Ne aggódj. Ha egy tengerparti szállodába indulsz el egy hétre, akkor feltehetően a hasadat akarod süttetni, amire Agadir kiváló hely. Ha valahova el akarsz menni, ott a taxi, 300 Forintért elvisz a városban szinte bárhova (itthon ennyiért még csak beülhetsz). A vízparton van jet ski, siklóernyő, motorcsónak, lehet hajókázni. Az éjszakai élet, akár egy nyugati turistás helyen, csak nagyobb, hangosabb a buli. Szerintem jól fogod érezni magad, csak mindig legyél ott, ahol vagy, fejben is! Jó nyaralást!
Mindenkinek válaszolok, de most megint "hazaérkezés" van, mosás, takarítás, aztán jöhet a szórakozás a net előtt.
Csak röviden annyit, hogy fakultatív programokról még írok majd, szerintem nem rosszak, ha nem mész körútra, akkor kifejezetten érdekesek.
A helyiekkel fürdés nem feltétlen baj, ízlések és pofonok. Volt, hogy odébb kellett költözni a napággyal, mert annyira büdös volt. Nem vagyok nagyon finnyás, de ez masszív volt... Volt olyan is, hogy csak ámultam, hogy milyen rendesek, kedvesek pl. a gyerekekkel, hogy játszanak velük. Tehát menj le a partra, nézz körül, és akkor dönts. Mi fejenként 20 Dh fizettünk kulktúrált napágyért, tisztának mondható matracért, ernyőért, és azért, hogy egész nap fel-alá sétáltak a dolgaink körül az ott dolgozók. Nem mertem volna a part "sűrűbben" látogatott részén otthagyni a cókmókom. Ja, és nem utolsó sorban, közel a mellékhelyiség, ha gond adódna....
Ne félj, szerintem készülj fel azokra a dolgokra, amik zavarhatnak, és akkor nem ér meglepetés.
Bence Baba, ne parázz, kérlek. Még nem vagy ott, nem történt veled semmi szar, nyugi. A sok okos hozzászólásból kiszűrhetted volna azt az aspektust is, hogy Marokkó k.rva jó hely, de hát jellemzően nem ez szokott leghamarabb leesni hazánk fiainak. Kár.
Na szóval.
1. sztem még a Jóatya sem tudja, milyen időt fog nektek teremteni. Fázni nem fogsz, ez szinte tutti.
2. Nem erőszakosak a kinti csókák, csak mások. Ők is pénzből élnek, és másként megy náluk a biznisz. Nem fognak megkéselni, ha nem vásárolsz tőlük, szóval ez csak rajtad múlik.
3. Az idegenvezető csajok nem kápráztattak el senkit, ez tény. Jó ha résen vagy, nem adod elő nekik a hülye magyar vagyok c. sikersztorit, mert mint írtam, rá lehet fázni. Egyébként meg ha kotyogsz valami külföldiül, akkor likvidálhatod is őket az életedből. Ők csak szolgáltatás, nem kell feleségül venned egyiket sem.
4. Nekünk a tisztasággal semmi bajunk nem volt egyik helyen sem. Az persze nem árt, ha kissé olajozottabbá teszed a rendszert egy kis borravalóval a taknyanyáknál. Na de ez mindenütt így működik.
5. Az Al-Moggiban nem voltunk, csak hallottuk, hogy nem voltak oda meg vissza tőle. Lehet, hogy neked nagyon be fog jönni, ki tudja? Én csak annyit ejtettem el eddig, hogy az összes marokkói szálloda közül, amelyikben megfordultam, az agadíri hagyta a legtöbb kívánnivalót maga után. És azt is leírtam, miért.
6. Az ósönpart elég cool, nem tudom mi volt másoknak a baja vele. Kicsit szemetes, de sanszos, hogy nem a helyiek hagyták ott az egészet. Be kell úszni, nem kell sz.rozni, nyávogni. Itthon ilyen sincs.
Summa summárum: nem hiszem, hogy a dákóknál jobban érzenéd magad, bár... Ízlések és plafonok :-)Sztem ne paráztasd magad, menj ki, nézd meg, éld meg, aztán majd te is nyomhatod ide az infót a mixpult mögül...
Minden jót neked,
MR
Én jövő hétfőn indulok. Már az utazás kiállításon begfizettem az utat, és nagyon vártam. Olvasgatom a hozzászólásaitokat, és egyre jobban fosok az úttól. Agadirba az Al Mogarba megyek 1 hétre. TRényleg szar lesz az idő??? Tényleg erőszakosak az emberek??? Tényleg idióták az idegenvezetők??? Tényleg piszkos, koszos minden? Tényleg kritikán aluli a szálló??? Tényleg szar a tengerpart, és tele van heliekkel???(mondjuk nem tudom hogy az miért baj?) Tényleg a kaja kritikán aluli??? Már a fakultatív programokról nem is beszélek.
Én úgy érzem, hogy rosszul választottam. Eléggé el vagyok keseredve, mert az írásaitokból az derül ki, hogy még a román tengerparttal is jobban jártam volna! Vagy csak azért írjátok a rosszat le, mert a jó természetesnek hat???
A fentieket nem rosszallásból írom, csak kicsit elkeseredtem, és félek, hogy én is rosszul fogom érezni magam!!!
Szerintem nem kell. De ha attól nyugodtabb vagy, akkor a hepatitis A ellenit adasd be magadnak, mert az fordul elő néhány turista nem járta (na ezt jól megaszondtam) helyen.
Nálunk fel sem merült, az utazási iroda se tanácsolta. Persze, ha nyugodtabb leszel ettől akkor beoltathatod magad.
Ez csak némi pénz-kellemetlenség kérdése, bajod nem lesz belőle... bár szerintem felesleges. (Kivétel ha valami egyéni turára mész valami világtól elzárt marokkói területekre, mert akkor érdemes)
Egy egyszerű kérdésem lenne csak: Hepatitis elleni oltást adattatok-e be magatoknak vagy nem?
Van aki azt mondja kell, mások szerint nem szükséges, ha odafigyel az ember.
válaszokat előre is köszi
Gőzöm sincs, de eleinte én is férfinak véltelek,
talán a neved miatt, a mély magánhangzók miatt, talán az ismert színészre asszociálva,
nem tudom, ne kérdezd,
nem is lényeges,
csak valaki szintén elcsodálkozott, hogy ifjú hölgy vagy.
A régebbi leírásaidat kinyomtattam, hurcoltam magammal, és amikor időm/időnk volt, olvastuk, megbeszéltük a párommal, pl. egy focimeccs szünetében... Ez komoly.
Így terjednek a hírek...
Jó volt olvasni az írásaidat, mindent, lényegtelen, hogy pozitív vagy negatív volt-e az észrevételed,
mindenből okulni lehet...
Nos, látom, újabb "adag" van,
ezt is focimeccs szünetében fogjuk olvasni, ahogy magunkat ismerem...
Szeretnék válaszolni is,
de most hirtelenjében csak annyi jut az eszembe, hogy:
nem te vagy az egyetlen, akinek fontos az étkezés... Fontos, hogy mikor és mit eszik.
Nem kezdem el a vércukorszint esését, mert te azt jobban tudod.
