Annyit korrigálnék, hogy valójában a Csodák Palotáját látogattuk meg, vesztünkre, a Jövőházát csak kellett volna ehelyett :) Hát igen, némileg óvodás volt az élmény, bár egy-két érdekes dolgot azért találtunk. Legközelebb.
Nos, valószínűleg nem eleget beszélgettünk múltkor, mert akkor fel sem kellett volna vetned az elméleted: hamis. Én vagy az ellenpélda. :)) Utolsó képregényélményeim (már amiket élveztem is) azok az Asterix-sorozatok voltak gyerekkoromban. Amik egyébként az Alfa magazin hatására törtek be a tudatomba (biztos emlékeztek rá, az IPM ifjúsági célzatú különfolyóirata volt ez).
Én - elismerem, némileg elítélhető módon - idegenkedem a rajzolt formában előadott történetektől. Persze erre mindenki rávágja, hogy na és akkor mi van a CGI-vel?!, úgyhogy inkább átfogalmazom: a rajzolt *hatású* dolgoktól idegenkedem. Ugyanezért nem tudom befogadni az anime sci-fi-ket sem, annak ellenére, hogy vannak köztük egészen komoly mondanivalójú és rendkívül feelinges darabok.
Focivébé van, nyár meg minden ilyesmi (Miskolcon még ivóvízmérgezés is :(, szóval biztos van oka, hogy a fórum leállt, remélem, nem örökre.
Teszek most egy kísérletet, hogy egy provokatív állítással vitára ingereljelek Titeket.
Szóval. A minap azon töprengtem, hogy készítenék egy interjút egy képregényes főemberrel (bizonyos manóval, talán ismeritek comicsos site-okról), és hogy az egyik kérdés, ami érdekelne engem, az az, hogy vajon tényleg egybeesik-e a sci-fi olvasótábora és a képregénykedvelők köre. És ha igen, mi lehet az oka. Ha nem, akkor meg miért van ez a tévképzetem. :)
Nos, manóval majd összejön ez az interjú, és ha úgy adódik, kitárgyalom vele a tlmát. De vajon Ti mit gondoltok erről a jogos avagy megalapozatlan összefüggésről. Saját tapasztalatom az, hogy a baráti körömben azok, akikkek képregényről beszélgetek, gyakorlatilag ugyanazok, akikkel sci-firől. Én magam mindkét "izé"-hez vonzódom (hagyjuk most a defínciókat). Ami nem jelenti, hogy sci-fiből feltétlenül képregényeket olvasnék, és vice versa, azt sem, hogy képregényben a sci-fit keresném. (Bár utóbbi irányban kétségkívül erősebb az összefüggés.) Tehát, mit szóltok?
Nos, fiúk-lányok, az előző (hű, de régi) hozzászólásokban említett "orionos" találkozó létrejött a múlt hét végi (fővárosi) Átjáró Fesztiválon. Igaz, meglehetősen szűk körben: Motyó és én futottunk össze. Viszont láttuk Harry Harrisont (távolról, de én dedikáltattam vele két novelláskötetet - szándékosan nem a Rozsdamentes Acélpatkány regényt), meg két Star Wars-színészt és egyebeket, valamint Motyó szíves meghívására ketten véginéztük a szomszédos Jövő Háza kínálatát (köszi a meghívásért ezúton is!), ami részben tetszett, részben kisebb csalódást okozott (legalábbis nekem, aki elüször jártam ott).
Kár, hogy más nem tudott eljönni, vagy legalábbis nem talált ránk a nem túl nagy forgatagban. Talán majd jövőre :)
Namost mivel már az Orion-napon után beégtem, mert nem emlékeztem, hogy ott voltál, ezúttal a száz százalékos bizonyosságot célzom meg. Mindenki okulására íme a vizuális mentőöv:
Én is a szombat délutánt céloztam meg ezidáig, és nem biztos, hogy vasárnap is ott akarok kódorogni, úgyhogy én annak örülnék legjobban, ha szombatra össze tudnánk hozni a találkozót.
- A ma megjelent (újkori) Galaktikában van novella Harrisontól, továbbá Watsontól, de még Clifford D. Simaktól is (mind régi írás a dátumok szerint).
