Nekem symbian rendszerű van, a gyári OVI ugyanúgy alkalmatlan a cashingre, szerencsére a Garmin használata egyszerűbb symbianon, bár két hétbe telt míg találtam az elinduláshoz segítséget.
Most abból az alkalomból, hogy megoldottam a hogyan használjunk Tuhu térképet Androidot futtató telefonon problémát, és mindenkivel megosztom a leírásomat, hátha más is ebben a cipőben járt eddig.
Jaja, én is inkább afelé hajlok, nem is a műtéttől parázok, csak a mankózást nem kívánja a szervezetem egyáltalán.
Egyébként most rápróbáltam - életemben először - a V10-re. Szerencsére a térdem nem szarakodott, viszont az ötödik körben a hátam kezdett el rohadtul fájni, meg görcsölt mind a két lábam (pedig nem szokott szinte egyáltalán), így inkább én is abbahagytam. Az utolsó körben már háromszor kellett megállnom, eléggé érdekes látvány lehettem, ahogy vigyázállásban állok a bicikli mellett, valaki meg is kérdezte hogy minden rendben van-e. :)
Mindenesetre pár tanulságot leszűrtem a dologból. Többet kéne dombos környéken tekerni, alföldiként az északi parton lévő emelkedők nekem már igazi hegyek voltak. Tényleg túlzás nélkül mondom hogy többet használtam a váltót, mint egy év alatt összesen és az állandó lenyúlkálást nagyon untam a végére. A kajázás dolog nekem sem ment, egy banánt tudtam legyűrni, de semmi étvágyam nem volt, vizet pedig kábé 10 litert ittam meg, output oldalon viszont semmi nem jelentkezett.
Sikerült ütközni is, egy gyerekcsoport jött velem szembe azon a szűk bringaút részen, lehúzódtam a fűre, de egy kissráccal összeért a kormányunk, jó nagyot zakózott, de szerencsére nem lett semmi baja.
A hangulat remek volt remélem jövőre meg lesz a 10-es.
Amilyen használatot leírtál, arra nem vennék tárcsafékes bringát, mert erre bőven elég egy jó minőségű V-fék, tehát azt a pénzt, amennyivel a tárcsafékes bringák többe kerülnek, elköltheted más, számodra hasznosabb extrákra, vagy kijön belőle egy jó lakat, fejvédő, lámpák, illetve a tárcsafék karbantartása, szükséges alkatrészei - tudomásom szerint - szintén drágábbak egy V-fék hasonló költségeinél.
Tehát, ha nincs valamilyen különleges okod arra, hogy tárcsafékes bringát vegyél, akkor gondold át még egyszer ezt a dolgot, mert sok esetben felesleges. A mondott hobbi és mindennapi tekeréshez egy jól beállított V-fék pont megfelelő.
Ja, és várd meg Kivi, meg a töbiek véleményét is, mert én csak szeretem osztani az észt,ők viszont értenek is hozzá. :-)
Volt jó szél. Sajnos, csak Tétényig tartott, pedig rendesen tolt. Aztán már az első körben megmutatta, mit is tud. Az északi parton pofátlanul pofán fújt. Be is ért egy csapat, akik aztán befogadtak (bepofátlankodtam).
Nem is igazán enyhült egész nap a szél. A déli oldalon tologatott, a többin fékezett.
Az eső is csak ijesztgetett, szerencsére nem volt nagyobb baj. Érden ázhattam volna meg visszafelé, ha gyorsabb vagyok. De én stratégiailag voltam lassú, így kifogyott a felhő, mire odaértem.:-)
Az első V10-emen volt ilyen meleg - 2005-ben. Ma szükség is volt a második kulacsra - néha.
Szeretnek egy cross country/turabicajt venni csak hobby szintu, mindennapos rovidebb tavu(10-20)km tekereshez.
Olyanra gondoltam mint a Merida Matts, vagy Cube Aim/Analog, de nem nagyon ertek a bicajokhoz, mentem mar Meridaval is es Analoggal is, sok kulonbseget nem talaltam a ketto kozott. Segitseget szeretnek toletek kerni, hogy max 150.000 Ft-ert mit ajanlotok, milyen evjaratut(2009, 2010, 2011 stb), lehet mas marka is, nem muszaly Merida vagy Cube legyen, de jo lenne ha tarcsafekek vannak rajta, es az ervet is mondjatok meg, hogy eppen miert ajanljatok az adott biciklit.
Giro-n, Tour-on, Vuletán stb ha hegyi szakasz van, akkor elöl a tányért hagyják a 38-41 fogszámmal vagy kisebbre cserélik? Most a Giro-n volt 22%-os szakasz, azon 40 körüli első tányérral szerintem nem lehet felmenni.