Szóval nekem Marokkóban ezért volt fájó pont, hogy kifizettük az étkezést, aztán ha kirándultunk, akkor se reggeli, se vacsora.
Oké, megoldottuk, az első alkalom után már tudtuk, hogy itt éheztetés van, és előző este bevásároltunk bagetteket, bevallom, itthonról vitt májkrémmel kentük meg, azt nyomtuk be hajnalban, mert a szállodában semmi nem volt.
A párom mindig kinevet, de azért hagyja, hogy itthon becsomagoljakn egy kis adag előregyártott, becsomagolt tartós kenyeret, néhány kisebb konzervet, ami hűtés nélkül kibírja, és esetleg "részletekben" lehet felhasználni, valami rágicsot, ami keksz, chips, ropi, bármi, kvázi egynapi élelmet.
Lehet, ez megvetendő, de érkeztünk már meg úgy éjszaka valahova, hogy semmi nem volt nyitva,
a párom járt úgy, hogy a szálloda portásának vagyont fizetett, hogy kerítsen neki egy üveg vizet anno, Egyiptomban...
Azóta mindig van nálunk víz;
jártunk úgy New Yorkban, hogy reggel helyett majdnem 24 óra múlva szállt fel velünk a PanAm, éhesek, szomjasak voltunk, és a 7 (?) órás repülőúton egy minyonszerű sütemény és egy kispohár dzsúsz volt az ellátásunk, baromi sok pénzért...
és sorolhatnám,
szóval tartson mindenki bunkónak, de nálunk a kisüveges víz akkor is ott van a táskában, ha taxival indulunk valahová, ki tudja, lerobban, elrabolnak, bármi...
Itthon is úgy indulunk el, az utóbbi héten 5-6 helyen is voltunk, hogy ha tehetjük, veszünk, amit szeretnénk, tehát nem a spórolás a lényeg,
de ha egy korty vizet kíván a torkunk, akkor ne kelljen megállni.
Nem nagyképűsködni akarok, higgyétek el,
ez inkább "öreges" jó tanács,
mindig legyen egy kisüveg víz a táskádban.
Valami apró kaja is, mert leeshet a vércsokid, ha más nem is, de egy rágó, egy tiktak, kiscsoki nem jó, mert a hőségben szétolvad.
Bocs, Avar, ez már rég nem Neked szól, csak rólad (is) jutott az eszembe.
A gyógyszerek:
jaj, mennyi! Igen, de egy napra nem kell a hátizsáknyit vinni,
én itthon előre mindig elkészítem a kis "egységcsomagot", ami egy napi adagokat tartalmaz, azaz 1-2 szemet, remekül le lehet vágni, nem kell az egészet dobozostól, papirostól cipelni...
Egy "alig tekercs" vécé-papírt is érdemes a szatyorba tenni, vagy papírzsepit, ami mindenre jó.
De remek törlőkendők vannak,
azzal lehet a kezet is fertőtleníteni.
Bocsi, ha valakinek már késői ez az infó..... hiszen vége a nyárnak...
Avar!
Köszi, hogy megosztod az infókat!!!!
További jó tanulást/pihenést/munkát - válassssssz!
Igazad van, csak sajnos tegnap este a vége fele már nem nagyon tudtam figyelni a pontos krónikára, mivel valaki betoppant hozzám, s egy picit elvonta a figyelmem...:-)))
Hi all,
na néhány dolog eszembe jutott.
Az agadíri idegenvezetéssel kapcsban először is annyit, hogy ugyan mi nem vettük igénybe az ottani fakultatív progikat, a lányokról néhány impresszió lejött. Judit komplett katasztrófa, ahogy van. És nem akarom bántani ezzel, mert naponta látni nála sokkal szerencsétlenebbeket is, de teljesen nyilvánvaló, hogy az ottani munkára ő NEM alkalmas. Kezdhetném a folyamatos nyögdécseléssel, ami egy ilyen munkakörben alapból gáz, de folytathatnám a sokkal súlyosabb dezinformáltsággal, amivel nemcsak idegesítő, hanem kárt is okoz, ha valaki kérdez tőle, s esetleg hallagt is a tanácsaira. Barbara kommunikatíve jobb egy fokkal, de messze van a tökéletestől, és ez is tény. Akármit kérdeztünk tőle, konkrétan semmi nem felelt meg a valóságnak az információiból, mi konkrétan szívtunk is emiatt. Íme egy példa: Béreltünk egy terepjárót, elsősorban egy kis sivatagi hancúr kedvéért (ha értitek, mire gondolok :-)). szóval érdekelt volna, hogy mi az a hely Zagora környékén, ahol már látni a homokdűnéket s lehet jó fotókat készíteni. Barbi szerint autóval Agadírból ez 5-6 órás út. Ok, elindultunk. Természetesen semmi plussz cuccal, hisz ennyi idő alatt vissza is érünk vacsira, gondoltuk mi. Ehhez képest autóversenyző vénájú párom 9 óra alatt tudott letépni, a lehető legdurvább atlaszi szerpentineken. Lenn voltunk Zagorában, ahol Barbara állítólag már járt, s ahol full homokdűnék vannak. Akkor most figyeljetek: homok sehol, dűne csak képeslapon, sivatagnak nyoma sem. Nulla cókmók nélkül megszálltunk egy zagorai ****-ban, azzal, hogy ok, akkor holnap indulunk beljebb. Itt kell megemlítenem az egész utazás egyik legnagyobb meglepetését, pozitív értelemben, mivel a Hotel Ternata, ahol blindre aludtunk talán egész utazásunk legkiválóbb helyének bizonyult, harmadanyiért mint az összes többi. Remek kis szálloda, KITŰNŐ konyha, rendkívül figyelmes és értelmes személyzet, aki csak velünk foglalkozott. Életem legfinomabb csirkés tajin-ját ettem meg, ha csak rágondolok éhes leszek. Annyira rendesek voltak ott velünk, hogy szinte el sem hinnétek: önmagában megható és valódi élmény volt az az egyetlen este. Magyar vendégeik nem voltak még, szóval mi 1000% jó benyomás hagytunk bennük, hálákodtak meg minden, ehh... teljesen elérzékenyültem még most is... Szóval menjetek el oda, nagyon nagyon megéri az utat, másrészt pedig onnan már belátható távra lesz a sivatag. Másnap érzékeny búcsú, telefonszám és címcsere után továbbálltunk. ( ha vkinek kell, email, és megadjuk - de csak jó embereknek, ezt még ott megfogadtam a párommal! )szóval a sivatag röpke 3 órás út volt még onnan, de lejutottunk. Azt kifelejtettem, hogy az Atlasz pompázatos és fennséges, végig elkísér az úton - nem győztünk ámulni meg bámulni. Mint a Grand Canyon, kb. szóval sivatag. ahogy leértünk rögtön utánunk ered pár cápa, akik segítséget ajánlottak fel 50 euro fejében, hogy ők majd elvezetnek a sivatagban. Röhögtünk: újabb lehúzási kísérlet. otthagytuk őket, elindulunk magunk, gondoltuk. Na itt tévedtünk nagyot, és ezt most nagyon vegyétek komolyan, ha ilyesmire vetemedtek: NEM SZABAD ELINDULNI EGYEDÜL!!! kell a vezető. az utak ezerfele ágaznak, alig járhatók, még egy olyan nagy döggel is, amivel mi voltunk. lealkudtuk a vezetést 35 dh-ra, aztán nosza. Nagy élmény volt, nem akármiket láttunk...
most kicsit szünet, aztán folyt. köv..