- Az Átjárón jelen állás szerint ott leszek szombaton délután (Harrison) és vasárnap egész nap (megintcsak Harrison, illetve Star Wars-színészek előadása). Remélem, összejön egy Orion-fórumos találkozó is. Holnap-holnapután még tudunk itt egyeztetni. Majd megadom a telefonszámomat is.
A Génszimfóniát nem olvastam, de az ajánló szövegből nekem erről is az jött át, hogy az a fajta sztori, amiről az eddigiekről beszéltünk, negatív értelemben (ami nem jelenti, hogy ne lehetne akármilyen jó regény, akár a maga nemében, akár általában).
Mindezek alapján persze akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy Banks űropera. Ami viszont éppúgy nem von le az értékéből, mint az Alapítvány esetében.
Banks kitalált világában a földi emberiség egy, az Azadi Birodalomhoz hasonló 'szigetvilág' a Kultúra tengerében.
Áhh, értem, sajnos idáig még nem jutottam a regényfolyam feldolgozásában. Persze így még érdekesebb az egész :)
Clarke is space opera? Bevallom, hogy csak homályos, intuitív formában él bennem ez a fogalom, és eképp is alkalmaztam. De ezekután muszáj megkérdeznem, hogy akkor melyik sci-fi nem az? Amelyik nem az űrben játszódik? :)
Ez ügyben nem merek határozottan nyilatkozni. Kétségtelen, hogy sok szempontból az űropera műfajába tartozik a mű, ugyanakkor egyértelműen sci-fi,
Vagy nem üropera, legfeljebb 'space opera'. Ugyanis nekem úgy tünik, hogy annak ellenére, hogy az elnevezés az angol tükörfordítása, nem teljesen ugyanaz a jelentése alakult ki a magyar szóhasználatban, mint az angol változatának megvan. Pl. az angolban Asimov avagy Clarke műveit általában a 'space opera' kategóriába sorolják, a magyarban viszont a rajongók általában rossz néven veszik, ha ezeket a műveket valaki 'leűroperázza'. Inkább szeretik a "klasszikus sci-fi" elnevezést. :)
és meglehetősen lenyűgöző, gigantikus képet fest a jövő emberiségéről.
Itt van egy kis félreértés. Szó sincs a jövő embereiről. Gurgeh nagyjából kortársunk. Banks kitalált világában a földi emberiség egy, az Azadi Birodalomhoz hasonló 'szigetvilág' a Kultúra tengerében.
Ez ügyben nem merek határozottan nyilatkozni. Kétségtelen, hogy sok szempontból az űropera műfajába tartozik a mű, ugyanakkor egyértelműen sci-fi, és meglehetősen lenyűgöző, gigantikus képet fest a jövő emberiségéről. Szóval akadhat köztetek olyan, akinek bejön. Csak ennyi.
de a leírások, recenziók alapján úgy érzem (lehet, a Játékmester kivétel), hogy ő is az a kategória, az a fajta témaválasztás, ami a magunkfajtákat nem elégíti ki (lásd korábbi fejtegetések).
A Génszinfóniáról mi a véleményed?
Nekem úgy tünik, hogy az utóbbi időben megjelent leginkább 'hard sf' könyv.
Jelzem, egyik regényét se olvastam még, tényleg az Agave egyik fő figurája, de a leírások, recenziók alapján úgy érzem (lehet, a Játékmester kivétel), hogy ő is az a kategória, az a fajta témaválasztás, ami a magunkfajtákat nem elégíti ki (lásd korábbi fejtegetések).
másrészt valójában még a 80-as években íródott a könyv, csak nálunk ismeretlen a szerző.
Talán ez sem igaz teljesen mamár, hiszen 4 könyve megjelent már magyarul.
Különben a magyarul kiadottak közül a Játékmester a leginkább olyan 'klasszikusos', a többi 'űroperásabb'. Ami külön érdekes, hogy minden könyve más és más. Ez a magyarul megjelent négy könyvéből is látszik, de akik angolul (is) olvassák, azok szerint a többi könyvére is igaz ez.
