmei erteket ugyanis penzzel lehetelen kifejezni.) A tobbi termeknel sem lehet szuksegszeruen azt mondani, hogy mifele erteket termelunk. Pl. ami egy atlagos bevasarlo kozpontban van, annak a 99 szazaleka tokeletesen ertektelen es teljesen felesleges szemet. Meg azutan, mifele ertekrol beszelunk, amikor egy olyan video kabel, ami 4 fabatkaba kerul a boltnak, 143 fabatkaert adjak a vevonek?! (Sajat tapasztalat.) Itt nem ertekrol van szo, hanem rablasrol [csekely 33.5x profit!], ami annak idejen buntetendo cselekmeny volt (ezt ugy hivtak, hogy "tisztessegtelen haszonszerzes" - es amit a hitelkartya cegek most elkernek kamatot [30%], azt meg ugy, hogy "uzsora kamat").
Az igazi ertek nem egy iPod-ban kell keresni, hanem abban, ami az emberiseg kulturalis es tudomanyos felemelkedesehez igazan szukseges - es itt a penznek nincsen semmi [pozitiv] szerepe. Vagy akkor az emberiseg szamara a kokain ertekesebb mint a liszt?
A profitra epulo fogyaszto tarsadalom igenis csodbe jutott, amit az orok haboruk es globalis felmelegedes - rengeteg egyeb mellett - is szepen bizonyitanak. (Innen alaposan on-cenzuraztam magam, mert nem akarok idegesiteni senkit senkit egy reszletes felsorolassal :-)
Annyit meg azonban, hogy kozvetlenul szeptember 11 utan egyes emberek feltek bevasarlo-kozpontokba menni Amerikaban, es igy kisse visszaesett a fogyasztas - es a hatalmas orszag gazdasaga hajszal hijjan osszeomlott! Az aranytartalekhoz kellett nyulniuk, es folyamatosan mosni az emberek agyat, hogy menjenek mar vasarolni, mert az jo "stressz-levezeto". Akkor meg megusztak... (Az egesz mostanra mar amugy is olyan, hogy ugy nem hal ehen valaki, hogy megeszi sajat magat.)