(bocsánat) :-)))
Azt hiszem, az időjárással nem volt szerencsétek. Mi egy héttel később voltunk ott, és - mivel a légkondi nálunk nem (sem?) működött, majd' megrohadtunk minden nap, pedig a párom amúgy fázós:-) Jegyzőkönyvet nem vetettem fel, azt megtette más, én meg nem balhét akartam (volna), beértem volna egy hűvös(ebb) szobával is... Mi a kirándulásainkat leszámítva úgy 4 napot voltunk Agadirban, azalatt mindig dögmeleg volt (kb 35 fok, ez legfeljebb a körutazáson és a sivatagban tapasztalt 40-50 fokhoz képest hűvös).
Nem tudom, hogy mi van ezekkel a lányokkal, de a körút után úgy éreztem, hogy többet tudok Marokkóról, mint Judit. Vagy legalábbis jobban elő tudnám adni...
Volt hozzánk egy olyan megjegyzése, miután meséltünk neki a Jema el Fna térről, hogy most már ő is elmenne körútra. Remélem nem idegenvezetőként. ;-)))
Nagyon görcsös volt szegény lány. Amikor előttünk ült figyeltem, és végig a kezét morzsolta, mintha ez lenne élete első útja. Mintha még mindig félt volna "kiállni" az emberek elé.
Gyulát mi [dzsuliusz]-nak hívtuk. Egyik telefonbeszélgetésében így mutatkozott be. Csodáltam hogy milyen jól tartja magát, és ezért nem is nagyon kötözködtem vele. Közgazdász doktor, és nyugdíj után kezdte csak az idegenvezetést. Ezért nem gondolom, hogy az angol és a német mellett még franciául is tudnia kellene.
Spanyolországban, Marbellában voltunk két hete és úgy volt eredetileg, hogy Marokkóba is átmegyünk 4 napra. Nagyon készültem rá, hogy egy kicsit lássak legalább ebből az országból.A Casablancai robbantás miatt azonban kiiktatták a programból legnagyobb bánatomra. Már az utazás előtt is böngésztem azt a fórumot és most, hogy hazajöttem ismét átnéztem.
Nem szoktam írni a Fórumokba, de most kénytelen vagyok, ugyanis a beszámolódat elolvasva úgy érzem mintha én is lettem volna Marokkóban.
Nagyon szépen köszönöm!
Remélem azért egyszer személyesen is megélhetem.
Üdvözlettel
sziasztok:)
Hát öröm olvasni amit irtok, végig mosolygom az egészet..:))
Csak azt sajnálom, hogy ezt a Gyulát mi még nem ismerhettük.
Avar, amit idéztél Judittól újra "felmelegitette" az emlékeket, elő is vettem a videót és meghalgattam töltelékszavaktól hemzsegő monológjait (mert ugye az ilyet MEG kellett örökíteni!), hogy tovább javitsam kedélyállapot indexemet:)
Igazából gondolkoztunk már azon vigyük-e be az irodába, hogy Skafár úr és barátai tudják-e hogy kit vettek fel, mert ez botrányos... (Egyébiránt idegenvezetőből szerintem marha sok van, nagyon divatos, csak kevesen vállalják az arab országokat.)
Valaki irt a nyelvtudásról... hát igen, minimum feltétel lehetne az arab nyelvtudás és a jó kommunikativ képesség.
Ami az Amdadil beachet illeti... egyetlen probléma, hogy a katalógus képei enyhén megtévesztőek... képesek voltak a királyi lakosztály képeit betenni.
(Ja és álitólag, az ilyen arab szállodákban minnél magasabban laksz annál előkelőbb vendégnek számitasz - úgyhogy ilyen szempontból a 9. szuper:)
Második hét, Agadir.
Hétfőn délután érkeztünk meg, hideg, köd és nagy szél fogadott, előbányásztam a táska aljáról a pulcsit és a hosszú nadrágot, és nem lehetett hozzám szólni aznap. Nagyon szeretem a meleget, és az 50 fokban nem volt semmi gondom, de abban a hideg szélben! Barátaink jegyezték meg, hogy ide az arabok hűsölni járnak. Teljesen igazuk volt.
Hotel Anezi. Nem volt szobánk, és kb. 40 percet ültünk a halban, mire mosolyogva közölte a recepciós, hogy nagyon szép szobát kapunk, nászutas szobát. Tényleg nászúton voltunk, de nem értettük, hogy ez most igaz, vagy csak azért mondja, hogy felejtsük el a várakozást. A szobánk a kilencediken volt, így szép kilátásunk volt, persze csak akkor, ha láttunk a párától. A szoba máskülönben tényleg kicsit lepukkantnak tűnt, de nem ez volt a lényeg. Fürdő is elég kicsi volt, nem volt benne a máshol megszokott tükör előtti nagy márványlap, amin végre elfértek volna a dolgaink. Ez sem volt durva, és végre nem volt büdös a vécében, ez jó pont volt. Legolcsóbb szálloda, mit varjak? A szobánk úgy tűnt, hogy teljesen olyan volt, mint a prospektusban. Voltunk másoknál, nekik pl. nem volt padlószőnyegük, viszont volt nagy fürdőszoba. Francia ágyuk azonban nem volt, hanem két nagyobb ágy egymás mellett.
A vacsora fergetegesen rossz volt, alig vártam már az itthoni konyhát. Egyszer tudtam az egy hét alatt jót enni. Általában frissensült pitát ettem olívabogyóval. Sajna a hét végére elfogyott a magozott. Más változás is volt azonban. Első nap még lehetett a szoba számára felíratni a vacsoránál fogyasztott italt, második naptól már nem. Gondolom kevés volt a borravaló.
Itt mondaná el, hogy elég érdekesen számolták az italokat. Ha jól emlékszem, 20 Dh volt egy cola, ezért egy fél literes üveget hoztak. Ugyanennyiért hoztak tonicot, de az 0,33 volt. ;-(
Megérkezésünk délutánján volt egy megbeszélés, amit Judit és Barbi tartott. Emlékezetes volt az biztos. A körutas csapat hátul ült le a teremben, és néha egy-két hozzászólással gazdagította a mesét, amit elől előadtak. Pl.: „Nagyon jó a közbiztonság, zsebtolvajoktól nem kell tartani.” Eleve nem mondanék ilyet, zsebtolvajok mindenütt vannak, ahol lüke turisták nagy tömegben előfordulnak. A körúton ugyan csak egy mobil tűnt el, de mindenki elég óvatos volt. A másik kedvencem: „A marokkói konyha nagyon színes, sokféle ételt kóstolhatnak majd meg, mint pl. a … LEKVÁRT (hangzott hátulról, és mindenki a csapatból nagy nevetésben tört ki, mert már az is kínlódott kicsit, aki nem annyira háklis a kajára, mint szerény személyem. Hasonló hangvételben telt az idő, majd jöttek a kérdések, és a lányoknak elég kemény délutánjuk lehetett. Barátaink az Al Moggarban voltak, és jegyzőkönyvet vetettek föl. A tengerparttól egy négy sávos út választja el őket, és nincs semmiféle ingyen napágy, meg ernyő. Lesétálhatsz a tengerpartra, és a legnagyobb tömegben fürödhetsz a helyiekkel. Mindenki fel volt háborodva. Lincselés készülődött.