A régi/új szerzőkkel kapcsolatban még egy nevet mondanék: Iain M. Banks. Régóta látom a könyveit a polcokon (Agave kiadások), és mindig azt hittem, hogy ő az "újhullámosok" közé tartozik, és így nem is nagyon fűlt hozzá a fogam. Most nagy elhatározással belefogtam a "Játékmester" c. kötetébe, és meglepetéssel tapasztaltam, hogy egyrészt minden szempontból a "klasszikus sci-fi" vonulatba sorolható be (már ha létezik ilyen), másrészt valójában még a 80-as években íródott a könyv, csak nálunk ismeretlen a szerző.
Akkor, ha jól sejtem, ez azt ötödik Ender-könyv, nem magyarul olvasható. kár, mert felkeltetted iránta a kíváncsiságomat. Szuper lenne újra a kadétiskolai játékokról hallani. Mióta az eredetit ismerem, álmodozom arról, milyen jól nézne ki filmen.
Ami pedig az "agyatlan", tudást és tudományt nélkülöző, nem igénylő fantasyt illeti: én is így vagyok vele. Ám annál inkább meglepő volt számomra, amiről már pár hete beszámoltam: a Roham című ingyenes fanzinban olvasott írások tanúbizonysága arról, hogy lám, fantasy környezetben játszódó, fantasy-jellegű szereplőket és szituációkat felvonultató írás is lehet "agyas". Tehát a kiinduló összefüggés nem átghághatatlan szabály. Örülnék, ha a hivatkozott kiadvánnyal összeakadnátok (képregényeket árusító kisebb boltokban megtalálható) és az eddig mindkét számban van egy-egy sztori abből a fajtából, amiről beszélek.
A Holtak Szószólója két kötetben jelent meg, egy bolygón őslakos, az őket megfigyelő telepesek által malackáknak becézett lényekről szól, akik valamilyen spirituális kapcsolatban állnak a bolygóval. Azt hiszem. Elég csendeske történet volt, sehogy nem vethető össze a Végjáték szuggesztivitásával, szóval nem csoda, ha már nem emlékszel rá.
Eszembe jutott elgondolkozni azon, hogy vajon miért áll annyira magasan a fantasy csillaga. Részben bizonyára azért, mert ez a műfaj régen nem volt errefelé ismert. De az újdonság varázsa tán csak nem tart ki ennyi ideig, másnak is kell itt lennie. Például az okkultizmusnak és a látszat-tudományoskodó hókuszpókuszoknak is szabad útja nyílt az "új" rendszer liberális (vagy nemtörődöm) kultúrpolitikájából kifolyólag. Azt, hogy ezek a dolgok miért ennyire népszerűek, azt alig értem. Talán mert senki sem ért (nem érthet) hozzá, könnyű a témában okosnak lenni. Mindenesetre ezek a témák a fantasy egyik meghatározó jellegévé váltak. De, akár rosszindulat, akár nem, azt is a fantasy népszerűségének okai közé kell számolnom, hogy a sci-fi gyakran igényel egy picinyke természettudományos jártasságot, és az olvasása esetleg kis odafigyelést, eltöprengést is megkívánhat, a fantasy meséinek talán kisebb az agyi munkaigénye.
DuDoR, megmondom őszintén, nekem Watson még a jelen klasszikusai között sem jutna eszembe, mert szinte nem is ismerem. Utánanéztem: ameddig én figyelemmel kísértem a dolgokat, öt novelláját láttam a Galaktika magazinban, és ezek közül csak egyre emlékszem. De nem is az ő személye - vagy az én műveletlenségem - a vitatni való, nekem az, ami az utóbbi években megjelent, nem elég. Egy részük olyan újrakiadás, ami számomra érdektelen, ezért, igazságtalanul, nem tudom a megjelent jó könyvek közé számítani. Vannak korábban ismeretlenek is, ez tény, de elég szórványosan. Említetted például a Reklámhadjáratot: hát, az már 2001 ben jelent meg, nem sokat dob az arányon. Én tudom, hogy sok olyan könyv jelenik meg még mindig, amit a SCI-FI polcra tesznek a boltokban, de az a bajom, hogy sem a másodosztályú akciófilm-könyvek, sem a vámpírtörténetek, mágikus ásványok és parafenomén krimik nem képesek lenyomni nálam a mérleg serpenyőjét. Oké, az én hibám, előítéletes vagyok, és amikor a polcokon csak azt a sok szart látom sorakozni, már nincs türelmem végigbogarászni őket, hogy hátha közéjük keveredett egy-egy említésre méltó könyv is. Ezért aztán lemaradok a mai menőkről. Ráadásul, sajnos, ha a könyveken látok egy-egy ismeretlen angol nevet, már le kell küzdenem az értelmetlen gyanakvást amiatt, hogy azok mögött csak újabb magyar szárnypróbálgató vagy megélhetési írók lapulnak, amivel viszont tele van már a púpom.
