Idehaza évek óta szapuljuk labdarúgásunkat egyre süllyedő színvonala miatt, ennek ellenére nyáron kisebb csodaként három magyar játékos is az angol első osztályba, a Premier League-be igazolt, amelynek levegőjébe eddig csupán egyetlen magyar, Kozma István szagolt bele a Liverpool futballistájaként. Utódai közül Király Gábor és Torghelle Sándor a londoni Crystal Palace, Gera Zoltán pedig a birminghami West Bromwich Albion együttesében folytatja pályafutását.
Közülük a Ferencváros egykori kedvencétől, egyben a válogatott csapatkapitányától kértünk gyors helyzetjelentést
- A West Bromwich a lehetőségei és vágyai találkozási pontjában áll? Netán jobb híján kötött szerződést e klubbal, avagy meghaladja előzetes várakozásait, hogy ide igazolhatott?
- Ha nyár elején azt mondják, hogy írjak alá a West Bromwichoz, gondolkodás nélkül megtettem volna ezt a lépést, úgyhogy most sem mondhatok mást, minthogy elégedett vagyok. A labdarúgás őshazájában fogok játszani, és mindig is a Premier League volt a vágyaim netovábbja. Nyáron több más ajánlatot is kaptam, de kivártam, és örülök, hogy így tettem.
- Mikor utazott ki a klubhoz, hogyan teltek azóta a napjai?
- A feleségemmel együtt jöttem ki, egyelőre a helyi Hilton szállóban lakunk, de már kiválasztottuk a lakásunkat, ami egy gyönyörű park szomszédságában, az edzőpálya közelében van, nagyon szép részén a városnak.
- West Bromwich Birmingham szerves része, avagy csak külvárosa?
- Olyan, mintha Budapesten belül mondjuk Mátyásföldön lakna az ember. Szép, kellemes, nyugodt hely.
- A hét új igazolás közül - érzése szerint - hol áll a népszerűségi listán? Netán Kanu mindenkit elhomályosít?
- Leggyakrabban természetesen Kanut emlegetik, de ez természetes is, hiszen személyében világsztárt igazolt a klub. Mellette azért jut fény a többiekre is, Kanu után leggyakrabban Greenings és az én nevem kerül elő. Ami biztató, és egyelőre jelzi a velem szembeni várakozásokat az a tény, hogy szinte minden helyi lap szerint Kanutól és tőlem várják, hogy színt, ötletet vigyünk a csapat játékába. Ez mondjuk nekem sem lenne ellenemre.
- Egyetért-e azzal, hogy szerencsés a West Bromwich sorsolása, hiszen az első négy fordulóban nem játszik sztárcsapattal?
- Nem. Szerintem ebben a bajnokságban nincs szerencsés sorsolás, ráadásul a második fordulóban már városi rangadó lesz az Aston Villa ellen, ami a mi életünkben a legfontosabb találkozó, aztán az ötödik fordulóban a Liverpoollal találkozunk.
- Hogyan boldogul az angol nyelvvel?
- Tanulom. Szerintem hamar eljutok arra a szinte, hogy bárkivel képes leszek társalogni, és nyilatkozni is tudok majd angolul.
- Egyelőre azt kapta-e, amire számított?
- Egyértelműen igen. Profi világba csöppentem, ahol csak a labdarúgással kell foglalkoznom, és ez nekem nagyon sokat jelent. Köztudott rólam, mennyire szeretem a focit, és annyira jó érzés, hogy itt minden a labdarúgás körül forog, mindenki azért dolgozik, hogy a meccs környezete szép, ünnepélyes és szórakoztató legyen. A klub irodáiban rengeteg munkatárs sürgölődik, mindenkinek megvan az apró részfeladata, mindenki azért dolgozik, hogy a csapat a meccseken a lehető legjobb körülmények közepette léphessen pályára.
Népszava Online
a hivatalso honlapjukon volt hír és abban az edddző aszonta, h fasza gyerek a Zoli ,meg ,h skilles ,de még sokmindenben kell fejlődnie ,h teljes értékű tag legyen
szernitem ez alapján mondhatom,h nem lesz kezdő...
Hajrá Gerzson! Finoman fogalmazva sem vagyok az angol foci óriási híve, így kedvenc csapatom sincs, de idén másként lesz: divatszurkolni fogok a WBA-nak :))
ott is lesz, és ha nem esnek ki, meg fizikálisan kicsit megerősödik akkor lehet, hogy a WBA-ban sem marad sokáig. De nem is baj, mert az Arsenalnak, A Mu-nak, meg a Poolnak már van topicja, nem szükséges nyitni ;o)
Birmingham, augusztus 18., 19.20 A meccsek előtt szavaznak a játékosok.
Az angol élvonalbeli West Bromwich Albion játékosai úgy döntöttek, hogy nem jelölnek ki állandó csapatkapitányt. Ehelyett demokratikus módon, minden meccs előtt szavazást tartanak, hogy ki legyen a "cséká", természetesen csak a kezdők voksolhatnak. Az első bajnokin Neil Clement kapta meg a karszalagot, ám korántsem biztos, hogy legközelebb is őt választják meg a többiek.
A következő mérkőzésen remélhetőleg már Gera Zoltánnak is lesz egy szavazati joga...