Hogy lesz-e valami fejlemény, arra kíváncsi vagyok.
Az egyetlen szálloda, ami ellen nem hallottam panaszt, az a Palais Des Roses volt. Saját tengerpart, finom vacsorák (azért a madártejet itt is kerülni kell) és rózsaszirmok a vécében.
Állítólag az Amadil is elég jó volt, de arról nincsenek közelebbi vélemények.
Barbival kapcsolatban (szerencsére?) nincsenek különösebb emlékeink, Juditról azonban igen. Egy-két szállóige azóta is fel-fel bukkan bennünk, amit neki köszönhetünk. Azt gondolom, hogy nem szabad vészesen komolyan venni ezt a dolgot, és akkor jókat lehet nevetni rajta.
Két fakultatív programon vettünk részt. Nem akartunk keverni, bár a szálloda aljában lévő utazási iroda 100 Dh –al olcsóbban adta ugyanezeket a programokat. Tiout-Taroudant, és Massa szafari, és persze Judit. A programról majd egy kicsit később, a kommentárok: „Tehát most egy narancsliget mellett haladunk el. Tehát biztos tudják, hogy nagyon finom a narancslé, tehát láthatják, hogy itt termesztik……” Tehát láthatják, hogy most egy falu mellett haladunk el. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért mások itt a házak. Falun tehát máshogy élnek az emberek, mint városon…” Ehhez hasonló fontos dolgokat sikerült megtudnunk Judittól. A kedvencem az volt, amikor egy emberekkel megrakott teherautót előztünk , és megint meghallottuk a kedvenc mondat-indítást: „Tehát felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hová mennek ezek az emberek? Esküvőre. „ Na itt tört ki belőlem a nevetés, és szegény férjem sem tudott visszafogni. Judit háta mögött ültünk, és nem volt egy szép tett így beleröhögni a nehezen összeszerkesztett mondandójába.
Jobban tette volna, ha nem akar kényszeresen, állandóan beszélni, mert ha nem tud, vagy nem lehet valamiről, akkor nem kell erőltetni. Hogy valami pozitívat is mondjak, tehát ;-) kedves volt, és ha valamit kérdeztél tőle, akkor igyekezett válaszolni rá, és persze sokat mosolygott, ami legalább oldotta a néha pattanásig feszült hangulatot. Pontos az nem volt, és nem is nagyon nógatta az embereket, bár lehet, hogy ezeken a fakultatív programokon nem is volt akkora jelentősége, mint a körúton.
Ilyen nehéz idegenvezetőt találni, hogy mindenki elégedetlen? Vagy rossz a képzés Magyarországon? Aki tud erről valamit az írjon, mert érdekel, hogy miért olyan nehéz megtanulni ezt a szakmát.
Én is nagyon jól éreztem magam az úton, attól függetlenül, hogy úgy tűnhet, hogy csak rossz dolgokról írok. De nekem határozottan a körút volt az ami tetszett, és nagy emlék marad. Agadír iszonyatos volt...Sírni tudtam volna, és azon gondolkodtam, hogy miért nem mentem haza.
Az emberekkel kapcsolatban igazad van, kedvesek, helyesebben mosolyognak. Aztán nekem is volt néhány rossz tapasztalatom is, velük kapcsolatban. Többször majdnem elütöttek, mert az tényleg igaz, hogy nem lassítanak, nem fékeznek, hanem ki akarnak kerülni, ráadásul még akkor is balról, ha már a felezővonalnál jársz. Aztán jön a szembekocsi, és az anyázás. Nem is nagyon mertem lemerészkedni az útra, és a zebrákon is inkább átfutottam, még akkor is ha zöld jelzésem volt. Az is igen érdekes volt, hogy többfajta megoldást láttunk a lámpákra. Volt amikor feléd fordítva volt egy rendes három lámpás, de kisebb lámpa, ez mint később kiderült pontosan azt mutatja, hogy mit mutat a nagy a kocsiknak. Csak az egyik oldalán van az átkelőnek, szerencsésebb, ha a túloldalon, bár akkor is elég megtévesztő lehet a piros fény. Aztán van rendes "gyalogos" lámpa is, ezt azért tudtuk használni, persze a legtöbb esetben nagyobb kereszteződésekben rendőrök ácsorogtak, és fütyültek is jobbra, balra, meg mutogattak, de a kocsik nem nagyon hallgattak rájuk.
A kéregetők, és mindenféle árus lerázás nem volt nehéz. Egyáltalán nem néztem rájuk, és nem figyeltem, bármit is magyarázott. Így mindenki hamar megértette, hogy nem fogok sem adni, sem venni.
Gyula félrefordításaira nem figyeltem fel. Én azt tapasztaltam, hogy többet mond, és azt beleszövi a fordításba. A számokkal néha gondban volt, de mivel én is nagyon hadilábon állok velük, ezért én ezt megbocsátható bűnnek érzem.
A nyelvtudása tényleg hiányos volt, francia téren, ez tény, mégis úgy érzem, hogy nagyon jó volt. Lehet, hogy már a lányok tükrében. Persze nekem is voltak vele kisebb vitáim (mindig az ebéddel kapcsolatban ;-) ) de összességében nekem pozitív volt a figura. Inkább ő, mint egy nyávogó, beszélni nem tudó, örökösen vigyorgó csinibaba. Na nem halogatom, belefogok az második hétbe.
Tényleg fáradok, valamit kihagytam Gyulával kapcsolatban, ami indokolja ellenérzéseimet vele szemben.
A fes-i souk-ban mi is betértünk a szőnyegeshez. Kértem a tulajt és a segédjét, hogy mutassanak nekem zöld és kék alaptónusú, arab mintájú szőnyegeket. Mutattak is sokat, egyik szebb volt, mint a másik. Először 3*2 méteresre gondoltam, de aztán rájöttem, hogy az túl nagy lesz a szobámba.
Gyulánk közben mindig belebeszélt (senki nem kérte rá!), és ismét nyilvánvaló marhaságokat fordított angolból. Kinéztem végül egy zöld szőnyeget (majd később teszek fel róla fotót), ami 2,24*1,62-es, ami hazatérésünk óta a szobám dísze és tökéletesen illik is hozzá. Gyula egyfolytában acsarkodott az árusnak, hogy az nem lesz jó, mert nem 3*2 méteres (arról már rég nem volt szó és különben sem kérte senki a segítségét). Szegény fazon nem is értette, hogy most kinek kell a szőnyeg és kinek is mondja el a mondókáját...
Ez azonban nem volt elég, a sztori sajnos folytatódik.