Ma en is pont ilyet lattam, eloszor eletmben. Reggel feluteses defeket. TEGNAP vettem egy uj belsot (mert tegnap is defektem volt), kenda, es mar belerakas kozben elhajtottam a szelepet. A felenel behorpadt. Megprobaltam pumalni, es ment, igy egy egesz rovid pillanatig meg boldog voltam, hogy mukodik - amig meg nem lattam, hogy rajta maradt a kis gyuru, ami a felnire szoritana. Megprobaltam ugy osszerakni, de nem ment, ha benne hagytam, nem logott ki annyira a szelep, hogy ratekerjem az atalakitot. Megprobaltam megragasztani a felutest, persze nem ment. Ugyhogy csak ket orat kestem a sulibol, miutan egy haver eljott kocsival, es elvitte a biciklimet, en meg bkvztam.
En voltam a barom tobbszorosen is : csunyan kopott a kulsom, valszeg mar nem tart, negy nap alatt harom felutest kaptam 6 bar folotti nyomason is, pedig nem megyek gyorsan, aztan a belsot is en benaztam el.
Ja, ilyet azert lattam vegul, mert amikor nem tudtam felfujni, picit morci lettem, es a szuksegesnel kisse nagyobb erohatassal evakualtam a belsot a kulsobol... :o) A szelep benne maradt.
Vasarnap kap ket szep uj bontrager belsot, es ket vadiuj kulsot is valszeg...
Albertfalva-Kitérőtől a Fehérvári út is jó, csak szűk egy kicsit. Én is a Budafokit szoktam használni, de elmegyek rajta az OMV kútig és ott az aluljárón át ki a Nagytétényire.
Ha szabad jeleznem, a Fehérvári utat már úgy széttapostad:), hogy inkább a Budafoki [tükörsima] utat javasolnám egészen Savoya felüljáróig. Kiválóan lehet rajta siklani.
Amennyiben nem zavarja, hogy pár helyen tilos a 7-esen menni, akkor tényleg. Én már sokszor leírtam, hogy merre szoktam menni, ebben még tilos sincs:
A Velencei-tó felé én a következő útvonalat javaslom: Valahogy juss el a Fehérvári útig, és indulj rajta dél felé. Az út neve kétszer változik, de elégazni sehol nem kell. Tehát: Fehérvári út - Mária Terézia út - Nagytétényi út. A Nagytétényi út Érd közepén ér véget, a 7-esbe torkollik. Innen pedig nincs más dolgod csak menni a 7-esen. Azon a szakaszon már nem tilos kerékpározni.
Kiegészítés: 2006. márciusában körforgalom épült a 6-os és a 7-es csomópontjában, az új Tesconál. Ahonnan az általam javasolt út jön, onnan nézve körforgóból egyenesen kell továbbmenni (mintha ott sem lenne a körforgalom), ez a régi 70-es vonala. Van egy kis emelkedő, jobbra egy MOL kút, Stop Shop majd lejtő, és át a vasúti híd alatt. Az út majdnem Tárnokig megy, ott csatlakozik a 7-esbe.
A Bp-ről kijutáshoz javaslom a Tétényi vagy Fehérvári, majd Nagytétényi utakat. Én csak 6,5-esnek hívom ezt a szakaszt, mert a 6-os és a 7-es között van :-) Érden a régi 7-esen érdemes átmászni. Ezeken alig van forgalom. Utána Tárnoknál már befuttok a 7-esbe, és további bő 20 km múlva ott a tó.
SOS: hogyan kel Budarol Velencei tohoz menni? Utoljara Csepelen a gaton, adonyi komp utvonalon voltam, de lehet hogy most valami egyszerubb is eleg lenne. Es a Vertes felolt is elkerulnem, mert bar szeretem, de lesznek viszonylag kezdok is.
A tavaszi szezon utolsó tájékozódási-cross-country edzése.
A városon felhőszakadás vonult át, csak reméltem, hogy meg lesz tartva a futam.
Főleg hogy van új térképtartóm, amit ki akartam próbálni.
Magasított, csilivili, és főleg hogy minden alá fér, nem kell lebontani hozzá a lámpát, gps-t, km-órát.
Na de azért ez sem csodaszer, viszont kényelmes.
Szilvásváradot ugyan félig kipihentem, de előző nap outiztam megint a Virágosnyereg utcán, széthajtottam a vádlimat; erőnlétileg nem voltam a topon.
Agyilag megint hoztam a formámat :-), pedig annyira nem is siettem.
"Kisebb" hibáim:
1.: helyette a 10. pontra mentem, szerencsére nagyjából útba esett, de azért a téves pontfogás után egy darabig nem értettem, hol is vagyok
1-2: az utolsó elágazásnál balra fordulás jobbra helyett, pedig az útvonal nyerő lett volna
2-3: pont: totál eltévelyedés. Igazából egy rosszul alkalmazott rövidítés után önhasonló fraktálszerű módon jöttek az utak. A térkép ismételte önmagát.
5-6: elágazáson túlmenés, vissza, pont majdnem elérés, á-nem-erre-mégis vissza, mégis jó volt, vissza :-)
9-10: nem veszem észre a földhányás mögött 2 méterre futó aszfaltutat, folytatom az ösvényt, de nem értem, hogy miért kanyarodik vissza.
Aztán csak azt nem értettem, hogy hogy lehetek egy olyan kerítésnél, ami nem is ott kéne hogy legyen :-)