Azt írtad az Agave vezetőjéről, hogy a kijelentése miatt a régi rendszer visszasírásával vádolják. Én visszasírom a régi rendszert, a könyvkiadásban. Mint olvasó, nem tudtam ugyan sokat a szerzők és kiadók között zajló egyenlőtlen viaskodásról, meg a szürkelistára tett szerzőkről. Én csak azt láttam akkoriban, hogy jó könyvek jelennek meg. Olcsón, viszonylag. Mivel az állam akkor még a költségvetésből támogatta a könyvkiadást. Mondhatnánk, hogy hát ez a dolga, a könyv nem luxus, pontosabban nem szabadna annak lennie. A feleségem többször is elmesélte már nekem, hogy gyerekkorában, pedig nem éltek jómódban, karácsonykor kapott egynéhány ajándékot, és mellesleg mindig kapott mellé egy kupac könyvet. Csak úgy, az ajándékokon kívül. Hiszen akkor az ember elmehetett, és bevásárolhatott a könyvesboltban a gyerekének anélkül, hogy heti fizetéseket kellett volna otthagyni értük. És lehet, hogy valaki erre azt mondja, hogy akkor is a dolgozó fizette ki a könyvek támogatását is, csakhogy a dolgozó ma is sok pénzt tesz a költségvetésbe, viszont abból ma már nem jut könyvekre. Hogy miért, azt nem tudhatjuk, de nekem a régi helyzet vonzóbb volt.
Azt, megjegyzem, képtelen vagyok felfogni, hogy ha drága a könyvek kiadása - és azt látom, hogy az áruk gyakran elég magas is -, akkor hogy lehetséges, hogy olyan rengeteg könyv megjelenik, mindent egybevéve. Nem tudom, honnan van annyi eladás, amennyi fedezi a kiadást és a megkívánt hasznot, hiszen úgy néz ki, hogy az embereknek kevés pénze lehet ilyesmire. És mégis. (Persze láttam már párszor a tévében gyerekeit egyedül nevelő, rossz keresetű embereket a sorsukon keseregni, akiknek az asztalán azért ott feküdt egy nem is ősrégi mobiltelefon. Nem értem a dolgokat, de hagyjuk.)
Érdekes viszont, hogy már több olyan könyvet is megemlítettél, amelyekkel én nem találkoztam. Mégiscsak jobban körül kell néznem. Vagy rá kell szoknom, hogy a "normális" könyvesboltokon kívül alternatív boltokat is felkeressek időnként, mert a kiadók egy része szemlátomást nem tud üzleti viszonyt létesíteni az uralkodó Libri hálózattal.
Az a folytatás? Hallottam mástól is, hogy jó, de nekem sjnos nem sikerült az első pár oldalon túljutni. Ez bizonyára összedügg azzal is, hogy bár a Végjáték nagyon tetszett, számtalanszor újraolvastam - de igazából csak az első fele, az iskolai játékos sztorik. A "hardcore sci-fi"-nek szánt "mélyebb mondanivalójú" rész már nem volt közel sem olyan erős.
(Engem még érintetlenül hagyott, egy régi galaktikás novellájára emlékszem csak, na meg persze a személyes találkozásra - Pesten és Salgótarjánban -, ami igazán kellemes benyomást hagyott bennem róla.)
Igen, nekem is volt szerencsém vele személyesen találkozni, és bizony nagyon szimpatikus "öregúr" - a szó legjobb értelmében.
Különben jövő hétvégén újra itt lesz Magyarországon, Harrison mellett ő lesz a másik íróvendég a találkozón.