... Végül kiválasztottam egy szőnyeget és rátértünk az ár cseppet sem mellékes kérdésére. A fazon 950 eurót vagy 10000 dirhamot kért a szőnyegért, ami nem éppen olcsó (bár az itthoni áránál sokkal kevesebb). Végül is euróban alkudtunk. Gyula ordibálta az összeget magyarul, mintha nem érteném és még hozzá azt, amit nélküle is tudtam, hogy alkudni kell. Hozzátette még, hogy szerinte 750-ért hozhatjuk el. Persze amit mondott, a baromarcú visszafordította az árusnak, a 750-et is!!!
Én próbáltam nem foglalkozni vele, és megtettem a saját "tétemet". Az árus már végképp nem értett semmit, erre párom közölte Gyulával, hogy vegyen magának szőnyeget, minket pedig hagyjon alkudni. Ennek ellenére Gyula persze tovább pofázott, de közben elmondtam az árusnak, hogy rám figyeljen, Gyula csak kibic. Innentől kezdve Gyulát abbahagyom, bár tovább pofázott, de csak ismétlés lenne az egész...
...az alku viszont igazi "arab biznisz" volt. A fickó közölte, hogy ha mindenkinek olyan áron adná a szőnyeget, mint amit én ajánlottam (500 EUR), akkor tönkremenne, elszegényedne a családja:-) Mondtam neki, hogy én ezt gondolom baráti árnak, mire ő közölte, hogy lehet, hogy nekem baráti, neki a szegénységet jelentené...
(OFF olvastam több hozzászólásban, hogy harmadáron el lehet hozni bármit. Ez a nagyobb értékű cuccokra nem igaz és a kicsikre sem mindig. De alkudni tényleg illik és érdemes is. ON)
...végül 600 lett az ár, Gyula "áldásos" közreműködése ellenére.
Gyula ezért (sem) a szívem csücske. Rontotta a bizniszt. Talán az árat is (ez nem biztos), de a vásárlás és az alkudozás örömét mindenképpen (ezek tények). De róla tényleg ennyit, reggel folytatom az élménybeszámolót.
Szóval, a Gyula. A 10 euróval nekem sem lett volna semmi bajom, viszont volt gond is. Egyrészt, egyáltalán nem számolt el vele. Néha említett kisebb-nagyobb összegeket, és én is tudom, hogy borravalót kell adni, nem is ezen akadtunk ki kissé, hanem azon, hogy
- az említett összegek nem tették ki a beszedett összeg felét sem, és a végén még kért 2 eurót koponyánként
- valószínűleg egy részét lenyelte, mert amikor visszatértünk Marrakesh-be (6. és 7. nap), a hordárok felfele szuttyogtak a csomagokkal, lefelé meg már nem is törődtek velük.
Erről ennyit.
Gyula legnagyobb hibája vagy hiányossága azonban nem ez, hanem a nem megfelelő nyelvtudás. Én senkit nem engednék Marokkóban idegenvezetőként dolgozni, aki nem tud arabul. De ne legyünk maximalisták, tudjon jól franciául. Gyulánk konyhanyelvet beszél, és akkor még szépítettem a helyzetet. Ráadásul volt olyan helyi vezetőnk, aki angolul (is) beszélt. Nos, Gyulánknak ez még kevésbé ment. Akkora hülyeségeket ferdített, hogy ha a hülyeség pofont tudna adni, a fal adná a másikat...
Idegenvezetőként azonban nem ő szerepelt le leginkább. Az agadiri két csajhoz képest Gyula egy fantasztikus zseni, igazmondóbajnok és a pontosság mintaképe, az idegenvezetők királya (Gyula vitalitása amúgy - minden gúnyolódás nélkül - valóban csodálatra méltó). A csajokról majd az élménybeszámolóm folytatása alkalmával, mert kicsit fáradok:-)
Most én is netközelbe jutottam végre, és úgy érzem, tudnék még újat mondani az 1 hét körút - 1 hét Anezi + kirándulás kombinációról, illetve néhány dolgot másképp látok, úgyhogy belevágnék. Igyekszem kerülni az ismétléseket, ha nem sikerül, elnézéseteket kérem érte.
Előrebocsátanám, hogy nekem ez a két hét csodálatos élmény volt, ha valaki ki akar zökkenni a mókuskerékből és valami merőben mást tapasztalni, mint itthon, vagy bárhol Európában, az nagyon jó helyen jár Marokkóban. Ha egy idő után értelmetlen mondatokat láttok, akkor lefejeltem a billentyűzetet:-)
A körút látnivaló részéről Avar beszámolója tökéletes volt, így erről keveset írnék, inkább csak a személyes benyomásaimról.
Nem leszek összefüggő, de igyekszem érthető maradni:-) Ehhez hasonló paradoxonokkal amúgy sűrűn találkozhatunk Marokkóban...
Számomra a legnagyobb élmény az emberek viselkedése és életfelfogása volt. Nemcsak teljesen más, mint a miénk, hanem sok tekintetben egyszerűen jobb és ésszerűbb. Néha felment ugyan bennem a pumpa néhány erőszakosabb árustól (bár legtöbbször inkább - és ez a célszerűbb - mosolyogtam leleményességükön) és kéregetőtől, de nem ez a meghatározó; sokkal inkább a spontán kedvesség, a mosoly, a segítőkészség és a mi világunkból szinte teljesen kigyilkolt derűs nyugalom. Ez utóbbi szinte mindenre vonatkozik, még nehéz helyzetekben is. (folyt. köv.)
A Menara kert volt az első programunk, háát….. Aki tudja hagyja ki! 50 fok, löttyedt olívafák, por és semmi más. Medence épp felújítás alatt, valami kilátó: Látják ott egy kilátó van (volt?). És a program befejezése: Akkor sétáljunk vissza a buszhoz. Azt hiszem most magánkézbe került a kert, és felújítják, tehát egy ideig semmi látnivaló nincs, csak az izzadó munkások, ha valakit esetleg érdekelnek. Ja és a fák, de olívafát inkább Görögországban nézegetek.
Koutoubia mecset, és Szadida sírok kipipálva, el is telt a délelőtt. Aztán volt egy nagy keverés, ami persze megint az ebédet érintette, legnagyobb szomorúságomra. Azt mondta „Gyula” hogy délben lesz egy órás- másfél órás pihenő, és mutat majd helyi éttermeket, ahol ki lehet próbálni a helyi specialitásokat. Eddigi írásaimból biztos ki lehet találni, hogy én teljesen belelkesültem, és alig vártam a delet. Persze hiába… „Akkor most visszavisszük Önöket a szállodába, ahol el lehet fogyasztani a szupermarketben tegnap vásárolt dolgokat, és le lehet zuhanyozni.” A szemem csak guvadt, most mi van??? Reggel még helyi kaját ígért, most meg se szó-se beszéd visszavisznek minket a szállóba. Meg is kérdeztem, hogy ez hogy van, aztán elmondta, hogy nem a kaja köré kell építeni a programot, mert az embereknek melegük van, és ezért most hazamegyünk. Igen, szegényeknek melegük van, de hát Marokkóban vagyunk, Afrikában, erre lehetett számítani. Akkor miért nem ősszel jött az illető??? Meg ez a „tegnap voltunk boltban, mára jó a száraz kenyér is” felfogást sem értem. Egyen otthon száraz kenyeret, meg szendvicset, de ne rontsák el mindig az ebédet! Hozzátartozik ehhez az is, hogy „Gyula” ajánlott egy helyet, ahol lehet enni, a szállóval szemben, de mivel az előtte lévő fák lábánál már egy hete bomlott egy macska teteme, valahogy nem volt gusztusunk ott ebédelni.
Kaptunk röpke három órát, ami alatt elmentünk a közeli egyetlen olyan helyre, amit még étteremnek hívhattam, a Macibe. Igen, tajin helyett. Nem esett valami jól.
3-kor indultunk vissza a szukokhoz, a legnagyobb melegben. Nem volt olyan hangulatos, mint Fes-ben, de gyönyörű és szörnyű dolgokat is láthattunk. Persze csak rohanva, mert úgy vágtattunk, hogy alig lehetett tartani az iramot. Venni nem tudom, hogy sikerült-e valakinek akár egy lámpácskát is, de az biztos, hogy láttunk pl. 7-8 éves forma gyerekeket szemüveg nélkül hegeszteni, lábbal esztergálni, és sokan papucsokat ragasztgattak, olyan tömény ragasztó szagban, hogy percek alatt megfájdult tőle a fejem. Ide-oda kaptam a fejem, és már akkor sajnáltam, hogy Menara kertben voltunk, meg le is zuhanyozhattunk, de itt nincs elég időnk semmire. Szerettünk volna venni egy kis szőnyeget, meg néhány apróságot, de ekkor már befizettünk a másnapi Ouarzazate programra, ezért tudtuk, hogy ez az utolsó esélyünk.
Teljesen elbűvöltek a csodálatos szövetek, a színpompás szőnyegek, a gyönyörű fényben izzó bőrlámpák, egyszóval minden vásárlásra csábított. Nem baj, gondoltam, a program végén van egy óra szabadidő, akkor visszajövünk, és gyorsan minden „kincset” megveszünk.
A Jemma el Fna térre kiérve kaptam a második pofont aznap. „Sajnos most nincs időnk már az egy órás szabadidőre, ezért a busz most visszaindul a szállóba, és aki akar maradni, az oldja meg valahogy a haza utat.” Persze most azok is húzták a szájukat, akiknek délelőtt melegük volt, és bespejzoltak szendvicsekből….De szerencsére, nehogy fizetniük keljen a taxiért, vagy gyalogolni fél órát, így hazamentek, és mi többiek felfogadtunk egy helyit, aki visszakísért minket a szukba. Így sikerült megvenni egy szép Közép-Atlaszból származó szőnyeget, 1200 Dh helyett 750-ért. Gyönyörű meleg színei vannak, és büdös, gyapjú szaga, ami csak a bőröndben zavart, mára egyrészt kopott is belőle, de nagyon jó emlékeket ébreszt.
Mi kicsit siettünk haza, többen maradtak még, ők jól jártak, mert Agadírban már csak drágábban és csúnyább dolgokat láttunk. Az ügyesebbek itt bevásároltak, és hallottunk egy-két durva alkudozós történetet is. Le a kalappal az illetők előtt, mi nem voltunk túl profik.
Másnap kicsit bánkódtam, hogy nem a szukra szántuk az utolsó itt töltött napot, de összességében nagyon szép helyeken jártunk.
Ouarzazate
Erős gyomrúaknak ajánlom csak ezt az utat, vagy szerelkezzen föl mindenki B6 vitaminnal, mert nagyon durva. Több órán keresztül kanyarog az út az Atlaszon keresztül, és nincs megálló, csak bámulhat ki a szerencsétlen utas a fejéből. Fotózni 2-3 alkalommal álltunk csak meg, egy fotó erejéig, és abból a háromból pl. 1 egy filmstúdiónak átalakított kasbánál volt, ami végül is senkinek nem keltette föl az érdeklődését, csak a sofőr magyarázott, hogy fotó, fotó, és csodálkozott, hogy miért nem kattintgat senki sem???
A táj azonban tényleg nagyon szép, csak négy órán keresztül már kicsit sok. És a kanyarok is megviselik az embert. Nekem még nem volt gondom ilyen úton, de most nem éreztem túl jól magam.
Gyakorlatilag a nap fő programja az Ait ben Haddou-i kasba megtekintése volt. Előtte még lefotózhattunk egy másikat is (a filmstúdión felül), de gyakorlatilag az egyetlen dolog, amiért kiszálltunk a buszból az ez a kasba volt.
Egy órás megálló, idegenvezetővel, délben. Már lelkemben sem lázadtam az ebéd miatt, jól viselem én az ilyet, csak készüljek rá. Egy étteremben álltunk meg folyó ügyeket intézni, Mohamed a sofőr pedig ebédelni. Irigyeltem. Nagyon jó illatok kavarogtak a kényelmesen berendezett, párnákkal telezsúfolt étteremben. Nagyokat korgott a gyomrom, de a már sajna megszokott folyékony élelmiszert kapta csak, colát.
Átgyalogoltunk egy kiszáradt folyómedren, majd kicsit kanyarogtunk a szűk kis utcácskákon. Fentről a panoráma tényleg nagyon szép volt, és az is érdekes, hogy milyen körülmények között éltek, és élnek még ma is néhányan, akik ilyen vályogépületet mondhatnak otthonuknak. Kicsit merészebbek nagyon jó fotókat készíthetnek, én csak az emlékemben őrzöm a képeket.
És ennyi volt a program, hazautazás. Zötykölődés, a szerencsésebbek békés szunyókálása, kávészünet.
Barátaink Agadírban kocsit béreltek, és leautóztak Zagóráig. Közben érintették az előbb említett kasbat is. A teljesen kiszáradt folyómeder helyett őket vörös sár-tenger fogadta, amin mezítláb keltek át. Nálunk nyugatabbról jövő turisták szamárháton tették meg a kikerülhetetlen pár métert a folyón keresztül. Mindkét esetben jó mulattságnak tűnik, sajnos mi csak a homokkal és porral találkoztunk utunk során. Homokvihar, és pár csepp eső is kijutott nekünk, ami azért érdekes látvány volt.
Ha már előkerült a borravaló kérdése, akkor erről is írnék egy keveset.
Nem szeretem a borravalót, de ha ilyen helyen jár az ember, akkor szerintem alkalmazkodnia kell a környezethez, és ha ez a szokás, akkor legyen.
A körutazáson az idegenvezető azt kérte, hogy mindenki adjon neki 10 Eurót amiből ő majd állja a borravalót. Nekem ez jó megoldás volt, mert én nem szeretek külön aprópénzeket számolgatni, gyűjtögetni. A csoportunkban is volt valaki, aki kicsit felháborodott, hogy milyen jogon szednek be még pénzt, ha már ő úgy is befizette a nyaralást, ő több pénzt ugyan már nem ad. Aztán ha jól tudom mégis adott, és így közösen kaptak borravalót a helyi idegenvezetők, és a bőröndjeinket sem kellett magunknak cipelnünk a szállodákban. Az idegenvezető általában mindig mondta, hogy kinek, mennyi pénzt adott, ha valaki össze akarta számolni, megtehette. A végére fejenként 30 Dh –t tudott volna visszaadni, de én és a párom, sokakhoz hasonlóan ezt nem kértük vissza. Nekünk megért ennyit, hogy sehol nem kellett ezzel fölösleges idő tölteni.
Rosszabb volt azonban a helyzet az Agadíri fakultatív programokkal, amikor is nem egy embert ért meglepetésként, hogy a befizetett programon miért kell nekik még fizetniük. Erről azonban majd ott és akkor, mert ez szerintem az Agadíri idegenvezetők hibája volt.
Róluk is lesz mit írni.
Gyakorlatilag az egy hetes körút ezzel le is zárult, hétfőn már csak a szokásos lekváros reggeli volt hátra, és az indulás, kinek a reptérre, kinek Agadírba. Ez is egy hosszú út volt, sok alvással, és kávészünetekkel. De az igazán rossz a megérkezés volt, arról majd legközelebb.
Júl. 28-án indultunk.
A borravaló kérdésről szerettem volna írni, és még a szállodákról sem sikerült, de abban látom, teljesen egyet fogunk érteni!
Csak jussak el odáig!
Hamarosan összeszedem magam, és újabb "kis" leírással szolgálok.
Ha gondolod utána jól kitárgyalhatjuk a dolgokat!
Hi Avar,
azt hiszem, ti hamarabb indulhattatok mint aug. 4, ha nem tévedek, mert nem rémlik, hogy hasonló szellemiségű leányzó lett volna a csapatunkban.
mi most érkeztünk haza, szintén egy hét körút + Anesi. mivel elég részletesen kifejted az utat, én max. csak kiegészíteni tudlak, illetve néhány ponton nem értek egyet veled, de ez már subject.
Gyula, az idegenvezetőnk szerintem s a párom szerint is tökéletesen rosszul látta el a feladatát, nekünk nagyon nem jött be, ahogy folyamatosan alap dolgokat félrefordított, ahogy kezelte a szerinte borravalónak kellő pénzt, stb. ezekről most nincs kedvem írni, meg egyéb kellemetlenségekről sem, mert Marokkó valóban csodálatos ország, és az összkép ful pozitív számunkra is. az Anezi mindenesetre az összes szálloda közt, ahol jártunk a legnyamvadtabb volt, s a többiek szerint az Al Moggar és a többi is, mivel nulla klima, nulla hűtő, lepusztult berendezés, gyenge kaja, stb. jellemezte őket. világos, hogy Marokkóba nem szabad egy hétre menni, de legfőképpen nem szabad csak Agadírba menni, mert semit nem fogsz kapni az országból. mi a párommal keresztül-kasul jártuk egy terepjáróval, nagyon király volt, ezekről majd később.
mindenkinek üdv itthonról,
MR
Negyedik nap, Fes.
Ha csak egy napot tölthetnék Marokkóban, akkor a Fesi szukban tölteném. A nap többi része, és talán a körút többi része is elhalványul amellett a pár óra mellett, amit a szukban töltöttünk. Hozzátartozik az igazsághoz az is persze, hogy nagyon jó idegenvezetőnk volt, aki lendületesen vitte a csoportot a kanyargós utcák rengetegében, és sok érdekességgel is szolgált erről a számomra leginkább labirintusra emlékeztető, zsibongó méhkaptárról.
Teljesen megállt az idő, amint a nagy kőkapun beléptünk a sikátorok erdejébe. Hirtelen tele lett körülöttem minden új és érdekes hangokkal, illatokkal, szagokkal, emberekkel, tárgyakkal, tehát egy új világgal. Nem tudtam hová nézzek, hogy minél több megmaradjon az emlékezetemben ebből az érdekes képből.
A leginkább erős hatás azt hiszem az orromat érte, egyből tudomást szereztem a szamarak jelenlétéről. Mindenütt óvatosan kellett járkálni, mert kétes eredetű tócsák és patakocskák fénylettek az ezer éve koptatott köveken. Persze nem csak a kövek voltak ősrégiek, hanem szinte minden annak tűnt körülöttünk, legfőképpen az ahogy dolgoztak az emberek. Láttunk ruha festőket, ősrégi szövőszékeket, és persze a kihagyhatatlan bőrcserzőket is. Egy ideig csak álltam és bámultam, hogy igen, ez létezik, és igen, úgy néz ki, mint azon a híres fotón, sőt azóta azt is tudom, hogy amit én készítettem is hasonló szépre sikeredett. : ))
Ami furcsa volt, hogy az utcáról nézve nem sejteni, hogy mekkora is maga az üzlet. Szűk folyosók kanyarognak kiszámíthatatlanul, és lépcsősorok kapaszkodnak újabb folyosókig, vagy ereszkednek lefelé, pedig az előbb még felfelé jöttünk. Kiszámíthatatlan, és megismerhetetlen, európai szemmel nekem biztosan.
A program keretében voltunk egy „szőnyeg kereskedésben” is, amely még a neckermannak is partnere (!), de engem inkább az izgatott, hogy meglátom-e álmaim szőnyegét, amit már több hónapja a falra képzelek, és csak remélem, hogy valaki el is készíti mire én Marokkóba érek. Hát….. Nem hittem, hogy ennyi féle szőnyeg megfelelhet a kényes elképzelésemnek. Jellemző rám, hogy sokat válogatok, és nehezen találok olyan dolgot, ami első látásra megfog. Itt sok ilyen volt, túl sok. És persze nagyon borsos áron. Sokáig éreztem még a mentatea ízét a számban, és kicsit bűntudatom volt, hogy elfogadtam, és üres kézzel távoztam…
Láttunk utcákat, amelyek telis-tele voltak gyönyörű szövetekkel, majd több utcán keresztül csodáltuk a selyemfonalak káprázatos színeit. Idegenvezetőnk azt mondta, nem tudunk olyan színt kitalálni, amit itt nem lehet megkapni. Először nem nagyon hittem neki, de ahogy egyre mélyebbre haladtunk a forgatagban, már nem kételkedtem.
Egy eldugott udvarban meg is csodáltuk, hogy hogyan szövik a kelméket, és itt sikerült is választanom egy kendőt magamnak, amit nagyon hamar megtanultam megkötni. Arab-stílusú fejdíszem később jó szolgálatot tett, mert valahogy érezhetően kevésbé volt kínzó a forróság alatta, akár még a sivatagi homokdűnék között is. A helybéliek is kedves mosollyal fogadták új megjelenésemet, és ha lehet még több mosoly érkezett felém mint azelőtt. Érdekesen mások voltak ezek a mosolyok, mint itthon. Idehaza gyakran sértőek, vagy egyszerűen zavaróak a tetszés nyilvánító tekintetek, odakint viszont valahogy csak kedvesek, és más semmi.
Idegenvezetőnk meglepett minket egy zacskónyi pucolt kaktuszgyümölccsel. Már rég ki szerettem volna próbálni, de most itt volt az alkalom. Semmilyen íze nem volt, se édes, se savanyú, csak tele volt nagy darab magokkal, de az dugig. Nem lesz a kedvencem.
Aranyos látvány volt, ahogy dél felé közelítve egyre több kisgyerek jelent meg az utcán, fején kis deszkán, ruhával letakart cipót cipelve. Vitték sütni az otthon kelesztett kenyeret, így nem kellett fizetni csak a sütésért. Fotóra kívánkoztak ezek az apróságok, nagyon aranyosak voltak.
Sajnos a párom is meg én is szeretjük a spontán képeket, amit ilyen estekben nehéz lenne kivitelezni. Sokszor voltunk nagy dilemmában, hogy esetleg megkérdezzük-e az illetőt, megenged-e egy fotót? Aztán az egész úton csak lopva fényképeztünk, és egy képünk lett, ami „beállított”.
Még annyi kép kavarog előttem erről a varázslatosan ódon helyről, a felét pedig lehet, hogy csak képzelem. Egy pillanat volt csak pl. amikor egy nyitott ajtón keresztül egy házba bepillantottam. Gyönyörű mozaikkal borította lépcsőt láttam, hatalmas lépcsőfokokkal. Egy kislány próbált felfelé mászni, szutykos kis kezével már a következő fokba kapaszkodott, lábánál hatalmas csótány mászkált vörös színe csak úgy vonzotta a tekintetet a kék és zöld kockácskák ritmusos ismétlődésében.
Délben hagytuk hátunk mögött a szukot, sok-sok emlékkel gazdagabban, és hogy jobban érezzük a kontrasztot egy nyugati típusú supermarket felé vettük az irányt. Acima volt a neve, de azt hiszem, hogy Auchan volt, csak más néven. Leírom, hogy mit vettünk, mennyiért, hátha érdekel valakit.
Coca-cola 1 l -6,90 erre teljesen rászoktunk, sajnos
Schweps tonic 1 l -7,50 ez a Becherovkához kellett nekem kicsit hígítani : ))))
Marha felvágott kb. 20 dkg -17,60 ez minden reggelinél hiányzott, és bármi pénzt megadtunk volna már egy kis jófajta felvágottért
Sidi Ali szénsavmentes víz 1,5 l -4,15
Olívabogyó paprikával töltve kb. fél maroknyi 1,47 hatalmas kupacokba volt kirakva mindenféle savanyúság, pl. még „savanyított” citrom is , és szinte mindent meg is lehetett kóstolni
Lays chips, mediterrán fűszerezésű 110 g -11,50
Lepény alakú kenyér, teljes kiőrlésű, kb. 20 cm átmérőjű -1,95 nagyon finom volt!
Délután még mászkáltunk egy kicsit az idegenvezetővel, de nem volt kihagyhatatlan program. Megnéztük a királyi palotát, és híresen szép kapuját, majd ellátogattunk egy „fémműveshez” akinek a nagyapja vagy apja –erre már nem emlékszem pontosan- csinálta a kapu díszítését. Ebben a boltban láttunk egy kis bemutatót, hogy az egyes tárgyakat hogy készítik, aztán persze vásárolhattunk is mindenfélét, tálakat, teás kancsót, ékszereket, stb. Ügyesebb alkudozók mindent bevetettek, és szalmakalapért, meg puszikért még lejjebb vitték az árakat. Hajrá, a bátor nőké a világ!
Engem estére ért el a kihagyhatatlan rosszullét, bár mint megtudtam, volt akihez már orvost akartak hívni. Én a kaktuszgyümölcsre fogtam a hasmenést, más a csapvízzel megmosott paprikára. Az is elég gyanús, hogy kb. ilyenkorra tudtak a kis bestiák annyira elszaporodni, hogy érezhetően hatásuk legyen. Ki tudhatja már ? A lényeg, hogy innentől nem sokat javult az állapotom, de szerencsére vészesen rosszul se lettem. Átgondoltuk a helyzetet, és nem nagyon lehetett kikerülni, hogy ne kerüljön csapvíz az ételünkbe. A reggelinél még kis élvezettet jelentő narancsléről nem akartam lemondani, de azt tuti, hogy vízzel hígították. A zöldségeket is biztos nem ásványvízben mosták meg tálalás előtt, szóval kikerülhetetlen volt a fertőzés. Mi széntablettával kísérleteztünk, de szerintem másodszorra Immodium nélkül nem indulnék neki Marokkónak. Ja és én kizártnak tartom, hogy a fűszerezéstől lettem volna rosszul, mert az még nekem sosem ártott meg, pedig édesapám néha csinál meredek húzásokat…
Ötödik napról nincs sok írnivalóm, mert szinte egész végig csak ültünk a buszban, és aludtunk. Az volt ugyanis a jobbik eset. Olyan fejfájásom lett, hogy ihaj. Hozzá jött még a hasfájás, az egész napos ülés, úgyhogy a nap végén menni is alig bírtam. Ráadásul megint eljátszottuk a déli kávészünetet. Legalább egy ilyen napon lett volna valami élvezet! De nem megálltunk ebben a Beni-Mellal nevű Isten háta mögötti településen, és kaptunk 20 perc szünetet. Még körbenézni sem lehetett, hogy hol van vm. szilárd táplálék. Végül is kólát ittunk, és az előző napi chipset majszoltuk, nem nagy lelkesedéssel. Tiszta Amerika… : (((
Ja és a síparadicsom…. Ezen már a katalógusban is csodálkoztam. Jó-jó, egy Marokkóinak érdekes lehet, hogy a hegyen még zöldek a fák, és nincs 40 fok, de őszintén én nem nagyon találtam odafönt látnivalót. Arról nem is beszélve, hogy 15 vagy 20 percünk volt szétnézni, de úgy tűnt, hogy még ez is sok volt. A társaság fele már jóval hamarabb a busz körül őgyelgett, a másik fele mag gyorsan bevásárolt hamísított kőzetekből, meg „beszt kvalití „ tőrökből.
Az utazás során egy ideig még tudott figyelni az ember a tájra, de hosszú távon ez senkinek sem ment. Mély alvás csöndje ült a buszon, szerencse, hogy a sofőr-Mohamed nem aludt. Néha-néha váltott egy pár szót a buszon alvó fiatalabb sráccal, akit Mr. Zselének hívtak, és az arab társalgásra egyedül képes lévő személy volt, néha úgy éreztem több ezer kilométeren belül. Később persze feltűntek lakott települések is, és aranyos látvány volt, amint gyerekek fürödtek az öntözőcsatornák magasra emelt kővájújaiban. Néha látni lehetett a nagy fehér csíkokat is, amiben a vizet a hegyekről a termékeny völgyekbe vezetik, szintén hasonló kövájúkban.
Másik jellegzetes kép első pillantásra megtévesztette a szememet. A perzselő nap szárította mezőkön, mintha fekete nagy madarak ücsörögtek volna, néha még mozogni is láttam őket. Közelebb érve azonban megértettem mik is ezek a „madarak”. Fekete szatyrok zizegtek a csontszáraz kórókon, mintegy befedve a mezőket, „Igen, fejlődünk!” hirdették. Sajnos ez a kép bárhol jártunk nagyon jellemző volt Marokkóra.
Nagyon késő van, mára ennyit.
Bocs, ha valakit zavar ez a szómenés. Ugorja át!
